Kezdőlap Blog Oldal 2688

Szerdán eldőlhet a Péterffy kontra Vicze per sorsa

Szerdán folytatódik a Vicze kontra Péterffy per, alább mutatjuk a CMM sajtóközleményét, módosítások nélkül.

A  CIVILEK A MECSEKÉRT MOZGALOM   SAJTÓKÖZLEMÉNYE:

2021. április 21-én, szerdán 9 órakor FOLYTATÓDIK Péterffy Attila által Vicze Csilla mint a CMM szóvivője ellen indított per

Péterffy Attila felperes és Dr Vicze Csilla alperes személyes meghallgatására kerül végre sor szerdán abban a perben, amelyet Pécs polgármestere „jó hírnevének és januári kereset-módosítása szerint most már BECSÜLETÉNEK megsértése miatt is” indított a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője ellen. Felperes a keresetmódosítás során az 500.000,-Ft sérelemdíj követelésétől elállt, érezve ennek megalapozatlanságát. Alperesnek nem volt perköltség igénye, pedig lehetett volna. Felperes kezd kifarolni az ügyből, már a CMM által kiadott szórólapok miatt se perli a szóvivőt mint magánszemélyt.

Viszont felperes szerint a becsületsértésre került sor, mert társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, bántó véleménynyilvánítást tett Vicze Csilla, amikor csupán azt állította: „Péterffy Attila  2008-2015-ig a Pannon Hőerőmű vezérigazgatójaként durván  3.000.000 tonna fát égetett el a hőerőmű kazánjaiban.” A tüzelőanyag mennyiségére vonatkozóan Péterffy Attila a 2012. március 22-23-án Balatonalmádiban, majd 2014. november 13-án Budapesten (REKK Workshop) tartott előadásában maga állította, hogy a hőerőmű tüzelőanyag igénye: 450.000 tonna/év! Tüzelőanyag összetétel: 33% erdészeti fa, 67% erdészeti, faipari és mezőgazdasági melléktermék. (minimális)

Továbbá bántó volt felperes számára az is, hogy alperes a fenti tényből azt a következtetést vonta le a szóvivő, hogy az erőműben ilyen mennyiségű fa elégetése káros a környezetre. Péterffy emiatt azt állítja, hogy környezetkárosítás azaz bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Vicze Csilla, amely vád álláspontunk szerint alaptalan, csupán szövegösszefüggésben értelmezhető következtetésről, vélemény-nyilvánításról van szó.

Vicze Csilla alperesként örül, hogy perben végre hosszú idő után előadhatja álláspontját, megvédheti igazát. A környezetvédő mozgalom álláspontja szerint épp az a legfájóbb, hogy az erőműben a régióból származó óriási mennyiségű FA ELÉGETÉSÉBŐL VILLAMOS ENERGIA lesz (a hő csupán melléktermék) s ennek hatása látszik a környék erdeien, közvetlen környezetünkön!

„Az erőművi biomassza tüzelés nem más mint fatüzelés, amelynek eredménye a közeli és a távoli erdők kiirtása – mondotta SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök 2008. június 4.-én Pécsett.

Tény, hogy alperesnek az erdők megmentése volt a célja, semmiféle személyes politikai céljai nem voltak, a választáson nem indult, egyéni érdekek nem vezették, politikai babérokra nem vágyott, míg Péterffy Attilának polgármesterjelöltként viszont fájt a kritika, amit nem bír elviselni.

 „Demokratának lenni annyit jelent, hogy nem félni a véleményektől.” Bibó István

Alperes álláspontja szerint a közfeladatot gyakorló személlyel szemben a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, nagyobb mértékű tűrési kötelezettsége van a közszereplőnek. Az Alaptörvény IX. cikk (1)és (2) bekezdése alapján mindenkinek joga van a vélemény nyilvánításszabadságához, továbbá Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. A jogbiztonság sérelmét is megvalósítja a vélemény- és sajtószabadság aránytalan korlátozása.

Tény, hogy öt éven át tartott a CMM és a CZM (Civilek a Zengőért Mozgalom) együtt biomassza fórumokat a Mecsek, Pécs tüdejének védelme érdekében. Az egész nagyvilágban a felelőtlen erdőpusztítás klímaváltozáshoz, ökológiai katasztrófához vezet, a CMM-CZM célja itt helyben az erdők megvédése!

Ezért a célért Vicze Csilla végsőkig elmegy jogi úton is!

Záporokra, zivatarokra kell számítani

0

ENYHÜLÉS ZÁPOROKKAL! Kedd reggel erősen felhős időre ébredhetünk, majd felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél mérsékelt marad. A hőmérséklet 4-7 fok között alakul. Már a délelőtt folyamán erőteljes gomolyfelhőképződés kezdődik, és már ekkor előfordulhatnak záporok. Délután a gomolyfelhők mellett néhol már számíthatunk napsütésre is, de elszórtan készülnünk kell záporokra illetve ZIVATAROKRA! Számottevő csapadék csak lokálisan alakulhat ki egy-egy intenzívebb cellánál! A nyugati szél mérséklet marad, csupán záporok és zivatarok környezetében élénkülhet meg! A hőmérséklet 11-13 fok között alakul, lassú enyhülés kezdődik. Estére fokozatosan megszűnnek a záporok. – írja a Meteo Mecsek.

A gazdagok életmódváltása nélkül nem lehet sikeres a klímaváltozás elleni harc

Dupla annyi szén-dioxidot termel az emberek leggazdagabb 1 százaléka, mint a legszegényebb 50 százaléka együttvéve. Ezt egy brit kutatás állapította meg, a konklúzió szerint a túlfogyasztás csökkentését a vagyonosoknak kellene elkezdeniük.

A kutatást a Cambridge-i Fenntarthatósági Bizottság készítette, a vizsgálat célja alapvetően az volt, hogy miként lehet a leghatékonyabban fokozni a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket. Ebből az derült ki, hogy az úgynevezett „szennyező elit” 1990-2015 között 37 százalékban járult hozzá a károsanyag kibocsátás növekedéséhez. A fogalom egyébként az emberiség leggazdagabb öt százalékát takarja.

A jelentés vezető szerzője, a Sussexi Egyetemen dolgozó Peter Newell a BBC-nek elmondta, hogy támogatja a technológiai fejlődést, de ez sajnos nem elég. A hatékonyabb termékek, vagy éppen a „szennyező elit” körében egyre gyakoribb faültetések ugyan jó PR-fogások, de szükség van az életmód radikális megváltoztatására is. Newell szerint pedig ebben élen kell járnia a gazdagabb rétegnek.

„Ezek az emberek repülnek a legtöbbet, vezetik a legnagyobb autókat és élnek a legnagyobb otthonokban, amelyeknek a fűtése nem okoz problémát számukra, ezért nem is aggódnak amiatt, hogy megfelelően szigetelt-e az otthonuk vagy sem. Ők azok az emberek, akik igazán megengedhetnék maguknak a jó hőszigetelést és a napelemek használatát, ha akarnák” – nyilatkozta a kutató.

Newell ugyan elismeri a „szennyező elit” törekvéseit, de szerinte példát kéne mutatni a szegényebb társadalmi rétegek számára is. A kevesebb fogyasztás könnyen elérhető például kevesebb repüléssel vagy a napelemek használatával. A bizottság jelentése szerint ilyen ütemben nem lehet megvalósítani a párizsi klímaegyezményt. Ahhoz, hogy a célkitűzéseket teljesíteni tudjuk, ahhoz bizony jelentős életmódbeli váltás szükséges. Ezt pedig azok könnyebben tudják megvalósítani, akik megengedhetik maguknak, hogy átalakítsák az életüket. A kevesebb fogyasztással példát mutathatnának a gazdagok, miközben tevékenyen hozzájárulhatnának a klímaváltozás csökkentéséhez is.

Forrás: Greenfo

Pécs Nemzeti Bérlakás-programmal és okos város koncepcióval pályázik uniós pénzekre

Pécs fejlesztési elképzeléseivel összhangban az élhető város kialakítását célzó projektekkel pályázik az Európai Unió Helyreállítási Alapjára a pécsi önkormányzat – derült ki a városvezetés hétfői közleményéből. A kormány elé kerülő pécsi javaslatcsomag egy önálló Nemzeti Bérlakás-program létrehozását is tartalmazza.

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása miatt az EU vissza nem térítendő támogatást és kedvező fejlesztési hitelt biztosít a tagországok számára. Magyarország a Helyreállítási Alapból nagyjából 5900 milliárd forintnyi fejlesztési forráshoz juthat, erre szeretne pályázni Pécs is.

A közlemény kitér arra, hogy a pécsi szakemberek egy saját fejlesztési célt is kidolgoztak, ez lenne a Nemzeti Bérlakás-program. „A szociális városrehabilitációt célzó terveinkkel összhangban egy, akár nemzetgazdasági szinten is jelentős fejlesztési cél kialakítására tettünk javaslatot. Meggyőződésünk, hogy egy bérlakás-program végrehajtásával sok szereplő gyarapodna. A meglévő bérlakások felújítása, illetve újak építése felpörgetné az építőipart, ezzel jelentős helyi és nemzeti adóbevételek keletkeznének. Az önkormányzatok lehetőséget kapnának arra, hogy leromlott állagú bérlakás-állományukat rendbe tegyék, a helyi fiatalok pedig minőségi bérlakásokhoz juthatnának, amivel a városban maradásra lehetne ösztönözni őket. Azt szeretnénk, ha a kormány befogadná a javaslatot, és a program tesztelését Pécsett végezhetnénk el” – idézi a sajtóközlemény Ruzsa Csabát, Pécs gazdaságért felelős alpolgármesterét.

A pécsi önkormányzat által kidolgozott javaslatcsomag a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv meglévő fejlesztési irányaival összhangban tartalmaz számos projektet. Ilyen a különböző intézmények (óvodák, iskolák, rendelők) felújítása, 50 darab elektromos busz beszerzése, vagy éppen az elektromos autók városi töltőállomásainak fejlesztése. De a pécsi önkormányzat azt is vállalná, hogy a városi cégek autóflottáját elektromos autókra cserélné.

A tervek között szerepel több olyan okos megoldás is, amelyek segítségével modernebbé tennék Pécset. A közlekedés területén az okosparkolás kiterjesztése mellett létrehoznának egy városi forgalomirányító okosrendszert, amely valós forgalmi adatok alapján biztosítaná a folyamatos haladást.

A hulladékkezelési rendszerben is javítanák a hatékonyságot. A Helyreállítási Alapból okos hulladéktároló edények beszerzésére és a szállítójárművek okosítására is szeretnének forrást szerezni az önkormányzatnál. Ezekkel a megoldásokkal még inkább optimalizálható lenne az edények ürítése és a hulladékszállítás.

Összehangolt fejlesztés eredményeként a Kökényi Regionális Hulladékkezelő Központot bevonnák a folyamatokba. A biológiailag lebomló anyagokból biogázt készítenének, aminek felhasználásával elektromos áramot lehetne termelni. A tervek szerint a központ képes lenne saját ellátását biztosítani ebből a forrásból.

„Ahogy az EU 2021-27-es fejlesztési ciklusának pályázatainál, úgy a Helyreállítási Alap esetében is az a fontos számunkra, hogy a meglévő fejlesztési elképzeléseinkhez találjunk megfelelő forrást. Az élhető, fenntartható és zöld város kialakítását céloztuk meg, ezért az erre vonatkozó terveinket szerepeltetjük a javaslatok között. Azt szeretnénk, ha a sikeres pályázatok eredményeként Pécs megerősödve jönne ki a koronavírus-járvány okozta sokkból” – összegzett Ruzsa Csaba. Azt is elmondta, hogy április végéig lehet elküldeni a kormánynak a javaslatokat, addig pedig egy online konzultáción vitatnák meg a pécsi képviselőkkel csomagot.

Forrás: Szabad Pécs

Festő akart lenni, de a porcelánban élte ki a tehetségét Zsolnay Vilmos

193 éve ezen a napon született meg Zsolnay Vilmos, a méltán népszerű pécsi porcelángyár vezetője. A gyárat apjától örökölte, majd ő futtatta fel a világhírnévig.

A porcelán készítésének módja már a középkortól felkeltette az európai kémikusok kíváncsiságát. A Távol-Keleten és az arab világban már évszázadok óta létező eljárást azonban sokáig titok övezte, alpinisták és okkult tudósok mind keresték a nyitját. Európában először aztán 1708-ban ismerték meg a porcelán alapanyagát, amikor Ehrenfried Walter von Tschirnhaus és Johann Friedrich Böttger kaolint, alabástromot és kvarcot tartalmazó agyagot felhevítve kinyerték az általuk keresett masszív, kemény anyagot. Két évvel később már állt is a meisseni porcelángyár, amit II. Ágost szász választófejedelem hozott létre.

Magyarországon az első porcelángyárat Brentzenheim Ferdinánd hozta létre Telkibányán. 1826-ban pedig Stingl Vince Herenden megalapította az ország máig legjelentősebb manufaktúráját. Zsolnay Miklós pedig 1852-ben, Pécsen hozta létre családi vállalkozását, amit egy évvel később már át is adott kisebbik fiának, Vilmosnak. A gyárat eredetileg Vilmos bátyja, Zsolnay Ignác vezette, de ő sajnos nem bizonyult tehetséges vezetőnek, ezért hamar az ifjabb testvér találta magát vezető pozícióban.

Az 1828. április 19-én született Zsolnay Vilmos ugyan eredetileg festő szeretett volna lenni, de tehetségét hamar a porcelánra fordította. Ő találta fel a fagyálló pirogránitot, egy új, az épületek díszítésére szolgáló cserépfajtát, illetve az ő nevéhez fűződik a Wartha Vince által feltalált eozin alkalmazása a kerámiaművészetben. Zsolnay gyára volt a világon az első, amely ezzel a titkos összetételű, zöld és kék színekben pompázó anyaggal dolgozott.

Merész újításai és találmányai révén Zsolnay Vilmos hamar nagy ismertségre tett szert. Az 1873-as bécsi világkiállításon Ferenc József-érdemrenddel tüntették ki, öt évvel később pedig Párizsban megkapta a kiállítás nagydíját és a francia Becsületrendet is. Ezek után nem véletlen, hogy a Zsolnay-gyár hamar világhírnévre tett szert, Európa mellett Amerikában is egyre népszerűbb lett, csak úgy özönlöttek a megrendelések.

Zsolnay Vilmos számos építkezésre szállított díszítőkerámiákat, a manufaktúra munkáit szerte az országban megtalálhatjuk: a Földtani Intézet, az Iparművészeti Múzeum, a Fővárosi Állatkert Elefántház, a pécsi Postapalota címere, vagy éppen a kecskeméti Cifrapalota mind magán hordozza a Zsolnay-kerámiákat.

A számos nemzetközi elismerésben részesülő mester 1900. március 23-án hunyt el, sírja Pécsen található. Zsolnay Vilmos után fia, Miklós vette át a porcelángyár irányítását, amelynek XX. századi fejlődését megtörte a két világháború, hogy aztán 1945-ben állami tulajdonná is váljon. A pécsi gyár 1974 óta viseli újra a Zsolnay nevet, hazánk egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb árucikkét reklámozva szerte a világban.

Forrás: Rubicon

Kép: Magyar címer a pécsi Postapalota homlokzatán, Wikipédia

Látványterv a SEIREN leendő pécsi gyáráról

A japán vállalatcsoport első európai gyárának építése Pécsett várhatóan idén júliusban fog megkezdődni és egy évig tart majd. Első körben közel 200 közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező pécsit fognak foglalkoztatni itt, de már most tervben van, hogy a SEIREN 2025-26-ban bővíteni fog, újabb gyárat ad át, így az 500 főt is elérheti a pécsi munkavállalóinak száma.

Péterffy írja közösségi oldalán, hogy „hatalmas mérföldkő városunk számára, hogy az Ernst&Young után újabb világszintű céget sikerült meggyőznünk, hogy Pécsett fektessen be. Nagyot léptünk előre Európa gazdasági térképén, mert megmutattuk a befektetőknek, hogy érdemes Pécsre jönniük. Azon dolgozunk, hogy további komoly cégek is városunk mellett döntsenek, mellyekkel tovább tudjuk fejleszteni a helyi gazdaságot és újjab pécsi munkahelyeket tudunk létrehozni.”

Ábrákon mutatjuk, mennyibe is kerül a kínai egyetem

A Direkt36 által megszerzett kormányzati dokumentumok szerint a magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal szeretné megvalósítani a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb beruházását, a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszának építését. A különböző sajtók más és más beruházási összegről írtak, azonban a legoptimistább becslés így is 450 milliárd Forint volt. Összeszedtük, mit is jelent ez az összeg a magyar költségvetésben.

Ha már koronavírus, elsőként az egészségügyet vesszük górcső alá. Az előzetes információk szerint a Dél-Budára tervezett szuperkórház várható költsége 300 milliárd lesz. Ha minden igaz, itt jövő tavasszal tennék le az alapkövet és 2026-re tervezik az intézmény átadását.

Annak mérlegelését, hogy nem csak a járványhelyzet idején, hanem békeidők során is melyik beruházásra van nagyobb szükség ma Magyarországon, az olvasóinkra bízzuk.

A következő grafikákon már a 2020. évi XC. törvényt, azaz Magyarország 2021. évi központi költségvetését fogjuk részletesebben kielemezni – összehasonlítva a tervezett egyetemi beruházással.

A központi kommunikáció által rendszeresen emlegetett családvédelem az egyetemi beruházás árnyékában pénzügyileg már teljesen eltörpül és jelentéktelenné válik. Hiába az alkotmánymódosítás és a kormány családpolitikája, ha a végén kiderül, hogy kormányzásukat a kínai kormány érdeke képes teljesen felülírni és egy valószínű soha meg nem térülő beruházásra képesek hat és fél évnyi babaváró támogatás összegét fordítani.

A köznevelési intézményeink állapotát talán nem is kell sokaknak bemutatni. Felújításukra országszerte nagy szükség lenne, ám erre nem csak 2021-ben nem jutott elegendő forrás, de a kínai hitel miatt várhatóan a későbbiekben sem. Ha pedig meg is megvalósul a Fudan Egyetem beruházása, akkor vajon mennyi marad az ilyen jellegű fejlesztésekre?

Szerencsére a főváros agglomerációjában jelentősen javult a vasúti közlekedés az elmúlt néhány évben, de Magyarország nem csak Budapestből és annak környékéből áll. Elég csak Vácig elmenni és ott a Szokolya és Nógrád irányába tartó vasútra felülni, melyen úgy érezhetjük magunkat, mint ha a szerelvény folyamatosan kisiklani készülni. De nem ez az egyetlen olyan vonal, amire bőven ráférne a fejlesztés.

Itt fontos megjegyezni, hogy az idei év költségvetésében nem csak a vasúti, de a kerékpáros fejlesztések is mindössze 13 milliárdot tesznek ki, ami rendkívül alacsony az éves költségvetéshez mérten. Ekkor pedig még nem is említettük az energia és klímapolitikát, melynek összege szintén rendkívül csekély.

Ha már szóba került vidék, akkor érdemes a nagy visszhanggal bejelentett Magyar Falu Programra is egy szempillantást vetni, hiszen a költségekből jól látszódik, milyen mértékű összeget fordítanak erre az új egyetemi beruházása mellett.

De nem csak a vidék, a főváros is jelentős bevételektől eshet el. Már most is kevés összeg kerül elköltésre az olyan programokra, mint az Egészséges Budapest Program.

Emlékszünk, hogy milyen vita ment azon, hogy a kormány ad-e 6 milliárd Forintot a Lánchíd felújítására? Nos, arra nehezen adták meg a szükséges forrást, de úgy látszik most a 450 milliárd már nem jelent akkora problémát az új intézmény beruházására.

Összességében tehát a Fudan Egyetem budapesti beruházása rendkívül magas, pláne, amikor az államadósság a koronavírus járvány miatt ismét magas szinteket üt meg. Montenegró példájából pedig kiválóan látszódik, hogy nem biztos, hogy Kínával érdemes üzletelni. – írja a Jövő TV.

Fotó: Andrea Verdelli / AFP

25 éves pécsi férfi rongált autókat, tettét ittasságával indokolta

0

A pécsi rendőrök garázdaság miatt indítottak büntetőeljárást egy 25 éves helyi férfi ellen.

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a helyi férfit, aki 2021. április 18-án a kora esti órákban Pécsett, a Vasvári Pál, valamint a Jogász utcában téglával megdobált három parkoló személygépkocsit, majd betörte egy egyetemi épület ajtaja felett az üveget is.

Elfogását követően a 25 éves férfit a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét ittasságával indokolta.

Ellene garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. – írja a police.hu

Koronavírus: íme a napi adatok

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 266 425 fő, közülük 1 391 381 fő már a második oltását is megkapta. 2680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 753 188 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 197 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 25 381 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 458 212 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 269 595 fő. 8650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 052-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra is ezreket fertőz, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. Minden harmadik magyar ember már kapott oltást. Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon. A fokozatos újraindítás részeként mától kinyithatnak az óvodák, az iskolák alsó tagozatai és a felnőttképzésben is lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.

A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz.

A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is. 

A titok mások szeretetéhez

0

Az apró, de hatékony tippek, amelyek azonnal elnyerhetik mások szimpátiáját, a következők: A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy a másik fél utánzásával sok mindent megtehetünk a szimpátia elnyerése érdekében is. Természetesen ennek alapján a tudósok célja nem az óvodáskorú viselkedés kiváltása, hanem a beszélgetőpartner gesztusainak és arckifejezésének titkos felfedezése. Néha hasonló gesztusokkal próbálunk minél előbb megkedveltetni magunkat.

Már az ötvenes években az amerikai kutatók rájöttek, hogy ha az egyetemisták élete intimebb, vagyis nagyobb valószínűséggel barátkoznak meg olyan emberekkel, akik közelebb élnek egymáshoz, területileg. A tudósok szerint ennek az egyik oka az, hogy ha nap mint nap kapcsolatba lépünk velük, bizonyos esetekben szoros barátság alakulhat ki a jövőben. Ezenkívül, ha valakit úgy írunk le, mint aki nagyon barátságos másokkal szemben, akkor más emberek bizonyos mértékben azonosulni fognak mondott jellemzőikkel. Ez pedig fordítva is igaz: a tudósok úgy vélik, hogy ha rossz dolgokat beszélünk másokról, akkor negatív tulajdonságokat is társítanak majd hozzánk.

Általában elnézőek vagyunk azzal, akit bár hozzáértőnek tartunk saját hivatásában, mégis úgy tapasztaljuk, hogy hibázott, és vállalja tettéért a felelősséget. Szakértők szerint a hibázás valóban emberi dolog. Ha emberségesebb és kiszolgáltatottabb embert látunk, akkor szimpatikusabbak lesznek a szemünkben. Egy nemrégiben készült tanulmány az Egyesült Államokban rámutatott arra a tényre is, hogy hajlamosak vagyunk olyan emberekkel barátkozni, akiknek már vannak barátai. Ugyanez vonatkozik a családi összejövetelekre és a közösségi médiára. Továbbá a Harvard Magazine cikkében egy szakértő azt írta, hogy amikor valaki szigorúan bánik velünk, akkor annyira koncentrálni fogunk erre, hogy nagy valószínűséggel meg fogunk felelni az elvárásainknak.

Talán, amivel kezdenem kellett volna, mert ez a legfontosabb, az a mosolygás. Amikor először találkozunk valakivel mindig mosolyogjunk. Ezért nagyobb valószínűséggel hagyunk jó benyomást, ami alapul szolgálhat a baráti vagy üzleti kapcsolat kialakításához a jövőben. A mondás szerint: „Csak egy első benyomás van”, de egy tanulmány azt mutatja, hogy a legtöbb esetben nincs szükségünk második lehetőségre. Hogy miért?

„Szinte mindig úgy érzem, hogy beszélgetőpartnerem nem szimpatizál vele, illetve nem kedveli annyira a társaságomat, mint én az övét.” – mondta Gus Cooney, a Harvard Egyetem egyik szociálpszichológusa, aki egy pszichológiakutató mellet társszerzője ennek a tanulmánynak.

A kutatók több kísérletet is elvégeztek, amely során két ember először találkozott és beszélgetett egymással. Majd arra lettek felkérve, hogy értékeljék magukat vagy a másik „teljesítményét” a beszélgetésben A beszélgetés hossza változó volt, ugyanis, egyszer meg volt adva a beszélgetés témáját, a másiknál pedig szabadon választott volt – végül arra a következtetésre jutottak, hogy szinte minden résztvevő úgy vélte, hogy a beszélgetőpartnere szimpatikusabb és kedvesebb, mint ő maga.

Szakértők szerint ez különösen igaz az introvertáltakra. Kiderült, hogy amikor új emberekkel találkozunk, hajlamosak vagyunk barátságosabbak és toleránsabbak lenni, velük szemben – tehát valójában a két fél első benyomásai pozitívabbak, mint a résztvevők önmagukról alkotott véleménye. A saját magunk és mások véleménye közötti különbséget sok tényező okozza. Egyrészt, amikor új emberekkel találkozunk, inkább a saját teljesítményünkre koncentrálunk, nem pedig a másikra, így nagyon keveset tudunk az esetlegesen elkövetett hibákról. Ezenkívül az emberek többsége hajlamos a kétségeit, a negatív véleményét és a félelmét a másikra vetíteni, és ezért gondolja azt, hogy valójában a beszélgetőpartner véleménye az, amit ő maga gondol saját magáról.

Keményebbek vagyunk magunkkal, mint az új ismerősökkel, és ha a jövőben figyelembe vesszük a már megtörtént találkozás alatt lévő beszélgetéseket, hajlamosak vagyunk felerősíteni az észlelt vagy valós hibákat is. Ezt a helyzetet mindenképpen érdemes a lehető leghamarabb kiküszöbölni, mert néhány tanulmány kimutatta, hogy önmagad alábecsülése szorongás és depresszió kialakulásához vezethet. Ehelyett vegyük figyelembe azt a tényt, hogy ha mindketten szimpatikusabbak vagyunk egymásnak, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az első benyomás pozitív egymás számára.