Kezdőlap Blog Oldal 75

Lila virágtenger az Ormánság szívében – különleges arcát mutatja a sellyei arborétum

Kora tavasszal egészen varázslatos látvány fogadja azokat, akik ellátogatnak a Sellyei Arborétum területére. Az öreg bükkfák alatt ezernyi apró virág nyílik egyszerre: az illír sáfrány finom, lilás-fehéres szirmai szinte összefüggő szőnyeget alkotnak a park egy részén. A virágzás csupán néhány hétig tart, mégis minden évben sokakat csalogat Sellyére.

Az arborétum múltja egészen a 18. századig vezethető vissza. A településen az 1700-as évek közepén gróf Batthyány Lajos építtetett kastélyt, amely később – házasság révén – a Draskovich család birtokába került. A ma is álló, barokk stílusú Draskovich-kastély műemléki védelem alatt áll, parkját pedig Draskovich Iván alakíttatta ki az 1760-as években.

A gondosan megtervezett kert az évszázadok során a Dél-Dunántúl egyik legszebb, fajgazdag parkjává fejlődött. Az arborétumban ma több száz lombhullató és örökzöld növényfaj található. A világ számos pontjáról – a Kaukázustól Japánig, Kanadától Spanyolországig – érkeztek ide különleges fafajok és dísznövények. Megtalálható itt többek között aranytuja, ezüstfenyő, páfrányfenyő, vérbükk, vértölgy és andalúziai jegenyefenyő is.

A tavasz első igazi hírnökei azonban kétségtelenül a sáfrányok. Ezek a hagymás évelők gyakran már az utolsó fagyok idején előbújnak a földből, s nem ritka, hogy még hófoltok között is virágoznak. A Sellyén tömegesen nyíló illír sáfrány (Crocus tommasinianus) alacsony termetű, 5–15 centiméter magas vadvirág, amely a fehér és a lila különböző árnyalataiban pompázik. Keskeny, fűszerű leveleinek közepén jellegzetes fehér csík fut végig.

Fontos hangsúlyozni, hogy az illír sáfrány Magyarországon védett növényfaj. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint – szálanként értendő –, ezért leszakítása, gyűjtése tilos. A legnagyobb tisztelet, amit adhatunk neki, ha csak gyönyörködünk benne, és érintetlenül hagyjuk, hogy jövő tavasszal is ugyanígy lilába öltöztesse az Ormánság egyik legszebb parkját.

Fotó: HarkafotóTeam

Tovább terjed az afrikai sertéspestis Baranyában – újabb korlátozások léptek életbe

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzete a vaddisznóállományban Baranya vármegyében. A fertőzések számának emelkedése miatt az országos főállatorvos újabb vadgazdálkodási egységeket nyilvánított fertőzötté, illetve magas kockázatúvá, és további intézkedéseket rendelt el a betegség terjedésének lassítására.

Az elmúlt hetek adatai szerint Baranyában mutatták ki a legtöbb ASP-esetet az országban. A megbetegedések több mint fele elhullott vaddisznók vizsgálata során derült ki, ami arra utal, hogy a vírus intenzíven jelen van az állományban. A szakemberek szerint a nagy vadsűrűség jelentősen hozzájárul a járvány gyors terjedéséhez.

A kialakult helyzetre reagálva Baranya vármegyében tizenhat, Somogy vármegyében öt vadgazdálkodási egység került fertőzött besorolásba. Emellett Baranyában további tíz, Somogyban pedig tizenhat területet magas kockázatú kategóriába soroltak át. A hatóság kezdeményezte az M60-as és M6-os autópályák mentén található vadátjárók és egyéb, a vaddisznók mozgását lehetővé tevő tereptárgyak lezárását is, hogy csökkentsék a fertőzés földrajzi terjedésének esélyét.

Fontos hangsúlyozni, hogy az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes. A vírus kizárólag a sertésféléket érinti, ugyanakkor rendkívül súlyos gazdasági következményekkel járhat. A betegség nem gyógyítható, és jelenleg nem áll rendelkezésre ellene vakcina. A fertőzés megjelenése esetén az érintett állomány felszámolása, valamint a kereskedelmi korlátozások jelentős károkat okozhatnak az ágazatban.

Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor a hatóságok kiemelten fontosnak tartják a megelőzést. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri az állattartókat, hogy a járványvédelmi előírásokat maradéktalanul tartsák be. Amennyiben a sertések között hirtelen fellépő lázas megbetegedést, elhullást vagy vérzéses tüneteket tapasztalnak, 24 órán belül értesítsék állatorvosukat.

A betegségről, az aktuális korlátozásokról és az érintett területekről részletes, folyamatosan frissülő tájékoztatás érhető el a Nébih hivatalos felületein.

Forrás: Nébih

Rátgéber László: A csúcsteljesítmény nem tehetség, hanem gondolkodásmód

A csúcsteljesítmény nem pusztán számokban mérhető eredmény, hanem tudatosan felépített gondolkodásmód – erről beszélt a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak tartott előadásán Rátgéber László mesteredző, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője.

A 59 éves szakember – aki klubedzőként több mint ezer mérkőzésen irányította csapatait, ebből 777 alkalommal a MiZo-Pécsi VSK együttesét, és 80 százalékos győzelmi mutatóval büszkélkedhet – már előadása elején tisztázta: sokan tévesen gondolják, hogy a csúcsteljesítmény pusztán annyi, hogy valaki gyorsabb, erősebb vagy több pontot szerez.

„A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód és olyan szokások rendszere, amelyek hosszú távon biztosítják a magas szintű teljesítményt. Ezek egymásra épülnek, és képessé tesznek arra, hogy folyamatosan a saját legjobb formádat hozd, miközben ki tudsz lépni a komfortzónádból” – hangsúlyozta.

Michael Jordan példája

Az előadás egyik emlékezetes része a későbbi világsztár, Michael Jordan pályafutásának kezdeti időszakát idézte fel. Rátgéber elmesélte: 1981-ben a Sports Illustrated címlapján az Észak-Karolinai Egyetem kosárlabdacsapata szerepelt, ám Dean Smith vezetőedző döntése alapján Jordan még nem került a borítóra, mert akkor még nem tett le annyit az asztalra, hogy kiérdemelje azt. A történet jól mutatja: a valódi teljesítmény mögött következetes mérésnek és elvárásrendszernek kell állnia. „Hiteles teljesítménymérés nélkül egyetlen rendszer sem működhet hatékonyan” – fogalmazott a tréner.

A pécsi „4R” filozófia

A baranyai vármegyeszékhelyen működő akadémián a munka az úgynevezett „4R” elv mentén zajlik: Rátgéber, roles, rules, responsibilities – azaz szerepek, szabályok és felelősségek mentén épül fel a rendszer. Az akadémia – amely egy egykori szennyvíztelep helyén jött létre – ma már a tudatos építkezés és a következetes szakmai munka szimbóluma Pécsen. A Szpartak Moszkvával 2009-ben Euroliga-győztes edző – aki a török Fenerbahçe SK csapatával is jelentős sikereket ért el – ugyanakkor hangsúlyozta: elsősorban pécsi klubedzőként tekint magára.

Komfortzóna? Inkább veszélyzóna

Rátgéber szerint a fejlődés legnagyobb ellensége a komfortzóna. Az 1993 és 2008 közötti pécsi sikerkorszak is folyamatos kihívásvállalásról szólt, és ugyanez a szemlélet hatja át ma az akadémiai munkát is. „A komfortzóna puhává tesz. A cél az, hogy olyan csapatmunkát hozzunk létre, amely az átlagemberből is átlag feletti teljesítményt hoz ki” – fogalmazott.

Vezetői alapelvei közül több is erős üzenetet hordoz:

Soha ne vezess be olyan szabályt, amelyet a legjobb embered nem fog betartani.
Egy szervezet kultúráját az a legrosszabb viselkedés határozza meg, amelyet a vezető még hajlandó eltűrni.
Annak az öt embernek vagy az átlaga, akivel a legtöbb időt töltöd.

Inspiráció a sporton túl

Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen részt vett többek között Stocker Miklós György, az egyetem Vezetéstudományi Intézetének vezetője, valamint Cziráky Fanni egyetemi tanársegéd is. A program végén a hallgatók kérdezhettek a mesteredzőtől. Rátgéber gondolatai azonban nem csupán sportolóknak szóltak. A rockzenéből vett üzenete – „olyanná válj, amilyen szeretnél lenni, bármit is tesznek ellened” – és a bátorságra buzdító tanácsa – „ha mindenki egy irányba tart, merj a másik irányba elindulni” – egyaránt a vezetés, az üzlet és az élet más területein is alkalmazható.

Több beavatkozás is munkát adott a tűzoltóknak Baranyában

Csütörtökön összesen hat esethez riasztották a Baranya vármegyei tűzoltóegységeket: két tűzeset és négy műszaki mentés történt a térségben. Három alkalommal a pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre.

Lakástűz Pécsett

Egy társasházi lakás előszobájában gyulladt ki egy biztosítékpanel Pécsett, a Maléter Pál úton. A tüzet a lakók még a tűzoltók kiérkezése előtt porral oltó készülékkel elfojtották. A pécsi egységek a helyszínen már nem tapasztaltak füstölést vagy lángolást, a lakás átszellőztetését követően további beavatkozásra nem volt szükség.

Benzinszivárgás a pályaudvaron

Szintén Pécsett, az Edison utcai pályaudvaron egy vasúti tartálykocsiból szivárgott benzin csütörtök délután. A pécsi hivatásos tűzoltók mellett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a mobil labor is a helyszínre érkezett. A szakemberek méréseket végeztek a szivárgás közvetlen közelében, de robbanásveszély nem állt fenn. A sérült tartályból az üzemanyagot egy másik kocsiba fejtették át, a munkálatok idejére a felsővezetéket áramtalanították. A kifolyt – mintegy egy deciliternyi – benzint edényben fogták fel. Az eset nem befolyásolta a vasúti közlekedést, és személyi sérülés sem történt.

Ráfutásos baleset a Batthyány utcában

Két személyautó ütközött össze ráfutásos balesetben Pécsett, a Batthyány utcában. Az ütközés következtében a hátsó jármű fennakadt az előtte haladó autó vonóhorgára, így a gépkocsik nem tudtak félreállni, forgalmi akadályt képeztek. A tűzoltók szétválasztották a járműveket, további beavatkozásra nem volt szükség.

Forrás: BVKI

Új elkerülő út épült Villányban, a városon belül

Ünnepélyes keretek között adták át Villányban a külterületi helyi közutak fejlesztését célzó beruházás részeként megvalósult új útszakaszokat február 26-án, a Kiserdei út mentén. A hideg idő ellenére sokan gyűltek össze a helyszínen, hogy tanúi legyenek annak a fejlesztésnek, amely hosszú távon is meghatározza a város közlekedését és fejlődését.

Mayer István polgármester beszédében hangsúlyozta: az új elkerülő út nem csupán közlekedési beruházás, hanem Villány élhetőségét javító, tudatos városfejlesztési lépés.
– Ez az út hozzájárul a belvárosi forgalom csökkentéséhez, biztonságosabb közlekedést teremt az itt élőknek, és rendezettebb feltételeket biztosít a városba érkezők számára is – fogalmazott.

A projekt előkészítése és megvalósítása hosszú éveket ölelt fel: a pályázatot 2021-ben nyújtották be, a végleges támogatói döntés pedog 2024-ben született meg. A csaknem 274 millió forintos támogatásból végül mintegy 205 millió forintból sikerült megvalósítani a beruházást, amely a polgármester szerint jól mutatja a felelős gazdálkodást.

A fejlesztés két útszakaszt érintett: a szőlőhegyi, korábban rossz állapotú makadám út felújítását, valamint a Kiserdei útnál kialakított új nyomvonalon megépült közel 477 méteres szakaszt. Utóbbi nemcsak új közlekedési kapcsolatot jelent, hanem egy nagyobb városfejlesztési koncepció fontos eleme is.
– Nem öt évre, hanem évtizedekre tervezünk. Ez az út a jövőbeli sport-, rekreációs és szabadidős fejlesztések egyik alapja – mondta Mayer István.

A rendezvényen részt vett Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár is, aki a külterületi utak fejlesztésének országos jelentőségére hívta fel a figyelmet. Elmondta: a vidékfejlesztési programoknak köszönhetően csaknem 2500 kilométernyi külterületi út újult meg az elmúlt években.
– A jó minőségű közlekedési infrastruktúra elengedhetetlen a gazdálkodás, az élelmiszeripar és a vidéki életminőség javításához – hangsúlyozta. Örömmel jelentette be, hogy Villány a Közös Agrárpolitika új pályázatán is sikerrel szerepelt, így további 118 millió forintból újabb útszakaszok felújítása valósulhat meg a közeljövőben.

Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke beszédében mintatelepülésként említette Villányt, kiemelve a tudatos, hosszú távú tervezés jelentőségét.
– A sikeres fejlesztések mögött mindig világos vízió és következetes munka áll – fogalmazott.

Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő a térségi fejlesztések összefüggéseiről, valamint a Mohács500 projekt elemeiről beszélt, és reményét fejezte ki, hogy Villány autópálya-csatlakozását is mielőbb meg tudják kezdeni.

A beszédeket követően Kecskés Márta lelkész és Darnai Ágoston plébános áldotta meg az új utat, az azon közlekedőket, és azokat, akik a megvalósításában részt vettek. Az ünnepséget szalagátvágás zárta.

Tűzesetek, balesetek, kidőlt fa – mozgalmas szerda a baranyai tűzoltóknál

Szerdán több helyszínen is szükség volt a Baranya vármegyei tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozására. A legtöbb riasztás ezúttal a pécsi hivatásos egységekhez érkezett, de Komlón és Mohácson is akadt dolguk az állománynak.

Súlyos égési sérülés Komlón

Súlyosan megégett egy munkás szerda reggel egy komlói cég telephelyén. A férfi az üzem kályhájának begyújtásához égésgyorsítót használt, amikor a tűz hirtelen belobbant, és a munkást méterekre repítette. A mentőszolgálat munkatársai azonnal megkezdték a sérült ellátását, a helyszínt a komlói hivatásos tűzoltók biztosították. További tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az eset körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

Karambol a 6-os főúton

Két személyautó ütközött össze szerda reggel a 6-os számú főúton, Pécs határában. A járművekben csak a sofőrök utaztak, személyi sérülés nem történt. A műszaki mentést a pécsi hivatásos tűzoltók végezték: átvizsgálták és áramtalanították a gépkocsikat.

Szabadtéri tűz Keszü és Pellérd között

Délelőtt száraz fű és gaz égett mintegy huszonöt négyzetméteren Keszü és Pellérd között. A pécsi egységek egy vízsugárral rövid idő alatt megfékezték a lángokat, így a tűz nem okozott további károkat.

Kidőlt fa rongált meg egy hétvégi házat Gyódon

Kora délután egy kiszáradt fenyőfa dőlt rá egy hétvégi házra Gyódon. Az épületben és egy villanyvezetékben is kár keletkezett, de szerencsére senki nem sérült meg. A fát a pécsi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították, majd megszüntették a veszélyhelyzetet.

Oszlopnak és kapunak hajtott egy autó Mohácson

Mohácson, a Hunyadi utcában egy személyautó előbb egy távközlési oszlopnak, majd egy családi ház kapujának ütközött. A sofőr önerőből kiszállt a járműből, nem sérült meg. A mohácsi hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt, áramtalanították a gépkocsit, a kifolyt üzemanyagot felitatták, a sérült oszlopot pedig elkerítették.

Autó gyulladt ki Pécs belvárosában

Este Pécs belvárosában, a Bajcsy-Zsilinszky utcában gyulladt ki egy parkoló személyautó motortere, feltehetően műszaki hiba miatt. A tűz nem terjedt át más járművekre. A pécsi hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el a lángokat. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Forrás: BVKI

Defibrillátorral erősíti a biztonságot a Pécsi Nemzeti Színház

Újabb fontos lépést tett a közönség és a munkatársak biztonsága érdekében a Pécsi Nemzeti Színház: az intézmény egy korszerű defibrillátor készüléket szerzett be, amely az előadások ideje alatt folyamatosan rendelkezésre áll.

A színház számára a nézők és a dolgozók biztonsága kiemelt jelentőségű. Az új eszköz beszerzésével tovább erősítették az egészségügyi felkészültséget, így egy esetleges rosszullét vagy váratlan egészségügyi vészhelyzet esetén azonnali segítség nyújtható a helyszínen.

Bár a teátrum vezetése bízik abban, hogy a készülékre soha nem lesz szükség, fontosnak tartják, hogy a lehető leggyorsabb beavatkozás feltételei adottak legyenek. A defibrillátor a színház munkatársainak felkészültségével együtt egy biztonságosabb, gondoskodóbb környezetet teremt a nézőtéren és az intézmény egész területén.

A Pécsi Nemzeti Színház számára a magas színvonalú művészeti élmény mellett a közönség jólléte és biztonsága is alapvető érték – az új fejlesztés pedig ezt az elkötelezettséget erősíti.

Segítségnyújtás helyett élőben közvetítette a lakástüzet egy baranyai férfi

Segítségnyújtás helyett mobiltelefonjával közvetítette élőben egy lakástűz drámai pillanatait egy baranyai férfi – az ügyben a Siklósi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.

A vád szerint 2025 januárjában egy baranyai faluban kigyulladt egy családi ház. A szobában tartózkodó férfi ruhája lángra kapott, alsó végtagjai megégtek. A sértettnek sikerült kimenekülnie az égő helyiségből, és levetnie magáról a lángoló ruhadarabot. A házból felesége és két gyermekük is kijutott, majd segítségért kiabáltak.

A környéken élők közül többen a helyszínre siettek, és segítettek a tűz oltásában. A vádlott is rövid időn belül megérkezett, látta a lángokat és a súlyos égési sérüléseket szenvedett férfit – azonban a vádirat szerint nem nyújtott segítséget.

A mentők és a tűzoltók kiérkezéséig a sérült férfi többször összeesett, földre rogyott, sőt több alkalommal is visszaindult az égő ház irányába. A vádlott mindvégig a helyszínen tartózkodott, de a tőle elvárható segítséget nem adta meg.

Ehelyett élő közvetítést indított közösségi oldalán. A felvételt a rendőrség és a tűzoltóság megérkezése után is folytatta, sőt sérelmezte, hogy a beavatkozó járművek akadályozzák a videó készítését. Amikor a mentők kiérkeztek, a mentőtiszt felszólította a jelenlévőket, hogy a felvétel készítése helyett inkább segítsenek, a vádlott azonban a közvetítést tovább folytatta, és a mentőtisztet sértegette.

Az élő adásban az is látható volt, amint a súlyos égési sérüléseket szenvedett, alsóneműre vetkőztetett férfit a mentősök hordágyra fektetik és a mentőautóba emelik. Az ügyészség szerint a férfi nemcsak elmulasztotta a segítségnyújtást, hanem a közvetítés során a sértett személyes adatait és képmását is jogosulatlanul kezelte, nyilvánosságra hozta.

A Siklósi Járási Ügyészség a férfit segítségnyújtás elmulasztásának vétségével és személyes adattal visszaélés vétségével vádolja.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Fenntarthatóság és segítségnyújtás kéz a kézben – papírbriketteket készítettek a pécsi Babits diákjai

Példaértékű kezdeményezés valósult meg Pécsett: a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnázium diákjai a kötelező 50 órás közösségi szolgálat keretében papírbriketteket készítettek, amelyekkel egy rászoruló család téli fűtését segítik.

A tanulók az összegyűjtött papírhulladékot hasznosították újra, így a projekt egyszerre szolgálta a környezetvédelmet és a társadalmi felelősségvállalást. A brikettek fűtésrásegítő megoldásként járulnak hozzá a család mindennapjaihoz a hideg időszakban, miközben a diákok személyes tapasztalatokon keresztül tanulhatták meg, mit jelent a felelős gondolkodás és az aktív közösségi szerepvállalás.

A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a PTE Zöld Egyetem Program törekvéseihez, amely a fenntartható fejlődési célok megvalósítását, az egyetemi polgárok környezettudatos szemléletének erősítését és a gyakorlati, szemléletformáló programok támogatását tekinti egyik alapfeladatának.

A program jól példázza, hogy az oktatási intézmények nemcsak tudást adnak át, hanem értéket is közvetítenek. A pécsi Babits diákjai idén is bebizonyították: a fenntarthatóság nem elmélet, hanem cselekvés – amely egyszerre védi a környezetet és erősíti a közösséget.

Forrás: PTE

Orbán Viktor nyílt levélben és videóüzenetben is felszólította Volodimir Zelenszkijt a Barátság kőolajvezeték megnyitására

Nyílt levél után videóüzenetben is megerősítette álláspontját Orbán Viktor. A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett felvételben ismét arra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy azonnal nyissa meg a Magyarország energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: Zelenszkij négy éve nem hajlandó elfogadni a szuverén magyar kormány és a magyar emberek álláspontját az orosz–ukrán háború kérdésében. Állítása szerint az ukrán elnök az elmúlt években azon dolgozott, hogy Magyarországot is bevonja a konfliktusba, és ebben – a levél szerint – brüsszeli támogatásra, valamint a magyar ellenzék együttműködésére is számíthatott.

Orbán Viktor meglátása szerint Zelenszkij, Brüsszel és a magyar ellenzék összehangolt lépéseket tesz annak érdekében, hogy egy ukránbarát kormány kerüljön hatalomra Magyarországon. A kormányfő külön kitért arra is, hogy az elmúlt napokban – megfogalmazása szerint – az ukrán fél elzárta a Barátság kőolajvezetéket, amely meghatározó szerepet tölt be Magyarország energiaellátásában. Az ilyen lépések ellentétesek Magyarország érdekeivel, és veszélybe sodorhatják a családok biztonságos, megfizethető energiaellátását. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem kíván részt venni a háborúban, nem akarja finanszírozni a harcokat, és nem szeretné, ha az energiaárak tovább emelkednének.

„Mi, magyarok, nem tehetünk arról, hogy Ukrajna ilyen helyzetbe került. Sajnáljuk az ukrán népet, de nem kívánunk részt venni a háborúban” – írta Orbán Viktor, majd felszólította az ukrán elnököt, hogy változtasson – megfogalmazása szerint – magyarellenes politikáján.

A miniszterelnök a levél végén ismételten azonnali intézkedést sürgetett a Barátság kőolajvezeték ügyében, és nagyobb tiszteletet kért Magyarország számára.