Kezdőlap Blog Oldal 2667

Vasárnap jelentheti be Karácsony az indulását

Budapest főpolgármestere vasárnap, az Európa-napon jelentheti be hivatalosan, hogy elindul az előválasztáson – írta mandiner.

Karácsony Gergelyről már régóta tudhattuk, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson a Párbeszéd és az MSZP színeiben. A bejelentése viszont a mai napig nem történt meg hivatalosan.

Az indulása hasonlóan egyértelmű volt mindenki számára, mint Dobrevé, aki múlthét vasárnap jelentette be hivatalosan indulását. Karácsonyt, mint miniszterelnök jelöltet az összes eddig megjelent közvéleménykutatásba is számításba vették, amikor arról kérdeztek embereket, hogy kiket találnak a legesélyesebb ellenzéki miniszterelnöknek. Az ilyen kutatások nagyrészében a főpolgármester a top háromban szerepelt a Jakab Péter, Dobrev Klára páros mellett. – írja a Jövő TV.

Hogy a három legnépszerűbb jelöltből ki jön ki győztesen azt még nem tudjuk. Viszont ha Karácsony elindul a választáson és tegyük fel a ’22-es választ is megnyeri, akkor a mostani pozícióját nem tarthatja meg, amely további kérdéseket feszegethet.

Fotó: MTI

Elfogták a Lahti utcai késelőt, de az áldozatát is előállították

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a tegnapi napon délután fél négy körül késelés történt a pécsi Lahti utcában. A tettes elmenekült, egy férfit pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A police.hu beszámolója szerint a következő történt: egy 23 éves pécsi férfi a Lahti utcában korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett, majd össze is verekedett két másik férfival. A vita során a férfi a nála lévő késsel többször nyakon szúrta az egyik vitapartnerét, egy 35 éves férfit, majd autójával elmenekült a helyszínről.

A rendőrség által eddig beszerzett adatok alapján a verekedést és a késelést követően a menekülő férfi autóját egy kővel megdobták. Ezután a helyszínt a megszúrt férfi 29 éves társa is elhagyta.

A késelés feltételezett elkövetőjét két órán belül, a 29 éves férfit pedig még az este folyamán elfogták a rendőrök. Előállításukat követően garázdaság miatt mindhármukat kihallgatták, a késelő férfi ellen súlyos testi sértés miatt is nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Pécsett csináltak jobbhátvédet az Aranycsapat legendájából

Buzánszky Jenő 1925. május 4-én a Tolna megyei Újdombóváron született, itt is nőtt fel. A település egyébként 1946-tól hivatalosan is Dombóvárhoz tartozik, a kis Jenő itt kezdett el focizni. A helyi Dombóvári Vasutas tagja lett, egyébként elvégezte a MÁV Vasúti tisztiképzőjét, ahol dolgozott is. Igaz, inkább futballtudásával hívta fel magára a figyelmet.

1938-tól 8 éven át játszott Dombóváron, és bár később jobbhátvédként ismerte meg a világ, kezdetben csatárt játszott. Kevesen tudják ezt róla, de egészen kiváló támadónak tartották, később, katonai évei alatt állítólag 6-8 gólt lőtt meccsenként a hadsereg bajnokságában.

1946-ban került a Pécsi VSK csapatához, ahol egy szezont töltött el, de ez mégis egy fordulópont lett az életében. A pécsi vasutascsapatnál ugyanis az MTK egykori legendás balszélsője, Szabó Péter lett az edzője. Ide is még csatárként került, de „Petár” mester valamiért meglátta benne az ideális szélsőt, így átrakta abba a pozícióba. Tulajdonképpen ennek a pécsi évnek köszönhetjük az Aranycsapat jobbszélsőjét.

Pécsen sajnos csak egy évet töltött el Buzánszky, mivel Szabó edző távozott Dorogra, ahova magával vitte egyik kedvenc játékosát. Innentől kezdve Buzánszky Jenő egész játékos-pályafutását Dorogon töltötte, egész pontosan 13 éven át, 1960-as visszavonulásáig. Ő volt az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja, igaz, Grosics Gyula is védett Dorogon, de ő 1947-ben a fővárosba igazolt. Érdekesség egyébként, hogy Buzánszky amolyan kölcsönjátékosként pályára lépett a Fradiban is. 1956 decemberében ugyanis egy jugoszláviai túrára a zöld-fehér magukkal vittek négy vidéki játékost is, köztük Buzánszkyt.

Dorogon 330-szor lépett pályára, ezeken 25 gólt lőtt (naná, már nem volt csatár), de klubszinten nem ért el hangzatos sikereket. Nem úgy a válogatottal! 1950-56 között összesen 49-szer játszott a magyar válogatottban, vicces módon ezeken a korábbi támadó egyszer sem talált be. Aktív részese volt az Aranycsapat időszakában minden nagy sikernek: olimpiai bajnok (1952), Európa Kupa-győztes (1953), világbajnoki ezüstérmes (1954).

A visszavonulása után 1961-72 között edzőként dolgozott, a Dorog mellett irányította az Esztergomi Vasas és a Fősped Szállítók csapatát is. Ezután sportvezetőként dolgozott a Komárom-Esztergom megyei szövetségnél, majd az MLSZ-nek is az elnökségi tagja lett. Tiszteletére Debrecenben és Pécsett is rendszeresen focitornákat rendeznek, amiken a korábbi évtizedekben ő is részt vett. 2010 óta az ő nevét viseli a dorogi stadion is, 2011-ben a Nemzet Sportolója lett. Az Aranycsapat klasszikus felállásának tagjai közül Buzánszky Jenő élt a legtovább, mígnem 2015. január 11-én hosszan tartó betegség után elhunyt.

Forrás: Wikipédia, MLSZ.hu

Embert barátjáról – ezért fáj a Fidesznek az elszámoltatás

0

A városvezető frakciók küldtek közös sajtóközleményt, melyet változtatások nélkül mutatunk meg. Szerintük a helyi Fidesznek „fáj” az elszámoltatás, ráadásul azt is megtudhattuk, hogy hol és milyen összegű cselekmények miatt folyik nyomozás.

Minden olyan kirobbanó botránnyal, feljelentéssel és nyomozással hangosabb lesz a pécsi Fidesz képmutató méltatlankodása, amelynek alapját a városvezetés által ígért és elindított átvilágítás adja. Érthető a kétségbeesésük: a hatóságok már most majdnem egymilliárd szőrén-szálán eltűnt pécsi adóforint ügyében nyomoznak, és a számláló csak pörög tovább.

Boszorkányüldözés, vádaskodás, rágalmazás, „tisztességes szakemberek” kikészítése – egyre erősebb kifejezéseket használ a pécsi Fidesz és lakájmédiája a városvezetés által már a választási kampányban vállalt, majd megindított átvilágításra.

Arra, hogy a Fidesz milyen embereket is tart tisztességesnek, majd a nyomozások választ adnak. Ha már ők nevezték ki őket, az ő városvezetésük, felügyeletük alatt dolgoztak, akkor fogják is a kezüket, ez a legkevesebb – „Embert barátjáról…”, tartja a mondás.

A tények viszont makacs dolgok, úgyhogy most beszéljenek azok. Mutatjuk, hogy a pécsi önkormányzati cégek átvilágítása nyomán jelenleg milyen összegű cselekmények miatt folyik nyomozás (millióra kerekítve):

Tettye Forrásház – 120 millió forint

Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. – 346 millió forint

Tüke Busz Zrt. – 135 millió forint

Zsolnay Örökségkezelő NKft. – 330 millió forint.

Ez összesen 931 millió forint, majdnem másfélszer annyi, mint a Volvo-botrányban eltüntetett közpénz. Ez nem a sejtések, a talánok összege: ezekben az ügyekben már nyomoznak a hatóságok.

Pécs város vezetése eltökélt abban, hogy akikről kiderül: hanyagul, hűtlenül kezelték a pécsiek vagyonát, azokat felelősségre kell vonni. Eltökélt abban is, és meg is tesz ennek érdekében mindent, hogy ezekből a forintokból minél több visszakerüljön a pécsiekhez. Sőt, eltökélt abban is, hogy olyan tíz év után, amihez hasonlót a tatárjárás óta nem láttak, visszakapják a pécsiek a büszkeségüket is, azzal az érzéssel együtt, hogy a városnak újra van gazdája. Olyan, aki nem néz félre szemlesütve, ha a közvagyonról van szó.

Pécsiség mindenkor!

A Demokratikus Koalíció,

a Jobbik Magyarországért Mozgalom,

a Momentum

és a Magyar Szocialista Párt pécsi frakciói

#Híradó Alpár Györggyel

0

Alpár György Drávaszerdahely polgármestere, és Baranya 4-es számú körzetének egyik ellenzéki jelöltje készített kvázi híradót a napi hírekről, eseményekről. A polgármester nem csak humoros videóivel véteti magát észre a közösségi médiában, hanem a logikus gondolataival, legyen szó akár a vakcinákról, védettségi igazolványról vagy a kormány munkájáról. Érdemes megnézni!

Azért rabolt az idős férfi, hogy visszakerüljön a börtönbe

Az idős férfi szabadulását követően három nappal azért követett el rablást, hogy visszakerülhessen a börtönbe. Letartóztatásba került, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A Soproni Járási Ügyészség indítványa szerint a 61 éves férfi idén áprilisban szabadult az utolsó szabadságvesztéséből. Három nappal később Sopronba utazott, ahol vásárolt egy zöldséghámozó kést. Azzal bement egy drogériába, majd „Ez egy pénzrablás, ide a pénzt, nyomjátok a pánikgombot!” felkiáltással pénzt követelt a pénztárostól. A pénz átadása helyett az üzlet dolgozói értesítették a rendőrséget.

A férfi korábban erőszakos bűncselekményért többször volt büntetve, ezért a terhére rótt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletét erőszakos többszörös visszaesőként követte el.

Az ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, mely kényszerintézkedést a bíróság egy hónapra elrendelte. A végzés ellen senki nem fellebbezett, így az véglegessé vált. – írja Magyarország Ügyészsége.

Újfent magas az elhunytak száma

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. 726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045  főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739  koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. Számos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. Már a 16 -18  éveseket is lehet regisztrálni oltásra, és mától a Magyarországon élő külföldiek is tudnak regisztrálni oltásra.

Az oltási program előrehaladásával és a járvány megfékezése érdekében keddtől már a Magyarországon élő külföldiek és a TAJ-számmal nem rendelkező külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok is tudnak regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.Bővebben: https://vakcinainfo.gov.hu/hirek/keddtol-mar-a-magyarorszagon-elo-kulfoldiek-es-a-taj-szammal-nem-rendelkezo-kulfoldon-elo-es-kulhoni-magyarok-is-tudnak-regisztralni-az-oltasra

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra tudnak  foglalni a regisztráltak. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni.  Lásd:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/idopontfoglalas-nelkul-intezhetok-vedettsegi-igazolvannyal-kapcsolatos-ugyek

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltasa

Alkotás egy életen át

0

Kozármisleny abban a szerencsés helyzetben van, hogy rendezettségével és különleges bájával évek óta vonzza magához a minőségi életre vágyó embereket. Így volt ez akkor is, mikor Áldozó László festőművész, feleségével 1994-ben Sopronból  Kozármislenybe költözött.

A május 6-án, 87. születésnapját ünneplő, kozármislenyi otthonában ma is aktívan tevékenykedő Laci bácsi a várostól munkája elismeréseként az elmúlt években megkapta a Kozármislenyért Emlékérem megtisztelő kitüntetést, majd 2019-ben pedig Kozármisleny Díszpolgára lett.

Hobbija a vasútmodellezés. 7 m2-es terepasztalt épített sok évtizedes munkával. Napjainkban folyamatosan építi a mobil terepasztalt Csongor dédunokájának, hogy minél előbb láthassa a kisfiú örömmel csillogó rácsodálkozását a vasútmodellek világára.

Az örökmozgó alkotóművész alapító tagja a Soproni Képzőművészeti Társaságnak, és hosszú éveken keresztül aktívan részt vett kiállítási programjaiban. Neve a „Kisalföldi Művészek Lexikonja”-ban, valamint a „Sopron Vármegye Képzőművészete a XVIII-XX. században” című albumában is megtalálható. Folyamatosan festi szűkebb és tágabb környezete szépségeit és épített örökségének ecset alá kívánkozó részleteit.

Az elmúlt években olajpasztellel elkészítette a Sopront bemutató 110, majd később a Pécset megörökítő 84 képből álló sorozatát. Jelenlegi lakóhelyéről, Kozármislenyről eddig több, mint félszáz képet rajzolt, festett, alkotott.

A városban élők által jól ismert, és kedvelt Áldozó László festőművészt közelgő születésnapja alkalmából kerestem meg, hogy hírt adhassak hogylétéről és mindennapjairól.

Milyen egészségi állapotban talál a 87. születésnap?

Apróbb kihágásoktól eltekintve remekül érzem magam. A vérnyomásom kissé rakoncátlankodik, egy hónappal ezelőtt szívkatéterezésen estem át, de próbálom tartani magam. A vírus elleni védőoltásokon túl vagyok, szerencsére meg sem éreztem a beadást. Igyekszem minden napot munkával, értelmes elfoglaltsággal megtölteni.

Milyen munkába kezdtél így a bezártság idején?

Belekezdtem a „Dunántúl városai” sorozat elkészítésébe, és 110 dunántúli város egy-egy jellegzetes vagy éppen a fantáziámat megmozgató épületét örökítem meg. Közben a fiam rávett, hogy megírjam az életem történetét, abban is már az egykori katonaéveimnél tartok. Nagyszerű dolog felidézni életem meghatározó eseményeit, fordulatait, munkás hétköznapjait vagy éppen a festőművész mestereimhez Merész Károlyhoz, Ákos Ernőhöz, Szarka Árpádhoz, Balázs Bélához, Roisz Vilmoshoz kötődő éveimet, de a visszaemlékezés néha egészen fel is kavar, ami aztán álmatlan éjszakákhoz vezet.

Az új alkotásokat mikor ismerhetjük meg?

Sajnos ez a pandémia nagyon sok tervemet keresztülhúzta. Legalább három kiállításra való képanyaggal rendelkezem, és most ezekhez társul az új, a dunántúli városokat bemutató sorozat. Közben terveztem egy átfogó életmű kiállítás összerendezését, de mindebbe a járvány közbeszólt. A művek adottak, készen vannak, már csak egy terem kellene hozzá, és máris szögre akaszthatóak lennének a korai időszakomtól a napjainkig megszületett alkotásaim, és máris adott az egy-egy festői korszakomat jól bemutató és felvonultató életmű kiállítás.

Miért tűnnek ennyire logikátlannak a nyitással kapcsolatos intézkedések?

A vírus a teraszokon nem terjed, a mosdóban sem, de a benti asztaloknál igen? Használhatjuk a tömegközlekedést, de nem mehetünk állatkertbe? Éjfélig lehet horgászni, de utána már nem?

Elsőre igencsak logikátlannak tűnnek ezek az intézkedések, azonban mindegyiknek oka van, méghozzá egyetlen egy oka:

hogy minél több embert bírjanak rá arra, hogy oltakozzon.

A kormány egy évvel a választások előtt nincs könnyű helyzetben. Nem teheti kötelezővé a védőoltást, hiszen az még mindig rendkívül népszerűtlen nagyon sok embernél, azonban a vírust valahogy muszáj megállítaniuk, erre pedig egyelőre a védőoltás tűnik a legjobb megoldásnak. A gazdaságnak és így a kormánynak is tragikus lenne egy negyedik hullám, és egy újabb lezárás, azonban ha több millió ember marad védtelen, akkor nagyjából biztosak lehetünk abban, hogy ősszel újra berobban a járvány. Ezt Orbánék is tudják.

Ideális esetben nyilván nem is lenne kérdés, hogy mindenki felveszi a védőoltást, és kollektíven járul hozzá a járvány megállításához, azonban a helyzet finoman szólva is messze van az ideálistól, az oltásellenes áltudományos baromságokra épülő oldalak és nézetek népszerűbbek, mint valaha.

Jelen helyzetben egy dolgot tehet a kormány, és azt is teszi:

kikényszeríti, hogy mindenki számára elkerülhetetlen legyen az oltást.

Ugyanis az semmilyen jogot nem sért, hogy védettségi igazolvány nélkül ne mehessünk étterembe, moziba, színházba, éjszakai pecázásra, kocsmába, focimeccsre. Egyik sem létszükséglet, de azért valljuk be: borzalmasan megnehezíti az életet, ha kizárnak bennünket minden jó programból. Azt pedig nyilvánvalóan nem tilthatja és nem is akarja megtiltani a kormány, hogy az emberek eljárjanak munkába (ehhez sokszor muszáj buszra ülniük), vagy épp vásároljanak, tankoljanak. Ezek már alighanem sértenének alkotmányos jogokat, azonban az, hogy éppen állatkertbe vagy szállodába nem mehetünk ilyet nem sért.

A kormány erre játszik: még éppen a jogszabályi keretek között, úgy meghúzva a határt, hogy hova kell és hova nem kell védettségi igazolvány, amibe jogilag nem lehet belekötni, azonban az igazolvánnyal nem rendelkezők életét durván megnehezíti. Pláne, ha gyerekeik is vannak.

Tényleg nincs abban járványügyiszemmel nézve logika, hogy tömött buszon utazhat bárki, de étterembe már nem mehetnek be azok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, azonban politikai értelemben nézve már nagyon is van: ezen intézkedések hatására napról napra egyre több ember veszi fel az oltást, és növeli az esélyét annak, hogy végleg magunk mögött tudhassuk ezt a szörnyű időszakot.  

Fotó: BKK

Ilyen volt Mohács a XX. században

A pécsiek gyakran elmondják: ha sok mindent nem is, de azért a Dunát irigylik a mohácsiaktól. Mohács Magyarország egyik legdélibb települése, elképesztő történelmi múlttal rendelkezik, ezekről mi is megemlékeztünk többször is. Most pedig néhány egészen remek hangulatú fényképet mutatunk be a város múltjáról!

A mohácsi vész ugyan mindenki számára ismert, de azt talán már kevesebben tudják, hogy A várostól mintegy 20 km-re nyugatra, Nagyharsánynál zajlott Magyarország török alóli felszabadulásának nevezetes eseménye, a II. mohácsi csata. Mohács így egyben az egyik legtragikusabb, és az egyik legpozitívabb kimenetelű magyar történelmi eseményhez is erőteljesen kapcsolódik.

A város nevét a források először 1093-ban említik, amikor Szent László király 1093-ban a pécsi püspöknek adományozta. A kis falu lakói a pécsi püspök jobbágyai voltak. A környéken állattartás, földművelés, halászat folyt. A 15. században már mezővárosként említették, a század közepén a kutatások szerint körülbelül 800 lelket számlált.

Fontos a város vízi közlekedése, 2007 októberében adták át a mohácsi határkikötőt, mely az Európai Unió egyetlen folyami határkikötője. 340 méter hosszú partszakasz, valamint iparvágány is tartozik hozzá. Az építkezés összesen hárommilliárd forintba került. A nagyrészt EU-s támogatású beruházással a határkikötő Bécsből Mohácsra helyeződött át, így a vámbevételek 25%-a Magyarországon marad.

A busójárás a település méltán híres és ismert rendezvénye. A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít, ami elsősorban a mohácsi civil társadalom, a busócsoportok, a maszkfaragók és jelmezkészítők sikere.