Kezdőlap Blog Oldal 2717

Karácsony szerint ingatlanmutyi miatt kell megszüntetni a hajléktalankórházat

Vasárnap este röppent fel a hír, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) költözteti a kormány a budapesti Szabolcs utcai hajléktalankórház helyére.

Ma délelőtt Karácsony Gergely is reagált arra, hogy szerinte „Habony Árpádhoz köthető befektetők érdekében szüntetné meg a kormány a Szabolcs utcai hajléktalan kórházat”:

 „Kibújt a szög a zsákból: Habony Árpádhoz köthető befektetők érdekében szüntetné meg a kormány a Szabolcs utcai hajléktalan kórházat. Kivételesen a saját lakájmédiája buktatta le a kormányt: a Magyar Nemzet ugyanis megírta, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) kell az az épület, amelyben ma a főváros hajléktalan kórháza működik. Azt már nem tették hozzá, hogy az intézetnek azért kell kiköltöznie a Budapest belvárosában lévő székhelyéből, mert azt a kormány gyanúsan olcsón eladta egy Habony Áprádhoz köthető vevőnek. A piacinál jóval alacsonyabb árat azzal indokolták, hogy a vevőnek ingyen bérbe kell adni az épületet az azt használó intézetnek. De ki adna egy forintot is egy olyan épületért, amit utána ingyen kell bérbe adnia? Hát az, aki tudja, hogy a bérlő hamarosan másik állami ingatlanba költözik. Hogy ott épp egy kórház működik, az őket nyilván nem érdekli. Ennél aljasabb, ennél szemetebb dolgot elképzelni sem tudok. Hogy egy fideszes ingatlanmutyi miatt kelljen megszüntetni a fővárosi hajléktalan kórházat?! Hogy megint a kiváltságosok, a NER-oligarchák keressenek egy rakat pénzt a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb, beteg emberek kárára?! Hogy még a tomboló járvány sem elég indok arra, hogy egyszer az életben a Habony-félék milliárdjainál fontosabb legyen a közérdek?! Ezt már nem! Minden erőnkkel megvédjük a hajléktalan kórházat, ezzel óvjuk a budapesti kórházak kapacitásait, védekezünk a járvány ellen. Erről beszélek ma a hajléktalan kórház heroikus munkát végző orvosaival és ápolóival.” – írta Karácsony Gergely ma reggeli Facebook bejegyzésében.

A főpolgármester véleménye szerint még „a tomboló járvány sem elég indok arra, hogy egyszer az életben a Habony-félék milliárdjainál fontosabb legyen a közérdek”.

Múlt héten teregette ki a főváros, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tavaly úgy döntött, hogy felmondja a hajléktalankórház bérleti szerződését. Az MNV Zrt. azt közölte a 24.hu-val, hogy Karácsonyéknak kilenc hónapjuk lett volna új helyet találni a kórháznak, de azt nem indokolták meg, miért kell az OGYÉI-t a kórházépületbe költöztetni.

Forrás: hirklikk.hu, 24.hu

Lezárt ügy: bicikliket lopott

0

Három kerékpárt is ellopott egy férfi Siklóson, az iratokat a rendőrök a napokban átadták az ügyészségnek.

Lopás miatt nyomoztak a siklósi rendőrök egy kaposvári férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a 45 éves férfi 2020. május 31-én az esti órákban bement az egyik siklósi ház udvarába, majd onnan eltulajdonított egy kerékpárt. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi tavaly januárban egy panelház kerékpártárolója előtt hagyott kerékpárt is ellopott, majd júliusban egy lépcsőház mellé letámasztott biciklit is magával vitt.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfi elismerte a bűncselekményeket, és elmondta azt is, hogy az egyik kerékpárt már eladta, valamint a másik a kettővel is ez volt a célja. A három bicikliből kettőt a rendőrök megtaláltak, majd visszaadták a tulajdonosoknak.  

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay.com

Koronavírus: némileg javultak a számok, de még mindig tragikusak

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 920 347 fő a beoltottak száma, ebből 689 392 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 7263 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 161 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 399 961 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 221 002 főre emelkedett.12 291 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1497-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,5%-ot szemben a 10,6%-os uniós átlaggal. 

A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.  A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is. Kérjük, őket, hogy ha még nem tették, akkor ma éjfélig regisztráljanak! Munkába álltak a katonai oltóbuszok is, amelyeket elsőként Nógrád megyei kistelepüléseken használnak mobil oltópontként a regisztráltak oltására.

A zöldebb otthonért – napelemrendszerek

0

Napjainkban igen is nagyon fontos arról beszélnünk, hogyan és milyen módon tehetünk lépéseket a környezetvédelem irányába. Felgyorsult világban élünk, ami nem csoda, hiszen minden nap hoz számunkra valami újítást, amivel természetesen semmi probléma nincsen. Még is, vannak apróbb lépések, amelyeket nekünk is meg kell tennünk, annak érdekében, hogy a dédunokáinknak is legyen élet ezen a bolygón.

„Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”, a mondás így tartja és mennyire igaz is. Ha jobban belegondolunk ma már szinte alapvető lenne, hogy megpróbáljunk – még ha nem is 100%-ban sikerül, – szelektíven szemetet gyűjteni. Rengeteg háztartásban megtalálható egy-egy szelektív kuka, a panelházak előtt sorakoznak nagyobbak is, ahova akár bárki bedobhatja a kezében levő palackot.

Beszélhetünk arról is, hogy többen használják a tömegközlekedést. Ugyan vannak elenne szóló érvek is, azonban mellette még is több szól. Legfőbb az, hogy amíg mi mit sem sejtve parkolót keresünk, addig az autónk folyamatosan termeli a kipufogó gőzt. A benne levő ólomnak pedig bizonyítottan egészségkárosító hatása van.

De hogyan is tehetnénk még „zöldebbé” az otthonunkat?

Manapság egyre nagyobb kereslet van a napelemes rendszerekre, amelyekből pár panelt a tetőre szereltetve egyes esetekben teljesen kiválhatjuk a villanyszámlánkat. Ez egy olyan eszköz, amely az elektromágneses sugárzást képes közvetlenül villamos energiává alakítani. Fontos megjegyezni, hogy nem a hőmérséklet mérésétől függ a napelemrendszer működése, hanem a napsugarak beesésétől.

A napelemmel való áramelőállítás hatalmas előnye – és ezért is nevezhetjük környezetvédő berendezésnek, – hogy működése semmiféle melléktermék kibocsájtásával nem jár. Mivel a napsugárzás tulajdonképpen kifogyhatatlan, így megújuló energiaforrásnak számít.

Tény, hogy egy ilyen rendszer kiépítése nem kerül kis összegekbe, illetve vannak feltételei is, azonban évek alatt visszahozza az árát.
Rengeteg tévhit van azzal kapcsolatban, hogy pontosan mikre is képes egy napelem és mikre nem.

1. Éjjel nem termel áramot!

A mai modern rendszereknek az éjszaka, sőt az áramszünet sem okoz gondot. A sziget üzemű megoldásokkal a napelem képes raktározni áramot az akkumulátorba, amely így éjjel is képes ellátni a házat a szükséges mennyiséggel.

2. Felhős időben nem képesek semmit sem termelni!

Ez szintén nem igaz. Tény, hogy napsütésben, derékszögű beesési szöggel és alacsony hőfokon működnek a legoptimálisabban, azonban felhős időben is termelnek és 50-90%-os kihasználtsággal tudnak funkcionálni.

3. Ha elromlik valami, akkor dupla annyit is ráfizethetünk!

Mivel a napelemes rendszerekben nincsenek mozgó alkatrészek, így a karbantartási igényük is nagyon alacsony. Azonban, ha még is adódna valamilyen probléma, akkor a telepítő céggel ajánlatos felvenni a kapcsolatos, ugyanis egyes napelemekre, akár 30 év garanciát is vállal a gyártó. Így majdnem minden esetben a hiba kijavítása ingyenes.

Te mennyire pártolod a napelem rendszerek telepítését?

Minden, amit Harkányról tudni érdemes

0

Harkány, Magyarország egyik legszignifikánsabb és legszebb gyógyfürdőhelye. Bár a harkányi kincse, a gyógyvíz már a török ​​hódoltság idején is ismert volt, a régió történelmének első fürdési idényét 1824-ben írták.

Fürdőkultúrája

A Harkányi Gyógyfürdő nem csak a gyógyvíz spontán hatása miatt népszerű. Természetes tehetségei is kiemelkedőek, mint például az, hogy jók az éghajlati adottságai, a fürdő mikroklímája, illetve az évi 2100-2200 óra napsütés is kiválóan kiegészíti a jól megtervezett fürdőkúrát. Továbbá a város lehetőséget, illetve jó eredményeket nyújt a mozgásszervi és ízületi betegségek, a csontritkulás, a krónikus – nőgyógyászati – ​​gyulladások és nyirokkeringési rendellenességek megelőzésében és kezelésében. A bőrgyógyászati ágazatot tekintve is kiváló eredményeket értek el a pikkelysömör kezelésében a gyógyvízzel, amelyet leginkább a Holt-tengerhez lehet hasonlítani.

Látványosságok

Zsigmondy sétány, park: A Fürdőhelytől déli irányba indulva, az érintetlen parkban számos gyönyörű műalkotás és kényelmes pad várja a pihenni vágyókat.

Harka-kút: A drága Zsolnay-kút 2000-ben épült, és az eredeti parkban található, a harkányi vízi legendához kapcsolódó témákat ábrázolva.

Országalmás csobogó: Vajda László és Kamerer Tamás munkáját, a Millenniumi Nemzeti Buborékot, ugyancsak 2000-ben hozták létre a Polgármesteri Hivatal előtt.

Templomok:

            Katolikus templom és templomkert: A templom külső fala az 1990-es években épült, és Jézus szenvedésének történetét mutatja Morvai László zománcműveiben. A templom kertjében található tűzzománc stációk folytatódnak, amely a magyar történelem híres eseményeit és személyiségeit mutatja be.

            Református templom: Ez a református templom 1802-ben épült és műemlékvédelem alatt áll. Továbbá a Kossuth Lajos utcában található, párhuzamosan a termálfürdővel.

            Terehegyi református templom: Ez a templom 1798-ban épült, és műemlékként is védett, egy dombon található a Terehegy kerületben.

Kultúrája

Futó László Pál Múzeum kiállítása a következő: „Többdimenziós művek állandó tárlata és a galériában kortárs képzőművészek havonta változó kiállítása.”

Éves programjai

Júniusban megrendezésre kerül a Harkányi Big Band és Jazz Fesztivál, júliusban a Harkányi Fürdőfesztivál, majd a nyár utolsó hónapjában a Mediterrán Tenkesalja Fesztivál veszi kezdetét. Áttérve az őszre, szeptemberben a Szüreti Fesztivál kezdődik meg, míg februárban az Ördögűző / Téltemető.

Érdekesség

Harkány Magyarország és Baranya megye déli részén található, 8 km-re a horvát határtól. A neve Töhötöm fiának, Horkának a nevéből származhat, akit 1323-ban említenek először Nagh Harkan néven.

Megéri nemet mondani a védőoltásra? II. rész

Az első részben már kifejtettük, hogy egészségügyi okokat nézve, megéri-e nemet mondani a védőoltásra. Most részben gazdasági, részben mindennapi tényezőket figyelve vizsgáljuk meg a kérdést.

A védőoltás minden magyar állampolgár számára ingyenes, a regisztráció pár percet vesz igénybe, de optimális esetben maga az oltás sem vesz igénybe túl sok időt. Az pedig gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal, nagyon komoly előnyökhöz fog jutni, azokhoz képest, akik nem oltakoznak.

De mik lehetnek ezek az előnyök?

Például már most lehet nyaralást terveznie annak, aki kap védőoltást, gyakorlatilag a világ túlnyomó többsége nyit, és tárt karokkal várják egy teljes ínséges év után a védettséggel rendelkező turistákat. Ahogy írtuk a védőoltás ingyenes, és szinte mindenhová utazhatunk már vele, anélkül viszont a legjobb esetben is csak negatív PCR teszttel léphetünk be másik országba, és szintén negatív PCR tesztet felmutatva térhetünk haza: ez rengeteg pénz, pláne egy teljes családot nézve. Ráadásul sok helyen a PCR teszt sem mentesít a karantén alól, nyilván egy hetes nyaralást nehéz úgy tervezni, hogy előtte két hét karantén vár ránk. Ember legyen a talpán, aki képes ennyi PCR-tesztet vásárolni, és van annyi szabadnapja, hogy „leülje” a karantént.

Persze nem csak az utazáson bukhatunk rajta. Teljesen biztos, hogy védettségi igazolvány nélkül se koncertekre, se fesztiválokra, se bulikba nem mehetünk majd. A negatív PCR-teszt esetleg segíthet, de azon megint csak a pénztárcánk vesztene rajta. Főleg, hogy 48-72 óránként kellene elvégezni, ha csak nem vagyunk ügyes gázszerelők, ennyi pénzünk nem igen lesz.

Erről ugyan még nem volt hivatalosan szó, de erős a gyanú arra is, hogy az éttermek, kocsmák, büfék, mozik, színházak is csak azok számára fogna kinyitni, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. A negatív PCR-teszt itt is megoldás lehet, de megint csak felvetődik a kérdés: melyik az egyszerűbb, az ingyenes védőoltás, vagy a két-három naponkénti, cirka tizenöt-húszezer forintba kerülő, és igen csak kellemetlen PCR-teszt?

Most már több, mint egy éve gyakorlatilag otthon ülünk, normális életet finoman szólva sem élünk, a védőoltás szabadhíthat meg minket ettől az igencsak hosszúra sikeredett karanténtól. Azok, akik oltakoznak heteken belül szabadulhatnak, azok akik nem, ők gyakorlatilag mindenből ki fognak maradni, ha csak nincs végtelen pénzük, napi szinten PCR-teszteket vásárolniuk.

Ennek függvényében megéri nem oltakozni?

A fejsze és a kés is előkerült egy baranyai verekedés során

Egy férfi 2021. március 26-án kora délután arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy Endrőcön, egy családi ház udvarán verekedés van. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 29 éves helyi nő megjelent az endrőci ház udvarán, majd a nő az ott parkoló járművet meg akarta rongálni egy fejszével, azonban az ott lakó 31 éves férfi elvette tőle azt, a nőt pedig a földre lökte. Ekkor a nő 46 éves férje is megjelent – szintén egy fejszével a kezében –, és ő is a házigazdára támadt, aki azonban egy bottal fejbe verte támadóját, a fejszét pedig elvette. A 46 éves férfi ezután egy késsel támadt, de ezt is elvette tőle a házigazda. A hívatlan vendég nem adta fel. Kaszát ragadott, és azzal támadt vitapartnerére, azonban azzal sem járt sikerrel, így az autót kezdte el ütni.

Ezzel egy időben a 29 éves nő összeverekedett a házigazda 23 éves élettársával, majd csatlakozott a férjéhez, és együtt rongálták az autót.

A rendőrök a helyszínen elfogták a négy személyt, majd a 46 éves férfi kivételével – tekintettel arra, hogy őt kórházba kellett szállítani – előállították őket a kapitányságra.

A 31 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete, párja ellen garázdaság, míg a 29 éves nő ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság. – tudtuk meg a police.hu-tól.

Merkely szerint a védettek szinte biztosan szabadabbak lesznek

0

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a RTL Híradónak adott interjújában a védettséggel járó várható előjogokról beszélt.

Hazánkban a koronavírus-járvány harmadik hulláma tombol, szomorú módon nap nap után dőlnek meg a fertőzöttségi és a halálozási rekordok.

Március közepén a miniszterelnök, majd Gulyás Gergely is arról beszélt, hogy a jelenlegi korlátozásokon akkor lehet enyhíteni, ha az összes regisztrált 65 év felettii megkapta az oltását. Az újonnan bejelentett kormányrendelet szerint pedig az első lazításokat a 2,5 millió beoltott elérése után lehet majd elkezdeni.

Régóta tudjuk már, hogy a beoltottak védettségi igazolványt kapnak, mindeddig azonban semmilyen információt nem közölt a kormány azzal kapcsolatban, hogy ennek az igazolásnak a birtoklása milyen előjogokkal jár majd.

Merkely Béla az RTL Híradónak azonban azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint lesznek különbségek.

„ÉN ÚGY TUDOM, HOGY A NYITÁS ELSŐSORBAN OTT ELKÉPZELHETŐ, AHOL A VÉDETTSÉG MÁR KIALAKULT, AZAZ AZOK A SZEMÉLYEK LEHETNEK MAJD SZABADON, ILLETVE ÜLHETNEK KI EGY VISZONYLAG LAZÁN KIALAKÍTOTT KÁVÉZÓ TERASZÁRA, AKIK MÁR BEOLTOTTAK VAGY ÁTESTEK A FERTŐZÉSEN.”

-fogalmazott a professzor.

Szerinte a nem oltottak még akkor sem mozoghatnak majd kedvükre, ha a lakosság nagy része már védett lesz a vírussal szemben.

Mindeközben Duda Ernő biológus azt mondta, hogy a 2,5 millió beoltott még mindig nem lesz elegendő az új megbetegedések visszaszorításához a brit variáns erős fertőzőképessége miatt.

Merkely jó célnak tartja a 2,5 milliós határvonalat, de véleménye szerint akkor lenne mindenki biztonságban, ha 5 millió ember megkapná a vakcinát. – írja a Jövő TV.

Tavaszias idő jön

0

Tavaszias idővel kezdődik a hét, tudtuk meg a Meteo Mecsektől!

Hajnalban a hőmérséklet 3-6 fok között alakul. Szélcsend várható! Délután is marad a felhős idő, de a levegő a vasárnapihoz képest több fokkal melegebb lesz. A hőmérséklet maximuma 16-18 fok között alakul, de a délnyugati határon egy kicsivel több melegebb lehet! Az nyugati szél gyenge lesz. Fronthatás nem várható!

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Virágvasárnap jelentése a latin Dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, ami az ünnepi körmenetet és a dicsőséges bevonulást vételezi elő. Ezen vasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek, ahogy azt már a 4. századtól lejegyezték és a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedtek el világszerte. A Katolikus Egyházban a hagyományos virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papságot és az asszisztenciát. Az ünnepi körmenet arról való megemlékezés, ahogy egykor Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A szamárháton bevonuló Jézust meglátva leterítették ruháikat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltozták:

»Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!« (Mk 11,9-10).

2000 évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, Messiásként, aki szabadulást hoz népükre és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól. Krisztus küldetése azonban egészen más volt, nem az elnyomó uralomtól szabadította meg a népét, és azáltal egész emberiséget, hanem a bűn rabságából. Ebben áll a megváltói tett, ez húsvét értelme.

A virágvasárnapi leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret tükrözi az ünnepnek a liturgiánkban meghonosodott másik elnevezését, azt, hogy ez az Úr szenvedésének vasárnapja. A szentmise olvasmányai már Krisztus szenvedéstörténetét tárják elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el. Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Márk evangélista szerint (Mk 14,1 – 15,47 ).

A Virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja. A mostani Virágvasárnap egy sajátos lehetőséget ad a számunkra, hogy az Úr szenvedésének megünneplése különös módon erősítsen meg bennünket a világjárvány idején.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: pixabay.com