Kezdőlap Blog Oldal 2806

87 elhunyt, 1438 új fertőzött

Sajnálatos adat, hogy 1438 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 350 587 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 87 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 264 főre emelkedett.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 227 325 fő, az aktív fertőzöttek száma 111 998 főre csökkent. 4 408 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 328-an vannak lélegeztetőgépen.

Eddig közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, legutóbb kedden érkezett vakcinaszállítmány. A rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 112 847 fő kapott oltást, és jelenleg is tart az egészségügyi dolgozók oltása, valamint ezen a hétvégén is folytatódik az idősotthonban lakók és dolgozók oltása. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg.

A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítányok ütemét, ezért keleti vakcinák beszerzését is megcélozta. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések és február 1-ig érvényben is maradnak.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Környezetbarát megoldás a használt sütőolajra

Amint kisült a farsangi fánk, azonnal ott marad a gond. Mit csináljunk a visszamaradt használt sütőolajjal? Néhány lehetőséget kínálunk a háztartásokban jelentkező használt étolaj környezetbarát elhelyezésére.  

A karácsonyi ünnepek előtt a környezettudatos, környezetbarát, használt háztartási sütőolaj elhelyezésére hívta fel a figyelmet a MOL.

A vállalat 2011-ben indította be használt sütőolaj-gyűjtő programját. Ennek köszönhetően az elmúlt években összesen 2,3 millió liter, közel 2100 tonna használt sütőolaj gyűlt össze, és ezzel a lakosság több ezer liter élővizet kímélt meg az elszennyeződéstől.

Kiemelték: a háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett ideális megoldást a MOL, amikor országszerte több mint 350 töltőállomásán helyezett ki gyűjtőtartályokat, így a lakosság egyszerűen, gyorsan, környezetbarát módon „szabadulhat meg” a használt étolajtól. A kijelölt Mol töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze és tisztítást követően juttatja el a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát terméket állítanak elő, amelyet a Mol százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához – írták.

A környezettudatosság Pest megyében a legjellemzőbb, a lakosok az elmúlt mintegy 10 évben 860 tonna használt sütőolajat gyűjtöttek össze – tették hozzá.

Bővebb információ és a benzinkutak listája: toltoallomaskereso.mol.hu

Magyarországi háztartások évente összesen több tízezer tonna étolajat használnak fel. A felhasználás során keletkező használt sütőolaj sorsa azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ahol szervezetten folyik a hulladék gyűjtése, elszállítása és feldolgozása. A háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Ez igen káros, hiszen a csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, a háztartási szemétbe öntve pedig nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban.

Amennyiben a sütőolaj gondatlanságból vagy szándékosan az élővizekbe jut, az még veszélyesebb, mert a tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt. Így pusztíthatja el a vízi élőlényeket. Egyetlen csepp használt étolajjal akár ezer liter élővizet is elszennyezhetünk.

A környezetbarát kezdeményezéshez időközben csatlakozott az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező, hazai élelmiszerlánca, mindannyiunk „jó szomszédja” a COOP. Napjainkban már közel 500 magyarországi üzletükben elérhetőek az olajpontjaik, ahol leadható a háztartásban összegyűlt, használt étolaj.Aki összegyűjti és vissza viszi a használt étolajat, bármely olajpont emblémával ellátott COOP üzletbe, az ajándékkupont vehet át. Tehát nem csak védi a környezetét, de spórol is.

Bővebb információ és az üzletek listája: coop.hu/olajpont

Forrás: coop.hu, mol.hu, mti.hu

Fotó: pixabay

Farsangi fánk

A mi szalagos farsangi fánkunk elődjét már az ókori rómaiak, és a görögök is fogyasztották. A hosszúkás, fánkszerű ételt a sütés után mézzel vagy az akkoriban oly népszerű halszósszal ették. Az ókort követő középkorban az arab szakácsok már élesztős tésztát sütöttek ki olajban. Ezeket a fánkocskákat sütés után édes szirupba forgatták.

A fánk diadalkörútját az 1400-as években kezdte meg  Európában.  Ekkor még  a nyers fánktésztát sós töltetlékkel, gombával, hússal töltve sütötték ki. A fánktészta ebben az időben teljesen megegyezett a kalácstésztával, ezt aztán idővel aszalt gyümölcsökkel tökéletesítették. Ezeket már olajban sütöttek ki, többek közt a hollandok. Amerikába is a holland telepesek által jutott ki a fánk. A közismert lyukas amerikai fánk csak az 1800-as évek közepén vált népszerűvé és amerikai módivá.

Népszerűségének valószínűleg jót tett, hogy régebben a tél végére a családok eléggé kifogytak az élelemből. Kapóra jött, hogy ilyenkor szokás böjtöt tartani. A hamvazószerda előtti farsangi napokban viszont karnevállal, és nagy lakomákkal készültek fel a böjtre.

Napjainkban a farsang legismertebb és legkedveltebb étele a farsangi fánk. Ezt a téli finomságot hazánkban sokféleképpen nevezik, tájegységtől függően lehet a fánk: pánkó, siska, pampuska. Az elkészítése is sokféle módon történhet. Lehet burgonyás, túrós, csöröge. Készülhet töltve vagy töltetlenül, sósan vagy édesen. Fogyaszthatjuk házi lekvárra, vaníliás cukorral, csokoládé vagy éppen színes, édes mázzal leöntve. Általános jellemzője, hogy bő zsírban vagy olajban sütjük.

Egykor a farsangi időszakban a lányok fánkot adtak annak a fiúnak, akit kiszemeltek maguknak. Ha viszont ezután egy pár együtt tört ketté egy fánkot, azok közel kerültek az esküvőjük időpontjához, mert a fánk oldalán körbefutó szalag a karikagyűrű jelképének számított.

Ez a csábítóan finom és nagyon népszerű édesség farsang idején minden házban az asztalra kerül. Sokat félnek az elkészítésétől, pedig kellő figyelemmel történő készítése csakis sikerrel kecsegtethet. Íme egy egyszerű recept:

Hozzávalók:

3 dl tej

3 evőkanál cukor

2,5 dkg élesztő

1 kávéskanál só

50 dkg finomliszt

1 darab tojássárgája

6 dkg olvasztott vaj vagy margarin

5 dl napraforgó olaj

Elkészítése:

Egy tálkába tegyük a 3 evőkanál cukrot és a 3 dl tejet, melegítsük fel 40 fokos hőmérsékletűre, hogy olvadjon el benne a cukor. Morzsoljuk bele az élesztőt. Szórjunk a tetejére 2 evőkanál lisztet. FIGYELEM! Amennyiben a tejben nincs cukor, illetve a tej túlságosan hideg vagy forró, és még lisztet sem szórunk a tetejére, akkor az élesztőnk nem fog megkelni. Amennyiben az előírtaknak megfelelően dolgoztunk 15 perc múlva kezdődhet a dagasztás. Amíg az élesztőnk megkel, addig szórjunk a dagasztótálunk aljára 1 evőkanál sót. Csakis az aljára, mert ha az élesztő a sóval keveredik abban az esetben a só megöli az élesztős kovászunkat. A sóra kerüljön az 50 dkg finomliszt. Erre kerülhet a lehűtött, de még folyós állagú 6 dkg vaj vagy margarin. Aztán üssük bele az 1 darab tojásnak a sárgáját. De csakis a sárgáját! Hiszen a fehérjével egykor várfalakat erősítettek! Mi ne keményítsük vele a fánkot. Most már megkelt az élesztőnk, adjuk hozzá a liszthez. Dagasszuk kézzel, mert érezni kell a tészta lágyságát. Könnyen dolgozható, lágy tésztát kell kapnunk. Amennyiben úgy érezzük, hogy kemény a tésztánk tegyünk hozzá kevéske langyos tejet. Legalább negyed óráig dagasszuk. Amikor már szép hólyagos a tészta, és elválik a tál falától, körbe lisztezzük be, a tetejére is szórjunk lisztet, és takarjuk le. Langyos helyen kelesszük 40 percet. Fordítsuk ki deszkára, és alaposan gyúrjuk át, majd pihentessük 15 percig. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki 2,5 centi vastagságúra, szaggassunk belőle fánkokat. Lefedve pihenjenek amíg mi az 5 dl olajat megforrósítjuk. A fánkoknak az olajban úszniuk kell, tehát ha a sütő edényünk nagy, több olaj szükséges. Az olaj legyen forró, mert a langyos olajat csak beszívja a tészta. Helyezzük az olajba a fánkokat. Csakis fedővel süthető! Mert a tészta növekedéséhez, szalagosodásához szüksége van a gőzre. Amennyiben az egyik oldala szép pirosra sült, megfordíthatjuk. Vigyázat, azért ne legyen égett! Most fedő nélkül sütjük. Konyhai papírtörlőre helyezzük, hogy a fölösleges olajat felitassuk. Porcukorral, vaníliás porcukorral, lekvárral, pudinggal fogyasszuk. Jó étvágyat!

Forrás: netfolk.blog.hu, zilakavehaz.hu, mngsz.com

TEK-esek és rendőrök közös akciója Kertvárosban

0

A Pécs Ma értesülése szerint péntek délután nem sokkal 18 óra előtt több rendőrautó és a Terrorelhárítási Központ járművei jelentek meg a Maléter Pál út és a Nagy Imre út kereszteződésének közelében.

A TEK egyik járművébe két bilincsbe vert embert ült, egy másik férfit pedig egy közeli épületből hoztak ki, ugyancsak bilincsben.

A Pécs Ma megkeresésére a rendőrség csak annyi tájékoztatást adott, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt intézkedtek a hatóságok. Illetve az elsődleges nyomozási cselekmények és körülmények tisztázása jelenleg is folyamatban van.

Kiemelt kép csak illusztráció /Forrás:MTI

„Dögöljön meg a kormány” – fellázadtak az olasz vendéglátósok és kinyitottak

Lengyelország és Ausztria után, újabb európai országban elégelték meg a vendéglátósok, hogy lassan, de biztosan csődbe mennek, péntek este 6-tól vendéglők, kocsmák, kávézók ezrei nyitott ki Olaszország szerte. Helyi információk alapján 50,000-nél is több vállalkozó csatlakozott a kezdeményezéshez, aminek a neve „lop apro” azaz „én kinyitok”. Az olasz vállalkozók már nem hisznek a kormány ígéreteinek.

 Én kinyitok és csatlakozom a mozgalomhoz – mondja Maurizio Porta, a torinói Blues Cafe tulajdonosa egy videóban –, mert a kormány támogatása sajnos nem elég, ennünk pedig kell. Nem lopok, csak dolgozni szeretnék, ahogy a képviselőház előtt a politikusok köré zsúfolódó újságírók is teszik. A vírus nem attól terjed, hogy most kinyitunk, hiszen három hónapja zárva vagyunk, és továbbra is jelen van. A szabályokat természetesen betartjuk, viszont enni szeretnénk a családommal, és a költségeinket is fizetni kell, például a pénztárgépét, aminek használatára az állam kötelez, és amit sajnos nem dolgozva nem tudok fizetni.

Ilyen kezdeményezés Magyarországon is indult, hazánkban a nyitást január 25-re tervezik azok a vállalkozók, akik csatlakoznak az újra nyitáshoz.

Az újranyitók természetesen tisztában vannak azzal, hogy a büntetést reszkírozzák: az egyik vendéglős szerint ez 280 euró, de ennek dacára a nyitás és a tiltakozás mellett kardoskodnak. Azok az éttermek, amelyek részt vesznek ebben, honlapjukon az #Io apro hashtaggel jelzik bátorságukat. A legtöbben Emilia Romagna, Marche, Lombardia és Toscana régióban csatlakoztak.

Közel öt év börtönt kapott egy német orvos vérdopping miatt

Mark Schmidt német orvost a müncheni bíróság 4 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte pénteken, Schmidt központi figurája volt egy dopping hálózatnak.

2015 óta Németországban bűncselekménynek számít a doppingszerek használata. A hatóságok nagy erőkkel kezdtél meg a harcot az illegális teljesítmény fokozókat használó és terjesztő sportolókkal és orvosokkal szemben.

A rendőrség 2019-ben a seefeldi sífutó világbajnokságon tartott razziája során tetten érték Max Hauk sífutót, a sportoló éppen egy zsák vért ömlesztett vissza magának. A nyomozás során eljutottak Schmidthez is, akinek vallomásából kiderült, hogy több sífutóval, úszóval, focistával és kerékpárossal is kapcsolatban állt.

Az ügyben érintett 21 sportoló, akiket vérdopping használatával gyanúsítanak. Két további vádlottat 2 év 4 hónap és 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. Egyikőjük feladata volt a doppingszerek kézbesítése az atléták számára. A készítmények ára 200 euró (nagyjából 64 ezer Forint) volt.

Schmidtet a bíróság 24 rendbeli doppingszer használatának és két rendbeli tiltott gyógyszer használatának vádjában találta bűnösnek.

A vérdopping lényege, hogy a sportolók korábban levett saját (autológ) vagy másik ember vérét (homológ) kapják meg verseny előtt. Ennek hatására a szervezetükben megnő a vörösvérsejtek száma, így javul a vérük oxigénfelvevő képessége. Ezzel megnövekszik a teljesítmény és később jelenteknek a fáradás és kimerülés hatásai. Egyes tanulmányok szerint ezzel akár 50 százalékos teljesítmény növekedés is elérhető.

A vérdoppingot kiszűrése nem egyszerű. Mivel a vörösvérsejtek számának növelése természetes, legális úton is elérhető, például magaslati edzéssel. 1500 méter magasság felett a levegő alacsony oxigén tartalma és az alacsony légnyomás miatt a szervezet serkenti a vörösvérsejt képződést. Ezzel a módszerrel nem érhető el akkora és olyan gyors teljesítmény növekedés, mint a vérdopping esetében.

A vérdopping használata nem veszélytelen, mivel a vér besűrűsödésével jár, ami vérrögképződéshez és akár halálhoz is vezethet.

Kiemelt kép Donald Tong fotója a Pexels oldaláról.

Az elme fogságában – pánikbetegség

0

Az emberek nagy része élete során már élt át pánikrohamot. Ennek kiváltó oka sokféle lehet. Akár egy pillanatnyi stresszhelyzet, például egy közlekedési baleset vagy tartósabb, iskolai vagy munkahelyi stressz. De sokkal komolyabb dolog is állhat a háttérben.

Pánikroham

A pánikrohamot sokszor tévesen valamilyen súlyos testi betegségként azonosítják az emberek. Leggyakrabban a szívrohammal tévesztik össze, mivel tüneteik nagyon hasonlóak tudnak lenni. A pánikroham közben legtöbbször előforduló tünete a felgyorsuló szívverés, ezzel együtt az erős szívverésérzés, ájultságérzés, nehézlégzés, izzadás, zsibbadás, gyomortájéki panaszok, verejtékezés, hideg- vagy meleghullámok, remegés.

Komolyabb pánikroham estén a tünetek 10 perc környékén tetőznek és a roham 20-30 percen keresztül is tarthat. Erősebb roham esetén felléphet halálfélelem és disszociáció. A disszociáció során az érintett úgy érzi, hogy nincs kapcsolatban a testével. Mintha a saját teste nem is öve lenne, leegyszerűsítve ez egyfajta testen kívüliség érzésével jár.

A pánikroham során a teljes kontrollvesztés érzése nem ritka. Ezt felerősítheti a disszociáció és a halálfélelem.

Ha valaki élete során átél egy-két pánikrohamot még nem jelenti azt, hogy feltétlenül kezelésre szorul. A népesség közel 10%-a tapasztalt már kisebb vagy nagyobb pánikrohamot. Viszont, ha gyakorivá válnak a rohamok onnantól kezdve beszélhetünk pánikbetegségről.

Pánikbetegség

A pánikbetegségben szenvedők félnek egy következő roham megjelenésétől, ami komoly szorongást válthat ki. Ilyenkor lényegében a szorongástól való félelem által kiváltott szorongás jelenik meg.

A pánikbetegség pontos kiváltó okai egyelőre még nem tisztázottak. De összefüggésbe hozhatók más szorongásos betegségekkel, például különböző fóbiákkal. A pánikbetegek 80 százaléka szenved agorafóbiától. Ez a fóbia azoktól a helyektől való félelmet jelenti, ahonnan nehéz elmenekülni, zsúfolt vagy nyílt terek által kiváltott szorongás. Emellett a klinikai depresszióban szenvedőknél is előfordulhat pánikbetegség kialakulása.

Súlyos esetekben a kezeletlen pánikbetegség következtében a beteg élettere teljesen beszűkülhet, kiváltképp, ha agorafóbiával párosul. Ez munkaképtelenséghez vezethet, a közvetlen lakóhely, otthon elhagyásnak a félelme miatt. De nem szükséges ehhez az agorafóbia, sok beteg azért nem hagyja el az otthonát, mert attól fél, hogy ha nyilvános helyen tör rá a roham, akkor megszégyenül a többi ember előtt. Mivel, ahogy korábban a pánikroham tüneteinél leírtuk a roham közben kontrollvesztés és halálfélelem is gyakran előfordulhat.

A pánikbetegek esetében (az enyhe pánikrohamokkal ellentétben) a rohamokat nem feltétlenül konkrét esemény vagy élethelyzet idézi elő. A pánikrohamok bármikor előjöhetnek, az is előfordulhat, hogy egy ilyen roham alvás közben éri az embert.

A fóbiák mellett a leggyakoribb összekapcsolódó kórkép egy korábbi életszakaszban átélt súlyos trauma vagy megrázkódtatás is lehet.

Kiemelt kép samer daboul fotója a Pexels oldaláról.

Két személyautó és egy kisbusz ütközött Baranyában

Csütörtökön, Lad külterületén két személyautó és egy kisbusz ütközött, aminek következtében az egyik autó az árokba sodródott, a másik két jármű az úton maradva a forgalmat akadályozta.

A közlekedési balesetben kilencen voltak érintettek, szerencsére senki nem sérült meg. a szigetvári hivatásos tűzoltók sugárfedezet mellett áramtalanították az árokba csúszott autót. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség irányította a forgalmat. – írja a Baranya Megyei Katasztrófavédelem.

A hatóságok leállították a világ legnagyobb illegális darkweb piacát

0

Az Europol kedden bejelentette, hogy leállították a DarkMarket-et, a világ legnagyobb tiltott árucikkekkel foglalkozó online piacát egy nemzetközi művelet részeként Németország, Ausztrália, Dánia, Ukrajna, az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) és az egyesült államokbeli Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bevonásával. Az Europol szakszerű operatív elemzéssel támogatta a weboldal visszavonását és koordinálta az érintett országok határokon átívelő együttműködését. A műveletben részt vett az FBI, a DEA kábítószerellenes szerv és az IRS adóhatósága is.

A DarkMarket csaknem 500 000 felhasználóval rendelkezett és több, mint 2 400 eladóval a bezárás idején. Több mint 320 000 tranzakciót bonyolítottak le a weboldalon keresztül és több mint 4 650 bitcoin és 12 800 monero került átutalásra. Ami jelenlegi árfolyamon számítva több mint 140 millió euró összegnek felel meg, ami magyar valutába átváltva több mint 50 milliárd forint.

Az illegális piacon főleg kábítószerekkel kereskedtek, hamis pénzeket, ellopott vagy hamis hitelkártyaadatokat árultak, valamint névtelen SIM-kártyákat és rosszindulatú programokat értékesítettek.

Ezenkívül hónapok óta tartó hírszerzési művelet eredményeként a hétvégén a német-dán határ közelében letartóztattak egy 24 éves ausztrál állampolgárt, aki állítólag a DarkMarket mögött van. A The Guardian információi szerint a fő gyanúsítottat bíró elé vitték, de nem volt hajlandó megszólalni. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Nagyjából 20 szervert foglaltak le, amelyeket Moldovában és Ukrajnában használt az őrizetbevett. A nyomozók arra számítanak, hogy az ott mentett adatokat további résztvevők felderítésére használhatják. Úgy, mint a piac moderátorai, eladói és vásárlói ellen.

A DarkMarket a délnyugat-németországi volt NATO-bunkerben található CyberBunker webtárhelyszolgáltatással kapcsolatos alapos vizsgálat során derült fény, amely korábban a The Pirate Bay és a WikiLeaks web hosztjaként is szolgált.

Az elmúlt hónapokban fokozott nyomással kellett szembenézniük a nemzetközi bűnüldöző szerveknek. Az EU kábítószer-ügynöksége szeptemberben riadót adott ki, hiszen a világjárvány csak hozzájárult ahhoz, hogy a felhasználók és az eladók még inkább az internetet használják az ellátáshoz.

Míg az utcai kereskedelmet korlátozások befolyásolták a világjárvány idején, a fogyasztók és a kereskedők az online „darknet” piacok, a közösségi média és a házhoz szállítás felé fordultak.

Demeter Márta: Az ügyészség vádirata annak a politikai akaratnak a bizonyítéka, ami ma vezeti az országot

Péntek reggel 9-kor kezdődött meg Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselőjének hivatali visszaélés bűntette miatt indított büntetőperének tárgyalását. A tanúkihallgatást követően következő tárgyaláson folytatódik az eljárás.

Demeter Márta 2018 szeptemberében írásban kérte számon a kormány minisztereit, miután a kecskeméti repülőbázis repülési naplójának adataiból kiderítette, hogy Orbán Viktor egyik lányát egy katonai géppel szállították haza Ciprusról – szabályellenesen. A kérdéseit a közösségi oldalán is közzétette.

A Központi Nyomozó Főügyészség még novemberben emelt vádat a képviselő ellen, amely szerint a nyilvános írásbeli kérdéssel Demeter Márta törvényellenesen járt el, hiszen ezek az adatok nem minősülnek publikusnak. A képviselő szerint azonban nem követett el hivatali visszaélést, hiszen az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként az a munkája, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalom működését.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága a vizsgálat során megállapította, hogy a Demeter Márta által publikált adatok nem helytállóak, mivel csupán egy névrokonságról van szó Orbán Viktor családjával kapcsolatban, és nem a miniszterelnök lánya az említett személy.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázatot jelent, így az Országgyűlés további döntésig felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát.

A bíró zárt tárgyalást rendelt el védett adatokra hivatkozva, így a sajtó munkatársai nem lehettek jelen a tárgyaláson.

Demeter Márta a tárgylást követően a Jövő TV kérdésére elmondta, hogy:

Az ügyészség vádirata annak a politikai akaratnak a bizonyítéka, ami ma vezeti az országot

A képviselő ennél több információt nem mondhatott, a tárgyalás későbbi időpontban folytatódik. (via jovotv.hu)