Kezdőlap Blog Oldal 225

Elhunyt Frederick Forsyth angol író, A Sakál napja szerzője

0

Hétfőn jelentettéke be, hogy elhunyt Frederick Forsyth, az egyik legnépszerűbb brit bestseller-szerző, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat írója.

Frederich Forsyth életének 87. évében, rövid betegség után halt meg. Halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd jelentette be hétfőn.

Forsyth életében többtucatnyi nagysikerű regényt publikált, amelyek 75 millió példányban keltek el.

A Sakál napja szerzője az újságírói, illetve irodalmi munkásságának kezdete előtt, az 1950-es évek második felében a brit királyi légierő (RAF) pilótájaként szolgált, és tíz évvel ezelőtt felfedte, hogy két évtizedig a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott.

Forsyth, a z 1960-as évek első felében a Reuters hírügynökség, majd a BBC brit közszolgálati médiatársaság újságírója és haditudósítója volt.

Újságírói munkája mellett, íróként már első regényével, A Sakál napjával (The Day Of The Jackal) világhírnévre tett szert.

Az 1971-ben megjelent politikai krimi főszereplője egy angol bérgyilkos, a Sakál, akit az algériai francia uralom feladása miatt feldühödött szélsőjobboldali félkatonai szervezet, az OAS Charles de Gaulle francia elnök megölésével bíz meg.

Az OAS létező szervezet volt, és a regényben szereplő, Charles de Gaulle ellen végrehajtott sikertelen 1962-es párizsi merényletkísérlet is megtörtént, de A Sakál napja jórészt fiktív történet.

A nagy sikerű könyvből 1973-ban szintén átütő sikerű film készült Fred Zinnemann rendezésében, a bérgyilkost játszó Edward Fox és az elfogására indított hajtóvadászatot irányító rendőrségi főfelügyelő alakítója, Michael Lonsdale főszereplésével.

Frederick Forsyth 1938. augusztus 25-én született a délkelet-angliai Ashfordban.

A szerzőt a francia politikához már újságírói munkája során szoros szálak fűzték: a Reuters tudósítójaként először Párizsban dolgozott. Haditudósítóként 1967-ben, Nigériában mutatkozott be, amikor a központi kormány és Biafra tartomány közötti harcokról adott tudósításokat a BBC-nek.

Forsyth saját, későbbi beszámolója szerint azonban összeveszett a BBC-vel, miután a brit közszolgálati médiatársaság közölte vele, hogy nem tart igényt a biafrai polgárháborúról szóló további rendszeres beszámolóira.

A történtek után távozott a BBC-től, és később saját szakállára, szabadúszó újságíróként visszatért a polgárháborús térségbe. Tíz évvel ezelőtt megjelent önéletrajzi írásában fedte fel, hogy itt vált az MI6 informátorává, és kapcsolata a brit hírszerzéssel több mint húsz évig tartott, jóllehet ezért a tevékenységéért nem részesült javadalmazásban.

A Sakál napja után egy évvel, 1972-ben jelent meg újabb sikerkönyve, az Odessa-ügyirat (The Odessa File), amelyben a Kennedy-gyilkosság után egy újságíró ered a nácikat védő szervezet nyomába.

Az 1974-ben kiadott A háború kutyái (Dogs of War) egy angol üzletemberről szól, aki zsoldosokat felbérelve puccsot szervez egy afrikai országban, hogy megkaparintson egy újonnan felfedezett platinalelőhelyet.

A nyolcvanas évek közepén fejezte be A negyedik jegyzőkönyv (The Fourth Protocol) című könyvét, amelynek sikere A Sakál napjáéval vetekedett. A történet szerint a szovjet titkosszolgálat, a KGB atombombát akar robbantani Londonban, és ezt a brit kémelhárítás csak az utolsó pillanatban tudja megakadályozni.

Forsyth a 2010-es évek közepén bejelentette, hogy felhagy az írással, ám amikor megismerkedett az amerikai kormányzati számítógépes rendszereket feltörő két brit hacker, Gary McKinnon és Lauri Love ügyével, úgy döntött, feldolgozza a történetet. Ebből született meg 2018-ban utolsó regénye A Róka (The Fox) címmel. Az írónak II. Erzsébet királynő 1997-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki címét (CBE) adományozta irodalmi

Három hétvégén gyűjthető a levendula Martonfán

Júniusban három hétvégén is „Szedd magad!” jeligével tartanak levendulaszüretet a Martonfai Levendulás Kertben, amely Baranya vármegye talán egyik legszebb szedd magad levendulása.

A Martonfai Levendulás Kertben a látogatók nemcsak saját kezűleg szedhetik a friss, illatos levendulát, hanem lehetőségük van a levendulamezőn fotózási időpontot is foglalni – legyen szó esküvői, családi, páros vagy portré fotózásról, a virágzó, illatos levendulás mező minden témához varázslatos hátteret biztosít minden alkalommal.

A szüretelés és fotózás mellett a helyszínen helyben készült levendulás termékek és házi szörpök is vásárolhatók.

A Martonfai Levendulás Kert ideális családi program, pároknak, baráti társaságoknak és természetkedvelőknek is felejthetetlen élményt nyújt.

A csodálatos környezetben töltött, kellemes kikapcsolódás mellett minden látogató maga szedheti le a saját csokrát, készíthet fotókat, és elmerülhet a levendula varázslatos világában!

Szeretettel várják az érdeklődőket Martonfán, a szedd magad időszakban! 2025-ben a szedd magad programunkra.

Helyszín: Martonfai Levendulás Kert – Martonfa, Petőfi S. u. 44.
Időpont: 2025.06.13 – 06.29. – három hétvége
Nyitva: péntek:
14:00 – 20:00, szombat-vasárnap: 09:00-20:00

Bővebb információ: https://www.facebook.com/events/1027854219486274?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D vagy https://www.facebook.com/martonfailevendulaskert/

Vasárnap egy német nő fulladt a Drávába

0

Vasárnap délután a barcsi szabadstrandnál történt halásos tragédia. Somogy vármegyében az elmúlt héten ez az újabb szörnyű tragédia volt már a harmadik halálos vízi baleset.

A barcsi szabadstrandnál a Drávába fulladt egy német nő. – számolt be az újabb szörnyű tragédiáról a sonline.hu.

A lap helyiektől szerzett információik alapján úgy tudja, hogy az asszony, aki állítólag profi úszó volt, a férjével érkezett a vasárnap délutáni forróságban a strandra.

Amíg a férfi a vízparton maradt, addig a felesége beúszott a Dráva mély vízébe Pünkösdvasárnap délután fél négy órakor. A férje várta, hogy a felesége a habokba merülés után újra felbukkanjon a folyóból, de ez hosszabb várakozás után sem történt meg, ezért segítséget kért a helyiektől, akik riasztották a katasztrófavédelem munkatársait.

A központból azonnal a helyszínre riasztották a barcsi tűzoltókat, akik motorcsónakkal indultak a német asszony keresésére, azonban a tragédia ekkor már elkerülhetetlen volt.

Két kilométerre a bejelentés helyszíntől meg is találták a hölgyet, majd a partra hozták – nyilatkozta a sonline.hu megkeresésére a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Mihályka Szabina. A szóvivő arról is tájékoztatta a lapot, hogy a helyszínen próbálták ugyan újraéleszteni a fürdőzőt, de már nem sikerült megmenteni az életét.

Szombaton egy 13 éves kisfiú lelte tragikus halálát a Lengyeltótiban található halastóban.

Június 2-án, hétfőn pedig egy 17 éves fiú fulladt bele a kaposmérői állattartó telep víztározójába.

Hat nap alatt, csak Somogy vármegyében három áldozatot követeltek a vizek.

Pihentető pécsi programok Apák napjára

0

Az apák napját Magyarországon június harmadik vasárnapján ünnepeljük, mivel egy mozgó dátumú ünnep, így minden évben más napra esik: 2025. június 15.

Ünnepeljük meg ezt a különleges napot azzal, hogy átengedjük az apukáknak legalább a babakocsi irányítását vagy szervezzünk a számukra, és az egész család számára egy pihentető napot!

Pécsen ezen a napon, vagyis június 15-én elvihetjük például az édesapákat az „Apa, ma játssz Te is!” című  Ringató Apák napjára a Zsolnay Kulturális Negyed – Herkules Műhely, nagytermében 2025. Június 15-én, vasárnap 10 órakor, ahol sok szeretettel várják a kisgyermekes családokat, szülőket, nagyszülőket 35 perc énekszóval, játékkal, zenével!

Regisztráció szükséges! A résztvevők száma korlátozott! Családi jegy: 2500 forint (szülők, nagyszülők, gyerekek) A programra a Ringató bérletek nem érvényesek!

 Helyszín: Zsolnay Negyed Herkules Műhely, nagyterem

A Ringatón László Virággal és László-Varga Judittal fogtok együtt énekelni, játszani!
A végén a hangszereket is kipróbálhatják a gyerekek!

A 2025-ös évben az Apák napján túrázhatunk is a Mecsek elbűvölő erdeiben a Misina TetőPont – Családi Mozgástér, és az Onedoor szervezésében.  Fedezd fel a Mecsek varázslatos oldalát egy kalandos, gyerekbarát túrán, ahol a résztvevők felkeresik a Meseerdőt és a Mandulás játszóteret! Könnyed túra családoknak, ahol a természet játék és élmény egyszerre.

Útvonal: Misina – Mandulás – Dömörkapu – Meseerdő
Időtartam: kb. 3-4 óra természetközeli élmény, madárcsicsergéssel és friss levegővel.
Túravezető: Seres Milán (+36 30 169 1462)
Indulás: 2025. június 15. 14:00, Misina TetőPont – Infópont

Fontos tudnivalók a túrázáshoz:

  • A természet védelme kiemelten fontos számunkra – szemetelni szigorúan tilos!
  • A résztvevő beleegyezik, hogy a túrán készült képeket a szervezők felhasználhatják a túra népszerűsítésére.
  • 18 év alatti gyermekek csak szülői kísérettel vehetnek részt.
  • Kutyát hozhatsz, de kizárólag pórázon!
  • Enni- és innivalóról mindenki maga gondoskodik.

V. Collectors’ Den Hungary börze – Nyárindító börze Pécsen

0

2025. június 14-én, szombaton 9 óra és 15 óra között Pécsen, a VOKE Vasutas Művelődési Házban szeretettel várnak minden gyűjtőszenvedéllyel megáldott érdeklődőt az V. Collectors’ Den Hungary Börzére, ahol sport és egyéb gyűjtői kártyák, szobrok, figurák, relikviák várják, hogy újabb gazdára leljenek.

CSEREBERE SAROK:
A börzére hozzátok el a feleslegessé vált kártyáitokat és cseréljétek el hobbitársaitokkal!

MAGÁNGYŰJTŐKÖN KÍVÜL ITT LESZ MÉG:
ZOZI Sport Card Breaks

Valamint képviselteti magát. a Black Lab Football!

A Black Lab Football, egy magyar cég amely egyedi és kiváló minőségű futball tematikájú sportkártya sorozatokat gyárt és ad ki! Legújabb, „THE ART OF FOOTBALL” sorozatukat is elhozzák a pécsi börzére.

KEDVEZMÉNYEK, AJÁNDÉKOK:
– Az Elves Trading Cards & Comics ajándékcsomaggal készül az első 20 gyermek látogatónak.
– Az első három látogató, aki leadja a lapjait bevizsgálásra az MGC Hungary-nél, az első lapjára 50% kedvezményt kap!

A belépés ingyenes!

IDŐPONT:
2025. június 14. | 9.00-15.00

HELYSZÍN:
VOKE Vasutas Művelődési Ház
7621 Pécs, Váradi Antal u. 7/2

Jó tudni, hogy a börzén elsősorban készpénzzel lehet majd fizetni, kártyás fizetésre nem lesz lehetőség! Esetenként lehetséges megoldás lehet még a mobilos azonnali átutalással való fizetés.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel a Börze nyilvános Facebook csoportjába, ahol friss információkat találhattok a jelenlegi és az elkövetkező börzékkel kapcsolatban, valamint kérdezhettek, és szervezkedhettek egymással!

Collectors’ Den Hungary Börze nyílt csoport

Várják továbbá az eladni és kiállítani vágyó magángyűjtők és cégek jelentkezését a Börze zárt, eladóknak szánt Facebook csoportjába, ahol tudtok asztalt foglalni, valamint friss információkat találhattok a jelenlegi és az elkövetkező börzékkel kapcsolatban!
Collectors’ Den Hungary Börze zárt csoport eladóknak

Bíró László 82 éve szabadalmaztatta a golyóstollat

0

Bíró László, aki 1899. szeptember 29-én, Magyarországon született, és a golyóstoll feltalálójaként ismeri a világ, 1943. június 10-én Argentínában kapott szabadalmat a találmányára.

Bíró Budapesten, a Nagymező utca 29 szám alatt látta meg a napvilágot, egy zsidó származású családban. A Schweiger családnevet 1905-ben magyarosították Bíróra. Bíró László eredetileg újságíróként dolgozott, de festészettel is foglalkozott.

Az első golyóstollat még az 1930-as években szerkesztette meg Budapesten. Megtapasztalta, hogy az újságok nyomásánál használt tinta gyorsabban szárad, és a papíron, szárazon és piszkolódás mentesen megmarad. Felismerte azt is, hogy ez a sűrűbb tinta nem volt cseppfolyós, ezért aztán egy kis golyót szerkesztett a tollba, amely a tintát annak aljára vezette. Ezek után, ahogy a toll a papíron mozog, a golyó forog, és így veszi fel a tintát, amelyet a papírra ken.

Bíró László az első golyóstoll-szabadalmát „töltőtoll” néven 1938. április 25-én jelentette be a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak. Nem sokkal utána, 1938. november 23-án „Pépes halmazállapotú tinta és hozzá tartozó töltő-toll” címmel jelentett be újabb szabadalmat.

A történelem viharai közepette a továbbiakban a golyóstollal kapcsolatos kísérleteit azonban már külföldön, Argentínában kellett befejeznie, ahová a zsidóüldözések elől kényszerült elmenekülni.

Argentínában benyújtott találmányára végül is 1943. június 10-én kapott szabadalmat.

Bíró László egy 1978 körül készült fotón

A szabadalom bejegyzése után az első rendszeres eladásra gyártott golyóstollakat 1945-től Eterpen néven árusították.

Az új íróeszköz – nagyon sok országban Biropen néven – gyorsan elterjedt az egész világon, és már életében halhatatlanná tette feltalálója nevét.

Mivel a brit királyi légierő, a Royal Air Force folyamatosan küzdött a nagy magasságokban használhatatlanná váló töltőtollakkal, így az angol kormány 1944-ben megvásárolta a toll szabadalmát. Ez tette lehetővé a toll elterjedését és azt, hogy angol nyelvterületen a mai napig Biro-pennek vagy Biro’s pennek nevezik a golyóstollat.

Az 1960-as évektől kezdve a golyóstoll a Föld minden országában elterjedtté vált, és általánosan használt íróeszközzé vált. Angol (brit) nyelvterületen a golyóstollat ma is gyakran „biro” vagy „biro pen” néven említik, Orwell műveiben például kizárólag ezen a néven szerepel.

Jó tudni, hogy a ma is használt golyós dezodorok is a golyóstoll elvén működnek, és ez, a hétköznapokból oly jól ismert, és még a mai napig használt termék szintén Bíró László nevéhez kötődik.

Bíró László József 1985. október 24-én halt meg új hazájában. Születésnapja, szeptember 29-e, 1986-tól Argentínában a Dia del Inventor, vagyis az Argentin Feltalálók Napja.

Bíró László utolsó magyarországi, budapesti lakhelyét, a Cimbalom utca 12.-t  emléktábla jelzi.

Forrás: mazsika.hu, toretro.hu

Június 10: Magyar ügyészség napja

0

1871. június 10-én hirdették ki az Országgyűlésben a magyar királyi ügyészségről szóló törvényt, amely a Kiegyezés után az igazságszolgáltatás függetlenségének egyik zálogává vált.

1991-ben pedig, az akkor hivatalban lévő legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán kezdeményezte, hogy június 10-e legyen a Magyar ügyészség napja. Hagyományteremtő szándéka sikeresnek bizonyult, hiszen azóta is ezen a napon fejezzük ki tiszteletünket a törvényeket és az igazságot szolgáló ügyészek, ügyészségi munkatársak előtt, és emlékezünk a szervezet kiemelkedő alakjaira.

Hogyan ünnepel az ügyészség?

A Legfőbb Ügyészség által rendezett központi ünnepségen aktuális, az ügyészséget érintő előadást követően kerülnek átadásra az ügyészi szervezet szakmai elismerései, köztük a legmagasabb, a Kozma Sándor-díj, illetve a Pro Cooperatione Emlékérem, a Vargha Ferenc-díj, az Ügyészségi Emlékgyűrű, a Magyar István-díj, a Székely Ferenc-díj.

Az elismerések átadását követően a legfőbb ügyész a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázat díjait adja át. Az ünnepségen kerül átadásra az Ügyészek Országos Egyesületének elnöke részéről Egyesületünk különdíja.

Az Ügyészség Napjához kapcsolódóan kerül sor Kozma Sándor koronaügyész, a Magyar Királyi Ügyészség megszervezője síremlékének megkoszorúzására.

Magyarország Ügyészsége már több mint másfél évszázada dolgozik a társadalom biztonságáért és törvényes működéséért. Munkájuk igazi hivatás. Sokrétű, izgalmas és gyakran kihívásokkal teli. Magyarország Ügyészsége azért dolgozik, hogy a társadalom rendjét sértő cselekmények ne maradjanak következmények nélkül, az elkövetők büntetést, míg a sértettek jóvátételt kapjanak. – olvasható a Magyarország Ügyészsége hivatalos oldalán.

A jogalkalmazókon is múlik, hogy a jogé legyen az erő, és ne az erőé a jog – mondta 2025. május 22-én, csütörtökön Kövér László, az Országgyűlés elnöke szintén a Parlamentben az uniós Legfőbb Ügyészek Hálózatának (Nadal Network) konferenciáján.

Kövér László a beszédében azt is kiemelte, hogy: az ügyészek küldetése a bűn üldözése, a rend védelme, az egyéni és a közösségi jogok megőrzése, és ezen keresztül az európai életmód, végső soron a szabadság fenntartása.

Forrás: mti.hu, ugyeszseg.hu

Tragédia Lengyeltótiban: 13 éves fiú fulladt a halastóba

A szombaton délután Lengyeltótiban, a halastóba fulladt 13 éves kisfiú a 11 éves unokaöccse szeme láttára merült el a hullámokban.
A szombaton délutáni hőségben belegázolt a halastóba egy 13 éves fiú szombaton Somogy vármegyében, Lengyeltótiban. A sekély parti vízből a mélyebb halastóba belegázoló, úszni nem tudó fiú gyorsan elmerült a habokban, akit aztán a fiatalabb unokaöccse próbálta kihúzni, de a fuldokló, kapálódzó fiút nem tudta a partra húzni, a 13 éves fiú elmerült a tóban. Végül a meder alján találták meg a holttestét a búvárok a holttestét a KÖTÉL, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület búvárai.

Újabb szörnyű tragédia történt szombaton Somogyban. Egy héten belül ez már a második tragédia, mikor vízbe fulladt fiatalkorút kellett keresnie a KÖTÉL, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjainak.

Ahogy arról egy korábbi írásunkban már beszámoltunk 2025. június 2-án, egy 17 éves fiú vesztette életét Kaposmérőn, mikor belefulladt egy állattartó telep víztározójába.

A „KÖTÉL” Egyesületet, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesületet június 7-én, szombaton a délutáni órákban a Lengyeltóti melletti tóhoz riasztották, ahol a feltételezések szerint egy fiatalkorú elmerült.

A Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjai a kiérkezésük után, a már kint tartózkodó rendőrség és mentőszolgálat munkatársaival felvették a kapcsolatot adatgyűjtés céljából, majd ezt követően a kijelölt a keresési területen a búvárok rövid időn belül, a meder alján megtalálták az eltűnt személyt, és a felszínre hozták.

FIGYELEMFELHÍVÁS!

Nem mehetünk el szó nélkül, amellett a tény mellett, hogy egy héten belül másodszor kellett vízbefulladt fiatalkorút keresnünk. – írja a Facebook-oldalán a KÖTÉL, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület.

FONTOS MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEK:

– Fiatalkorúak kizárólag felnőtt felügyelet mellett tartózkodjanak vízben.

– Vizijárműveken, még biztos úszástudás mellett is javasolt a mentőmellény, esetenként kötelező is.

– Csak kijelölt fürdőhelyeken fürödjünk! Ezek a helyek általában biztonságosan felszereltek és felügyeltek.

– Soha ne menjünk egyedül vízbe! Mindig legyen valaki a parton, aki figyel és szükség esetén segítséget tud hívni.

– Ne ugorjunk ismeretlen vízbe! A víz mélysége, a meder és a vízi akadályok ismerete nélkül veszélyes.

– Alkoholos (és egyéb tudatmódosító szer) hatása alatt ne menjünk vízbe!

– A folyóvizek biztos úszástudást igényelnek! A folyóvíz sodrása, a hőmérséklete és az akadályok növelik a balesetveszélyt.

– Esőben ne fürödjünk!

– Teli hassal ne menjünk vízbe!

– Felhevült testtel ne ugorjunk vízbe!

-A vízi sporteszközöket (vízi robogó, jet-ski, stb.) csak a kijelölt pályákon és a szabályok szerint használjuk!

– A hajóútban és a hajóútat jelző bóják körzetében tilos fürdeni!

– A hidak, vízlépcsők és vízi munkák körzetében tilos fürdeni!

– Egészségre ártalmas vizekben tilos fürdeni!

– Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között tilos fürdeni!

– A kikötőpontokon tilos fürdeni!

Sásdon csütörtökön kinyílik a Varázsszelence

0

2025. június 12-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor egy újabb sásdi kulturális program keretében kinyílik a Varázsszelence a Sásdi Általános Művelődési Központ és Könyvtár előtti parkban.

Ezen a júniusi csütörtök délelőttön bemutatásra kerül Benedekfi István-Kakuk Móni: Varázsszelence című zenés meséje-mesés zenéje, ami igazából egy négykezes zongorakoncert mesével és képekkel.

A sásdi Varázsszelence előadáson közreműködik: Erdélyi Tímea színművész, Benedekfi Tünde zongoraművész, és Benedekfi István zongoraművész, valamint a Sásdi Alapfokú Művészeti Iskola növendéke: Pető Botond. Fellépő és felkészítő tanár: Kovács Péter László. Az előadás illusztrációit Fazekas Anna készítette.

Néhány mondat Sásdról: Sásd 2013. január 1-jével újból járási székhely lett a Hegyháti Járás, 27település központjaként. Felállításra került a Hegyháti Járási Hivatal – a Baranya Megyei Kormányhivatal kihelyezett szerveként, a Polgármesteri Hivatalból pedig Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal lett. A Közös Hivatalhoz csatlakozott Baranyaszentgyörgy, Felsőegerszeg, Gödre, Meződ, Palé, Varga és Vázsnok Községek Önkormányzata, a Közös Hivatal székhelye Sásd.

Kedden napsütéses, nyugodt időjárású nappal számolhatunk

Kedden napsütéses, nyugodt időjárású nappal számolhatunk.
A friss, hűvös hajnali órákat követően gyorsan melegszik a levegő, de még több fokkal 30 fok alatti maximumok lesznek a jellemzőek.
Ezen a napon is nagyon erős UV sugárzás valószínű. Többségében derült lesz az égbolt, késő délután, este várható mérsékelt erősségű felhősödés észak felől. Éjszaka mérsékelt, szakadozott felhőzet melletti nyugodt, szélcsendes idő valószínű. Hajnalban élénkülő szél mellett eloszlik várhatóan a felhőzet, kitisztul az ég.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel 11,
kedd délután 26,
szerda reggel 11 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Szerdán egy elgyengülő hidegfront érheti el az országot élénkülő, átmenetileg felerősödő ÉNY-i széllel. Napsütéses idő várható némi gomolyképződéssel. Számottevő csapadék érkezése nem valószínű, elvétve fordulhat csak elő futó záporeső. A friss hajnali órákat északon mérsékeltebben meleg délután követi, délkeleten viszont 30 fok körüli maximumok ígérkeznek.

– Csütörtökön gyenge vagy mérsékelt légmozgás melletti szikrázó napsütéses időjárású napra van kilátás. A hajnali órák ismét meglehetősen frissnek ígérkeznek, északkeleten több fokkal 10 fok alatti értékek a valószínűbbek, majd napközben 25-28 fok körüli maximumok várhatóak.

forrás: eumet