Kezdőlap Blog Oldal 295

Június végéig kérhető pótlékmentes részlet a gépjárműadóra

Június 30-ig kérhetik az automatikus öt havi pótlékmentes részletfizetést azok, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni – közölte a NAV szerdai közleményében.

A tájékoztatás szerint a NAV elektronikusan már kiküldte a fizetési határozatokat, de postán is elküldik azoknak, akik a tárhelyükre érkezett elektronikus dokumentumot még nem tudták megnyitni. A határozat átvétele után 30 nap áll rendelkezésre az adó befizetésére.

Eddig 435 ezren fizették be a NAV-Mobil applikáción keresztül a gépjárműadót és 27 ezer autós igényelt öthavi automatikus részletfizetést, amelyre június végig van lehetőség. Az alkalmazás elérhető a Google Play és App Store felületein is. A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.

Az adóhatóság honlapján egy gépjárműadó-kalkulátor is elérhető – olvasható a közleményben.

Két pécsi és egy dombóvári dílert fogtak el a rendőrök

A Tolna vármegyei rendőrök a kábítószer-kereskedelem ellen indított DELTA Program keretében őrizetbe vettek három drogterjesztőt. Egy dombóvári férfi két pécsitől vette a kristályt, majd helyben és a környező településeken adta tovább – írja a rendőrség.

A Dombóvári Rendőrkapitányságon hivatalból indult eljárás egy 51 éves helyi férfival szemben. A férfi az információk szerint 2024 októberétől kristályos állagú kábítószert, valamint speedet adott el több dombóvári és környékbeli fogyasztónak.

A nyomozás során a Tolna vármegyei nyomozók közel húsz tanút hallgattak ki, akik rövidebb-hosszabb ideje, de többnyire rendszeresen vásároltak anyagot a dílertől. A kapcsolatot telefonon és Messengeren tartották, majd a megbeszélt időben általában a lakásán vehették át a megrendelt mennyiséget. Előfordult az is, hogy egy iskolához közeli parkolóban bonyolították le az átadást.

A Pécsen beszerzett árut a dombóvári férfi porciózta ki és értékesítette tovább 5-6 ezer forintért pakkonként. Egy pakkban általában 0,4 gramm volt. Amikor nem ért rá, vagy az élettársa, vagy egy fiatalkorú ismerősük szolgálta ki a kuncsaftokat. A két tettestárs a beszerzésben is segített, egy sofőr vitte őket az áruért. A férfi elfogásáról videót is közzétettek:

A dombóvári lakásban tartott kutatás során a nyomozók digitális mérleget, arany ékszereket és 850 ezer forintot, míg Pécsett közel 37 gramm amfetamintartalmú, kristályos anyagot, telefont és 327 ezer forintot foglaltak le.

A pécsi kereskedőpáros egy apa és fia voltak, akiket a Baranya vármegyei rendőrök a napokban fogtak el. Ők elmondták, hogy heti kétszer-háromszor szolgálták ki a dombóváriakat, akik alkalmanként 10-15 grammot vásároltak. A dílereket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt. 

Lezuhant egy gyerek az esztergomi vár faláról

Lezuhant egy 13 éves gyermek az esztergomi vár faláról április 21-én – írja a Kemma.

A lap információi szerint a baleset a vár Lipót-terasz nevű részénél történt. A sérült gyerekhez mentőhelikoptert kellett riasztani.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a helyszínről a gyermeket súlyos végtagsérüléssel, de stabil állapotban szállították kórházba.

Országszerte sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

Szerda reggeltől a főváros több kerületében, a Főpolgármesteri Hivatalban, valamint több mint egy tucat vidéki helyszínen is sztrájkba kezd több ezer önkormányzati köztisztviselő – írja a HVG.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke nyilatkozott is a lapnak. Elmondta, hogy az anyakönyvvezetők, a pénzügyesek, az adóigazgatási ügyintézők, valamint a hagyatéki ügyintézők sztrájkolnak.

A dolgozók azt akarják elérni, hogy emeljék meg a gyakran alig nettó 230-280 ezer forintos fizetésüket. 2008 óta változatlan az illetményalap, amelyet felszorozva számítják ki a köztisztviselők bérét. A szakszervezetek szerint ezt a jelenlegi 36 800 forintos illetményalapot legalább 80 ezer forintra kellene emelni.

Szerdán reggeltől húsz helyszínen sztrájkolnak majd. A legtöbb helyen egész nap tart a munkabeszüntetés, a Főpolgármesteri Hivatalban viszont csak két órán át tart.

Szerdán is még alapvetően napsütéses, meleg idő lesz jellemző

Szerdán is még alapvetően napsütéses, meleg idő lesz jellemző változó erősségű gomolyfelhőzettel.
Délelőtt és a délután első felében kevéssé valószínű eső előfordulása, de teljesen nem kizárható egy-két futó, helyi zápor. Általában gyenge lesz a légmozgás.
Késő délutántól erőteljesebb gomolyképződéssel nő a légköri labilitás. Egyre többfelé alakulhat ki záporeső, illetve hevesebb zápor, zivatargóc kialakulásához is kedvező lesz a légköri helyzet. Szórványos, záporos csapadék várható, azaz nem mindenhol fog esni, maradnak csapadékmentes területek is. Továbbra is bizonytalan a csapadék eloszlása, most az látszik valószínűbbnek, hogy a Dunántúl térségében esik nagyobb területen, míg keleten elszórtabban, kevesebb helyet érintően. Viszont bárhol kialakulhat heves, felhőszakadással kísért zivatargóc. A szél zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet.
Éjszaka a Dunántúl térségében és az ország déli felén látszik nagyobb esélye további záporok, zivatargócok kialakulásának. Ekkor a Tiszántúlon, illetve az északkeleti országfélben várhatóan megszűnnek az esti, szórványos záporok, változó felhőzet, eseménytelenebb idő alakul ki.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
szerda reggel 12,
szerda délután 25,
csütörtök reggel 12 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Csütörtökre növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetően labilis légköri helyzet alakul ki szélerősödéssel, terjeszkedő felhőzettel és kiadós csapadék, zivatarok kialakulásának esélyével. Az ország északnyugati negyedén már szeles, hűvösebb idő a valószínűbb, így ott kevéssé valószínű zivatar előfordulása, de záporeső, szemerkélés lehet. Keleten eleinte még fülledt, meleg idő ígérkezik változó napsütéssel, gomolyfelhőkkel, de délután hevesebb záporok, zivatarok kialakulásának esélyével.

– Péntekre nyugaton szeles, felhős, hűvös idő látszik valószínűbbnek elszórtan szemerkélésekkel, kisebb esőkkel. Az ország keleti felére még kissé enyhébb, labilis, változékony idő ígérkezik szórványos, hevesebb záporok, zivatargócok esélyével.

forrás: eumet

Bűnügyi felügyeletbe helyezték a „csepeli droglabor” harmadik gyanúsítottját

0

Négy hónapra elrendelte a bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit a „csepeli droglabor” ügyében jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít a nyomozó hatóság.

A közleményben emlékeztettek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság április 5-i ülésén nem végleges döntésével elutasította a férfi letartóztatását. Azonban az ügyészség fellebbezett, és a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság keddi végleges végzésével a férfi esetében megváltoztatta az elsőfokú határozatot.

A bíróság megállapította, hogy a terhelttel közölt gyanú részben megalapozott, ezért fennáll a kényszerintézkedés elrendelésének általános feltétele. Továbbá a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a magas büntetési tételek miatt a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll.

A törvényszék megítélése szerint a gyanúsított rendezett személyi és egzisztenciális körülményei, szoros családi kötődése folytán a szökés veszélye nem akkora, amely a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indokolná. Ezért a terhelttel szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el az elsőfokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb augusztus 22-ig.

A bíróság előírta, hogy a férfi Budapest közigazgatási területét – a hatóságok idézésére és értesítésére való megjelenésen kívül – csak külön engedéllyel hagyhatja el. Továbbá a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Annak oka, hogy a döntés eltér az ügy másik két gyanúsítottja esetében születettől, a terheltekkel közölt eltérő tényállásokban keresendő. És a kedden felülbírált határozattal érintett gyanúsítottal teljesen eltérő tényekre vonatkozó tényállást közöltek, mint a másik két társával.

Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos április elején közösségi oldalán írt bejegyzést.

A rendőrök több mint 100 kilogramm kábítószert foglaltak le, amely több mint 500 millió forintot ért. A rajtaütés során a rendőrök 7,5 tonna kábítószer előállítására alkalmas alapanyagot is lefoglaltak. Amelyből több mint 200 millió darab tablettát lehetett volna gyártani. És amelynek a feketepiaci értéke óvatos becslések szerint körülbelül 12 milliárd forint lett volna.

Ezt követően Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a nyomozás során egy 70 éves budapesti és egy 72 éves Pest vármegyei férfit fogtak el és vettek őrizetbe április 1-jén. őŐk ketten a gyanú szerint kábítószert akartak előállítani. Továbbá őrizetbe vettek egy 48 éves budapesti férfit, aki a feltételezések szerint „a csoport vegyésze volt”.

A férfiaknál házkutatást tartottak, és sikerült azokat a telephelyeket, raktárakat is azonosítani, ahol különböző mennyiségű és minőségű anyagokat találtak. Így jutottak el egy csepeli vegyi üzemhez, amely legálisan működött, de abban a gyanú szerint illegális tevékenység is folyt.

A Fővárosi Törvényszék későbbi tájékoztatása szerint a három férfit kábítószerrel kapcsolatos különböző bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg. Majd az ügyészség indítványozta letartóztatásukat.

Akkor a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős döntéseivel elutasította a három gyanúsított letartóztatását. Majd ezt követően a Fővárosi Törvényszék közleményben tudatta az MTI-vel, hogy jogerős másodfokú döntésükkel helybenhagyták a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi határozatát két gyanúsított letartóztatásának elutasításáról.

forrás:mti

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat

0

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki késsel szúrt meg egy nőt, akivel vitába keveredett – közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

Azt írták, a vádlott édesanyjának az élettársi kapcsolata megszűnt, de a nő vissza akarta szerezni a férfit. Aki közben új élettársával egy Ózd külterületén található, korábban tárolónak használt 7 négyzetméteres házba költözött.

A vádirat szerint a vádlott és az anyja 2023 októberében az éjszakai órákban kereste fel a férfit, hogy rávegye a visszaköltözésre. A férfi erre nem volt hajlandó és inkább elszaladt a helyszínről, új élettársa pedig számon kérte a vádlottat és az édesanyját az érkezésük okáról. Ebből szóváltás alakult ki közöttük, az ittas vádlott a nőt az ágyra lökte és többször megütötte a fején. A tiltakozó nőt a vádlott az udvarra vitte és egy késsel fartájékon szúrta, majd édesanyjával együtt elment a helyszínről.

A sértett a szúrt sérülés miatt közvetlenül életveszélyes állapotba került. A szúrást ittassága miatt észre sem vette és az időközben hazatérő élettársával együtt lefeküdt aludni, orvosi segítséget csak másnap kért.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

forrás: mti

500 virágzó szív anyák napja jegyében

A Fogd a Kezem Alapítvány közössége szív alakú magpapírokkal köszönti az édesanyákat anyák napja alkalmából.

A Fogd a Kezem Alapítvány különleges figyelmességgel készül az anyák napjára. Április 22. és május 4. között összesen 500 darab szív alakú magpapírt helyeznek el Pécs különböző pontjain. Az estike virágmagokat tartalmazó papírszíveket bárki hazaviheti, elültetheti. Ezzel nemcsak egy virággal, hanem egy fontos gondolattal köszöntheti édesanyját. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a gondoskodás, a figyelem és a szeretet erejére. Arra, ahogyan az anyai törődés a legkisebb dolgokból is maradandó értéket teremt.

A magpapír szimbólum, az apró gesztus, amelyből virág fakad – akárcsak a mindennapi törődésből, amit a szülőktől, édesanyáktól kapunk. A szívek értelmi akadályozottsággal élő fiatalok keze munkáját dicsérik, akik az alapítvány műhelyében készítik el ezeket az egyedi ajándékokat. A kezdeményezés célja az érzékenyítés is. Megmutatni, milyen értékes és kreatív munkát végeznek a fogyatékossággal élő emberek, ha lehetőséget és támogatást kapnak – mondja Tóth Péter, az alapítvány intézményvezetője. – Ugyanakkor az akcióval külön szeretnénk köszönteni a fogyatékossággal élők szüleit, megköszönve nekik, illetve kihangsúlyozva a mindennapi áldozatos, sokszor emberfeletti kitartást és szeretetet.


A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy ha megtalálnak egy ilyen szívet, osszák meg a felfedezés örömét közösségi média felületeiken, és taggeljék be a @fogdakezemalapitvany social media felületeinek egyikét is, hogy minél több emberhez eljusson ez a szívből jövő üzenet.
A magpapírokat több ütemben helyezik el Pécs különböző pontjain, így aki esetleg nem találna elsőként ilyen szívet, az máshol még rátalálhat egy szívecskére. Érdemes tehát nyitott szemmel járni a városban!
A Fogd a Kezem Alapítvány ezzel a kezdeményezéssel nemcsak ünnepelni szeretne, hanem közösséget építeni és párbeszédet indítani a gondoskodás, az elfogadás és az egymásra figyelés fontosságáról.

ELTE-kutatás: a kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

A kutya szerepét vizsgálta az emberi szociális hálóban az ELTE Etológia Tanszékének a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent legfrissebb tanulmánya . Amelyből kiderül, hogy a kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le. Közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának Biológiai Intézete az MTI-vel.

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói a tanulmányban feltárják, milyen szerepet töltenek be a kutyák az emberi szociális hálóban.

A kutatásban a szakemberek 13 kapcsolatjellemző mentén hasonlították össze a gazda-kutya kapcsolatot négyféle emberi kapcsolattal. Az eredmények szerint a kutyával való kapcsolat a gyerek iránti szeretet pozitív aspektusait ötvözi a barátság konfliktusmentességével. Miközben a kutya-gazda kapcsolatban a gazda egyértelmű hatalmi fölényben van – írták.

A kutatás azt is kimutatta, hogy az emberi kapcsolatokban kapott támogatás mértéke pozitívan függ össze a kutyától kapott támogatás mértékével. A kutyák nem pótlékai, hanem kiegészítői az emberi kapcsolatoknak.

A kutatás során több mint 700 kutyatartó értékelte a kapcsolatát kutyájával és négy emberi partnerével (gyermeke, romantikus partnere, legközelebbi rokona és legjobb barátja) 13 szempont alapján.

Az emberek a kutyával való kapcsolatukkal voltak a legelégedettebbek

Az eredmények szerint az emberek a kutyával való kapcsolatukkal voltak a legelégedettebbek. A kutyát tartották a legjobb társaságnak, és úgy érezték, hogy a kutya szereti őket a legjobban. A kutyák, a gyerekekéhez hasonló magas pontszámot kaptak gondoskodás és a kapcsolati megbízhatósága terén. Ugyanakkor – a legjobb barátokhoz hasonlóan – alacsony konfliktusszint jellemezte a velük való kapcsolatot. Mindezek mellett viszont a kutyákkal való kapcsolatban sokkal nagyobb volt a hatalmi egyenlőtlenség, mint bármelyik emberi kapcsolatban.

A közleményben idézték Kubinyi Enikőt, az Etológia Tanszék és a MTA-ELTE Lendület Társállat-kutató Csoport vezetőjét, aki hangsúlyozta, hogy a gazdák szinte teljes kontrollt gyakorolnak a kutyáik felett. Ők hozzák meg a döntéseket, ők szabják meg a szabályokat. Ez a kiszolgáltatottság és irányíthatóság hozzájárulhat ahhoz is, hogy a gazdák ilyen magasra értékelik a kutyájukkal való kapcsolatot.

Kubinyi Enikő szerint az eredmények rávilágítanak arra, hogy a kutyák egyedi szerepet töltenek be szociális világunkban. Érzelmi közelséget nyújtanak, mint egy gyerek, konfliktusmentességet, mint egy barát. És kiszámíthatóságot, amely az ember által irányított kapcsolatból fakad. Talán ezért tudunk olyan mély és kielégítő kapcsolatot kialakítani velük.

Aki az emberi kapcsolataiban több támogatást kap, az a kutyával való kapcsolatából is több támogatást nyer

A kutatás azt is vizsgálta, hogy a kutyával és az emberekkel fennálló kapcsolat értékelései hogyan függnek össze egymással. A kutatók azt találták, hogy aki az emberi kapcsolataiban több támogatást kap, az a kutyával való kapcsolatából is több támogatást nyer.

„Azt feltételeztük, hogy akik kevesebb támogatást kapnak az emberektől, inkább a kutyájukra támaszkodnak – de az eredményeink nem ezt igazolták” – idézte a közlemény Ujfalussy Dorottyát, az ELTE Biológiai Intézetének tudományos munkatársát, aki szerint a mintákban nem tűnt úgy, hogy a kutyákat az emberek az emberi kapcsolatok hiányának pótlására használnák.

Ugyanakkor a kutatók hangsúlyozták, hogy az alanyok önkéntesek voltak, akik feltehetően az átlagosnál elégedettebbek kapcsolataikkal. Ezért a tanulmány valószínűleg nem tükrözi a sérülékenyebb társadalmi csoportokat, amelyek tagjai jobban rá lehetnek utalva a kutyákra érzelmi támogatás szempontjából.

„A kutyák különböző típusú érzelmi és társas támogatást nyújtanak attól függően, hogy a gazdájuknak mire van szüksége” – tette hozzá Turcsán Borbála, a tanulmány első szerzője. Van, aki főként társaságot és szórakozást keres bennük, mások megbízhatóságra és érzelmi stabilitásra vágynak. Megint mások pedig egyszerűen szeretnének gondoskodni valakiről – mutatott rá.

A kutatók a kutya-gazda kapcsolatot nem sorolták előre meghatározott kategóriákba – mint például „családtag” vagy „háziállat” -, ahogy az korábbi kutatásokban szokás volt. Hanem egy új, többdimenziós megközelítést alkalmaztak.

Ez a keretrendszer pontosabb képet ad arról, hogyan illeszkednek a kutyák az emberi szociális hálóba és segíthet megérteni azt is, hogy különböző emberek miért az adott formában igénylik leginkább a támogatást a kutyájuktól, és miért lehet olyan mély és fontos ez a kapcsolat sokak számára – írták a közleményben.

Még több tartalom bahir.hu!

forrás: mti

Jogerőssé vált az ítélet az „ördög ügyvédjének” ügyében

0

Jogerőssé vált az ítélet az „ördög ügyvédjeként” ismertté vált elkövető bűnügyében, miután a másodfokú bíróság helybehagyta az elsőfokú ítéletet. Erről tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

A vádhatóság azt közölte, az ügyben egy ügyvédet és egy másik férfit vádoltak meg kilenc rendbeli, különleges személyes adattal visszaélés vétségével.

A vád szerint a két férfi elősegítette, hogy különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételek kerüljenek nyilvánosságra az interneten, jelentős érdeksérelmet okozva.

Az ügyvédet a Veszprémi Járásbíróság első fokon bűnsegédként elkövetett, kilenc rendbeli, különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Társát – bizonyítottság hiányában – felmentették.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlottal szemben súlyosbításért, míg az elítélt férfi és védője felmentésért fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, azon nem változtatott. Így a vád eredményeképpen a jogász férfi esetén megállapította a büntetőjogi felelősséget, helybenhagyva a 600 ezer forintos pénzbüntetést.

forrás: mti