Kezdőlap Blog Oldal 2757

Elképesztő felvételek éreztek a NASA marsjárójától

0

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháború egyik „csatatere” a 1957 és 1975 között zajlott űrverseny volt. Annak ellenére, hogy a szovjetek könyvelhették el a legtöbb elsőséget a legfontosabb versenyt, a Hold meghódítást az amerikai zsebelték be 1969-ben Neil Armstrong és csapata révén. Így lett a nyugati blokk a tudományos és nagymértékben presztízs alapú küzdelem győztese.

Azóta eltelt évtizedekben egyre többet tudtunk meg a minket körülvevő világűrről. A legutóbbi nagy áttörés a NASA Perseverance nevű mars járójának február 18-ai landolása a vörös bolygón.

A Perseverance az amerikai repülési és űrhajózási hivatal ötödik Mars szondája. A több mint 80 millió kilométerre lévő bolygóról a rádiójelek 11 és fél perc alatt érnek vissza a Földre. Így nagyjából 23 perces késéssel adhatók parancsok, emiatt a landolást önállóan, földi irányítás nélkül hajtotta végre. A szonda a 45 kilométer átmérőjű Jezero-kráterben landolt, feladta élet nyomainak keresése.

A Perseverance által készített nyers képek a NASA oldalán megtekinthetők. A hivatal szakemberi közé tettek panorámaképet is a Jezero-kráter belsejéből.

Ezen kívül a mars járó még további érdekes felvételeket is készített. Mikrofonjával rögzítette a felvétel révén először hallhatjuk a Mars „hangját”.

Pumpapályát terveznek a pécsi Tüskésrétre?

0

A pumptrack, a kerékpározásnak egy olyan fiatal oldal ága, amelyben a főszerepben nem a tekerés áll, hanem az annál sokkal összetettebb pumpáló mozgás. A PSN Zrt. a Tüskésréten egy ilyen pumprack pálya építését tervezi – olvasható a pécsi önkormányzat napokban kiadott sajtóközleményében.

A speciális pálya megépítésére a pályázatát már be is nyújtotta a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. az Országos Bringapark Program keretében. A tervezett fejlesztést Péterffy Attila, Pécs város polgármestere közösségi oldalon közzétett bejegyzésében üdvözölte:

„Újabb jó hírek a pécsi bringásoknak, de ezúttal nem a tekerésé, hanem a pumpáló mozgásé a főszerep! Két kerékpáros pályázat beadásáról is döntöttünk a héten: az extrémebb sportot kedvelők számára az egyre népszerűbb „pumpapálya” lesz a nyerő, aminek a lényege, hogy a haladáshoz szükséges sebességet a testsúly áthelyezésével és célzott irányú húzó-toló mozdulatokkal lehet elérni. Egy kis gyakorlás után pedig akár tekerés nélkül teljesíthető a hullámokkal, döntött kanyarokkal és ugratókkal rendelkező pálya. Amennyiben nyerünk a pályázaton, úgy a Tüskésréten valósulhat meg a projekt. A másik beadott pályázatunk egy már meglévő kerékpáros pálya fejlesztéséről szól, méghozzá a Szellemváros közelében lévő bringaparkról, ahol jelenleg sem ivóvíz, sem elektromos áram nincs. Ezt kívánjuk az új projekttel orvosolni. A pályázatok elbírálásairól még az év első felében dönteni fognak az Országos Bringapark Program keretein belül és pozitív döntés esetén már az idén megépülhetne a pumpapálya, valamint megvalósulhatna a kerékpáros park fejlesztése.”

Meghátrálásra kényszerült a Facebook

0

Ahogy arról már korábban beszámoltunk a Facebook és a Google ellen komoly harcot indított az ausztrál kormány, az egyenlőtlen hírpiaci viszonyok miatt. Ausztrália kormánya kidolgozott egy törvényjavaslatot, aminek lényege, hogy az ország médiaszolgáltatói is részesüljenek az általuk elkészített hírek után a két nagy techcégnél lecsapódó bevételekből.

Ez nyilván hatalmas bevételkiesést jelentene a Google és a Facebook számára. Miután a törvénytervezetet elfogadta az alsóház a Facebook bejelentés nélkül elérhetetlenné tette a közösségi média felületein az ausztrál portálok által elkészített híreket. Illetve több kormányzati profil is elnémult, amivel rengeteg emberhez nem jutottak el a megfelelő információkhoz a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Akkor az ausztrál miniszterelnök kijelentette, hogy nem hagyják magukat zsarolni és végig viszik a törvény. Időközben az ausztrál felsőház is megszavazta a javaslatot és a Facebook feloldotta a nyolc napig tartó korlátozást. Amivel még szerintük is túlléptek egy határt mivel 100 olyan oldalt is letiltottak, amik nem médiaszolgáltatókhoz kapcsolódtak.

Farkasszemet nézett egymással az ausztrál kormány és a Facebook és úgy tűnik, hogy a Facebook pislogott először- mondta Stephen Scheeler a cég korábbi helyi vezetője.

Az új ausztrál törvényen felbuzdulva Egyesült Királyság kezdeményezésére a G7 országok komoly lépéseket fontolgatnak a nagy techcégekkel szemben, hogy visszaszorítsák az egyre nagyobb dominanciájukat. Ezzel talán végre elindulhat egy valódi cselekvés, aminek keretén belül gátat szabnak a Facebook jelenlegi meglehetősen problémás működésének.

Elsőre meglepő módon a Microsoft támogatásáról biztosította az ausztrált kormányt a Facebook és Google elleni harcában. A Microsoft elnöke a törvény megoldást jelenthet a tech cégek és a hírszolgáltatók közötti egyenlőtlen viszonyokra.

A Microsoft vezetőjének hurráoptimizmusa abban állhat, ez a törvény főleg a két nagy riválisukra hat ki főleg illetve. Amikor a Google a keresője működésének felfüggesztésével fenyegette az ausztrál kormányt a Microsoft bejelentette, hogy a keletkező piaci rést ők szívest örömest betömik a Bing szolgáltatásaival.

A nyilván nem kérdéses, hogy ha őket is érintené ez a szabályozás, akkor nem lenne a cég ennyire hangos támogatója.

Két fideszes vezetésű budapesti kerület kapott pénzt a kormánytól

Ahogy azt a hvg.hu a mai napon megírta a Pokorni Zoltán vezetése alatt álló XII. kerület, és a Szentgyörgyvölgyi Péter által irányított V. kerület jutott most jelentősebb összeghez.

A cikkben rámutatnak, hogy a kormány egyik friss határozatával mintegy 1,3 milliárd forint összeget adott egynéhány önkormányzatnak. A támogatottak közt két budapesti kerület neve is felfedezhető, természetesen fideszes vezetésűek.  A 2019-es választást követően a fővárosban nem könnyű fideszes vezetésű kerületet találni. Mindösszesen négy városrész van a magyar fővárosban, ahol a kerület polgármestere és az őt támogató képviselő-testület többsége is kormánypárti.

Ez alkalommal a XII. kerület 225 millió forintot kapott fejlesztésekre illetve kiegészítő munkákra. Az V. kerület pedig 91 millió forintot költhet majd az idősügyi kommunikációs programjára – írta meg a Telex a hétvégén a Magyar Közlönyben közzétett határozat alapján. A többi, támogatással kedvezményezett önkormányzat jellemzően kisebb településeken működik.

Baranya megyéből két nevet említ meg a telex.hu. Az egyik Cserkút, a másik pedig Óbánya.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nemrég egyeztetett a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökséggel a magyarországi települések megsegítéséről, eddigi beszámolójuk alapján eredmény nélkül.

Forrás: hvg.hu, telex.hu

Kivitte a sorompót, de ez csak a kezdet volt

0

A pécsi rendőrök egy 29 éves pellérdi férfit gyanúsítanak az elkövetéssel.

A rendőrségre 2020. február 27-én arról érkezett bejelentés, hogy egy autós úgy hajtott ki egy bevásárlóközpont parkolójából, hogy letörte a sorompó rúdját, azonban nem állt meg, hanem továbbhajtott. Kiderült, hogy nem sokkal előtte is többször nekiment a sorompónak, azonban akkor még nem tört el a rúd, csak elhajlott.

A rendőrök fél órán belül a helyszín közelében elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 29 éves pellérdi férfit. Zavart viselkedése miatt felmerült a gyanú, hogy valamilyen bódító hatású szer hatása alatt van, ezért kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely THC-re és BZO-ra pozitív jelzést adott.

A nyomozók a férfi lakásán kutatást tartottak, a házban és a melléképületben kábítószer gyanúját keltő anyagot, valamint kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak, és foglaltak le. Ezután a férfit előállították a rendőrkapitányságra, kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Ellene járművezetés bódult állapotban, valamint kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Zoom és Netflix használatával is szennyezzük a környezetet

0

A Purdue Egyetem kutatói a Resources, Conservation and Recycling tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint megvizsgálták, hogy egy gigabájtnyi adatforgalomra vetítve melyik internetes platform a legszennyezőbb.

Ennek oka, hogy a számítógép- és laptophasználat során felhasznált elektromos áram egy szép része fosszilis energiahordozókból érkezik, ami környezetszennyezéssel jár. Egyes országokban az internethasználat 20 százalékkal is növekedett a lezárások óta, ha pedig ez a tendencia folytatódik 2021-ben is, egy Indiana állam méretű erdőre lesz szükség ahhoz, hogy az emiatt keletkező szén-dioxidot ki lehessen vonni a levegőből.

Az eredmény szerint a Netflix óránként 440 gramm szén-dioxid generálásáért felelős átlagosan, ez a szám azonban nagyban függ a videó minőségétől. Egy alacsonyabb felbontás beállításával akár a kbocsátás 86 százalékát meg lehet spórolni. Egy órás Zoom használat bekapcsolt kamerával pedig 1000 gramm szén-dioxidot termel, és több mint tíz liter vizet használ el vele. Ha azonban kikapcsolja a kamerát, a kibocsátást 96 százalékkal csökkenteni tudja.

A szakértők szerint alapvető probléma, hogy a környezettudatosságot még mindig a papír- és műanyaghasználat visszaszorításával, a felesleges fűtés mellőzésével, a szelektív hulladékgyűjtéssel társítjuk, és nem gondolunk bele, sőt, nem is tájékoztatnak minket arról, hogy az internethasználatunknak is milyen szénlábnyoma lehet. 

Forrás: Greenfo
Fotó: Pixabay

Kutatók felderítették, melyik piacon elérhető okos eszközök javíthatják az idősek közérzetét

0

A Smart Homes for Seniors, vagyis okosotthon az idősek számára című kutatásban a kutatók megvizsgálták az intelligens otthoni eszközök beépítésének előnyeit, lehetőségeit és kihívásait a regionális és vidéki közösségben élő idős emberek otthonában.

2019-ben a McLean Care – ausztrál nonprofit idősgondozó szolgáltató – innovációs támogatás keretén belül vizsgálta a Monash Egyetem és a Deakin Egyetem kutatólaboraival együttműködve a ’smart home’ technológiák adta lehetőségek kihasználását idős emberek otthonában.

A vizsgálatban különböző gyártóktól származó eszközök szerepeltek például robotporszívók, okos világítások, okos vízforralók és a Google Home digitális asszisztense.

A kutatás arra szeretne rávilágítani, hogy mekkora előnnyel járhat, a növekedő ’smart home’ technológiák kihasználása idősebb felnőttek számára, hogy életük továbbra is a megszokott kerékvágásban folytatódjon a függetlenség elvesztése nélkül.

Az idősebb generációt jellemzően egy marginalizált vagy alulértékelt csoportnak tekintik az intelligens otthoni eszközök tervezésében, ezért sok felhasználói tanulmány nem is különösen számol velük. A projekt egy egyedülálló interdiszciplináris kutatási módszertant használt, kombinálva a néprajzi ismereteket, a résztvevők használati szokásait az eszközök elektronikai adatainak összevetésével, illetve a felhasználói élmények rövid értékelésével, amit a résztvevőkkel végzett interjúk, videotúrák, utóhívások alapján dokumentáltak.

Összességében a kutatás megállapította, hogy a leggyakrabban a Google Home szolgáltatását vették igénybe, amit leginkább „átjáró” eszközként használtak, vagyis ezen keresztül kommunikáltak a további otthoni okos eszközökkel, mint az intelligens vízforraló és az okos fények bekapcsolása, valamint zene lejátszására vették szívesen igénybe. A kutatásban résztvevők az okos fényeket részesítették leginkább előnyben, hiszen kényelmes használatot biztosítottak különösen az éjszaka.

A vizsgálat éppen a COVID-19 járvány idejére esett, amikor a technika még inkább előtérbe került mindannyiunk számára.

Noha továbbra is akadnak kihívások és kockázatok – különösen a technikai, biztonsági és adatvédelmi vonatkozásokkal kapcsolatban – a projekt számos fontos alapfeltételt is kiemelt az intelligens otthoni eszközök integrálásának és használatának érdekében.

Ezek a feltételek mellett a kutatás szerint az intelligens otthoni megoldások egy opcionális extraként szolgálhatnak az idősek számára is. A kísérletben 33 résztvevőt vizsgáltak, akiknek az átlagéletkoruk 82 év volt. A kutatás megmutatta, hogy az idősebb korosztály is képes az okos technológiákhoz való alkalmazkodásra és képesek módosítani és személyreszabni eszközeiket. A jövőre nézve tehát szükségszerűnek látják, hogy az idősebb korosztályt is aktívan vonják be a gyártók az okos eszközök készítésébe, mert használatuk megkönnyíti a mindennapjaikat.

A NER kedvenc vendéglátósa uralomra tör

A teljes magyar sajtót lefedő sajtóközleményben adta hírül a kifli.hu, hogy a járvánnyal sújtott vendéglátóipart erősítve megújítva innentől kibővítve vehetik igénybe a Kifli Bisztró szolgáltatását:

„Mostantól Budapest neves éttermeinek minőségi kínálatát házhoz viszik a Kiflis futárok, ebben az új szolgáltatásban a megszokott finom ízek, séfek által készített éttermi minőségű ételek kínálata szerepel. (…)A Kifli kínálatában egyedülálló módon a neves Meatology étterem, valamint a Zsidai Home 4 éttermének fogásai szerepelnek: a méltán híres 21 Magyar Étterem, a Baltazár, a trendi Spíler és az elegáns Opera Café. Kedvenc fogásainkat limitált ideig bevezető áron, majd ezt követően is az étterminél kedvezőbb áron rendelhetjük meg.”

A korlátozások okozta talpon maradás időszakában Budapesten egyre telítettebb az ételfutár-piac. Ez még nem lenne nagy hír, a Zsidai névre többen is felkapták a fejüket a magyar vendéglátásban. 

Akinek ismeretlen a név, szemezgethet néhány hírt az utóbbi évekből, a családi vállalkozás arcáról, illetve Zsidai „Roy” Zoltánról:

Zsidai 2020 májusában meglepte a magyar vendéglátósokat, mikor egy interjújában keményen leszólta a járványban jótékonykodó éttermeket. Nem kímélte a házhoz szállítással próbálkozókat sem.

„Minden éttermünket meghatározza a hangulata, a színei, fényei, illatai, az ott szóló zene, van egy sajátos atmoszférája, nem utolsósorban pedig a munkatársaink igazi vendéglátókként fogadják a hozzánk érkezőket. Ez egy multidimenzionális élménycsomag, amelynek kulturális társadalmi aspektusai vannak. Mindezt nem lehet házhoz szállítani.”

Zsidai szavai még a hozzá hasonlóan NER-közeli vendéglátósokat is válaszlépésre ösztönözte. Meg is indult az oda-vissza üzengetés, nyilatkozás, kommentelgetés a felek részéről.

A szócsatákat hamarosan a Zsidai-éttermekből is lehetett házhoz rendelni ételt. Szeptembertől  házhoz szállításra dolgozó pizzeriát indított be a budapesti Jamie Oliver-bizniszt is irányító Zsidrai.

Az idei évtől már a Zsidai-birodalom a korábban kiszállíthatatlan, multidimenzionális élménycsomagnak számító ételeket is kiszállítja.

Forrás: 444.hu

Döntöttek az elnökválasztás menetrendjéről az ellenzéki pártok elnökei

Újabb mérföldkőhöz érkezett az ellenzéki együttműködés. – olvasható az ellenzéki pártok vasárnap délelőtt kiadott közleményében. A Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP az alábbiakat közölte írásában:

A kormány- és korszakváltásra készülő hat ellenzéki párt elnöke februári tanácskozásán hitet tett amellett, hogy a tárgyalóasztal helyett a választók kezébe adják a döntést: kik legyenek a Fidesz kihívói a választókerületekben, és ki legyen

Orbán Viktor kihívója miniszterelnök-jelöltként 2022-ben. Eszerint immár végérvényesen kijelenthető: mind a 106 választókörzetben előválasztáson dől el, kiket tartanak a választók alkalmasnak a Fidesz legyőzésére és méltónak a magyarok további képviseletére.

Az előválasztás a demokrácia valódi ünnepe lesz, ezért azon nemcsak a pártok jelöltjei, hanem civilek is elindulhatnak, akiknek a hatékony közös kormányzás érdekében előre jelezniük kell, hogy a hat szervező párt leendő frakciói közül melyikhez kívánnak csatlakozni a parlamenti munka során. A közös kormányzás ugyanis közös felelősséget is jelent.

Az előválasztás több hetes folyamata – figyelemmel a koronavírus-járványra – augusztus közepétől indul, amelynek során az egyéni képviselőjelölteket egy fordulóban, a miniszterelnök-jelölt személyét két fordulóban választhatják ki azok a szavazók, akik 2022. áprilisáig betöltik a 18. életévüket.

Az előválasztás lebonyolítására a szervező hat párt a napokban felállítja az Országos Előválasztási Bizottságot. Az előválasztáson mindenki indulhat, aki elfogadja az OEB által támasztott feltételeket, amelyek része képviselőjelöltként 400, miniszterelnök-jelöltként 20 ezer támogatói ajánlás összegyűjtése is.

Az alapok megszülettek, Magyarország történetében először országos előválasztásra kerül sor. A választók bölcsessége a garancia arra, hogy 2022-től ne csak kormányt váltsunk, hanem korszakot is, megteremtve egy demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországot.

Az ehhez vezető közös ellenzéki programtervet a pártelnökök már májusban társadalmi vitára bocsátják.

Orbán Viktor is megkapta a koronavírus elleni oltást

A miniszterelnök Facebook oldalán tette közzé, hogy megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A képek alapán a kínai vakcinával oltották be.

Korábban Müller Cecília kiemelten javasolta Orbán Viktornak az oltást, ezzel is példát mutatva a magyar lakosságnak. Azt várja ettől tisztifőorvos, hogy így többen élnek majd az oltás lehetőségével. A vakcina beadása révén ugyanis kevesebb áldozatot szedhet a járvány és hamarabb véget érhet a pandémia- tette hozzá a szakember.

Orbán Viktor pénteken Kossuth Rádióban elmondta, hogy a tervek szerint húsvétra be tudják oltani azokat, akik eddig regisztráltak.

Áder János, köztársasági elnök pénteken kapta meg, szintén a kínai Sinopharm vakcinát. Az államfő akkor minden honfitársát a regisztrálásra buzdította, hogy minél előbb megkaphassák a védőoltást.