Kezdőlap Blog Oldal 76

Alapszakasz-győztes az NKA Universitas Pécs – 15 év után újra a csúcson

Történelmi sikert ünnepelhet Pécs női kosárlabdája! Az NKA Universitas Pécs magabiztos, 104–58-as győzelemmel zárta a női NB I. A-csoport alapszakaszát az UNI Győr ellen a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A csapat hazai pályán veretlen maradt, és 15 év után ismét az alapszakasz élén végzett!

A találkozó elején még a vendégek szereztek vezetést, ám Török Ágnes és Varga Alíz gyors válaszaival hamar egyértelművé vált, hogy ezen az estén ki diktálja a tempót. Held Lexi hárompontosa után már 8–3-at mutatott az eredményjelző, és innen nem volt megállás.

Az első negyed végére 28–14-es előnyt építettünk ki, a második játékrészben pedig tovább nőtt a különbség. Varga Alíz, Studer Ágnes és Nadija Smailbegovic kosarai stabilizálták a vezetést, míg Adenike Olawuyi és Tóth Orsolya hatékony játéka biztosította, hogy a nagyszünetre 50–31-es előnnyel vonulhasson a csapat.

A harmadik negyedben Olawuyi dominanciája és Smailbegovic újabb triplája után már 72–45-re vezettünk, a záró etap pedig igazi örömjátékot hozott. Török Ági, Tóth Orsi, Halmágyi Kitti és Held Lexi kosarai végül 104–58-as fölényes győzelmet eredményeztek.

A lefújás után a vezetőedző, Zeljko Djokic büszkén értékelt:

„Komolyan vettük a meccset, bár voltak sérültjeink és betegeink, és olyan produktummal rukkoltunk elő, ami a szurkolóknak is tetszhetett. Gratulálok a csapatnak és a stábnak az alapszakasz megnyeréséhez. Talán mi vagyunk az egyetlen klub, ahol nem történt változás az év során sem a játékoskeretben, sem a szakmai stábban – ez az állandóság segíthet minket a rájátszásban is. Ma este elmegyünk kicsit ünnepelni, hiszen utoljára a 2010/11-es szezonban nyertük meg az alapszakaszt.”

A 600 néző előtt lejátszott mérkőzés méltó lezárása volt egy kiváló alapszakasznak. Ez a siker nemcsak a pályán nyújtott teljesítményről szól, hanem a stabil szakmai munkáról, az összetartó közösségről és a pécsi kosárlabda iránti szenvedélyről is.

Forrás: NKA Pécs Női Kosárlabda Csapat

Sztrájk jöhet Pécsen – megint a buszsofőrök türelme fogyott el először

A pécsi buszsofőrök évek óta ugyanazt a harcot vívják: csak annyit szeretnének, hogy a felelősségteljes munkájukat legalább az ágazati szinthez igazodó bérrel ismerjék el. A pécsi városvezetés ismét pénzhiányra hivatkozik, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) pedig újra sztrájkkal fenyeget. Nincs új a nap alatt.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet legfrissebb bejegyzése szerint ismét elfajult a helyzet Pécsen. A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója a hivatalos bértárgyaláson nem tett javaslatot a 2026-os béremelésre – sőt, 0 százalékos „bérfejlesztési lehetőségről” beszélt. Az önkormányzattól nem kapott felhatalmazást, hogy ajánlatot tegyen. A bértárgyalás után, a sztrájk előtti egyeztetés nyolc percig tartott. Ennyi idő alatt egy busz sem ér végig egy belvárosi vonalon, nemhogy egy válságot kezeljenek. A SZAKSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a munkáltató nem nyilatkozott arról sem, hogy a kötelező hét napos egyeztető tárgyalásokat kívánja-e folytatni a SZAKSZ-al, mint a sztrájk szervezőjével. A sofőrök joggal érzik úgy, hogy a pécsi városvezetés nem veszi őket komolyan, és méregetik a tűrőképességüket. Miközben az országban a közlekedési ágazatban 8,6–13 százalékos béremelések történtek, Pécsen a nulla került az asztalra, így nem csoda, hogy a háttérben egy újabb határozatlan idejű munkabeszüntetés körvonalazódik – épp úgy, mint tavaly ősszel, amikor csak hajszálon múlt a sztrájk.

Péterffy: „az állam…”

A városvezetés szerint viszont nincs miből bért emelni. Péterffy Attila, Pécs polgármestere február 5-i posztjában súlyos számokat sorol: a pécsi közösségi közlekedés éves költsége 7–7,5 milliárd forint, az állami támogatás mindössze 7 százalék. A hiányzó összeget döntően az önkormányzat pótolja, miközben a kormány idén már 5 milliárd forintot von el „szolidaritási hozzájárulás” címén. A rendszer fenntarthatatlan – állítja a polgármester.

A pécsi városvezetés a létszámleépítésben látja a megoldást

Ruzsa Csaba alpolgármester PécsMa.hu-nak elmondta, arra kérte a Tüke Busz Zrt. igazgatóját, hogy „dolgozzon ki különböző forgatókönyveket arra, hogy a sofőrök hogyan kaphatják meg a kért bérfejlesztést”. Péterffy Attila egy tavalyi interjújában pedig gyakorlatilag meg is határozta az irányt: a béremelést olyan módon tudja kigazdálkodni a Tüke Busz Zrt., hogy valamivel kevesebb járatot indít, így kevesebb buszra, kevesebb üzemanyagra és kevesebb buszvezetőre van szükség.

Nem csak a sofőröknél, hanem az utasoknál is telik a pohár

A fenntarthatatlanság terhét továbbra is a dolgozók viselik. Azok az emberek, akik hajnalban ülnek volán mögé, csúcsidőben nyelik a feszültséget, és ők kapják az utasok elégedetlenségét is, amikor valami nem működik. És a pécsiek szerint sokszor nem működik, a szolgáltatás minőségére ugyanis nagyon gyakran van panasz. Az utasok rendszeresen tesznek közzé információt a pécsi csoportokban kimaradt, késő, vagy zsúfolt járatokról. Ezt igazolja az is, hogy amikor a Tüke Busz Zrt. nemrégiben összegezte a 2025-ös évet a közösségi oldalán, akkor letiltották a hozzászólás lehetőségét. Mint olvasható a posztban: 2025-ben a járatok mindössze 0,02 százaléka maradt ki – mindössze 108 alkalom. A poszt szerint ez „szinte marginális hibaarány”, a rendszer jól működik. Azzal, hogy a bejegyzés alatt korlátozták a hozzászólásokat, csak arra erősítettek rá, hogy nem biztos, hogy az utasok annyira elégedettek szolgáltatás színvonalával, amelyért egyébként tavaly ősztől többet is fizetnek a pécsiek. Hiszen, mint beszámoltunk róla, a Tüke Busz Zrt. tavaly október 1-jétől 20 százalékkal emelte a menetjegyek árát.

Gazdafórum Mohácson: a gabonapiac, az árak és a jövő kihívásai kerültek fókuszba

Második alkalommal rendeztek gazdafórumot Baranya vármegyében a legégetőbb agrárgazdasági kérdésekről – az első eseményt Sellyén tartották, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a szakmai egyeztetést. A mohácsi rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón a gazdálkodókat érintő mindennapi nehézségek, a piaci bizonytalanságok és a jövő kilátásai kerültek szóba.

A megjelenteket először Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai elnöke köszöntötte és elmondta, a termelők folyamatos döntéskényszerben élnek, ehhez pedig naprakész információkra van szükségük. Az üzemanyag-ellátással és az árakkal kapcsolatos bizonytalanság komoly aggodalmat kelt a gazdák körében, különösen a tavaszi munkák közeledtével.
– A gabonaárak méltatlanul alacsonyak, ilyen szintet utoljára tíz évvel ezelőtt tapasztaltunk – fogalmazott, hozzátéve: sokakat foglalkoztat az is, mennyire lesz stabil a piac, és biztosított-e a megtermelt termények értékesítése.

A térség mezőgazdasági hagyományairól és történelmi gyökereiről dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, Mohács 500 miniszteri biztosa beszélt. Felidézte, hogy a második mohácsi csatát (1687) követően alakult ki az a fejlett agrárkultúra, amely a gabonatermelésre épült, és amelynek alapjait a betelepülő népcsoportok – köztük a svábok – hozták magukkal. Ugyanakkor rámutatott: a klímaváltozás hatásai miatt ma már ebben a kiváló adottságú térségben is felmerül a kérdés, hogy a hagyományos gabonatermelés hosszú távon fenntartható-e.

A jelenlegi helyzetet és az előttünk álló kihívásokat dr. Szabó Balázs, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elemezte. Elmondta: a magyar agrárium 2025-ben rendkívül nehéz évet zárt, amelyet a klímaváltozás mellett növény- és állatbetegségek, valamint hibás uniós kereskedelempolitikai döntések is terheltek.
– A kormányzat a támogatások felgyorsított kifizetésével és adminisztratív könnyítésekkel segítette az ágazatot – emelte ki, ugyanakkor bírálta az Ukrajnával és a Mercosur-országokkal tervezett szabadkereskedelmi megállapodásokat, valamint a 2028-tól életbe lépő új uniós költségvetési tervezetet, amely szerinte súlyosan hátrányosan érintené a magyar gazdákat.

A gyakorlati problémákra Dr. Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége főtitkára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az országjárás során minden megyében hasonló gondokkal találkoznak: Baranyában különösen a piaci árak alakulása, az állatjárványok, a vadkár, valamint a földforgalmi szabályozás és a generációváltás kérdései foglalkoztatják a gazdálkodókat.
– Nemcsak előadásokkal készültünk, hanem valódi párbeszédre számítunk – hangsúlyozta.

Rétvári Bence: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból

A történelem a jövőnk tükre – fogalmazott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen. A IX. kerületi Málenkij Robot Emlékhelyen elmondott beszédében hangsúlyozta: Magyarországnak távol kell tartania magát minden háborútól, mert a 20. század tapasztalata azt mutatja, hogy a fegyveres konfliktusok nemcsak pusztítást, hanem újabb tragédiákat és szélsőséges ideológiák térnyerését is magukkal hozzák.

Az államtitkár az orosz–ukrán háború kitörésének negyedik évfordulóján arra figyelmeztetett: a múlt hibáit nem szabad újra elkövetni. Úgy fogalmazott, nem szeretnénk, hogy a 21. században ismét tömegsírok és katonai temetők nyíljanak Európában. Hozzátette, a történelem arra tanít, hogy a háborúk közvetlenül és közvetve is mérhetetlen emberi szenvedést okoznak, családokat tesznek tönkre, és teret nyitnak olyan ideológiák előtt, amelyek hosszú évtizedekre meghatározhatják egy kontinens sorsát.

Rétvári Bence felidézte: az első világháború megrendítette Európa korábbi rendjét, és hozzájárult ahhoz, hogy Németországban és Oroszországban szélsőséges rendszerek erősödjenek meg. Véleménye szerint a 20. század tragédiái – a nácizmus és a kommunizmus térnyerése – szorosan összefüggtek a háborús pusztítással. Kiemelte: a hatalomra jutott diktatúrák összességében százmilliós áldozatot követeltek.

Beszédében kitért arra is, hogy a kommunista diktatúra idején a polgári társadalom szétverésének egyik eszköze az egyház és a hit kiszorítása volt az oktatásból és a nevelésből. Emlékeztetett: magyarok százezreit hurcolták el „málenkij robotra” Szibériába, sok család több hozzátartozóját veszítette el a holokauszt során, és alig akad olyan magyar család, amelyet ne érintett volna az első világháborút lezáró békediktátum következménye.

Az államtitkár hangsúlyozta: „soha nem azok indulnak a háborúba, akik arról döntenek”. Éppen ezért Magyarországnak arra kell törekednie, hogy ne csatlakozzon háborús előkészületekhez, ne fordítson pénzt háborúra, és ne küldjön katonákat harcba, ugyanakkor őrizze meg saját védelmi képességeit és biztonságát.

A megemlékezésen felszólalt Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is, aki a szovjet fogságba hurcoltak emlékének megőrzését nevezte kötelességnek. Felidézte, hogy a második világháború során és az azt követő években mintegy egymillió magyar katona került szovjet fogságba, mellettük több százezer civilt hurcoltak el kényszermunkára, sokakat koholt vádak alapján politikai elítéltként a Gulág táboraiba küldve. Külön szólt Kovács Béla sorsáról, akit 1947. február 25-én tartóztattak le és hurcoltak el a megszálló hatóságok. A Független Kisgazdapárt főtitkára csaknem kilenc év fogság után térhetett haza, és története az igazságtalan meghurcolás jelképévé vált. Lefoglalt iratai ma is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán.

A rendezvényen Horváth Attila alkotmánybíró a jogszerűség kérdéséről beszélt, és arról, miként vezethet a jogállamiság leépülése a diktatórikus rendszerek kialakulásához.

A megemlékezés üzenete egyértelmű volt: a múlt tragédiáinak ismerete nem csupán emlékezés, hanem felelősség is. A felszólalók szerint a 20. század tanulsága, hogy a béke megőrzése nem pusztán külpolitikai kérdés, hanem nemzeti érdek és történelmi kötelesség.

Forrás: MTI

Elindult a pollenszezon: már most sokaknál jelentkezhetnek az allergiás tünetek

Az enyhe, tavaszias időjárás hatására ugrásszerűen megemelkedett a levegőben a korai allergén növények virágporának koncentrációja – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Az előrejelzések szerint egyre több pollenallergiás számíthat kellemetlen tünetekre a következő napokban.

Jelenleg a mogyoró pollenkoncentrációja jellemzően közepes, de több helyen már magas szintet is elér. Az éger virágporának mennyisége országosan közepes, ugyanakkor több térségben magas, sőt akár nagyon magas koncentrációt is mérhetnek.

A ciprus- és tiszafafélék virágpora egyelőre alacsony-közepes tartományban mozog, ám a szakemberek szerint rövid időn belül itt is jelentős emelkedés várható. Emellett már megjelent a levegőben a juhar, a kőris, a nyár és a szil pollenje is, bár egyelőre csak alacsony mennyiségben. A kültéri allergén gombák spóraszáma jelenleg még jellemzően alacsony.

  • Mire számíthatnak az allergiások?

Az érintetteknél elsősorban az alábbi tünetek jelentkezhetnek vagy erősödhetnek:

  • orrfolyás
  • tüsszögés
  • szemviszketés, könnyezés
  • torokkaparás
  • fáradtság.

Az NNGYK azt javasolja, hogy a mogyoró, éger, kőris, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenére érzékenyek időben készüljenek fel a tünetekre. Szükség esetén érdemes kezelőorvossal egyeztetni a megfelelő terápiáról, illetve a már bevált gyógyszereket időben elkezdeni alkalmazni.

A következő napok időjárása tovább befolyásolhatja a pollenterhelést: a melegebb, száraz, szeles idő kedvez a pollenek terjedésének, míg az eső átmenetileg csökkentheti a koncentrációt.

A szakemberek szerint az allergiaszezon idén is korán indult, így az érzékenyeknek érdemes fokozottan figyelniük magukra.

Forrás: NNGYK

Orbán Viktor: „Most biztonságra és stabilitásra van szükség”

A jelenlegi, „nagyon nehéz nemzetközi helyzetben” olyan kormányra van szükség, amely képes nemet mondani a külső nyomásra – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök kedden, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökeként egy sukorói fórumon.

A kormányfő szerint Magyarországra jelentős nyomás nehezedik az ukrajnai háború kapcsán. Úgy fogalmazott: olyan elvárásokkal szembesül az ország, mint hogy pénzügyi forrásokat biztosítson Ukrajnának, közös hitelfelvételben vegyen részt, vagy akár katonai jelenlétet is vállaljon. Véleménye szerint csak egy tapasztalt, határozott kormány képes ezekben a kérdésekben megvédeni a nemzeti érdekeket.

Gazdaság, rezsicsökkentés, különadók

A miniszterelnök kitért a gazdaságpolitikára is. Elmondta: a bankokra, energiacégekre és nagy nemzetközi kereskedelmi láncokra kivetett terheket a kormány rezsicsökkentés formájában juttatja vissza a családokhoz. Úgy véli, ha olyan kabinet alakulna, amely nem ezt a modellt követi, annak súlyos következményei lennének a magyar háztartások számára.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a választás kimenetelét nem elsősorban programok vagy szlogenek döntik el, hanem az, hogy melyik politikai közösség képes több támogatót mozgósítani. Példaként említette a 2002-es országgyűlési választásokat, amikor – megfogalmazása szerint – nem derült ki a jobboldali többség.

„Civilizációs kérdések” a kampány középpontjában

A kormányfő szerint a 2026-os választás tétje több alapvető kérdésben is megmutatkozik: ilyen a migráció, a háború, a családpolitika és az alkotmányos berendezkedés. Álláspontja szerint ezekben az ügyekben a jobboldali, nemzeti-konzervatív értékrend képviseli a magyar többség akaratát.

Beszédében élesen bírálta az ellenzéki erőket is. Úgy fogalmazott: amennyiben a Tisza Párt kerülne kormányra, akkor a háttérben álló gazdasági érdekcsoportok befolyása erősödne. Szerinte a jelenlegi kormány által bevezetett különadók – például a bank- és energiaadó – érzékenyen érintették a nagyvállalati szereplőket.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Brüsszel és Ukrajna érdeke egy „ukránbarát” magyar kormány létrejötte lenne, különösen az Európai Unió bővítése kapcsán. Álláspontja szerint Ukrajna uniós csatlakozása jelentős gazdasági terheket róna a közösségre, amelynek következményeit Magyarország is megérezné.

„Biztonság, tapasztalat, biztos kéz”

A miniszterelnök szerint a következő időszak legfontosabb kulcsszavai a biztonság és a stabilitás. Úgy fogalmazott: az olcsó energia és a kiszámítható gazdasági környezet a magyar családok életszínvonalának alapja, és ennek megőrzése nemzeti érdek.

A 2026-os országgyűlési választás kampánya így egyre inkább a nemzetközi helyzet, a gazdaságpolitika és az értékalapú viták köré szerveződik. A következő hónapokban várhatóan tovább erősödik a politikai mozgósítás, miközben a pártok igyekeznek saját táboraikat minél nagyobb arányban az urnákhoz vinni.

Forrás: MTI

Komplex vállalkozásfejlesztési program indult Baranyában – 70 milliós támogatással erősítik a helyi KKV-kat

Nyitókonferenciával vette kezdetét a Baranya Vármegyei Vállalkozói Központ (BMVK) új, átfogó vállalkozásfejlesztési programja Pécsett. A kezdeményezés célja, hogy a baranyai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, innovációs képességét és fenntartható működését erősítse a következő két évben.

Az „Üzleti környezet fejlesztése Baranya vármegyében tudásátadással, kompetenciafejlesztéssel” című projekt 2026. január 1-jén indult, és 2027 végéig valósul meg. A program megvalósítását a Nemzetgazdasági Minisztérium 70 millió forintos támogatással segíti.

A baranyai vállalkozások előtt álló kihívásokra reagálnak

Baranya gazdaságát döntően mikro- és kisvállalkozások alkotják, amelyek gyakran tőkehiánnyal, korlátozott piaci ismeretekkel és innovációs lemaradással küzdenek. A digitális és zöld átállás üteme sok esetben lassú, miközben a menedzsment- és pénzügyi kompetenciák fejlesztése is indokolt.

A BMVK komplex programja ezekre a problémákra kínál gyakorlati megoldásokat. A projekt keretében többek között az alábbi tevékenységek valósulnak meg:

  • vállalkozói kompetenciafejlesztő képzések,
  • egyéni és csoportos mentorprogramok,
  • mikrohitel-tanácsadás és pénzügyi tudatosság fejlesztése,
  • szakmai fórumok és vállalkozói klubok,
  • integrált kommunikációs és toborzási kampány.

Újszerű módszer a vállalkozói kompetenciák mérésére

A program egyik leginnovatívabb eleme egy speciális pszichometriai kérdőív alkalmazása. Ez a módszer nem előre rögzített személyiségdimenziók alapján értékel, hanem viselkedési és döntési mintázatokból épít egyedi vállalkozói profilt.

A rendszer segítséget nyújt a résztvevőknek többek között:

  • az önmenedzsment fejlesztésében,
  • a döntéshozatali és kockázatkezelési képességek erősítésében,
  • a vezetői és együttműködési kompetenciák fejlesztésében,
  • a mentális ellenálló képesség növelésében.

Tudásalapú fejlődés és együttműködés

A február 20-i nyitórendezvényen ünnepélyes köszöntők hangzottak el. Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke – a rendezvény védnöke – hangsúlyozta: a térség gazdasági megerősödésének kulcsa a helyi mikro-, kis- és középvállalkozások tudásalapú fejlesztése, az együttműködések erősítése és a fenntartható működési modellek elterjesztése.

A plenáris blokkban egyetemi, kamarai és vállalkozásfejlesztési szakértők elemezték a KKV-szektor előtt álló kihívásokat és lehetőségeket. Kiemelt figyelmet kapott a szakképzés szerepe, a pályaorientáció nemzetközi tapasztalatai, valamint a kompetens és tudatos vállalkozói működés feltételrendszere.

A kezdeményezés célja nem csupán az egyes vállalkozások fejlesztése, hanem a baranyai vállalkozói ökoszisztéma egészének megerősítése. A program hozzájárulhat a foglalkoztatás bővüléséhez, az innováció erősödéséhez és egy hosszú távon fenntarthatóbb üzleti környezet kialakulásához a térségben.

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját Magyarországon minden évben február 25-én tartják. Az Országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy ezen a napon emlékezünk meg mindazokról, akik a kommunista diktatúra áldozataivá váltak.

A dátum nem véletlen: 1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, ami a magyarországi kommunista hatalomátvétel egyik meghatározó eseménye volt.

Kikre emlékezünk?

  • Az internálótáborokba hurcoltakra
  • A koncepciós perek áldozataira
  • A kitelepítettekre
  • A Gulágra elhurcoltakra
  • Az 1956 utáni megtorlások áldozataira
  • Mindazokra, akik szabadságukat, megélhetésüket vagy életüket veszítették el a diktatúra éveiben.

A megemlékezések országszerte zajlanak, iskolákban, önkormányzatoknál és civil szervezeteknél is. Pécsen és Baranyában is rendszeresen tartanak koszorúzásokat, csendes főhajtásokat.

Ez a nap nemcsak a múlt felidézéséről szól, hanem a történelmi emlékezet és a szabadság értékének megőrzéséről is.

Már többször is keresték – ismét nem tudni, hol van Jovánovics Dávid

Ismét a nyilvánosság segítségét kérik a hatóságok a 17 éves Jovánovics Dávid ügyében. A fiút már több alkalommal keresték eltűnés miatt, ám tartózkodási helye továbbra is ismeretlen.

A Szigetvári Rendőrkapitányság korábban is adott ki körözést a fiú eltűnése miatt. A rendelkezésre álló információk szerint Dávid több alkalommal is engedély nélkül távozott a szigetvári lakásotthonból – 2025 májusában, szeptemberben, majd december 27-én is –, és azóta nem adott életjelet magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Korábban a Komlói Járásbíróság elfogatóparancsot is kiadott ellene kényszerítés bűntettének gyanúja miatt. Így a fiatal neve egyszerre szerepelt az eltűntként és bűncselekmény miatt körözöttek listáján is.

Jovánovics Dávid 2008. augusztus 2-án született Pécsen. Körülbelül 172–175 centiméter magas, sovány testalkatú, barna hajú és barna szemű. Korábbi eltűnésekor farmerkabátot, fehér pulóvert, farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a fiút, vagy bármilyen információval rendelkezik hollétéről, az tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

A hatóságok abban bíznak, hogy a lakosság segítségével ezúttal sikerül a fiút mielőbb megtalálni.

Forrás: police.hu

Elsőfokú ítélet Pécsen: öt év börtön a patacsi zártkerti tűzeset miatt

Elsőfokú ítélet született annak a pécsi férfinak az ügyében, akinek felelőtlen hulladékégetése 2022 augusztusában súlyos tűzesethez vezetett Patacs térségében. A Pécsi Törvényszék 2026. február 23-án a vádlottat közveszélyokozás bűntettében és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésében mondta ki bűnösnek, ezért öt év letöltendő börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte.

Egy gödörből indult a pusztítás

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2021 nyarán költözött egy pécsi zártkerti ingatlanba. Szomszédja telkén volt egy gödör, amelyet a vádlott rendszeresen használt arra, hogy ott égesse el a háztartási hulladékát – a tűzgyújtásra és hulladékkezelésre vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyva. A szomszéd többször kérte, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységgel, de a vádlott nem tett eleget a kérésnek.

A szárazság és a szél végzetesnek bizonyult

2022. augusztus 18-án, kora délután ismét hulladékot gyújtott meg a gödörben. A szemét között műanyagok és fémdobozok is voltak. A lángok a rendkívüli szárazság és az erős szél miatt gyorsan átterjedtek az aljnövényzetre, majd rövid idő alatt több ingatlan felé terjedtek tovább. Bár a vádlott és szomszédja megpróbálta eloltani a tüzet, nem jártak sikerrel. A segítséget végül a férfi barátnője hívta ki telefonon.

A tűz pusztító következményekkel járt, egy lakóház felrobbant, egy kétszintes ház teljesen leégett, több ingatlanon melléképületek, szerszámok és növényzet semmisült meg.

A bíróság szerint a vádlott szándékos magatartása 21 sértettnek okozott kárt, amely meghaladta az ötvenmillió forintot.

Kártérítés és költségek

A törvényszék döntött a lefoglalt bűnjelekről, több sértett részére kártérítést ítélt meg, más igényeket pedig polgári peres útra utalt. A vádlottat kötelezték a csaknem másfél millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így az ítélet egyelőre nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék