Kezdőlap Blog Oldal 2716

27 tagállamban június 15-től lesz érvényes az uniós oltási igazolvány

Thierry Breton, az uniós oltási stratégiáért felelős francia politikus vasárnap arról beszélt a francia rádióban, hogy az uniós oltási igazolvány, az úgynevezett „zöld tanúsítvány” június 15-től lesz érvényes a 27 tagállamban. A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező – hangsúlyozta Thierry Breton az MTI beszámolója szerint.

MTI

Globális könyvvizsgáló cég teremt munkahelyeket Pécsett

0

A már működő fővárosi és debreceni mellett áprilisban Pécsen nyit újabb kirendeltséget az EY Magyarország – tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t.

Mint azt az EY közleményében írták, jelentős bővülésre ad lehetőséget a baranyai megyeszékhely, és ezzel „a BIG4 cégek” közül egyedüliként az EY lesz jelen három irodával Magyarországon. A kommünikében Rencz Botondot, a vállalat nemzetközi vezetőjét idézve közölték, hogy az elhúzódó koronavírus-járvány hatására számos új feladattal szembesülnek a cégek, ami növeli az igényüket a tanácsadási támogatásra. Erre reagálva hozott létre regionális központokat az EY.    

Az EY az MTI érdeklődésére közölte, hogy a dolgozók létszámát a következő években fokozottan növelik.
Péterffy Attilát, Pécs polgármesterét idézve a közleményben azt írták, hogy a baranyai megyeszékhely számára kiemelten fontos a helyi vállalkozások támogatása, így a BIG4-ek prominens tagjának pécsi terjeszkedésére mérföldkőként tekintenek. Péterffy kiemelte, hogy az iroda a magasan képzett egyetemisták helyben tartását is segíti.  

A közleményben jelezték, hogy az EY név a globális szervezetre, illetve az Ernst & Young Global Limited egy vagy több tagjára utal, amelynek mindegyike önálló jogi személy. A közlés szerint az EY 150 országban végez könyvvizsgálói, tanácsadói, jogi, stratégiai, adózással, tranzakciókkal kapcsolatos tevékenységet.

MTI

Komoly cég érkezik Pécsre

0

Pécsett nyit irodát áprilisban a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége, az Ernst&Young (EY). – írja Péterffy Attila Pécs polgármestere. Ahogy ő fogalmaz, „egyszerre volt öröm és elismerés, amikor a világ négy legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó cég (a BIG4-nak) egyikének, az EY-nak a vezetői megkerestek minket azzal, hogy Pécsett kirendeltséget nyitnának.”

Mivel célul tűzték ki maguk elé, hogy komoly hozzáadott tudást igénylő befektetők érkezzenek a városba, ezért komoly mérföldkőnek számít a cég pécsi terjeszkedése. Az, hogy az EY Pécsett nyit irodát fontos üzenettel bír a komoly befektetők számára is, mert azt mutatja, hogy igenis érdemes Pécsre jönni! Ezzel a lépéssel városunk még hangsúlyosabb helyet kap a nemzetközi gazdasági térképen. Emellett nagyon fontos, hogy a projekt erősíti azon törekvéseinket is, hogy itthon tartsuk a frissen diplomázott pécsi pályakezdőket. – zárta sorait Péterffy Attila.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hány embernek fog munkát adni az EY, azonban az szinte biztos, hogy magas hozzáadott tudást igénylő munkakörök lesznek, felsőfokú végzettségű embereket lehet majd ezáltal Pécsen tartani.

Az MSZP végül sem Mellárt sem Nemest nem fogja támogatni az előválasztásokon?

Óriási tülekedés kezd kialakulni az egyes baranyai választókerületért az ellenzék oldalán. Persze ez természetes, hiszen ez egy abszolút nyerhető körzet számukra, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Mellár 2018-as győzelme: a pécsi képviselő akkor úgy győzött, hogy több másik ellenzéki pártnak is volt jelöltje, ám ennek ellenére is megverte Csizi Pétert. Mellár természetesen újrázni szeretne, azonban Nemes Balázs a Momentum erős embere is bejelentkezett a körzetért, és bár elviekben az MSZP-nek és ezáltal a városvezetésnek mindkét jelöltet támogatnia kellene, könnyen lehet, hogy a történet vége csúnya árulás lesz, és végül egy nevető harmadik élvezheti majd a helyi nagytőke bizalmát. A nevető harmadik pedig információink szerint Ruzsa Csaba jelenlegi alpolgármester lehet. Az ügy viszont roppant szövevényes, és aligha várható békés megoldás.

Ugyanis Mellár és Nemes is jogosan várhatja el az összefonódott MSZP és városvezetés támogatását. A jövőben az egyszerűség kedvéért szimplán MSZP-ként vagy szocialistákként fogunk rájuk hivatkozni, azonban ez magában foglalja a városvezetést, annak minden erejével, hatalmával, pénzével.

Mellár teljes joggal várhatja, várhatná a szocialisták bizalmát, támogatását: egyfelől ő 2018-ban is győzni tudott, másrészt a Párbeszéd nevű párt őt kívánja indítani, az MSZP és a Párbeszéd pedig roppant mód összefonódott, gyakorlatilag perszonálunióban léteznek, külön alku van a két párt között, miszerint – ahogy Mellár fogalmazott – „van egy megállapodásuk arra vonatkozóan, hogy melyik körzetben ki indít jelöltet az előválasztásra és a másik fél ezt tiszteletben tartva közös jelöltként tekinti azt.” Így Mellár szerint ha az MSZP mást támogat az előválasztáson, akkor egyoldalúan mondja fel ezt a paktumot.

Azonban a Nemes-szál is érdekes, ugyanis városházi pletykák szerint a Momentum helyi erős embere korábban azért nem állt ki teljes mellszélességgel a lázadó helyi frakció mellett, és azért nem emelte fel a hangját a városvezetés viselt ügyei, vagy éppen Nyőgéri alpolgármesteri kinevezése miatt, mert az MSZP ígéretet tett neki, hogy ha hallgat, akkor őt fogják támogatni az előválasztáson. Nemes pedig ezekben az ügyekben hallgatott, nem igazán állt ki a helyi Momentum-frakció mellett, akiket szép csendben be is daráltak a szocialisták.

Már ez a helyzet sem ideális, hiszen egyszerre két jelöltek kellene támogatnia az MSZP-nek, és akármelyikük mellől hátrálnának ki, annak komoly sértődés és sárdobálás lenne a vége, de külön bonyolítja a szituációt, a gazdasági ügyekért felelős Ruzsa Csaba országos politikai ambíciói. Információink szerint ugyanis ő is bejelentkezett Baranya I-ért, és végső soron ő lesz az, akit a szocialisták preferálni fognak. Ezt viszont aligha fogja annyiban hagyni a Momentum és a Párbeszéd, akik más-más okból kifolyólag, jogosan várják el a helyi szocialisták támogatását, de végül könnyen lehet, hogy egyedül maradnak a harcban.

Kiderült, hogy Soros ügynök-e Fekete-Győr András!

Vasárnap este Fekete-Győr András közzétette Facebookján a már előre beígért videóját, amelyben egy hazugságvizsgálóra kötve válaszolt 8, a kommentek közül kiválasztott eldöntendő kérdésekre.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje azért vetette alá magát a hazugságvizsgálónak, mert bántja, hogy a politikusokról a többségnek a tolvaj, csaló, hazug személyiségek jutnak eszükbe. Ő viszont egy új politikai generációt képvisel, amely soha nem akar lopni, csalni és hazudni – tette hozzá.

A kérdések közül többi között ezek szerepeltek:

  • Kapott-e Ön valaha valamilyen anyagi támogatást Soros Györgytől, vagy valamelyik szervezetétől?
  • Külföldi megbízásból gyűjtöttek aláírásokat a budapesti olimpiai népszavazásért?
  • Lefizette-e Önt vagy a Momentumot valaki azért, hogy az ő véleményét népszerűsítsék?
  • Eltitkol-e valamilyen olyan dolgot a múltjából, amely összeegyeztethetetlen a miniszterelnöki jelölésével?
  • Csak kampányfogás a kormányváltás utáni elszámoltatási terv?

Szerintem senkit nem ér meglepetésként, de a fent szereplő kérdések mindegyikére nemmel válaszolt Fekete-Győr, és a poligráfos vizsgált eredménye alapján igazat is mondott.

A Momentum miniszterelnökjelöltje zárásként elmondta: Orbán Viktornak is azt javasolja, hogy kösse magát hazugságvizsgálóra. – írja a Jövő TV.

Autósok! Indul a motoros szezon, figyeljünk egymásra!

0

A tavasz beköszöntével, és az idő javulásával nagyobb számban jelennek meg az utakon a motorosok, egyre több kétkerekű járművel találkozhatunk akár Baranya, akár Somogy, akár Zala megye útjain is.

Akár fél év is eltelhetett a téli pihenő kezdete és a tavaszi szezon indulása között, ezért fontos, hogy a motoros szezont csak műszakilag átvizsgált, és alaposan felkészített járművel kezdjük meg.

A felkészítés során ellenőrizzük:

  • a világító- és fényjelző berendezéseket,
  • kormány- és fékberendezést,
  • futómű szerkezeti elemeit,
  • és a gumiabroncsokat.

Figyeljünk a guminyomásra is mert sem a túl lapos, sem a túlzottan felfújt gumik nem biztosítják a megfelelő úttartást. Mérjük meg a profil-, másnéven bordázatmélységet, ellenőrizzük le a gumik sértetlenségét és a gyártási évét, ami az úgynevezett DOT számból állapítható meg. Ez azért fontos, mert az öreg gumi megkeményedik, és elveszti a megfelelő tapadást az úttest felületével.

Szükséges továbbá átvizsgálni a rendszám vagy rendszámok állapotát, meglétét, és azt, hogy a felszerelésre kijelölt helyen legyenek jól látható módon elhelyezve.

A motorkerékpár ellenőrzése mellett a motorosok ne feledkezzenek meg arról se, hogy a téli pihenő után érdemes egy biztonságos helyen, lehetőleg egy vezetéstechnikai pályán saját magukat is „felkészíteni”. Még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, valamint tompulhatnak a reflexek. Utóbbi kezelésére jó szolgálatot tehetnek a vezetéstechnikai tréningek.

A jármű műszaki állapotának ellenőrzése mellett elengedhetetlen feltétele a biztonságos motorozásnak a megfelelő védőfelszerelések használata, azok helyes felvétele, és rögzítése is. Csak a megfelelően becsatolt bukósisak nyújt hathatós védelmet, a protektorokkal ellátott ruházat, csizma, kesztyű és bukósisak megfelelő védelmet nyújt abban az esetben, ha az esés vagy ütközés már bekövetkezett.

A motorosok figyeljenek arra is, hogy az aszfalt még nem melegedett fel, a kanyarívek helyenként porosak, csúszósak. A hideg útburkolaton gyengébb a tapadás, megnő a féktávolság, ezért figyeljünk az úttartásra és a követési távolság helyes megválasztására is.

A téli kátyúk még nem minden esetben kerültek javításra, és a tavaszi munkákat végző lassabban haladó-, így a motorosoknak potenciális veszélyforrást jelentő mezőgazdasági gépek, lassú járművek is megjelentek a közutakon.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a téli hónapok folyamán a többi jármű vezetője elszokott a motorosok jelenlététől az utakon. Kérjük a közlekedés többi résztvevőit, hogy ezen járművekre és vezetőikre fokozottan figyeljenek, mert egy esetleges baleset esetén sokkal sérülékenyebbek, mint a gépkocsikban utazók. A kétkerekűek vezetőit nem védik a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági eszközök és egy  közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve, ráadásul a motorosok kevésbé észlelhetőek, mint a nagyobb méretű járművek.

A motorosok is fokozottan figyeljenek, különösen a városi forgalomban, hogy ne kerüljenek az autósok holtterébe és tartsák be a sebességhatárokat!

Balesetmentes közlekedést kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!

… hogy mindenki hazaérjen!

Túl a második adag kínai vakcinán: ezt tapasztalom most

Ma, tehát hétfőn délelőtt 10-kor megkaptam a második adag kínai vakcinát is, így túlestem mindkét Covid-19 elleni védőoltáson, és ahogy legutóbb, úgy most is beszámolok a tapasztalataimról.

Az előző cikkben is olvasható volt, hogy a vakcina utáni órákban zsibbadt a karom, fájt is, ahogy a fejem is, és eléggé fáradt, levert voltam. Hasonló idő telt el a vakcina beadásától most is, mint akkor, azonban ezúttal egyelőre semmi ilyet nem tapasztalok. Se kar, se fejfájást. Egyébként ismét minden jól megszervezetten, flottul zajlott, pár perc várakozás után sorra is kerültem, a doktornő kedves és figyelmes volt, mint mindig, az egész folyamat nagyjából fél óráig tartott.

Így egyelőre tényleg semmilyen mellékhatásról sem tudok beszámolni, a múltkori igen enyhe tünetekhez képest sem. Igaz, leutóbb is az oltást követő második nap volt a rosszabb, nehezebb, így könnyen lehet, hogy a „feketeleves” még hátravan.

Továbbra is biztatok mindenkit arra, hogy regisztráljon, oltakozzon: a védőoltás biztonságos, megvéd a vírus veszélyesebb hatásaitól, és a vakcinaútlevél egyben a szabadságunkat is jelenteni fogja a következő években!

Húsvétra is maradnak a szigorú szabályok

0

Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik János kiemelte, hogy a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegeség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva.
Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni, addig „mindenki tartson még ki egy kicsit” – mondta.
Beszélt arról is: a járvány kezdetén úgy gondolták, hogy a kismamákra nem veszélyes a vírus, de mára már tudják, hogy az anyákra a várandósság alatt is veszélyes, hiszen sokan kerültek közülük kórházba, lélegeztetőgépre. A védőoltás ezért már Magyarországon is elérhető a kismamáknak, őket a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltják a várandósság második és harmadik harmadában – mondta Szlávik János.

MTI

„Órák alatt halnak meg huszonévesek”

A Népszava készített interjút Falus Andrással, Széchenyi-díjas immunológussal, akadémikussal. Falus szerint érdemes lenne kutatni, hogy meddig nyújt védelmet a vakcina, de azt is elmondja, hogy miképpen képzeljük el a vírus mutációit.

Ahogy ő fogalmaz a mutánsok olyanok, mint amikor egy középkori szerzetes a sötét teremben másolta a kódexeket és közben vétett hibákat. Nem változtatta meg az egész értelmét, de a kis elírásokkal új változatokat hozott létre.

A vakcinafejlesztést pedig úgy is elképzelhetjük, hogy a vírus örökítőanyaga egy 30 ezer betűből álló könyvlap és van egy számítógép, már inkább mesterséges intelligencia, amely az eddig felbukkant vírusvariációk adatai alapján képes megmondani, milyen új változatok kialakulása valószínű. Ez alapján pedig azonnal elkezdik ellenük az új vakcinát gyártani. Az a jó vakcina, ami minél több mutáns ellen ad immunvédelmet, és amely az immunrendszerünket meg tudja tanítani arra, hogy ha majd jön ez a várhatóan kialakuló mutáns vagy a meglévő variánsok közül valamelyik, azt eredményesen semlegesítse.

Az egyéni immunválasz is eltérő, hogy ki miként reagál a fertőzésre, legalább 40 olyan gén van az emberben, ami ezt befolyásolja.

A védőoltások szerinte jók, azonban nem életre szóló védelmet adnak, meg kell őket ismételni, azonban már ma el kell kezdeni tesztelni azt, hogy egy-egy vakcina mennyi időre ad védelmet. Szerinte ha ezt most elkezdjük, akkor is legalább egy év, mire választ kapunk a kérdéseinkre. Ő is hangsúlyozta, hogy minden vakcina jobb, mint védettség nélkül elkapni a vírust:

most órák alatt halnak meg huszonéves fiatalok, akik fél éve nagyon enyhe tünetekkel átestek a betegségen.

A sok magyarországi halottnak pedig a rossz állapotban lévő egészségügy az oka, amiért az elmúlt harmincév felelős, zárta gondolatait Falus András.

A teljes interjú ITT olvasható el.

fotó: Falus András Széchenyi-díjas immunológus / Fotó: MTI/Soós Lajos

Lelki segítséget kapnak a COVID ellátásban közreműködők

Megemelte a Semmelweis Egyetem a dolgozók és a hallgatók számára elérhető egyéni pszichológiai tanácsadó szolgálat kapacitását, emellett új, online csoportos alkalmak is indulnak. Ezek célja a rendkívüli helyzetnek számító COVID-ellátás során keletkező pszichológiai terhek feldolgozásának segítése. Az egyetem újraindította a telefonos lelki segítség- és krízisvonalakat is, az önkéntes munkában résztvevő hallgatók számára pedig képzési anyagot állítanak össze, amely segít felkészülni a legnehezebb helyzetekre.  

A Semmelweis Egyetem a legnagyobb hazai COVID-ellátó intézmény, az orvosok és szakdolgozók egy éve a járvány frontvonalában állnak; a klinikákon jelenleg több mint 800 beteget ápolnak a koronavírussal összefüggésben, közülük csaknem 650 igazolt COVID pozitív. Az egyetem hallgatói közül eddig 6500-nál is többen vettek részt a járvány elleni védekezésben, most több mint 700-an jelentkeztek az önkéntes munkára.

Az április 29-i héten két külön támogató csoportot indít a COVID-ellátásban részt vevő hallgatóknak és munkatársaknak a Magatartástudományi Intézet – mondta el dr. Purebl György igazgató. A hallgatói nyitott csoport minden csütörtökön Zoomon keresztül találkozik 17.00-18.30 között, lehet egyszeri és többszöri alkalommal is csatlakozni, előzetes regisztráció után. A csoportban lehetőség nyílik az ellátás során keletkező pszichológiai terhek könnyítésére, letételére, a nehéz helyzetekkel, nehéz betegekkel kapcsolatos kérdések megbeszélésére, illetve a résztvevők tippeket kapnak arra, hogyan birkózhatnak meg a megnövekedett érzelmi terhekkel. Hasonló keretek között működik majd egy csoport a koronavírusos betegek ellátásban részt vevő dolgozók számára is, minden hétfőn 18.00-19.30 között.

Segítség hallgatóknak:

Segítség dolgozóknak:

„Az biztos, hogy különleges lesz azoknak az orvos-  és egészségügyi dolgozóknak a generációja, akik hallgatóként egy világjárvány alatt szocializálódtak. Azt gondolom harcedzettebbek és magabiztosabbak leszek már pályakezdőként is, és utólag elmondhatják magukról, hogy ahhoz a generációhoz tartoznak, akik egy rendkívül éles helyzetben váltak orvossá” – fogalmazott dr. Purebl György igazgató.

Forrás: semmelweis.hu

Fotó. pixabay.com