Kezdőlap Blog Oldal 2682

Népviselet Napja Kozármislenyben

0

„Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben” 2015-ben Hrágyel Dóra pedagógus ezzel a címmel indított magánkezdeményezést a legnagyobb közösségi oldalon, mondván április 24-e  a ma már megszámlálhatatlanul sok világnap között, legyen a népviselet napja.

Hiszen a népviselet mindannyiunk számára egy közös értéket őriz, miközben a Kárpát-medencében élők között erősíti az összetartozás érzését.

Évente egyre többen csatlakoznak magánszemélyek és intézmények, múzeumok, skanzenek, iskolák, óvodák a kezdeményezéshez. A csatlakozás egyszerű, mert csak fel kell kapnunk egy mellényt, inget vagy egy szoknyát. A ruhadarab lehet eredeti, átalakított, akár újragondolt, a fontos az, hogy ez a nap a magyar és nemzetiségi népviseletek jegyében teljen.

Kozármislenyben a hagyomány egyértelműen a Józsa Gergely Néptánc Egyesület nevével fonódik össze. Nem is múlhat el a 2021 évi Népviselet Napja a néptánccsoport meglepetése nélkül.

Aki a hétvégén Kozármislenyben jár, ne hagyja ki az alkalmat és a művelődési ház északi oldalánál keresse fel a Józsa Gergely Néptánc Egyesület Hagyományőrző udvarát. Csodálja meg a népviseletbe öltöztetett babák színpompás viseleteit, ami egytől egyig a néptánc egyesület tulajdonát képezik.

Ez a nap nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk a fiatal nemzedéknek a hagyományaink egy aprócska szegmensét. A Hagyományőrző udvarunkban nyolc népviseletet mutatunk be. Hiszen nem lehet jövője egy nemzedéknek sem az elődök tisztelete, a múlt értékeinek őrzése nélkül. Mindenképpen, még ezekben a veszélyhelyzet sújtotta napokban is meg kell találnunk a módját annak, hogy a családok, és elsősorban a gyermekek figyelmét felhívjuk a múltunk szépségeinek megismerésére. Ma a tánccal csak online találkozhatnak, de a népviseletre ezen a hétvégén élőben rácsodálkozhatnak. – sorolja a rögtönzött népviseleti tárlat megvalósításának indokait Baumholczer Angéla, a Józsa Gergely Néptánc Egyesület vezetője.

Fotónkon balról jobbra haladva a roma, a kozármislenyi leány, a kalotaszegi, a szilágysági, a német, a kozármislenyi asszony, a mezőségi, a bosnyák leány népviseletet mutatja be a Hagyományőrző udvar.

Április 24-25-én, a Népviseletek Napján a kozármislenyi magyar viselet közül az asszonyok és lányok ünnepi viseletét is láthatjuk a Hagyományőrző udvarban. Ezt a színpompás viseletet most bővebben is bemutatom. Fentről lefelé haladva ismerjük meg a mislenyi hölgyek egykori ünnepi toalettjét.

Az arany sújtásos keményített, szögletes formájú főkötőnél fontos megjegyezni, hogy a gyöngy és csipke díszítettsége egykor jelképezte a család gazdagságát. A fedő vállkendő rózsamintás, rakott, fekete csipkés díszítéssel, arany sújtással kiemelt, alá fehér keményített alsó vállkendő került, szélén fehér, rakott csipkével. A blúz fehér, puffos ujjú, dupla csipke díszítéssel, az alsó keményített. A blúz ujját, a kötény vagy a szoknya anyagából vett, csík- díszítés fogja össze. Felsőszoknya anyaga kasmír, jellemzője a piros rózsa mintázat, ami visszaköszön a felső vállkendőn. Az 5 alsószoknya közül csak a felsőt nem keményítették, hogy arra puhán simuljon a kasmír felsőszoknya. Legalul úgynevezett mini alsót hordtak. A szoknyák fölött lévő kötényen mindig ugyanazt az arany sújtásos díszítést használták, amit a kendőn. A nyakpödrő keményített, fehér csipkéből készült. Erre került a fehér vagy piros gyöngysor. A harisnya barna, a cipő fekete, pántos. Kézbe hófehér keszkenő dukált.

A mislenyi magyar leány ünnepi viselete annyiban tért el az asszony viselettől, hogy a lányok férjhez menetelükig főkötő helyett piros rózsakoszorút viseletek.

Büdöskút, és a Mecsek mélyén élő sárkány legendája

Pécs külterületén a Tubes csúcstól északnyugatra mindössze 2,3 km-re található, az egykori vadászházból Büdöskúti-kulcsosházzá alakított épület közelében, a kutat tápláló forrás. A mecseki túrázók által közkedvelt, romantikus tisztást a Remete-réttől északra érdemes keresni a térképen. Innen mindössze egy 30 perces sétával, a kék sávjelzésű turistaúton közelíthetjük meg a napjainkra már az év legnagyobb hányadában kiszáradt kutat a Mecsekben. A Szamár-hegy alatti Büdöskút a tisztás három forrásának csak az egyike.

A kutat illetve a forrást már említi az 1894-ben megjelent, Kiss József által írt és szerkesztett „Pécs és környéke, vezetőkönyv a városban és annak környékén” című, a városba látogató turistáknak szóló könyv. Amelyben azt írja a szerző, hogy a „Remeteréttől pár száz lépésre jobbra kiágazó, és fehér színnel jelölt úton Büdöskúthoz jutunk”.

A térképek alapján 369 méter tengerszint feletti magasságban található, közismert forrást 1932-ben foglalták körbe támfalas építménnyel. Belül a lezárt fém ajtó mögött víztároló fülke van fémcső kifolyóval. Felújítására 1972-ben, 2000-ben, és 2005-ben került sor.

A forrásokat és a kulcsosházat magába ölelő tisztás szélén tűzgyújtó helyet, esőbeállót, pihenőhelyet találhat a megfáradt gyalogos túrázó. A tisztás forrásai a Büdös-kút mellett a Feri- és az Évi-Jenci-forrás újabb kitérőt jelent pár lépésnyi sétához. A Természetjárók panteonja, valamint a Baranyai Rudolf építette, környezetbe illő esőbeállója, első pillantásra uralja a kis erdei tisztás alsó részét. Az építményből feltekintve kellemes látványt nyújt a szemlélőnek a Büdöskúti-kulcsosház fehérre meszelt falaival, zöld oszlopaival, piros tetőcserepeivel. A Büdöskúti-kulcsosház közelében került elhelyezésre többek között a Szatyor Győző által készített kopjafa is.

A Büdös-kút Rónaki László, a mecseki források kutatója szerint „karszt-csurgó”, amelynél nem meglepő, ha időszakosan szünetel a kifolyás. A közeli orfűi Vízfő-forrás vízgyűjtőjéhez tartozik, csekély mértékben annak vízhozamát csökkenti. A csövön itt néha jelképesen kicsordogáló vízmennyiség csak jelentéktelen töredéke a Mecsek sokkal bővizűbb forrásainak vízhozamaihoz képest.

Tehát az ide látogató gyalogos turista még a célállomás előtt töltse fel kulacsát jófajta forrásvízzel, mert a Büdös-kútból ritkán meríthet szomjoltó nedűt. Mégis érdemes elzarándokolni erre a csendes, lankás, patakot átívelő híddal és tisztással, réttel és völggyel tarkított mecseki kirándulóhelyre. Kellemes túrát tehetünk az erdő zöldjében, amelynek végén kellemesen romantikus helyen pihenhetünk meg az előttünk álló újabb erőpróba előtt, vagy akár meg is pihenhetünk egy-egy éjszakára a kulcsosházban

A Büdöskút elnevezéshez egy érdekes monda is tartozik: Egykor, nem is olyan régen, a Pécs fölé magasodó Mecsek egyik eldugott zugában tanyázott egy hétfejű sárkány. A sárkány az éjszakákat mindig egy barlangban töltötte. Ebből a barlangból egy forrás bugyogott elő. Egyszer egy fiatal vitéz vetődött arrafelé, aki a hosszú úton megszomjazott, és a forrásnál akarta a szomját oltani. A sárkány észrevette ezt, és rátámadt a vitézre. Ám a legény se volt rest, kirántotta kardját, és rettenetes viaskodásban levágta a sárkánynak mind a hét fejét, sőt még a szívébe is beleszúrt. A sárkány vére elvegyült a forrás vizével, és vérével megmérgezte a vizet. Az eset óta hívja a nép ezt a forrást Büdös-kútnak.

Mától két nyíregyházi idősotthonban is fogadhatnak látogatókat

Tavaly márciusban, a kínai hatóságok egy nagy sebességgel terjedő, új vírus megjelenését jelezték a WHO-nál. Több mint egy éve élnek az emberek a világon a Covid–19 árnyékában. Azóta a kifejezést mindenki megismerte, és egyre többen vannak a miatta gyászolók. Életünket teljesen átírta a vírus, és tőle való rettegés. Napjainkra elkészültek az oltóanyagok, amelyek rengeteg kérdést vetettek fel, de egyben elhozták a reményt is a megszokott élethez történő visszatéréshez.

Az oltás elhozta az éttermek, a szórakozóhelyek nyitását, és most újabb örömteli híreket osztott meg a sajtóval a nyíregyházi sajtószolgálat.

Szigorú járványügyi előírások betartása mellett szombattól fogadhatnak látogatókat a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ idős gondozottjai

– közölte a megyeszékhely sajtószolgálata tegnap az MTI-vel.

A nyíregyházi, Pacsirta és a Rozsnyai utcai idősotthon lakói hetente legfeljebb kétszer, külön látogatótérben találkozhatnak majd a hozzátartozóikkal, akiket egyelőre közvetlen kontaktus nélkül, üvegen keresztül láthatnak és hallhatnak.

A maximum harminc percesre időzített látogatásokra a gondozottnak legfeljebb két egészséges hozzátartozója érkezhet, akik természetesen kötelesek betartani az előírásoknak megfelelően a maszkviselés, és a távolságtartás, valamint a kézfertőtlenítés szabályait.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Népi játékok – A Méta története, játékszabályai, és annak változásai

0

A koronavírus – járvány idején, így tudunk fizikailag aktívak maradni V. rész

Sorozatom V. része, immáron egy újabb szabadidősport, amellyel el lehet ütni 1-2 órát a szabadban, fizikai aktivitásként. A méta egy régi magyar népi játék egyszerűsített változata, mely elsősorban a gyerekeknek szolgál szórakoztatás, és sportolási jelleggel. Ez egy magyar labdajáték, amelyet leginkább a Baseball-hoz lehet hasonlítani, hiszen igazából a méta, ennek a könnyített változata. Egy labdajáték, amelyet 2 db, 10-15 főből álló csapat játszik.

Története:

Mai formájában a várháborúk emlékét őrzi a méta. Eredetileg a városi iskolák és kollégiumok diákjainak volt a kedvelt játéka, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett, majd a későbbiekben falu népe őrizte, és tovább alakította a játékot.

Érdekesség:

A méta, több évszázad óta űzött játék, amiből nem következtethetünk vissza egy feltételezett alapformára. Vagyis az évek során, a játékszabályok sokat változtak, és a mai napig sok változata el is terjedt. Ezek alapján a méta családjába tartozik a krikett és a baseball is. Fontos megemlítenem még a méta fajtákat: van a sima méta, kifutós és szaladós méta, ezenkívül a longa méta, amit nem szabad összekeverni a hosszú métával. (Angolul a long(a), hosszút jelent.)

Mi kell hozzá?

– minimum 20 ember (10-10, csapatonként)

– egy nagyobb terület (kb. 25×25 m + 5-10 m a pályán kívül, ahova a labda el tud gurulni, a dobó csapatot „támogatva”)

– 1 labda (lehetőleg gumi)

– bóják

Játékszabály:

Az általános szabályok szerint a pályának minimum 25-25 m hosszúnak kell, hogy megfeleljen. Ezt bóják segítségével jelöljük meg, egységesen elosztva a métereket. (Mindegyik oldalra 3-3 bója kerül, illetve a dobó csapat oldalán 2 bója helyezkedik el a 3. pedig középen felfordítva.)

Rögtön a játék elején 2 csapatot alkotunk, az egyik lesz a dobó, a másik a fogadó. Sorsolás szerint dől el, melyik csapatnak, hova kell először felállnia a pályán. A játék során a 2 csapat majd helyet- és így pozíciót is cserél. A dobó csapat a pálya szélén helyezkedik el, ők fogják indítani a játékot, a labda eldobásával. Számukra az a cél, hogy a fogadók közül senki ne kapja el a labdát, mert ha az megtörténik, akkor a dobó játékosnak a börtönbe kell mennie/kiesik egy kis időre.

A fogadóknál pedig az a lényeg, hogy minél hamarabb kapják el a dobott labdát, (aminek az első pattanásra, kötelező a pályán belül történnie, illetve kivétel, hogyha a leghátsó bójákon kívülre megy. Ez esetben a dobás ér.) A fogadóknak a pályán belül van egy bójájuk, ahova kell a dobott labdát tenniük. (A felfordított bója, a dobóknál.)

Amennyiben a labda előbb ér a bójához, mint az a dobó, aki dobta a labdát, akkor megy a börtönbe. Amennyiben a dobó, elérte az egyik bóját, mielőtt a labda is bóját ért volna, akkor a játék megy tovább a következő játékossal, akinek a dobása a többi pályán lévő dobókra is érvényesül. Így fognak eljutni a dobók a célba.

A börtönből kiszabadulni, úgy lehet, hogy 1 játékos beért a célvonalba, vagyis végigment egy kört. 1 befutó, csak 1 embert szabadíthat ki. 1 befutás 1 pontot jelent, abban az esetben viszont, ha egy dobó 1 dobással jut el a célig, akkor az 2 pontnak minősül. Hogyha, egy fogadó rögtön elkapja a dobó labdáját, az úgyszintén megy a börtönbe.

A dobó csapat addig folytatja a dobást, amíg el nem fogytak a játékosai, vagy amíg le nem telt az előre meghatározott hosszúságú első félidő. A második félidőben a csapatok szerepet cserélnek. A több pontot elérő csapat nyeri a játékot.

Lépések:

1. szerezzünk be egy labdát

2. állítsunk össze két darab 10-15 fős csapatot

3. jelöljük ki a pályát

4. válasszuk ki a csapatokat

5. mindenki helyezkedjen el a helyén

6. a dobó dob, a fogadó fogad

7. szabadítsuk ki a börtönbe kerülteket

8. a félidő után a csapatok cseréljenek szerepet

9. élvezze mindenki a játékot

Tippek:

Futni bármikor lehet, de nem mindig érdemes. Ha látjuk, hogy a labda nem ment túl messzire, ésszerűbb a bójánál kivárni a következő dobást, hogy több idő legyen eljutni a következő pontig kiesés nélkül.

Kommentbe lehet írni a tapasztalatokat! Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok!

Kellemes, napos szombat elé nézünk

Ma napos szombatra készülhetünk! Reggel derült égre és szélcsendre ébredtünk, így aztán főképp a Duna és a Dráva mentén kevéssel fagypont alá hűlt a levegő. Baranya térségének többi részén hajnalban mindössze 2 és 5 fok körül mérhettük a hőmérsékletet. A kissé hűvös reggel után délután folytatódik a napos idő. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakulhat. Este is folytatódik a derűs idő. – tudtuk meg a Meteo Mecsek oldaláról.

Hat év börtönbüntetést kapott az SZFE-maszk miatt késelő férfi

Gyorsított eljárásban, hat év börtönbüntetésre ítélte a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság azt a férfit, aki februárban megkéselt egy nőt a csepeli 151-es buszon, mert SZFE feliratú maszkot viselt; a döntés ellen az ügyészség súlyosbításért fellebbezett – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.

Bagoly Bettina elmondta: a bíróság 7 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a férfit, akinek letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően fenntartotta. Az ügyészség péntek délelőtt közölte közleményben, hogy bíróság elé állítják a csepeli buszon SZFE maszk miatt késelő férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.

A Fővárosi Törvényszék ugyancsak péntek délután adott hírt az ítéletről, amely szerint a sértett 2021. február 25-én reggel felszállt egy Csepelen közlekedő autóbuszra. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a száját és az orrát takaró maszkot viselt, amelyen jól láthatóan egy tiltakozást képviselő mozgalomhoz tartozást jelképező felirat volt olvasható. Az autóbuszon utazó vádlott felfigyelt a nő által viselt maszkon látható feliratra, amely miatt feldühödött és a sértetthez odalépve kötekedni kezdett vele, majd a szóváltásuk során szidalmazta és fenyegette is őt. A vita során a vádlott a nála lévő 8 centiméteres pengehosszúságú késsel megszúrta a sértettet az arcán. Ezt követően a terhelt a következő megállóban leszállt és elmenekült a helyszínről.

A bíróság elé állítás során – amelyen a vádlottat, a sértettet és egy tanút hallgatott meg személyesen a bíróság – a vádlott részben beismerte a bűncselekmény elkövetését és bocsánatot kért a sértettől is, aki ezt elfogadta. A bíróság megállapította, hogy a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, hiszen cselekményének motivációja a lakosság egy – a sértett maszkján lévő felirattal jelképezett – csoportja ellen érzett ellenszenve volt. Bár a nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel a támadott testtájékra, az erőbehatásra és a használt eszközre, súlyosabb sérülés bekövetkezésének kockázata is fennállt, ezért a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a vádlottat.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt részbeni beismerését, a megbánását és azt, hogy az egyik cselekménye kísérleti szakban maradt. Súlyosító körülmény volt azonban a férfi többszörösen büntetett előélete, az, hogy a cselekmény elkövetésétől a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések és az ellene – hasonló jellegű bűncselekmény miatt – folyamatban lévő büntetőügy sem tartotta vissza. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a cselekmény több ember előtt, bennük riadalmat, félelmet keltve történt.

A bíróság a bűnismétlés és a – kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta a vádlott letartóztatását. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be.

MTI

CÖF békemenetet hirdet a ”mutáns ellenzékkel” szemben

A pandémia után újabb békemenetet szervez a CÖF, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke.

A CÖF-CÖKA elnöke szerint a klasszikus ellenzéki politikai magyarországi mutánsai áldatlan háborút indítottak a keleti vakcinák beszerzése és beadása ellen.

„Ezzel szemben a CÖF-CÖKA azt mondja, legyen áldott minden ampulla és a védőoltások megteremtőinek élete. Köszönjük az oroszoknak és a kínaiaknak, hogy jóvoltukból hazánk Európában, sőt a világon az elsők között áll a beoltottság terén” – mondta Csizmadia László.

Közölte: “Brüsszelben felülkerekedett a multinacionális gyógyszergyárak által megfizetett liberális pártérdekű lobbizó maffia”, és a kettős mérce már a vakcinák engedélyeztetésével kapcsolatban is teret nyert. Egyúttal határozottabb büntetőjogi fellépést sürgetett azokkal szemben, akik politikai haszonszerzésből kockáztatják a magyar emberek egészségét és életét. “A baloldal gátlás nélküli hazugságáradata és oltásellenessége jelenleg nem ismer határokat” – hangoztatta.

Az elnök oltakozásra és szerveződésre buzdított, hogy – akaárcsak 10 évvel ezelőtt – maszak nélkül, békemenetben haladva demonstráljanak a céljaikért.

„Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében résztvevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten” – mondta Csizmadia László.

Szeretnék, hogy június 19-e legyen nemzeti ünnep

Szintén a sajtótájékoztató keretein belül a CÖF kurátora, Fricz Tamás politológus jelentette be, hogy szeretnék ha június 19-e nemzeti ünnep lenne, mivel 1991-ben ezen a napon hagyta el hazánkat az utolsó szovjet katona.

„Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet” – mondta Fricz Tamás.

Hogyan szeretné szabályozni az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciát

0

Az Európai Bizottság közzétette a mesterséges intelligencia (MI) szabályozására vonatkozó tervét. A szabályozás célja, hogy egy olyan jól működő belső piac jöjjön létre, ahol mind a mesterséges intelligenciával járó előnyök (például növekvő technológia az orvosi ellátásban és az oktatásban), mind a kockázatok megfelelően kezelhetők legyenek. Az EU gyorsan szeretne reagálni a technológiai változásokra, miközben a felhasználók biztonságával és alapvető jogaival kapcsolatos jellemzőket kívánja fenntartani.

A Bizottság kockázatalapú megközelítést javasol, melyben négy kockázati szintet különböztet meg. Ezek között szerepelnek az elfogadhatatlan kockázatok, melyek károsak lehetnek a társadalomra. Ide tartoznak az alapvető jogokat sértő felhasználási területek, mint amilyen az egyes kormányok által felállított „pontozásos rendszer”, a gyermekek sebezhetőségének kihasználása például olyan hangasszisztenssel felszerelt játékokkal, amelyek veszélyes viselkedésre ösztökélhetik őket. Ezenkívül a távoli biometrikus azonosítási rendszerek használata – néhány kivételtől eltekintve – tilos. Kivételt képeznek:

  • bűncselekmény konkrét potenciális áldozatainak – köztük az eltűnt gyermekeknek – a célzott keresésére történő bűnüldözési célú felhasználása,
  • közvetlen terrortámadás-veszélyre adott válaszintézkedés, vagy
  • súlyos bűncselekmények elkövetőinek felderítése és azonosítása.

Az elfogadhatatlan kategóriáján belüli kockázatok alkalmazása betiltásra kerülnek. A biometrikus azonosítás különböző formákat ölthet. Használható az okostelefonok feloldására, mint felhasználóazonosítás, valamint határátkelőhelyeken való személyazonosság ellenőrzésére és hitelesítésére. Továbbá az arcfelismerő rendszerek is idetartoznak.

Ugyanakkor az utóbbi rendszerek pontossága több tényezőtől is függ. Például a kamera minőségétől, fényviszonyoktól, távolságtól, a használt adatbázistól, algoritmustól stb. Ezek viszont még ha 99%-os pontossággal is működnek, a hibaarány 0,1%-os, ami nagyobb létszám esetén akár tízezer embert is érinthet. Ez a szám nagyon magas és általa nagyszámú ártatlan ember is gyanúba keveredhet. A javaslat emiatt tér ki a távoli biometrikus azonosítás szabályozására.

A következő kategória a magas kockázati elemeket foglalja magában. A javaslat mellékletében szerepel erről egy lista, mely felülvizsgálható lesz a jövőben a mesterséges intelligencia használatához igazodóan. Így időtállónak tekinthető. A lista a következőket tartalmazza:

  • Kritikus infrastruktúrák (pl. közlekedés), amelyek veszélyeztethetik a polgárok életét és egészségét
  • Tanulmányi képzés vagy szakképzés, amely meghatározhatja, hogy az illető személy előtt nyitva áll-e majd egy bizonyos tanulási vagy szakmai lehetőség (pl. vizsgapontozás)
  • Termékek biztonsági komponensei (pl. számítógéppel integrált műtéti beavatkozásokhoz használt mesterségesintelligencia-alkalmazások)
  • Humánerőforrás-kezelés, önfoglalkoztatás (pl. munkaerő-felvételhez használt önéletrajz-elemző szoftver)
  • Alapvető magán- és közszolgáltatások (pl. pontozásos hitelbírálat, mely bizonyos kérelmezők esetében meghiúsítja a kölcsönfelvételt)
  • Jogérvényesítési tevékenységek, melyek sértik az egyének alapvető jogait (pl. bizonyítékok megbízhatóságának értékelése)
  • Migráció- és menekültügyi, valamint határellenőrzési intézkedések (pl. úti okmányok eredetiségének ellenőrzése)
  • Igazságszolgáltatás, demokratikus folyamatok (pl. jogalkalmazás konkrét esetekben)

Harmadik szintként kezeli a mérsékelt kockázati elemeket. Ebbe a kategóriába kerültek  a manipuláció egyértelmű veszélye iránti kockázatok. Az olyan mesterségesintelligencia-rendszerekre, mint amilyen a csevegőrobotok, egyértelmű átláthatósági minimumkövetelmények vonatkoznak, amely lehetővé teszi a tájékozott döntéshozatalt. A felhasználóknak tisztában kell lenniük, hogy egy géppel kommunikálnak, így kellően mérlegelni tudják, hogy kívánják-e használni az alkalmazást.

A minimális kockázatot jelentő kategóriába kerültek mindazok a mesterséges intelligencián alapuló videójátékok vagy spamszűrök és egyéb hasonló alkalmazások, melyek szabadon használhatóak.

A javaslatban szót ejtenek egy olyan testület felállításáról, amely kimondottan a mesterséges intelligenciáról szóló intézkedésekért felel. Emellett a Bizottság létrehozza az európai digitális innovációs központok hálózatát is, amelyek segítik a kkv-kat és a közigazgatási szerveket abban, hogy versenyképesebbé váljanak a mesterséges intelligencia területén. Az EU mesterséges intelligencia területén globális vezető szerepre törekedik, erre pedig létrehozták az EU első, a digitális technológiára összpontosító pénzügyi eszközét, a Digitális Európa programot és a Horizont Európa programot, melyeken keresztül a Bizottság évi 1 milliárd eurót tervez a mesterséges intelligenciába fektetni.

Mindemellett a javaslat kitér a gépipari termékekről szóló rendeletekre, melyek biztosítják a felhasználók és fogyasztók biztonságát. Az erről szóló rendelet meghatározza, hogy a mesterséges intelligencia rendszereket olyan módon építsék be a gépekbe, hogy azok ne jelentsenek veszélyforrást.

Rusvai: a koronavírus nagy valószínűséggel örökre velünk marad

A legutóbbi Jövő TV Reflektorban című műsor vendége Rusvai Miklós virológus volt, aki a hétvégi enyhítésekről, a vakcinákról és a koronavírus variánsairól is nyilatkozott.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, mivel szombatig elérjük a 3,5 millió beoltottat – amelyet már el is értünk – ezért hétvégétől kinyithatnak a bárok és kocsmák teraszai a vendégek előtt. Ennek csak örülni lehet, viszont aggasztó, hogy lakosságarányosan Magyarország világelső lett a koronavírus miatti elhalálozások számában. Rusvai Miklós közölte, hogy a járványtani mutatók annyira kedvezőek az enyhítéshez, a tendencia viszont igen. A kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és az elhunytak száma az elmúlt 20 napban folyamatosan csökken. Ebből a háromból az utóbbi amely csak az elmúlt 5-6 napban kezdett el tendenciaszerűen csökkeni.

Ez a tendenciaszerű csökkenés lehetővé teszi a teraszok kinyitását.

A virológus azt tanácsolta, hogy lehetőleg olyan társasággal menjünk akikról tudjuk, hogy már megkapták az oltásukat, vagy átestek a betegségen. Szerinte a kormánynak érvényesíteni kellett volna a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, hogy ők elkülönülhessenek a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőktől.

Ugyanúgy a csütörtöki kormányinfón jelenttette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a “Sinopharm jobb, mint a Pfizer, és a Szputnyik a legjobb”. Rusvai elmondta, hogy ezzel kapcsolatban eddig egyetlen tudományos kutatás történt Dél-Afrikában, amelyben összesen 12 személyt vizsgáltak, és ott csak a dél-afrikai variáns elleni hatásosságot figyelték. Ebben a kutatásban tényleg a Sinopharm mutatott kedvezőbb eredményt, de ebből általános következtetést levonni nem lehet – tette hozzá.

A Magyarországon forgalomban levő vakcinák csak sejtes és antitestes immunitást tudnak nyújtani, nyálkahártya immunitást viszont egyik sem. Ugyanis az utóbbi csak a fertőzés során jöhet létre.

Rusvai Miklós szerint a második hullám csúszott ki a kormány kezéből. Míg az első hullámot az állam jól kezelte, addig a második hullámban, és most is nagyon keveset teszteltetünk. A kevés teszteléseknek is nagyon magas volt a pozitív eredmények száma.

EZZEL ELSZALASZTOTTUK A LEHETŐSÉGET, HOGY IDŐBEN KISZŰRJÜK A FERTŐZÖTT EMBEREKET, ÉS ŐKET KARANTÉNBA TÉVE KIVONVA A FORGALOMBÓL A FERTŐZÉSNEK A TERJEDÉSÉT MEGÁLLÍTSUK.

– jelentette ki.

A virológust a harmadik adag vakcina beadásával kapcsolatban is kérdeztük. Elmondta, hogy csak akkor lenne indokolt, ha valakinek az antitest tesztje negatív eredményt mutat. Hozzátette, hogyha erre szükség lenne, akkor ezt egy másik vakcinatípúsból kellene beadni.

A koronavírus egyre több variánsáról közölte, hogy ez folyamatosan mutálódni fog az emberek szevezetéhez, de ez jelentheti azt is, hogy a tünetei is enyhülni fognak. Viszont nagy valószínűséggel a koronavírus örökre velünk marad. Rusvai közölte, hogy a poszt-covid szindrómát az okozhatja, hogyha egy szervünkben a vírus miatt túl sok sejt pusztul el, amelynek hosszú távú következményei lehetnek. A vírus elsősorban többek között az tüdőt, a szívizomzatot és a központi idegrendszert támadja.

Jövő TV

Baranya rejtett kincsei: Nagyharsányi szoborpark és kristálybarlang

0

Szársomlyó a Villányi-hegység legmagasabb, 442 méteres hegytömbje, hazánk legdélebbi hegye. Mediterrán klímájának köszönhetően a nyár meleg, a tél pedig enyhe és mérsékelten száraz, ezért kiváló hely a bortermeléshez. Harsány környékén főleg fehérbort termelnek.

a Szársomlyó ölében, a Villányi-hegység déli lejtőjén helyezkedik el a mintegy 1400 lélekszámú Nagyharsány, ami nevét minden bizonnyal a hegység hajdani hársfaerdejéről kapta.

Szoborpark

Nagyharsány és Villány között, Szársomlyó felhagyott keleti tsz-mészkőbányájában helyezkedik el a Nagyharsányi szoborpark néven elhíresült, 1968-ban kialakított művésztelep.

A parknak az eredeti – és a szakmában általánosan használatos – neve Villányi szoborpark, nemcsak azért, mert ehhez a községhez esik közelebb, hanem mert akkoriban Nagyharsány közigazgatásilag Villányhoz tartozott.

Forrás: Nagyharsányi Szoborpark

A parkban helyi kőből és a siklósi Rózsabánya hulladékköveiből faragott, az időszakosan itt dolgozó hazai és külföldi művészek alkotásai láthatóak Az alkotótelep létrehozója és fő szervezője Rétfalvi Sándor szobrászművész volt, aki 2019-ben Pécs díszpolgára címet is megkapta. Az évtizedek során számos hazai és külföldi művész járult hozzá a park bővüléséhez. Munkájuk során a közeli Gyimóthy-villában kapnak szállást és ellátást.

A bányakatlanban kompresszorház biztosítja a szobrok megmunkálásához használt szerszámgépekhez szükséges sűrített levegőt és ipari áramot.

Kristálybarlang

1994. április 7-én egy bányarobbantás nyomán került felszínre a szép és ritka ásványkiválásokat őrző, fokozottan védett Nagyharsányi-kristálybarlang bejárata.

A barlang bejárata, Forrás: Wikipédia

a kristálybarlang a Duna–Dráva Nemzeti Park területén található, ez a Villányi-hegység leghosszabb és legmélyebb barlangja. A mintegy 1400 méter hosszan feltárt barlang első száz méter kiépített, ami kapaszkodókötéllel biztosított, lábakon álló, rozsdamentes acélból készült járószinten járható be. Azonban a barlang nincs megnyitva a nagyközönség számára, a belépést csak kivételes esetekben engedélyezi a Nemzeti Park a szakemberek számára, kutatási célból.

A barlangrendszer nyugati végében gerinces ősmaradványokra leltek, melyek közt Jánossy Dénes pleisztocén kori földikutya-maradványokat azonosított.

Képződmények a Nagyharsányi-kristálybarlangban, Forrás: Wikipédia

Ásványkiválásai közül megemlíthetők az 1–1,5 méter hosszúságot is elérő szalmacseppövek, amelyeknek a megmaradása a közeli bányászati tevékenység okozta robbanások miatt is különleges, a korall borsókő, a közönséges borsókő, a cseppkő borsókő, az üveggömb borsókő, a közepén üreges borsókőoszlop, amelynek a másik neve logomit és Magyarországon először itt bukkantak rá erre a kiválásformára, a több generációs kalcitkéreg, a telérkalcit, amely néha a repedéseit több mint egy méter vastagságban kitölti, az aragonit kristályai (aragonittűk) és a huntit.

A cikk elolvasása után töltsd ki kvízjátékunkat is!

[show-quiz id=”40290″ title=”Nagyharsányi szoborpark és kristálybarlang – Kvíz!”]

Forrás: Wikipédia