Kezdőlap Blog Oldal 224

Június 14: Nyílt nap a 10 éves Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóházban

0

Kíváncsi vagy arra milyen egy elvonulási központ, érdekel a buddhizmus vagy kipróbálnád milyen a közös meditáció? Meghallgatnál egy egyedülálló mantrakoncertet, vagy részt vennél egy különleges szertartáson a Nirvána sztúpánál? Szívesen találkoznál sok érdekes emberrel?

Akkor 2025. június 14-én, szombaton 12 órától egészen este 20 óráig ott a helyed a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház nyílt napján, ahol bárki betekintést nyerhet a M.E.K.A. környezetébe, belső tereibe, szobáiba, programjaiba, illetve munkájába, tevékenységébe a 10 éves fennállásuk alkalmával megrendezésre kerülő nyílt napon.

A Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház egy olyan hely amely különösen megfelel oktatásra, hosszabb elvonulások és rövidebb, de intenzív meditációs kurzusok megtartására, szervezett programok lefolytatására, elmélyült alkotómunka végzésére.

Ezen a helyen bárkinek lehetősége van létrehozni valamit, amit talán odakint a nagyvilágban nehezebb vagy körülményesebb lenne. A M.E.K.A.-ban meglelt belső béke, megtisztulás, feltöltődés olyan alkotói erőt adhat – nem csak a művészeknek – amellyel bárki akár még saját magát is átformálhatja. Itt lehetsz a szobrász és a szobor, egyszerre. Az alkotó és az alkotás. Létrehozhatja bárki a saját művét, legyen az egy vers, egy kép, egy szobor.

A Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház, amely a Baranya vármegyei Mánfa községben található, és a Tan Kapuja Buddhista Egyház a Központ létrehozásával és működtetésével valósult meg, olyan alkalmas helyet kíván vendégeinek, tanítóinak, hallgatóinak biztosítani, ahol zavartalanul lehet csöndben, nyugalmat és elmélyülést igénylő szellemi tevékenységet folytatni, egy igazán természet közeli környezetben.

A június 14-i nyílt nap programja:
12:00 – Kapunyitás
13:00 – 13:40 Ünnepi megnyitó szertartás: Mireisz László és Cser Zoltán
13:40 – 14:00 Szünet
14:00 – 14:40 Jakab Gábor: Az elvonulás jelentősége a hétköznapokban
14:40 – 15:00 Kérdések-válaszok / Szünet
15:00 – 15:40 Bán-Horváth Attila: Szati éberség gyakorlat
15:40 – 16:00 Kérdések-válaszok / Szünet
16:00 – 16:40 Rába Géza: Mettá bhávaná gyakorlat
16:40 – 17:00 Kérdések – válaszok / Szünet
17:00 – 17:40 Bialkó László Gergő: A meditáció lényegi elemei és integrációja a hétköznapokba
17:40 – 18:00 Kérdések – válaszok / Szünet
18:00 – 18:40 Cser Zoltán: Áldózsinór szertartás a sztúpánál
18:40 – 19:00 Szünet
19:00 – 20:00 Ölvedi Gábor: Mantra koncert

Helyszín: Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház, 7304 Mánfa, Fábián Béla utca 87. sz.

Időpont: 2025. június 14., szombat 12 óra.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak az eseményen:

– Büfével és gyermekfoglalkoztatóval.
– A rendezvényen való részvétel díjtalan és regisztráció sem szükséges.

Kapcsolat: Komjáti Rózsa 06-70/529-4046

Június 21: 18. Mohácsi Tamburafesztivál

0

„A korabeli Mohács 13 kocsmájában 13 tamburazenekar játszott…”

2025. június 21-én, szombaton, 16 órától kerül megrendezésre immár tizennyolcadik alkalommal a Mohácsi Tamburafesztivál a Duna parti városban. A szombati  rendezvény a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola Szabadtéri színpadán, a Vörösmarty u. 3 szám alatt várja a látogatókat, a Mohácsi Kossuth Teátrum szervezésében. A baranyai város sok szeretettel készül a különleges hangszer szerelmeseinek vendéglátására az idei évben is a szombati programjával.

Mohács gazdag zenei életének jellegzetes szeletét jelentik a tamburazenekarok, melyekben apáról fiúra öröklődik a különösen a déli szlávoknál használatos hangszer mesteri megszólaltatásának titka.

Ezt a pengetős instrumentumot, illetve az ebből kialakult hangszercsalád tagjait közel másfél évszázada veszik kézbe a soknemzetiségű Duna-parti város zenészei: az általuk megszólaltatott dallamokat az itt élők és a vendégként ide látogatók mindig nagy örömmel hallgatták és hallgatják…

A 18. Mohácsi Tamburafesztivál programja:
16:00 Köszöntő, majd tamburazenekarok műsora:
Orkestar Radost
Poklade zenekar
Orkestar Planina
Orsós Sándor és a Lánycsóki Tamburaiskola Növendékei
Orkestar Glasovi
Versendi Kovács József és zenekara
Marko Križanović és TS MISIJA
20:00 Táncház a Glasovi zenekarral.

Helyszín: Schneider Lajos AMI Szabadtéri színpad, Mohács, Vörösmarty u. 3.

Időpont: 2025. június 21, szombat 16 órától 01 óráig.

Kellemes, napos, kora nyári idő várható szerdán Baranyában

Átlagosan 5 Celsius-fokkal volt hidegebb a kedd hajnal az ilyenkor szokásosnál, két tizedfok hiányzott a napi hidegrekord megdöntéséhez – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Kedd hajnalban a legmelegebb – a bejegyzéshez készített infografika szerint – a Baranya vármegyei Bodán volt, 14,0 fok.

Most pedig nézzük, hogy milyen időjárást ígér szerdára, Baranya vármegye területére a Meteo Mecsek:

Szerdán hajnalban Baranya vármegye területén derült időre ébredhetünk. A hajnali minimumok 10 és 14 fok között alakulhatnak, hűvösebb a völgyekben lehet.
Az északkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a zavartalanul napos idő, a légmozgás mérsékelt marad.
Szerda délután egy gyenge hidegfront vonul végig a baranyai térségen, amelynek hatására megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható.
A kellemesen napos, kora nyári időben a maximum hőmérséklet szerdán 25 és 27 fok között alakulhat Baranyában. Az északnyugati szél nagy területen élénkül meg. Este szakadozni kezd a felhőzet, így jó eséllyel tekinthetjük meg a több színben is pompázó Teliholdat. A hőmérséklet 20 fok alá süllyed. A légmozgás mérséklődik.

Forrás: mti.hu, met.hu, meteomecsek.hu

Régi-új edzővel indul a kozármislenyi csapat az NBI-ben

0

Régi-új edzőt köszönthetnek a kispadon a következő, NBI-es szezonban a baranyai város kézilabdás lányai és szurkolói. Kovács Tamás szakmai igazgató lesz egy évig a kozármislenyi csapat vezetőedzője. – olvasható a Kozármisleny SE hivatalos oldalán.

Így aztán a 2025/2026-os NBI-es szezonban a Kozármisleny KA női kézilabda felnőtt csapatát Kovács Tamás vezet az előttük álló, nem éppen könnyűnek ígérkező évadban. 

A döntés hátteréről a kinevezett edző nyilatkozott is, aki amúgy egyben a kézilabda szakosztály szakmai vezetője is. 

Kovács Tamás: Azzal kell kezdenem, hogy ez a döntés a vezetőség döntése és nagyon nehezen álltam bele ebbe a feladatba, mert rengeteg más feladatot is el kell végeznem. Ugyanakkor a jelenlegi szakmai és gazdasági helyzetben ezt látjuk a legjobb megoldásnak. A célom, hogy a stáb tagjaival – Vig Vivien kapusedzővel és Varga Imre erőnléti edzővel – szimbiózisban a rendelkezésre álló sportolókat éles helyzetben készítsük fel a felnőtt mezőnyben való helytállásra.  Ha valaki azt várja el, hogy bent maradjunk akkor az nincs tisztában a NBI erőviszonyaival! Ez nem lehet elvárás. De elvárás lesz az, hogy edzésről-edzésre, meccsről-meccsre fejlődjünk!  A klub jelenlegi gazdasági lehetőségei sem teszi lehetővé, hogy leigazoljunk top játékosokat. Ez biztos nagyon jó dolog, de nekünk a helyi utánpótlás a legfontosabb, így onnan fogunk meríteni. Őket kívánjuk felépíteni! Nem kell félni! Jó munkát végeztek az utánpótlásban dolgozó kollégák. Megteszünk mindent, de a fő cél, hogy szakmailag fejlődjünk! A megbízás egy évre szól. Ez az egy év a “nulladik” év. Látni kell, hogy generációváltás előtt állunk. Ez természetes – még ha fájó is tud lenni -, hiszen sok példaképet veszítettünk, veszítünk el. Ugyanakkor kiválóan képzett, de még rutintalan játékosok lépnek a helyükre. Meggyőződésem, hogy ők a következő példaképek! Idő és türelem kell hozzájuk. Nálunk ez megvan! Megvan, hiszen a mi közösségünk egyedülálló. Nincs még egy ilyen támogatói-szurkolói-szülői-sportolói közösség az országban, mint a miénk. Pontosan ez az erő, ami mindig, minden körülmény között átlendít bennünket a nehézségeken. Szükségünk lesz jövőre is erre az erőre, hiszen a küldetés “nulladik” éve nagyon nehéz lesz! De utána újra beköszönhet az “aranykorszak”! 

Nehéz év előtt áll a felnőtt csapat, de az elmúlt évek kiváló utánpótlás-nevelő munkája bizakodásra ad okot. Egy biztos, jövőre újra világsztárok érkeznek Baranyába és ezúttal az összes hazai meccset a mislenyi sportcsarnokban rendezi a kozármislenyi sport egyesület! A felnőtt keret kialakítása javában zajlik. Egyelőre annyi tudható, hogy két új érkezőt már bizonyosan hamarosan bemutatnak Kozármislenyben. – tudható meg a következő kozármislenyi kézilabdás évadról.

Ismeretlen férfi holttestet találtak Pécsen

0

2025. június 5-én, csütörtökön egy ismeretlen férfi holttestére bukkant a pécsi közterületen a Pécsi Rendőrkapitányság.

A rendőrök által Pécsen talált holttest azonosítása eddig nem járt eredménnyel, ezért a hatóság a lakosság segítségét kéri a férfi személyazonosságának a megállapításához! 

A Pécsi Rendőrkapitányság a police.hu oldalára még 2025. június 5-én feltette az ismeretlen férfi azonosításához szükséges adatokat, információkat.

Az ismeretlen férfi holttestről az alábbi információk állnak rendelkezésre:

Személyleírás: a férfi, testmagassága körülbelül 171–175 cm, testalkata vékony. Fogazata hiányos, és különösen figyelemre méltó, hogy az állkapcsa a bal oldalon törött volt, amelyet 6 db csavarral rögzítettek – ez az orvosi beavatkozás segíthet a beazonosításban.

Ruházatának leírása: egy világos színű, rövidujjú Adidas póló, melynek bal mellrészén hímzett Adidas jel és alatta felirat található. Egy piros-fehér nagy kockás póló, XS méretben. Egy sötét színű, M-es méretű melegítőnadrág, oldalán három csíkkal. 

Körözés elrendelés határozat száma, iktatószáma: 02010-157/502/2025.KÖR

Körözési eljárást lefolytató szerv: PÉCSI RK

Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:

Cím: 7601 PÉCS PF.: 249

Tel: 3672504450

Körözési eljárás határozat száma, eljárás iktatószáma: 02010-157/502/2025.KÖR

Háromnapos gyász Ausztriában: 9 áldozat, és öngyilkos lett a lövöldöző

Ahogy azt egy mai, korábbi írásunkban már olvashatták szörnyű vége lett annak a lövöldözéses ámokfutásnak, amely kedden, a délelőtti órákban zajlott le az osztrák város egyik középiskolájában.

Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a kedden történt grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető pedig öngyilkosságot követett el.

Grazban tartott sajtótájékoztatóján a néppárti kancellár kijelentette, hogy a három nap során félárbócra eresztik az osztrák zászlókat a középületeken, szerdán délelőtt 10 órakor pedig országosan egy perc néma csönddel is megemlékeznek az áldozatokról.

„Az egész ország szolidaritása hivatott némi vígaszt nyújtani e sötét órákban e szörnyű tett áldozatai hozzátartozóinak” – hangsúlyozta Stocker.

A kancellár szóvivője korábban az APA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az állami gyász elrendeléséhez a kabinet határozatára van szükség, amit a tervek szerint még ma meghoznak.

Gerald Ortner, Stájeroroszág tartomány rendőrfőnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elkövető egy 21 éves osztrák állampolgár volt, két lőfegyvert használt, amelyeket törvényesen birtokolt.

Mint mondta:

a grazi iskola elleni támadásban tíz ember vesztette éltét, az áldozatok közül hatan nők, hárman férfiak, az elkövető pedig önkezűleg vetett véget életének.

A tettes indítékát egyelőre homály fedi. Gerhard Karner osztrák szövetségi belügyminiszter szerint az oktatási intézmény egyik egykori diákjáról van szó, aki nem végezte el a szóban forgó középiskolát. A tettes korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

Elke Kahr, Graz polgármestere korábban közölte, hogy számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak.

A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

Forrás: mti.hu

Sok munkát adott a hosszú hétvége a baranyai tűzoltóknak

0

Az elmúlt hosszú hétvége nagyon sok munkát adott a baranyai tűzoltóknak. A hétvége folyamán 37 bejelentés érkezett a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A vármegye tűzoltói ezek alapján 8 tűzesetet számoltak fel, 20 műszaki mentést hajtottak végre. Hét jelzés tévesnek minősült, míg kettő nem igényelt tűzoltói vonulást.

Tűzeseteknél június 06-án, pénteken Palotabozsok településen egy családi ház mögött lévő dombos területen lekaszált és bálázott fűszéna gyulladt meg, aminek az oltását a bejelentő és a szomszédok locsoló tömlővel, valamint vödrökkel kezdték meg. A mohácsi hivatásos tűzoltók két gépjárművel közelítették meg a helyszínt, majd 3 gyors beavatkozó sugárral és kéziszerszámokkal eloltották el a tüzet. Az eset során személyi sérülés nem történt Pécsen, a Pipitér utcában, az úttest mellett száraz fű, gaz égett, amit a pécsi hivatásos tűzoltók egy sugárral eloltottak.

Június 07-én, szombaton Belvárdgyulán, az egyik ingatlan tulajdonosa a saját területén kerti munkálatokat végzett, majd az összegyűlt növényi hulladékot el akarta égetni. Rövid időre felügyelet nélkül hagyta a tüzet, majd amikor visszatért, látta, hogy a hátsó udvaron lévő aljnövényzet is meggyulladt. A tulajdonos a szomszédokkal közösen megkezdte a tűz oltását, amit a tűzoltók kiérkezéséig sikerült végrehajtaniuk. Az egység átvizsgálta helyszínt. Összesen 30 négyzetméteren égett le az aljnövényzet, kár nem keletkezett. Komlón, a Malompart dűlőbenegy fa hétvégi házban keletkezett tűz. A komlói tűzoltók kiérkezésekor a ház már teljes terjedelmében égett. Az egység egy sugárral fékezte meg a lángokat, a faház teljesen leégett, a körülötte lévő növényzet megperzselődött, de a tűz más ingatlanra nem terjedt át. Az eset során a faházban senki nem tartózkodott, személyi sérülés nem történt.

2025. június 08-án, Pünkösdvasárnap  Szigetváron, a temetőben 200-300 négyzetméteren lekaszált száraz fű, gaz égett, amit a tűzoltók kéziszerszámokkal oltottak el. Pécsen, a Bródy Sándor utca végén, 20 négyzetméteren lekaszált széna égett, amit az egység egy sugárral eloltott.

Június 09-én, Pünkösdhétfőn Pécsen, a Gomba utcában,egy ipari létesítmény egyik részében keletkezett tűz. A kisboltként üzemelő helységben egy hűtőszekrény gyulladt ki, és a tűz átterjedt a közvetlen környezetében található polcokra is. A pécsi egység az áramtalanítást követően a tüzet egy sugárral eloltotta, majd az üzletet átszellőztette. A bolt üzemeltetője a tűzzel érintett részben tartózkodott, sérülést nem szenvedett. A füst károsította a bolt összes helyiségének falazatát, más területet sem a füst sem a tűz miatt nem keletkezett kár. A Pipacs utcában 15 négyzetméternyi területen deszkák, fa nyílászárók és egyéb tárgyak égtek. A tűz a szomszédos lakóépületet is veszélyeztette. A pécsi hivatásos tűzoltók három gépjárművel vonultak a káresethez, kiérkezésükkor a tűz már átterjedt a lakóház tetőszerkezetének eresz részén lévő fa borításra is. Az egység 2 sugárral hajtotta végre a beavatkozást, valamint a tetőszerkezet megbontására is szükség volt. A lakóházban a tűz keletkezésekor nem tartózkodott senki. A helyszínen kapott információk alapján a tüzet az okozta, hogy az ingatlanon élők szalonnát akartak sütni, azonban a tűz átterjedt a farakatra, majd pedig a házra. Az eset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor, mivel az egyébként ideiglenes lakott ingatlan nem vált lakhatatlanná. A káreset felszámolása során tűzvizsgálatra okot adó körülmény nem merült fel.

Műszaki mentésekre is szinte minden nap szükség volt Baranya vármegye területén a pünkösdi hosszú hétvége folyamán. 2025. június 06-án, pénteken  Mohácson, egy társasházi lakásban lakók kizárták magukat, miközben az ebéd a tűzhelyen főtt, a lakás pótkulcsa pedig a bezárt gépkocsiban volt. A mohácsi egység kihúzós létra segítségével az ablakon át – károkozás nélkül – bejutott a lakásba, az ételt levették a tűzhelyről, majd biztosították a bejutást a tulajdonosnak. Pécsen, az Aidinger János és Nagy Imre utca kereszteződésében két személyautó ütközött. A gépjárművekben összesen 3 fő utazott. Az egység mindkét gépjárművet átvizsgálta, az egyiket pedig áramtalanította is. Az autó utasait a mentőszolgálat szakemberei vizsgálták meg és látták el. Szava településen egy családi ház udvarán levő, használaton kívüli, fedetlen, 25 méter mély kútba esett egy kecskegida. A siklósi hivatásos tűzoltók alpintechnikai eszközök segítségével élve felhozták a szerencsétlenül járt állatot.

Június 08-án, Pünkösdvasárnap  Komló-Jánosin két személyautó ütközött, aminek következtében az egyik forgalmi akadályt képzett, míg a másik jármű az út szélén állt meg az árokban. Az egység porral-oltó készülékkel biztosította a helyszínt, majd átvizsgálta és áramtalanította a járműveket. A gépjárművek utasai nem sérültek.

A pünkösdi hosszú hétvége viharos időjárása miatt több helyen is szükség volt tűzoltói beavatkozásra a vármegyében. Istvándi településen úttestre dőlt fát távolítottak el a szigetvári tűzoltók. Pécsett, a Kerényi Károly utcában egy 12 méteres fa garázsokra és egy gépkocsira gyökerestől kidőlt, egy kandelábert is magával rántva. A pécsi tűzoltók eltávolították a fát. A Katalin utcában egy négylakásos önkormányzati családi házas épülettömbben, az egyik háztető alatti tűzfal a közös udvarra omlott, aminek következtében a ház súlyosan károsodott, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A kidőlt tűzfal a szemben levő ingatlan áram kábeleit is lerántotta. A tűzoltók az életveszélyes udvarrészt körbekordonozták. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A Diófa utcában egy15 méteres fa dőlt az úttestre teljes útzárat képezve. Az Alkotmány utcában pedig egy kapubejáró fölött lévő erkély polikarbonát tetejét bontotta meg a viharos erejű szél, ami az alatta közlekedőket veszélyeztette. Az egység kihúzós, dugó létrán keresztül, kötél biztosítás mellett a megrongálódott erkély tetőt, majd kézi szerszámok segítségével a feltépett, meglazult részeket eltávolította. Az Űrhajós utcában, egy családi ház udvarában egy 25 méter magas diófa egyik nagy méretű ága letört, és a kerítésre, valamint a távközlési vezetékre esett. Az egység az ágat dugólétra és motoros láncfűrész segítségével távolította el. Dunaszekcsőn egy 20-25 méteres száraz fenyőfa dőlt a szomszédos házra károsítva a tetőt is. Szigetváron, egy fa száraz ágai töredeztek le a viharos szélben, amit a tűzoltók kihúzós létrával eltávolítottak.

2025. június 09-én, Pünkösdhétfőn Siklóson, a Baross Gábor utcában egy személygépkocsi letért az útról, árokba hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött. A járműben hárman utaztak, akik ki tudtak szállni. Őket a mentőszolgálat szakemberei látták el. A siklósi tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a sérült gépjárművet. Szigetváron, a Gyár utcában a tűzoltók egy 3-4 méteres, letört faágat távolítottak el, ami akadályozta a közlekedést. Pécsett, a Malomvölgyi tónál egy 10 méteres kiszáradt fa a tó körüli gyalogútra dőlt és akadályozta a gyalogos közlekedést. A tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a fát.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Testvére ölte meg 31 éves férfit

0

Megöltek egy 31 éves férfit a Nógrád vármegyei Somoskőújfaluban, a nyomozók az elhunyt férfi 29 éves testvérét őrizetbe vették – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Buda Gábor tájékoztatása szerint a főkapitányság tevékenység-irányítási központjába hétfő késő délután érkezett bejelentés arról, hogy Somoskőújfalu egyik mellékutcájának lakóházában két férfi összeverekedett.

A rendőrök a lakóház konyhájában egy erősen vérző, eszméletlen férfit találtak, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, amely az elsődleges adatok alapján idegenkezűség miatt következett be – mondta a szóvivő.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozók az elhunyt férfi 29 éves testvérét előállították, majd őrizetbe vették.

Az eset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Forrás: mti.hu

Legkevesebb tíz halottja van a grazi iskolai lövöldözésnek

Legkevesebb tíz halottja van a grazi polgármester közlése szerint annak a lövöldözéses ámokfutásnak, amely kedden, a délelőtti órákban zajlott le a város egyik középiskolájában.

Elke Kahr, Graz polgármestere, aki a helyszínen tájékozódott a történtekről, az osztrák állami hírügynökségnek elmondta, hogy a lövöldözésnek kilenc halálos áldozata volt, és a feltételezett elkövető is meghalt, aki a rendőrség szerint egyedül cselekedett, és akinek indítéka egyelőre ismeretlen.

A polgármester közlése szerint:

„számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak.”

A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

Az iskolában lövéseket hallottak, ezt követően riasztották a rendőrséget. A rendőrség szerint az iskola egyik diákja kezdett lövöldözni. Az osztrák médiaértesülések szerint iskolai zaklatás lehetett a tragédia hátterében.

Az iskola épületét a helyszínre érkező rendőrök kiürítették, a diákokat egy közeli épületben helyezték biztonságba, a szüleiket értesítették.

A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerülje el a környéket, ugyanakkor a rendőrség az X közösségi médiaplatformján azt írta: „A helyzet biztonságos. Nincs további veszély”.

Christian Stocker osztrák szövetségi kancellár és Gerhard Karner belügyminiszter is Grazba indult, hogy a helyszínen tájékozódjon a történtekről.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak az iskolai tragédia miatt.

„A Grazból érkezett hírek mélyen megráztak minket” – írta Ursula von der Leyen az X-en.

Forrás: mti.hu

Fotó forrása: Facebook

Gyerekekkel teli busz szenvedett balesetet

0

Ma reggel egy lengyel gyermekeket szállító autóbusz szenvedett balesetet kedden kora reggel az M3-as autópályán, Kál térségében – közölte Lázár levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Lázár Levente elmondta, hogy az autóbuszon 48-an utaztak, közülük 42 gyerek.

A Budapest felé haladó jármű az autópálya 100-as kilométerénél – eddig tisztázatlan okból – átszakította a belső szalagkorlátot, majd az elválasztó sávban állt meg.

Az eddigi információk alapján a balesetnek egy sérültje van – tette hozzá a sajtóreferens, jelezve, hogy az érintett szakasz mindkét oldalán egy sávon halad a forgalom.

Forrás: mti.hu, police.hu

Fotó forrása: Facebook/kekvillogo.hu