Keresi a rendőrség azokat a pécsi autósokat, akik tegnapelőtt hősiesen megvédték a kisautójával a forgalmas Athinay útra kikeveredő gyermeket.
Mi is beszámoltunk a nem mindennapi esetről: egy kisgyermek lábbal hajtott játékmotorjával forgalmas, többsávos úttestre gurult ki, hosszú métereket megtéve a forgalommal szemben. Az arra közlekedő autósok lélekjelenlétének, empátiájának és nem utolsósorban emberségének köszönhetően a gyermek sértetlenül megúszta ezt a borzalmasan veszélyes helyzetet. Egy sofőr az autóját védőpajzsként keresztbe fordítva állta el az utat, egy másik kiszállva cselekedett.
A rendőrség közleményben mondott köszönetet a „jelenleg még névtelen hősöknek”, akik nem nézték tétlenül a veszélyes szituációt, hanem példát mutattak összefogásból, emberségből.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a felelősség a gyermeket felügyelő felnőtté. „Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elég lehet a bajhoz. Egy forgalmas úttest nem játszótér, a felelőtlenség nem valamiféle véletlen, hanem döntés kérdése. Legyen ez a történet nemcsak hála, hanem tanulság is!” – írták.
A rendőrség szeretne személyesen is köszönetet mondani a segítséget nyújtó civileknek. Ezért kérik azokat, akik szemtanúi voltak az eseménynek, és a gyermek segítségére siettek, hogy jelentkezzenek ezen az e-mail címen: balesetmegelozes@orfk.police.hu
Tízből kilenc magyar tini már ivott, minden második rohamivó, és a lányok mentális egészsége az EU egyik legrosszabbja – írja egy friss kutatásra hivatkozva a 24.hu.
Az európai fiatalok egészségi állapotáról szóló ESPAD felmérés szerint a 15-16 éves magyar fiatalok a második helyen állnak szerhasználatban. Magyarország vezeti a listát a fiatalok dohányzási szokásait illetően, a lányok körében kifejezetten rosszak a számok. Több mint 53 százalékuk már kipróbált valamilyen dohányterméket. Ezek közül kiemelkednek az e-cigaretták és a különböző vapor termékek.
Az alkohol tekintetében még brutálisabb a helyzet, a 15-16 évesek 91 százaléka már fogyasztott alkoholt életében. Az úgynevezett rohamivás aránya pedig 42,4 százalék. Azt nevezik rohamivásnak, ha egy fiatal legalább egyszer öt vagy több italt fogyasztott el egy alkalommal az elmúlt hónapban.
A fiatalok mentális jólétét is vizsgálták, ezt egy indexben adták meg az európai országok tekintetében. A magyar fiúk értéke összességében átlagosnak mondható, de a lányok eredménye nagyon alacsony. Az övék 37,3 pont, miközben az átlag – és így a magyar fiúké is – 59 pont körül van. Ez alapján elmondható, hogy a magyar tinédzser lányok körében óriási az egészségtudatosság hiánya és a problémák elfojtása.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A hadsereg közlése szerint Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Teheránnal és annak térségbeli segítőivel. Irán Izrael mellett az Amerikai Egyesült Államokat is felelősnek tartja, és kemény választ ígért a támadásra.
Izraelben hajnali 3 órakor a polgári védelem vészjelzést adott ki, megszólaltak a légvédelmi szirénák. Telefonokon is értesítették a lakosságot, felszólítva mindenkit, hogy menjen az óvóhelyekre, miután több tucat izraeli harci gép iráni katonai célpontokat és nukleáris létesítményeket támadott.
Jiszrael Kac védelmi miniszter és az izraeli hadsereg (IDF) nemzeti szükségállapotot hirdetett az Irán elleni, megelőzőnek nevezett csapás és a lehetséges iráni válasz miatt. Az utasítások értelmében nem nyitnak ki az iskolák. A hadsereg felszólította a lakosságot, hogy maradjon a védett betonszobák és óvóhelyek közelében.
Az izraeli hadsereg, az ország vezérkari főnöke és miniszterelnöke egyaránt azzal indokolta a támadást, hogy Irán nagyon közel jutott a nukleáris fegyverek elkészítéséhez. Benjámin Netanjahu miniszterelnök angol nyelvű videóüzenetében közölte, hogy Irán akár néhány hónapon belül nemcsak elegendő dúsított uránnal rendelkezhet, hanem képes lehet ténylegesen nukleáris fegyvert is előállítani.
A katonai akciók miatt Izrael és Irán is lezárta légterét a polgári repülők elől.
Iránban, a helyi állami média közlése szerint, a légicsapások nemcsak katonai és nukleáris célpontokban, hanem lakóterületekben is okoztak kárt, és halálos áldozatok is vannak. Köztük van Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda parancsnoka – erősítette meg a gárda közleményben. A szervezet teheráni főparancsnokságát is találat érte. Az iráni televízió arról számolt be, hogy a natanzi atomlétesítmény térségét is csapás érte, de nukleáris szivárgásnak egyelőre nincs nyoma.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a zsidó állam teljes körű párbeszédet folytat az amerikaiakkal, és jó az együttműködésük. Marco Rubio amerikai külügyminiszter ezzel szemben azt közölte, hogy Izrael egyoldalú műveletbe kezdett Irán ellen. Szerinte az Egyesült Államok nem érintett a péntek hajnali légicsapásokban.
Irán Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat egyaránt felelősnek tekinti az ellene indított katonai akció miatt, és megtorlást helyezett kilátásba.
Befejezték a szekszárdi rendőrök az eljárást két faddi díler ügyében. A negyvenes éveiben járó férfi és nő felváltva szolgálta ki „gőzölős kristállyal” a kuncsaftokat.
A tavaly májusban indult ügyben a nyomozóknak információjuk volt, hogy egy faddi férfi kábítószert árul a lakásán. Fél tucat vásárlót hallgattak ki, majd a középkorú férfi és segítője lakásán is kutatást tartottak.
Az első ingatlanban lefoglaltak kábítószergyanús zöld növényi részeket és közel 12 gramm fehér kristályos anyagot is. A férfi többszöri nekifutásra tett csak beismerő vallomást. Elmondta, Kiskunhalason szerezte be több alkalommal, nagyobb mennyiségben az anyagot. A pakkokat otthonában porciózta, makd 5–6000 forintért árulta. Amikor más dolga volt, egy nő ismerőse helyettesítette. Ketten összesen másfél millió forintot vettek át a fogyasztóktól.
Kihallgatásukat követően mindkettőjüket őrizetbe vették. Letartóztatásba kerültek, jelenleg bűnügyi felügyeletben várják ügyük elbírálását.
Péntek hajnalban derült időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 12 és 15 fok között alakulhatnak. Az északkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt sem kell felhőkre számítanunk, marad a szikrázóan napos idő. A légmozgás továbbra is mérsékelt lesz.
Délután is marad a napos idő, szinte egy felhő sem lesz az égen. A hőmérséklet maximuma mindenütt 30 fok közelében alakul. Az északkeleti szél mérsékelt marad. Este sem várható felhőzet, derült lesz az ég. A minimumok 20 fok közelében alakulhatnak.
Szombaton hajnalban derült időre ébredhetünk. A minimumhőmérséklet 12 és 14 fok között alakulhat, a városokban pár fokkal melegebb is lehet. Az északkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült, felhőmentes idő, a légmozgás mérsékelt lesz.
Hosszan tartó súlyos betegségben 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardozó.
A hazai szövetség honlapja szerint Horváth Zoltánnak egész életében azzal a „bélyeggel” kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban talán a legnagyobb egyénisége.
Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban. Az 1960-as római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.
A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában nyert még aranyérmet.
Felfelé ívelő karrierjét egy rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté 1964-ben. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el. Viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult.
Ezt követően sokáig külföldön edzősködött, majd hazatért. Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte, végül hosszú betegség után hunyt el.
Hamarosan indul a levendulaszezon, ami több eseményt is hordoz magában ilyenkor. A Martonfai Levendulás Kert három hétvégén át tartó több programja és a pellérdi levendulaszüret mellett ezúttal egy magyarszéki eseményre hívnánk fel a figyelmet.
A Lavender Hill Mecsek közleményben hívja fel a figyelmet a Pécs közelében lévő levendulásukra. A szervezők június 14. és 29. között várják a levendula kedvelőket a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő szedd magad levendulaszüretükre.
A több, mint 2000 m2-en elterülő mélylila francia levendulából álló levendulamező a Mecsek északi lankáján helyezkedik el Magyarszéken, Pécstől mindössze 20 km-re, a Sikondai-tavak szomszédságában.
A levendulás a szedd magad levendula mellett házi szörpökkel, fotópontokkal, gyereksarokkal és kézműves termékekkel várja az érdeklődőket. Bővebb információ megtalálható a Facebook eseményben és a honlapukon is.
A Villányi-hegység déli lankáin, a Szársomlyó-hegy oldalában bújik meg egy különleges szabadtéri kiállítótér: a Nagyharsányi Szoborpark. Itt a természet és a kortárs kőszobrászat nemcsak találkozik, hanem szinte eggyé válik – mintha a hegy maga hívta volna életre ezeket a monumentális alkotásokat.
Az elnevezésről
A köztudatban a létesítmény többféle elnevezéssel rendelkezik: „Nagyharsányi Szoborpark”, „Villányi Szoborpark”, „Villányi Alkotótelep”, „Villányi Művésztelep”. Mivel a szoborpark Nagyharsány közigazgatási területén fekszik, a szimpozionok keretében végzett alkotó tevékenység itt zajlott, az elkészült műalkotások itt tekinthetők meg, továbbá a művészek lakóhelyeként szolgáló Gyimóthy-villa is Nagyharsány területén helyezkedik el, ezért esett a választás a „Nagyharsányi Szoborpark” elnevezésre.
A szoborpark története – művészet a mészkőben
A park története 1967-ben kezdődött, amikor fiatal magyar és külföldi szobrászok a korábbi kőfejtő területén nemzetközi alkotótábort hoztak létre. A cél az volt, hogy a helyi mészkövet használva tartós, nagyméretű szobrokat hozzanak létre, amelyek szabadon megtekinthetők maradnak a természetben. A kezdeményezés hatalmas sikert aratott: az évtizedek során több mint ötven alkotás született. A szobrok nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem mély filozófiai és társadalmi üzeneteket is közvetítenek – miközben harmonikusan illeszkednek a mészkőfalak és vadvirágok közé.
Új fejlesztések – kényelmesebb és elérhetőbb élmény – Kikerics panorámasétány
Az elmúlt években a park jelentős fejlesztéseken esett át, hogy még inkább látogatóbarát hellyé váljon.
Az egyik legnagyobb újdonság az újonnan kiépített, fémrácsos járófelületű sétány, amely biztonságosabbá és látványosabbá teszi a park bejárását. A sétány a terep fölött fut, stabil szerkezete miatt könnyen járható, csúszásmentes, és lehetővé teszi a környezet minimális bolygatását – ez különösen fontos a Szársomlyó-hegy védett élővilága miatt.
Több pontjáról lélegzetelállító panoráma nyílik a Villányi borvidékre, a szobrok elhelyezkedésére, valamint a hegy természeti képződményeire. A sétány modern, mégis letisztult formavilága jól illeszkedik a park esztétikájába.
Látogatóközpont és jegypénztár
Az új látogatóközpont korszerű információs pontként működik. Itt tudhatunk meg többet a szobrokról, a művészekről, a tábor történetéről, sőt a Szársomlyó-hegy különleges növény- és állatvilágáról is. A központ időszakos kiállításoknak és foglalkozásoknak is otthont ad.
Az új jegypénztár kényelmes és gyors beléptetést biztosít, a közelében pedig pihenőhelyek, kerékpártároló és parkoló is kialakításra került.
A művészet és természet találkozása
A park egyedi atmoszférája egyszerre nyújt vizuális, szellemi és természeti élményt. A mészkőszobrok monumentális csendje, a sziklafalak visszhangja és a tájból áradó nyugalom különleges hangulatot teremtenek. Itt nemcsak nézni, de érezni és gondolkodni is lehet – egy-egy szobor előtt hosszú percekre meg lehet állni, elmélázni.
Belépőjegyek és nyitvatartás (2025)
Belépőjegy árak:
Felnőtt: 1 000 Ft/fő
18 éves kor alatt, nyugdíjas, pedagógus: 500 Ft/fő
3 éves kor alatt regisztrációs jegy: 100 Ft/fő
Iskolás csoportok esetén 15 fős csoportonként 1 fő (kísérő) számára a belépés regisztrációs jeggyel (100 Ft/fő) lehetséges
NOE tagsági kártyával a 3. és további 14 év alatti gyermekek ingyenes belépésre jogosultak
A belépőjegy érvényes a szoborpark megtekintésére és a Kikerics panorámasétány használatára.
Nyitvatartás:
Április 1-től szeptember 30-ig: minden nap 9:00 – 19:00
Október 1-től március 31-ig: minden nap 10:00 – 16:00
Jegyvásárlás:
A helyszínen (új jegypénztárnál) készpénzzel és bankkártyával is lehet fizetni.
Érdemes a látogatást összekötni egy vezetett túrával a Szársomlyó-hegyre, amely különleges mikroklímájának és ritka növényvilágának köszönhetően Magyarország egyik botanikai kincsesládája. A hegyen több endemikus faj – például a magyar kikerics – is megtalálható, amit sehol máshol nem láthatunk az országban.
Kurfis Ilona természetfotós rakott ki egy felvételt egy busán utazó sirályról – hogy írja a Pecaverzum. A madár rádásul amellett, hogy potyautasként szelte a habokat még jól is lakott, mivel bele-beleharapott a halba.
Mai supozó nagy sirály a hullámzó Balatonon!
– írta készítője a felvételhez.
Kurfis Ilona közösségi oldalán osztja meg érdekes természetfotót, videóit. „Legfőképpen madarakat fotózom és videózom, de természetesen mindent, amit látok. Most volt egy kis fotókiállításom is” – írta a Sokszínű Vidéknek a Soponyán élő nyugdíjas hölgy.
Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák: június 3. és 11. között 70 tárgyból, 268 helyszínen, 4325 tantárgyi bizottság előtt mintegy 71 500-an vizsgáztak- közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az érettségi június 16. és július 2. között 1157 helyszínen, 3385 vizsgabizottság előtt, csaknem 326 000 középszintű szóbeli vizsgával folytatódik az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban.
A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket. A döntés elleni jogorvoslati lehetőségekről részletes tájékoztatás olvasható az Oktatási Hivatal honlapján.