Az talán már senki számára nem újdonság, hogy méhek nélkül emberek sem lesznek a bolygón. Mindannyiunk közös érdeke megvédeni a méheket, hiszen mind a házi, mind a vadonélő fajok óriási veszélyben vannak, többségük a kihalás szélére jutott. Ők felelősek a növények 63 százalékának, mintegy 250 000 növényfajnak a beporzásáért. Márpedig ha a növények kétharmada a méhek pusztulásával maga is eltűnik, akkor elpusztulnak a velük táplálkozó rovarok, madarak, majd ezek ragadozói – ez a változás természetesen az egész ökoszisztémára is súlyosan kihat majd.
De a méhek a fő beporzói az általunk fogyasztott legtöbb gyümölcsnek, a zöldségek, a takarmánynövények jelentős részének is: számítások szerint a terményeink harmada szaporodásképtelenné válna a méhek nélkül. – írja az xforest.hu
Mindent, de mindent meg kell tennünk azért, hogy megmentsük a méheket, és ehhez azonnal ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Ha szeretnénk, hogy ezek a kedves kis rovarok megmaradjanak a városaink zöld területének így kell kinéznie. Persze választhatjuk a steril, szépen nyírt területeket, gondosan metszett fűvel, úgynevezett gaz nélkül, azonban akkor a méhecskék elől vesszük el a területet, hogy élhessenek, táplálkozhassanak. Persze egy ilyen városi zöldfelület kevésbé szép, kevésbé tűnik gondozottnak, az allergiások számára bosszúságot is okozhat, de még mindig inkább pár orrfújás, mint a méhek végzetes kihalása. Nem mellesleg a városi rossz levegőért, porért sokkal inkább felelősek a belsőégésű autók, a gyárak, mint egy úgynevezett méhlegelő.
Mindannyiunk közös ügye, hogy megmentsük a méheket, és ehhez némi áldozatra is szükség lesz. Szerintem az nem nagy áldozat, hogy a városon belül is hagyjunk nekik legelőket.
A Dél-Dániai Egyetem kutatói által készített felmérés szerint 129 milliárd védőmaszkot dobnak el havonta világszerte, vagyis percenként 3 millió darabot – értesült a 444.hu.
Ráadásul az eldobott maszkok nagy része nem lebomló, mikroszálas műanyagból készült, amivel súlyosan károsítjuk a bolygónkat. A kutatók szerint elengedhetetlen, hogy a társadalom felismerje az eldobott maszkok potenciális környezeti veszélyét, és lépéseket tegyen a környezet védelme érdekében.
A járvány kezdete óta műanyag maszkok tömeggyártása nagyságrendileg megegyezik a műanyag palackokéval. De amíg az utóbbit jó eséllyel a szelektív kukába dobják az emberek, az arcmaszkok esetében nem feltétlen így járnak el, mivel sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen anyagból készülnek ezek.
A mikroműanyagok veszélyeiről már egy korábbi cikkünkben írtunk:
A kutatók ezért azzal a javaslattal álltak elő, hogy minden településen állítsanak fel külön maszkgyűjtő konténereket, hogy az itt összegyűjtött maszkokat szigorúbb szabályok szerint tudják kezelni. Egyéni szinten pedig azt tanácsolják, hogy újrahasználható, mosható maszkokat viseljünk az eldobható helyett. Valódi megoldást viszont az jelentene, ha biológiailag lebomló anyagokból készülnének a védőmaszkok.
Már megkapták az első adag Moderna COVID-19 vakcinát azok a 6 hónapnál idősebb, és 12 évnél fiatalabb gyermekek, akiket a védőoltás hasznosságának megfigyelése szempontjából oltott be a vállalat – értesült a hvg.hu.
A KidCOVE nevű kutatás keretein belül nagyjából 6750, egészséges gyereket oltanak be az Egyesült Államokban és Kanadában.
A vizsgálat során az alanyokat két csoportban osztják, 28 nap eltéréssel. Az egyik csoport sóoldatos placebót kap, a másik csoportban szereplők közül a kétévesnél idősebbek, de 12 évesnél fiatalabbak 50 vagy 100 mikrogrammos dózist kapnak, a hat hónapnál idősebb, de két évnél fiatalabbak 25, 50 vagy 100 mikrogrammost.
A kísérletben résztvevő gyerekekek 2 injekciót kapnak, a második vakcina beadása után egy éven keresztül figyelik majd őket. Emellett különböző vizsgálatokon is részt kell majd venniük, a szüleikkel együtt. A Moderna azt kérte a szülőktől, hogy minden lehetséges jelenségről készítsenek naplóbejegyzést az okostelefonjukba, majd – ha vannak ilyenek – osszák meg őket a cég illetékesével.
Az USA-ban a Pfizer végez hasonló megfigyeléseket, ők 2525 résztvevővel a vakcinájuk hatását vizsgálják a 12-15 éves gyermekek körében, amiből egy tanulmányt készítenek. Jerica Pitts, a vállalat globális médiakapcsolatokért felelős igazgatója szerint a Pfizer 2021 első felében lesz kész megosztani a tanulmány eredményeit.
Az Országgyűlés keddi ülésésén a képviselők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Szabó János, korábbi FKGP-s képviselőről, valamint a magyar zászló és címer napjáról. A napirend előtti felszólalások után az interpellációk hangzottak el, majd azonnali kérdésekre és válaszokra került sor. Az első ülésnap végén arról a kormánypártok által is támogatott LMP-s határozati javaslatról tarthatnak általános vitát, amely Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről nevezné el az idén létrejött Nemzeti Szociálpolitikai Intézetet.
Az azonnali kérdéseket Jakab péter kezdte:
A kormány válságkezeléséről kérdezte a kormányfőt, ugyanis az a frakcióvezető szerint az elbukott, és a Fidesz semmit nem tesz az ellen, hogy ez változzon. Helyette újabb stadinokat építettett és az alaptörvény-módosítított.
AKI MEG PARIZERT ESZIK AZT MEG LENÉZIK, LEPROLIZZÁK.
mondta Jakab Péter.
Orbán felsorolta hogy a válság idején a kormány bevezették a hitelmoratóriumot, elengedték a járulékokat, csökkentettek több adónemet és beruházási támogatást adtak. Megjegyezte – egy Gyurcsányozás után -, hogy jelenleg 55 ezerrel kevesebb munkahely van, mint a válság előtt, de a mostani kormány legalább annyi munkahelyet teremt, ahogy azt ígérte.
Kunhalmi Ágnes folytatta a kérdést:
Nemény András próbál a kormánnyal együttdolgozni az oltási program kapcsán, de az ellenzéki vezetésű Szombathely mégsem kapott engedélyt oltópontok kialakítására.
A kormányfő azzal kezdte a választ, hogy az ellenzék álljon le az oltásellenességgel. Ma vakcinából van hiány, és nem oltópontból. Az oltás azért halad lassabban, mert Brüsszel nem tartja magát a megbeszélt oltási programhoz. Szombathely pedig azért nem kapta meg az engedélyt, mert most elég oltópontok vannak Magyarországon. 500 ezer emberrel kevesebbet oltottak volna be keleti vakcina nélkül – tette hozzá.
Arató Gergely kérdése:
A DK-s politikus szerint a Fidesz pánikkormányzásának oltási programja elbukott. Hogy gondolja, hogy miért nem érdemlik meg a magyar emberek, hogy mikor számíthatnak az oltásukra?
Orbán elmagyarázta, hogy a brüsszeli oltásokat Brüsszel rendeli meg és osztja szét őket, és nem azért halad lassan az oltási program, mert nincs elég oltópont, hanem azért mert Brüsszel nem teljesíti időben a kötelezettségét. Orbán Viktor közölte, hogy az Astra-Zeneca nem rég közölte, hogy félmillióval kevesebb vakcinát szállít.
Kersztes László Lóránt következett:
Az LMP-s Keresztes László Lóránt azt mondta, nemrég az Európai Néppártból való távozásukkor a nemzeti szuverenitás védelmére hivatkoztak a fideszesek, eközben letelepítési kötvényeket árultak, és orosz és kínai nagyhatalmi érdekeket védtek. Kormányzati pozícióból miért nem állnak ki a magyarok érdekei mellett, amikor orosz és kínai nagyhatalmi érdekektől kell megvédeni azokat? – kérdezte Orbántól, ahogy azt is, hogy a kínai titkosszolgálat eredményességéről mi a véleménye, és miért nem állítják le ebben a válsághelyzetben a Budapest-Belgrád-vasútvonal gigantikus beruházását. – írja a 444.hu
Orbán elmondta, hogy szerint nincsen kínai és orosz befolyáltság Magyarországon és kíváncsi lenne, hogy milyen magyar érdeket sért a kínai és orosz gazdasági aktivitás. Hangsúlyozta, hogy Magyarország minden nagyhatalommal jóban szeretne lenni.
Keresztes azt mondta, több 100 ezer ember ment el az országból az alacsonyan tartott bérek miatt, és ha egy kormány szerint ez rendben van, az ne hazudja magát nemzeti kormánynak. A Budapest-Belgrád-vasútvonal szerződéseinek titkosításáról érdeklődött, hogy a két év alatt elköltött 200 milliárd forintot miért nem a válságkezelésre fordítják.
Orbán szerint a vasútvonal építése Magyarország nemzeti érdekeit szolgálja.
Szanyi Tiborral az Igen Szolidaritás Magyarország Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltjével beszélgettünk. Szanyi korábban az MSZP országgyűlési, majd Európa Parlamenti képviselője volt, azonban 2019-ben szakított a szocialistákkal, és társaival együtt új, baloldali, szociáldemokrata pártot hozott létre. Indulni fognak a választásokon, a terveik szerint mind a 106 egyéni körzetben lesz jelöltjük és a céljuk között szerepel egy erős, baloldali frakció létrehozása az országgyűlésben. De hogy nézne ki az ISZOMM Magyarországa? Megvalósítható a 250.000-es minimálbér? Miért szakított Szanyi az MSZP-vel? Mi a véleményük a hatpárti összefogásról?
– 2020-ban alapították meg az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat. Előtte hosszú éveken át volt az MSZP politikusa, országgyűlési, és európai képviselője is. Miért döntött az új párt alapítása mellett? Miért szakított az MSZP-vel? Amennyiben a 2019-es EP választáson mandátumhoz jutott volna, akkor is létrehozta volna az ISZOMM-ot?
– Az ISZOMM-ot 2019. végén alapítottuk Huszti Andreával, Kalmár Szilárddal, Székely Sándorral és másokkal, viszont valóban egy éve, 2020 márciusában léptünk a nyilvánosság elé, immár markáns alapvetéseket is megjelenítve. Az MSZP-vel való szakításom azonban egy évtizedes folyamatra tett pontot. Ez alatt a 10 év alatt jól dokumentáltan, azaz számos írásban fogalmaztam meg aggodalmaimat a párt baloldali karakterének felszámolása, a Fidesszel való korrupt kollaboráció és a belső rablógazdálkodás eluralkodása kapcsán. 2018-ban a pártelnöki pályázatomban egyenesen a párt felszámolására, és egyidejű újra szervezésére tettem javaslatot. Frivol módon alelnökké választottak, aminek az volt az üzenete, hogy a tagság részlegesen visszaigazolta a nézeteim aktualitását, bár lépni nem mert.
Ami pedig a “volna” szót illeti, nos, a politikában ez leginkább terméketlen gondolatkísérlet, de azért megkísérlem a választ. Ahhoz, hogy 2019-ben újra EP-mandátumhoz jussak, ahhoz az MSZP-nek 12-13 %-ot kellett volna elérnie, azaz legalább az akkor hitt szintet tartani. Ez talán okot adott volna a maradásra. Ehhez képest azonban alig több mint 6 %-ot ért el, azaz brutálisat bukott. Gyakorlatilag nélkülem, hiszen a szó adminisztratív értelmében is elzártak a kampány felépítésétől, illetve vitelétől. Még kivártam az önkormányzati választások eredményét, hátha… Sajnos 2019 őszén a nagyvárosi győzelmek kapcsán az MSZP-ben kitört az eufória, szemben azzal a ténnyel, hogy a szavazatokat az országgyűlési képletre vetítve a Fidesz változatlanul kétharmados győzelemre lett kalibrálva. Ekkor döntöttem, hogy ha ennyire nem látják a bajt és a feladatokat, akkor számomra itt a közös munka vége.
– Ha jól tudom minden körzetben szeretnének egyéni jelöltet indítani. Fel sem merült Önökben, hogy esetleg együttműködjenek a hatpárti összefogással? Előfordulhat, hogy bizonyos körzetekben visszalépnek?
– Igen, mind a 106 körzetben állítunk jelöltet. Az ellenzéki együttműködés egyik leglelkesebb hívei voltunk mindaddig, amíg hihető volt, hogy az előválasztások a politikai víziókról is fognak szólni. Ám 2020 októberében jött az első hidegzuhany, amikor a szerencsi időközi választás alkalmával az előválasztások felkent pápái gyáván elugrottak előle, aztán december 20-án előálltak egy 13 pontos neoliberális kiáltvánnyal. Innentől kezdve felhagytunk a próbálkozásokkal. Egyben ez azt is jelenti, hogy jelöltjeink minden választókerületben az ISZOMM politikáját fogják képviselni, illetve a szavazókat e mellett mozgósítani.
– Legitimnek tartják az előválasztásokat, vagy ezekből kimaradnak?
– Nyilvánvalóan legitim, hiszen a folyamatok mai eredője egy SZDSZ 2.0. Egy homogenizált csoporton belül mi sem természetesebb, hogy keresik a közös mondandó legjobb előadóit. Csak hát nekünk saját nótánk van, s azzal kívánunk szavazatokat szerezni. – A „hatosfogatban” nincsenek baloldali értékek, politikusok, pártok?
– Elvileg a marhakötélnek is van valamekkora aranytartalma. A tréfát félretéve azt látjuk, hogy a “hatosfogat” politikájából lényegében hiányzik a szociális tartalom. Csak egy jellemző mozzanat, hogy a Fidesznek van ugyan egy torz, szemétdombra való családpolitikája, de legalább van. A “hatosfogat” közös nyilatkozatában a “család” szó fel sem bukkan.
– Az ellenzéki oldalon jelenleg az a narratíva, hogy aki nem része az összefogásnak, az kivétel nélkül Orbán Viktor szekerét tolja. Mi erre az Önök válasza? Tényleg így lenne?
– Az einsteini gondolkodás lelkes híveként mi is valljuk, hogy az emberi ostobaságnak nincsenek korlátai. Kitartunk amellett, hogy ha egy választópolgár a Fidesz szekerének tolását pártolja, akkor kézenfekvő módon a Fideszre fog szavazni.
– Nem félő, hogy Önök balról, míg például a Polgári Válasz jobbról fog annyi szavazatot elvinni az összefogástól, ami Orbán újbóli győzelmét fogja eredményezni?
– Szavazatokat akkor lehet valahonnan elvinni, ha azok eleve azon a bizonyos helyen vannak. Mi döntően azoknak a baloldali értékrendű és érzelmű emberek szavazatait kívánjuk megszerezni, akik – megelégelve a baloldaliság sorvadását – korábban elcsángáltak a Fideszhez, avagy a nem-szavazók táborába helyezkedtek. Erősen kétséges, hogy számukra az SZDSZ 2.0-ként aposztrofált polgári liberális alternatíva vonzó lenne. Ha létezne az ön által felvetett összefüggés, akkor a Fidesznek több aggódni valója lenne a Mi Hazánk, a Polgári Válasz, az Új Világ Néppárt vagy az Új Kezdet megjelenése okán, mint a “hatosfogasnak” miattunk.
– Saját magukat szociáldemokratáknak titulálják. Volt már Magyarországon valódi szociáldemokrácia? Mi lehet a minta Önök előtt?
– A mi törekvésünk a múlt helyett a jövőbe mutat. Létező, irányadó példaként számunkra leginkább a svéd szocializmus jöhet szóba.
– Mi a reális céljuk a 2022-es választásokra? Összejöhet a parlamenti mandátum?
– Igen, egy erős baloldali frakció megvalósítása a rövid távú célunk. Szoktam mondani, hogy ha 20 emberből 19 mást akar, mint mi, de ha az a maradék 1 ránk szavaz, akkor elérhető ez a cél.
– Milyen lenne az ISZOMM Magyarországa? Hogy valósulna meg a szolidaritás? Nem okozna gazdasági csődöt, ha például a minimálbér elérné a 200,000 forintot? Tegyük fel, mi van ha egy vidéki kisboltos képtelen lenne ezt az összeget kitermelni, akkor mi lenne?
– Az ISZOMM Magyarországa a “jóllét” Magyarországa. A szolidaritás elsődleges motorja ma a környezeti válság felszámolása iránti, erősödő akarat. A minimálbér kapcsán nemrég “indexáltuk” a célszámunkat, így az most már havi nettó 250.000 forint. Gazdasági csődöt ez aligha okozna, hiszen a piacinak mondott munkahelyek általában efelett teljesítenek. Óriási lemaradásban van viszont a közszféra, ami azonban költségvetési kérdés. Szintén költségvetési kérdés az általunk kidolgozott szociális minimumjövedelem ügye, ami lényegében azt célozza, hogy mindenki legalább a létminimumot érje el. Hasonlóképp, az 50 ezer forintos családi pótlék és a nyugdíjasoknak járó ugyanekkora korpótlék szintén költségvetési probléma. Mindezek azonban megvalósíthatók, éspedig három forrásra támaszkodva. Ilyen az állami kiadások racionalizálása, a tőkejövedelmek fokozott, legalább a munkajövedelmekével azonos megadóztatása és az EU segítsége. Ezek együttesen bőven fedezni tudják a törekvéseinket.
A vidéki kisboltos általános képe ugyan romantikus, édesbús vergődésre utal, azonban számosságukat tekintve kezelhető rétegekről beszélünk.
Ám hadd legyek konkrétabb! Elképesztő, de például az egészségügyi bérek tekintetében a Fidesz hatalmasat lépett az orvosi fizetések drasztikus megemelésével. Sajnos az ápolói és a szakszemélyzet egyúttal arcon lett csapva, ami számunkra elfogadhatatlan. Sajnos e téren a “hatosfogat” feltűnően halk, ami azzal magyarázható, hogy zokszó nélkül megszavazták ezt az ellentmondásokkal terhelt, egészségügyi jogállásról szóló törvényt. A vidéki kisboltok helyzetét pedig a kormány épp pénzpumpával kívánja javítani. Szerintünk ez is botorság, mégis több annál a semminél, ami a “hatosfogat” sajátja.
Mi azt valljuk, hogy aki nem tud havi nettó 250.000 forintot fizetni a munkásának, az alkalmazottjának, ott magával az ún. vállalkozásával van a baj. A vidéki kisboltokat viszont részint a multik, részint pedig az on-line kereskedelem térnyerése fojtogatja. A multikat azonban igenis lehet korlátozni. Például Svédországban tucatnyi lánc nincs jelen, amelyek egyébként uralják a magyar piacot. Skandináviában a kisboltok általában szövetkezeti jellegűek. Ám arra is van megoldás, hogy a vidéki kisboltokat miként lehet a modern on-line világ felé terelni. Erről szól például a személyes politikai eredményeim között számon tartott “smart village”, azaz okosfalvak-koncepció, ami hatalmasat hasít az EU számos országában. Magyarországon egyedül az ISZOMM tartja ezt politikai programjában. Hát ennyiben is különbözünk a többiektől.
Ma 16:00-tól Orbán Viktor fog válaszolni az ellenzéki képviselők kérdéseire. Kövesse velünk élőben a parlamenti közvetítést, ahol szinte biztosan téma lesz a koronavírus járvány, a korlátozó intézkedések esetleges meghosszabbítása vagy enyhítése, és a gazdaság jelenlegi helyzete is!
Péterffy Attila polgármester egyik fő vállalása volt a 2019-es kampánya során, az önkormányzati cégek átvilágítása. A jogi átvilágítás sok esetben eredményes volt, így például a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. ügyében is. Alább láthatják az eredményeket, és az önkormányat teljes közleményét.
„Az Aranyhajó Fogadó ügye
A Király utca 3. számhoz tartozó tíz helyrajzi szám, természetben a volt Aranyhajó Fogadó épülete 2017-ben kelt el rendkívül alacsony, 144 ezer forint/négyzetméter áron. Az ingatlanfejlesztés határidőre való elkészültét 18 millió forintos kötbér terhelte, ennek határidejét a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi igazgatója 17 nappal a 2019 őszi választások előtt 2020 helyett 2024 májusára módosította, ezzel gyakorlatilag lemondott erről az önkormányzati céget illető bevételről.
A Pvh-hoz az ingatlan összesen 158 millió forintos vételárából, amelyet ügyvédi letétben tartott, végül összesen 33 millió forint érkezett. Mint kiderült, a PVh korábbi vezérigazgatója évekig semmilyen lépést nem tett azért, hogy a letét beérkezzen a céghez. Az érintett ügyvéd azon a napon, amelyen a volt cégvezető – a frissen megválasztott polgármester határozott utasítására – a letétet követelte tőle, összesen 104 milliós ügyvédi díjat számlázott ki, amit a cég vezetése aznap gyorsan le is igazolt. A gyanú szerint olyan időszakra vonatkozóan is leigazolta a teljesítést a PVh vezetősége, amikor ezek a vezetők nem is dolgoztak a cégnél. Felmerült a gyanúja annak is a hirtelen benyújtott nagyösszegű számlák kapcsán, hogy a kérdéses ügyvéd párhuzamosan két fizetést kaphatott egy munkáért. Az ügyvéd egyébként közel 33 millió forint kötbért is kilátásba helyezett.
A volt központi menza telke
A PVh 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt menza Szabadság úti telkét, a pályázaton nyertes cég érdekes módon ugyanazon a napon alakult meg. A szóban forgó cég tulajdonosa és ügyvezetője annak a hölgynek a szülei, aki a PVh-nál PR-vezető beosztásban dolgozott, egyben a PVh volt vezérigazgatójának élettársa. Furcsa módon a pályázat napján bejegyzett nyertes cég pályázatában így is képes volt bőséges referenciákat bemutatni.
A cég nettó 122 millió forintos ajánlattal nyert, ez pontosan megegyezett a telek becsült értékével. A PVh kiírása alapján csupán 1,1 millió forintos összeget várt, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektnél a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékében irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe. Az aláírt adásvételi szerződésben már csak 114 millió forintos vételár szerepelt. A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt elidegenítési tilalom sem a PVh javára. Azaz a cég 1,1 millióért megkapta a terület tulajdonjogát, amit akár tovább is értékesíthet. A tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban egyébként a mai napig egy kapavágás sem valósult meg.
A rendőrség gyanúsítással élt
A PVh 2019 végén kinevezett új vezérigazgatója a fenti ügyekben hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést. A nyomozás megkezdődött, az azt végző Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pedig a napokban három személlyel szemben közölt gyanúsítást.
A pécsi önkormányzatnak fontos célja az átvilágítással és az ügyvédi munka nyomán tett jogi lépésekkel, hogy megtérítse a pécsieket ért anyagi kárt. Ennek érdekében kezdeményezte a gyanúsítottakkal szembeni vagyonelkobzást és a keletkezett kár megtérülése érdekében a vagyontárgyak zár alá vételét.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves garázda férfit.
A nyomozók 2021. március 16-án hajnalban gyanúsítottként hallgatták ki azt a 38 éves helyi férfit, aki garázda módon viselkedett Pogányban. A megalapozott gyanú szerint a férfi előző nap este együtt italozott barátjával, annak pogányi házában. A két férfi között nézeteltérés alakult ki, majd a vita odáig fajult, hogy dulakodtak is. A vitapartnere ezután kirohant a házból az utcára, ekkor a férfi utánament, leemelte a kertkapu, és azt haragosa irányába dobta. Az eset során személyi sérülés nem történt, az elhajított kapu nem találta el a férfit. A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy azért vesztek össze, mert barátja mindig más zenét akart hallgatni a telefonon, mint ő.
A gyanúsított ellen garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. – írja a police.hu
Kollégánk ma reggel megkapta a védettséget igazoló okmányt, így ő elviekben szabadon utazhat a jövőben, vélhetően ezzel a dokumentummal külföldre is mehet, és ez jelenti számára kvázi a szabadságot a következő hónapokban, de talán évben. A probléma az, hogy eddig csak egy védőoltást kapott, a következőt jövőhéten fogják beadni neki.
Ahogy ő fogalmazott, „ha most meggondolnám magamat, és mégsem kérném a második védőoltást (természetesen kérni fogom, de ilyen szcenárió is előfordulhat) a védettséget igazoló okmány már így is, úgy is nálam lenne, és ki tudja, hogy a hatóságok mikorra tudnák meg, hogy valójában csak egy vakcinát kaptam, ami a virológusok szerint nem nyújt teljes védelmet.”
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy egyszeri tévedés történt, netán mindenki idő előtt megkapja a védettséget igazoló okmányt, vagy a kormányzati bizalom nőtt meg a lakosság felé, netán a második védőoltás után érkezik majd egy új, frissített igazolás (az mondjuk őrülten nagy pazarlás lenne), mindenesetre igyekszünk utánajárni a dolgoknak.
Egyébként Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter februárban még úgy fogalmazott, hogy ilyen okmányt majd azok kapnak, akik mindkét oltást megkapták már.
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 347 073 fő a beoltottak száma, ebből 399 505 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 4926 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 529 122 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 226 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 356 679 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 155 217 főre emelkedett. 9844 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1067-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.
A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.
Baranya megyében százharmincnéggyel 16 969-re emelkedett a fertőzöttek száma.