Kezdőlap Blog Oldal 2797

Baranya kincsei: a megújult szászvári vár

0

Szászvár nagyjából 2500 fős település a Mecsek keleti lábánál. A település környéke már a kőkorszakban is lakott volt, de első írásos említésével csak a 13. század első felében keletkezett oklevelekben találkozunk.

Szászvár várát Brancioni Bertalan pécsi püspök (1219-1252) építtette 1235 körül, majd a török terjeszkedés idején jutott fontosabb szerephez. 

1540-ben Izabella királyné parancsára Athinai Simon deák a török elleni harcok idején elfoglalja Szászt, amely így rövid időre a királyné tulajdona lett. 1543. július 13-án Szulejmán szultán kezére került Pécs, s ugyanezen a napon adta meg magát Szász is. A település jelentőségét, stratégiai fontosságát jelzi, hogy a törökök közigazgatási központtá tették.

A török uralom másfél évszázada alatt több ízben támadás érte a várat, a harcok célja minden esetben az volt, hogy az ellenségtől visszafoglalják a települést. 1603-ban keresztény csapatok törtek be a várba és felgyújtották azt. 1662-ben kiskomáromi gyalogosok érkeztek a városba, s a tűz újra fellángolt.

Az 1664-es Zrínyi-féle hadjárat során a magyar katonák egy része elfoglalta a települést, s ismét felgyújtották a várat. 1680 körül keresztény csapatok felrobbantották az erődítményt, de arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy azt a török katonák elhagyták volna. Végül 1686-ban Szász és annak vára a császári csapatok birtokába került.

Szászvár vára, légi fotó; Civertia/Wikipedia

A vár visszafoglalás utáni sorsáról kevés információ maradt fent, valószínű, hogy még hosszú évtizedeken keresztül romokban állt. 

1776-ban Klimó György pécsi püspök rendelte el a lakatlan, romos épület újjáépítését, de az csak 1821-ben Király püspök idején készült el teljesen. A vár maradványait megőrző plébániaház épületének kutatása, a vár elpusztult részeit feltáró ásatás – dr. Sándor Mária és dr. Gerő Győző régészek irányításával – 1980-ban kezdődött. 2016 nyarára a várat teljesen felújították és megnyitották a turisták előtt.

A vár főépületében a látogatókat számos érdekes programmal várják (a pandémia előtt, és remélhetőleg hamarosan újra). Megtekinthetik a vár és a település középkori és koraújkori történetét bemutató kiállítást, ahol látható a vár történetéről a Pazirik Kft. által készített, a vár tudományos rekonstrukcióján alapuló valós 3D animációs film is.

Emellett információs táblák, makettek, sőt még a látogatók által felvehető kihelyezett kellékek, mint lovagi páncél és szerzetescsuha is igyekeznek visszaadni a korabeli hangulatot

Forrás: Wikipedia
Kép: Civertian/Wikipedia

Hétfőtől elérhető a digitális jólét szoftver alapcsomag

Holnaptól válik elérhetővé az ingyenesen letölthető digitális jólét szoftver alapcsomag, amellyel a kormány az egyre kevésbé nélkülözhető digitális hozzáférés lehetőségét teremti meg a magyar embereknek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A tárca a közleményében hangsúlyozta, a koronavírus-járvány minden eddiginél látványosabban rámutatott: a megfelelő informatikai háttér bármely helyzetben, minden korosztály életét megkönnyíti.


A digitális jólét szoftver alapcsomag könnyen telepíthető és használható operációs rendszer és felhasználói szoftverek együttese, amely nyílt forráskódú megoldásokkal helyettesíti a drága operációs rendszereket és irodai programokat. Az alapcsomag böngésző, levelező és multimédia programokkal felszerelve teszi lehetővé a számítógépes munkavégzés, tanulás és szórakozás mellett a hivatali ügyek elektronikus intézését – fejtették ki.


Az alapcsomag felgyorsíthatja a nyílt forráskódú szoftverek elterjesztését, amelynek használói jelentős összeget takaríthatnak meg – idézték a közleményben Schanda Tamást, az ITM parlamenti államtitkárát.

A kormány képviselője közölte, a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztése és terjesztése hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen sajátítsák el a legfontosabb digitális készségeket. A polgárok és a vállalkozások digitális kompetenciafejlesztése nemcsak a magyar gazdaság növekedésének, hanem Magyarország versenyképességének is fontos tényezője – tette hozzá Schanda Tamás.


Az államtitkár kitért arra is, a digitális jólét szoftver alapcsomagba elsősorban magyar kis- és középvállalkozások által fejlesztett vagy testre szabott szoftverek kerültek be.


Az alapcsomag minden programja, a telepítést és a használatot segítő összes útmutató, segédlet és oktatóanyag magyar nyelvű.     Az idősebbek testre szabott, felhasználóbarát profilt kérhetnek, a gyermekeknek biztosított fiókokban pedig nem engedik betölteni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által veszélyesnek minősített oldalakat.


A digitális jólét szoftver alapcsomag a www.szoftveralapcsomag.hu oldalról tölthető le január 25-étől.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay

Baranyában dőlt meg a melegrekord

Január 22-én, pénteken Sellyén mérték az országban a legmelegebbet, 16,6 fokot mutattak a hőmérők.

Pénteken közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán, hogy megdőlt az országos napi melegrekord.

Az eddigi mai napi maximum-rekordot 1956-ban, Ásotthalmon regisztrálták: 15.5 fokot.

Baranyában viszont ezúttal megdöntötték a Vince-naphoz kötődő országos melegrekordot.

Már az időjárás előrejelzések is jól mutatták, hogy az előző hetek fagyos, havas időjárása után szokatlanul enyhe januári péntekre ébredhetünk. A prognózis ezúttal nem is okozott csalódást Baranya megyében.

Az ehhez a naphoz kötődő magyarországi, napi melegrekordot, amit 15,5 fokkal Ásotthalom tartott, 1956-ban mértek. A január 22-én eddig lejegyzett leghidegebbet 1942-ben Zircen mérték, és ez -31,2 fok volt. Magyarország területén január hónap a legmelegebb napját 2015-ben mérték Sopronban, amikor is 19,7 fokot mutattak a „Leghőségesebb város” hőmérőinek szálai.

Az idei Vince-nap igazán kiemelkedően enyhe időjárást hozott Baranya megyébe. Remélhetőleg a szőlővesszők is örültek az enyhe napnak, a remek napsütésnek, és a megye borászai kiemelkedően jó őszi szüretre készülhetnek.

Forrás: met.hu, napi.hu, idokep.hu

Fotó: pixabay

Nagy-Britannia engedélyezte a méhek kiirtását okozó rovarirtó-szerek használatát

0

Nagy-Britannia engedélyezte az Európai Unióban 2018 óta betiltott, neonikotinoid tartalmú rovarirtó-szerek használatát.

2018-ban az Európai Unió tagországainak többsége – mindössze 4 tagállam, köztük Magyarország szavazott a tilalom ellen – megszavazta három neonikotinoid tartalmú méhgyilkos rovarölő szer használatának gyakorlatilag teljeskörű tilalmát.

Michael Gove az Egyesült Királyság akkori környezetvédelmi minisztere szintén egyetértett a szer betiltásával kapcsolatban, és kijelentette: Nagy-Britannia az EU elhagyása után is fenn fogja tartani a korlátozást. A kormány álláspontja azonban idővel változott, egy nemrég kiadott kormányzati közleményben ez szerepel:

„A kérdés alapos mérlegelése után a kormány úgy határozott, hogy sürgősségi engedély iránti kérelmet nyújt be, amely lehetővé tenné a neonikotinoid tiametoxamot tartalmazó termék felhasználását a cukorrépa vetőmagjának kezelésére 2021-ben.”

A neonikotinoidos vegyszerek káros hatásairól számos tudományos bizonyíték született:

  • Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2018. február végén mutatta be jelentését, mely az említett neonikotinoidok hatásaival foglalkozó, 2013 óta megjelent kutatásokat összegzi. [2] Az uniós hatóság kijelentette: a tanulmányok többsége alátámasztja, hogy ezen szerek károsítják a házi-, a posz- és a vadméheket.
  • Szintén idén mutatta be szakmai összefoglalóját a neonikotinoidok és más felszívódó növényvédő szerek hatásait vizsgáló nemzetközi tudóscsoport. [3] A témában született 200 tanulmány eredményeit összefogaló jelentés alapján megállapítható, hogy ezen növényvédő szerek korántsem olyan hatékonyak, mint ahogy azt korábban gondolták – viszont a természetes ökoszisztémákat, a beporzó rovarokat károsító hatásaik miatt indokolt a betiltásuk. A tudósok a tanulmányok alapján továbbá kiemelik, hogy a neontikotinoidok kiválthatóak számos vegyszermentes védekezési móddal is, anélkül hogy ez gazdasági károkat okozna.

A szer használata nem csak a rovarfajokra nézve veszélyes, hanem a rovarokat elfogyasztó madarakra is, emellett a talajba szívódva vadvirágokat is megöl, a víziutakba kerülve pedig fajok ezreinek árthat.

Dave Goulson, a sussexi egyetem biológia professzora arra figyelmeztetett, hogy egy teáskanál neonikotinoid rovarirtó-szer elegendő 1,25 milliárd méh megöléséhez, ami négy teherautónyi méhnek felel meg.

A tiltás feloldásának háttéreben a brit Nemzeti Gazdálkodók Szervezete áll, amit brit milliárdos gazdák vezetnek és régóta harcolnak az agráripar szabályozása, pl. a mezőgazdasági dolgozók bérnövelése és a peszticidek tiltása ellen.

Forrás:Greenfo

Te vagy a PMFC legnagyobb szurkolója? – KVÍZ

Te vagy a PMFC legnagyobb szurkolója? Tedd próbára a tudásod!

[show-quiz id=”35555″ title=”Mennyire ismered a PMFC-t? Most kiderül, mekkora szurkoló vagy! – KVÍZ”]

Két hét után újra a felszínen

Kimentettek tizenegy bányászt a kelet-kínai Santung tartományban két hete berobbant aranybányából vasárnap – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Kilenc bányászt még a délelőtt folyamán, további kettőt pedig kora délután emeltek ki a mélyből. Egyiküket súlyosan legyengült állapotban hozták felszínre, ezért azonnal kórházba szállították.


A kínai Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt az aranyfejtőben. A helyszínen több mint hatszáz ember dolgozik a bajba jutottak kimentésén, a mentőcsapatok már három csatornát fúrtak a mélybe. A vasárnap kimentett bányászokkal egy hete létesítettek először kapcsolatot a baleset óta, őket ezt követően egy csatornán keresztül élelmiszerrel, ruhákkal és egyéb felszerelésekkel látták el. Egyikük, aki a robbanáskor fejsérülést szenvedett és kómába került, szerdán veszítette életét. További tíz bányász sorsa ismeretlen.


A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak a történtek miatt, a céget pedig sok bírálat érte amiatt, hogy mintegy harmincórás késéssel jelentette a balesetet a hatóságoknak. Két helyi tisztségviselőt már eltávolítottak a posztjáról. A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.hu

Jó a helyesírásod? – KVÍZ

Talán még a legnagyobb költőink is vétettek olykor helyesírási hibát, azonban nem árt tisztában lenni a magyar nyelvtan szabályaival. Most egy kvízben összeszedtük a leggyakoribb helyesírási hibákat, kommentben írd meg az eredményed!

[show-quiz id=”35550″ title=”Jó a helyesírásod? – KVÍZ”]

Szép álmokat

Az előttünk álló napok időjárás előrejelzéseit figyelembe véve mi lehetne jobb program, mint egy kiadós mélyalvás. Már csak azért is érdemes elgondolkodnunk a dolgon, mert a mélyalvás egy olyan tevékeny, ami ős helyreállító erővel bír, amely „kitakarítja” az agyat – állapították meg az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói ecetmuslicák agyi aktivitását és viselkedését tanulmányozva.

Milyen érdekes, hogy ami az ecetmuslicákra jótékony hatással van, az nálunk embereknél is remek mutatókkal bír.

Tehát nézzük csak először is, hogy az alvásstádiumok milyen sorrendben követik egymást:

  1. stádium, a mélyalvás felé az ébrenlét és az alvás közti átmenet. Egyszerű, közismert szóval a szendergés, mely az alvás 5-10%-át teszi ki. Az izmok tónusa ilyenkor csökken, a szemmozgások lassulnak, pislogás nincs. Ugye milyen kellemes!
  1. stádium, a felületes alvás, mely az alvási idő 50%-ában figyelhető meg. Az izmok tónusa tovább csökken, a szemmozgások megszűnnek. Már ez is nagyszerű!
  2. stádiumot szokás középmély alvásnak nevezni, ez pedig az alvásidőnk 5-10%-át érinti.
  3. stádium a mély alvás, mely a felnőttek esetében az alvási idő 15-20%-át teszi ki. Gyermekek alvásidejében többet, idős korban sajnos jelentősen kevesebbet tesz ki.

Azt bizony a saját bőrünkön megtapasztaltuk, hogy az alvás életünk létfontosságú és nélkülözhetetlen része. A nyugodt mélyalvás szükséges az egész napi ébrenlétben, munkában és igénybevételben megfáradt testünk regenerálódásához. De nem csak az erőgyűjtéshez, ha nem az agyunk számára a napközben tanult új ismeretek rendszerezéséhez, feldolgozásához is. Az ébrenlét során megtapasztalt érzelmi hatások is részben alvás alatt kerülnek a megfelelő megítélésre. Szóval: „Aludjunk rá egyet!” A szervezetünknek nem megfelelő mennyiségű, és minőségű alvás hiányában fáradtak, maradunk.

Amennyiben viszont nem pihentük ki magunkat megfelelően, és fáradtak maradtunk, akkor jelentősen romlik a koncentrációs készségünk, nő a reakció időnk. Nem igazán szerencsés ez például a vezetés közben, mert lehet, hogy életveszélyes helyzeteket kell elhárítanunk. Ilyenkor agyi teljesítőképességünk romlik, nehezebben jutnak eszünkbe dolgok, és sokkal nehezebben tudunk megtanulni új ismereteket.

Súlyos egészségkárosodáshoz vezethet a tartós alváshiány. Végső soron pedig az immunrendszer legyengülését eredményezheti. Állatkísérletek során kimutatták, hogy az alvás megakadályozása egy idő után halált okoz. Sajnos a történelemből jól ismerjük, hogy a fogvatartottak kínzásához, megtöréséhez is előszeretettel használták, reméljük, hogy csak elődeink. Az emberiség alvás-ébrenlét ciklusa illeszkedik a Föld forgásához. Kapcsolódik a nappalok és az éjszakák váltakozásához. Ez a ciklus az emberen kívül az állat- és növényvilágban is könnyen megfigyelhető. Alvásunk alatt a külvilág ingerei teljesen megszűnnek a számunkra, vagy csak korlátozottan reagálunk azokra. Az alvás mégis könnyen visszafordítható folyamat, és kívülről egyszerűen megszakítható állapot.

Most pedig nézzük csak mennyi alvásidőre van szükségünk a teljes regenerálódáshoz? Az alvás tudományával foglalkozók véleménye szerint az éjszakánkénti átlagos hat-nyolc óráig tartó alvás a lehető legjobb életminőséget eredményezi. A megközelítőleg ennyit szunyókáló emberek ébredése jó, kipihentség érzetük kiváló. Életminőségük ezáltal jobb, és kisebb valószínűséggel süllyednek depresszióba, mint a kevesebbet alvók. – olvasható az aktuális tanulmányban. Itt jegyzem meg, hogy a kutatók ugyanakkor a kilenc óránál hosszabb alvást sem javasolják!

 
 

Forrás: webbeteg.hu, nlc.hu, origo.hu

Fotó: pixabay

A hófehér húsú fekete retek

A hófehér húsú fekete retek

A fekete retek a téli hónapokban kissé igénytelenül szomorkodik a zöldséges részlegek polcain. Nála sokkal népszerűbbek a látványos, rikító színű gyümölcsök, zöldségek. Vajon hasznosabbak is? A fekete retek olyan téli növény, amely tele van a szervezetünk számára nélkülözhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rosttal. Ez a szürke eminenciás mindezekkel ellát bennünk a friss zöldségekben szűkös téli hónapokban, és mellette nagyon jó hatással van az emésztésünkre is.

A fekete retek Ázsia területéről indult el hódító útjára. Az ókori Egyiptom papjai gyógyászati célokra olajat készítettek a magjából. A fekete retek a legnagyobb gumójú, télen is jól tárolható retekfajta. Ez a gyökérzöldség nemcsak kiváló ízharmóniájáról, de tápértékéről és még inkább gyógyhatásáról ismert. Illóolajban, C-vitaminban, káliumban, vasban és foszforban gazdag. Antioxidánstartalma magas.

10 ok, hogy miért fogyasszunk fekete retket!

1, Kevés télen is frissen tartható gyökérzöldség félénk egyike. Megfelelő tárolás mellett egész télen lédús, ropogós, friss marad. Ízletes, kellemes aroma, és hazai.

2, Jelentős mennyiségben tartalmaz A-, B-, C- és E-vitaminokat, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, cinket, mangánt, ként, szelént és egyéb nyomelemeket.

3, Fekete retek bizonyítottan nagyon jó hatással van az epekőre és pajzsmirigy működésére.

4, Ez a téli zöldségféle a nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok mellett nélkülözhetetlen rosttal látja el a szervezetünket a friss zöldségekben szűkös hónapokban, ezáltal kiváló hatással van az emésztésünkre.

5, Mivel serkenti az emésztésünket, így nem csak az egészségünkre van jó hatással, de stimulálja és erősíti a májunkat. Szervezetünkre kifejtett hatásával hozzájárul a  májsejtek megfelelő működéséhez, illetve annak regenerációjához.

6, Serkenti az epehólyag működését, és ezzel fokozza az epe kiválasztását. Tehát ennek a tulajdonságának köszönhetően megakadályozza az epekövek kialakulását.

7, A népgyógyászatban úgy tartják számon, hogy a fekete retek leve az egyetlen, ami képes felőrölni és feloldani az epekövet.

8, Remek természetes vízhajtó és méregtelenítő szer. Fogyasztásával gyorsíthatjuk és hatékonyabbá tehetjük a szervezetünkben azokat a folyamatokat, amelynek során a káros és felesleges anyagok távoznak szervezetünkből. Rendkívül előnyös ez olyan esetekben, mikor a kórokozókat szeretnénk már végre kiüríteni. 

9, A fekete retekben található raphanin vegyület harmonizáló-kiegyensúlyozó hatással bír. Jó hatással van elsősorban a pajzsmirigyre. A fekete retek rendszeres fogyasztásával megelőzhetjük a pajzsmirigyet érintő betegségeket. 

10, A népgyógyászat kitűnő házi szerként ismeri a felső légúti fertőzéseknél. Kiemelten ajánlják köhögés, torokfájás, orrdugulás kezelésére.

Nagyon hatékony módon hasznosíthatjuk ha naponta lereszelünk egy fekete retket, jól kinyomjuk a levét, és egy evőkanálnyit fogyasztunk belőle főétkezés után. Amennyiben nem szeretnénk a reszeléssel bajlódni a nagyobb bioboltokban, gyógynövényboltokban beszerezhetünk fekete retek cseppet, és abból elég néhány cseppet egy pohár folyadékban feloldani és elfogyasztani egészségünk érdekében.

64 elhunyt, 1257 fertőzött

Hazánkban elhunyt 64, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1257 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu a mai vasárnapon.

A kormányzati portálon írták: 359 574-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 968-ra emelkedett, a gyógyultak száma 241 472.
 Az aktív fertőzöttek száma 106 134-re csökkent. Kórházban 3793 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 254-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 18 929-en vannak, a mintavételek száma 3 052 068-ra nőtt.

Baranya megyében 89 új fertőzöttet diagnosztizáltak, és a járvány kezdete óta összesen 12559 fertőzöttet regisztráltak.

Egy nappal korábban 98 157 700 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 106 690 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 24 991 659 fertőzött volt eddig a napig, és 414 394-en haltak meg.
Indiában 10 639 684 fertőzöttet, 153 184 halálos áldozatot és 10 316 786 gyógyultat jegyeztek fel.
Brazíliában 8 816 254 fertőzöttről, 216 445 halálos áldozatról és 7 775 928 gyógyultról tudni.
Oroszországban 3 658 447-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 67 919-re, a gyógyultaké pedig 3 076 236-re emelkedett.
Az Egyesült Királyságban 3 627 746 a fertőzöttek száma, és 97 518-an haltak meg a betegségben.
Franciaországban 3 093 619 fertőzöttet és 73 018 halálos áldozatot tartanak nyilván.
Spanyolországban 2 499 560 fertőzöttet és 55 441 halálos áldozatot regisztráltak.
Olaszországban 2 455 185 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 85 162, és 1 871 189-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.
Törökországban 2 424 328 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 24 933.
Németországban 2 137 691 a fertőzöttek száma, 51 873 a halottaké, 1 826 161-en meggyógyultak.
Kolumbiában 2 002 969 fertőzöttet és 50 982 halálos áldozatot tartanak nyilván.
Argentínában 1 862 191 a fertőzöttek és 46 737 a halottak száma.
Mexikóban 1 742 347 az igazolt vírusbetegek és 149 084 a halottak száma.
A Dél-afrikai Köztársaságban 1 404 839 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 40 574-en meghaltak, 1 217 492-en pedig felgyógyultak.
Iránban 1 367 032 fertőzöttet, 57 294 halálesetet és 1 158 475 gyógyultat tartanak számon.
 Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 99 047 fertőzéses esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, valamint 4803 halálos áldozatot és 91 609 gyógyultat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan közép-kínai nagyvárosból terjedt el.

Forrás: koronavirus.gov.hu, mti.hu