Kezdőlap Blog Oldal 2728

Munkát keres? Akkora a baj az egészségügyben, hogy önkénteseket toboroznak

Létszámhiány miatt önkénteseket toboroznak az egészségügybe, az se baj ha nincs az embernek ilyen jellegű végzettsége, egy mindössze 3-4 órás tanfolyam után a Covid-osztályokra kerülhetnek azok, akik segítenének. A képzés a következő ismereteket nyújtja:

  • Alapismeretek a COVID betegségről
  • A védőfelszerelések helyes használata
  • A COVID betegek észlelése. Vérnyomás, Oxigén szaturáció, hőmérséklet, légzésszám, pulzus meghatározása, éberség megítélése
  • Oxigén adása különböző eszközökkel, ennek ellenőrzése
  • Fekvő, ülő beteg itatása, etetése
  • Alap kommunikációtréning a beteggel, szakszemélyzettel, hatékony viselkedés hierarchikus rendszerben, stresszhelyzetben
  • Ágyazás, ágyneműcsere, segédkezés pelenkázásnál, betegmozgatásnál

Azt is megtudtuk, hogy elsősorban fiatal, fedhetetlen előélettel rendelkező embereket várnak, akik lehetőség szerint már kaptak oltást, vagy vállalják a megfertőződés kockázatát. Az Orvosi Kamara nem garantálja, hogy aki elvégzi a képzést, azt alkalmazzák is, „ez a kórházak vezetésén és a hatóságok együttműködésén fog múlni”. A munkaidőről és a juttatásról mindenkivel külön egyeztetnek, aki munkába áll. – írja a 444

16 éves lány a vírus legfiatalabb áldozata

0

Egy 16 éves lány volt a koronavírus-járvány legfiatalabb áldozata Magyarországon az elmúlt 24 órában – derül ki a kormányzati tájékoztató portál adataiból. Alapbetegségeként elhízást és mentális retardációt jelöltek meg. Rajta kívül a kórban még 188 fertőzött halt bele egy nap alatt, a halálos áldozatok száma összesen 18 451-nél jár.

Ő már a második 16 éves lány, aki koronavírus-fertőzés miatt veszti életét Magyarországon. Három hete egy hasonló korú tinédzser már áldozatul esett a kórnak. Egyúttal ők a legfiatalabb az áldozatok is. – írja az index.

Müller Cecília azt is bejelentette, hogy két újabb keleti vakcina érkezik Magyarországra: egy kínai és egy indiai.

Eközben Mende polgármestere Zanzibáron nyaral

A polgármester és családja Afrikában nyaral, amire Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.

“HA MÉSZÁROS LŐRINC DUBAJOZNI JÁRHAT, AKKOR KASZANYI JÓZSEF, EGY VÁLASZTOTT POLITIKUS MIÉRT NE TANULMÁNYOZHATNÁ ZANZIBÁRON AZ OTTANI JÁRVÁNYVÉDELMET? NEM IS SZÉGYELLI, HOGY AMÍG A MAGYAROK NAGY RÉSZE A LEZÁRÁSOK MIATT SZENVED, Ő AFRIKA PARTJAINÁL EGY SZIGETEN NAPOZIK.”

-írja posztjában a képviselő.

Hadházy emlékeztet arra, hogy az ilyen nyaralások jelenleg azért is tűnnek visszásnak, mert a miniszterelnök éppen nemrég nyilvánosan kérte az állampolgárokat, hogy ne utazzanak Dubajba, vagy egyéb trópusi, veszélyeztetett helyekre, ahonnan a koronavírus különböző mutánsait hozhatják haza, ezzel akár előre nem látható bajt okozva.

Orbán Viktor egyébként szó szerint a Tanganyika elnevezést használta, amikor a fenti kérését kifejezte, a független képviselő pedig mellékesen kitér rá, hogy ez ráadásul helytelen és korszerűtlen megnevezése Zanzibárnak.

“TANGANYIKA MONDJUK MÁR RÉGEN NEM LÉTEZIK, MERT ZANZIBÁR SZIGETÉVEL EGYESÜLT ÉS ÍGY LETT BELŐLE TANZÁNIA, ÚGYHOGY ÉN AZT HISZEM, A MINISZTERELNÖK INKÁBB ZANZIBÁRRA GONDOLHATOTT, AMIKOR A HÍVEINEK AZ UTAZÁST MEGTILTOTTA. MINDEGY, ÚGYSEM HALLGAT RÁ SEM A GÁZSZERELŐ, SEM A POLGÁRMESTER ÉS MÉG KI TUDJA, HÁNYAN.”

-írja Hadházy.

Írja a Jövő TV.

Március 22- Víz világnapja

0

Mindennapi életünk során természetesnek vesszük, hogy víz van, tiszta, iható és elegendő. Tudjuk, hogy a víz életünk egyik alapvető feltételét képezi. Szükségünk van rá a szervezetünk folyadékpótlásához, alapvető higiéniánk fenntartásához, főzéshez és a termelékenységhez.

Mivel testünk több mint fele – a felnőtt embernek 60%-a, a csecsemőnek 70%-a- víz, ezért elengedhetetlen számunkra a folyamatos vízpótlás. Olyannyira, hogy táplálék nélkül akár heteket is, viszont folyadék nélkül maximum csak pár napot élnénk túl. Ehhez azonban, nem felel meg bármilyen víz, édesvízre van szükségünk. Földünket ugyan 71% -ban víz borítja, az összes vízkészletéből csupán 1 % alkalmas fogyasztásra. Ráadásul nem elég, hogy egy ilyen csekély százalék áll csak rendelkezésünkre, ebben is egyre kevésbé lehetünk biztosak. A Föld édesvíz készletei ugyanis fogynak, aminek számos oka van. Bolygónk egyre növekvő népessége, a globális éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és vízszennyezés csak pár közülük. De az okok között szerepel a gazdaság rohamos növekedése ( például a divatiparban felhasznált temérdek víz ), továbbá a fejlett országokban történő korlátlan vízfogyasztás is. Az USA-ban például átlagosan 250 liter/ fő a napi vízfogyasztás, mindeközben pedig a délkelet-afrikai Mozambikban pedig 10 liter/ fő naponta.

Az 1993 óta minden évben március 22-én tartják a Víz világnapját, melynek célja, hogy felhívja mindenki figyelmét az elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészleteink veszélyeztetettségére. Ezen a napon óvodákban és iskolákban is szerveznek különböző programokat annak érdekében, hogy a gyerekek közelebb kerülhessenek a témához és tudatosíthassák magukban, hogy mennyire fontos ezzel foglalkozni.

Kép forrása: Markus Spiske fotója a Pexels oldaláról

Mit tehetünk mi a vízpazarlás ellen?

Csöpögő csappal már mindannyian találkozhattunk életünk során. Általában elég idegesítő, de nem sok jelentőséget szoktunk neki tulajdonítani. Ám ez elég nagy baj, ugyanis egy csöpögő csap akár 40-120 liter vizet is elpazarolhat naponta! Legközelebb, ha ilyen problémával találkozol, igyekezz mielőbb szerelőt hívni vagy megpróbálni megjavítani.

Gyerekkorából mindenkinek ismerős a fogmosás közben hallott „Ne folyasd a vizet! / Zárd el a csapot!”, ami utána –remélem- egy életen át elkísér mindenkit és igyekszik betartani. Miért is fontos ez? Ha fogmosás közben nem zárjuk el a vizet, akkor 10 liter mehet kárba, azonban, ha elzárjuk a csapot akkor csupán 2 litert használunk fel a fogkefe és a szánk öblítésére. Ha fogmosópoharat használunk, akkor pedig ez akár 3 deciliterre is lecsökkenthető! Plusz pont azoknak, akik bambusz fogkefét és lebomló fogselymet használnak talajvizeink és nagy vizeink megvédésére.

Egy kád vízben való fürdés és egy viszonylag gyors zuhanyzás között 110-180 liter víz a különbség. Elég soknak tűnik, igaz? Ennyit megspórolhatsz, ha legközelebb a tusolást választod és még egy plusz pontot is szerzel a Földnél.

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy miként alakíthatjuk környezettudatosabbá a fürdőszobánkat, azonban a mosásra nem tértünk ki. Nagyon fontos észben tartanunk, hogy a mosógépet csak akkor indítsuk el, ha kellő mennyiségű szennyes ruha gyűlt már össze és tele tudjuk rakni a dobot, így nem pazarolunk vizet a mosás közben.

A mosás mellett a mosogatás során is figyelnünk kell arra, mennyi vizet használunk. Edényeinket álló vízben mosogassuk el és a folyóvizet csak öblítéskor engedjük meg. A Mosogatógépet pedig csak akkor indítsuk el, ha összegyűlt annyi mosatlan edény, amivel tele lett a gép.

Nem is gondolunk bele abba, hogy minden egyes WC használatkor is litereket fogyasztunk el. Egy WC lehúzás alkalmával 10 liter vagy 4-8 liter víz kerül a szennyvízcsatornába. A kettő közötti különbség pedig nem más, mint egy takarékos WC tartály, melyet mindenképp érdemes felszereltetni otthonunkban. Hosszútávon ezzel is rengeteg vizet megspórolunk.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a csapból folyó víz helyett, használjunk összegyűjtött esővizet a locsoláshoz, hiszen mi más is lehetne természetesebb ennél.

Kiemelt kép forrása: Daria Shevtsova fotója a Pexels oldaláról

18 500 milliárd forint a tét! – sajtótájékoztató az LMP által kezdeményezett parlamenti vitanapról

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke tartott hétfőn délelőtt közös sajtótájékoztatót az LMP által kezdeményezett parlamenti vitanapról.

Az Európai Unió hétéves költségvetéséből és a Helyreállítási Alapból Magyarország számára több mint 18 ezer milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre. A kormánynak még április vége előtt be kell nyújtania azt a tervet, ami tartalmazza ezeknek a forrásokat a felhasználását.

Schmuck Erzsébet szerint ezeket a pénzeket a korrupció helyett lehetne jól is elkölteni, a fenntartható fejlődésre és az ország javára. Ezért kezdeményezte az LMP, hogy egy politikai vitanap keretén belül ismertesse a kormány a tervet és ehhez az ellenzék is elmondhassa a javaslatait.

„Ezt a kezdeményezést nem az LMP-nek kellett volna megtennie, hanem a kormánynak a dolga lett volna, ezt a javaslatot behozni az Országgyűlés elé” – tette hozzá a társelnök.

Elvárás, hogy ezt a tervet a kormányok társadalmi vitára bocsássák, azonban ennek a feltételnek a Fidesz eddig még nem felelt meg. Annak ellenére sem tették még meg, hogy rendkívül fontos lenne érdemi vitát folytatni a kérdésben.

Keresztes László Lóránt elmondta, hogy az EU-s források megfelelő felhasználására nem volt képes a kormány és nem tudták felkészíteni az országot a 21. század kihívásaira ráadásul a korrupció miatt torzult a gazdaság szerkezete.

A járványhelyzetben kialakult válság rengeteg rendszerproblémát hozott a felszínre. A kormány gazdaságvédelmi politikája megbukott, ami tovább mélyíti ezeket a problémákat. Ezért egy új gazdaságpolitikai szemléletre van szükség egy válságálló, patrióta gazdaságszerkezet kialakítása mentén.

A frakcióvezető szerint a több százezer magyar embert érintő elvándorlás megfékezésének érdekében biztosítani kell a kiegyensúlyozott területi fejlődést, ez az alapja annak, hogy mindenki a szülőföldjén tudjon boldogulni.

A magyar adófizetők pénzét a kormány arra használja fel, hogy Kína gazdasági befolyását erősítsék. Ezzel szemben egy olyan gazdaságra lenne szükség, ami a helyi termelésre és regionális együttműködésre alapul.

A kormány az alacsonyan tartott bérekkel kiszolgáltatottá tette a magyar munkavállalókat, lényegében egy összeszerelő országot akartak létrehozni. Az LMP-nek viszont az az elképzelése, hogy magas hozzáadott értékre és jól megfizetett és jól képzett szakemberekre van szükség a gazdaság talpra állításának érdekében.

Fejlesztés helyett a kormány többször is támadást indított a felsőoktatás és a tudományos élet ellen, jelenleg a vidéki nagy tudományegyetemeket is elérte a modellváltás. Ennek keretén belül lényegében fideszes alapítványokon keresztül privatizálják ezeket az intézményeket.

Keresztes azt is hangsúlyozta, hogy súlyos helyzetben vannak a magyar települések és ezzel párhuzamosan a kormány fokozatosan leépíti a jogaikat és a teljes önkormányzatiságot sodorják veszélybe. Viszont a helyi gazdaságfejlesztéshez elengedhetetlenek az erős és jól finanszírozott települések.

Bedrogozva, jogsi nélkül száguldozott a 18 éves pécsi férfi

0

Kábítószer hatása alatt, több jogsértést elkövetve száguldott át a városon egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Közúti veszélyeztetés, valamint járművezetés bódult állapotban bűncselekmények elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 18 éves ellendi fiatalember ellen.

A megalapozott gyanú szerint 2020. augusztus 1-jén délelőtt, az akkor még fiatalkorú fiú Pécsett, a Dr. Veress Endre utcában közlekedett gépkocsijával, amikor igazoltatni akarták a rendőrök. A sofőr azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, lassított, majd az egyenruhásokat kikerülve továbbhajtott.

A rendőrök követni kezdték a gépkocsivezetőt, aki nagy sebességgel Kertváros irányába haladt autójával, és közben több szabályszegést is elkövetett. A közlekedésben résztvevőket többek között azzal veszélyeztette, hogy záróvonalon előzött, a szembejövő autósokat hirtelen fékezésre, illetve irányváltoztatásra kényszerítette, de voltak olyan sofőrök is, akiknek hirtelen fékezést követően az útpadkára kellett kormányozni gépkocsijukat azért, hogy elkerüljék az ütközést.

Az ámokfutót végül a Lahti utcai körforgalom előtt állították meg a rendőrök, az intézkedés során pedig az is kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Vele szemben felmerült a gyanúja annak, hogy a járművet bódult állapotban vezette, ezért a rendőrök vér- és vizeletmintavételről intézkedtek.

Később a toxikológiai, valamint az orvosszakértői vélemény eredményei igazolták a rendőrök gyanúját, ugyanis a mintákban amfetamint, valamint metamfetamint mutattak ki, vagyis bódult állapotban vezetett. A rendőrök a fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. – írja a police.hu

Sportra 288, egyházakra 153, egészségügyre 60 milliárdot csoportosított át a kormány

Irtózatos mértékű plusztámogatást juttatott a sport területére a koronavírus-járvány alatt a kormány – a 2020. március 20. és 2021. március 19. közötti időszakban

  • sportra 288,6 milliárd,
  • az egyházaknak 153,6 milliárd,
  • az egészségügynek ehhez képest 60,7 milliárd forint átcsoportosított támogatás jutott,

derül ki az Mfor.hu összesítéséből.

A támogatások többségét az eredetileg a járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból, a rendkívüli kormányzati tartalékból, illetve a Központi Maradványelszámolási Alapból csoportosították át.

Már 1340 ember van lélegeztetőgépen, ismét sokan hunytak el

0

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 589 601 fő a beoltottak száma, ebből 479 389 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a kormány mától újabb egy héttel meghosszabbította a jelenlegi korlátozásokat. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 9046 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 580 642 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 451 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 373 666 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 188 525 főre emelkedett.

 Az elmúlt hétvégén több mint ezren kerültek kórházba, 11 276 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1340-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 16%-ot szemben a 9%-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. Vasárnap este újabb Szputnyik vakcina szállítmány érkezett, ezzel a szükséges hatósági vizsgálatok után kezdődhet meg az oltás.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. Az erről szóló kormányrendelet péntek este megjelent a Magyar Közlönyben. Lásd: A Kormány 133/2021. (III. 19.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések egy héttel történő meghosszabbításáról

Hamarosan tesztelik a tablettává alakított koronavírus-vakcinát

Ha sikerül kifejleszteni, az nagyon sok emberi életet menthet meg

Az elsőfázisú klinikai vizsgálata is elkezdődhet hamarosan egy új koronavírus elleni vakcinának. Az Oramed Pharmaceuticals és a Premas Biotech cég közös fejlesztése azért lóg ki a többiből, mert ez szájon át beadható – írja a Jerusalem Post.

A cég évek óta dolgozik egy technológián, hogy miként lehetne tablettává alakítani azt az orvosságot, ami korábban vakcina volt, igaz az elsődleges céljuk eddig az inzulin ilyesfajta átalakítása volt.

“Az orális covid-vakcina megszüntetné a legnagyobb akadályát a széleskörű oltásoknak, hiszen otthon is be lehetne venni. Ez különösen akkor válhat fontossá, ha tényleg évente kell beoltani magunkat, mint például influenza ellen” – mondta Nadav Kidron, az Oramed vezérigazgatója.

via HVG.

A BaHír olvasóinak közel fele beolttatja magát

Pénteken tettük fel a kérdést Önöknek, hogy miként állnak most a koronavírus elleni védőoltáshoz. Úgy fest, hogy az oltakozási kedv nem csak országosan, hanem a mi olvasóink között is növekszik, ugyanis a válaszok alapján egyre többen vannak azok, akik vagy már átestek a védőoltáson, vagy mindenképpen tervezik beadatni azt maguknak.

17.5 százalék felelte azt, hogy már megkapta, további 31.2 százalék pedig jelenleg is vár a sorára: összességében tehát olvasóink 48.7 százaléka átesett, vagy a közeljövőben át fog esni a Covd-19 elleni vakcinán. Ez egyébként nagyjából a jelenleg mérhető országos trendeknek felel meg.

6.5 százalék még bizonytalan, nem tudnak dönteni, 44.8 százalék pedig azt felelte, hogy biztosan nem kér a vakcinából. Ez egyébként javuló arány, legutóbb mikor megkérdeztük Önöket, még januárban 44.4% szeretett volna védőoltást, 55.6% pedig nem.