Kezdőlap Blog Oldal 222

Leáll a vízellátás több Parajd közeli településen, halpusztulásra is számítanak

Leáll a vízellátás csütörtökön több Kis-Küküllő menti településen, valamint halpusztulásra is számítanak a térségben, miután jelentősen megnőtt a folyó vízének sótartalma – közölte Raed Arafat román belügyi államtitkár. Szerdán nőni kezdett a Kis-Küküllő vízének sótartalma, ezért Dicsőszentmártonban, Vámosgálfalván és Szászbogácson, valamint a hozzájuk tartozó falvakban csütörtökön leáll a vízellátás.

Az országos katasztrófavédelmi hatóság (DSU) vezetője a News.ro tájékoztatása szerint azt is közölte, hogy a lakosságot mobiltelefonon és Ro-Alert üzenetben figyelmeztetik a vízellátás teljes leállására. Kérik őket, hogy tartalékoljanak vizet, ne fogyasszák a folyó vizét és az ebben elpusztult halakat, mivel a megnövekedett sótartalom miatt halpusztulásra is számítanak. Az érintett települések lakosainak az ivóvízhez hasonlóan csütörtöktől 30 ezer literes tartályokkal háztartási vizet is biztosítanak.

A Kis-Küküllő vízének sótartalma szerdán nőtt meg jelentősen, miután a parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak elterelésével megbízott cég munkához látott, és elbontotta a külföldi szakértők javaslatára felépített vízhozamlassító gátakat. Ráadásul úgy terelte el a patak vizét, hogy az ideiglenes medret nem szigetelte le.

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülésen a parajdi katasztrófában érintett két állami vállalat, a sóipari társaság (Salrom) és a vízügyi hatóság vezetőjének a menesztését kéri. Az RMDSZ politikusa szerint a két állami vállalat vezetőjét terheli a felelősség a helyzet súlyosbodása miatt, a köztük lévő állandó konfliktus megnehezíti a munkát.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy visszaállították a kivitelező által lebontott vízhozamlassító gátakat, és ennek eredményeképpen a patak fenti szakaszán csökkent a sókoncentráció.

„Bízunk abban, hogy nem lesz természeti katasztrófa ebből az emberi butaságból” 

– fogalmazott a Maszolnak Tánczos Barna.

242 utassal a fedélzetén lezuhant egy repülő

Lezuhant egy Egy Air India utasszállító repülőgépe a felszállást követően a gudzsaráti Ahmedábád repülőteréről – írja a HindustanTimes.

A gépen az indiai sajtó tájékoztatása szerint 242 utas volt. Az utasszámot a rendőrség a Reutersnek megerősítette. A BBC azt írja, hogy a gépen több mint 200 utas volt. – írja a telex.hu

Az Air India megerősítette: 242-en voltak a gépen

A légitársaság később kiadott egy újabb közleményt, amelyben azt írták: az utasokkal és a személyzettel együtt 242 ember volt a gépen.

„Köztük 169 indiai, 53 brit, 1 kanadai és 7 portugál állampolgár van. A sérülteket a legközelebbi kórházakba szállítják” – írta az Air India. Hozzátették azt is, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal az incidens kivizsgálásában, és a későbbiekben további információkkal fognak szolgálni.

Meg nem erősített hírek szerint a gép egy orvosi főiskola épületére zuhant rá Ahmadabád egyik sűrűn lakott városrészében, Megani Nagarban. – olvasható az mti.hu oldalán.

Fotónk illusztráció!

58. Mecsek Rallye a Pécs környéki hegyekben

0

Szombaton és vasárnap rendezik pécsi központtal az 58. Mecsek Rallye-t, a HUMDA országos bajnokság idei harmadik futamát, amelyen az előzetes várakozások szerint az összetettben élen álló Német Gábor és a miskolci idénynyitón győztes Turán Frigyes harcolhat a győzelemért.

A szezon első viadalán, a Diósgyőr-ralin a Német Gábor, Németh Gergely páros egy defekt miatt csak negyedikként zárt, utána viszont az Európa-bajnokság (ERC) magyarországi fordulójának keretén belül megrendezett Veszprém-ralit megnyerte, s mivel ott Turánék egy baleset nyomán feladni kényszerültek a küzdelmet, Németék az összetettben 31 pontos előnyre tettek szert a hatodiknak visszacsúszó riválissal szemben.

Német Gábor a Mecsek Rallye honlapján nyilatkozva elmondta, az idénynyitó után csalódottak voltak az elveszített pontok miatt, ugyanakkor a veszprémi siker új lendületet adott nekik, amit most Pécsen és környékén szeretnének továbbvinni.

„Szeretnénk jól szerepelni, de közben észben kell tartanunk az idei szezon fő célját: okosan, ésszel versenyezni. Nagyon szeretem a Mecsek pályáit, az erdei gyorsasági szakaszok különösen nehezek, ott dőlhet el sok minden. A sebesség, a ritmus és a pontos beállítások kulcsfontosságúak. Természetesen figyeljük Frici teljesítményét, hiszen ő az egyik fő ellenfél, de a többiek is szépen gyűjtögetik a pontokat. A legfontosabb, hogy ne hibázzunk, és a saját versenyünkből a legtöbbet hozzuk ki” – fogalmazott a versenyző.

A korábban a Mecsek Rallye-n kétszer győztes és több alkalommal is dobogós Turán kiemelte, szeretnék kijavítani a veszprémi hibát és tempós, tudatos versenyzéssel harcban lenni a győzelemért.

„A pályák többségét jól ismerjük, kisebb módosítások persze mindig előfordulhatnak, kíváncsian várjuk, mivel lepnek meg minket idén a szervezők. Különösen várom a hegyi szakaszt, ugyanis 1994-ben itt kezdtem a versenyzést, igaz, most fordítva, lefelé kell haladnunk a pályán” – nyilatkozta az Alfa Biztosító csapatának rutinos versenyzője. Hozzátette, a gumiválasztás és a megfelelő beállítások megtalálása kulcsfontosságú lesz.

„Reméljük, hogy az időjárás is velünk lesz, a hét elején még kánikulát jósoltak, azonban most úgy tűnik, enyhébb körülmények, körülbelül 28 Celsius fokos hőmérséklet vár ránk. Kicsit sajnáljuk, hogy kimarad a programból egy péntek esti városi gyorsasági, vagy egy látványos prológ, mert ez mindig extra motivációt és plusz nézői élményt jelent. Ennek ellenére ez az egyik legkedveltebb verseny itthon, így mindenképp sok szurkolóra számítunk” – jelentette ki.

Az összetett második helyén álló Tóth Tibor saját bevallása szerint „reális” célkitűzésként az első öt hely valamelyikének elérését fogalmazta meg előzetesen.

„Ha nem sikerül, akkor sem leszünk csalódottak, a lényeg, hogy pontokat gyűjtsünk. Jelenleg viszonylag jól állunk a bajnokságban, ugyanakkor Fricit és Gábort nagyon nehéz lenne befogni, sőt még a megközelítésük is kihívás. Ők ügyesebbek” – mondta a szintén Skodával induló pilóta.

A Mecsek-rali szombat reggel kezdődik, a mezőnyre két nap alatt 11 gyorsasági szakasz és 139,8 kilométer versenytáv vár. Az ingyenesen látogatható szervizpark a pécsi EXPO Centerben lesz.

IDE kattintva tájékozódhatnak az 58. Mecsek Rallye ideje alatt érvényben lévő útlezárásokról!

Forrás: mti.hu

Pécs felé teljes útlezárás az M6-os autópályán

0

Útkarbantartó járműnek rohant egy autó az M6-oson. Közlekedési baleset történt ma reggel az M6-oson – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

Őcsénynél Pécs felé forgalmi akadály van.

Útkarbantartó járműnek ütközött egy személyautó az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, a Tolna vármegyei Őcsény közelében, a 149. és a 150. kilométer között.

A műszaki mentést végző szekszárdi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a gépkocsit. A mentők is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol teljes szélességében lezárták az érintett sztrádaoldalt.

Egy autó útkarbantartó járműbe rohant Őcsény térségében. – olvasható a közlekedési balesettől a police.hu oldalán.

Balesetről érkezett bejelentés június 12-én reggel negyed kilenckor. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán a 149-es kilométerszelvény közelében egy autó útkarbantartó járműbe rohant.

Az érintett útszakaszon teljes szélességében lezárták az autópályát a helyszínelés és a műszaki mentés idejére. A Pécs felé vezető oldal forgalmát a Szekszárd-Centrum lehajtónál leterelik. Visszatérni a pályára a Szekszárd-Dél csomópontnál tudnak.

Fotónk illusztráció!

Útzárat vontak a pécsi főutcán motorozó kisgyermek köré

0
Amíg Tatán a 30 fokos buszban felejtettek egy 7 éves alvó kislányt az osztálykirándulás után, és az első osztályosnak kellett kitörnie az ablakot ahhoz, hogy kijuthasson a szorult helyzetéből, addig Pécsen kismotoros ovist kellett üldözni, mert „járművével” kikeveredett a főútra.

Igazán jól vizsgáztak a pécsi autósok az elmúlt nap folyamán, mikor is útzárat vontak egy, a főútra kitévedő apróság köré, hogy ezzel megakadályozzanak egy súlyos tragédiával járó közlekedési balesetet.

Dicséretesen, gyorsan és nagyon jól reagált több autós is Pécsen, amikor is egy kisgyermek a műanyag játékmotorjával az Athinay útra tévedt. A nem mindennapi esetről még egy videó is készült.

A pécsi kismotoros után a Bp-i Autósok oldala szerint az édesapa kétségbeesetten rohant, és folyamatosan hangos kiabálással próbálta visszatéríteni kisgyermekét a járdára, de végül mégis egy autós szállt ki a járművéből, és tett meg mindent azért, hogy az eltévedt kisgyermeket a sűrű napközbeni forgalomban az apa biztonságba tudja helyezni a motorozó gyermekét, addig egy másik pécsi autós pedig – a fehér jármű sofőrje – addig lezárta a forgalom elől az utat.

Kiemelt fotónk illusztráció!

Felújítják a somolyi, középkori templomromot

Felújítja a Market Építő Zrt. a ROM Vándor program keretében a Tolna vármegyei Regöly határában lévő, középkori templomromot, amely az egykori Somogy, későbbi nevén Somoly faluban állt.

A somolyi templomrom esetében a műemlék tégla- és kötőanyaga alapvetően jó állapotú, jelentősebb természeti eróziókat a falkoronán, a toronybelsőben és a lábazati részen észleltek.

A felújítási munkák során szükséges a torony repedéseinek, illetve a középkori, valamint az 1963-ban hozzáépített kiegészítő falazatok megfelelő összedolgozása, és az eredeti vakolatok restaurátori konzerválása. A rom adottságai és fekvése miatt nehezen megközelíthető, ezért a közvetlen környezete elhanyagolt; a felújítás ennek rendezésére is kiterjed.

Közleményükben kitértek arra, hogy a beavatkozások célja a műemlék szakszerű védelme, a sok száz éves téglafalazatok statikai megerősítése, restaurátori konzerválása, a villámvédelem kialakítása. A projekt ez év augusztusban fejeződik be – írták az MTI-nek..

Ismertetésük szerint Somogy falu 1389-től szerepel a levéltári forrásokban. A török kor kezdetén elnéptelenedhetett, 1580-tól vált újra lakottá. Végleges pusztulása és elnéptelenedése a tizenötéves háború során következhetett be.

A települést 1622-ben Somoly néven pusztaként említik. A templom 1721-ben már rom volt, a szentélye szinte teljesen elpusztult, 1824-től pedig csak a templomtorony állt.

1963-ban az Országos Műemléki Felügyelőség H. Nándori Klára építész tervei alapján a romot konzerválta, a kiomlásokat téglával egészítették ki. Átfogó régészeti kutatást 1999-ben végeztek.

Ennek alapján a templom egy periódusban épülhetett a 14-15. században, gótikus stílusban. Nyugati tornyos, egyhajós, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyes és egy északi épületes templom volt, sarkokon támpillérekkel. Az épület mellett temető terült el.

A cég honlapján azt írta, a ROM Vándor program célja a kisebb templom- és kolostorromok állagmegóvása, és szeretnének hozzájárulni a regionális túra- és zarándokmozgalmaink állomásainak gazdagításához.

A program 2025-ben elnyerte a műemlékekkel foglalkozó nemzetközi szervezet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elismerését a Somogyszentpálhoz tartozó varjaskéri templomrom helyreállításával.

Forrás: mti.hu

Fotó forrása: szakaly.hu

30 fokos buszban felejtették a 7 éves kislányt, az elsős kitörte az ablakot, hogy kijusson

0
Amíg Pécsen a pelenkás kismotoros ovist kellett üldözni a városban, addig Tatán a június 5-i, csütörtök, nyári forróságában a kiránduló buszon felejtettek egy alvó, első osztályos kisdiákot. – írta meg a 24.hu.
Osztálykiránduláson vettek részt a tatai Vaszary János Általános Iskola elsősei. Csütörtökön, a legnagyobb melegben érkeztek vissza az iskolájukhoz.
A buszon felejtett kislány osztálytársai már délután 2–3 óra körül hazaértek az osztálykirándulásukról.
Mikor a kisgyermekek leszálltak a buszról, az egyik felügyelő tanár sem nézte át a buszt és nem ellenőrizte, hogy minden kisdiák elhagyta-e a buszt.
Egy idő után a kislány édesapa elkezdte keresni a 7 éves kisgyermekét, és akkor derült ki, hogy az első osztályos kislány fent maradt a buszon. 

“A buszvezető bezárta a buszt, majd elindult a telephelyre a járművön alvó 7 éves kislánnyal együtt” – mondta a 24.hu-nak a szülő.

A szülő azt is elmondta, hogy a buszon maradt a kislánya, és amikor felébredt, nagy szerencséjére emlékezett egy akciófilmre, amiben azt látta, hogy ablaktörő kalapáccsal törik ki egy busz ablakát, ezért végső kétségbeesésében ő is, így tett.

Az első osztályos kislány két kézzel, minden erejét összeszedve markolta meg a kalapácsot, de elsőre nem sikerült kitörnie az ablakot, csak több erős ütés után tört ki az egyik vészkijárati ablak.

Az ablak betörésének a csörömpölésére figyelt fel a buszvégállomás mosdójában tartózkodó egyik sofőr, akit addig még csak fel sem hívták telefonon a pedagógusok, hogy hiányzik egy gyerek. A kislány körülbelül fél órát tölthetett egyedül a legalább 30 fokos buszon.

A kislány eltűnésére úgy derült fény, hogy az apa keresni kezdte a 7 éves kislányát a nagyobbik gyermekével, ám azt sehol sem találták. Mivel senki nem emlékezett rá, hogy a kislány leszállt-e a buszról, ezért kezdték el átnézni az iskola mosdóit. Így tudták meg azt az egyik kisgyerektől, hogy ő látta az osztálytársát aludni a buszon. Ekkor döbbentek rá, hogy a kislány fent maradhatott a kiürült buszon.

Az eset kapcsán felháborodott szülő véleménye szerint a kirándulást vezető pedagógus nem vállalta a történtekért a felelősséget, bár az ő hibájából tragédia is lehetett volna.

„Amikor a szülők jelezték az iskola vezetésének a dolgot, csak a csitítás ment és az, hogy miként lehetne eltussolni az ügyet. Kétségbe vagyunk esve, mert most jönnek az év végi osztálykirándulások. Hogy merjük egy ilyen társaságra bízni a gyermekeinket?” – tette fel a kérdést a napokig megnyugodni sem tudó szülő. 

“A Tatabányai Tankerületi Központ az iskola bejelentése alapján belső vizsgálatot rendelt el. Amikor a busz visszaérkezett az iskolához, egy járókelő vitatkozni kezdett az osztályfőnökkel és a sofőrrel, amivel akadályozta a hazatérő tanulók biztonságos leszállását. A konfliktus miatt sajnos egy alvó gyermek tíz percre az utastérben maradt” – nyilatkozta a lapnak az iskola igazgatója. 

Az időközben megindított belső vizsgálat során az már kiderült, hogy: “az osztályfőnök, amint azt észrevette, azonnal értesítette a sofőrt, aki visszasietett a buszhoz. A gyermek még mindig a buszon tartózkodott, de az egyik vészkijárat ablakát betörte, a buszsofőr azon keresztül nyitotta ki az ajtót. A tanárok megnyugtatták, hogy ügyesen cselekedett, de ettől függetlenül a belső vizsgálatot lefolytatjuk, és megtesszük a további szükséges lépéseket”

Kiemelt fotónk illusztráció!

Június 21-én nyit a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő szabadtéri részlege

0

A Mohácsi Uszoda és Termálfürdő felkészült a nyári kánikulára és már alig várják, hogy véget érjen az iskola, és megnyithassák a kültéri részlegüket.

Június 21-én, szombaton 10-tól várják a strandolni vágyókat a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő szabadtéri részlegén.

Nyitvatartás a következőképpen fog alakulni 2025. június 21-től:

Hétfő-péntek:

Beltéri rész: 8:00-20:00

Kültéri rész: 10:00-19:00

Szombat-vasárnap:

Beltéri rész: 9:00-20:00

Kültéri rész: 10:00-19:00

2025-ben is sok szeretettel várja vendégeit a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő a szabadtéri részlegén is.

A Mohácsi Uszoda és Termálfürdő a Duna partján egy utolérhetetlen, egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő, amely egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, és a sportolni, kikapcsolódni vágyó családokat. A fürdő szolgáltatásainak köszönhetően, egyszerre nyújt lehetőséget a csendes kikapcsolódásra és az önfeledt lubickolásra, ugyanakkor azoknak sem okoz csalódást, akik a gyógyvíz áldásos hatását szeretnék élvezni. A családi együttlét, az aktív pihenés és a kényeztető nyugalom harmonikus egysége a gyerekeket és felnőtteket egyaránt feledhetetlen élménnyel teszi gazdagabbá.

Forrás: mohacsuszoda.hu

Június 14: A világűr felfedezése előadás a pécsi Planetáriumban

0

Az emberek mindig is vágytak a Földön kívüli világ és más égitestek elérésére. Ezt a kalandot napjainkra egyre közelebb hozza az űrhajózás megindulása, és egyre több ember számára teszi az űrutazást lehetővé.

Igaz, hogy 2025. június 11-én, szerdán technikai problémák miatt röviddel a rajt előtt elhalasztották a negyedik kereskedelmi Axiom (Ax-4) űrmissziót, amelynek keretében először repült volna magyar, indiai és lengyel állampolgár az ISS űrállomásra, de minden nap izgatottan várjuk Kapu Tibor, magyar űrhajós utazását.

Addig is itt a lehetőség, hogy Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyed – Planetárium, Pécs, Felsővámház utca 52. szám alatt június 14-én, szombaton délután 15 órakor egy előadás keretében közelebb kerülhessünk olyan eseményekhez, mint például Gagarin és az űrsikló fellövéséhez, az űrsétákhoz, a Holdra szálláshoz.

Az előadás során a fontosabb eseményeket, kiemelkedő emberi és gépi teljesítményeket ismerheti meg a látogató. Részesei lehetnek, valamint betekintést nyerhetnek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére ott készült panoráma felvételek segítségével. Megfigyelhetik a Földet a világűrből, továbbá ellátogathatnak más bolygók közelébe és a Naprendszeren túlra is.

Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed – Planetárium, Pécs, Felsővámház utca 52.

Időpont: 2025. június 14., szombat 15 óra.

Érdekességek az űrkutatás történetéből. Az előadás 8 éves kortól ajánlott.

Tartós napsütéssel tér vissza a nyár Baranyába

Csütörtökön hajnalban még lehetnek felhők felettünk, majd fokozatosan szakadozni kezd, és nagy területen lesz tartósan napos idő Baranya vármegyében.
A csütörtök hajnali minimumok 11 és 15 fok között alakulnak. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. Délelőtt már derült időben lesz részünk, enyhülni kezd az idő. A légmozgás mérsékelt marad.
Csütörtökön délután már zavartalanul napos időre készülhetünk, a maximum hőmérséklet 25 és 28 fok között alakulhat. Az északkeleti szél mérsékelt marad.
Este folytatódik a derült idő, jelentősen visszahűl a hőmérséklet, a minimumok 15 fok közelében alakulhatnak. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. – ígéri a mai csütörtökre a Meteo Mecsek.