Reggelre a levegő 6-8 fokig hűl, de a Duna és a Dráva mentén bizony ennél kicsivel hidegebb is lehet! Derűs időre ébredhetünk, és a déli szél kezdetben gyenge lesz, de a délelőtt folyamán fokozatosan megélénkül, olykor megerősödik! Délután gyengén felhős időnk lesz, és a déli-délnyugati szél továbbra is erős lesz! A délutáni maximumok 19-21 fok között alakulnak! Estére mérséklődik a szél, de északnyugat felől vastag felhőtakaró érkezhet, viszont csapadék nem várható! – írja a Meteo Mecsek.
A Magyar Távirati Iroda (MTI) azt közölte az LMP-vel, hogy nem áll módukban kiadni a párt közleményét. Az állami fenntartású MTI az alábbi pontra hivatkozva nem közli az LMP szövegét:
nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója, a közszolgálati médiaszolgáltató, a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap vagy a közszolgálati médiaszolgáltatásnak törvényben meghatározott más szervezetei ellen. – írja a TELEX.hu
Az LMP a sajtószabadsággal kapcsolatos közleményt írt, amit nem kívánt lehozni az MTI. Mi azért megtesszük, íme.
A tájékoztatás szabadsága egy nép szabadságának is a záloga
A sajtószabadság világnapján az LMP kiáll amellett, hogy a média politikai befolyástól mentesen, szabadon és függetlenül végezhesse a munkáját – Magyarországon is.
Az ENSZ 1991-ben nyilvánította május 3-át a sajtószabadság világnapjának. Ezen a napon egyfelől világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, másfelől pedig számos jelentés készül a médiaszabadság aktuális helyzetéről, felhívva ezzel is a kormányok figyelmét arra, hogy mennyire fontos tiszteletben tartani a szabad véleménynyilvánítás jogát és ezzel összefüggésben a sajtó szabad működését is. A hírfogyasztás megváltozásának korában, a közösségi média szerepének megerősödése idején, és akkor, amikor szinte kontrollálatlanul ömlik ránk a fake news, mindennek különösen nagy a jelentősége. Pláne egy olyan országban, mint amilyen Magyarország is.
A Fidesz-KDNP 2010 óta fokozatosan, egyre mohóbban és agresszívebben gyűri maga alá a vele egyet nem értő médiumokat, legyen az baloldali, konzervatív vagy centrista, országos vagy lokális, politikai-közéleti vagy szórakoztató-bulvár. Miközben a kormány a hazai független és kritikus sajtó mozgásterét erőből minimálisra szűkítette, felépítette a maga mesterséges sajtóbirodalmát, ami se nem független, se nem szabad, se nem hiteles, se nem sajtó. A Fidesz propaganda osztályai, a KESMA és az MTVA szakmányban ontja a valósággal semmilyen viszonyban nem álló, viszont a NER érdekeit maximálisan kiszolgáló, hurráoptimista álhíreket, meg a lejárató és megbélyegző gyűlöletanyagokat. Ma Magyarországon nemcsak, hogy a sajtó nem szabad – erősen korlátozottan működik –, de a magyar emberek nagy része el is van vágva a tényleg hiteles hírforrásoktól. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azért dolgozik, hogy a 2022-es kormányváltás után a magyar sajtó újra független, sokszínű, hiteles, kritikus és mindenki számára elérhető legyen.
Vegyünk egy pillantást – főleg a napjukon – a hihetetlen segítőkészséggel rendelkező Tűzoltókra. Bátorságuk és elkötelezettségük nélkülözhetetlen az emberiség számára, arról nem is beszélve, hogy fizikális képességük végett, minden tekintet rájuk szegeződik és nem a tűzre.
A hagyomány szerint 1991 óta minden évben május 4-én ünneplik a ’Magyar Tűzoltók Napját’. Ez egyben Szent Flórián napja is, amely a tűzoltók védőszentje és a tűzoltási munka lényegének megtestesítője: bátorság, önfeláldozás, becsület és az emberek megsegítése.
A tűzoltás eszközei
– A 15. században Európában, az úgynevezett ’vízipuskát’ használták a tűz eloltására
– A 17. századtól ’gólyanyakú fecskendőt’ használtak
– 1873-ben Pesten alkalmaztak a bátor tűzoltók a pusztító lángok eloltására úgynevezett ’gőzfecskendőt’
– Majd a múlt század elején megjelent az első villamos-, és belső égésű motorral meghajtott fecskendő
– Ezután pedig a centrifugál-szivattyút dolgozták ki, amelyet a mai, korszerű gépjármű-fecskendőkön is alkalmaznak
– A második világháború után kezdték használni a porral, illetve habbal oltó fecskendőket
Érdekességek
Széchenyi Ödön (a magyar tűzoltás legfontosabb alakja), a „legnagyobb magyar” fia közvetítésével megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség 1870-ben, amely 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét.
Az új „katasztrófavédelmi törvény” révén az önkormányzati karbantartást végző hivatásos tűzoltóság a katasztrófavédelmi szervezet részévé vált. Munkáját az önkéntes tűzoltó egyesületek segítik.
A Tűzoltók hivatása, társadalmi elismertsége megkérdőjelezhetetlen. Nagy támaszt jelentenek a tűzoltók számára a családtagok, tehát a tűzoltónap, magukról a szakmabelieknek szól, és természetesen a családtagjaiknak is. Vagyis a köszönet az egész családnak jár!
Súlyosan megsérült egy férfi a pécsi Lahti utcában, miután hétfő délután megkéselték.
A Pécs Aktuálnak Berlász Viktóriától, a Baranya megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől annyit sikerült megtudnia, hogy fél négy után öt perccel érkezett a bejelentés a késszúrásról.
Jelenleg még zajlik az eset feltárása, a tettes elmenekült a helyszínről. A Lahti utcai Sparnal nagy erőkkel jelentek meg a rendőrök és a helyszínelők is. A megszúrt férfi súlyos állapotban került kórházba.
Folytatódik sorozatunk, ahol országos szereplőket szólaltatunk meg, és kérdezzük meg őket politikáról, gazdaságról, és a közelgő választásokról. Ezúttal Tordai Bencével a Párbeszéd országgyűlési képviselőjével, Budapest 4. választkókerületének jelöltjével beszélgettünk.
– Soha ekkora, 8.2 millió forintos pénzbírságot még képviselő nem kapott Magyarországon, mint ön. Mit gondol, mi volt az oka, hogy Kövér László tolla ilyen vastagon fogott, amikor megszabta a büntetés mértékét?
– Egyre jobban félnek, hogy elveszítik a választásokat, és így próbálják megtörni az ellenzéket. Azonban nagyon rossz hírem van a Fidesz számára: ez csak erősíti az egységet és az ellenállást mind bennünk, politikusokban, mind a társadalomban.
– Mesélne kicsit erről az ügyről, az olvasóinknak? Mi történik a II. és III. kerületi rendelők ügyében?
– Varga Mihály többször megígérte: komoly pénzeket adnak a kerületi rendelők felújítására, bővítésére. De becsapta a választóit, mert az ígéretek teljesítése helyett tavaly december 31-én elvontak a megítélt támogatásból közel 10 milliárd forintot. Így még tovább kell várniuk a korszerű rendelőkre a hosszú évek óta hitegetett budai polgároknak. De a kormányváltás után őket is kárpótoljuk.
– Mi a személyes terve a 2022-es választásokra? Tervez egyéni körzetben indulni, vagy csak listán? Ha igen, akkor hol?
– Igen, itt indulok egyéni jelöltként a II-III. kerületben, Budapest 4. választókerületében. Itt élek, itt járnak iskolába a gyerekeim, jól ismerem a választókerületet, és egyre jobban értem az itt élő emberek gondolkodását; osztozunk az örömökben és a gondokban egyaránt.
– Milyennek látja a Fidesz vírus-kezelését? Mi az ok ön szerint, amiért ennyire sokan meghaltak Magyarországon, lakosságarányosan a legtöbben az egész világon?
– Tragikus a Fidesz járványkezelése. Ez annak a következménye, hogy a második hullám kezdetétől a szakmai szempontok helyett a legprimitívebb hatalompolitikai logika érvényesült. Orbánék nem a vírus elleni küzdelmet akarják megnyerni, csak a 2022-es választást. Ezért nem egy adatalapú, szakmailag megalapozott védekezést látunk, hanem a naponta változó közhangulathoz való igazodást. Ráadásul az elmúlt 11 évben teljesen leépült a közigazgatás: a kontraszelekció nyomán politikailag lojális, de a kormányzásra alkalmatlan emberek nyújtanak nagyon gyenge teljesítményt egy szétvert intézményrendszerben. Most látszanak az ÁNTSZ megszüntetésének durva következményei.
– Az ellenzék gyakran megkapja, hogy oltásellenes. Ez igaz lenne? Mire alapozza ezt a Fidesz?
– A Fidesz politikai értelemben ki akar kecmeregni ebből a válságból: a világrekorder halálozás és 5-ből 2 magyar ember jövedelemcsökkenése után kell valami, amivel el tudják terelni a figyelmet. Ahhoz nyúltak, amiben mindig jók voltak: ez a képzelt ellenséggel való hadakozás. A kormány most az ellenzék ellenzékeként viselkedik, és úgy tesz, mintha nem az ő hibájuk lenne, hogy lassan 30 ezer embert gyászolnak a szerettei, hanem az ellenzéki pártok bűne. Orbán a Covid elleni küzdelmet egy oltási versenyfutássá próbálja alakítani, miközben azok az országok úszták meg kevés áldozattal a járványt, amelyek képesek voltak összetett és professzionális védekezést folytatni – már a vakcinák érkezése előtt és az után is. A Fidesz-kormány erre alkalmatlannak bizonyult, ezért a felelősség vállalása helyett a vakcinabeszerzések átláthatatlanságát és túlárazását számon kérő ellenzékből próbál maga helyett bűnbakot faragni.
– Ön szerint leváltható a Fidesz a választásokon? És ha nyer is az ellenzék, nem félő, hogy a kormánypárti emberek olyan szinten vannak bebetonozva (például ügyészség, ÁSZ), ami megbénítja majd az új kormány munkáját?
A Fidesz legyőzhető, akár kétharmaddal is – ez végső soron a választókon múlik. De akármilyen lesz is a többségünk, megtaláljuk a módját annak, hogy igazságot tegyünk, és helyrehozzuk azt a rengeteg sérelmet, amit az Orbán-rezsim okozott.
– Jól tudom, hogy van egyfajta megállapodás a Párbeszéd és az MSZP között, ami szerint egymás jelöltjeit támogatják, az előválasztáson nem indítanak rájuk másokat?
– Szeretnénk, ha a képviselőjelöltjeink nem csak egy, hanem több párt támogatását is élvezhetnék. Ez a törekvés vezetett oda, hogy az MSZP-vel kölcsönösen támogatjuk egymás jelöltjeit, de más pártok támogatását is keressük – végső soron pedig természetesen a választókét.
– Azért kérdezem, mert például Pécsett Mellár Tamás esetében ez egy darabig nem volt biztos, hogy megvalósul, a helyi MSZP a hírek szerint nem Mellárt szerette volna támogatni. Hogyan kezelhetőek ezek a szituációk?
– Mellár Tamás független országgyűlési képviselőként, a Párbeszéd frakció tagjaként kiváló munkát végzett. Magától értetődőnek tartom, hogy nemcsak mi, hanem – ahogy a helyi választók – az MSZP is elismeri Mellár professzor pécsiekért, baranyaiakért munkáját, teljesítményét. Ezt mostanra a párt elnöksége is egyértelművé tette.
– Egyáltalán megvalósítható, és kivitelezhető az előválasztás? Nem félő a Kubatov-listák árnyékában, hogy a Fidesz manipulálni fogja azt?
– Az előválasztást a Fidesz minden kellemetlenkedése ellenére megtartjuk. Több százezer ellenzéki szavazó akaratát nem tudja megmásítani a kormánypárt, akármilyen aljas eszközt vetnek is be. Mi se ma jöttünk le a falvédőről: kiismertük őket és a piszkos kis játékaikat, és mindenre felkészülünk.
A lényeg mégis az: sokaknak el kell menni az előválasztásra, és akkor nem számít néhány fizetett fideszes provokátor kavarása.
– Ezt a kérdést szinte valamennyi interjúalanynak felteszem. Ön szerint mi a NER három fő érdeme és három fő bűne?
Nem könnyű jó dolgokat találni, de próbáljuk meg: ilyen a dohányzás betiltása a vendéglátóhelyeken, ilyen a “csipszadó” és sok problémás részlet mellett ilyen néhány családtámogatási intézkedés is.
A Fidesz-rezsim bűnei tömött sorokban hemzsegnek, de a legfontosabbak talán az ország totális megosztása, a polgárháborús retorika és ennek nevében Magyarország pártállammá silányítása; az egész gazdasági szektorok és közpénzek ezermilliárdjainak lenyúlása után bemutatott, irritáló urizálás (jachtok, helikopterek, magánrepülők, kisvasutak és “magánstadionok” a kert végében stb.), és az, hogy a rendszer nagyon kevés nyertese mellett nagyon sok a vesztes: az emberek 99%-a a NER vesztese, hiszen tőlük vették ez azt, amiből a Fidesz hűbéresei felfoghatatlan vagyonokat harácsoltak össze maguknak.
Olvasnál további interjúkat, országosan ismert szereplőkkel?
Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília újra visszahozta a köztudatba a nyunyókát. Emlékezetes, hogy tavaly a tiszti főorvos külön kitért a kisgyermekek játékaira, mint esetleges vírushordozókra. A szinte azonnal híressé vált nyunyóka pedig a mai napon újra előtérbe került. Müller Cecília ugyanis azt a jó hírt osztotta meg, hogy a legkisebbek ismét magukkal vihetik az óvodákba, bölcsődékbe az otthoni játékokat. Ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy azokat rendszeresen fertőtlenítsék.
Elhangzott még az is, hogy eddig 4 millió 73 ezren kapták meg az első, 2 millió 77 ezren pedig a második oltást. A kórházi és az oltási adatok is kedvezően alakulnak, de a szennyvízmérések alapján viszont megállt a fertőzöttség csökkenése.
Fontos bejelentés volt még az is, hogy keddtől megnyílik a tajszám nélküli regisztráció lehetősége a Magyarországon élő külföldiek számára. „Ezek a külföldi társaink itt élnek velünk együtt, járványügyi szempontból ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok” – mondta Müller.
Újabb jó hírként az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a Pfizer gyártója szeretné elfogadtatni a 12-15 éves korosztály számára is az oltását. Ez remélhetőleg meg is fog történni, így aztán az engedély megadása után immár őket is lehet majd oltani. A 16-18 éves korosztály számára május 10. után kezdődik majd az oltás, hozzájuk csatlakozhatnak a fiatalabbak.
Hadházy Ákos hétfő reggel kezdte el a kiszabott büntetését ledolgozni a szekszárdi Kolping Iskola kertészetében, napszámos beosztásban. A büntetést még a tavalyi dudálós tüntetéséért kapta.
A független országgyűlési képviselő Facebook-on osztotta meg első napját, és elmondta, hogy összesen 38 napot kell dolgoznia, naponta 6 órában, heti minimum egy napon. A kiszabott büntetését ki is fizethette volna, de azért nem tette, mert nem akart “orbán rendőrségének” fizetni.
A ledolgozandó munkájával pedig azt üzeni: Orbán nagyon fél a tüntetésektől, sztrájkoktól, attól, hogy hirtelen sok ember fejezi ki egyszerre: elég volt!
Elképzelhető, hogy – bizonyos szempontból nézve – valóban követtem el törvénysértést, amikor a teljesen járványbiztos tiltakozási formát meghirdettem. A bíróság így gondolta, én másként. De a diktatúrába vezető úton mindig eljön egy pont, amikor már OLYAN TÖRVÉNYEKET HOZNAK, AMELYEKET MUSZÁJ MEGSZEGNI.Ilyen törvény az, ami a járványra hivatkozva teljesen megtilt minden tiltakozást, nyomásgyakorlást akkor is, ha az semmilyen veszéllyel nem jár. – fejezte be gondolatát Hadházy.
Ismét sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, amiből kiderült, hogy május 10-től elkezdik oltani a 16-18 éves korosztályt, holnaptól az itt élő, de magyar TAJ-számmal nem rendelkezők külföldi állampolgárokat, és hamarosan engedélyezik a 12-15 évesek számára is, hogy felvegyék az oltást.
Várhatóan holnap megnyílik az oltást a TAJ-szám nélküli, külföldi személyek oltása is. Járványügyi szempontból fontos lépés, mivel a vírus nem válogat. Bőségesen van vakcina, már mindenki számára lehet biztosítani oltást.
A 16 és 18 év közötti fiatalok már regisztrálhatnak a védőoltásra, május 10-e után szeretnék megkezdeni az ő oltásukat. Számos szolgáltatást csak ezek után tudnak igénybe venni, illetve az ő védettségük is ugyanolyan fontos.
Jó hír, hogy a csökkenést követő stagnálást lehet tapasztalni az új fertőzöttek számában.
Kedden 334 ezer Pfizer vakcina érkezik, ennek többsége második körös oltásra fog menni, ehhez emlékeztető SMS-t fognak küldeni az érintetteknek.
Arról értesültek, hogy a 12-15 közötti korosztályra is engedélyezteti a Pfizer/BioNTech cég a vakcináját. Egyelőre az amerikai gyógyszerügynökség vizsgálja a kérelmet.
Az időseket nagyon nagy számban sikerült beoltani a vakcina mindkét adagjával. Teljes védettséget élveznek, így a szabályok betartása mellett találkozhatnak egymással és a megnyitott szolgáltatásokat igénybe vehetik.
A szabályszegő bulizóknál kábítószert is találtak
Gál Kristóf elmondta, mivel elértük a négymillió beoltottat, szombattól újabb enyhítő intézkedések léptek hatályba. A csoportosulás tilalma továbbra is érvényben van. A védettségi igazolvány közokirat, hamisítása közokirat hamisítás. A BRFK munkatársai április 30-án este, május elseje hajnalban hívásra illegális házibulit szakítottak meg, ahol kábítószergyanús anyagokat találtak. A teljes videó itt tekinthető meg:
Az 1848-as szabadságharc szónokairól szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők – közölte az eduline.
A szövegértési feladatsor bázisszövege többek között Kossuth Lajosról és Jókai Mórról szólt, amelyhez 11 feladat tartozott. A 11 feladatban elvileg szerepelt három olyan kérdés, amelyhez nem volt elég a szöveg értelmezése, nyelvtani tudás is kellett megoldásukhoz.
A szövegértési feladat megoldásával összesen 40 pontot szerezhettek az érettségizők. Erre a feladatsorra a diákoknak összesen 90 percük volt.
A vizsga második felében egy 400-800 szavas műelemzést kell írniuk a diákoknak, erre 60 pontot kaphatnak és összesen 150 perc áll a rendelkezésükre. – írja a Jövő TV.
Felborult, és a tetején állt meg egy személyautó az 58-as főúton, Harkány közelében, a 23. kilométernél.
Információink alapján egy ember a járműbe szorult. Őt feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző siklósi hivatásos tűzoltók. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.