A tettyei malomkeréknél élő lakosok állították meg múltkor a kereket, a víz csobogása, illetve a kerék nyikorgása miatt, méghozzá úgy, hogy egy fadarabbal kiugrasztották helyéről. Akkor a Biokom azt ígérte, hogy pár...
A komlói rendőrök két órán belül elfogták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását a rablással gyanúsítható 19 éves helyi férfinak.
Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen azért, mert 2021. október 18-án 20...
Nagyon sok problémával kellett szembenéznie 2021. október 16-án, szombaton a Kozármislenyi Sportcsarnokban a Kozármislenyi Sportegyesület felnőtt, női kézilabda csapatának, és túl sok nehézség hátráltatta őket. A pályára lépők lelkesedése viszont ezen a...
Ha megnézzük a légköri helyzetképet, akkor az tudjuk elmondani, hogy csütörtökig bezárólag bizony kezdetben nyugati, majd egyre inkább déli, délnyugati áramlás lesz meghatározó.
Ezzel az áramlással napról-napra egyre melegebb léghullámok érik el Magyarország, és...
Mai napon, a délelőtti órákban, körbekerítették a pécsi Néprajzi Múzeum épületét, mert a homlokzatról hulló téglák veszélyeztették a járókelőket.
Elsősorban természetesen rögtön hívták a tűzoltókat, majd a megjelenésükig piros-fehér színű szalaggal lezártak...
A rablás előzménye: egy mohácsi nő, még idén május végén feljelentést tett, abból az okból kifolyólag, hogy a családi házának udvaráról elloptak egy kerékpárt, majd betörtek a házba is, ahonnan egy ütvefúrót,...
Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság az ellen a két helyi férfi ellen, akik ugyanannak a nőnek a sérelmére követtek el bűncselekményt.
Egy mohácsi nő tett feljelentést a rendőrségen még tavasszal azért, mert...
Reggel inkább még csak fátyolfelhők szűrhetik a reggeli napsütést, majd északnyugat felől egy felhősáv éri el a térséget. A felhők miatt csupán 4-6 fokig hűl a hőmérséklet. A déli szél mérséklet lesz,...