Kezdőlap Blog Oldal 2689

Iskola, óvoda: menni, vagy nem menni? Engedni a gyereket, vagy nem engedni?

Hétfő reggel újfent kinyitnak az iskolák és az óvodák, a dilemma pedig óriási a szülők és a pedagógusok körében egyaránt: menni, vagy nem menni?

Ugyanis hiába indult el a tanárok oltása, védettséget még nyilvánvalóan nem szereztek, nem szerezhettek, a gyerekek oltásáról egyelőre komolyabb szó sincs, ahogy rengeteg szülő is még védtelen a vírussal szemben. Ha a legkisebbeket összeengedik, az óhatatlanul is magával hozhatja a járvány újabb berobbanását. Szerintünk egyértelműen tesztelni kellene a gyerekeket, és ha a kormány nem teszi meg, akkor a pécsi önkormányzatnak kellene, ahogy történik az Budapesten vagy Pécsváradon, ám információink szerint ilyenre nem fog sor kerülni.

Holnap reggel Pécsett, Baranyában és országosan is több százezer gyerek fog útnak indulni az iskolába, óvodába, csak remélni tudjuk, hogy ez nem fogja növelni az esetszámokat.

Vajon milyen időnk lesz ma?

0

Hétfő reggel még gyenge esőre készülhetünk, majd a délelőtt folyamán mindenütt megszűnik a csapadék. Felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 4-6 fok között alakul. A változó irányú szél gyenge lesz. A délután folyamán közepesen felhős időben lesz részünk, de a gomolyfelhőképződésből elszórtan kell számítanunk jelentéktelen záporokra. Az északkeleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet maximuma 8-10 fok között alakul, a záporos területeken lesz hűvösebb a levegő. Estére mindenütt megszűnnek a záporok! KEDDEN enyhülés kezdődik, de újabb elszórt záporokra, esetleg ZIVATAROKRA kell készülnünk! – tudtuk meg a Meteo Mecsektől.

Túl a mellékhatásokon

Amikor szerdán az Astra Zeneca oltásom után néhány órával beszámoltam az állapotomról, akkor azt írtam, hogy egyelőre minden komolyabb mellékhatás nélkül túl vagyok rajta. Nos, mostanra már kijelenthetem, hogy elkiabáltam magam (valójában nem kopogtam le, biztos ez volt a baj), a következő 1-2 nap közel sem volt ennyire problémamentes. Hogy a kép teljes legyen, most úgy döntöttem, hogy írok még egy cikket arról, hogy mi történt velem az elmúlt 3 napban.

Szerda este még nem jelentkezett semmilyen tünetem, talán csak az, hogy még hajnali egy környékén sem éreztem magam álmosnak és az volt bennem, hogy hiába mennék el aludni, valószínűleg csak feküdnék az ágyban, ezért inkább dolgoztam valamin. Aztán kettő fele végül csak lefeküdtem, ekkor éreztem az első tünetet: erős hidegrázást, nagyon be kellett takaróznom, hogy elviselhető legyen a hidegérzet, nehezen aludtam el.

Mivel rugalmas munkaidőben vagyok, kikapcsoltam az ébresztőórámat, úgy voltam vele, hogy csütörtökön pihenek, amennyit tudok, utána dolgozom. Reggel, amikor felébredtem, a függönyön keresztül beáramló napfény hiánya miatt úgy gondoltam, borongós idő van. Nem tudtam, mennyit aludtam, de az volt az érzésem, hogy akár 10-11 óra is lehet. Aztán amikor megnéztem a telefonomat, meglepődtem: 6 óra 40 percet mutatott. Kinéztem az ablakon, kék volt az ég, csak még nem kelt fel teljesen a nap. Ez azt jelenti, hogy aludhattam kb. 3-4 órát maximum.

Ekkor már nem éreztem jól magam. Éreztem, hogy lázam van, a hidegrázás nem múlt el és már a fejem is fájt. A kialvatlanság is rányomta a bélyeget a napomra, jóformán semmi érdemit nem tudtam csinálni, csak próbáltam pihenni. Néha megpróbáltam kicsit haladni a munkáimmal, de nem ment.

A napnak egy üdítő fénypontja volt, hogy a Marica étterem megküldte nekem néhány új ételüket termékmintaként (ennek nincs köze a Covid-oltásomhoz, már korábban megbeszéltük, hogy ma kapom meg). Nem aprózták el, meg kell hagyni, kaptam egy adat töltött pljeskavicát hasábburgonyával, ajvárral, és lilahagymával, egy horvát vadast tésztával, négy palacsintát, és egy házi kenyeret. Ennyit amúgy sem tudtam volna egyszerre megenni, ráadásul sajnos az étvágyam sem volt az igazi, de azért mindegyiket megkóstoltam és ízlett (amúgy meg a család besegített 🙂 ).

Ebben a cikkben nem akarok mély gasztronómiai értékelésekbe beleesni (főleg, mert pljeskavicájukról már írtam korábban, bár az nem töltött volt), de annyit azért elárulok, hogy a horvát vadas nem a klasszikus hagymás-sárgarépás mártással készül. Itt a húshoz egy vörösboros-aszalt szilvás mártás dukált és még hozzá a tészta. Hasonló köretekkel korábban vadhúsokat ettem. Ez hagyományos marhahúsból készült, de ezzel is nagyon ízletes és különleges étel, ha valaki Szalántán jár (ha minden igaz, jövő héten legalább már a teraszok nyílhatnak), bátran próbálja ki (a fotó nem a legtökéletesebb, sajnos itthon csak én tudok képeket készíteni)!

Sajnos a jó ízek a hangulatomon igen, de az állapotomon nem javítottak, a délután sem lett jobb, sőt estére még rosszabbnak éreztem, ezért inkább bevettem egy láz- és fájdalomcsillapítót. Nem tudom, hogy emiatt, vagy más okból is, de olyan este 9 óra körül éreztem lassú javulást, mintha a lázam lejjebb ment volna és a fájdalmam is csillapodott.

A következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb, mint az előző, de péntek reggel már sokkal jobban éreztem magam, a hidegrázás elmúlt, lázam már alig volt, és a fejfájásom is sokkal enyhébbnek éreztem. Ezen a napon már tudtam valamennyit dolgozni, bár gyorsabban fáradtam, többet kellett pihennem (ez nem tudom mennyire volt az oltásnak betudható, és mennyire annak, hogy kb. 6 órát tudtam aludni két nap alatt). Az étvágyam is nagyjából visszatért, legalábbis majdnem annyit ettem már, mint korábban.

A pénteki éjszakám végül nyugodtan telt, és majdnem szombat délig aludtam, pótolva az előző napok alváshiányát. Bár az ébredéskor erősen izzadtnak éreztem magam, a tüneteket ekkor már nem éreztem egyáltalán, és egy reggeli zuhany után már azt éreztem, hogy minden rendben van.

Összességében úgy gondolom, hogy rajtam picit erősebben jelentkeztek a mellékhatások, mint általában a beoltottakon. Ugyanakkor az orvos, aki beadta az oltást, azt mondta, hogy kb. 2 napig jelentkezhetnek ezek a mellékhatások és tulajdonképpen ez is történt, a két nap után már nem éreztem semmi különöset. Az oltás utáni 8-27. óra volt elég kellemetlen, utána még kb. 1 napig voltak enyhe tüneteim, azóta semmi. Bár nem mondom, hogy kellemes volt ez a két nap, szerintem még mindig jobb, mintha a vírust kapnám el, szóval egy szó mint száz, nem bántam meg az oltást.

Aki szeretne még regisztrálni a védőoltásra, az itt teheti meg.

Kozármislenyi iskola is kapott ajándék befőzőautomatát

0

A kozármislenyi családok a Pannon Televízió Facebook oldaláról értesülhettek az örömteli hírről, hogy az éppen felújítás és bővítés alatt álló Janikovszky Éva Általános Iskola ajándék befőzőautomatával gazdagodott az elmúlt napokban.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2016 óta szervez jótékonysági programot, melynek keretén belül többek között már Pécsen is részesülhettek intézmények és szervezetek befőznivaló készülék ajándékozásában.

A projekt keretén belül a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolába is került egy a befőzőautomatákból. Az átadáskor az általános iskola igazgatónője Varga Éva elmondta, hogy örülnek az ajándéknak és hamarosan be is üzemelik a készüléket, melyhez egy receptkönyv is járt.

Április 19-től megnyitják kapuikat az iskolák és a diákok már azonnal meg is ismerkedhetnek a befőzőautomatával. Az átadó ünnepségen Varga Éva elmondta, hogy jelenleg ugyan felújítások zajlanak a kozármislenyi általános iskola területén, de rövid időn belül megfelelő helyre kerül az ajándék. Ugyanis a felújítás keretében többek közt kialakításra kerül egy tankonyha is, ahol a diákok hasznos, a mindennapi háztartási teendőkkel ismerkedhetnek. A teafőzéstől a befőzésig tervezik a gyerekeket bevezetni a főzés tudományába. A befőzőautomata mellett az igazgatónő ígéri, hogy a kozármislenyi iskolába járó fiúk és lányok a gyümölcsök és a zöldségek télire való befőzésének többféle módjával is megismerkedhetnek a készülő tankonyha

A lekvárkészítő, aszaló és ivólé készítő berendezések a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége kezdeményezésének keretében kerülhetett a kozármislenyi intézménybe.

Fotó: pixabay.com

Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek

0

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye a police.hu oldalról.

Egy pécsi férfi két albérlőjével árulta a drogot Pécsett, a rendőrök elfogták őket.

A nyomozók 2021. április 16-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 49 éves pécsi férfit, valamint egy 33 éves pécsi és egy 22 éves komlói nőt.

A megalapozott gyanú szerint a két nő április elején odaköltözött a férfi házába, majd új pszichoaktív anyagok értékesítésében segítettek neki. A férfi egyeztetett a vásárlókkal, majd az előre elkészített csomagokat a két nő vitte el a megbeszélt helyszínekre, ahol pénzért cserébe átadták azokat a megrendelőknek. A rendőrök a 33 éves nőt – akinél alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagokat találtak – Pécsett, az utcán, míg 22 éves barátnőjét és a férfit a lakásukon fogták el. A házban megtartott kutatás alkalmával a nyomozók bruttó 115 gramm kábítószer gyanúját keltő zöld növényi származékot, valamint készpénzt találtak és foglaltak le. A férfit március 17-én szintén gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, mert egy igazoltatás során nála is alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagokat találtak.

Ellenük kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Baranyi Krisztina népszavazást kezdeményez a kínai Fudan ügyében

A Budapest IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina helyi népszavazást kezdeményez a kínai Fudan Egyetem kapcsán. Arról a Ferencváros tulajdonában lévő 13 hektáros területről van szó, ahol a tervek szerint megépülne a kínai Fudan Egyetem.

Baranyi Krisztina a Facebook-oldalán közzétett írásában azt írja, hogy Budapest és a ferencvárosiak beleegyezése is szükséges a tervezett kampusz megépítéséhez. Budapest IX. kerület polgármestere emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a 2019-es önkormányzati választások után azt mondta, hogy „a kormány nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak”.

A kérdés egyenlőre valószínűleg húzódni fog, mert a veszélyhelyzet végéig nem lehet népszavazást kezdeményezni és tartani.

A budapesti polgármester pécsi kötődéssel is rendelkezik, hiszem a Pécsi Tudományegyetemen szerzett emberi erőforrás menedzsment diplomát. A közösségi oldalon közzétett bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban.

„A fővárosi közgyűlés tagjaként és Ferencváros polgármestereként helyi népszavazásokat kezdeményezek a Fudan ügyében

„Magyarország Kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. Kérjük a közgyűlést, hogy hozzon egyenként döntéseket és mondja azt, hogy ez kell, ez nem kell”

A 2019-es elsöprő ellenzéki győzelem után mondta ezt a miniszterelnök és létre is jött a Budapesti Közfejlesztések Tanácsa, ahol a Kormány által tervezett nagyberuházásokról születnek a Fővárossal közös döntések.

Itt lett széleskörű, a budapestiek által is jóváhagyott felhatalmazása a Diákvárosnak, vagy az atlétikai világbajnokság megrendezésének. Mindezeknél nagyságrendekkel nagyobb beruházás a kínai Fudan egyetem kampuszának a megépítése.

Erről nemhogy közös döntés nem született, de el is titkolták előlünk az erről szóló államközi megállapodást, a tervek részleteit, a helyszínt, a finanszírozási konstrukciót, mindent. A helyszín pedig Ferencváros páratlanul szép Duna-parti területe, ahová eredetileg a Diákváros északi részének épületeit – irodákat, üzleteket, kávézókat, lakásokat terveztek a Mesterterv készítői. Csakhogy annak a 13 hektáros területnek, ahol megépülne a Fudan Egyetem, több mint a fele Ferencváros tulajdonában van és a Főváros is rendelkezik itt némi ingatlantulajdonnal. Vagyis ezeket az ingatlanokat át kellene adnunk erre a célra. Az a felhatalmazás, ami alapján ezt megtehetnénk, nem született meg.

Ehhez Budapest és a ferencvárosiak beleegyezése is kell.

Ha máshogy nem megy, népszavazás döntsön arról, hogy odaadjuk-e Ferencváros vagyonát egy magánegyetemnek, amelynek költségeit még az unokáink is fizetni fogják. Amíg nem születik felelős, közös döntés arról, hogy a Fudan megépülhet ebben a városban, Ferencváros nem fog semmilyen vagyonelemet ennek a projektnek a rendelkezésére bocsátani

Ezért a fővárosi közgyűlés tagjaként és Ferencváros polgármestereként helyi népszavazásokat kezdeményezek a Fudan ügyében.„

Fotó. ferencvaros.hu

Szerbiában tízezer beoltott ember antitesttermelését vizsgálták

Korábban felrebbentek hírek, hogy például a kínai Sinopharm vakcina után nem indul be megfelelően antitesttermelés, és akár egy harmadik dózisra is szükség lehet. Ilyen pletyka a Pfizer vakcinái körül is terjengtek, és bár a magyar állam nem foglalkozik holmi antitesttermelés-vizsgálattal, szerencsére a szerb igen: tízezer, a védőoltáson már átesett ember esetében végezték el a tesztet.

A jó hír, hogy minden vakcina hatásos, hatékony, és beindítja az antitesttermelést, igaz abban van különbség, hogy melyik gyorsabban és melyik lassabban.

Az elemzések szerint a Pfizer vakcinája már az első oltás után két nappal kiváltotta az antitesttermelést a beoltottak több mint 85 százalékánál, a második dózis után pedig ez az arány 95 százalékra nőtt. – írja a 444

A kínai vakcina is jól teljesített, igaz ott kellett két hét az oltás és az ellenanyag termelés között, azonban az eredmény 90 százalék feletti volt. A kínai vakcinával oltott idősebb embereknél „valamivel alacsonyabb antitestválaszt regisztráltak”, de Marija Gnjatović szerint ez még nem jelenti azt, hogy az ő szervezetük ne lenne immunis a vírusra. – számolt be a hírről a 24.hu

A Szputnyik esetében három hétnek kellett eltelnie az első adag után, a második dózis után viszont a beoltottak 92 százalékának lett pozitív az antitesttesztje. – derült ki a szerb Danas beszámolójából.

Végre megegyezett a világ két legnagyobb szénkibocsátó országa a kibocsátáscsökkentésről

Világunk talán egyik legsürgetőbb problémája a Földünk környezetének védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Éppen ezért a zöld gondolkodást magukénak érzők nap, mint nap kiemelt figyelmet szentelnek a kérdéseknek. Jövőnkért, unokáink jövőjéért fontos kérdés ez mindannyiunk számára. Szerencsére ma már a nagyhatalmak is egyetértenek a kérdésben. Ma már igen, pedig tegnap még nem így volt.

A globális problémák felszámolásához a nagyhatalmak egyetértése elengedhetetlen. Ezért is figyelemreméltó eredmény, hogy Kína és az Egyesült Államok közös nyilatkozatot adott ki a kérdésben.

Az ENSZ novemberben esedékes klímavédelmi konferenciája előtt nyilatkoztak arról, hogy egyetértenek abban, miszerint fokozottabb klímavédelmi kötelezettségvállalásra van szükség még mindkét ország részéről. A kínai környezetvédelmi minisztérium adatközléséből tudjuk, hogy a Sanghajban folytatott megbeszélések után a dokumentumot amerikai részről John Kerry, kínai részről pedig Hszie Csen-hua klímavédelmi megbízottak írták alá.

„Az Egyesült Államok és Kína elkötelezett amellett, hogy egymással és más országokkal együttműködjön a klímaváltozás kérdésében” – áll a közös nyilatkozatban.

Megállapodtak abban, hogy a szimbolikus nyilatkozatot konkrét lépések követhetikmajd és a közeljövőben folytatják az egyeztetéseket a konkrét elképzelésekről. Az egész Föld jövőjére hatással lévő megegyezés segítségével még a 2020-as években csökkenthetik a károsanyag-kibocsájtást.

A közzétett információkkból tudható, hogy a két ország megállapodott többek közt olyan konkrét kibocsájtást csökkentő intézkedések megvitatásáról, mint az energiatárolás és a levegőbe jutó szén-dioxid megkötése. A megállapodás aláírása alkalmával Washington és Peking ígéretet tettek, hogy mindkét részről a lehetőségeihez mérten maximálisan támogatják a fejlődő országokat az alacsony szén-dioxid-kibocsájtású energiaforrások bevezetése tekintetében.

Jelenleg a világon Kína és az Egyesült Államok a két legnagyobb szénkibocsátó. Donald Trump elnöksége alatt ugyan a klímavédelmi párbeszéd a két ország között megszakadt, mivel az egykori amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az USA-t a párizsi klímaegyezményből. Döntését azzal indokolta, hogy a megállapodás szerinte tisztességtelenül bünteti az amerikai vállalkozásokat. A jelenlegi elnök, Joe Biden viszont visszavezette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményhez. A két elnök eltérő klímavédelmi szemléletét jól tükrözi, hogy a jövő héten Biden kezdeményezésére klímacsúcs-videokonferenciát tart a két fél.

Az ENSZ-közgyűlés 2021 szeptemberi ülésszakán Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy 2030-tól Kína jelentősen csökkenteni fogja a szén-dioxid-kibocsátását, hozzátette, hogy hazájában azt tervezik, hogy 2060-ra Kína eléri az úgynevezett szénsemlegességet.

Menstruációs szegénység – maradandó egészségkárosodást okozhat

0

Az Ökopolisz Aalapítvány weboldalán, az okopolisz.hu internetes online írásában megjelent cikk nagyon jól összegzi a segítő szervezetek erőfeszítéseit ebben a kényes témát érintő kérdésben.

Felvilágosítással, ingyenes termékekkel, áfacsökkentéssel küzdenek a hazai szervezetek a menstruációs szegénység felszámolásáért.  A gazdasági tényezők mellett ugyanis az edukáció hiánya is mélyíti a problémát.

A pandémia, mint mindennek, úgy a menstruációs szegénység ellen küzdő szervezeteknek sem kedvezett. A #nemluxustáska szervezői ugyan még nem mondtak le az idei kampányról, egyelőre azonban nem tudják, mikor kezdhetnek adománygyűjtésbe. Márpedig az eddigi adatok sem voltak kecsegtetőek. A menstruációs szegénységet pedig a koronavírus járvány okozta nehéz gazdasági helyzet csak tovább mélyíti.

Már a járvány előtti évben, 2019-ben is aggasztó mértékben nőtt a menstruációs szegénységgel küzdő nők száma. A Magyar Vöröskereszt egy év alatt 4350 lánynak és nőnek juttatott ingyen intimhigiéniás termékeket. Nemcsak az ország legszegényebb régióiban volt szükség erre a segítségre, hanem Budapest több kerületéből is érkezett jelzés a szakemberek felé.

Nyugat-Európában is súlyos a helyzet. Ott nemcsak a szociális és egészségügyi szervezetek hívják fel a figyelmet a problémára, hanem már filmek is készültek a témában. A 2019-es Oscar-gálán egy, a témát feldolgozó indiai rövidfilm nyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó aranyszobrot. Magyarországon is készült film a menstruációs szegénységről: Kopfstein-László Bálint Ciklus című díjnyertes rövidfilmje foglalkozik az aggasztó és akár súlyos egészségügyi károkat okozó jelenséggel. Hivatalos adatok szerint az Egyesült Királyságban minden tizedik lány érintett, és százezernél is több kamaszlány hiányzott már iskolából, mert nem volt pénze betétre. A megkérdezettek kétharmada pedig arról beszélt, hogy a menstruációja miatt nem tudott rendesen figyelni az órákon.

Szerencsére a téma egyre nagyobb figyelmet kap úgy a társadalmi szervezetek, mint a politika részéről. Az LMP például gyűjtést szervezett annak érdekében, hogy női higiéniás termékeket tudjanak eljuttatni a rászorulóknak. A párt parlamenti frakciója törvényjavaslatban kezdeményezte az alapvető női higiéniás termékek áfakulcsának 5 százalékra csökkentését 27 százalékról. Az Európai Unióban jelenleg Magyarországon terheli a legmagasabb áfakulcs a menstruációs termékeket. Az LMP – Magyarország zöld pártja becslései szerint a magyar nők 30 százalékát érinti a menstruációs szegénység.

A #nemluxustáska projekt egyik alapítója, Kovács-Pálffy Anna egy korábbi interjúban elmondta, hogy szociális munkásként napi szinten találkozik olyan hajléktalan nőkkel, akik súlyos és maradandó egészségügyi károsodást szenvednek a nem megfelelő menstruációs higiénia miatt: ők betét helyett zoknit, tampon helyett pedig akár gombócba tekert zsebkendőt használnak, segítséget pedig nem mernek kérni.

Ez általánosságban is igaz: sokan szégyent éreznek, ezért nem jelzik, hogy segítségre lenne szükségük a ciklusnapjaikon. A hajléktalanokon kívül sok nagycsaládos, családon belüli erőszakot átélt, gyermekét egyedül nevelő nőnek lenne szüksége támogatásra.

A szakemberek szerint a megoldás az lenne, ha a legszegényebb rétegek számára ingyen hozzáférhetővé tennék a termékeket, vagy a társadalombiztosítás fedezné azok költségeit. A diáklányoknak pedig az oktatási intézményekben szintén elérhetővé kellene tenni az egészségügyi betéteket.

A Magyar Vöröskereszt is elkötelezte magát a probléma mellett. A szervezet #lánybólnővé elnevezésű iskolai programjával küzd a menstruációs szegénység felszámolásáért. Ők a prevenció részeként kezelik a  megfelelő felvilágosítás is, annak hiánya ugyanis kéz a kézben jár ezzel a problémával.

Forrás: okopolisz.hu

Baranya rejtett kincsei: Az orfűi tórendszer

0

Az orfűi völgyben folydogáló patak mentén lévő három falut, Orfűt, Mecsekrákost és Tekerest, valamint a keleti oldalvölgyekben további két falut, Bánost és Mecsekszakált az 1960-as években egyesítették. A területet egységes üdülőterületté formálták, ami ma Orfű néven ismerünk. Ezzel párhuzamosan a Mecsek hegység oldalából folyó karsztvizet egy völgyzáró gáttal felfogva felszíni víztározót hoztak létre az orfűi völgyben, amelyből 1962 és 1970 között egy négy tóból álló vízrendszert alakítottak ki.

A fürdőzési, horgász és vízi sport lehetőségei mellett 2008 óta a Fishing on Orfű könnyűzenei fesztivál révén is ismert, amelynek keretében minden évben megpróbálják a tavat is „átugrani”, és 2016-tól a vízen a rendezvény egyik helyszíneként mobil színpadot is felállítanak.

A négy tó összesen 113 hektár vízfelülettel rendelkezik. A tórendszer Palkó Sándor, egykori Baranya Megyei Tanácselnök elképzelésének köszönhetően valósult meg, akinek bronz mellszobrát 2004. október 9-én avatták fel a Pécsi-tó partjánál, és a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetség horgásztanyájának udvarán helyezték el.

Orfűi-tó

1962-ben készült el a tórendszer első tava, a 11 hektár területű Orfűi-tó. A tó Orfű és Mecsekrákos között fekszik. A tavat források táplálják, vízminősége kiváló, vízszintje 70 méterrel magasabban van a Balaton vízszintjénél, átlag mélysége 3,3 méter.

A gátakkal övezett partú tavat az Orfűi Horgászegyesület hasznosítja, mára már híres kirándulóközpont, a fürdőzők és horgászok paradicsoma lett. A tó mellett Malommúzeum és örléstörténeti kiállítás nyílt, valamint egy erdészeti agancsgyűjtemény is látható.

Pécsi-tó

A Mecsek északi oldalán található a tórendszer legnagyobb tava, a 72 hektáron elhelyezkedő Pécsi-tó, ami 1966-ban jött létre. Ez Baranya megye legnagyobb vízfelülettel rendelkező tava is egyben. A hegyek által körülvett tó országosan kedvelt üdülőterület.

Különösen a központi fekvésű és legnagyobb Pécsi-tó lett közkedvelt (a köznyelvben az orfűi tó alatt leginkább ezt az állóvizet értik). Partján hamar üdülők sora nőtt ki a földből, de szállodákat és kempinget is létrehoztak. A tó délnyugati oldalán strandot is építettek, amelyet a 2000-es években Orfű Aquaparkká bővítettek.

Pécsi-tó látképe; forrás: Wikipédia

Herman Ottó-tó

A Herman Ottó-tó a tórendszer harmadik eleme, nevét az egyik legismertebb magyar természettudósról kapta.

A tó az Orfű községhez csatolt Tekeres külterületén, mesés környezetben helyezkedik el 45,9 hektáron, amiből 28,2 hektár a vízfelület. Helyi védettségű természetvédelmi területen fekszik – ami hal és madár-rezervátum, számos vízimadárfaj mellett élőhelye olyan ritka védett állatnak is, mint például a vidra. 1967-1969 között jött létre és többnyire használt vizet kap az Orfűi-tóból és a Pécsi-tavon keresztül.

A Mecsekben található orfűi tórendszer második legnagyobb tavát és környezetét a Hermann Ottó horgászegyesület tagjai tartják rendben.

Kovácsszénájai-tó

A negyedik és egyben legkisebb tó 1970-ben készült el, ez a 10 hektáros Kovácsszénájai-tó, mely az azonos nevű település, a mintegy 60 lélekszámú Kovácsszénája mellett terül el. Vízminősége hasonló a fölötte lévő (Pécsi tó) tavakéhoz, halas szempontból viszont kedvezőbb a bő természetes táplálék miatt, ezért a horgászok előszeretettel választják ez a tavat.

A tó Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének kezelésében áll.

Forrás: Wikipédia