Kezdőlap Blog Oldal 2795

Székely barátaink már kocsmázhatnak és korcsolyázhatnak

Amíg mi csak álmodozunk arról, hogy újfent a barátainkkal kocsmázhassunk, éttermezhessünk egy jót, ez a tegnapi naptól kezdve már valóság székely barátainknál. Ugyanis Románia enyhített, szigorú intézkedések mellett, de újra nyithattak és fogadhattak vendégeket a kocsmák, kávézók, éttermek. Az azonnali.hu stábja járt Székelyföldön és Erdélyben mi pedig irigykedve nézzük a határ túloldalára került magyarok (és persze románok) esti szórakozásait. Még inkább irigyek lehetnek a honi vállalkozók, akik egyelőre nem fogadhatnak vendéget, csak elvitelre és kiszállításra dolgozhatnak, ami egy kocsma vagy kávézó esetében meglehetősen nehézkes folyamat.

Hideg van, látszik a fotókon is, de ez sem tántorítja el az embereket attól, hogy újra némi közösségi életet éljenek. A teraszok egyébként szinte mindenhol hősugárzóval felszereltek, ami néhány pohár forralt borral együtt ad annyi meleget, hogy kihúzzuk pár óráig.

A bal oldali képen Marosvásárhely, a jobbon Kolozsvár látható: most, hogy itt a tél Önöknek is hiányzik a korcsolyázás élménye? Nekünk nagyon.

Fénykép: Vitárius Bence/Azonnali.hu

Varga Judit és férje 200 millió forintért vásárolt ingatlanokat

Varga Judit igazságügyi miniszter és férje 200 millió forint összértékben vásárolt több lakást és garázst a XII. kerületi Kútvölgyben – értesült a Blikk.

Az Igazságügyi Minisztérium a lapnak megerősítette: „öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást” vettek, a későbbi egybenyitás szándékával.

A 200 millió forintos vételárból mindössze 8 millió forintot fedeztek önerőből, 192 millió forintot a bank hitelezett meg a miniszterasszonynak és férjének. A cikkből az is kiderül, hogy a vásárlás 2019 decemberében történt, ám a 2020 január végén leadott vagyonnyilatkozatában ezeket a tételeket nem tüntette fel a miniszter. 

„A felvett bankhitelből azóta a férje belvárosi ingatlanának eladásából befolyt összeggel és a megtakarításaikból jelentős összeget törlesztettek” – fogalmazott a minisztérium a Blikk kérdésére.

Varga Judit tavalyi januári vagyonnyilatkozata szerint mindösszesen bő ötmillió forintnyi és 12 ezer eurónyi (4,3 millió forint) megtakarítása van.

Ahhoz, hogy ilyen csekély önerő mellett kapjanak ekkora összegű hitelt, vélhetően a család más ingatlant is fedezetként adhatott a hitel mögé.

Ma megnyitottak az éttermek, mozik, színházak…Bukarestben

Igaz nem Magyarországon, hanem Bukarestben, a román fővárosban. Egyelőre nem teljes kapacitással, de újra nyithattak, igaz a következő hétben csak harminc százalékos kihasználtsággal. Ahogy a román vendéglátósok mondták, már ez is több, mint a semmi.

Ha minden jól megy, akkor február nyolcadikán az iskolák is nyitnak a keleti szomszédjainknál, A fővárosi szállodai, étterem és vendéglátó-ágazatban dolgozók október 7. óta először azért állhatnak ismét munkába, mert Bukarestben a fertőzöttségi ráta 3 ezrelék alá esett, azaz 1000 emberre kevesebb, mint 3 új koronavírus fertőzött jutott az elmúlt 14 napban

Azok a helyek lehetnek nyitva, ahol megoldható az asztalok közötti két méteres távolság, valamint egy asztalhoz sem ülhetnek le hatnál többen. Asztalnál nem kell maszk, a pultnál igen, természetesen a személyzetnek kötelező azt viselnie a teljes munkaidő alatt.

Az azonnali számol be arról, hogy az ország 41 megyéjéből – a fővároson kívül – jelenleg 21 megye, köztük a többségében magyarok lakta Maros, Hargita, Kovászna megye tartozik az ún. zöld zónába, ami azt jelenti, hogy ezekben a fertőzöttségi ráta 3 ezrelék alatt van, emiatt ott is a fentieknek megfelelően tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek reggel 6 és este 23 óra között.

Elon Musk 100 millió dollárt ad annak, aki képes lesz kivonni a szén-dioxidot a légkörből

A világ jelenlegi leggazdagabb embere, a tech-guru Elon Musk 100 millió dollárt, közel 30 milliárd forintot kínál annak, aki kifejleszt egy olyan eljárást, ami képes kivonni a széndioxidot a légkörből.

A szén-dioxid az egyik legveszélyesebb üvegházhatású gáz, a klímakutatók 97%-a ért egyet abban, hogy erőteljesen hozzámerül a felmelegedéshez. A klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcsa lesz az üvegházhatású gázok „befogása” kiváltképp a CO2-é.

Elon Musk erre a problémára kínálhat megoldást, a jelentős összegű támogatás számos céget és kutatót motiválhat abban, hogy kidolgozzanak egy hasznos módszert arra, hogy a légkörből sikerüljön kivonni, vagy legalábbis csökkenteni a szén-dioxid koncentrációját.

Puzsér kifakadt: takarodjon ez a romlott, cinikus kormány

0

Puzsér Róbert publicista, kritikus tett közzé saját Facebook oldalán egy bejegyzést, ami néhány óra alatt is nagyport kavart. Ahogy a korábbi főpolgármester-jelölt fogalmazott, ennek a kormánynak mennie kell, mert „romlott, cinikus, gazember kormány”. Kemény szavakat használt az ismert kritikus, ráadásul az ellenzéket sem kímélte. Változtatások nélkül mutatjuk meg Puzsér Róbert szavait, íme:

„Ha csak egy érvet mondhatok, hogy miért takarodjon ez a romlott, cinikus, gazember kormány, az az, hogy még most is nyitva tartanak a kaszinók. Bezáratják az éttermeket, az italkiméréseket, a színházakat, a mozikat, a közösségi tereket: tönkreteszik tízezrek megélhetését és százezrek mindennapjait, a kulturális és szociális életet, de a játékasztaloknál este hétig forog a rulettkerék.

Akár a Rákosi-rendszerben: ok nélkül záratják be, és büntetik meg a Madách téri Központot, mert túl sokan álldogáltak előtte, és ettek a nyílt utcán, miközben az elitjük lazán blackjackezik a zárt térben – ők járvány felett állnak.Tudom, hogy az ellenzék megéri a pénzét. Látom a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára vezette válsztási szövetséget, és mondhatom: lever tőle a víz. Látom, hogy az ellenzék még több szigort meg még hosszabb karantént követel, én is olvasom a baloldali és liberális újságírókat, akik szemérmetlenül riogatják és terrorizálják a közvéleményt, akik Orbán rendőrségének önkényes fellépését ünneplik, s akik nap mint nap azon versengenek, hogy melyikük tud ijesztőbb adatokkal előrukkolni.

Csakhogy ez egy kétharmados rendszer, melyet Orbán Viktor és bűnbandája teljhatalommal vezet – el kell zavarni, bármi jöjjön is helyette. Mert az a nép, amelyik ezt eltűri, nem érdemel sem szabadságot, sem biztonságot, sem demokráciát, sem jogállamot, sem Európai Uniót, sem európai béreket. Az a nép, amelyik eltűri, hogy nyitva tartsanak a kaszinók, mialatt éttermek és edzőtermek épp tönkremennek, szolgák gyülekezete.”

Puzsér Róbert korábban exklúzív interjút adott lapunknak, amit itt tud elolvasni:

Dílert és fogyasztót fogtak Pécsett

0

A Baranya megyei rendőrök elfogtak egy 34 éves aranyosgadányi férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. Vele együtt az anyagot átvevő kábítószer-fogyasztót is előállították, mindkettőjük ellen büntetőeljárás indult.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe 2021. január 25-én a Pécsi Rendőrkapitányság. A 34 éves férfi a gyanú szerint az elmúlt években több alkalommal adott el kábítószernek minősülő anyagot egy 54 éves pécsi ismerősének. A 34 éves férfi a fenti napon 20 óra 30 perc körül Pécsett, a Maléter Pál úton adta át az anyagot az 54 éves férfinek. Ezt követően a pécsi nyomozók a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel mindkét férfit elfogták, majd előállították. Az intézkedés során az 54 éves férfi ruházatából előkerült az előzőleg átvett bódító hatású szer, amelyet a rendőrök lefoglaltak.

Mindkét férfival szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely metamfetaminra pozitív eredményt mutatott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, az 54 éves férfi ellen kábítószer birtoklás miatt indítottak büntetőeljárást. (police.hu)

228 embert vert át az interneten a pécsi férfi, börtön vár rá

0

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott előkészítő ülésen Ny. S. vádlottat 21 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és 207 rendbeli a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 1 év börtönre, 400.000 forint pénzbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A polgári jogi igényt érvényesítő sértettek részére a bíróság kártérítés megfizetésére kötelezte a vádlottat, valamint 440.200 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2018. február 21. és 2018. október 16. közötti időszakban munkahellyel, saját és családja megélhetését biztosító jövedelemmel nem rendelkezett. A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából egy internetes oldalon műszaki cikkeket és szerszámgépeket hirdetett meg eladásra, amelyekkel nem rendelkezett, így azok tényleges átadására lehetősége és szándéka sem volt.

A vádlott hetente több alkalommal vásárolt különböző SIM-kártyákat tevékenységének leplezése érdekében. Ezekkel a kártyákkal, és egy internetes oldalon valótlan adatok megadásával új profilokat hozott létre, emellett úgynevezett IP-zavaró technikát is alkalmazott, hogy beazonosítását nehezítse.

A vádlott annak érdekében, hogy pénzhez jusson, a hirdetésekre jelentkezőktől 50.000 vagy 500.000 forintot meg nem haladó összegeket kért átutalni két különböző banknál vezetett számlájára.

A sértettek a vádlott kérésének eleget tettek, a vádlott pedig az általuk átutalt pénzösszegeket a számlájáról levette, míg a hirdetésben szereplő termékeket nem küldte meg a sértetteknek és a megadott telefonszámokon elérhetetlenné vált.

Ezzel a módszerrel a vádlott összesen 228 sértett sérelmére, összesen 6.403.150 forint kárt okozott.

Az ítélet jogerős.

Tibi atya: amit szabad az IKEA-nak, nem szabad a magyar vállalkozásoknak?

Az interneten terjedt egy fotó, ami azt mutatja, hogy az IKEA büféje előtt tömött sorokban állnak az emberek, miközben a magyar vendéglátók éttermei a csődszélén táncolnak. Tibi atya, a híres magyar mém-oldal is kiakadt emiatt, és bár nem feltétlenül tükrözi az ő véleménye a szerkesztőség véleményét, vitaindító jelleggel, változtatások nélkül osztjuk meg a posztját.

„Terjed ez a kép az IKEA büféjéről. Egyesek szerint nem friss, hanem még karácsonyi. Szerintem meg teljesen mindegy, mikor készült.

Az látszik rajta, hogy ha a tömeg egy multicég vendéglátó pultjánál kígyózik, akkor a vírus rejtélyes okokból mégsem fertőz. Tolonghatnak az emberek bárhol, de a fővárosban még a legszigorúbb előírások szerint sem ihatnak meg egy kávét, vagy mehetnek el mosdóba, amennyiben a vendéglátó helyet kisvállalkozás üzemelteti. Eközben a kaszinók azért mégis nyitva tarthatnak. Összenyomkodhatod a félkarú rablót, összefogdoshatod a villamos kapaszkodóját, lehet heringparty a villamoson.

Értem én, hogy merő politikai lojalitásból vannak, akik megpróbálják nekem elmagyarázni, hogy ez miért nagyon jó így, de ebben egyszerűen semmi logika sincs. Ha a kormány továbbra sem szeretné lehetővé tenni kisvállalkozók ezreinek, hogy a korlátozások közepette a saját munkájukkal csökkenthessék a veszteségeiket, akkor kezdje el őket támogatni legalább annyira, hogy ez az időszak túlélhető legyen!

És még egyszer: ne jöjjenek nekem azzal a bullshittel, hogy a magyar kisvállalkozások által kínált este hét előtti helyszíni fogyasztás veszélyesebb és fertőzőbb, mintha az arcomra tennék egy 20 forintos papírvackot, és besétálnék abba a tumultusba, ami mindennapos lehet egy svéd multinacionális bútorgyártó-konszern hot-dogos standjánál. Mert hazugság. Dicsértessék!”

A kormány is szeretné minél hamarabb újranyitni a vendéglátóhelyeket, de…

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért a vendéglátósokra egész Európában, így Magyarországon is.
„A vakcina a kulcs”: ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek – közölte.
Úgy vélte, Európában sok helyen már a járvány harmadik hulláma indult el, ami leginkább annak következménye, hogy elhamarkodottan döntöttek a korlátozó intézkedések feloldása mellett, így újra nő a fertőzöttek száma, és újra zárni kell.
Arról is beszélt, hogy mivel Brüsszelből kevés vakcina érkezik, a kormány azon dolgozik, hogy más forrásokból is szerezzen oltóanyagot. Tárgyalást kezdtek Oroszországgal és Kínával, az orosz oltóanyagról már megállapodtak, és a kínai vakcinából is készek a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb számban vásárolni – jelezte.
Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét – sorolta. Hozzáfűzte: ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila

Borzalom: az utcán halt meg a szellemházból kikísért hajléktalan

0

Visszatérő lakói vannak annak a Berzsenyi utcai elhagyatott épületnek, melyet a helybéliek csak szellemházként emlegetnek. A környéket rendszeresen ellenőrzik ugyan a rendőrök, de a házban minduntalan megjelennek a hajléktalannak tűnő személyek.

A kialakult tarthatatlan állapotok miatt júliusban a Városgondnokság már rendet rakott az épület környezetében. Ezután a helyiek beszámolója szerint az állítólagos tulajdonos újból zsákokat illetve zöldhulladékot hordott az utcára.

A rendőrök szombat este is megérkeztek a romos házhoz, ahol egy hajléktalannal szemben intézkedtek, aki nem sokkal később a helyszínen elhunyt. Mint az utca egyik lakója beszámolt a Siklósi Híreknek, éppen hazatérő gyermekei is szemtanúi voltak annak a sikertelen újraélesztésnek, ami a ház előtt zajlott. Mint elmesélte, egy láthatóan rossz állapotban lévő férfit vezettek ki a házból a járőrök, mentő is érkezett hozzá, de azok hiába tettek meg mindent, a háromnegyed órán át tartó újraélesztés sajnos sikertelen volt. Mint mutatta, a szellemház előtt még másnap is ott sodorta a szél a korábban holttestet takaró nejlont és egy gumikesztyűt.

A szombati történésekkel kapcsolatban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta a Siklósi Híreknek, hogy nem sokkal negyed hat előtt lakossági bejelentésre mentek a járőrök a Berzsenyi utca romos épületéhez, miszerint ott hajléktalanok tartózkodnak. A házban egy matracon fekvő férfit találtak, aki jelezte, hogy rosszul van. Mivel a ház kialakítása valamint a körülmények sem voltak alkalmasak arra, hogy ott a beteget ellássák, kivitték az utcára ahol átadták az időközben kiérkező mentőknek.

A férfi nem sokkal később életét vesztette. Halálával kapcsolatban eljárás nem indult, a területen a közrend és közbiztonság tekintetében egyéb intézkedésre okot adó körülmény nincs.

A helyiek nem tudják, mit tehetnek a hajléktalanok ellen, ha a tulajdonosok nem tartanak rendet használaton kívüli házuk környékén vagy nem zárják azt el illetéktelenek elől. A gyerekek itt bicikliztek még egy éve, de már azóta nem megyek ki velük amióta a hajléktalanok megszállták az épületet – panaszkodott a siklósi híreknek egy ottani lakó.

Az épület a nyilvántartó szerint fél tucat – köztük több siklósi – ember tulajdona és számos végrehajtás alatt áll, hamarosan elárverezhetik.