Kezdőlap Blog Oldal 2813

Trump fiókját végleg felfüggesztette a Twitter

Magyar idő szerint szombat hajnalban a Twitter bejegyzésében közölte, hogy végleg felfüggesztette Donald Trump fiókját, „az erőszak további felbujtásának kockázatára” hivatkozva.

Card

Ahogy előző cikkünkben megírtuk, a héte több közösségi platformmal egyetemben a Twitter is felfüggesztette Trump fiókját, miután az általa felhergelt tüntető tömeg megrohamozta a Capitolium épületét, ami több halálos áldozatot követelt. A közösségi oldal üzemeltetői ezzel a szankcióval figyelmeztették Trumpot, hogy  örökre felfüggeszthetik az általa kezelt fiókot, ha a közösségi elleni úszítást továbbra is folytatja.

A kongresszus hitelesítette az eredményt: hivatalosan Joe Biden az elnök

A tiltás után született az a két bejegyzés, ami miatt Trump fiókját végleg felfüggesztették:

  • „Annak a 75 millió amerikai hazafinak, aki rám, az ‘AMERIKA AZ ELSŐ’ és a ‘TEGYÜK ÚJRA NAGGYÁ AMERIKÁT’ [politikára] szavazott, ÓRIÁSI SZAVA lesz a jövőben. Semmilyen módon vagy formában nem lehet velük tiszteletlenül és igazságtalanul bánni!!!”
  • „Azoknak, akik kérdezték, nem fogok elmenni az elnöki beiktatásra január 20-án.”

Egy blogbejegyzésben a Twitter részletezte a mai döntés mögött meghúzódó indoklást: „A hét borzalmas eseményei kapcsán szerdán egyértelművé tettük, hogy a Twitter-szabályok további megsértése potenciálisan ezt a cselekvést eredményezi”.

A volt elnök 2009. május 4-én posztolt először a Twitterre, mára 88,7 millió követővel rendelkezett és 56 571 bejegyzést tett közzé. Köztük számos meghökkentő, zavarba ejtő vagy épp nevetséges bejegyzést láthattunk:

  • Trump még 2016-ban bejelentette, hogy falat épít a déli határon, amit Mexikóval fizettet ki.
    Mexico will pay for the wall!— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) September 1, 2016
  • Azt állította, hogy Barack Obama lehallgató készüléket helyezett el a Trump Tower épületben, hogy lehallgathassa őt.
    Terrible! Just found out that Obama had my „wires tapped” in Trump Tower just before the victory. Nothing found. This is McCarthyism!— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) March 4, 2017
  • 2018-ban kiposztolta, hogy simán meg tudná verni Joe Bident, aki el is sírná magát.
    Crazy Joe Biden is trying to act like a tough guy. Actually, he is weak, both mentally and physically, and yet he threatens me, for the second time, with physical assault. He doesn’t know me, but he would go down fast and hard, crying all the way. Don’t threaten people Joe!— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) March 22, 2018

Vírus, korlátozások, vakcina

Meghalt 114, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2716 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

Kiemelték: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra, és december 26. óta tart az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett, ami 79 ezer ember oltását teszi lehetővé. Kedden újabb 39 ezer embernek érkezik oltóanyag – tették hozzá.

Már 25 kórházi oltóponton tart az egészségügyi dolgozók oltása, és csütörtökön négy nagy létszámú idősotthonban – Budapesten a Pesti úti és az Olajág idősotthonban, valamint egy pécsi és egy miskolci idősotthonban – is megkezdődött a védőoltás beadása.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás. Szerdán újabb vakcina kapta meg az európai forgalomba hozatali engedélyt, így hamarosan a Moderna-vakcina is elérhető lesz az Európai Unió tagállamaiban.

Az év első felében várhatóan újabb oltóanyagok kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, és akkor a Magyarországra érkező további vakcinákkal megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz.

A védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton eddig több mint egymillióan regisztráltak – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a járvány lassításáért és a kórházak teljesítőképességének fenntartásáért továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések, Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése alapján pedig február 1-jéig érvényben is maradnak, és a középiskolákban is marad a digitális oktatás.

Este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van érvényben. Magán- és családi – például születésnapi – rendezvények maximum 10 ember részvételével tarthatók, de a létszámba a 14 év alattiak nem számítanak bele. Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben igazoltan részt vevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedést.

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek. Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendég ott csak az étel elvitele céljából tartózkodhat. A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

Minden rendezvény – köztük a kulturális események – megtartása tilos. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket, korcsolyapályákat. Temetésen legfeljebb 50-en lehetnek, esküvők pedig csak lakodalom nélkül tarthatók meg. A közterületi parkolás ingyenes.

A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (64 187) és Pest megyében (42 499) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (19 478), Hajdú-Bihar (19 446) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (19 124). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (7055).

Forrás: mti.hu, koronavirus.gov.hu, vakcinainfo.gov.hu

Fotó: pixabay

Télűzés helyett kazán

Január 6-a után, követve az évszázados hagyományokat, a családok lebontják a karácsonyfát. Jártunkban, keltünkben megtapasztalhatjuk, hogy a Vízkereszt közeledtével egyre több lecsupaszított fenyőfa éktelenkedik a járdákon, a kukák mellett.

Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap a kidobott karácsonyfák környezetbarát, újrahasznosítása. Többségükben a hulladékkezelő kazánjában végzik, és a csodás ünneplés után meleget szolgáltatnak több lakás számára is.

Mohácson viszont mindez egészen másként szokott történni. No, de a koronavírus ezt is megváltoztatta. A Duna parti városban ugyanis már évtizedek óta a busójáráson, a főtéren, és a Kóló téren épített máglyáknak képezte az alapját a sok funkcióját vesztett karácsonyfa.

2021-ben sajnos elmarad a mohácsi busójárás, a téltemetéssel. Tehát más hasznosítási módot kellett keresni a város kidobott fenyőinek. Az idén a télűzés helyett a mohácsi karácsonyfák is a melegedést szolgálják, mert a hőszolgáltató kazánjaiban végzik be küldetésüket.

A mohacsiujsag.hu a mai hírében beszámolt arról, hogy a MVR Nonprofit Kft. munkatársai az idei évben is összegyűjtik a kidobott karácsonyfákat, de a megszokottól eltérően idén a fenyőfákat a kft telephelyén bedepózzák, majd darálásra elszállítják.

A darabolás után keletkező faaprítékot zöld hőenergia formájában a Bioenergy-Duna üzemében hasznosítják. Tehát az egykor szebb napokat látott mohácsi fenyőket is kazánban égetik el 2021-ben. Megnyugtató, hogy a sajnálatos módon elmaradt látványos téltemető szórakozás, ami az eddigi legötletesebb és legjobb hasznosítása volt a lecsupaszított fáknak, szóval helyette új funkciót kapva, elmúlásukkal legalább több mint kétezer mohácsi otthon melegéhez járulhatnak hozzá.

Forrás: mohacsiujsag.hu

Fotó: pixabay

Megmérgeztek három baranyai rendőrkutyát

Elképesztően szörnyű, hihetetlen, borzalmas hírt osztott meg oldalán ma reggel a Siklósi Hírek. Gazdájuk holtan találta a mohácsi rendőrség parkolójában három rendőrkutyáját. A kutyák gazdájának, Erikának így kellett viszontlátnia három gondozottját Émont, Lockyt és Cinkost.

A három baranyai rendőrkutyával az első vizsgálatok alapján méreg végzett.

Eddig a nyilvánosság kizárása mellett folyt az ügyben a nyomozás. Az anyagi kár hatmillió forint. Az a mohácsi parkoló, ahol a szörnyű tettet elkövette az ismeretlen, nem volt bekamerázva. Az első szakértői vélemények alapján a három rendőrkutyát növényvédőszerrel mérgezték meg, és így végeztek az állatokkal.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt a Siklósi Hírekkel, hogy az eset kapcsán a Pécsi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Reméljük a tettes, vagy tettesek mielőbb rendőrkézre kerülnek és elnyerik igencsak megérdemelt büntetésüket.

Forrás: siklosihirek.hu

Fotó: pixabay

Keleti Ágnes 100 éves

Ma ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.

A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt.

„Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” – mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.

„Csak szép idő legyen” – kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.

Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hull a pelyhes …

Január hónapot Boldogasszony havaként, vagy Télhóként, de a Fergeteg havaként is szokás emlegetni. Jelenleg kinézek az ablakon, és felhős, nyirkos, kissé enyhe időt látok odakint. Az előrejelzések alapján Baranyában, az előttünk álló hétvégén mindez megváltozik.

Szombat:

Az év első munkával töltött hetének szombatján, a reggel szintén nyirkos, felhős idővel ébreszt bennünk. Napközben váltakozóan felhős és napsütéses idő vár ránk, a szerencsések több órás napsütésnek örülhetnek. A bátrabbak nyugodtan nekivághatnak a túrázásnak, kirándulásnak. Mérsékelt északnyugati légmozgás mellett a levegő hőmérséklete 5 fok körülire emelkedik mindössze.

Vasárnap:

A karácsonyfa lebontásának, és Jézus megkeresztelésének vasárnapján, dél felöl sötét, havat ígérő felhők érkeznek Baranya megyébe. A megduzzadt, vastag felhőzetből hószállingózás várható. Az ország többi megyéjéhez hasonlóan nálunk is megindul a havazás. Míg a megye nyugati felére mesebeli hószállingózást ígérnek a meteorológusok, addig a keleti részen mindössze havas esőre, enyhe havazásra van remény. Napközben az északkeleti szél egyre inkább meg fog élénkülni és csípőssé, igazi téli hónappá varázsolja a januári hétvégét. A levegő hőmérsékletének maximuma 4 fok körülire várható.

Hétfő:

A kétnapos pihenő utáni reggelen borús, hószállingózásos, havas esős időjárás vár ránk. Szerencsére nem marad velünk estig, mert napközben felszakadozhat a felhőzet, és néhol egész kellemes, napos időnek örülhetünk. Azért ez még nem a tavasz! A kibukkanó napot erős északnyugati szél kíséri, ami a nap távozásával fokozatosan veszít erejéből. Kora délután a hőmérő higanyszála nem igazán kúszik 4 fok fölé.

Orvosmeteorológia:

Mivel egy hidegfront közelít térségünk felé, így ennek megfelelően hidegfronti hatásra érzékenyeknek okoz nehézséget az előttünk álló hétvége. Szervezetünket megterhelheti ez az időjárás változás. Elsősorban migrénes fejfájást, ingerlékenységet, alvászavart és kisebb-nagyobb koncentrációs problémákat figyelhetünk meg magunkon. A krónikus betegségekben szenvedők, és az őket ápolók készüljenek fel a tünetek esetleges erősödésére. Vérnyomás-ingadozással, szédüléssel is számolhatunk ezekben a napokban. Az ízületi problémákkal küszködők esetében a fájdalmak sajnos felerősödhetnek. A már begyógyult, korábbi balesetekből származó csonttörések helyén fájdalom jelentkezhet. A kisebb-nagyobb csonkolásokkal élőknél megjelennek a fantomfájdalmak.

Forrás: koponyeg.hu, idokep.hu, mek.hu

Koronavírus: komolyan veszik Szingapúrban a kontaktkutatást

Öt hónap börtönbüntetésre ítélték azt a szingapúri nőt, aki többször találkozott egy férfival, azonban erről nem tájékoztatta az egészügy minisztérium embereit.

Oh Bee Miok nevű nőről február 26-án derült ki, hogy koronavírusos. A szingapúri szabályok értelmében a kontaktkutatás miatt tájékoztatnia kellett volna a hatóságokat, hogy kikkel és mikor találkozott. Azonban elmulasztotta jelezni, hogy abban az időszakban egy férfival többször is találkozott.

A bírósági dokumentumok szerint a nő azért nem informálta ezekről a találkozásokról a hatóságokat, hogy ne derüljön ki családja számára, hogy férje tudta nélkül egy másik férfival találkozott rendszeresen.

Hitelkártya adatokból, híváslistájából és köztéri kamerák felvételeinek felhasználásával derítették ki a szingapúri hatóságok, hogy Oh Bee Miok többször is találkozott egy férfival. Ezen bizonyítékok alapján ítéltek el a nők, kontaktkutatási adatok eltitkolása miatt.

A kontaktkutatást nagyon komolyan veszik Szingapúrban. A karanténba kerültek nyomkövető karkötőket kapnak, így ellenőrzik, hogy nem hagyják-e el az otthonukat. A nyomkövetők adatait a rendőrség is eléri.

A szingapúri kormány terve szerint ezekből az eszközökből minden állampolgár kapni fog. Ezek után nagy port kavart az, amikor kiderült, hogy a karkötők adatit a korábbi ígéreteikkel ellentétben nem csak a járvánnyal kapcsolatos adatok gyűjtésére, hanem bűnügyi megfigyelésre is használják majd. A nyomkövetővel ellátott karkötők használata hamarosan a munkába vagy a boltba járáshoz is szükséges lesz. Így ezeknek az eszközöknek az adatait bűnügyi szempontból is fel tudják majd használni. A nyomkövetőknek köszönhetően azt is meg tudják mondani, ki kivel és hol találkozott.

Ezt a vírus terjedésének monitorozásával magyarázzák. Ha valakiről kiderül, hogy koronavírussal fertőződött meg, akkor vissza tudja követni, hogy kikkel érintkezett. Ezzel a tervezettel szemben már több tízezren írtak alá petíciót. Illetve a nyomkövető alkalmazással kapcsolatban több adatvédelmi szakértő is aggodalmát fejezte ki.

Kiemelt kép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról.

Úgy éld a mát, hogy azzal teremted a holnapot

Babarcszőlősön jártunk, hogy Ruppert Annamáriát kérdezzük az általuk működtetett Babarcszőlősi Lovasudvarról. Egyszerű interjú helyett egy nagyon érdekes és mély beszélgetésben volt részünk, különböző, mégis rengeteg szálon összefonódó témáról.

Mivel foglalkoztok?

Elsősorban lovas oktatással, tereplovagoltatással foglalkozunk, amihez a Lovasudvarban minden adott: fedett lovarda, csodálatos természeti környezet, fantasztikus tereplovaglási lehetőségek, és nem utolsó sorban közel 20 kedves, szeretetteljes ló.

A lovarda közösségi tere emellett különféle összejöveteleknek, előadásoknak ad otthont. Két vendégházunk pedig a többnapos programok szervezésére biztosít lehetőséget.

Nem reklámozzuk magunkat. Többnyire ajánlás révén tudnak rólunk, vagy egyszer csak eljönnek ide hozzánk valamilyen apropóból és ha tetszik nekik a hely, akkor az lehet valami közös munkának a kezdete…

Fotó: Hegedüs Tünde

Hogy érint titeket a járványt?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a turizmus teljes blokkolása nem érintett bennünket hátrányosan, de igyekszem inkább az események számunkra pozitív hozadékait megélni, kidomborítani. Ez pedig azt jelenti, hogy az a vidéki életforma, amit mi tudatosan választottunk, a természet közeliség ebben a helyzetben élhetőbb hétköznapokat is jelent. Ilyen értelemben ugyanis Babarcszőlősön nem változott semmi.

Éppen ezért a mostani járványhelyzetben a vidék szerepe nagyon felértékelődött. Talán már nem csak ábrándos romantika. Egyre többen fogják ezt megérteni, megérezni, meglépni. Itt sokkal közelebb vagyunk a teremtett világhoz és ez nagyszerű érzés.

Fotó: Hegedüs Tünde

Mióta éltetek itt Babarcszőlősön?

Gyerekkoromban kétlaki életet éltünk, Pécs és a falu között ingáztunk. A hétköznapokat a városban, a hétvégéket, a szüneteket pedig itt töltöttük. Ezután már felnőtt fejjel döntöttem el, hogy itt szeretnék élni, nem a városban. Ehhez szerencsére megtaláltam a megfelelő embert, a megfelelő társat, Szilárdot, akinek és akiért örökre hálás leszek. Ez egy nagyon fontos dolog. Most már közel tíz éve élünk itt, így.

Fotó: Hegedüs Tünde

Nem bántátok meg a váltást?

Nem! Szeretjük és élvezzük minden pillanatával, minden nehézségével együtt. A megélésre tökéletes példa a téli időszak, és a fatüzelés.

Mivel nincs gáz a faluban, ilyenkor mi fával fűtünk. Ebben az időszakban egy kicsit összehúzódunk, visszahúzódunk. Tudatosan megéljük azt a fajta befelé fordulást és bezárkózást, amire a téli időszak hivatott. Ez az élet természetes rendje. Nyáron, amikor tombol a nap, akkor lehet kiteljesedni, télen egy kicsit vissza kell húzódni. Erre tanít a fatüzelés; nem lehet otthonról eljárkálni, rakni kell rendszeresen a tűzre és pont. Aztán csak élvezni kell a lobogó tűz által teremtett bensőséges hangulatot. Ezt nem cserélném el semmivel, annak ellenére sem, hogy nagyon kényelmes feltekerni a gázt és beállítani egy hőfokot.

Még mínusz tíz fokban is szívesen kimegyek fát vágni, én így szerettem volna élni, azt érzem, hogy én erre születtem. Persze azt is megértem, akik ebbe születnek, azok nem biztos, hogy ennyire pozitívan élik meg. Mi ezt választottuk, megvolt a lehetőségünk, hogy máshol éljünk és máshogy éljünk, de mi így vagyunk boldogok.

Fotó: Hegedüs Tünde

Sokan azt mondják, hogy a lovak nagyon jó terápiás állatok. Hogy látod ezt?

A ló a mai világban egy fantasztikus lehetőség, egy utolsó kapocs, aki/ami megmutathatja a visszautat a Forráshoz. A lovaknak mérhetetlen tudásuk, és energia kisugárzásuk van, csak meg kell tanulni megérteni, megérezni amit tanítanak, mondanak. Ők a nap 24 órájában a JEL-en vannak. És ez a jelen lét elvezeti az embert az áramlásba, a csodába. Ehhez a tudatosság, az önkontroll, a mozgáskoordináció, a külső- és belső egyensúly, az önismeret, az önszeretet megfigyelése, fejlesztése szükséges.

Van egy nagyon régi tanítás, ami azt mondja, hogy a lovak képekben látnak és érzékelnek. Az emberi gondolatok ilyen képek, energia minták, amire a lovak tükörként ráhangolódnak és kivetítik azt, ami belőlünk sugárzik ki. Ha ezt tudjuk, mert megtapasztaltuk, akkor elkezdődhet a tudatos teremtés. A félelem érzésével az esést teremtem meg, vagy kentaurként az egységben való kiteljesedést. Választhatok. Érdekes az is, ahogy a lovak tükör mivoltukkal számomra is láthatóvá teszik a lovas érzésvilágát. Itt nincsenek hazugságok, csak tisztaság, egyszerűség, természetesség.

Én így látom, és ezt tanítom.

Ez persze egy összetett dolog, egy hosszú folyamat, számomra egy életút. Negyven éve foglalkozom lovakkal, azóta járom ezt az ösvényt folyamatosan, és minden közös pillanatért köszönettel tartozom nekik.

Mindig azt mondom a gyerekeimnek, hogy úgy éld a mát, hogy azzal teremted a holnapot. Minden szavad, minden tetted, minden mozdulatod meghatározza a következő napjaidat. Hiszem, hogy ez a tudatosság lesz az ő erejük a jövőben.

Fotó: Hegedüs Tünde

Dílert fogtak a siklósi rendőrök

0

A rendőrök kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt indítottak eljárást egy magyarmecskei férfi ellen.

A siklósi rendőrök 2021. január 7-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 37 éves magyarmecskei férfit. A gyanú szerint a férfi kábítószert árult több környékbeli személynek, úgy hogy a kábítószergyanús anyagot internetről rendelte, majd azt továbbértékesítette. A legutóbbi postai csomagját – a benne lévő kábítószergyanús növényi származékkal és porral együtt – azonban még a kézbesítés előtt lefoglalták a nyomozók. A férfit őrizetbe vették, ellene kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság. (police.hu)

Csak a szokásos: sok fertőzött, sok halott

2 907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 440 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, összesen 186 449 fő. Az aktív fertőzöttek száma 140 854 fő. 5 297 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 372-en vannak lélegeztetőgépen. Immár 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, és fokozatosan megkezdődik az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések és Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentése értelmében február 1-ig érvényben is maradnak, valamint a középiskolákban is marad a digitális oktatás február 1-ig.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, amely összesen 79 ezer ember  oltását teszi lehetővé. A vakcinákat 25 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre, Békéscsabára, Szekszárdra, és Zalaegerszegre.

Az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek az oltópontokon időpontért. Kórházi oltópontok elérhetősége: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara

Csütörtökön megkezdődött négy nagylétszámú idősotthonban is a védőoltás. Budapesten a Pesti úti idősotthonban, az Olajág idősotthonban, valamint egy pécsi és egy miskolci idősotthonban. A következő hetekben újabb  vakcina-szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is.

Szerdán újabb vakcina kapta meg az európai forgalombahozatali engedélyt.  Így a Pfizer-vakcina mellett hamarosan a Moderna-vakcina is elérhető lesz az EU tagállamaiban, így Magyarországon is.  Az év első felében várhatóan újabb vakcinák kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, és akkor Magyarországra további vakcinák is érkezhetnek, amelyekkel megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. 

A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra  már több mint egymillióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton.