Tilos lesz 18 év alattiaknak energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni. A parlament kedd délelőtt 174 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a KDNP-s Hollik István és Nacsa Lőrinc törvényjavaslatát.
A javaslat harminc nap múlva lép hatályba,...
Ülésnapokról történő kitiltással és több mint 80 millió forintos tiszteletdíj-csökkentéssel szankcionált az Országgyűlés hétfőn öt momentumos és egy független képviselőt, akik márciusban a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítása,...
Húsz hektáron ég a nádas Tiszafüred és Egyek között - közölte honlapján a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A nádast a mezőkövesdi és tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók felügyelet mellett leégetik, elhúzódó munkára lehet számítani - tették...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átvette szombaton a Komárom Város Díszpolgára címet Molnár Attila polgármestertől. A település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása, valamint a magyar nemzet érdekében végzett, erkölcsileg példamutató munkája elismeréseként
A...
Véget ért Ferenc pápa búcsúztatási szertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren szombaton.
Ferenc pápa koporsója az áthaladt a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon. Érintette a központi...
Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása Vatikánban Szent Péter-bazilika előtti téren. Amelyre mintegy kétszázezer hívőt vártak. A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti.
A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros,...
Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország lobogóját az Országház előtt, a budapesti Kossuth téren. A kormány a szertartás napjára a...
Összesen 423 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból bővítik a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő szolgáltatásait. Valamint túraútvonalakat alakítanak ki - közölte a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.
A beruházás...