Kezdőlap Blog Oldal 296

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.

Az ellenőrzések során Budapesten és Pest vármegyében akadt fenn a legtöbb ittas sofőr – tartalmazza a közlemény.

Azok közül, akik alkoholfogyasztás után a volánhoz ültek, 258 embernek a szervezetében olyan magas alkoholszintet találtak, hogy büntetőeljárás indult ellenük.

Azt írták, hogy a rendőrség az idei ünnepi időszakban is nagy hangsúlyt fektetett az ittas vagy bódult állapotban közlekedők kiszűrésére. Ezért a húsvéti hosszú hétvége zavartalansága és a közlekedők biztonsága érdekében a korábbi évek gyakorlata szerint a rendőrség április 18. és 21. között több helyen közúti ellenőrzéseket tartott.

Ezek során a rendőrök különös hangsúlyt fektettek az ittas vezetők kiszűrésére, de a balesetek megelőzése érdekében az egyéb szabályszegőkkel szemben is felléptek.

Arról is beszámoltak, hogy a hosszú hétvégén egy halálos közlekedési baleset történt, amelyben két ember vesztette életét.

forrás: mti

Applikáción keresztül is be lehet jelenteni a Hyalomma kullancsokat

Már a PragmaTick mobilalkalmazás is segíti a Kullancsfigyelő oldal mellett a nem őshonos, Hyalomma kullancsok monitorozását. Amelyet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) szakemberei végeznek. A kutatóközpont évek óta követi nyomon a Magyarországon megjelenő kullancsokat. Köztük az újonnan felbukkanó, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedését és terjedését – írta keddi közleményében az intézmény.

A kutatók szerint a vérszívók monitorozása különösen fontos, mivel a Hyalomma kullancsok képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére is, amely akár harmincszázalékos halálozási aránnyal is járhat. A Magyarországon eddig azonosított példányokban eddig nem találták meg ennek a betegségnek a vírusát.

A Hyalomma kullancsok Magyarországtól délebbre őshonosak, de vándormadarak révén könnyen terjednek, a globális felmelegedés hatására pedig egyre nagyobb eséllyel találnak megfelelő életkörülményeket ezen az éghajlaton is.

Magyarországon nagyjából 20–30 kullancsfaj él, ezek egy része a Hyalomma fajok által szintén kedvelt gazdaállatokon élősködik. A Hyalomma kullancsok több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert magyarországi kullancsoktól, nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű háti pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.

Tavasztól az azonosítást segíti a PragmaTick alkalmazás, amely iOS és Android operációs rendszeren is elérhető. Az applikációt az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium és az európai uniós Pragmatick cost pályázat segítségével alkották meg a HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet kutatói egy informatikus csapat segítségével.

A kutatók szerint a projekt indulása óta több száz lakossági bejelentés érkezett, de a begyűjtött kullancsok többsége hazai fajnak bizonyult.

Az Evolúciótudományi Intézet kutatói által indított közösségi kutatásra épülő program segítségével az elmúlt négy év során 19 Hyalomma kullancsot sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. A beérkező kullancsokat folyamatosan vizsgálják a kórokozókra, de eddig egyben sem találták meg a krími-kongói vérzéses láz vírusát.

A beküldött Hyalomma kullancsokat főként nagytestű emlősökön, például lovon, szarvasmarhán, bivalyon, vagy szamáron azonosították, ezért kiemelten fontos a nagyállattartók tájékoztatása. Különös figyelmet érdemelnek a tavasszal észlelt egyedek, mivel ezek helyi áttelelésre vagy magyarországi szaporodásra utalhatnak, nem pedig vándormadarak általi behurcolásra – hangsúlyozták a kutatók.

Az applikációról és a program eddigi eredményeiről a www.kullancsfigyelo.hu-n tájékozódhatnak az érdeklődők.

forrás: mti

További hírek itt!

Szombaton temetik az Ferenc pápát

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren – jelentette be a Vatikán kedden.

Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik. Ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.

A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál. A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott.

Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője. És szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. Halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.

forrás: mti

Koltai Lajos és Rudolf Péter életműdíjat kap

Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, a nemzet művésze, valamint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező vehet át életműdíjat a 12. Savaria Filmszemlén. Amelyet május 7. és 9. között tartanak Szombathelyen – közölte az MTI-vel kedden a Savaria Filmakadémia Egyesület.

Az idei filmszemlére minden eddiginél több, csaknem 250 nevezés érkezett, a legnépszerűbb kategóriában. A kulturális örökség témában több mint 140 film méretteti meg magát – emelte ki Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke.

Hozzáfűzte: a versenyprogram ingyenes vetítései az AGORA Savaria Filmszínház Jávor Pál-termében zajlanak a három nap folyamán.

A megnyitót május 7-én 17 órakor tartják, ezzel párhuzamosan Törőcsik Mari hagyatékából összeállított fotókiállítás nyílik a mozi aulájában. A nyitónapon élő zenei kísérettel zajló némafilmvetítésen is részt vehet a közönség.

Lovass Tibor hozzátette: május 8-án a versenyfilmek mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával konferenciát is rendeznek Értékközpontú média a digitális kultúra világában címmel. Amelyre az ELTE Savaria Egyetemi Központban várják az érdeklődőket.

Délután mutatják be a Magyarok Hollywoodban című könyvet a Vas Megyei TIT Egyesület székházában, a bemutatón Murai András beszélget a szerzőkkel, Kollarik Tamással és Takó Sándorral – írta a közleményben a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Kiemelte: május 9-én délelőtt a Savaria Filmszínház Hildebrand István-termében egy különleges, interaktív workshop keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a forgatókönyvírás kreatív folyamataival, délután pedig ugyanitt tartják majd ünnepélyes keretek között a 12. Savaria Filmszemle díjátadó gáláját.

forrás: mti

Elítéltek két ügyvédet lakások elcsalása miatt

0

A Fővárosi Főügyészség járt el másodfokon abban az ügyben, amelyben két ügyvédet is jogerősen elítéltek rászorulók ingatlanainak elcsalása, illetve ügyvédi visszaélések miatt, egyiküket 4 év börtönre.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy egy büntetett előéletű, ingatlanközvetítéssel foglalkozó férfi egy polgári per kapcsán ismerkedett meg egy ügyvéd férfival.

Az ügyvéd képviselte a férfit, illetve a per végén az ingatlant meg is vette az ellenérdekű felektől. Ebbe bevonta egy ügyvéd kolléganőjét is, aki a szerződést ellenjegyezte. A férfi és az ügyvédek ezt követően anyagilag kiszolgáltatott helyzetben lévő, s ezért könnyen befolyásolható, megtéveszthető emberek ingatlanait – azok értéke alatti áron – szerezték meg több esetben.

Az ingatlanos feladata a szorult helyzetben lévő és könnyen befolyásolható, megtéveszthető ingatlantulajdonosok felkutatása és a férfi ügyvédnek való bemutatása volt. A sértetteket meggyőzte arról, hogy az ügyvéd az érdekeiket képviselve fog szorult helyzetükön segíteni. Amikor a férfi ügyvéd volt a tulajdonszerző, akkor női társa jegyezte ellen a szerződéseket – írták.

Kitértek arra, hogy

az elkövetők 2008 és 2014 között hat ingatlant érintően követtek el csalásokat változatos módon. Volt, hogy két eltérő tartalmú szerződést készítettek. De olyan is volt, hogy más vételárat foglaltak szerződésbe a ténylegesnél. Történt, hogy egyszerűen elhitették az ügyféllel, hogy valójában csak ideiglenesen, az általa a férfi ügyvédtől kapott kölcsön fedezeteként válik meg ingatlanától.

A cselekménysorozattal a vádlottak csaknem 70 millió forint kárt okoztak. Amit csak kis mértékben és részben a büntetőeljárás megindulása miatt térítettek meg.

Közölték azt is, hogy a bíróság a Budapesti Nyomozó Ügyészség – a Fővárosi Nyomozó Ügyészség jogelődje – vádirata alapján és a tárgyaló ügyész aktív vádképviseleti tevékenysége nyomán, többéves tárgyalás eredményeképpen bűnösnek mondta ki a vádlottakat.

A férfi ügyvédet 3 év börtönbüntetésre ítélték és 10 évre eltiltották a jogászi foglalkozástól. A nővel szemben 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönbüntetést és 7 év foglalkozástól eltiltást szabtak ki. Míg harmadik társukat mint különös visszaesőt 2 év börtönbüntetéssel sújtották.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a férfi ügyvédet illetően súlyosította a büntetést 4 év börtönre, emellett vele szemben 600 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott, valamint vagyonelkobzást is elrendelt. Női társánál a foglalkozástól eltiltást mérsékelte. Az ingatlanos férfi a másodfokú eljárás során elhunyt, vele szemben emiatt az eljárást meg kellett szüntetni – áll a közleményben.

forrás: mti

További hírek itt!

Elhunyt Garami József mesteredző, korábbi szövetségi kapitány

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Garami József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A pécsi születésű szakember szülővárosa csapata mellett – amely kedden beszámolt a halálhírről – ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, összesen magyar csúcsnak számító 797 meccset tudhat magáénak az élvonalban.

Garami József 1987-ben öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, nincs olyan labdarúgásban jártas ember az országban, aki ne hallott volna még Garami Józsefről. A legendás mesteredző a baranyai megyeszékhelyen született 1939. augusztus 9-én. Játékosként csak helyi együttesekben fordult meg, karrierjét klubunk jogelődjében, a Pécsi Dózsában kezdte 1953-ban, jobbösszekötőként tíz évig játszott a város első számú csapatában. Mindent egybevetve hatvanegy bajnoki, illetve két Intertotó Kupa-mérkőzésen szerepelt lila-fehérben. Garami József a piros-feketék kispadján nem kevesebb, mint kétszáztizenhét bajnoki mérkőzés alkalmával ült, ez azóta is megdönthetetlen rekordnak számít. Mérlege ezalatt kilencvenkilenc győzelem, hatvanhárom döntetlen és hatvanhat vereség. 1993 és 1996 között az Újpesti TE, 1996 és 1998 között az MTK Hungária FC, 1999 és 2001 között a Győri ETO, 2002 elejétől 2003 végéig pedig a Ferencváros szakmai munkájáért felelt. 2015-ben felhagyott az edzősködéssel, majd az MTK szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

Garami József 2020-ban hazaköltözött Pécsre és szakmai koórdinátorként segítette a klubot.. Nem neheztelt rá azért senki, mert egykor továbbállt, hiszen amit a PMSC-vel véghezvitt a ’80-as, ’90-es években, azt sosem lehet neki teljesen meghálálni. Legendás edzőként a legszebb időszakát vele élte át a PMFC jogelődje. A bajnoki ezüst, illetve bronzéremnek és a kupagyőzelemnek köszönhetően olyan csapatok jöttek ide egykoron Mecsekaljára, mint a holland Feyenoord, az angol Manchester United, vagy a német VfB Stuttgart. Fájó szívvel és megrendülten értesültünk róla, hogy legendás mesteredzőnk életének 86. életévében örökre itthagyott minket. Emlékét örökké megőrizzük! – írja holnapján a PMFC

forrás: mti és pmfc.hu

fotó: facebook

Hathatós küzdelem zajlik a drogpiac felszámolása érdekében

A DELTA Program keretében zajló kábítószer bűnüldözés még hatékonyabbá tétele érdekében szervezeti átalakítások zajlanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán (KR NNI) belül struktúraváltás, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) még szorosabb együttműködés várható. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Igazgatóságának irányításával több mint másfél hónapja hathatós küzdelem zajlik a hazai drogpiac felszámolása érdekében. A KR NNI, a Budapesti- és a vármegyei rendőr-főkapitányságok az ORFK koordinálásával intenzív hajtóvadászatot indítottak a kábítószer-kereskedők feltérképezése és elfogása érdekében. Az elmúlt hetek tapasztalatai rávilágítottak, a DELTA Program még hatékonyabb végrehajtása érdekében, bizonyos területeken strukturális illetve jogköri finomhangolásra van szükség. Emiatt a KR NNI-n belül szervezeti átalakítás vált indokolttá, míg a rendőrség és a NAV között még szorosabb együttműködésre.    

        

Január 1-jével megalakult a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal

A kábítószerbűnözéssel szembeni hathatós fellépés érdekében a KR NNI-n belül már január 1-jével megalakult a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KBEH). A központi drogelhárító egység koordinációs szerepet betöltve eddig is együttműködött a KR NNI hat vidéki osztályával. Azonban a drog elleni harcban jelentkező feladatok a szervezeti elemek közötti még szorosabb és közvetlenebb kooperációt igényelnek. Ezt figyelembe véve május 1-jétől a hat regionális egység – ami az ország egész területén gyorsan és hatékonyan tud reagálni a nemzetközi kábítószer-kereskedelem aktuális kihívásaira is – már a KBEH alá betagozódva folytatja munkáját. A hivatal főosztály jogállással összesen hét osztállyal fog működni a jövőben. A vidéki osztályok mellett Budapesti székhellyel, bűnfelderítői feladataik mellett belső koordinációs feladatokat fog ellátni a Központi Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály. Az átalakítástól mind munkaszervezési, mind vezetés-irányítási szempontból még hatékonyabb működés várható.

A KBEH – ahogy az elmúlt három hónapban, úgy a jövőben is – a helyi és a területi szervekkel, vagyis a Budapesti és vármegyei rendőr-főkapitányságokkal is közvetlen együttműködik, az ORFK instrukcióknak megfelelően. A bűnözői csoportok feltérképezésében, az egyes információk kölcsönös megosztásával továbbra is együtt dolgoznak. A központi egység elemző-értékelő tevékenységével, nemzetközi kapcsolattartásaiból származó információkkal folyamatosan segíti a vármegyei nyomozók munkáját. Ezen túl a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztálya az NNI hatáskörébe tartozó bűncselekmények szemléinek végrehajtásán túl kábítószerkereső bűnügyi szolgálati kutyavezetőivel és kutyáival, valamint különböző technikai eszközeivel és humánszakértelmével támogatja a vidéki kollégák munkáját is.                 

Az ORFK – ahogy más bűncselekmények felderítése során, úgy a drog elleni harcban is – stratégiai partnerként tekint a NAV-ra. A DELTA Program keretében már több közös sikert is elkönyvelhettek. Az együttműködést azonban még szorosabbra igyekeznek fűzni. Az elmúlt időszak nagy mennyiségű droglefoglalásai ugyanis vegyész szakértői kapacitásnövelést szorgalmaznak. Annak érdekében, hogy a rendőrség által a jövőben lefoglalásra kerülő illegális szerek szakértői vizsgálatát a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet mellett a NAV Szakértői Intézete is elvégezhesse, már zajlanak az egyeztetések és a jogszabályi környezet kialakítása. 

A DELTA Program láthatóan az egyes szervezeteken belül és azok között is még koncentráltabb összefogást igényel. Ennek megfelelően a munkavégzési struktúra is leköveti a kábítószer elleni küzdelmet.

forrás és fotó: police.hu

Isten éltesse Falusi Mariannt

1959. április 22-én, Barcson született Falusi Mariann. 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot, majd a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. 1983-ban a Ki mit tud? győztese lett dzsesszénekes kategóriában. Ezután a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. 1985–1988 között a Vígszínházban szerepelt.


1988 óta a PA-DÖ-DŐ duó tagja, amelyben társa Lang Györgyi volt, aki két évvel ezelőtt súlyos betegségben elhunyt. Humoros, szókimondó stílusuk tette őket ismerté igazán. Ki ne emlékezne például a Bye bye Szása, vagy az „Azt csinálok amit én akarok” című számokra.

Falusi Mariann játszott Szegeden, Diósgyőrben, Szolnokon. 2007-ben a Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűritagja volt, majd szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban. Több éven át Lang Györgyivel minden szerdán népszerű beszélgetős műsort vezetett a Klubrádióban, Ötös címmel. 2011-ben szerepelt A nagy duett című műsorban, a következő évben pedig a Megasztár egyik zsűritagja lett. 2020-ban az Álarcos énekesben a Béka jelmezét öltötte magára.

„Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én.” – olvasható a jegy.hu oldalon

2011-ben Artisjus-díjjal tüntették ki.

forrás: port.hu

fotó: facebook

Több mint öt kilogrammnyi kannabisz-származékot találtak a Repülőtéren

0

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkező küldeményben 5440 gramm kannabisz-származékot találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a pénzügyőrök érzékszervi vizsgálatra választottak ki nemzetközi küldeményeket, amikor a csomagokból öt darab, összesen 5440 gramm sötétbarna színű, sűrű, gyantaszerű anyagot tartalmazó műanyag flakon került elő. A kábítószer-teszt szerint a flakonokban kannabisz-származék volt.

A NAV munkatársai a lefoglalt kábítószert átadták az illetékes rendőrkapitányságnak, és az ügyben büntetőeljárás indult – tették hozzá.

forrás: mti

A fotó csak illusztráció!

Rekordszinten az arany ára

Rekordszintre emelkedett az arany ára kedden a New York-i tőzsde fémrészlegében (Comex).

Röviddel fél hét után a júniusi határidős jegyzés ára 3493 dollárra emelkedett unciánként, ami 1,99 százalékos növekedés.

Tavaly augusztus 20-án a történelem során először lépte át az arany ára az unciánként 2500 dollárt.

Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson és kormányának első lépései az idei első negyedévben 2900 dollár fölé lökték az arany jegyzését, és március 13-án a Comex-en az áprilisi határidős aranyár először haladta meg a 3000 dollárt unciánként.

Nemrég írtunk arról, hogy három férfi hamis aranytömbökkel verte át a vevőit Cegléden. Csalás miatt kell felelnie K. Krisztián 23 éves, L. Márkó 25 éves és R. István 37 éves öcsödi lakosoknak. A három férfi március 28-án este jelent meg egy üzlet parkolójában, és egy 22 grammos fémtömböt adtak át egy nőnek, befektetési aranyként kínálták eladásra. A vevő 1500 eurót fizetett nekik, ám később kiderült, hogy egy arannyal bevont volfrámdarab volt, amit megvett.

forrás: mti