Kezdőlap Blog Oldal 2737

Még szigorúbb intézkedésekre számíthatunk?

A kormány március nyolcadikától két hétre gyakorlatilag lezárta az országot, egy hónapra pedig az iskolákat és óvodákat is bezárta (igaz csak részben, hiszen gyerekfelügyelet van), azonban a korlátozások ellenére sem javultak még a számok. Tegyük hozzá, ez nem is várható el ilyen gyorsan a mindenkori le- és bezárásoknak kettő, de inkább három hét kell, hogy a hatását éreztessék. Azonban a számok nemhogy nem javulnának, sokkal inkább romlanak, napról-napra többen és többen lesznek fertőzöttek, rekordmagas a kórházban kezeltek száma, soha ennyien nem voltak még lélegeztetőgépen, és a halálozási adatok sem alakulnak jól. Emellett az oltakozással sem halad igazán gyorsan a kormány ráadásul még mindig komoly a lakosságon belül a szkepticizmus a vakcinákkal kapcsolatosan. Elvileg jövőhétig szólnak a mostani szigorú intézkedések azonban gyakorlatilag az kizárható, hogy enyhítéseket jelentsen be Orbán Viktor. Készüljünk fel arra az eshetőségre, hogy akár a mostaninál is nagyobb szigor jöhet. Ugyanis sajnos erre is láthatunk példákat, és nem is kell messzire utazni.

Csehországban például – ahol hasonlóan rossz a helyzet, mint nálunk – nem csak bezárták a boltokat, iskolákat, ahogy itthon is, hanem a lakosság szabad mozgását is korlátozzák, alapos indok nélkül senki nem hagyhatja el a járást, ahol él. Az alapos indok pedig a munkába járás és az orvosok felkeresése. Ennyi, és nem több. A rendőrség ezt egyébként kíméletlenül ellenőrzi is. A csehet amikor ezt a drasztikus lépést meghúzták, napi szinten 10-13 ezer közötti fertőzöttet találtak, 7000 beteg feküdt kórházban és 1400 beteg volt súlyos állapotban. Kísértetiesen hasonló volt az ottani helyzet, mint amilyen most az itteni.

Olaszország is hasonló cipőben jár, tilos a városok, települések közötti közlekedés, és a lakóhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni.

Mi egyelőre még ennél szabadabban utazhatunk az országon belül, az esti kijárási korlátozáson túl mozoghatunk azonban akármennyire is nem szeretnénk, muszáj számolnunk az eshetőséggel, hogy ha nem alakulnak jól a számok a következő napokban, akkor a kormány nem enyhítést, hanem még komolyabb szigort fog bejelenteni. Reménykedjünk benne, hogy nem így lesz és abban is, hogy a vírus enyhülni fog.

Holnap újabb 100 ezer adag kínai vakcina érkezik Magyarországra

Szerdán újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt hetekben a keleti vakcináknak köszönhetően úgy felgyorsult az oltási folyamat, hogy létszámarányos összehasonlításban második helyre lépett előre az Európai Unióban Magyarország. A Kínából rendelt oltóanyagból az első 1 millió már a szállítási határidő előtt 20 nappal megérkezett. A kínai kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként ezen a héten megkezdik az április végéig szerződésben lekötött mennyiség szállítását is. A szállítógép néhány órán belül indul és szerdára 100 ezer adag újabb oltóanyaggal tér vissza Budapestre. Szijjártó Péter megjegyezte: ezt a 100 ezer oltóanyagot a szerződésben rögzített határidő előtt 43 nappal szállítják le. Legutóbb múlt csütörtökön érkezett kínai Sinopharm-oltóanyag, 450 ezer adagnyi.

MTI

A volt kommunista Stefka István 1982 után, ismét rangos újságírói díjat vehetett át

A volt kommunista Stefka István 1982-ben egyszer már az elvtársaitól, egészen pontosan az akkori MSZMP-s belügyminisztertől átvehetett egy rangos újságírói díjat, a történelem pedig úgy látszik ismétli önmagát: az egykori kommunista író, aki jelenleg a jobboldali Pesti Srácok lapigazgatója Táncsics-díjat kapott.

A kormányhoz roppant közeli, elviekben „nemzeti” lap jelenlegi igazgatója nem mindig volt jobboldali kötődésű, sőt. Korábban egyik könyvében olyanokat írt, hogy

„Bár a Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozatában 1948-ban alapjában helyesen marxista-leninista álláspontról jelölte meg a nemzetiségi kérdés megoldását, ennek ellenére 1948 után a Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikája néhány évig meglehetősen ellentmondásos volt.” 

„Legkiválóbb hagyományaink egyikeként tartjuk számon a Magyar Tanácsköztársaság alkotmányos intézkedését, amely szerint a proletariátus állama a különböző nyelveket beszélő, egyenjogú népek proletariátusának szövetségén alapszik.” 

De nekünk az alábbi gondolat a „kedvencünk” szintén Stefka elvtárs úr tollából:

„A lenini alapelveken nyugvó mintaszerű magyarországi nemzetiségi politika elismerő számvetése ez a könyv, amely azonban nem fukarkodik a hiányosságok felmutatásával, bírálatával sem, mindig a továbblépés lehetőségeit kutatva.”

Nem hiába, vannak tehetséges emberek, akik minden rendszerben sikeresek tudnak lenni…

Ez igen: piros-fehér-zöldbe borult a világ legmagasabb épülete

0

Egy percre piros-fehér-zöldre festették a Burdzs Kalifát, a világ legmagasabb épületét Dubajban.

Március 15. alkalmából a dubaji Burdzs Kalifára helyi idő szerint este 8 órakor egy percre kivetítették a magyar zászlót az abu dhabi-i magyar követség közreműködésével” – írta a HVG a Telex helyszínen tartózkodó olvasójára hivatkozva.

A Burdzs Kalifa a Twitteren osztott meg egy rövid videót az épület piros-fehér-zöldre festéséről. A magyar népnek pedig békét és bőséget kívántak.

„Ketyegő műanyag bomba”: percenként 3 millió arcmaszkot dobnak ki világszerte

Új kutatások szerint havonta 129 milliárd arcmaszkot dobnak ki világszerte. Ez percenként hárommillió maszk kukában landolását jelenti.

Az eldobott maszkok döntő többsége eldobható, mikroszálas műanyagból készül. Ez hihetetlen mennyiségű műanyagszemetet jelent, nagyjából a műanyag palackok gyártási mennyiségével vetekszik. A Dél-Dániai Egyetem kutatói felhívták a figyelmet arra, hogy ezek a maszkok rettentő káros hatással lesznek bolygónkra. Ezért is óriási a társadalom felelőssége ebben, hogy az embereknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a maszkokat megfelelő módon dobják ki. – olvasható a Jövő TV-n.

Hogyan károsíthatják a maszkok a környezetet?

Az eldobható maszkok nem bomlanak le teljesen, továbbá a kisebb műanyag részecskék könnyebben és gyorsabban bomlanak mikroműanyaggá ezt követően beszivárognak a helyi ökoszisztémába, megmérgezvén azt.

Mit lehet tenni?

A kutatóknak szerencsére van néhány javaslatuk a probléma orvoslására. Elsősorban minden településnek javasolják, hogy állítsonanak fel csak maszkgyűjtő szemeteseket. Ezt követően szigorított intézkedések mellett kezeljék az összegyűlt hulladékot. Az is segít, ha egyénileg minél többen válnak az eldobható maszkokról az újrahasználhatóra. Nem végső soron pedig biológiailag lebomló maszk kifejlesztését javasolják.

(Via StudyFinds)

Mennyire biztonságosak az intelligens szexjátékok?

0

Az intelligens szexjátékok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a technológiai ipar részeként. Idetartoznak a virtuális társak (Virtual Mate), amely lényegében egy VR (virtuális valóság) kompatibilis „simogató” készülék.  A VR képességeit kihasználva a „maszturbátor” készülék hüvelyét egy virtuális barátnővel kombinálja, aki megjelenik a képernyőn és a készülékkel összhangban szikronizálja és illusztrálja a jeleneteket. Ezenkívül egyre inkább elterjedtek mesterséges intelligenciát használó szexrobotok, amelyek kamerákkal és mikrofonokkal vannak felszerelve. Némely intelligens szexjáték egy mobil applikációhoz csatlakozik, aminek segítségével a készülék telefonon keresztül irányítható.

Mint minden IoT-eszköz – internetre csatlakozott eszköz – esetében a dolgok feltörhetőek, meghackelhetőek. Ez alól az intelligens szexjátékok sem kivétel. Mivel az adatvédelem leginkább a felhasználók szokásai és tudatos internet használati gyakorlataitól függ, ezért fontos a fogyasztók megfelelő oktatása minden téren.  

Az ESET kutatói Szex a digitális korszakban címmel közzétett bejegyzésében azt vizsgálták, hogy milyen adatvédelmi aggályokkal nézhetek szemben az ezen eszközök felhasználói. Manapság az internetet támogató felnőtt játékszerek számos funkcióval rendelkeznek: távvezérlés az interneten keresztül, hozzáférés videókonferenciákhoz és csoportos csevegésekhez, multimédiás üzenetváltások, egyes modellek a mozgás lekövetésére is alkalmasak stb.

Architektúra szempontjából az egyik lényeges komponense a Bluetooth Low Energy (BLE), amelynek segítségével vezérelhetők egy okostelefonra telepített alkalmazásból. Az alkalmazás felelős az eszköz beállításáért, amely egy felhőben található szerveren tárolja a fiókhoz tartozó adatokat. Bizonyos esetekben ez a felhőszolgáltató egyfajta közvetítőként is működik a partnerek között.

Mivel a szexuális játékok által feldolgozott információ rendkívül szenzitív (nevek, szexuális partnerek listája, nemi orientáció, eszközhasználat logadatai, intim fotók és videók), ezen adatok rossz kézbe kerülése katasztrofális következményekkel járhat. A magánélet védelmével kapcsolatos aggályokon felül a támadó átveheti az irányítást a játék felett. Ebben az esetben lehet-e a szexuális eszköz elleni támadást, szexuális bántalmazásnak, vagy szexuális erőszaknak nevezni? – teszi fel a kérdést a kutató csoport.

A kutatás célja az elsősorban Android eszközön lévő applikációk biztonsági szintjének vizsgálata volt. Az elemzés két modell segítségével történt: Lovense Max és We-Vibe Jive, amelyek mobilra csatlakoztatható vibrációs kellékek.

A kutatók olyan sérülékenységeket találtak, mint a végpontok közötti titkosítás hiánya, képernyő fotók tiltásának hiánya, és a csevegés törlése opció nem törölte 100%-osan az üzeneteket. A fájlok átküldésénél a metaadatok nem kerültek törlésre, ami érzékeny információkat juttatott más felhasználókhoz, pl információ a pontos földrajzi helyzetükről. Ráadásul a felhasználók egymás tartalmainak letöltését figyelmeztetés nélkül tették lehetővé. Ezeken kívül a megadott e-mail címeket nem tárolták megfelelően, amit rosszindulatú felhasználók könnyedén megtalálhattak és kihasználhattak volna.

A talált sebezhetőséget azóta a fent említett márkák javították és orvosolták. A teljes fehér könyv, amit az ESET kutatók közzétettek itt érhető el.

10 alig ismert tény Petőfi Sándorról

Petőfi Sándor az 1848-as forradalom és a magyar költészet egyik legmeghatározóbb szereplője. Nevét számos utca viseli, és nincs olyan magyar ember, aki ne hallotta volna a nevét.

Mégis van a költő életében számos olyan érdekesség, amit nem feltétlen tanítottak meg nekünk az iskolában. Most elhoztuk a 10 legérdekesebb ilyen tényt.

  • Petőfi szeretett sportolni, jól vívott és remek evezős is volt.
  • Egy kirándulás alkalmával barátja, Szűcs János rektor beesett a Dunába. Petőfi utána ugrott, és kihozta a vízből, ezzel megmentve az életét.
  • A János vitézt mindössze hat nap és hat éjszaka alatt írta meg.
  • Petőfi 8 évnyi költői karrierje alatt mintegy 1000 verset költött (amiből nagyjából 850 maradt fenn).
  • Szendrey Júlia, Petőfi özvegye 1850. júliusában újra férjhez ment Horvát Árpád történészhez, akitől 2 gyereke született.
  • Fia, Petőfi Zoltán mindössze 22 évet élt, tüdőbajban hunyt el.
  • Klapka György zabolázatlan természete miatt nem kedvelte Petőfit, minden találkozásukkor összevesztek, a tábornok egyszer még házi őrizetbe is záratta a költőt.
  • Petőfi balkezes volt, de mindkét kezével egyaránt jól tudott írni.
  • Apja, Petrovics István ügyes vállalkozó volt. Több kocsmát és mészárszéket üzemeltetett, és ingatlanokkal kereskedett.
  • Pekingben és Sanghajban is létezik Petőfi szobor.

Ha ismersz hasonló téyneket, írd meg a cikk alá kommentben.

A szabadságharc hőseiről emlékezett meg az LMP

0

Március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, akik önfeláldozóan küzdöttek az elnyomás ellen, hogy kivívhassák hazájuk számára a szabadságot.

173 évvel ezelőtt ezen a napon készült el Landerer és Hackenast nyomdájában a magyar sajtó első szabadon nyomtatott terméke, a Nemzeti dal és a 12 pont. Ezután április 11-én V. Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, ezzel felszámolva a magyar sajtót addig komolyan korlátozó cenzorok hatalmát. A rendszerváltást követően március 15. a magyar sajtó napja is.

A mai napon az LMP politikusai is megemlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseiről. Pécsen, Kozármislenyben és Komlón koszorúzott Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, Szabó András, a párt Baranya megyei elnökségének tagja és Angyal Károly Tibor, az LMP pártigazgatója.

Pécs, 48-as tér
Komló, a Petőfi szobor előtt
Kozármisleny, 1848-as emlékmű

A stressz és szorongás káros hatásai- 16 tipp, hogy elkerüld őket

0

Stressz minden olyan környezetbeli változás, amely megköveteli, hogy a test reagáljon és válaszul alkalmazkodjon. A test ezekre a változásokra fizikai, mentális és érzelmi válaszokkal reagál.
A stressz az élet normális része. Számos olyan esemény, amely veled és körülötted történik – és sok minden, amit te magad teszel – stresszt jelent a testednek.

Az emberi test úgy van kialakítva, hogy megtapasztalja ezt a stresszt és reagáljon rá. A stressz lehet pozitív – például egy előléptetés a munkahelyen vagy nagyobb felelősség elnyerése -, azért hogy éberen tartson minket és ezáltal készek lehessünk elkerülni a veszélyeket. A stressz negatívvá válik („szorongás”), ha egy személy folyamatos kihívásokkal néz szembe anélkül, hogy megkönnyebbülés vagy lazítás lenne a kihívások között. Ennek eredményeként a személy túlterhelődik, és a stresszhez kapcsolódó feszültség növekszik.

Stressz és szorongás káros hatásai

A szorongás fizikai tünetekhez vezethet, beleértve fejfájást, gyomorrontást, emelkedett vérnyomást, mellkasi fájdalmat és alvási problémákat. Valóban hosszútávú jelenléte pedig még károsabb: tönkreteheti a fogakat és az ínyt, károsíthatja a szívet, hizlalhat, korai öregedést idézhet elő, legyengítheti az immunrendszert, cukorbetegséget, bőrbetegséget, asztmát és ízületi gyulladásokat okozhat. Emellett megnehezítheti az érzelmek irányítását és hatással lehet a szerelmi életre is, azáltal, hogy lecsökkentheti a tesztoszteron szintet és a nemi vágyat, valamint teljesítményszorongás következtében akár impotenciát is eredményezhet.

A stressz akkor is ártalmas, ha az emberek alkoholt, dohányt vagy drogokat használnak annak enyhítésére. Sajnos a stressz enyhítése és a test nyugodt állapotba való visszatérése helyett ezek az anyagok általában mind inkább stresszes állapotban tartják a testet, és még több problémát szülnek.

A Healthline 16 Tippje a stressz és a szonrogás csökkentésére

1, Mozogj
A rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni a stresszt és a szorongást azáltal, hogy endorfint- hormon, ami javítja a hangulatot és természetes fájdalomcsillapítóként hat- szabadít fel, javítja az alvást és az önképet.

2, Szerezz be kiegészítőket
Bizonyos kiegészítők csökkenthetik a stresszt és a szorongást, beleértve az ashwagandha-t, az omega-3 zsírsavakat, a zöld teát és a citromfűt.

3, Gyújts meg egy gyertyát
Az aromaterápia segíthet csökkenteni a szorongást és a stresszt. Gyújts meg egy gyertyát, vagy használj illóolajokat, hogy élvezhesd a nyugtató illatok jótékony hatását. Hasznos lehet a levendula, rózsa, római kamilla, fenyőtömjén, szantálfa, ylang ylang vagy a narancs.

4, Csökkentsd a koffein bevitelt
Nagy mennyiségű koffein növelheti a stresszt és a szorongást. Azonban az emberek érzékenysége a koffein iránt nagyon eltérő. Ha észreveszed, hogy a koffein idegessé vagy szorongóvá tesz, fontold meg a csökkentését.

5, Írd ki magadból
Napló vezetése segíthet a stressz és a szorongás enyhítésében, különösen, ha a pozitívumokra koncentrálsz, például hála-naplót vezetsz.

6, Rágógumizz
Több tanulmány szerint a rágógumi segíthet a lazításban. Jobbá teheti  a közérzetet és csökkentheti a stresszt is.

7, Tölts időt a barátaiddal és a családoddal
Erős társadalmi kötelékei segíthetnek átvészelni a stresszes időket és csökkenteni a szorongás kockázatát. Egy tanulmány azt is megállapította, hogy különösen a nők számára a barátokkal és gyermekekkel töltött idő elősegíti az oxitocin felszabadulását, amely természetes stresszoldó hormon.

8, Nevess
Keresd meg a mindennapi élet humorát, tölts időt a vicces barátaiddal, vagy nézz meg egy vígjátékot a stressz enyhítésére. A nevetés hosszú távon segíthet az immunrendszer és a hangulat javításában is.

9, Tanulj meg nemet mondani
Ne próbálj többet vállalni, mint amennyit bírsz. A nemet mondás az egyik módja a stresszorok kontroll alatt tartásának.

10, Ne halogass
Rangsorold a az elvégzendő feladatokat és szánj rájuk időt. A tennivalók listájának elvégzése segít elhárítani a halogatással kapcsolatos stresszt.

11, Vegyél részt egy jóga órán
A jógát széles körben használják a stressz csökkentésére. Segíthet csökkenteni a stresszhormon szintjét és a vérnyomást.

12, Gyakorold a Mindfulness-t
A Mindfulness – tehát tudatos jelenlét-  segítéségével éberen és tudatosan megélheted a jelen pillanatot. Ennek gyakorlása segíthet csökkenteni a szorongás és a depresszió tüneteit.

13, Ölelkezz
Az ölelésből, összebújásból, csókból és a szexuális együttlétből származó pozitív érintés segíthet csökkenteni a stresszt azáltal, hogy felszabadítja az oxitocint és csökkenti a vérnyomást.

14, Hallgass nyugtató zenét
Az általad kedvelt zene hallgatása szintén jó módszer lehet a stressz enyhítésére. Viszont például a lassú ütemű instrumentális zene, a klasszikus, a kelta, az indián és az indiai zene egyes típusai és a természet hangjai nagyon nyugtatóan hatnak és segíthetnek ellazulni.

15, Mély légzés
A mély légzés aktiválja testünkben a  relaxációs választ. Több típusú mély légzési gyakorlat van, beleértve a rekeszizom légzést, a hasi légzést és a vezetett ütemű légzést.

16, Tölts időt a háziállatoddal
Kedvenceddel töltött idő egy pihentető, élvezetes módszer a stressz csökkentésére.

Te melyiket próbálnád ki először?

Kiemelt kép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Nem lassul a járvány, már 17 ezer felett az áldozatok száma

0

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 334 595 fő a beoltottak száma, ebből 398 962 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 7706 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 524 196 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 083 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 354 817 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 152 296 főre emelkedett.  9300 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1008-an vannak lélegeztetőgépen. A kormány szerint az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán.  Már több mint 3,2 millióan regisztráltak, közülük az idősek oltása a legsürgetőbb feladat, hiszen ők vannak kitéve leginkább a betegség súlyos lefolyásának. A  háziorvosok AstraZenecával, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltják az időseket. Kérjük, hogy a mai ünnepnapon is olyan programot válasszanak, amely nem veszélyezteti sem saját, sem mások egészségét, kerüljék a csoportosulásokat és azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek!

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu  honlapon! A védőoltás életet ment.