Kezdőlap Blog Oldal 2804

Egyetemi modellváltás: az érintetteknek ideje lenne színt vallaniuk

Mint ismert a Pécsi Tudományegyetem más magyarországi egyetemekhez hasonlóan modellváltáson eshet át, a sokak szerint ez egyet jelent azzal, hogy az egyetem vagyona és vezetése Fideszhez-közeli alapítványokhoz kerül, és egyúttal jelentősen csökken a PTE autonómiája. Az évszázad legnagyobb döntése ez a pécsi egyetem életében, olyan ami nem csak a PTE, hanem az egész város, megye és régió jövőjét fogja megváltoztatni. Ennek ellenére gyakorlatilag fű alatt, elképesztő gyorsasággal zajlanak a tárgyalások, gyakorlatilag az egyetemi polgárok (hallgatók, oktatók, tudományos munkatársak) megkérdezése nélkül. Itt az idő, hogy minden érintett fél végre színt valljon: támogatják-e az átalakulást, ha igen miért, ha nem, miért nem?

Egy szóval sem mondjuk, hogy az átalakítás szükségszerűen rossz dolog lenne. Bár vannak aggályaink, de előre nem temetnénk semmit, és senkit. Ennek ellenére jogosan érzi úgy valamennyi egyetemista, hogy illene őket megkérdezni, illetve jó lenne tudni, hogy az elviekben egyetemistákat képviselő, egyetemisták miatt lévő szervezetek vezetői és valamennyi döntéshozó kit és mit képvisel.

Eljött hát az idő, hogy akár Miseta Attila az egyetem rektora, akár Decsi István az egyetem kancellárja, akár az egyetem szenátorai, akár az egyetemi karok vezetői, dékánjai, akár a PTE-EHÖK elnöke, Koltai Arnold, mint felelős, az egyetemistákért, az egyetemisták érdekeiért dolgozó megválasztott vezetők kiálljanak, és egyfelől elmondják a saját álláspontjaikat, másfelől érdemben tájékoztassák a hallgatókat arról, hogy milyen módon kívánják képviselni az ő érdekeiket. Ugyanis nekik ez a dolguk. Ők ezért lettek megválasztva, nekik azért van munkájuk, mert vannak pécsi egyetemisták. Ők vannak értük, nem a hallgatók ő értük.

Továbbá nagyon jó lenne tudni, hogy helyi politikusok hogy állnak az ügyhöz. Kíváncsiak lennénk Péterffy Attila polgármester, Hoppál Péter és Mellár Tamás országgyűlési képviselők álláspontjaira: támogatják, vagy ellenzik az átalakítást? Ha ellenzik, miként kívánnak kiállni az egyetem autonómiája mellett, ha támogatják – az sem baj, mindenkinek joga van a véleményéhez – akkor mondják el, hogy miért, milyen indokok, érvek miatt vélekednek így.

Eljött az ideje, hogy ki-ki színt valljon, tiszta vizet öntsön a pohárba, hogy a jövőben tudjuk, ki melyik oldalon áll.

Folytatódnak a belső harcok a városvezetésben

A karácsonyi békés idill elmúlt, a városvezető koalíciók ketté szakadt tagjai ismét támadást indítottak egymás irányába. Ezúttal a Jobbikhoz köthető – impresszum nélküli – Pécsi Tükör nevű oldalon jelent meg egy hosszú véleménycikk jellegű írás, Bognár Szilviáról, a közgyűlés által megválasztott alpolgármesterről, amit két nappal később az MSZP-hez szorosan kötődő Pécsi Stop is lehozott. Az írás lényege nagyjából annyi volt, hogy Bognár Szilvia rossz, mindenki más jó (tényleg ennyi, igazából kár elolvasni), gyakorlatilag felfogható egy újabb, nyílt támadásnak a DK alpolgármesterével szemben.

Ráadásul a támadás nem ok nélküli, igen komoly feszültség van a Jobbik-MSZP-Péterffy tengely, és a DK-Momentum duó között. Ahogy arról már beszámoltunk, az MSZP gyakorlatilag minden fontos területet és pozíciót megkapott a városban, de a Jobbikos zsebek sem maradtak üresek, ráadásul Fogarasi Gábor a párt helyi képviselője lett a Sport- és Népjóléti bizottság elnöke, egyfelől milliárdos önkormányzati vagyon felett diszponál, a hírek szerint nem mindig a legetikusabb módszerekkel, másfelől a sporttámogatásokat is minimum érdekesen osztják szét. Mondhatni, hogy 2019-ben nyert a Mindenki Pécsért Egyesület, de a választás igazi győztese a helyi MSZP és a helyi Jobbik volt, akik között érdekes (elv)barátság született. Azonban Nyőgéri Lajos egykoron elítélt szocialista politikus alpolgármesterré való kinevezése már kiverte a biztosítékot a DK-nál, a Momentumnál és a Párbeszédnél is, a felszín alatti feszültség pedig vulkánként tört ki.

Itt tartottunk, amikor a fent hivatkozott írás megjelent a Jobbikhoz közeli oldalon. Nem véletlen, hogy ők és a szocialisták támadják Bognár Szilviát, ugyanis egyfelől Bognár népszerű karakter a városban, másfelől jogerősen, törvényesen, egyhangúlag megválasztott alpolgármester (ellentétben Nyőgérivel), aki többször is felszólalt a nem megfelelő kinevezések ellen, valamint önmagában a személye akadályt gördíthet Nyőgéri alpolgármesteri pozíciójának megőrzésében. Ugyanis szinte biztos, hogy a közgyűlés szavazásra fogja bocsátani a témát, nem fogják engedni, hogy Péterffy őket megkerülve, gyakorlatilag a legbelsőbb szövetségeseivel döntsön egy ennyire fontos tisztségről. Az pedig egyelőre nehezen elképzelhető szcenárió, hogy a DK és a Momentum frakció Nyőgéri mellett tegye le a voksát. Így nincs mese, az ukáz egyértelmű, támadást kell indítani Bognár ellen, összeférhetetlennek, alkalmatlannak, hova tovább a városvezetést gyakorlatilag elárulónak kell őt beállítani. A probléma az, hogy sem a pécsiek, sem a városházán dolgozó forrásaink sem így gondolják ezt. Gyakorlatilag mindenki lelkiismeretes, kooperatív, a munkáját alaposan és jól végző emberként jellemezte a DK alpolgármesterét.


Mindenesetre a várost már így is, szinte teljesen uraló MSZP-Jobbik duó kilőtte az újabb golyóját a tárból, igaz egyelőre úgy fest nem talált, alpolgármester asszony mögött egyelőre széles társadalmi-politikai támogatás áll. Azt persze még nem lehet megmondani, hogy ki fogja nyerni a háborút, de egy biztos: ha a városvezető frakciók továbbra is egymással lesznek elfoglalva és azzal, hogy minél több pozíciót szervezzenek ki haveroknak, akkor egy vesztese biztosan lesz a csatározásnak: a pécsi emberek.

Keresztes: el a kezekkel a Pécsi Tudományegyetemtől!

Dr. Keresztes László Lóránt az LMP – Magyarország Zöld Pártjának frakcióvezetője tartott online sajtótájékoztatót. A pécsi országgyűlési képviselő az egyetemi modellváltásról beszélt, mint ismert a kormány több magyarországi egyetemet szeretne átalakítani alapítványi formába, köztük a Pécsi Tudományegyetemet is.

„Pécsiként pontosan tudjuk, hogy mekkora jelentőséggel bír a PTE a városban, a megyében, de még a régióban is, gyakorlatilag város a városban.” – folytatta Keresztes.

A központi egyetemi funkciók mellett a város kulturális és tudományos életének is szerves része, ráadásul gazdasági szempontból is a legfontosabb intézményről beszélünk, hiszen óriási a gazdasági ereje, és messze a legnagyobb foglalkoztató a régióban. Az LMP képviselője éppen ezért úgy gondolja, hogy az egész város szempontjából fontos, hogy mi lesz az egyetem sorsa.

Éppen ezért tartja döbbenetesnek, hogy a kormány ezt a modellváltást kiterjeszti a vidéki nagy egyetemekre, rohamtempóban, érdemi garanciák nélkül. 2020 tavaszán Bódis József az egyetemi volt rektora még azt mondta Keresztesnek, hogy a nagy, regionálisközpontoknak számító egyetemek esetén nagyon megfontoltan, csak a későbbiekben fogják javasolni az esetleges modellváltást, ám ehhez képest nem így történt, véli a pécsi országgyűlési képviselő.

Pozitív tapasztalatok nélkül erőltetik rá a modellváltást az egyetemre, és bár az ITM ígérete az volt, hogy csak az egyetemi döntések értelmében történhet meg, de a minisztérium ezt a folyamatot már kész tényként kezelik. Ráadásul a korábbi kiszervezések során, mindenhol csökkent az egyetemi autonómia, hiszen olyan alapítványokhoz szervezik ki a teljes egyetemi vagyont, és az egyetemi fenntartást, ahová fideszes kádereket ültettek. Keresztes szerint nincs garancia arra, hogy az egyetemi szenátusnak érdemi jogköre marad az átalakítás után. Ezen kívül munkajogi, munkavállalói kérdések és kritikák is felmerültek, a PDSZ alapos kritikát fogalmazott meg, ami a munkajogokat sértő folyamatokat nevezett meg. Olyan rendszer alakulhat ki, ahol a döntéshozók kényük-kedvük szerint rúghatnak ki bárkit, és nevezhetnek ki politikailag megbízható embereket fontos vezetői pozícióba. Ez elfogadhatatlan, tette hozzá Keresztes.

Az LMP nem fogja tétlenül nézni a modellváltást, ilyen feltételek mellett elutasítják a kiszervezést, éppen ezért egy online petíciót indítanak el, hogy a városban és a megyében élők is ki tudják fejezni a véleményüket. – folytatta Keresztes.

Elutasítják a modellváltást, elutasítják a megszorításokat, és követelik, hogy adják vissza az elvont forrásokat. Továbbá elutasítják az egyetem autonómiájának csökkenését, és követelik a kormánytól, hogy a megalázóan alacsony oktatói és kutatóibéreket érdemben rendezzék. Továbbá azt is elutasítják, hogy a PTE kiszervezését, annak vagyonával és vezetésével együtt fideszes káderek által vezetett alapítvány kapja meg.

A Pécsi Tudományegyetem egységét meg kell őrizni, éppen ezért Keresztesék minden olyan lépést elutasítanak, mint amilyen az orvosikar esetleges elvétele lenne.

Az LMP elvárja azt, hogy a város fideszes politikusai, mint amilyen Hoppál Péter és a városi közgyűlésben helyet foglaló politikusok álljanak ki a PTE mellett, szóljanak fel az ügyben, és tegyék világossá, hogy mi az álláspontjuk az üggyel kapcsolatban. Keresztes szerint Hoppál sokszor árulta már el Pécset, itt az ideje, hogy törlesszen ebből valamit, és ő is kiálljon a Pécsi Tudományegyetem mellett. – zárta szavait Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselő.

Árokba csúszott autók, kazántüzek

A hétvége során tíz bejelentés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, ezek közül mindössze egy jelzés volt téves. A megye tűzoltói három tűzesetet számoltak fel és hat műszaki mentés hajtottak végre. A tűzesetek jellemzően a tüzeléssel, fűtéssel voltak összefüggésben, míg elsősorban közlekedési baleseteknél volt szükség műszaki mentésre. A hétvégi hóeséssel kapcsolatosan nem volt olyan káresemény, amelynél tűzoltói beavatkozásra lett volna szükség.

2021. 01. 16-án Gerde külterületén, a közút melletti árokban végzett tisztítási munkálatok során  növényi hulladékot égettek és ennek kapcsán tűz keletkezett, amit a tűzoltók oltottak el. A tűz nem veszélyeztette a környezetét.

Ugyanezen a napon Pécsen, a Bárány úton egy személygépkocsi a csúszós úton a meredek partoldalnak futott, ami megdobta és az autó a tetejére borult. A műszaki mentés során a pécsi hivatásos tűzoltók rögzítették a gépjárművet. A autó pozíciójából adódóan nem tudták rögtön áramtalanítani, így a helyszínt biztosították az autómentő kiérkezéséig, majd az elszállítás előtt hajtották végre az áramtalanítást. A műszaki mentés ideje alatt félpályás útzár volt az érintett szakaszon. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Szintén Pécsen, az Alsómakár dűlőben egy terepjáró személygépkocsi megcsúszott az úton és keresztbe állt, a forgalmat teljesen elzárta. Az egység kézi erő és kötél segítségével vissza tudta fordítani az autót a menetirányba, így tovább tudott haladni. A beavatkozás során kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

17-én, vasárnap Bakonyán, a Petőfi utcában egy családi ház alagsori helységben keletkezett tűz, ahol a vegyes tüzelésű kazán, gázkazán, villanybojler, gázbojler és hozzávetőlegesen 6 köbméter tűzifa volt. A tűz vélhetően attól keletkezett, hogy amikor a tulajdonos fát rakott a tűzre, a vegyes tüzelésű kazán mellett tárolt tűzifára a kazánból szikra pattant ki,. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a káresethez, légzőkészülékben – egy sugárral – a tüzet eloltották, az épületet átvizsgálták, a közműveket elzárták, kikapcsolták. A tűz eloltását követően az épületet ventilátorral átszellőztették. A káreset során a fából fél köbméter égett el, az alagsor fala, mennyezete pedig kormozódott. Az épületben az eset keletkezésekor ketten tartózkodtak, ők az épületet elhagyták. Mivel az épület fűtése nem megoldott, ezért a lakókat rokonoknál helyezték el lakosságvédelmi intézkedés keretein belül. Az eset során személyi sérülés nem történt, másban kár nem keletkezett.

18-án, vagyis a mai napon Orfűn egy családi ház kazánházában a vegyes tüzelésű kazánon belül történt robbanás. A káreset következtében tűz nem keletkezett, a kazán nem hasadt fel. A komlói és sásdi hivatásos tűzoltók a még izzó égésterméket a kazánból eltávolították. Az eset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: pixabay

Jogállamiság: pécsi civilek miatt indul újabb vizsgálat a magyar kormány ellen

A pécsi civil szervezet 2020 szeptemberében fordult az Európai Bizottság több biztosához, mivel az Európai Unió Bírósága (EUB) által jogsértőnek minősített ügynöktörvényre hivatkozva vonta meg egy pontszámok alapján támogathatónak ítélt Erasmus+ pályázatunk támogatását a Tempus Közalapítvány. Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke levélben értesítette az alapítványt arról, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

Mint azt az Európai Bizottság alelnöke levelében kiemelte, a Bizottságot aggodalommal tölti el a magyarországi civil szférára nehezedő nyomás. Az erős és független civil társadalomnak kulcsszerepe van az olyan közös alapértékeink betartásában, mint az alapvető jogok és a jogállamiság. Ezért a Bizottság kiemelt figyelmet fordít a civil társadalomra, és a jövőben is támogatni fogja azt.

Jourová levelében egyetértett abban, hogy a civiltörvény sérti a tőke szabad áramlását, a magánélethez való jogot, a személyes adatok védelmét és az egyesülés jogát. Az Európai Bizottság jelenleg is kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal az EUB döntés teljesítése kapcsán, miután 2020 nyarán megállapították: sérti az EU-s jogot a civiltörvény.

Az Európai Bizottság alelnöke a továbbiakban arról tájékoztatta alapítványunkat, hogy a Bizottság az elutasított Erasmus+ pályázat ügyében vizsgálatot indított, és kapcsolatba lépett a Tempus Közalapítvánnyal, hogy tisztázzák az eljárás körülményeit.

Věra Jourová levelét azzal zárta, hogy a Bizottság, mint az Európai Unió Alapszerződéseinek védelmezője, a kapott válaszok birtokában fog dönteni a szükséges lépések megtételéről. Egyúttal biztosította alapítványunkat arról, hogy miként azt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is hangsúlyozta, a Bizottság elkötelezett közös alapértékeink, az alapjogok és a jogállamiság megvédése mellett, olyan környezetet alakítva ki a civil szervezetek számára, amelyben azok biztonságban működhetnek. – számolt be a hírről az Emberség Erejével Alapítvány!

A teljes levél itt olvasható.

Koronavírus: ennyivel nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma

875 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 352 703  főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 68 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 230 441 fő, az aktív fertőzöttek száma 110 853 főre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig mindössze közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 123 188 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozó és eddig tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és korlátozások feloldása. 

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából érkezett Magyarországra 2020. december 26-án, így a kórházi oltópontokon elkezdődhetett az egészségügyi dolgozók oltása. A Moderna-vakcinából az első szállítmány január 12-én érkezett Magyarországra.  

Összesen mindössze 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beoltották.  A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A kormány számításai szerint, ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat.  A magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a Kínával és Oroszországgal való tárgyalásokra.  Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői a napokban a Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben, és megállapították, hogy a kínai vakcina gyártása biztonságos körülmények között történik. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is.

A tudósok baktériumokat programoznak az adatok tárolására

0

A tudósok régóta kísérleteznek a DNS tárolási lehetőségeinek kihasználásával és mára eljutottak oda, hogy kitalálták, miként lehet elektronikusan beírni az adatokat egy élő baktérium DNS-ébe.

A DNS több okból is vonzó lehet adattárolás szempontjából. Először is, ezerszer sűrűbb, mint a legkompaktabb merevlemezek, ami azt jelenti, hogy körülbelül 10 teljes hosszúságú digitális filmet is képes tárolni egy sószem térfogatú mennyiségben. Továbbá mivel a DNS központi szerepet játszik a biológiában, az írási és olvasási technológiái idővel várhatóan olcsóbbá és erőteljesebbé válnak, írja a Science. Jelenleg a technológia drága, 3500 dollárba kerül egyetlen megabites információ szintetizálása, de mivel a DNS-kutatási terület nagyon gyorsan fejlődik, számítani lehet költségeinek csökkenésére.

A kutatók eddig is foglalkoztak az adatok DNS-be történő integrálásával, ugyanakkor ezek a próbálkozások nem bizonyultak tartós megoldásnak, ugyanis az információt tároló DNS-fiolák idővel lebomlanak. Tartós és könnyebben kódolható közeg létrehozása érdekében a kutatók most azon dolgoznak, hogy az élő szervezetek DNS-ébe írják az adatokat, amelyek lemásolják és továbbadják génjeiket a következő generációnak.

Ehhez a kutatók általában a DNS molekula négy heterociklusos bázisának (adenin – A, guanin – G, citozin – C és timin – T) valamilyen kombinációjaként bináris kóddá alakítják az adatokat. Ezután DNS-szintetizátor segítségével írják a kódot a DNS-be. Csakhogy minél hosszabb a kód, a DNS-szintézis pontossága annál inkább csökken, ezért a kutatók darabokra bontják az állományokat és azokat 200-300 bázishosszúságú DNS-részletekbe írják. Az egyes részletek kapnak egy azonosító indexet, hogy majd a kiolvasásnál újból össze lehessen rakni az eredeti információt.

Harris Wang, a Columbia Egyetem rendszerbiológusa által vezetett csoport a már ismert CRISPR génszerkesztő rendszert használta fel egy biológiai jel felismerésére, például a fruktóz jelenlétére.

A kutatók megfigyelték, hogy a kólióbaktérium a génjeiben képes „emlékeket” tárolni a fruktóz jelenlétéről. Amikor a kutatók fruktózt adtak az Escherichia coli (kólióbaktérium) sejtekhez, a génexpresszió növekedett a gyűrű alakú DNS, az úgynevezett plazmid bitjeiben.

Ezután a CRISPR komponensek, amelyek azért alakultak ki, hogy a baktériumot megvédjék a vírusos betolakodóktól, darabokra aprították a túlzottan expresszáló plazmidot és közülük néhány, a baktérium DNS-ének egy olyan szakaszába került, amely „emlékezett” a korábbi vírusbetolakodókra. Ez a genetikai bit egy digitális egy értéket reprezentált. Ha a fruktóz hiányzott, akkor egy véletlenszerű DNS bitet tárolt, ami a digitális nullát reprezentálta. Az E. coli DNS szekvenálása után kiderült, hogy a baktérium ki volt-e téve fruktóznak, vagy sem. Mindezt pedig egy digitális egyes vagy nulla reprezentálásával.

A fruktóz-felismerő rendszer azonban csak néhány bit adatot képes tárolni, ezért lecserélték egy olyanra, ami sokkal hosszabb információssort képes kódolni.

Gének egy sorozatát illesztették az E. coli bementére, amely lehetővé tette a sejtek számára, hogy elektromos feszültségekre reagálva növeljék a plazmid expressziót. A fruktóz beállításához hasonlóan az expresszió növekedése miatt a baktérium DNS-ében egy digitális egyes tárolódott el, majd ahhoz, hogy ezeket kiolvassák, egyszerűen szekvenálták a baktériumot.

Az utóbbi megközelítéssel Wangnak és munkatársainak 72 bit adatot sikerült a DNS-be kódolni. Egészen pontosan a „Hello World!” ikonikus mondatot. Azonban a valós alkalmazások ezen a téren még nagyon messze vannak, és Wang is azt állítja, hogy az élő organizmusokban való adattárolás még egy nagyon korai szakaszban van. Először a kutatóknak még azt kell kitalálniuk, hogy megakadályozzák az üzenetek lebomlását. Ugyanis a baktériumok a szaporodásuk során mutálódhatnak, és ez az információt is befolyásolhatja.

Nature Chemical Biology cikk: https://www.nature.com/articles/s41589-020-00711-4

„Mi kinyitunk” – ma nyitnak a lengyel vendéglők, kávézók

Lengyelországban is fellázadtak a vendéglátósok, vállalkozók a kormány intézkedései ellen. Ugyan a lengyel kormány fenntartja a szigorú korlátozásokat, a vendéglátósok nem bírják tovább zárva tartani az üzleteiket, sem a bérleti díjakat sem az alkalmazottak béreit nem képesek már fizetni, ezért döntöttek úgy, hogy szembe mennek a lengyel kormánnyal.

A lengyel források szerint a közelmúltban a zárlat alkotmányellenes mivolta miatt egy fodrász javára döntött a bíróság — ez pedig megadta a kezdő löketet a “Mi kinyitunk” mozgalomnak. A legtöbb vállalkozó úgy döntött, hogy már a potenciális büntetés sem érdekli, ha nem nyitnak ki, akkor egyszerűen végleg csődbe mennek.

Azt is elmondták, hogy a lehető legszigorúbban figyelnek a biztonságra, üzleteikben kötelező lesz a maszk és a távolságtartás, de ahogy fogalmaztak

„Eddig bírták és nem tovább”

Ahogy már mi is megírtuk, ilyen kezdeményezés Magyarországon is létrejött, igaz egyelőre még gyerekcipőben jár: eszerint itthon január 25-én nyithatnának ki a vendéglátósok, természetesen önkényesen, szembe menve a kormány intézkedéseivel.

PTE: a hallgatók feje felett dől el a modellváltás

Ahogy arról korábban beszámoltunk a Pécsi Tudományegyetem is alapítványi kézbe kerülhet, a modellváltás pedig akár még tavasszal megtörténhet. Hihetetlenül gyors az átalakulás üteme, a hallgatók és oktatók többsége feje felett zajlik az egész történet, finoman szólva sem beszélhetünk arról, hogy a majd húszezres hallgatói létszám véleményét kikérnék a dolgokról. A hallgatókat ugyan papíron „képviselő” az EHÖK, de tőlük aligha számíthat valódi segítségre, valódi támogatásra az egyszeri egyetemista.

Az egyetem küldött egy levelet a hallgatóknak, amelyben az áll, hogy

„Az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek, így a Pécsi Tudományegyetem is ezt kifejezetten kéri.

2021. január 14-én kibővített Dékánok Tanácsa keretében ismertettük a rendelkezésre álló információkat és a fenntartó által javasolt forgatókönyvet a kari vezetőkkel, a Klinikai Központ elnökével, a Szentágothai János Kutatóközpont elnökével, valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökével. A fórumon kérdések megfogalmazására is mód nyílt, majd a testület egyhangú döntést hozott arról, hogy az egyeztető tárgyalásokat a Pécsi Tudományegyetem folytatni kívánja és az Egyetem vezetése törekszik a folyamatban konstruktívan előrehaladni a felsőoktatási intézmény számára kibontakozó előnyök mielőbbi realizálása érdekében. A kormányhatározat előkészítéséhez szükséges szakértői anyagot kidolgoztuk.”

Ezek alapján a kari vezetők, a dékánok, a rektor, az EHÖK elnöke (Koltai Arnold) támogatják azt, hogy folytatódjanak a tárgyalások és a PTE más magyar egyetemekhez, mint például az SZFE alapítványi formában működjön tovább.

Ezzel az egésszel több gond is van. A fő, hogy mindez a hallgatók bevonása, megkérdezése nélkül történik. Mintha az egyetem vezetése fordítva ülne a lovon. Nem a hallgatók vannak értük, hanem ők vannak a hallgatókért. Hallgatók nélkül ugyanis nincs egyetem. Ezen hallgatók többsége rengeteg pénzt fizet tandíj gyanánk, nem mellékesen rengeteg pénzt fizetnek Pécs városának, hiszen többségük a tanulmányaik miatt ide költözik, itt költi a pénzét. Az talán még érthető is, hogy például a volt pécsi fideszes alpolgármester, jelenlegi kancellár érdekelt abban, hogy az egyetem jelentősen átalakuljon, de az nehezen érthető, hogy Koltai Arnold miért szavazott úgy, ahogy.

De a kérdés továbbra is él: az egyetem hallgatóit megkérdezik vajon arról, hogy ők mit szeretnének, vagy húszezer embert megkerülve hoznak majd egy döntést? A tippünk az, hogy utóbbi forgatókönyv fog megvalósulni…

A kérdés, amire egy egész ország várt: Lajos Balázs átment AZON a vizsgáján

Szeptember volt, éppen csak elkezdődött az új egyetemi szemeszter, a gólyák még szinte meg sem érkeztek a karokra, amikor a Pécsi Tudományegyetemen egy matematika előadáson legendás eset történt. Az oktató, némileg lassabban mondta el, hogy 0,5 négyzete mennyi, Lajos Balázs pedig kissé türelmetlenül, és nagyon meggondolatlanul beszólt az oktatónak:

„csak kinyögted”

Ezzel normál esetben nem is lett volna gond, ha a mikrofonja nem lett volna bekapcsolva. De be volt, az internet pedig szó szerint felrobbant az esettől. Mémek százai születtek, a fiatal pécsi egyetemista hallgatói körökben legendává vált.

Az igazság pillanata azonban múlt héten jött el. Oktató vs Lajos Balázs. 0.5 négyzete vs csak kinyögted. Vizsgán néztek farkaszemet a felek, azonban hősünk jött, látott és győzött: tegnap boldogan közölte a hírt, hogy sikerült a vizsgája, mondhatni, csak kinyögte azt a kettest.

Ezúton is gratulálunk neki, a magyar egyetemistának, akinél jobban innentől kezdve senki sem fog figyelni a mute gombjára a laptopján.