Kezdőlap Blog Oldal 294

Csütörtökön megérkeznek a záporok és a zivatarok Baranyába

0

Csütörtökön reggel változóan felhős időnk lesz, kezdetben nem várható csapadék Baranya vármegye területén, és a Mecsek lankáin. Reggel a minimumok 11 és 13 fok között alakulhatnak.

Csütörtök reggel Baranyában a változó irányú szél gyenge lesz. Délelőtt egyre nagyobb területen alakulnak ki záporok és zivatarok a térségünkben. A változó irányú szél gyenge lesz, de zivatarok környezetében megélénkül, olykor megerősödik.

Délután folytatódik a változóan felhős idő, a hőmérséklet maximuma 20 és 23 fok között alakul, de a csapadékos tájakon pár fokkal kevesebb is lehet.

A záporok mellett zivatarokra is számítani kell, néhol jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Este sem maradunk csapadék nélkül, a záporok, zivatarok mellett tartós eső is előfordulhat. A minimumok 15 fok közelében alakulhatnak. A szél továbbra is változó lesz. – ígéri a mai csütörtökre a Meteo Mecsek.

Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult az eltiltása miatt

0

Kenderesi Tamás és jogi képviselője a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult az olimpiai bronzérmes úszó eltiltásának ügyében.

„Hatályon kívül helyezés iránt lehetett még a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordulni, amit mi az erre vonatkozó határidőben meg is tettünk, a bíróság már értesített a befogadott kérelemről” – mondta az m4sport.hu-nak Hergenrőder Tamás ügyvéd.

„Ennek az eljárásnak speciális szabályai és persze újabb jelentős költségei is vannak. Akkor lehet ilyet kezdeményezni, ha például az egyenlő bánásmód követelménye vagy a meghallgatáshoz való jog sérült, vagy mondjuk a választott bíróság tévesen nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik vagy nem rendelkezik joghatósággal. Ilyen indok továbbá az is, ha a döntés összeegyeztethetetlen a közrenddel.”

Hozzátette: számukra a legjobb forgatókönyv az, ha már Svájcban igazságot szolgáltatnak és Kenderesi ártatlanságát kimondják, de az a lehetőség is fennáll, hogy az ügy visszakerül Magyarországra további intézésre.

Mint azt Hergenrőder Tamás elmondta: már beadták az iratokat a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz, ahol ezek kicserélése folyik, vagyis az ellenérdekelt felet tájékoztatják a beadványról, amire lesz lehetősége érdemben reagálni, ezt pedig a kezdeményező is megismerheti majd.

Az ügyvéd beszámolt arról is, hogy Magyarországon is léptek az ügyben és büntetőeljárást kezdeményeztek. A jogi képviselő korábban adott interjújában már beszélt az általuk vélelmezett szabálytalanságokról.

„A szabálytalanul kezelt mintákkal kapcsolatban többek között szerkesztőprogramokkal összetákolt iratokban érkezett meg az indoklás. Bizonyos dokumentumok kelte és hitelessége kapcsán komoly aggályok vannak, azaz az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények gyanúja merült fel, a kivizsgálásuk folyamatban van” – jegyezte meg.

A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesi Tamásnak február végén emelkedett jogerőre doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az úszó fellebbezését és helyben hagyta a Magyar Antidopping Csoport (MACS) elsőfokú, elmarasztaló döntését.

A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták, és később eltiltották. A tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel – mint azt hangsúlyozta – „nem csinált semmit”, ezt nem volt hajlandó elfogadni.

Kenderesi Tamás négy éves eltiltásáról 2025 februárjában olvashattak oldalunkon.

Forrás: mti.hu

Érettségire készülő fiatalt gázolt halálra a 80 éves nő

0

1500 motoros gyűlt össze Karcagon, hogy megemlékezzenek a múlt vasárnap este a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen a Kisújszállási út és a Vasút utca kereszteződésében történt tragédia 19 éves halálos áldozatáról.

A fiatal motoros halálával végződő közlekedési balesetben egy autó, amelyet egy 80 éves nő vezetett,  elütött egy motorral közlekedő fiatalt.

A tragikus balesetben a fiatal a gépjármű alá szorult, a karcagi tűzoltók csak egy pneumatikus emelőpárna segítségével tudták kiemelni a személyautó alól a sérültet. Az érettségi előtt álló fiú életéért a baleset helyszíne után még a kórházban is küzdöttek, de a fiú a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. 

A tragikus közlekedési baleset helyszínén a motorosok a gyászoló családtagokkal együtt gyújtottak mécseseket. A megemlékezésre Zoltán barátai is elmentek, és az iskolatársak, a barátok, a családtagok, és a hozzátartozók zokogva nézték végig a felvonulást. A helyieket nagyon meghatották a történtek, és a megemlékezés alkalmával tanúsított összefogás.

A tragédia helyszínén történt megemlékezés részleteiről a szoljon.hu cikkében tájékozódhat, ahol többek között képgalériát is talál. 

468 ezret fizet a Baksa és Bogádmindszent között 198-al közlekedő sofőr

0

Ez nem menő, hanem életveszélyes! – olvasható a Baranya vármegyei rendőrség Facebook oldalán található figyelmeztetés.

A Baranya vármegyei rendőrség munkatársai 2025. április 21-én, húsvét hétfőn Baksa és Bogádmindszent között vontak intézkedés alá egy sofőrt, aki a maximálisan megengedett 90 km/h helyett 198 km/h-val közlekedett.

468 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint 8 előéleti pontot rögzítettek a személygépjárművet vezető sofőr jogsijához.

Mai írásunkban olvashattak arról, hogy több személy életét követelte Baranya vármegyében a húsvéti hosszú hétvége közlekedése!

Hónap végéig tart a lezárás Pécsen a Varsány utcában

0

Hónap végéig tart  a lezárás Pécsen, a Varsány utcában! – tudható meg a Biokom Nonprofit Kft. hivatalos oldalán található közleményből.

Jelenleg gőzerővel zajlik, a felén már túl is jár a szennyvízhálózat felújítása Pécsen, a Varsány utcában, ahol a városrésszel egyidős, elavult betonvezetékeket cserélik újabbakra, modernebbekre.

A munkálatokat egy nem várt akadály miatt az alapvetően föld alatt, befűzéses technológiával kell folytatniuk a szakembereknek, ezért a Varsány u. 4. számnál fel kell tárniuk a hálózatot.

Az út tengelyében húzódó fővezeték miatt ez teljes szélességű lezárást igényel 2025. április 23-án 9 órától várhatóan április 29-ig.

A pécsi Varsány utcát  környező utcák megközelíthetőek maradnak, a közlekedők a Nagy Imre utca felé tudnak kerülni.

Az ideiglenesen helyreállított szakaszon félpályán elindulhat a forgalom, a felbontott terület a felújítás végén kap új aszfaltburkolatot.

ABiokom Nonprofit Kft. ezúton is köszöni ügyfeleinek a megértését és türelmét!

Vasárnap ingyenes sétahajózással nyitják meg a szezont a fővárosi személyhajósok

0

Április 27-én, 10 órakor ingyenes, két órás sétahajózással nyitják meg az idei szezont Budapesten, amelyre szeretettel várják a hajózás szerelmeseit!

Idén is megtartják hagyományos évadnyitó kirajzásukat a budapesti személyhajósok: vasárnap mintegy 28 hajó indul egyszerre a fővárosi kikötőkből, hogy látványos alakzatban vonuljanak végig a Duna budapesti szakaszán – közölte a Személyhajósok Szövetsége (SZHSZ) szerdán az MTI-vel.

A budapesti rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a dunai személyhajózást érintő problémákra, különösen a Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) tavaly elfogadott módosításaira, ami a szövetség szerint az összes budapesti hajós vállalkozást ellehetetlenítené.

A januártól érvényes szabályozás a fővárosi Duna-szakasz egyes részein jelentősen csökkentette a kikötők számát, pótlásukra viszont olyan helyeket jelölt ki, amelyek valójában nem alkalmasak kikötő létesítésére, üzemeltetésére – írták, megjegyezve, hogy a DÉSZ-ben foglaltak megvalósítása indokolatlanul nagy zaj- és légszennyezéssel járna, valamint komoly közlekedésbiztonsági aggályokat vetne fel.

A szövetség szerint a jelenlegi helyzet teljes bizonytalanságot teremt az idei turisztikai szezonban, és a fővárosnak az átmeneti időszakra is biztosítania kellene az érvényes kikötői engedélyeket, hogy az új rendszer kialakításáig is szabályszerűen működhessenek a vállalkozások. Egyben felajánlottak partnerségüket a szabályozás felülvizsgálatában.

Megjegyezték: a tavalyi kirajzáson több mint négyezren vettek részt, ami jelzi, hogy óriási az igény a dunai személyhajózásra.

A vasárnapi sétahajózásban több ezer utas vehet részt térítésmentesen, azonban a részvételhez előzetes, ingyenes jegyvásárlás szükséges a https://shorturl.at/Ty07f internetes oldalon – írták. Az eseményen a civil érdeklődők mellett gyermekotthonok lakóit és civil szervezetek képviselőit is vendégül látják.

Forrás: mti.hu

Brutális emberölés: piszkavassal verte agyon a magatehetetlen anyósát

0

A Tatabányai Járásbíróság a különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, elrendelte a gyanúsított letartóztatását. – olvasható a Tatabányai Járásbíróság hivatalos közleményében

A letartóztatásra vonatkozó indítvány szerint a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2025. március 31. napján 14 óra körül a tatabányai ingatlanban, egy piszkavassal többször nagy erővel megütötte a fejét az ágyban fekvő, mozgásában korlátozott sértettnek, majd bántalmazását másnap tovább folytatta. A gyanúsított a piszkavassal a sértett fejére erőteljes ütést mért, amelytől a sértett az életét vesztette.

Ágyban feküdt a magatehetetlen, súlyos beteg asszony:

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megrázta egész Tatabányát, de a külvárosban található a 6-os telep lakóit a legfőképpen. Itt élt ugyanis a 66 éves Erzsike is, aki a tragikus halála előtt már nagyon súlyos beteg volt. A súlyos beteg asszonyt a fia és annak párja ápolta, akik naponta etették, pelenkázták.

Nem bírta tovább ápolni a 20 kilósra lefogyott anyósát:

A tatabányai háznál 2025. április 1-jén jelentek meg a rendőrök, és hamarosan az is kiderült, hogy a súlyos beteg Erzsike nem is a betegsége miatt halt meg, hanem meggyilkolták. A szörnyű tettet pedig a saját menye követte el, aki egészen addig ápolta a betegsége idején. A borzalmas tragédia helyszínén az egyik szomszéd értetlenül állt az eset mellett, mondván: hogy ha nem bírták a 20 kilósra lefogyott asszony ápolását, akkor miért nem adták be a beteget egy kórház elfekvő osztályára.

A másik szomszéd megértőbb:

„Senki nem érdemel ilyen halált, még ha maga a halál ténye a beteg asszonynak maga is volt a megváltás. Megértem Tímeát, hogy belefáradt az anyósa napi ápolásába, tisztán tartásába, de ennek akkor sem szabadott volna így megtörténnie. A szomszédom, Zoli is láthatta ezt, de ő meg dolgozott, rendesen, alig volt itthon, nem tudta, mi mehet a négy fal között, milyen óriási feszültségek halmozódtak ott fel. Sajnálok mindenkit, Erzsike nénit is, Zolit is, de Tímeát is. Úgy hallottuk, beleőrült abba, amit tett, és ezt nem is csodálom”.

Agyonverte egy piszkavassal:

„Elszakadhatott a cérna, ezt nem mindenki tudja elviselni idegileg. Ám az, hogy felkapott egy piszkavasat és szétverte egy fekvő beteg fejét, megbocsáthatatlan, arra nincs magyarázat. Itt a telepen volt már vita, szurkálták meg egymást, de ilyen még sohasem történt, s remélem, nem is fog” – nyilatkozta a brutális emberölésről a Blikknek egy szomszédban lakó asszony. 

Családtag értesítette a rendőrséget:

Családtag értesítette a rendőrséget: A Komárom-Esztergom Vármegyei Ügyészség közleménye alapján tudható, hogy 2025. március 31-én egy családtag értesítette a rendőrséget a tragikus halálesetről, és arról is, hogy a 66 éves tatabányai nő nem természetes, hanem erőszakos halált halt. A tragédia helyszínére kiérkeztek a mentők is, ők azonban már csak az idős asszony halálának a beálltát tudták megállapítani

A húsvéti hosszú hétvégén többen is az életüket vesztették Baranya útjain

0

A húsvéti hosszú hétvégén többen is az életüket vesztették közlekedési balesetben Baranya vármegyei útjain – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

Tragikus közúti baleset történt csütörtökön:

Eddig ismeretlen okból letért az útról, majd többször megpördült, és az út melletti szántóföldön állt meg egy személyautó csütörtök délután Görcsöny közelében. A személygépjárműben ketten utaztak, a sofőrt a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból. A műszaki mentés idején félpályás útlezárás volt érvényben. A tragikus közlekedési balesetben a sofőr és utasa is a helyszínen az életét vesztette.

Sásdnál fejtetőre borult egy autó:

A gépjármű a közlekedési baleset során megcsúszott az úton, majd az útmenti szántóföldön fejtetőre borult csütörtök este a 66-os úton, Sásd térségében. A személyautóban csak a sofőr utazott, aki önerejéből, sértetlenül szállt ki a kocsijából. A helyi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a járművet, annak áramtalanítására nem volt szükséges. 

Ütköztek a kereszteződésben:

A kereszteződésben személyautó és terepjáró ütközött össze szombat délelőtt a 6-os számú főúton, Hird közelében. A tűzoltók kiérkezéséig az utasok elhagyták járműveiket, egy ember könnyebben sérült a közlekedési baleset során. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett a személygépkocsit áramtalanították. 

Tűzeset lett a felhalmozott szemétből:

Egy családi ház udvarában felhalmozott hulladék égett csaknem harminc négyzetméteren szombat délután Kölkeden, mégpedig a Móricz Zsigmond utcában. A mohácsi hivatásos tűzoltók teljes légzésvédelem mellett, egy vízsugárral eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.

Pécsett ágymelegítő miatt keletkezhetett tűz:

Pécsett elektromos zárlat okozhatta azt a tüzet, amely húsvét vasárnap keletkezett egy családi ház alagsori helyiségében, a pécsi Székely Bertalan utcában. Három négyzetméteren bútorok, lomok égtek, a lángokat még a tűzoltók kiérkezése előtt egy porral oltó és egy locsolócső segítségével elkezdték oltani, az oltást végül a pécsi hivatásos tűzoltók fejezték be. Az elektromos hálózat nem sérült, az ingatlan lakható maradt.  

Tragikus közlekedési baleset húsvéthétfőn:

Egy személyautó letért az útról, és a Baranya-csatorna korlátoszlopának hajtott, majd a patakba borult húsvét hétfőn este Kovácshida külterületén. A kocsit a baleset helyszínének közelében kerékpározók találták meg, kiemelték az autóban egyedül utazó sofőrt, majd megkísérelték az újraélesztését. A balesethez a villányi és siklósi hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik a helyszínre érkezést követően átvették a sérültet, és folytatták az újraélesztést a mentőszolgálat kiérkezéséig. Az egység átvizsgálta a kocsit, más nem tartózkodott benne. A sofőr életét nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette. A tragikus balesetről, amelyben egy 44 éves kémesi férfi vesztette az életét, húsvét hétfői írásunkban már beszámoltunk.

Műszaki mentéssel indult a kedd is:

Kedden reggel műszaki mentéssel indult a munkahét, lehasadt egy csaknem nyolc méteres faág előző éjszaka Pécsett, a Puskin téren. A faág teljesen elzárta az utat, a növényt a pécsi hivatásos tűzoltók láncfűrész alkalmazásával eltávolították.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Átvitték Ferenc pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába

Átvitték Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál.

A harangzúgás közepette lezajlott ceremóniát a kamarás tisztét betöltő Kevin Farrell bíboros vezette. A menetet a bazilikába gyertyákat tartó papok vezették be, a koporsót bíborosok és a Svájci Gárda tagjai kísérték, a templom előtti Szent Péter tér pedig megtelt hívőkkel. A néhai pápa koporsóját a templom központi oltára előtt helyezték el, és majd szintén nyitott koporsóban ravatalozzák fel.

Ferenc pápa koporsója áthelyezésének liturgikus szertartásán Erdő Péter bíboros és Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora is részt vett. Az eseményeket élőben is közvetítik, ezen jól látható, hogy tömegek akarják leróni kegyeletüket az elhunyt egyházfő koporsójánál:

Az elhunyt egyházfőt vörös miseruhába öltöztették, vállára palliumot, fehér gyapjúszalagot, kezébe pedig fekete színű rózsafüzért helyeztek. Kezén ezüstgyűrű, amelyet már argentin bíborosként is viselt. A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa akarata szerint a halotti ruházata nem az alkalomra készült, korábban használt darabokkal temetik el. Koporsója is díszítés nélküli, egyszerű fakoporsó.

A hívek szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken reggel 7 órától este 7 óráig járulhatnak a bazilikában felravatalozott koporsóhoz. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a pápa temetését majd szombaton tartják.

Forrás: hirado.hu

Idén is megrendezik Baranyában a Fülemülék éjszakája programsorozatot

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot. A fülemülék tavaszi vonulásához időzítve április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a madarak hangját.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye szerint immáron két évtizede hirdetik meg a programsorozatot. A rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik.

A tájékoztatásban azt írták, Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nemcsak kilométernyi távolságra elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemülék a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein töltik, az első madarak április első felében, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

Az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapján, ezen a linken találhatóak meg. Eszerint természetesen Baranya sem maradhat ki a programsorozatból, az alábbi időpontokban és helyszíneken indul séta:

Helyszín: Pécs, PKK Melinda Közösségi Ház 
Időpont: 2025.05.09. (péntek) 17.00
Találkozó: sportpálya külső sarka
További információ: Wágner László 30/377-3412

Helyszín: Nagynyárád 
Időpont: 2025.05.09. (péntek) 18.00
Találkozó: Nagynyárád Paptag – major
További információ: László Csaba 70/289-8495

Helyszín: Pusztakisfalu 
Időpont: 2025.05.17. (szombat) 19.00
Találkozó: Pusztakisfalu, Kápolna
További információ: Szekeres Tibor 20/5431878

Helyszín: Pécs – Tüskésrét 
Időpont: 2025.04.30. (szerda) 19.00
Találkozó: Tüskésrét gördeszka (PUMPA) pálya előtti parkoló