Kezdőlap Blog Oldal 2756

Eközben Horvátországban kinyitottak a vendéglátóhelyek teraszai

0

Hétfőn kinyitottak a vendéglátóhelyek és kávézók teraszai, a vendéglátósok 75 százaléka élt a lehetőséggel, csak azok a helyek nem nyitottak ki, ahol nincsen terasz.

Ezek az éttermek továbbra is készíthetnek italt és ételt elvitelre, a kormánytól pedig ígéretet kaptak arra, hogy 

MÁRCIUSBAN MÉG MEGKAPJÁK A JÁRVÁNYHELYZET OKOZTA GAZDASÁGI KÁROK ENYHÍTÉSÉRE SZÁNT TÁMOGATÁSOKAT.

Horvátországban az elmúlt 24 órában 91 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 243 064-et. Egy nap alatt 11 beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5537-re emelkedett. Kórházban 791 beteget ápolnak, közülük 64-en vannak lélegeztetőgépen. – írja az index.

Rendkívüli szünetet rendelnek el több pécsi iskolában is

A koronavírus járvány miatt tanítás nélküli munkanapokat vezethetnek be több pécsi iskolában is, írja a pécsma.hu. Több iskolában is már most csökkentett üzemmódban folyik a tanítás, azonban a döntés központi lehet, az viszont biztosnak tűnik, hogy már szerdától otthon kell maradnia a diákoknak, nem lesz oktatás.

A pécsma.hu azt is tudni véli, hogy mely iskolákat fogja érinteni a rendkívüli tanítási szünet.

  • Köztársaság téri iskola: Akárcsak a Belvárosi esetében, itt is e hét szerdától nem mennek a gyerekek.
  • Jurisics Utcai Általános Iskola, Bánki Donát utcai általános iskola: Itt jövő héten keddtől, azaz március 9-től jönnek a tanítás nélküli munkanapok.
  • Kovács Béla Általános Iskola: március 10-én kezdődik a „rendkívüli szünet”
  • Mezőszél Utcai Általános Iskola: itt tolják ki a legmesszebb a szünet kezdetét, csak jövő héten csütörtöktől kell otthon maradnia a gyerekeknek

A PDSZ egyébként már régóta sürgeti, hogy zárják be az iskolákat, és rendeljenek el online oktatást, azonban a szervezet ügyvívője Nagy Erzsébet sem érti ezt a mostani, rendkívüli helyzetet, de szerinte minél előbb be kellene zárni az oktatási intézményeket. Hogy erre mikor kerül sor hivatalosan, egyelőre nem tudni, azonban sokak szerint biztosra vehető, hogy még a héten.

Készüljünk fel az iskolák, plázák, boltok bezárására

Látható, hogy a kormány nagyon szeretné elkerülni, hogy tavaszhoz hasonlóan, ismét be keljen zárni az általános iskolákat, azonban Müller Cecília előrejelzése alapján ez elkerülhetetlen lesz, szakértők már a digitális oktatás újbóli kidolgozásán dolgoznak. Sok idő nem lesz az átállásra, ha a kormánynak cselekednie kell, akkor azt napokon belül kénytelen lesz megtennie. Ez viszont érzékenyen fogja érinteni a gazdaságot.

Ugyanis amíg egy középiskolás gyereket jó esetben már egyedül lehet hagyni, addig egy általános iskolást, pláne egy ovis/bölcsiset már nem. Így rengeteg család lesz, ahol ismét az egyik szülőnek otthon kell maradnia. Jobb esetben – ha olyan a munkaköre – dolgozik otthonról, rosszabb esetben szabadnapokat vesz ki, elmegy táppénzre. Egyik sem ideális megoldás, nem véletlen, hogy a kormány eddig csak a középiskolákat és a felsőoktatási intézményeket zárta be.

Azonban a harmadik hullám valóban minden eddiginél erősebb, egyre több középkorú betegszik meg, és kerül kórházba, folyamatosan nő az új fertőzöttek száma, ezzel együtt heteken belül vélhetően brutálisan meg fog nőni az elhunytak száma (pedig az most sem alacsony, átlagosan naponta száz ember veszti életét a Covid-19 miatt), az oltakozási kedv pedig még mindig bántóan alacsony.

Több szakértő is kérte egyébként a kormányt arra, hogy zárja be az iskolákat, a plázákat, a nem létfontosságú boltokat. Szigorúnak tűnik, de ha belegondolunk, tavasszal tizedennyi fertőzött és kórházban ápolt sem volt, mint most, mégis be- és lezártunk mindent. Ehhez képest most valóban tombol a vírus, mégis nyitva vannak a plázák, a ruhaboltok, az iskolák. A kormány továbbra is mérlegel, de több informátor is biztos abban, hogy napokon, de akár órákon belül megszülethet a döntés, és minden eddiginél szigorúbb korlátozások léphetnek életbe. Már csak az a kérdés, hogy vajon az ország gazdasági képes lesz-e túlélni ezt…

Megkaptam az első adag kínai vakcinát, így érzem magam most

Ma, tehát hétfőn reggel 10-kor megkaptam az első adag kínai vakcinát. Múlthéten már írtam erről egy rövid cikket, akkor nem teljesen értettem, hogy miként kerültem ennyire előre az oltásisorrendben, hiszen még csak 29 éves vagyok. Sebaj, nem bántam, jobb beoltva lenni, mint sem.

Délelőtt 10-re mentem a háziorvosomhoz, páran voltak előttem, tumultusról semmiképpen sem beszélhetünk, nem tudom, hogy más körzetekben hogy zajlik az oltás, de itt flottul ment minden. Pár perc várakozás után szólítottak is, és nagyjából fél perc múlva már jöhettem is ki. Maga a tűszúrás egyáltalán nem fáj, gyakorlatilag alig vettem észre (pedig tűfóbiás vagyok), az oltás után nagyjából húszpercet kellett még várjak, biztonsági okokból. Mivel semmilyen allergiás reakció nem jelentkezett, így haza is mehettem.

Néhány óra telt el azóta, és az alábbi tüneteket érzékelem:

– kicsit zsibbad a karom, illetve az oltás helyén egészen kicsit feszít, igaz emlékeim szerint ez minden védőoltásnál így volt.

– van egy egészen enyhez fejfájásom, habár alapvetően fejfájós vagyok, szóval ezt nem feltétlenül kötném össze.

– kissé fáradt vagyok, de ezt annak a számlájára is írhatom, hogy nem aludtam túl jól.

Ezen kívül egyelőre semmi, habár az is igaz, hogy jellemzően a második védőoltás után jelentkeznek az erősebb mellékhatások (ami egyébként nem baj, sőt ez csak a szervezet immunválaszát jelzi), habár a legerősebb mellékhatás sem rosszabb, mintha intubálnának.

Viszont én csak egy újságíró vagyok, nem orvos vagy virológus, de ennek ellenére is minden kedves olvasónkat biztatom arra, hogy regisztráljanak a védőoltásra, ne féljenek tőle, az orvosok és a tudósok tudják, hogy mit csinálnak, ezek biztonságosak, megóvnak minket, és ha szeretnénk visszakapni a normális életünket, akkor ez egy elkerülhetetlen folyamat lesz!

Ez jó hír: még több e-busz érkezhet Pécsre

A kormány ugyanis növelte a program támogatását. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a napokban publikálta közleményét a Zöld Busz projektről. A Zöld Busz Projektiroda tájékoztatása alapján a kormány 50-ről 80 százalékra emelte a program támogatási intenzitását.

Ahogy Péterffy fogalmaz „Pécs önkormányzata üdvözli a döntést és örömünket fejezzük ki, amiért a kormány elfogadta a nagyvárosok ezirányú jelzéseit.”

A városvezetés eredetileg még nyolc új elektromos busz beszerzését tervezte, most azonban ez a szám a megemelkedett támogatási alapnak köszönhetően nőni fog, hiszen Pécs 30%-kal magasabb támogatást használhat fel a projekthez, most azt vizsgálják szakértők bevonásával Péterffyék, hogy ha valóban nő a felhasználható pályázati keret, a város tud-e több buszt fogadni.

Péterffy hozzátette, hogy „nagyon komolyan bízunk abban, hogy a kompenzációs tárgyalások is ebben a pozitív szellemben zajlanak majd.”

Kiemelt fotó: Péterffy Attila Facebook oldala

Ha nem javulnak a számok, még komolyabb szigorítás jöhet

0

A magyar állampolgárok védelme érdekében a kormány március 15-e éjfélig a kormány meghosszabbította az ideiglenes határzárat – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes. Hozzátette, március 15-ig a kormány meghosszabbította az érvényben lévő védelmi szabályokat is.

Az elmúlt időszakban a koronavírus járványt kihasználó csalók is megjelentek, a vírus első hullámában a maszkot árusító csalók mellett megjelentek a csodagyógyszereketkínálók is. A vakcina megjelenésével profilt váltottak, és pénz ellenében vakcinákat akarnak értékesíteni. Kiss Róbert még egyszer felhívta az emberek figyelmét, hogy vakcinákkal csak az állam rendelkezik, magánkézben azok nem találhatók meg, így akik vakcinákat árulnak, azok mind csalók.

Kiss Róbert kiemelte: az elmúlt 24 órában 618 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy pedig nem megfelelően viselték a maszkot. A kijárási tilalom megszegése miatt több mint 600 személlyel szemben intézkedtek az elmúlt hétvégén. 12 394 hatósági házi karantént rendeltek el, és 30 782 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.

Müller Cecília országos tiszti főorvos hangsúlyozta: világszerte tombol a járvány, 114 millió fertőzöttet regisztráltak eddig a világon. Európa több országában is az egészségügyi intézmények elérték kapacitásuk felső határát.

A vírus variánsai miatt ismét emelkedni kezdett a fertőzöttek száma hazánkban is. 4 326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 058 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 322 956 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 94 911 főre emelkedett. 5 679 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 537-en vannak lélegeztetőgépen.

A tiszti főorvos elmondta: 

HA ÍGY EMELKEDNEK A SZÁMOK, ÚJABB JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK BEVEZETÉSÉRE IS SZÜKSÉG LEHET.

Eddig 685 247 fő kapott oltást, közülük 251 691 fő már a második oltását is megkapta. A háziorvosok továbbra is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával – tette hozzá Müller Cecília. – írja az MTI.

Hideg és havazás várható a héten

0

A következő napokban erősödik a nappali felmelegedés, de a hét második felében ismét hidegfront érkezik. Emiatt a hétvégén nem csak lehűlésre, hanem elszórtan hózáporra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn mindenütt várható több-kevesebb napsütés, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, az Alpokalján és a Nyírségben meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 7-12 fokig melegszik a levegő.

Kedden, szerdán és csütörtökön a köd feloszlását követően országszerte derült vagy gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nélkül. A minimumok kedden mínusz 4 és plusz 3, szerdán mínusz 3 és plusz 2, csütörtökön mínusz 2 és plusz 3 fok között alakulnak. A maximumhőmérséklet kedden 10-15, szerdán 10-16, csütörtökön 12-18 fok között valószínű.

Pénteken észak felől hidegfront felhőzete húzódik az ország fölé. Ebből több helyen lehet esőre, záporesőre és – főként a hegyekben – hózáporra számítani. Sokfelé megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 0 és plusz 5, napközben 4-13 fok között alakul a hőmérséklet, magasabb értékeket délkeleten mérhetnek.

Szombaton a front felhőzete elhagyja az országot, mögötte felhőátvonulásokra lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan valószínű hózápor. Nagy területen lesz élénk vagy erős a szél. A minimumhőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 2 fok között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet. A csúcsértékek plusz 3 és 8 fok között várhatók.

Vasárnap napos időre van kilátás csapadék nélkül. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de a szélcsendes völgyekben hidegebb is lehet. Napközben plusz 3-7 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Folyamatosan nő az új fertőzöttek száma, 15 ezernél is több magyar halt bele a vírusba már

0

4 326  újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 058 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 322 956 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 94 911 főre emelkedett. 5 679 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 537-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 685 247 fő kapott oltást, közülük 251 691 fő már a második oltását is megkapta. A háziorvosok továbbra is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, ezért továbbra is érvényben vannak a védelmi intézkedések és szigorúbbak lettek az utazási szabályok. Annak érdekében, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást módosult az oltási stratégia, a Pfizer és az AstraZeneca-vakcinák alkalmazása, valamint többlettámogatást kapnak a háziorvosok a hétvégi oltások végzéséhez. Már úton van az újabb orosz vakcina szállítmány is.

Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában és már a magyar városokban is gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát.  A járvány újra felszálló ágban van, ezért kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A védőoltás életet ment. 

Az Operatív Törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

A kormány – tekintettel a járvány újabb felszálló ágára – meghosszabbította a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedéseket március 15-ig. A kormány álláspontja, hogy ha majd a járványügyi helyzet lehetővé teszi, akkor csak fokozatosan és felelősen lehet feloldani majd a korlátozásokat. Az újraindításról az emberek véleményét is várjuk az online nemzeti konzultáción. Honlap: https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/

Zöld Blokk- Csomagolásmentes bolt a tudatos vásárlásért

0

A mai világban természetesnek vesszük, hogy szinte mindent, amit vásárolunk már becsomagolt állapotban veszünk le az üzletek polcairól és visszük haza. A hulladékfelhalmozás csökkentése érdekében a csomagolásmentes boltok is egyfajta megoldásként szolgálhatnak. Ezekben a boltokban – a zero waste felfogás mintáját követve- plusz felesleges csomagolás nélkül, otthonról hozott vagy az üzletben vásárolt üvegekbe, tárolóedényekbe vagy papírzacskókba kimérve vásárolhatjuk meg a kiválasztott termékeket. Magyarországon ugyan még nem találunk minden utcában ilyen boltot, de a pécsi lakosoknak nem kell aggódniuk, ha megjön a kedvük felkeresni egy ilyen üzletet.

Bartal Gábor és Niczuly Enikő közös vállalkozása a Zöld Blokk, Kertváros szívében található. Nemrég ellátogattam hozzájuk az üzletbe, ahová belépve egyből megállapítottam, hogy nem kell hatalmas bevásárlóközpontba menni ahhoz, hogy az ember majdnem mindent megkapjon egy helyen, elég egy kicsiny bolt is. Pécs első csomagolásmentes boltjában valóban jó minőségű élelmiszert és a fenntarthatóságot segítő termékeket találhatunk

Bartal Gáborral készített interjúmból megtudhatjátok, miért nyitottak csomagolásmentes boltot, milyen termékek kaphatóak náluk, mit mondanak az áraikról, miért ajánlják a csomagolásmentes vásárlást és mivel kezdték anno ők ezt az életvitelt.

-Mikor nyitott az üzlet?

-2019 januárjában. Ez a harmadik év amit elkezdünk.

-Eredetileg mi a végzettségetek?

-Pedagógusok vagyunk, tehát alapjáraton nem sok közünk van a kereskedelemhez.

-Honnan jött az ötlet csomagolásmentes bolt megnyitásához? És miért pont emellett a vállalkozás mellett döntöttetek?

-Egyrészt akartunk kezdeni magunkkal valamit és régóta gondolkoztunk valamilyen vállalkozásban, de a profil nem talált meg minket. Ez volt az egyik vonal, amin elindultunk. A másik, hogy tudtunk, hogy léteznek ilyen boltok – Budafokon, Budapesten, Debrecenben-, de nem volt az országban nagyon ilyen bolt akkor még. A legközelebbi is Budapesten volt és ezért gondoltunk, hogy átvesszük az akkor még itt álló bioboltot és átalakítjuk.
Mi itt lakunk a környéken, idejártam én is vízért. Az előző tulaj el akarta adni az üzletét, tehát a lehetőség meg a helyzet így találkozott és belevágtunk.

-Mennyire volt rizikós ebbe belekezdeni?

-Egy vállalkozás mindig az, de látszott a potenciál benne, hogy van egy réteg- még ha nagyon szűk is- amit érdekel ez a történet.

-Milyen termékek találhatóak egy ilyen boltban?

-Abból a koncepcióból indultunk ki, hogy ami egy alapháztartásba kellhet, az itt is elérhető legyen. Bár nagyon kicsi a bolt, ez teljesen nem tud megvalósulni, de kimérős változatban megtalálható itt: só, cukor, olaj, liszt, fűszerek, nasik, reformélelmiszer, köretnek való –rizsek-, hüvelyesek, teák, aszalványok és ami sütéshez kellhet.
Tisztítószerek közül amit engedélyeznek kimérősként: mosószer, mosogatószer, folyékony szappan, tusfürdő, sampon- ebből többféle megoldás is van-, testápoló és most már szeretnénk a kozmetikumokból is ilyet. Öblítő helyett mosóparfümünk van.
A fő irányunk, hogy minél kevesebb műanyag legyen és tulajdonképpen ezt nagyjából már ki is küszöböltük. Emellett pedig arra törekszünk, hogy minden natúr és természetes legyen.

Kép forrása: Hegedüs Tünde

-Azt itt megvásárolt tégelyben/tubusban lévő termékeket mind újra is lehet nálatok tölteni?

-Én mindig azt mondom a vásárlóknak, ide bármit visszahozhatnak. A Napvirágos termékeknél ki is van alakítva a rendszer, tehát összegyűjtjük itt a kis üvegeket és visszaküldjük nekik. Akár még ha a mézárus nem veszi vissza az üveget, akkor azt is ide hozhatják nyugodtan, betesszük az üvegturkálóba és előbb- utóbb valaki úgy is elviszi.

-Mekkora a kereslet az általatok kínált termékekre Pécsen belül?

-Ezt nehezen ítélem meg, hiszen egy szűk réteg van, akit ez érdekel és hajlandó áldozni rá. Itt lassan megy a vásárlás, mert ha van bent van egy vásárló, azt a következőnek meg kell várnia. Ez egyfajta „slow shopping”, ha lehet ilyen szót használni rá.
Illetve ki kell jönni Kertvárosba, ami problémát szokott okozni azoknak, akik például a belvárosban élnek.

-Aki még nem vásárolt csomagolásmentes boltban, annak miért ajánljátok ezt a vásárlást a hipermarkettekkel szemben?

-Itt a vásárlással nem jár felesleges csomagolás. Amíg idáig elér a termék, addig persze azt be kell csomagolni, de vannak már olyan termékek, amiket kezdettől neylon helyett dupla papírba csomagolva szállítják.

-Mennyivel drágábban/olcsóbban lehet hozzájutni a termékekhez? Mondjuk egy hipermarkethez viszonyítva.

-Az árainkat leginkább egy Herbaházhoz lehet hasonlítani, hiszen hogy is vehetnénk fel a versenyt egy olyan céggel, ami akkora tételben vásárol, hogy kedvezményesen jut hozzá a termékekhez? Valamint valószínűleg ezek nem is a legminőségibb dolgok.
Az a réteg, aki tudatosan jön ide, az fel van készülve erre, de egyébként nincsenek elszállva az áraink.

-Találhatunk nálatok friss árut is. Ezeknek vannak kijelölt napjaik, amelyeken adott friss termékek érkeznek?

-Friss áruink a kenyér, a tejtermék és a csíra. Kenyér kedden és csütörtökön nyitástól van, de a legjobb, ha az ember előre rendel, hogy biztosan legyen. A tejtermék általában szerdán jön, de nincs konkrét napja. A csíra pedig csütörtökön érkezik.

Kép forrása: Hegedüs Tünde

-Szerinted mivel lehet a legegyszerűbben elkezdni a zero waste életet?

-Ez mindenkinek más, de nekünk a vízzel indult. Már nem akartuk megvenni folyton a zsugor vizeket, hanem vettünk két gallont és elkezdtük innen – a korábbi bioboltból- haza hordani. A víz egy olyan dolog, ami tényleg rengeteg felesleges pet palackot termel.
De szerintem akárhogyan el lehet ezt kezdeni.

Kiemelt kép forrása: Hegedüs Tünde

Orbán: a védőoltás jelenti az egyetlen valós védelmet

0

A védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet a koronavírus-járvány ellen – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videóban vasárnap, azt követően, hogy maga is megkapta a kínai Sinopharm-vakcinát.

A kormányfő úgy fogalmazott: „a koronavírus-járvány harmadik hulláma támad, ami erősebb lesz, mint az előző kettő”. Ezért arra kérte a magyarokat, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat.
    Orbán Viktor úgy fogalmazott: „érdemes hallgatni az okosabbra”, a vakcinát ugyanis azután kapta meg, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy döntött, hogy az operatív törzs vezetői is oltassák be magukat.
    A videóban bemutatták, ahogy testhőmérséklet-mérést, kézfertőtlenítést, valamint orvosi vizsgálatot követően a miniszterelnököt is beoltják a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján. „Sárkány ellen sárkányfű” – jegyezte meg a kormányfő a vakcina beadása előtt.
    A videóban az oltóorvos is azt mondta: a legjobb oltóanyag az, amit már megkapott a páciens.
    Orbán Viktor az oltást követően a Karmelita kolostorban nyilatkozva azt mondta, „kutya baja”, ezért arra biztatott, hogy senki se féljen a védőoltástól.
    Hozzátette: a Vajdaságban magyarok tízezrei és már Magyarországon is több ezren kapták meg a kínai vakcinát. Bízzanak a magyar szakemberekben! – kérte Orbán Viktor.

MTI