Kezdőlap Blog Oldal 223

Elhunyt Babarczi Etelka

0

Gyászol a Pécsi Nemzeti Színház Társulata – olvasható a gyászhír a Pécsi Nemzeti Színház oldalán.

Életének 80. évében elhunyt Babarczi Etelka (1945-2025) a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagja, egykori gazdasági vezetője.

Őszinte részvétünk a családnak.

Megöltek egy 72 éves férfit

0

Megöltek egy 72 éves férfit Nagykőrösön – tájékoztatta szerdán délután a tragédiáról a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

A gyilkosság kedden történt; a főkapitányság büntetőeljárást indított – írta a rendőrség a közleményben.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem közölt az ügyről.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!

A MÁV 6,5 milliót fizetett vissza az utasoknak, miközben 45 százalékkal volt több vendég a Balatonnál pünkösdkor

0

Csak pünkösdhétfőn 11 500 vonatjegy után fizetett kártérítést a MÁV a késések miatt – erről Hegyi Zsolt, a vasúttársaság vezérigazgatója beszélt a Spirit FM-en.

Egyetlen nap alatt összesen hat és félmillió forintnyi kárigény érkezett. Eddig ez lett a legmagasabb összeg, mióta június 1-jén elindult a késési biztosítás rendszere. 

Az idén pünkösdkor 45 százalékkal több vendégnek örülhettek a Balatonnál – közölte a Visit Hungary Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata szerdán az MTI-vel.

Részletezték, a június elején berobbant kánikula igazi úti lázat és ezzel kimagasló eredményeket hozott, tavalyhoz képest 20 százalékkal több, 288 ezer vendég keresett kikapcsolódást az ünnepi hosszú hétvégén. A „pünkösd királya a magyar tenger volt”, az összes hazai vendég 30 százaléka a Balaton parton hűsölt ezen az ünnepen.

A szálláshelyek országszerte 516 ezer vendégéjszakát könyvelhettek el, 17 százalékkal felülmúlva a tavalyi ünnepi forgalmukat. A bővülés különösen a Balatonnál volt kiugró, ahol most 78 százalékkal több nemzetközi, és 37 százalékkal több hazai vendégéjszakát regisztráltak, mint a tavalyi ünnepi hosszú hétvégén.

A legnépszerűbb térségnek az utazók körében a Balatont követően a Mátra-Bük térsége, Budapest környéke, valamint Debrecen és térsége bizonyult – ismertették.

Kifejtették, az országos vendégforgalom 70 százalékát a vidéki desztinációk élvezhették. Az első nyári hőhullámban 14 százalékkal több, 169 ezer hazai utazó keresett enyhülést a hazai tájakon, mint a tavalyi ünnepi hosszú hétvégén.

Hangsúlyozták, a magyarok úti kedvét a Visit Hungary belföldi nyári kampánya is fűtötte. A turisták közül Budapestet követően a legtöbben Siófokot, Balatonfüredet és Szegedet vették célba. Meglepően sok magyar vendég kapcsolódott ki a fővárosban is, ahol tavalyhoz képest 17 százalékkal több belföldi utazót regisztráltak, akik 9 százalékkal több éjszakát töltöttek Budapest szálláshelyein.

A közleményben kitértek arra, a tavalyi ünnepi hosszú hétvégét csaknem 31 százalékkal túlszárnyalva idén 119 ezer külföldi turista pünkösdölt Magyarországon. A nemzetközi utazók közel kétharmada ezúttal is a fővárost választotta, ahová a legnagyobb számban az Egyesült Királyságból, Németországból, Amerikai Egyesült Államokból, Romániából és Izraelből érkeztek. Ugyanakkor 37 százalékkal több, 44 ezer nemzetközi turistát fogadtak vidéken is, elsősorban Németországból, Romániából, Ausztriából, Csehországból és Lengyelországból.

A legtöbb külföldi Hévíz, Siófok és Hajdúszoboszló, vagyis ugyancsak vízparti vagy fürdővárosok szálláshelyeit kereste.

Hozzátették, a szállodák pünkösdkor is jól jártak, az utazók 48 százaléka hotelekben pihent, 32 százalék pedig magán- és egyéb szálláshelyet választott. Mind a belföldi, mind a nemzetközi turisták körében a négycsillagos szállodák hódítottak, a hazai vendégek 53 százaléka, míg a külföldiek 54 százaléka foglalt ilyen kategóriájú hotelben. Kihasználtságuk is a nyári főszezont idézte, és elérte a 73-százalékot.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az is kiderült, hogy a kánikulai ünnepi hétvége legidősebb vendége 100 éves volt, Budapesten szállt meg egy közösségi szálláshelyen, míg a legfiatalabb csak pár hónapos kisgyermek volt, és a szüleivel a fővárosban egy négycsillagos szállodában pihent – írták a közleményben.

A főszezoni csúcsokat idéző forgalom a szálláshelyek bevételeiben is rekordokat döntött, az ünnep összesen 12,1 milliárd forinttal gazdagította a szálláshelyeket, 35 százalékkal múlva felül a tavalyi pünkösd hétvége eredményét – tájékoztatott a Visit Hungary.

Forrás: mti.hu

Polt Pétert választották az Alkotmánybíróság elnökévé

Polt Pétert választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé szerdán az Országgyűlés, új legfőbb ügyésznek pedig Nagy Gábor Bálintot választották meg.

Az Országgyűlés titkos szavazáson, a parlamenti képviselők kétharmadának támogatásával,134 igen és 13 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül választotta meg az Alkotmánybíróság elnökévé Polt Péter korábbi legfőbb ügyészt, akit májusban választottak tizenkét évre alkotmánybíróvá és a héten lépett hivatalba.

Ugyancsak titkos szavazáson, ugyanilyen szavazati aránnyal, az Alkotmánybíróság tagjává választották tizenkét évre Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát, aki szeptember 26-án lép majd hivatalba.

A képviselők szintén titkos szavazáson – ugyancsak 134 igen és 13 nem szavazattal – döntöttek arról, hogy kilenc évre legfőbb ügyésznek választják Nagy Gábor Bálintot, a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt.

Az Ab új elnöke és tagja, valamint az új legfőbb ügyész esküt tett a parlament előtt.

Forrás: mti.hu

Országos PTE siker: A befektetett munka sosem hiábavaló

0

Bosnyák Inez 2024-ben végzett a PTE Általános Orvostudományi Kar általános orvosi képzésén, jelenleg az Anatómiai Intézet PhD hallgatójaként kutatással foglalkozik és tanársegédként anatómiát oktat. Az idei 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában első helyezést ért el, dr. Reglődi Dóra, a PTE ÁOK Anatómiai Intézet igazgatója és dr. Váczy Alexandra, egyetemi adjunktus témavezetésében. Interjúnkban az OTDK-n szerzett élményeiről, a kutatómunkájáról beszélgettünk. – olvasható a pécsi sikerről a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.

Hogyan kezdődött számodra a kutatói pálya?
Még végzős gimnazistaként lehetőségem adódott, hogy a Transzlációs Medicina Intézetben bekapcsolódjak egy projektbe, így már akkor beleláthattam abba, milyen is kutatni. Az egyetem nekem mindig is összefonódott a kutatással, később a demonstrátorkodással. Másodévben, amikor a neuroanatómiát tanultuk, nagyon megtetszett. A gyakorlatvezetőm, aki később mentorom lett, illetve a kutatócsoportunk tagjai nagy hatással voltak rám, így kezdtem el kutatni, illetve oktatni az Intézetben, és úgy érzem, megtaláltam a helyem.

Hogy zajlik a munkátok a kutatócsoportban?
A Retina Kutatócsoportban dolgozom, ahol többek között egérmodellekkel foglalkozunk, amikkel például különböző oxigénhiányos retinabetegségeket vizsgálunk. Én egy általános modell optimalizálásán dolgoztam, ezt mutattam be az OTDK-n is. Ezen kívül különböző potenciális védő hatású szereket tesztelünk ezen modellek segítségével, hiszen számos nagyon gyakori, látáskárosodáshoz vezető kórkép alapja a retina oxigénhiányos állapota. Több projekten is dolgozunk párhuzamosan, mindenki részt vesz mindenkiében, hiszen ez csapatmunka. A kutatócsoport tagjai nagyon meghatározóak voltak mind az egyetemi éveim alatt, mind később. Úgy gondolom, igaz a mondás, hogy nem témát kell választani, hanem témavezetőt, az ő személyük nagyon fontos a kutatásban. Ezeket a projekteket nem is lehet egyénileg csinálni, hiszen rengeteg részfolyamatból állnak.

„Azok az alkalmak, amikor összeülünk, és egy-egy problémán „brainstormingolunk” is nagyon motiválóak, ilyenkor közösen gondolkodunk, és mindenki hozzárakja a saját részét.”

Különböző módszerfejlesztéseket is végzünk, ezek olyan eredményeket hoznak, amik így nem feltétlen látszanak kívülről, viszont a mindennapokban nagyon sokat segítenek a kutatócsoport életében. Folyamatosan van lehetőség a csatlakozásra is, most már nekem is vannak TDK hallgatóim, ez egyfajta körforgás.

Milyen volt az idei OTDK-n részt venni?
Nagyon meghatározó esemény volt számomra a mostani OTDK. Különösen örültünk annak, hogy Pécsen volt, hiszen így sokan el tudtak jönni megnézni – ismerősök, barátok, az egész kutatócsoport. Ez nagyon sokat adott hozzá az élményhez. Persze az ember örül, hogyha van eredmény, viszont a célunk inkább az volt, hogy utána úgy érezzük jól sikerült, ez pedig szerintem meg is valósult. Külön köszönet a szervezőcsapatnak, a tudományos szekciók gördülékeny lebonyolítása mellett, az egyéb programokra is nagy hangsúlyt fektettek. A gálavacsorán még fényfestés is volt. Minden adott volt ahhoz, hogy érezzük az esemény fontosságát.

Mit tanácsolnál azoknak, akik belekezdenének a kutatásba?
Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy minél előbb kezdjen el TDK-zni. Hogyha megfogalmazódik valakiben a gondolat, hogy jó lenne egy kutatásba bekapcsolódni – ha van egy téma, ami érdekli, vagy van egy témavezető, akihez szívesen menne – akkor ne várjon csak azért, mert nem mer belevágni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a befektetett plusz munka sosem hiábavaló, nem biztos, hogy pont akkor és úgy, de előbb-utóbb mindig megtérül.

Gyakorlatok alatt egy adott intézet vagy klinika mindennapi életébe csak felszínesen látunk bele, viszont amikor TDK-sként vagyunk jelen, együtt dolgozunk a többiekkel, akkor meglátjuk az egész felépítését. Szerintem sokkal jobb később úgy eldönteni, hogy hol szeretnénk dolgozni, vagy milyen hivatást választunk, ha ezt már megtapasztaltuk. Egy másik hatalmas előnye a TDK-zásnak, hogy az ember sokkal jobban megtanul gazdálkodni az idejével. Egy kutatócsoport tagjaként fontos feladataink vannak, mások számítanak ránk, ez egy egészen más felelősség, mint „csak” bemenni órákra. Sokat segít, hogy látom a témavezetőim időbeosztását, hogy a többiek közül ki hogyan csinálja, ebből is rengeteget lehet tanulni.

Forrás: univpecs.com

Anya és fia hamis üvegvisszaváltó kuponokkal csalt ki több millió forintot egy áruháztól

0

Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.

Az anya és fia páros a kezdetben a nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis vonalkódos címkékkel, majd visszaváltották azokat. Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat – úgynevezett vouchereket – használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be. Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.

A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.

Forrás: mti.hu

Parkolási pótdíjra hivatkoznak az SMS-es csalók Pécsen

0

FIGYELEM! Parkolási pótdíjra hivatkoznak az SMS-es csalók – olvasható a figyelmeztetés a pécsi BIOKOM Nonprofit Kft. hivatalos oldalán.

A pécsi BIOKOM Nonprofit Kft. az oldalán arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy parkolási pótdíjra hivatkoznak az SMS-es csalók. A

Az elmúlt napokban több lakossági jelzés is érkezett pécsi BIOKOM Nonprofit Kft.-hez arról, hogy ismeretlen csalók SMS-ben próbálják megtéveszteni a pécsi autósokat.

Az üzenetek állítólagos parkolási pótdíjtartozásra figyelmeztetnek, és egy kattintható hivatkozást is tartalmaznak, amely egy adathalász weboldalra irányítja a címzettet.

A pécsi BIOKOM Nonprofit Kft. felhívja a Pécsen parkolók, és a lakosság figyelmét, hogy a parkolási szolgáltatók nem küldenek SMS-ben értesítést semmilyen pótdíjról, sem egyéb fizetési kötelezettségről. Az ilyen üzenetek minden esetben hamisak, megtévesztőek, céljuk személyes adatok vagy bankkártyaadatok megszerzése.

A pécsi BIOKOM Nonprofit Kft. kéri, hogy aki ilyen üzenetet kap, ne kattintson a benne szereplő hivatkozásra, ne adjon meg semmilyen személyes vagy banki adatot, és amennyiben lehetséges, jelentse az esetet a mobilszolgáltatójánál vagy a rendőrségnél!

Szúnyoggyérítés lesz a héten a Duna mentén

0

Nem csíped, ha csípnek?– szúnyoggyérítés lesz még a héten 38 településen, közölte hivatalos oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

A korábbi esőzések nyomán a Duna mentén, Szekszárd, Baja és Mohács térségében jelentek meg nagyobb számban a kifejlett szúnyogok, ezeken a területeken gyéríteni kell őket.

A héten Bács-Kiskun, Baranya és Tolna vármegye harmincnyolc településén, összesen több mint nyolcezer-háromszáz hektáron végeznek földi kémiai kezeléseket a szakemberek.

Az ország legnagyobb területén továbbra is szárazság van, csak egy-egy átvonuló időjárási front okoz lokális esőket. Ennek következtében a szúnyogok ideiglenes tenyészőhelyeinek többsége továbbra is száraz, kiterjedt védekezésre a lárvák ellen jelenleg nincs szükség.

A korábbi esőzések nyomán azonban a Duna mentén, Szekszárd, Baja és Mohács térségében jelentek meg nagyobb számban a kifejlett szúnyogok, ezeken a területeken gyéríteni kell őket.

A héten Bács-Kiskun, Baranya és Tolna vármegye harmincnyolc településén, összesen több mint nyolcezer-háromszáz hektáron végeznek földi kémiai kezeléseket a szakemberek. Az apró cseppekre bontott készítményt permetezéssel, nagyon alacsony dózisban, platós gépjárműre rögzített berendezéssel juttatják ki. A kezeléseket az esti és éjszakai órákban végzik, így a méhekre és más nappal aktív rovarokra nincs hatással a beavatkozás. A legtöbb településen ULV technológiát alkalmaznak, amely csak csekély mértékben látható, így a közlekedést nem zavarja. A kezeléseket a települések lakott területein végzik, a pontos időpontok megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján, de az érintett önkormányzatok a kapott egyedi értesítés alapján maguk is tájékoztatják a lakosságot.  

 Meleg időben a csípőszúnyoglárvák fejlődése felgyorsul, akár egy hét alatt is megjelenhetnek a kifejlett egyedek. Minden szúnyog vízhez kötött életmódot folytat, sok faj számára a kisebb esők után a lakókörnyezetünkben létrejövő vízmegállások jelentik az ideális élőhelyet. A ház körül kialakult csípőszúnyog-tenyészőhelyeket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatója alapján magunk is felszámolhatjuk, ezzel csökkentve a szúnyogártalmat.

https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/633/Seg%C3%ADtse%20%C3%96n%20is%20a%

https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok.html

További információk érhetők el a szúnyoggyérítésről a katasztrófavédelem weboldalán:

https://www.katasztrofavedelem.hu/45/szunyoggyerites-gyik

Elhalasztották a SpaceX űrrakéta szerdai kilövését

Technikai problémák miatt röviddel a rajt előtt elhalasztották a negyedik kereskedelmi Axiom (Ax-4) űrmissziót, amelynek keretében először repült volna magyar, indiai és lengyel állampolgár az ISS űrállomásra – közölte a SpaceX szerdán.

A közlemény szerint: egy ellenőrzés során folyékonyoxigén-szivárgást fedeztek fel a rakétán.

Amint a hibát kijavítják és új indítási lehetőség nyílik, erről értesítést fognak küldeni – szól a közlemény.

A legénység tagjai a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson.

A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellett volna elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) .

Míg Whitson már többször járt az űrben, a három másik űrhajósnak ez lenne az első űrrepülése. Kapu és Uznanski-Wisniewski mérnökök, Shukla pedig az indiai légierőnél szolgál. Ők lennének az első indiai, lengyel és magyar állampolgárok az ISS fedélzetén.

Mindhárom ország polgárai jártak már az űrben, először az 1970-es és 1980-as években, orosz Szojuz-missziók keretében.

Az Ax-4 misszió legénysége körülbelül két hetet tölt majd az ISS fedélzetén.

A mostani lenne az amerikai Axiom Space vállalat negyedik kereskedelmi űrrepülési missziója,

amelyet a texasi Houstonban található székhelyű vállalat a NASA és a SpaceX együttműködésével valósít meg. A vállalat 2022-ben szervezte meg az első magánmissziót az ISS-re, amelyet 2023-ban és 2024-ben továbbiak követtek.

Közel három hetes időtartamával az Axiom harmadik küldetése volt az eddigi leghosszabb kereskedelmi űrutazás.

Forrás: mti.hu

Visegrádnál emelték ki a 27 éves fiatal holttestét

0
Visegrádon került elő annak a 27 éves esztergomi férfinek a holtteste, aki még egy csütörtöki fürdőzés alkalmával merült el a Dunában, eltűnéséről a rokonai értesítették a rendőrséget. A hatóságok búvárok segítségével kutattak a férfi után, de csak június 9-én, hétfőn találták meg.

Egyszerűen csak úszni ment a hűsítő vízbe a csütörtökön eltűnt 27 éves esztergomi férfi Dömösnél, aki a rokonaival strandolt a Duna-parton. A nyár eleji forróságban többször bement a vízbe lehűteni magát, majd úszni. Viszont mikor utoljára belemerült a folyó habjaiba, utána már nem látták kijönni a folyóból a fiatal férfit.

A bejelentést követően a rendőrség körözést adott ki, akik nagy erőkkel keresni kezdték, ebbe a keresésbe kapcsolódott be a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat is.

Hétfőn végül megtalálták a férfi holttestét, Visegrádnál − írta a Kemma.

Egy hét és egy nap leforgása alatt három ember is életét vesztette már idén nyáron Somogy vármegye vizeiben. Víztározó, halastó, és nagy folyó, gyermek, tinédzser és felnőtt nő. Első olvasatra a három eset eltérő, de mégis van legalább egy közös jellemzője a tragédiáknak, mégpedig az, hogy megelőzhetők lettek volna.

A rendőrség a police.hu oldalán is figyelmeztette a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal strandoljon nyáron.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai összegyűjtötték a fürdőzés alapvető (jog)szabályait, és az idei évre nézve is megfogalmazták a legfontosabb tanácsokat!

A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályait a 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet tartalmazza. A folyóvizekben (folyók, állandó és időszakos vízfolyások, holtágak) és állóvizekben (mesterséges és természetes tavak), továbbá vízi létesítmények (csatornák) vizében (a továbbiakban együtt: szabad vizek) fürödni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek.

Fürdésnek minősül az olyan úszóeszköz (játékcsónak, vízibicikli, banánhajó, felfújható eszközök stb.) vízen történő használata is, amely a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény szerint nem tekinthető csónaknak vagy vízi sporteszköznek, továbbá amelynek nem kell rendelkeznie a hajózási hatóság által kiadott hajóokmánnyal vagy a vízi sporteszközökre előírt típusjóváhagyással.

Tilos fürdeni:

  1. hajóútban;
  2. hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében;
  3. vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;
  4. kikötők, úszóműves kikötőhelyek, úszóműállások, hajóhidak, veszteglőhelyek, vízisportpályák, vízi repülőterek és hajókiemelő berendezések területén és 100 méteres körzetében;
  5. egészségre ártalmas vizekben;
  6. a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben;
  7. vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél, Veszprém és Zala megyéhez tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, valamint a Tisza-tó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra;
  8. éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig;
  9. ahol azt tiltó tábla jelzi.

A fürdési tilalmat 60×30 cm méretű fehér alapú kék hullámzó vízen fekete felsőtestet ábrázoló és átlósan 3 cm széles piros csíkkal áthúzott táblával kell jelölni. A táblán kék mezőben fehér színű nyíllal és a távolság (méter, kilométer) feltüntetésével kell jelölni a tiltott terület hosszát és irányát. A tiltó táblákat a tiltási határon is el kell helyezni.

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben. Gyermek és ifjúsági csoportok esetén a csoport vezetőjének a fürdőzők létszámának megfelelő számú, úszni tudó és vízi mentésben jártas felnőtt személyekből figyelő és mentő őrséget kell állítania.

Forrás: police.hu, kekvillogo.hu, kemma.hu