Három különböző méretben készítette el a következő pápa első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Nem tudni előre, kit választ pápának a szerdán kezdődő konklávé, így különböző nagyságú, ötvenes, ötvennégyes és ötvennyolcas méretű reverendákat...
Hétfőn kezdődik az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 199. közgyűlése. Amely a bicentenáriumi rendezvénysorozat nyitánya is egyben.
Az MTA tájékoztatása szerint az ünnepi közgyűlés első napján az alapító, Széchenyi István...
A gyermekek biztonságának megóvása érdekében ellenőrzi a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeit a fogyasztóvédelmi hatóság. Ezt közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, az ellenőrzésekkel a játszótéri eszközök...
Átlépte az ötvenezret a falusi csokot igénylő családok száma. Ezt jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Facebook-oldalán.
Gyopáros Alpár azt írta, az 5 és fél éve elérhető otthonteremtési támogatási...
Megújulnak az OTP Bank digitális szolgáltatásai, július 1-től jelentős változások lépnek életbe a lakossági digitális szolgáltatásokban. Ezt közölte a bank vállalati kommunikációs csoportja csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, az OTPdirekt online banki felület...
Életének 75. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Erről tájékoztatott honlapján csütörtökön...
Két éve utazhatunk ország- és vármegyebérletekkel, amit hónapról hónapra 900 ezren vásárolnak meg - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán.
Hegyi Zsolt elmondta, az ország- és vármegyebérletekkel az utasok, az állam és a MÁV...
"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt. Ezért egy különleges tematikájú véradónapot szerveznek, az akció a négynapos hosszú hétvége miatt...