Category: Baranya

Gyilkosság történt Komlón

Előre kitervelten ölték meg az ápolásra szoruló idős hölgyet. A rendőrök 2021. október 23-án eljárást indítottak egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő...

Saját üvegházukból az asztalukra kerül, amit a nagyharsányi ovisok megtermelnek

Szerda délelőtt adták át a nagyharsányi óvodában azt az üvegházat, mely felépítésének lehetőségét a DDC Zöld megoldások pályázatán nyerte el az intézmény. Kovács Zita, az óvoda vezetője az ünnepélyes szalagátvágás előtt felidézte: a DDC...

Igazi őszi napunk lesz

Reggel kezdetben még gyenge eső előfordulhat, de a délelőtt folyamán felszakaozhat a felhőzet. A hőmérséklet 4-6 fok között alakulhat. Az északnyugati szél gyenge lesz.  Délutára mindenütt felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap....

Egy hét alatt két ittas sofőr is balesetet okozott.

Baranya megye közútjain 2021. október 11-e és 17-e között összesen 52 közlekedési baleset történt, amelyből tíz személyi sérüléssel járt. A balesetekben összesen 13-an sérültek meg, 11-en könnyebben, míg ketten súlyosan - áll...

Együttműködési megállapodást kötött a PTE és az MVM Energetika Zrt.

Együttműködési megállapodást kötött az oktatómunka, a szakemberképzés és a végzős hallgatók elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az MVM Energetika Zrt. (MVM) pénteken - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel. A...

Viharos szél érkezik!

Pénteken hidegfront érkezik, de már csütörtökön erős, néhol viharos szél várható. - adta hírül a Meteo Mecsek. De miért fúj ilyenkor már a front előtt erős – általában délnyugati szél? Először is három...

Hatalmas tűzgömb a Dunántúlon!

Többen jeleztétek, hogy hatalmas tűzgömböt láttatom elhúzni a Mecsek felett! Valószínűleg egy Meteor robbant fel a légkörben! - írja a Meteo Mecsek. A jelenség 18:28-kor volt látható! További részletek HAMAROSAN! Kiemelt kép – Kóró Anna

Az ISZOMM képviselője, közös frakcióba kényszerítené az ellenzéki koalíció pártjait

Az ISZOMM képviselője, közös frakcióba kényszerítené az ellenzéki koalíció pártjait. Ez lenne a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) országgyűlési képviselőjének frissen benyújtott javaslata, amely rosszul érintené a kormánypártokat is. De...
Most Popular