Kezdőlap Blog Oldal 2812

Jelen helyzetben ér egyetlen ember 10 millió forintot?

Ahogy arról hétvégén beszámoltunk, a pécsi városvezetés újfent kitömött pár millió forinttal néhány pécsi sportcsapatot, sportvállalkozást. Habár másról sem szól a polgármester kommunikációja, minthogy a kormány rengeteg pénzt von el, az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő várostól, úgy fest felesleges 25 millió forint maradt még a tartalékok között. Ahogy nyáron is volt cirka 60 millió, hasonló célokra. A kérdés az, hogy mindez megéri-e a pécsi adófizetőknek. Ne feledjük, ez az ő (és persze a magyarországi-európai adófizetők) pénzük.

Szinte kottára ugyanazok kaptak önkormányzati támogatást most, mint nyáron, és feltűnő lehet, hogy utánpótlássportolókat nevelő egyesületek mellett kétszer öt millió, azaz összesen tízmillió forint jutott az RM Service Kft.-nek is. A Ranga Motorsport a cégadatok alapján a 2019-es évet 46,6 millió forintos nettó árbevétellel zárta, egy tulajdonosa van a Kft.-nek, és bár vélhetően a koronavírus járvány számukra is negatív hatással van, jogosan merül fel a kérdés:

aAvárosvezetés jelen helyzetben megteheti, hogy egyetlen ember számára ad 10 millió forintot?

Félreértés ne essék. Tiszteljük Ranga László emlékét, kiváló versenyzőnek tartjuk a fiait, remek sportolók. Nem tőlük sajnáljuk, de a kérdés minden pécsi ember részéről jogos: miért pont ők kaptak ekkora támogatást? Városházi pletykák szerint jó barátság áll fent Ranga Péter és az egyik megválasztott képviselő között, csak remélni tudjuk, hogy ennek semmi köze a kiemelkedően magas támogatásnak. Ennek az összegnek nem lett volna jobb helye, például a szociálisszférában? Nem lett volna jobb helye, például az igazán rászoruló embereknél? Vagy minden eddigi narratíva hazugság volt a városházától, és valójában bőven akad pénz, ha egy embernek jut ennyi?

Világjárvány kellős közepén állva, komoly gazdasági visszaesést átélve, bizonytalan kormányzati helyzetben, az RM Service Kft. megmentése a prioritás? A pécsi szavazópolgárok erre adtak felhatalmazást, erre fizetik be évről-évre az adójukat?

Kevesebb kávé, kisebb szénlábnyom

Egy munkanapra ébredéskor azonnal a kávéfőző után nyúlunk. Világszerte így van ez. Mégis oly keveset tudunk a kávé termesztéséről, illetve annak környezeti hatásairól. Mi leginkább a sötétbarna, félbevágott, száraz babot ismerjük. Manapság már ezt sem, hanem a kapszulába, filterbe csomagolt kávé illatú megmentőnket, ami perceken belül átforrósítja testünk és lelkünk.

A világszerte jelentkező óriási keresletet évente több mint 9,5 milliárd tonna kávétermeléssel lehet kielégíteni. A kávé termesztése több országnak is húzó ágazata, hiszen az évente megtermelt kávé kereskedelmi értéke 30,9 milliárd dollár, azaz 8,9 ezer milliárd forint. A kávé iránti kereslet pedig évről-évre növekszik. Becslések szerint ez a kereslet növekedés 2050-re megháromszorozza majd a kávétermelést, ami egyet jelent az erdőirtásokkal, a termőterületek növelésével, és a trópusi régiók erdőire és más élőhelyeire gyakorolt negatív hatással

Az óriási mértékű keresletnövekedés, illetve a kávétermesztés gazdaságra gyakorolt hatása felkeltette a kutatók figyelmét. Brit kutatók vizsgálat alá vették, hogy a kávé termesztése, milyen hatást gyakorol bolygónkra.

Megállapítást nyert, hogy a súly arányokat figyelembe véve, a kávé az egyik legkevésbé fenntartható módon előállított élelmiszer. Termesztésekor annyi szén-dioxidot termel, mint a sajt. Szénlábnyoma pedig fele Földünk napjaink leginkább környezetszennyező élelmiszerének, a marhahúsénak. – írta meg az elmúlt hetekben a The Conversation hírportál.

A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy miként lenne lehetséges csökkenteni a kávétermesztés szénlábnyomát. A tervük a Földünkre gyakorolt káros hatás 77 százalékos csökkentése.

Úgy tűnik, hogy lehetséges a kávétermesztés egy környezetkímélőbb módja. A University College London kutatói górcső alá vették a Brazíliából és Vietnámból származó arabica kávé élőhelyünkre gyakorolt szánlábnyomát. Az összehasonlítás során arra jutottak, hogy a hagyományos és fenntartható módon történő termesztéssel, a szállítási és a fogyasztási szokások megváltoztatásával elérhető a tervezett 77 százalékos káros szénkibocsátás.

Mindezekhez természetesen meg kell oldani a kevesebb növényvédőszer használatot. A már lecsökkentett, kevés kémiai növényvédőszert is szükséges lecserélni organikusra. A kávétermelő farmok energia- és vízhasználatát meg kell oldani megújuló energiával történő ellátással. A helyben történő pörköléssel pedig a termék súlyának csökkentése érhető el. Optimalizálni kell a szállítás módját. Környezetkímélő repülőgépek helyett hajókkal történhetne a szállítás.

Vagyis a jövő és a megoldás a fenntartható módon termesztett kávéból készült italoké.

Hogy mit tehetünk mi magunk? Elsőként gondoljunk a kevesebb kávéfogyasztásra. Helyezzük előtérbe a teafogyasztást! Természetesen elsősorban a helyi alapanyagokból előállított termékeket. Megoldás lehet a tejjel fogyasztott kávézáskor a karbonlábnyom csökkentés a növényi alapanyagú tejtermék választásával.

Tehát egy kis odafigyeléssel meg is oldhatjuk a kávézás környezetkímélőbbé tételét úgy, hogy a napi élvezetekről se kelljen lemondanunk. – vélik a kávétermeszt illetve annak fogyasztását kutató tudósok.

Forrás. origo.hu, magyarnemzet.hu, index.hu, hirnavigator.hu

Fotó: pixabay

Mézes-szójás csirkemell falatkák

Ha csirkemellről van szó, én jobban szeretem az aprócska falatkákból készített ételeket, mint az egészben sült csirkemellet. Személyes kedvenceim a mézes-mustáros és a mézes-chilis verzió, de a BBQ csirkefalatkákat is nagyon szívesen fogyasztom. A szója ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, de az is sokak kedvence, ezért bemutatunk egy mézes-szójás verziót is. Az étel három fő összetevője maga a csirke, egy tésztamassza, amibe beleforgatjuk és egy kis pác.  Ennek a receptje következik

Hozzáválók (kb. 4 főre):

  • 2 egész filézett csirkemell
  • 2 szál újhagyma
  • só ízlés szerint
  •  olaj a sütéshez

Masszához:

  • 5 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • ½ csomag sütőpor
  • 1 egész tojás
  • kevés olaj
  • víz
  • só

Páchoz:

  • 1 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teás kanál szójaszósz

Az elkészítése nem bonyolult. Csíkokra vágjuk a csirkemellet, ízlés szerint sózzuk. A massza hozzávalót keverjük össze, úgy hogy sűrű tésztát kapjunk. Forgassuk bele a csirkemellet, és forró olajban süssük ki. Tegyünk mellé darabokra vágott újhagymát, nagyon jó ízt ad neki. Pár perc alatt ropogósra sülnek. Itassuk le róla a felesleges olajat, és a még forró húsokat forgassuk meg a pácba. A receptünk beküldője a főtt rizst ajánlja hozzá, de az én kedvencem a ropogós chipsburgonya hozzá. Jó étvágyat!

Van recepted, amit szívesen megosztanál? Írd meg az info@bahir.hu oldalra!  

Jövőre alapítványként működik?

0

Több vidéki egyetem is tárgyal a modellváltásról. – halljuk óránként a hírekben.

Péntek óta a pécsi médiumok fokozott figyelemmel fordulnak a kormány gazdaságfejlesztési elképzelései felé. Nem meglepő, hiszen Pécs egyik mozgatórugója az egyetem. Valakit az egyik legnagyobb helyi munkaadóként, mást pedig tanulóként érinti a küszöbön álló változás.

A magyarországi felsőoktatási intézmények rugalmasabbá, versenyképesebbé tétele érdekében hozott intézkedések már a pécsi oktatási intézmény ajtóin kopogtatnak. Az elképzelések szerint a modellváltó intézmények működését alapítványi formában tervezik a jövőben megoldani. A térségi igényekre, és a gazdasági változásokra érzékenyebben reagáló működési forma feladata lesz az oktatási képzésben részesülő fiataloknak az aktuális munkaerőpiachoz mindjobban igazodó képzése.

Az intézményekben megvalósítandó változások előkészítésében természetesen maguk az intézmények is részt vehetnek. Javaslataikra, meglátásaikra mindenképpen számítanak az innovációs előkészületekben résztvevő minisztériumok.

Tehát az elkövetkezendő időszak kérdése az, hogy a jövőben alapítványi fenntartóhoz kerül a PTE, vagy még más változásokat is tartogat számára a 2021-es esztendő?

A Pécsi Tudományegyetem vezetői, Miseta Attila rektor, és Decsi István kancellár belső hírlevélben tájékoztatta az egyetem polgárait péntek este az univerzitást érintő várható változásokról.

Január 9-én a PTE univpecs.com oldalán az alábbi rövid rektori és kancellári tájékoztatást olashattuk a modellváltásról:

„A Pécsi Tudományegyetem vezetése és karok dékánjai január 8-án tájékozódó megbeszélést folytattak a fenntartó képviselőjével az Egyetem modellváltási folyamatba történő esetleges bekapcsolódásáról. Az Egyetem vezetése, valamint a dékáni kar közösen fognak döntést hozni a tárgyalási folyamat megkezdéséről és annak módjáról. Erről tájékoztatni fogják a fenntartói jogokat gyakorló Innovációs és Technológiai Minisztériumot, valamint a Pécsi Tudományegyetem polgárait is.”

– osztotta meg az információkat egy közös hírlevélben a PTE polgáraival dr. Miseta Attila rektor és Decsi István kancellár.


További tájékoztatás és információ, az előkészítő tárgyalások, és a döntés megszületése után várható.

Forrás: pécsistop.hu, pecsaktual.hu, szabadpecs.hu, univpecs.hu

Fotó: wikimedia.org

Január 1-től ingyenesek

Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Ez az újabb adócsökkentés évi ötmilliárd forintot hagy az ügyintéző magyar állampolgároknál és vállalkozásoknál – hangsúlyozta.

Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány – jelentette ki Izer Norbert.

Azzal együtt, hogy az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezéséhez kapcsolódó befizetések évszázadokkal korábban még a királyi, császári udvar bevételét gyarapították, és a bélyeg formában történő fizetés mellett megjelent a banki utalás; de adózástörténeti szempontból mégis a legfontosabb dátum a 2021. január 1-je, amikortól ezen eljárások illetékmentesek lettek” – fogalmazott.

Főszabály szerint 2021. január 1-jétől az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárások nem esnek eljárási illetékkötelezettség alá – ismertette a jogszabályváltozás lényegét az államtitkár. Mint mondta, az intézkedés amellett, hogy évente ötmilliárd forinttal többet hagy a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, az ország versenyképességét is javíthatja. Az ügyintézés is gyorsabbá, és az állam oldalán is egyszerűbbé válik. Az ügyintézőnek nem kell ellenőriznie az illetékfizetés megtörténtét, rögtön az adott ügyre koncentrálhat.

Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessé válásával a cégeknek például ingyenes lesz a korábban még 10 ezer forintba kerülő adóügyi méltányossági kérelem. Ez most, a koronavírus-válság miatt nagy segítséget jelenthet a nehéz helyzetbe került cégeknek – emelte ki Izer Norbert.

Idéntől gyakorlatilag megszűnik az általános, háromezer forintos illetékfizetési kötelezettség. Így több igazolás is ingyenesen beszerezhető. Január 1-től már nem kell illetéket fizetni a többi között:

  •  a közös háztartásban élésről,
  • az életvitelszerű helyben lakásról,
  • az élettársi kapcsolatról
  •  a telephely alkalmasságáról szóló igazolás kiállításáért.
  • a birtokvédelmi eljárásért,
  •  a jegyzőnél tett bejelentésekért
  •  a kereskedelmi tevékenység bejelentésért

A január 1-től hatályba lépő kedvező változás révén nemcsak az általános, háromezer forintos illeték szűnt meg, hanem több elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is. Azaz már nem kell eljárási illetéket fizetni az –

elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokért (például építési, bontási, használatbavételi engedélyezési eljárás, a használatbavétel tudomásul vétele), illetve a közigazgatási eljárásban kiállított, nem díjköteles másolatokért, kivonatokért – ismertette az államtitkár.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay

Klímaváltozás az erdőben

Egykor a földterületek kilencven százalékát erdő borította. Innen került elő a házak építőanyaga, a fűtéshez való tüzelőanyag, benne makkoltak a disznók, málnával, gombák tömegével, sommal, galagonyával, kökénnyel, csipkebogyóval, csalánnal, gyógynövényekkel, saláta alapanyagokkal látta el az emberiséget. Elkísért mindenkit a bölcsőtől a koporsóig.

Napjaink urbanizációja, technikai fejlődése halálra ítéli az erdőket. Pedig korunk egyik rákfenéjének, a klímaváltozásnak, amely napjaink egyik legnagyobb környezeti kihívása, nos ennek mérséklésében igazán bevethetnénk őket.

Az erdőségek, amelyek a földi élet legösszetettebb közösségének számítanak, az eddiginél nagyobb odafigyelést érdemelnek.

Gondoljunk csak a csekély számú magyar erdőkre, amelyek évente mintegy 4 millió tonna szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, ez a szám mintegy 700 ezer emberre jutó kibocsátást ellensúlyoz. Márpedig bizonyított tény, hogy a klímaváltozás egyik fő okozója a föld légkörét terhelő jelentős mennyiségű szén-dioxid.

A drasztikus változás persze távolinak tűnik a számunkra, míg azt el nem kezdjük a saját bőrünkön tapasztalni. A klímaváltozás egyik jele pedig pontosan ilyen, a bőrünkön érezhető. Mégpedig a felmelegedés. 2010 után meg is tapasztalhattuk a Föld eddigi legmelegebb öt évét. Az erdők árnyat adó hűvösségükkel és párologtatásukkal ebben is egítségünkre sietnek, és nagyban hozzájárulnak a hőmérséklet csökkentéséhez. Nyáron megtapasztalhatjuk, hogy az erdő árnyat adó hűvösében akár 4-8 fokkal is hűvösebb levegőnek örvendezhetünk.

A globális felmelegedés problémája sajnos az erdőket sem kíméli. Napjainkra a hazai erdők légkörét, és a hozzájuk tartozó élőhelyeket is megváltoztatta. Az elmúlt évtizedben hazánkban a felére csökkent a bükkösök területe. Ha ez így folytatódik, akkor 2050-re jelentősen megnő a meleg erdőssztyepp-klíma térfoglalása.

Az őshonos fafajok csökkenésével elszaporodnak erdeinkben a nem őshonos növény- és állatfajok, amelyek természetes ellenség hiányában egyre szaporodnak. Megjelennek és kiszorítják élőhelyükről az őshonos élőlényeket. Új fa-, és rovarfajok jelennek meg az erdeinkben. Ilyen fafaj a bálványfa, a rovaroknál a kabóca.

Egyetlen kifejlett tölgyfa naponta 700 liter oxigént termel, ami ötven felnőtt ember napi levegőszükségletének felel meg. Még szerencse, hogy gondos erdészek a klímaváltozás ellensúlyozása érdekében változatos korú és fafajú erdőket gondoznak.  Az erdeink fennmaradása érdekében déli származású magokat és csemetéket ültetnek, hogy ezzel is segítsék erdeink megmaradását egyre változó világunkban. Az erdészeti szakemberek jól érzik, hogy unokáik, dédunokáik örökségével gazdálkodnak.

Természetesen mi túrázók is nagyon sokat tehetünk erdeink tisztasága és fennmaradása érdekében. Elsősorban a kevesebb szemeteléssel, és az elővigyázatosabb tűzgyújtással.

Napjainkban fokozott figyelmet kapnak a város közeli erdős területek, mint például a Mecsek kiránduló erdeje. A veszélyhelyzet idején a várostól karnyújtásnyira ez az egyetlen olyan hely, ahol megnyugtató körülmények között, friss levegőt szippanthatunk, és a szabadság érzetével találkozhatunk. Érdemes hát fokozottan ügyelni rá, és megőrizni a jövő nemzedékének.

Forrás: klimavaltozas.oee.hu, turistamagazin.hu, univpecs.com

Fotó: pixabay

Vasárnapi vírusadatok

94, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1778 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap délelőtt.

 A kormányzati portálon azt írták: 342 237-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 10 648-ra emelkedett.


A gyógyultak száma 197 936, az aktív fertőzötteké 133 653. Kórházban 4980 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 357-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 22 962-en vannak, a mintavételek száma 2 840 024-re nőtt.

Kiemelték: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra, és december 26. óta tart az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, ami 79 ezer ember oltását teszi lehetővé. Kedden újabb 39 ezer embernek érkezik oltóanyag – tették hozzá.

 Már 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, és a hétvégén is tart a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak csütörtökön megkezdett oltása.


Felhívták a figyelmet arra, hogy a következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás. Szerdán újabb vakcina kapta meg az európai forgalomba hozatali engedélyt, így hamarosan a Moderna-vakcina is elérhető lesz az Európai Unió tagállamaiban.

Hétvégén is folytatódik a védőoltás a 150 főnél nagyobb létszámmal működő idősotthonokban. Az intézményekben gondozott idősek és a dolgozók is megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók oltása mellett a fokozatosan végzik szociális intézményekben is az oltásokat.

A koronavirus.gov.hu oldalon található koronavírus térkép alapján elmondható, hogy Baranya megyében a járvány kezdete óta összesen 11428 beteget regisztráltak, ebből az elmúlt 24 órában 130 új fertőzöttet találtak. 

Forrás: mti.hu, koronavirus.gov.hu

25 millió forintot szórt ki sportra a városvezetés decemberben

A pecs.gov.hu oldalon található, vészhelyzeti határozat szerint 2020 végén a városvezetés mintegy 25 millió forintot osztott el pécsi sportegyesületek között. Korábban, még nyáron számoltunk be a hírről, hogy a városvezetés elköltött 70 milliót sportra, akkor tizennégy városi sportegyesület kapott összesen 57 millió forintot. Ezúttal úgy értesültünk, hogy 25 millió forinttal fog támogatni a városvezetés nyolc pécsi sportegyesületet.

Ráadásul nagyjából ugyanaz a kör kap támogatást, akik nyáron is kaptak.

Például az RM Service Kft. ahogy nyáron, úgy ezúttal is 5 millió forintos jutalomban részesül. A Ranga Motorsport előző évi nettó árbevétele 46,600,000 forint volt, a cégnek egyetlen tulajdonosa Ranga László rallyversenyző. A legnagyobb támogatást a PVSK férfi kosárlabda csapata kapja, a hozzájuk tartozó PVSK Marketing Kft. 10 millió forintban részesül, emlékeztetőül, ők nyáron egyszer már kaptak 7 millió forintot a pécsiektől. Ezúttal is szerencséje volt a Pécsi Fordan Sportegyesületnek, akik a nyári 1,75 milliós támogatás után, most 2 millió forintot kapnak. A PSN vízilabda szakosztálya 4, a Pécsi Kajak-Kenu Club pedig 1 millió forint támogatásban részesül. Ők nyáron 3 milliót kaptak. A PVSK 1,5 milliót, a Pécsi DOZSO SE 1 milliót, a PVSK atlétika szakosztálya pedig fél millió forintot fog kapni/kapott.

Ezt látva, és a nyári támogatásokat is figyelembe véve, egyrészt a pécsi emberek megnyugodhatnak: ha egy rally pilótát képes a városvezetés egy év alatt 10 millió forinttal kitömni, vagy több milliós támogatást nyújtani az állam által is szépen protezsált PVSK-nak, akkor a város költségvetésének nagyon stabil lábakon kell állnia. Hiszen hiába nagyon fontos a sport, nagyon sokan szeretjük, űzni, nézni, de a pandémia évében ahol van nagyjából 95 millió forintnyi plusz támogatás a sportcsapatok, sportvállalkozások irányába, ott egészen biztosan kell, hogy legyen pénz szociális ellátórendszerekre, infrastruktúrafejlesztésekre, város üzemeltetésére is. Talán még az iparűzési adó bevételének kiesése sem okoz akkora bajt, ha egyetlen személy kaphat 10 milliós városházi támogatást, pár hónapon belül?

A határozat egyébként december tizenhatodikán keletkezett, ekkor már Nyőrégi Lajos volt a sportért felelős alpolgármester. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a döntést Péterffy Attila egyszemélyben hozta meg, netán ezúttal is segítségére volt Fogarasi Gábor a Népjóléti- és Sportbizottság elnöke, netán a frissen kinevezett alpolgármester, esetleg Török Ottó polgármesteri biztos illetve arról sincsenek információink, hogy

– mi alapján lettek kiválasztva a sportegyesületek

– milyen keretből kapják a támogatást

– mire költhetik azt

– a városvezetés milyen befektetés arányos megtérülést vár az invesztálástól

– miért szinte csak ugyanazok az egyesületek kaptak támogatást, akik nyáron is

– A 46 milliós árbevétellel rendelkező RM Service Kft. miért kapott kétszer is öt millió forintot a pécsi adófizetők pénzéből

– a milliárdos állami támogatásokkal kitömött PVSK miért kapott kétszer is több millió forintot a városvezetéstől?

Ám ezeket a kérdéseket e-mailben feltettük Péterffy Attilának, és Fogarasi Gábornak is. Reméljük, hogy mielőbb válaszolnak rájuk, természetesen amint ez megtörténik, cikkünket frissíteni fogjuk.

Desszertre fájt a foga

A Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomozott egy kaposvári férfi ellen, aki többek között tortákat és italokat zsákmányolt Kozármislenyben.

Olvasható a police.hu híroldalán. A lopás még az elmúlt évben történt. A tavalyi év decemberének elején az elkövető az éjszaka leple alatt ürítette ki a kozármislenyi művelődési háznál üzemelő presszó hűtőit. Legalább tíz tortával és több üveg üdítővel távozott a helyszínről. Az éhes elkövető tettével  jelentős kárt okozott a vállalkozónak.

Az elkövető tevékenységét szerencsére megörökítette a ház biztonsági kamerája.

Egy lopás és a vele együtt járó személyes térbe való behatolás sohasem csak az anyagi veszteségről szól. Annál inkább a lelki megrázkódtatásról, hiszen nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a féltve őrzött értékeink bármikor prédává válhatnak.

Vigyázzunk értékeinkre!

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay

Zöldfűszer az ablakból: a snidling

Előző írásomban a kevésbé ismert kerti zsázsát mutattam be abból a célból, hogy napjaink szürkeségét, és a téli vitaminhiányt legyőzzük. Most egy közismert és szeretett, sokat használt zöldfűszert ajánlok konyhaablakunk színesítésére.

A közkedvelt metélőhagymát (Allium schoenoprasum) a legtöbben csak a kissé nehézkesen kiejthető snidling néven emlegetjük. Népszerűségét a nevének változatossága is jól mutatja: pázsithagyma, pázsitfű, metélőhagyma, snidling vagy snittling. Ez a legkisebb méretű hagymaforma kertünkben a tavasz első hírnökeivel együtt kezd el zöldellni, és kínálja magát fogyasztásra. Mi ezt a korai időszakot is megelőzhetjük, ha ládában vagy cserépben már év elején elültetjük az apró magokat.

Hazánk minden zugában elterjedt, évelő növényünk a Földközi-tenger vidékéről származik. Formáját tekintve a hagymája nagyon aprócska, fehér. Levelei karcsúak, henger alakúak, vagyis belül üregesek. Virágai rózsaszínűek, némi lilába fordulva. Magja aprócska, fekete színű. A kifejlett példányok sem nőnek 20-50 cm-nél magasabbra.

Kertbe, melegágyba március elején ültessük. Cserépben természetesen korábban is, akár egész télen át nevelhetünk snidlinget. Mindegyik esetben fontos, hogy szereti és elvárja a csomóban történő ültetést. Csírázás idején víz és tápanyagigényes. Megfelelő körülmények között 3-4 héten belül kicsírázik és gyors növekedésnek indul.

A metélőhagyma évelő növény, hogy a kerti élettartamát megnöveljük, jó ha háromévenként új helyre telepítjük. A áttelepítéskor ügyeljünk arra, hogy csomókban történjen az átültetés. Sok gondozást nem igényel, védjük a gyomoktól és száraz időben juttassunk számára elegendő vizet.

Legelterjedtebb fogyasztási formája a a friss zöldje, amelynek begyűjtését a növény védelme érdekében ollóval, minél mélyebb vágással végezzük. Így tud ugyanis a lomb újra fejlődni, hogy akár egy télen három-négy alkalommal is learathassuk a „vetésünket”.

A tavasz előrehaladtával megjelennek a virágai, amelyek szintén fogyaszthatóak és üde, enyhe hagyma ízükkel, szépséges színükkel rendkívül ízletesek, mutatósak!

A snidling élettani hatásáról se feledkezzünk meg. Sok illóolaj található benne. A levelek antioxidáns tartalma kiváló. C és A-vitaminban gazdag, valamint sok vasat, kálciumot tartalmaz. De fellelhető még benne folsav és kálium is. Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően az enyhe torokfájásunkat is gyógyíthatjuk vele. Fogyasztása frissen ajánlott. Sajnos a levágott metélőhagyma gyorsan fonnyad és hamar veszít élvezeti értékéből. Szárított formában viszont nagyon jól tárolható. Felhasználáskor felveszi az étel nedvesség tartalmát, és újra élvezhetővé válik.

A frissen vágott metélőhagymának erős az aromája. Főzni nem ajánlott, legcélszerűbb közvetlenül tálalás előtt adni az ételhez. Ízesítésre és díszítésre egyaránt alkalmas. Gyerekeknél használjuk ki étvágygerjesztő és gyomorerősítő hatását. Diétás ételek fontos fűszernövénye.

Szendvicsek mellett előszeretettel ízesítik vele a krumplit, babot, borsót, a húsleveseket, salátákat, sülteket, tojásételeket, túrókat, sajtokat. Mindezek mellett felhasználhatjuk halételek és mártásokat ízesítésére.

Forrás: wellandfit.hu, balintgazda.hu, wikipedia.org, mindmegette.hu

Fotó: pixabay