Kezdőlap Blog Oldal 226

Elhunyt Kincses Tibor olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

0

Életének 66. évében elhunyt Kincses Tibor olimpiai bronzérmes cselgáncsozó.

A Kecskeméten született sportember haláláról a judoinfo.hu szaklap számolt be hétfőn. A portál kiemelte, hogy Kincses – aki a Kecskeméti SC-ben előbb birkózott, majd sportágat váltott – 1974-ben szerezte meg az első magyar bajnoki címét a serdülő korosztályban, 1976-ban bronzérmet nyert az észak-koreai Ifjúsági Barátság Versenyen, majd 1979-ben Ulánbátorban elnyerte az IBV aranyérmét is.

A kiváló dzsúdós 1980-ban, mindössze 20 évesen megnyerte a 60 kilogrammos súlycsoportban a hazai olimpiai válogatót, így ő utazhatott a moszkvai ötkarikás játékokra, amelyen bravúros meneteléssel a harmadik helyen végzett.

Ezzel Tuncsik József 1976-os bronzérme után a sportág második magyar olimpiai érmét szerezte.

Később világbajnoki és Európa-bajnoki helyezett is volt, sportolói karrierje után pedig edzőként dolgozott Kecskeméten, majd rövid ideig Szegeden is.

Kincses Tibort a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról hamarosan intézkednek.

forrás: mti

fotó: judo.hu

Elhalasztották az Axiom-4 űrmisszió indulását

0

Elhalasztották az Axiom-4 űrmisszió indulását, így az legkorábban szerdán történhet meg – közölte a SpaceX hétfőn.

Az amerikai űrkutatási vállalatnak az X közösségi oldalon megjelent bejegyzése szerint az időjárási viszonyok, azaz a nagy szél miatt legkorábban szerdán indulhat el – a legénység soraiban a magyar Kapu Tiborral – az Axiom-4 küldetés a Nemzetközi Űrállomásra.

A SpaceX azt is közölte, hogy

szerdán helyi idő szerint reggel 8 óra az indulás tervezett pontos időpontja, amihez meghatároztak egy pótnapot, ami csütörtök reggel 7:37-es indulás.

Az űrhajó-egységet a SpaceX Falcon9 rakétája juttatja a világűrbe a floridai Kennedy Űrközpontból.

A legutolsó terv szerint az Axiom-4 felbocsátása kedden helyi idő szerint reggel 8:22-kor lett volna.

forrás: mti

Autós hegyi Eb-sorozat – Olaszországban harmadik helyen végzett Nagy Norbert

0

Nagy Norbert a négyes kategóriában harmadik helyen zárta az autós hegyi Európa-bajnokság idei hatodik állomását, amelyet az olaszországi Trentóban rendeztek.

A különösen technikás és Európa leghosszabb hegyi pályáján elért eredmény azért különösen értékes, mert a magyar pilóta új, turbómotoros BMW-jével komoly technikai nehézségek ellenére ért célba.

„Ez Európa leghosszabb hegyi pályája és a világon is az egyik legnehezebb. Valóban legendás helyszín. Nehéz volt betanulni, de végül olyan szektoridőket mentünk, amelyek bőven első helyet értek volna más pályákon. Ez mindenképp bizakodásra ad okot”

– értékelt az Európa-bajnok versenyző, aki pályafutása 21. szezonját teljesíti idén.

A harmincéves autóversenyző szerint az olajfogyasztástól kezdve a teljesítményingadozásig sok apróság nehezítette a dolgukat.

A hegyi Európa-bajnokság következő állomása Lengyelországban lesz öthetes felkészülési időszak után.

forrás: mti

fotó: facebook

Nem lesz melegvíz Komló egyes részein

0

A Komlói Fűtőerőmű Zrt. közleménye szerint távvezetéki elzáró szerelvények rekonstrukciós munkái miatt Komló különböző részein szünetel a használati melegvíz–szolgáltatás.

2025.06.10-2025.06.12. között szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás a Kossuth L. u. 99/1-101/1 szám alatt található közületek, a Kossuth L. u. 93-95-97-99-101 szám alatti épületekben. Valamint a Kossuth L. u. 103 szám alatt található Rendelőintézetben és Szilvás városrész városrészben.

2025.06.23-2025.06.24. között szintén szünetel a szolgáltatás a Hóvirág utcában és Kökönyös, valamint Körtvélyes városrészekben.

forrás: komloieromu.hu

Elhunyt Gaskó István

2025. június 8-án elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke.

Gaskó István 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el. – adta hírül honlapján a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája.

1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a VDSZSZ alapításában. 1990-ben már a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996-től 2016-ig a LIGA Szakszervezetek elnöke. 
 
Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg. A nevéhez fűződik a „TB mentés”, a vasúti „gördülősztrájkok” a feketegazdaság elleni tüntetések mellett a félpályás útlezáró akciók, aláírásgyűjtések és számtalan országos demonstráció szervezése is. -olvasható még.

forrás: LIGA

fotó: facebook

Egy kisrepülőgép balesete miatt több járatot töröltek Zágrábban

A zágrábi nemzetközi repülőtér 59 járatot törölt vasárnap egy Cessna 525 típusú repülőgép balesete miatt, amely kicsúszott a leszállópályáról.

A Franjo Tudjman repülőtér hétfői közleménye szerint a balesetet szenvedett repülőgépen nem voltak utasok, a személyzet közül pedig senki nem sérült meg.

Kiemelték: ilyen esetekben az eljárásnak megfelelően először helyszíni szemlét és vizsgálatot rendeltek el, majd megkezdődött a repülőgép mentése. Tekintettel arra, hogy a sérült repülőgép a kifutópálya szélén, földes terepen állt meg, a mentési eljárás összetett volt – írták.

A baleset vasárnap délután fél négykor történt, a repülőtér pedig éjfélig volt zárva. Ez idő alatt összesen 59 járatot töröltek: 28 indulót és 31 érkezőt.

A forgalom hétfő reggel óta normalizálódott, és a menetrend szerint közlekednek a gépek.

A repülőtér sajnálatát fejezi ki az utasoknak okozott kellemetlenségekért.

„Az utasok, az alkalmazottak és a repülőtér minden használójának biztonsága abszolút prioritás számunkra, ezért minden szükséges intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy azt a legmagasabb szinten tartsuk” – közölték.

forrás: mti

Ma van Charles Dickens angol író halálának 155. évfordulója

0

Dickens 1812. február 7-én született Landportban, Portsmouthban, nyolc gyerek közül a másodikként. Apja a tengerészeti pénztár hivatalnoka volt, aki 1824-ben az adósok börtönébe került. Az akkori szokásoknak megfelelően a felesége és a kisebb gyerekek is a börtönbe vonultak vele, de az akkor 12 éves Charles a család egy elszegényedett régi barátjánál maradt. Hogy el tudja magát tartani munkában állt és napi tíz órát dolgozott. Hiába család szabadult a börtönből a család, Charles anyja nyomására továbbra is dolgozott.

Charles Dickens 1836-ban megnősült és tizenöt év alatt tíz gyermeke született. 1857-ben mélységes szerelembe esett egy színésznővel, Ellen Ternannel, s ez a szerelem az egész további életében elkísérte. De Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről.

Dickenst kora egyik irodalmi kolosszusának tekintik. Ma is az egyik legolvasottabb angol szerző. 1843-ban írt műve, a Karácsonyi ének a valaha volt egyik legnagyobb hatású irodalmi mű. Többek között Twist Olivér, Ebenezer Scrooge, A kísértet-látó ember, valamint a Copperfield Dávid megalkotója volt.

1870. június 8-án agyvérzést kapott otthonában, és eszméletét sem nyerte vissza, majd másnap elhunyt. Akarta az volt, hogy egyszerű szertartással temessék el.

forrás: ekultura.hu, kepeskonyvtar.hu

További hírek itt!

Fővárosi szélrekordot hozott a hidegfront

0

Megdőlt a fővárosi szélrekord vasárnap – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.

Azt írták: vasárnap a főváros térségébe is erős széllökésekkel érkezett meg a hidegfront. Budapesten, a János-hegyen óránként 87,1 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó legnagyobb széllökés fővárosi rekordja.

A korábbi rekord ezen a napon óránként 82 kilométeres volt, amelyet szintén a János-hegyen mértek 2018-ban.

Korábban írtunk arról, hogy húsz Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az országban vasárnap délutánra. A bejegyzéshez készített infografika szerint vasárnap délután a Zala vármegyei Nemesbükön 14,6 Celsius-fokot mértek, míg a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekházán 34,5 fokot.

forrás: mti

A máriagyűdi templom ma is fontos búcsújáró hely

A Máriagyűdi Kegytemplom, Magyarország egyik legismertebb Mária-kegyhelye

A máriagyűdi templom, hivatalos nevén a Máriagyűdi Kegytemplom, Magyarország egyik legismertebb Mária-kegyhelye. Baranya megyében, Siklós közelében található ez a 18. század második felében a barokk stílusban épült zarándokhely.

A máriagyűdi templom vallási jelentősége a régmúltra nyúlik vissza, hiszen már a középkorban is zarándokhely volt. A templom Szűz Mária tiszteletére épült, és ma is fontos búcsújáró hely, különösen a katolikus hívők körében. Belső tere gazdagon díszített, a kegykép pedig számos imameghallgatásról és csodás gyógyulásról híres. A templomot szép természeti környezet veszi körül, ami tovább növeli a hely spirituális és turisztikai vonzerejét.

„Máriagyűd a Gyűdi Szent Szűz, Tenkes-hegy Fehér Asszonya oltalma alatt áll. A Boldogságos Szűz Mária háromszáz éve jelenéseivel kifejezte, hogy mindannyiunknak szüksége van a megpihenésre, a töltekezésre, a bizalom megerősítésére. Mária ezüstös palástját azóta is kiterjeszti fölénk, hogy az ő bizalomteljes mosolya töltsön el bennünket. Mi, akik itt élünk, ezzel a derűvel, békével várunk minden hozzánk érkezőt.” – olvasható a zarándokhely honlapján.

Máriagyűdön már a rómaiak idején lakott településen 1333-ban plébániatemplom áll, ahol a török időkben is folyamatos a keresztény istentisztelet, s a hódoltság békésebb évtizedeiben a környék legjelentősebb települései közé tartozott.

Ebből az időszakból származnak azok a legendák, amelyeket a ferencesek a 18. század közepén jegyeztek le. Ezek szerint Szent István korában bencés szerzetesek kápolnát építettek egy szláv eredetű Mária-szobor fölé. A szobor aztán eltűnt, majd egy csodatévő forrásnál remeték találtak rá. A 17. század második felében veszik kezdetüket a templomnál a Mária-jelenések. A siklósi ferences rendházfőnök 1698-ban kegyszobrot hoz a Kaproncáról, amelyet aztán a Rákóczi-szabadságharc idején el kell menekíteni Gyűdről – a későbbi tanúvallomások szerint a támadók ugyanis a szobrot el akarták pusztítani, ám ez több, egymást követő csodának köszönhetően nem sikerült. A kegyszobrot először a siklósi várban helyezték biztonságba, majd miután a várat beveszik a rác csapatok, a jószágkormányzó Eszékre szállította. Ez a szobor mindmáig az eszéki ferences templomban látható. 

Hétezer cég kért támogatást járműflottája zöldítéséhez

Hétezer cég kért támogatást járműflottája zöldítéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben azt írták, meghaladta a hétezret a vállalati e-autó programban beérkezett igénylések száma. A pályázók mintegy felének már ki is fizették a 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét – tették hozzá.

A kormányzati ösztönzésnek köszönhetően 8000 tiszta és csendes gépkocsival, köztük 1700 kisteherautóval bővült a hazai klímabarát állomány – tudatta a minisztérium.

A posztban felhívták a figyelmet arra, hogy

a kizárólag elektromos hajtású járművekből május végére már több mint 82 ezer állt forgalomba Magyarországon, ami az évtized elejéhez képest tízszeres gyarapodást jelent.

Azt írták, a gazdasági társaságok decemberig igényelhetnek még járművenként akár 4 millió forintot környezetkímélő gépkocsik megvásárlásához.

forrás: mti