Kezdőlap Blog Oldal 2718

Melegszik az idő a következő napokban

Melegszik az idő az országban a következő napokban: többfelé 20 Celsius-fok feletti értékek is lehetnek, a hétvégére viszont hűl a levegő. Emellett sok lesz a napsütés, de többször esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, az ország nyugati, délnyugati felén valószínű a legtöbb napsütés. Napközben nem lesz számottevő csapadék, de estefelé már északkeleten, keleten szemerkélhet az eső. A minimum hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a maximum hőmérséklet 13-20 fok között valószínű.


Kedden napközben szakadozik a felhőzet, de hosszabb időre inkább csak a Dunántúlon süt ki a nap. Az északkeleti, keleti megyékben előfordulhat kisebb eső, zápor. A leghidegebb órákban 3 és 8 fok közötti értékek várhatók. Délután nagy lesz a hőmérséklet különbség az északkeleti és a nyugati megyék között, a csúcshőmérséklet 10 és 22 fok között alakul, nyugatról északkelet felé haladva lesz egyre hűvösebb.


Szerdán már több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Hajnalban 2-8 fok lesz, a délutáni órákra 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő, az északkeleti, keleti megyékben lesz a hűvösebb.


Csütörtökön, április elején sok napsütés várható. A nap második felében viszont az északi megyékben záporok alakulhatnak ki, esetleg zivatar is. A hajnali órákban 3-9, napközben 18-24 fok valószínű.

Pénteken több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Az északkeleti, keleti megyékben nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. Többfelé megerősödik a szél. A minimum hőmérséklet 6-12, a maximum hőmérséklet 13-22 fok között valószínű.


Szombaton a többórás napsütés mellett szórványosan előfordulhat kisebb eső, záporeső. Hajnalban 0-7, délután 9-14 fok valószínű.


Vasárnap is több órára kisüt a nap, de néhol záporeső is lehet. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 5, napközben 11-16 fok között alakul a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

A húsvét előtti nagyhétre szóló országos időjárás előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat juttatta el a Magyar Távirati Irodáshoz.

A részletes, és a naponta többször frissülő Baranya megyei időjárás előrejelzésekért továbbra is kövessék figyelemmel Meteo Mecsek oldalát.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Mikor kezdődhet meg a részleges nyitás?

Mikor érjük el a részleges nyitáshoz szükséges 2,5 millió beoltottat Magyarországon?

Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve különböző szakemberek nyilatkozataikban az elmúlt napokban több alkalommal is kijelentették, hogy a fokozatos nyitás első fázisára akkor kerülhet sor, amikor Magyarországon a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót. Azt gondolom mindannyiunkban felmerült már a kérdés, hogy mikorra lesz meg a 2,5 millió beoltott?

Jelenleg optimisták lehetünk, hiszen a mai napon közzétett adatok szerint 1 millió 903 ezer a beoltottak száma. Szerencsére egyre nagyobb a lakosság oltakozási kedve, pénteken újabb oltási rekordot döntött meg az ország, ezen a napon közel 140 ezer ember kapta meg a vakcinát.
Szombaton megkezdődött a várandós nők előrehozott beoltása, jövő héttől pedig soron kívül a pedagógusokat fogják beoltani.

Hogy mégis aggódunk? Ez természetes, hiszen áradnak felénk az információk. Délelőtt ezt olvassuk, délután pedig azt, hogy:

„Jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk. A szennyvízadatok azt mutatják, hogy a harmadik hullám március utolsó napjaiban tetőzhet.” – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 Ma Reggel című műsorában.

„Akik már átestek a betegségen, vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, így annak is kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust.” – erről is beszélt a víruskutató a műsorban. A jelen helyzetben mindenkit foglalkoztató vírusjárvánnyal kapcsolatos szavait azzal zárta a víruskutató, hogy.

„A szabályokat mindenkinek, így a beoltottaknak is továbbra is be kell tartani. Őszintén remélem, hogy szabad nyarunk lesz, ha ilyen ütemben haladnak az oltások.”

Zacher Gábor az Indexnek arról beszélt, hogy: Beköszöntött a jó idő és az emberek úgy  nekiindultak, mintha a járványnak már semmi nyoma nem lenne. A népszerű toxikológus szerint iszonyú felelőtlen ez a hozzáállás, ebből látszik, hogy az emberek még mindig nem érzik át, tulajdonképpen mekkora is a baj.  

„Tele a rakpart, az emberek harmada maszk nélkül. Ennek meglesz a böjtje! A fiataloknak csak az nem jut eszükbe, hogy a jövő héten lehet, hogy már a második emeletre sem tudnak majd felsétálni.” – nyilatkozott a lap megkeresésére a hatvani kórház főorvosa, aki szerint az emberek látszólag még mindig azt gondolják, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Egy dátum azonban már biztos. Április 19-étől nyitnak a köznevelési intézmények és az általános iskolák, gimnáziumok és a szakképző intézmények rendes munkarendben működnek. Az óvodákban a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünet megszüntetésre kerül.

AVM aktivisták a Fidesz-székház erkélyén

Az Igazságügyi Bizottság kedden tárgyalta a kilakoltatások általános felfüggesztésére, az árverések és a fizetésből, nyugdíjból való letiltások év végéig való leállítására vonatkozó Széll Bernadett előterjesztését. A „keresztény-konzervatív” Fidesz-KDNP leszavazta a javaslatot, így április végét követően újraindulhatnak az eljárások, és családok kerülhetnek az utcára.

„Mert nem érdekli őket a lakhatási válság, meg úgy általában a magyar társadalom valós állapota. Azt olvastam, Orbán Viktor összehívta a családszervezeteket, hogy ötleteket kapjon tőlük arra, hogy adhatnának új lelkierőt az embereknek a járvány után. Például kezdhették volna azzal, hogy nem nyomnak igent arra, hogy családok váljanak földönfutóvá. Ehhez persze szükség lett volna arra a fajta bátorságra, amit úgy hívnak, hogy a valósággal való szembenézés.” – írta dr. Szél Bernadett, országgyűlési képviselő Facebook bejegyzésében.

A nehéz helyzetbe jutott családok kérdése azóta újabb fordulatot vett, ugyanis ma reggel  aktivisták másztak be a Fidesz-székház Lendvay utcai székházának erkélyére.

A Város Mindenkié (AVM) aktivistái a kerítésén másztak, hogy az erkélyen kifeszített molinóval hívják fel a figyelmet a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására.

Az AVM aktivistái nem mindennapi akciójukkal tiltakoztak a kilakoltatási moratórium ellen. Nem a legkönnyebb módját választottak a tiltakozásnak hiszen először is be kellett mászniuk a ház udvarára, onnan fel az erkélyre, ahol a molinót kellett kifeszíteni. “Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, állt a jól látható felirat. Mielőtt felmásztak az erkélyre a nagy vaskapura is kifeszítettek egy feliratot az azzal a bibliai idézettel, hogy: “Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek”.

„Követeljük a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását! Senkit se lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni! A Fidesz-székház előtt tartottunk figyelemfelkeltő akciót, hogy hangsúlyozzuk, elengedhetetlen, hogy a világjárvány derekán a kormánypárt elrendelje a rendkívüli veszélyhelyzet idején fennálló kilakoltatási moratóriumot. A téli kilakoltatási moratórium idén április 30-ig tart, vagyis ez alatt az időszak alatt szinte senkit nem lehet kilakoltatni. A járványügyi veszélyhelyzet tavaszi időszakában ezen felül egy általános, a lakásfoglalókra is kiterjedő lakáskiürítési moratórium is érvényben volt, amely a vészhelyzet idejére felfüggesztette a kilakoltatásokat. Jelenleg a koronavírus fertőzési és halálozási esetszámai a tavaszi hullámnál sokkal súlyosabbak, mégis úgy tűnik, hogy április végével a világjárvány kellős közepén újra mindenfajta elhelyezés hiányában utcára kerülhetnek emberek.Az akcióval egy nemzetközi felhíváshoz, a

European Action Coalition for the Right to Housing and to the City

által szervezett Housing Action Day-hez is csatlakozunk, amelynek keretében ezen a hétvégén Európa számos városában hívják fel aktivisták a figyelmet a lakhatási kérdésekre és a hajléktalanságra.” – írta az AVM mai Facabook közleményében.

Fotó: AVM/Facebook

Megjelent a Magyar Közlöny a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló rendelkezésekkel

A kettőmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásához kapcsolódó rendelkezések. Íme néhány fontos rendelkezés. A részletekért keressék fel a magyarkozlony.hu oldat!

  • A kijárási tilalom időszaka az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszak.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszüntetésre kerülnek.
  • A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani.
  • A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségben vagy helyszínen megengedett a szolgáltatás nyújtása és a szolgáltatás igénybe vétele.
  • Az üzletek kötelező zárva tartási időszaka az este 9.30 óra és reggel 5 óra közötti időszak.
  • Reggel 5 óra és este 9.30 óra közötti időben megengedett az üzletekben tartózkodás és vásárlás.
  • Reggel 5 óra és este 9.30 óra között az üzlet csak az e rendeletben meghatározott ideiglenes védelmi intézkedések végrehajtása és betartása esetén tarthat nyitva. Az e rendeletben meghatározott ideiglenes védelmi intézkedések végrehajtását és betartását nem vállaló üzletben az ott foglalkoztatottak kivételével tilos tartózkodni és az üzlet köteles zárva tartani.
  • A vendéglátó üzletben való tartózkodás – az e rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet szabályai értelmében – az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig – megengedett.
  • A vendéglátó üzlet e rendelet alkalmazásában nem minősül üzletnek.
  • A tíz négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat.
  • A tíz négyzetmétert meghaladó vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben legfeljebb átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.
  • Ha a vásárlótér négyzetméterben meghatározott területének egytizede nem egész szám, a kerekítés szabályát úgy kell alkalmazni, hogy a kapott értéket 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni.
  • Az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles az üzlet bejárata előtt – a nyitvatartási idő mellett – mindenki számára jól láthatóan kifüggeszteni, hogy egy időben összesen hány fő vásárló tartózkodhat az üzlet vásárlóterében.

Az ideiglenes védelmi intézkedés betartásáról az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője, ha az üzlet bevásárlóközpont területén található, az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője mellett a bevásárlóközpont üzemeltetője, illetve vezetője is köteles gondoskodni. Az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni arról, hogy:

  • a bejutásra várakozók,  – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak
    • a 14. életévét be nem töltött kiskorút,
    • a 65. életévét meghaladott személy segítőjét,  
    • a fogyatékossággal élő személy segítőjét nem kell figyelembe venni.
  • a vásárlók számára a kézfertőtlenítés lehetősége az üzlet vásárlóterében folyamatosan biztosított legyen,
  • az üzlet vásárlóterében a felületek fertőtlenítése folyamatos legyen, vagyis a bevásárláshoz használt eszközök (kocsi, kosár) fertőtlenítése folyamatosan megtörténjen.

Az olyan üzlet, amely nem rendelkezik vásárlótérrel, abban az esetben tarthat nyitva, ha az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője gondoskodik arról, hogy a sorban álló várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak.

Forrás: magyarkozlony.hu

Fotó: pixabay.com

Repülőtér épülhet Felcsút határában?

Egy hónapja nyilatkozott arról Tessely Zoltán, a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője, a térség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, hogy a jövőben Bodmér, Szár és Újbarok határában sportrepülőtér épülhet. A  három község által közrefogott terület negyedik oldalán helyezkedik el Felcsút települése.

„Ha a miniszterelnök úr úgy gondolja, hogy magánrepülővel itt száll majd le, akkor jöhet nyugodtan” – írta egy hónappal ezelőtt Facebook posztjában.

Tessely Zoltán, a Fidesz Fejér megyei képviselője hivatalos Facebook-oldalán írt is arról, hogy a közeljövőben akár meg is épülhet egy új sportrepülőtér Bodmér-Szár-Újbarok települések határában. A tervezett lehetséges helyszín természetesen közel esik Felcsút településhez. Így egészen közel kerül a leggyorsabb közlekedési lehetőséghez a Pancho Aréna és Orbán Viktor háza is. A repülőtérről szóló bejelentés néhány héttel azután hangzott el, hogy a Momentum megígérte, amennyiben az ellenzék nyer a 2022-es választásokon, három napon át semmilyen magánrepülőgép nem szállhat fel semmilyen repülőtérről.

A környező falvakban lakosai és polgármesterei közül, szinte mindenki hallott már a tervről. A helybéliek nem igazán örülnek a hírnek, és reménykednek abban, hogy csak sportrepülők szállnak majd a fejük fölé.

A Magyar Hang szerdán közölt írást a tervvel kapcsolatban megkereste Tessely Zoltánt, akinek titkára azt válaszolta a feltett kérdésekre, hogy, már elkészült az előterjesztés, amelyet a későbbiekben, a járványhelyzet csitulta után nyújtanak majd be. Azt a tájékoztatást is közölte a lappal, hogy a tervezetről már egyeztettek az érintett települések polgármestereivel.

A sportrepülőtér tervezett helyszíne a magyar repüléstörténelem egyik kiemelkedő helyszíne is. 1931 júliusában két pilóta, Endresz György és Magyar Sándor Justice for Hungary nevű repülőjükkel átrepülték az óceánt, az előzetes elképzelések szerint Budapestre tervezték a landolást. Az üzemanyaguk azomban még jóval a főváros elérése előtt elfogyott, így a mátyásföldi érkezés helyett Felcsút közelében hajtottak végre kényszerleszállást.

Ezen a területen épülne meg most a tervezett, új sportrepülőtér. A ötlet egyébként nem új keletű, mert 2011-ben a Magyar Sándor Repülő Egyesület elnöke, Jávor Géza már említést tett róla egy Fejér megyei lapnak.

Az említett települések ölelésében egyébként már van egy repülőtér, Besenyei Péter műrepülő tulajdonában, amelyre 2012 óta van engedélye.

Forrás. index.hu, 24.hu, 444.hu, hang.hu, hirnavigator.hu

Fotó. pixabay.com

Paradicsommal, feta sajttal töltött csirkemell, zöldségkörettel

A paradicsom-sajt kombinációt nagyon sokan szeretik – gyerekek körében is népszerű – és mivel mindkét alapanyag elég sokoldalúan felhasználható, a közismert paradicsomos tésztaételeknél jóval komplexebb fogások is elkészíthetőek belőlük. Ezúttal egy töltött húsétel receptjét ismertetem veletek, egy olyan körettel, amelynek az elkészítési ideje csak egy nagyon kicsivel több (legalábbis megfelelő előkészítés esetén), mint amennyit a csirkének a sütőben kell töltenie, így együtt lehet őket frissen tálalni.

Hozzávalók (töltött csirke)

  • 2 csirkemell filé
  • 1 kis üveg szárított paradicsom
  • 10 dkg feta sajt
  • Ízlés szerint só bors, fűszerek

A csirkemellet középen egy késsel átszúrjuk, majd az így keletkezett zsebbe beletöltjük a fetát és a szárított paradicsomot, majd megfűszerezzük sóval, borssal. Az előmelegített serpenyőbe kis olajat öntünk, majd közepes lángon aranybarnára sütjük mindkét oldalt, gyakran forgatva (hogy egyik oldal se égjen meg). Miután a hús megkapta a színét, egy előmelegített sütőbe 160 fokon, tíz percig sütjük. Fontos az idők pontos betartása, mert a csirkemellet nagyon könnyű túlkészíteni és akkor száraz, kevésbé élvezhető lesz a húsunk.

Mialatt a csirkemell sül, neki lehet állni a köret elkészítésének.

Hozzávalók (zöldségköret)

  • 1 sárgarépa
  • 2 sampion gomba
  • 1 kisebb cukkini
  • 1 kaliforniai paprika
  • 1 újhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj

A zöldségeket felvágjuk, de előtte felteszünk egy lábosnyi vizet főni. Amikor a víz elkezd lobogni, hozzátesszük a sárgarépa szeleteket, aminek kicsit hosszabb a főzési ideje, mint a többi zöldségnek, 5 percig főzzük, majd 5 perc elteltével hozzátesszük a többi zöldséget, és még 4 percet hagyjuk főni. Ezután a zöldségeket leszűrjük, majd hideg vízben kihűtjük őket. Egy teflonserpenyőben olívaolajat hevítünk, majd közepes lángon további 3-4 percig pirítjuk a zöldségeket, majd azokat is megfűszerezzük, és már tálalható is az étel. Jó étvágyat!

Van recepted, amit szívesen megosztanál? Írd meg az info@bahir.hu oldalra!

„Ha a kormány nem segít, akkor legalább mi tegyünk meg mindent, hogy megállítsuk a járvány terjedését!”

Kanász-Nagy Máté, Újpest népjóléti alpolgármestere, és az LMP társelnöke „Ha a kormány nem segít, akkor legalább mi tegyünk meg mindent, hogy megállítsuk a járvány terjedését!” címmel ma délelőtt online sajtótájékoztatót tartott, amelyet a Facebook oldalán tett közzé. A videó anyagban felhívja a magyar emberek és csalások figyelmét arra, hogy ebben a drámai helyzetben kér mindenkit, hogy tartsa be az előírásokat. Idén húsvétkor ne legyen locsolkodás, ne legyen rokonlátogatás. Közös a felelősségünk, közös a feladatunk!

Lezárt akta: diákcsínyből lett bűncselekmény

0

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a fiúnak az ügyében, aki szándékosan nyomta meg a tűzjelzőt komlói iskolájában.

Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 18 éves szalatnaki fiatalember ellen. A megalapozott gyanú szerint az akkor még fiatalkorú fiú 2020. október 13-án délelőtt az egyik komlói iskolában indokolatlanul és szándékosan működésbe hozta az intézmény tűzjelző berendezését. Miután a riasztó megszólalt, az iskolát kiürítették. Ezt követően megvizsgálták a rendszert, amely során megállapították, hogy azt valaki szándékosan hozta működésbe, tűz nem keletkezett. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, az egyik diákot, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy párkapcsolati gondjai miatt ideges volt, emiatt nyomta meg a tűzjelzőt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

220 beteg hunyt el, és 9082 az új fertőzöttek száma

Baranya megyében az elmúlt huszonnégy órában 292 újabb fertőzöttet regisztráltak.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 903 498 fő a beoltottak száma, ebből 685 971 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 9082 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 633 861 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 220 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 972 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 395 790 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 218 099 főre emelkedett.  11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1527-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,2 %-ot szemben a 10,5 %-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.  A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is. Kérjük, őket, hogy ha még nem tették, akkor hétfő éjfélig regisztráljanak! Munkába álltak a katonai oltóbuszok is, amelyeket elsőként Nógrád megyei kistelepüléseken használnak mobil oltópontként a regisztráltak oltására.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány szigorította a védelmi intézkedéseket.  Hatályban lévő legfontosabb védelmi intézkedések:

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac. 
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat. 
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra. 
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a  gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • Szigorítjuk a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzuk.
  • Kiterjesztjük a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk. 

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

Az újraindítást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva, akkor is csak fokozatos lépésekben. Az erről szóló kormányrendelet szombaton megjelent a Magyar Közlönyben. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kormanyhu-megjelent-kozlonyben-vedelmi-intezkedesek-lepcsozetes-feloldasanak-elso-fokozatarol

Forrás: koronavirus.gov.hu

KlinaKaland címen animációs ismeretterjesztő filmsorozatot indított a Semmelweis Egyetem

0

A tudatos egészségmegőrzést segítő, animációs, ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága. A KliniKaland nevet viselő sorozat első része a védőoltásokkal foglalkozik, melyben a hagyományos és az új – például a COVID-19 elleni – vakcinák működési elvét ismerheti meg az érdeklődő.

A kisfilm egyszerűen, összefoglalóan, közérthetően és humorosan, de szakmailag hitelesen mutatja be, hogyan alakul ki a védettség az oltóanyagok hatására.

Az első évad további részeiben az immunrendszert, a vírusok és a baktériumok közötti különbségeket, az antibiotikum kúra előnyeit és hátrányait ismerhetjük majd meg.

A Védőoltások I. része itt tekinthető meg:

Az animációs filmet a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóságának filmes csapata készítette (animáció: Gál Bettina). A Védőoltások I. szakmai lektora dr. Falus András immunológus. A KliniKaland sorozatot Galambos Péter narrációjában hallhatjuk.

Forrás: semmelweis.hu

Fotó: pixabay.com