Kezdőlap Blog Oldal 2642

LMP: az élővilág megóvása a civilizáció jövője

Az LMP szerint az élhető környezet kialakítása, az élővilág megóvása a civilizáció jövője – mondta az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté a biológiai sokféleség napja alkalmából hangsúlyozta, hogy a fajok kipusztulásának oka a természet túlhasználása, a gazdasági célú erdőirtások, a környezetszennyezés.

Kiemelte: a magyarok ennek a folyamatnak a leállításában nem számíthatnak Orbán Viktor miniszterelnökre, az LMP 2022-es kormányra kerülése esetén azonban leállítaná az élőhelyeket veszélyeztető építkezéseket, valamint a zöldfelületek és vízpartok pusztítását.


    „Magunkat kell megvédeni az élhetetlen környezettől”

– fogalmazott az LMP társelnöke, hozzátéve, az ökológiai gazdálkodást támogatják a vegyszeres nagyipari mezőgazdaság helyett.

Forrás: mti.hu

Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz

0

Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz május 30-án, vasárnap a Városligetben.

A Fővárosi Nagycirkusz előtti téren megvalósuló ültetett, szabadtéri, ingyenes családi rendezvényen 17 órától a Baross Imre Artistaképző növendékeinek bemutatóját, 18 órától 21 óráig Cirkuszi gálaműsort láthat a közönség – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, június 4-én, hosszú szünet után újra kinyitja kapuit a Fővárosi Nagycirkusz, újra élőben csodálhatók meg az artistaművészek produkciói.

Az újranyitást ünneplő május 30-i szabadtéri gálaműsort Szabó László és Szente Vajk rendezésében láthatja a közönség. A műsorban fellép Földes László Hobo, a Roy és Ádám Trió, az Abrakazabra (LGT tribute – az LGT zenekarból Karácsony János és Solti János, valamint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga). Színpadra lépnek a Kötéltánc elnevezésű dalpályázat művészei is: Pleszkán Écska, Vincze Lilla, a Four Fathers, Pejtsik Anna nyolcfős kórussal kísérve, Czimmermann Kitti és Nádasi Veronika.

A koncertek között artistaszámok láthatók a Dinasztiák című műsor neves művészeitől, akiket élőben kísér a Fővárosi Nagycirkusz zenekara. Fellép a többszörös cirkuszfesztivál-díjas Varga Riko Manuel és Varga Vanessza zsonglőrszámával, a Weiss Junior fliegende csoport lengőtrapéz-produkciójával és a Duo Juderto romantikus gurtniszámával.   

A kutyák és emberek közötti bizalmat és játékosságot Richter Miska és Richter Alena mutatja be nyolc uszkár kutyájával, Ádám Krisztián magasdrót-egyensúlyozó számmal, míg Boiachin Diana lengőrúd számmal lép a közönség elé. A Rolling Wheel művészi röhnrád duplakarika számmal, míg a Dinasztiák című műsor rendezőpárosa, a Silver Power antik héroszokat megidéző erőemelő számmal lép porondra, továbbá a műsorban fellép a Richter Kevin ugródeszka csoport is.   

Az ültetett eseményen a hatályos jogszabályokat betartva a 18 év feletti nézőknek kötelező bemutatniuk érvényes oltási igazolványukat és egy fényképpel ellátott okmányukat. A 18 év alatti vendégek kizárólag felnőtt, oltási igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkezhetnek.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org

Megnyílt az Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

0

Csaknem száz művész alkotásai láthatók szombattól a pécsi kulturális negyed m21 Galériájában az Országos Kerámiaművészeti Biennále keretében – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleményében a július 18-ig látogatható tárlatról azt írták, hogy a kiállítás és seregszemle az utóbbi négy év kerámia és porcelán művészetének eredményeit mutatja be kerámiaplasztikák és iparművészeti tárgyak formájában.   

A közleményben Fusz Györgyöt, a kiállítást rendező Kortárs Kerámiaművészetért alapítvány elnökét, DLA keramikusművészt idézve kiemelték: a magyar kerámia- és porcelánművészet történetében legjelentősebb kiállítássorozat 2021-es állomása több mint fél évszázad munkáit ölel át.

Mint utalt rá, vannak művészek, akik az első, 1968-as bemutatótól kezdve jelen vannak kiállítóként a mai napig, de a középgenerációhoz tartozók és a fiatal pályakezdők alkotásai is megtalálhatók a tárlaton.

A rendezvényen 97 kiállító művész mintegy 160 munkáját értékelte a zsűri. Az első díjat Kontor Enikő kapta, a második helyezést Néma Júlia érte el, míg a harmadikat Zakar József. A biennálén különdíjjal ismerték el Fűzesi Zsuzsa, Simon Zsolt József, Husz Ágnes munkáját, míg a diák kategóriában Sinkovits Zsuzsát jutalmazták díjjal.

A kiállítás a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány szervezésében, a Nemzetközi Kerámia Stúdió együttműködésével, a Janus Pannonius Múzeum, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. és a PTE Művészeti Kar partneri támogatásával jött létre.

Forrás: mti.hu

ITM: 2022-ben két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk

0

Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy olyan munkanapot, amely áthelyezés nélkül éppen ünnep és hétvége közé esne 2022-ben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton. 

Schanda Tamás a minisztérium szombati közleménye szerint hozzátette: „Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon, pihenéssel, családi körben ünnepelve”.

Emlékeztettek arra, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. 2022-ben március 15. és mindenszentek közelében lesz indokolt a munkanapok átrendezése. Előbbi esetében március 14-ét március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét október 15-én, szombati napokon kell majd ledolgozni. A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz – részletezték.

Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő beosztását: 2022-ben május 1. és október 23. vasárnapra, augusztus 20. pedig szombatra esik – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Újra úton az Ördögszekér Kompánia!

0

Hosszú kényszerpihenő után sokunk örömére, végre kinyitottak a színházak, a mozik, a múzeumok, az éttermek, a szállodák. Kezdődhet a kulturális programok szervezése, a szabadidős programok tervezése, a munka utáni kikapcsolódás élvezése. Útjára indul előadásaival, foglalkozásaival a nagykozári Ördögszekér Kompánia gárdája is. Varga Orsolya művészeti vezetőt kérdeztem az elmúlt időszak nehézségeiről, és az újranyitás utáni tervekről.

– Mennyi ideig kényszerült „pihenőre” az ördögszekér?

2020. március 15-től kényszerültünk pihenőre. 2020 nyáron néhány előadásunkat még meg tudtuk tartani, – a Csodaszarvas Program által kerestek meg bennünket az oktatási intézmények, – de 2020 ősze óta nem volt előadásunk. 

– A repertoár a régi, vagy készült a pandémia ideje alatt új előadás?

A pandémia ideje alatt nem készült új darab, mert a bevételünk jelentősen lecsökkent, és bár több pályázatot is beadtunk, sajnos nem kaptunk támogatást. Mégsem unatkoztunk és ültünk a babérjainkon, mert olyan képzéseken, tréningeken vettünk részt, – többek között egy finn, készségfejlesztő módszert is elsajátítottunk, amelyek színházi és pedagógiai munkánkban sokat segítenek, hisz a bábszínházi előadások mellett színházi-nevelési foglalkozásokat is tartunk. 

– Készülnek nyári táborral, vagy szívesen ellátogatnak a szervezőkhöz a nyári szünidő folyamán?

Idén nyárra több tábort is szervezünk, napközis jelleggel. 5-12 éves és 13-18 éves korosztálynak. Önbizalom erősítő, kommunikációt fejlesztő, színházi-nevelési táborokat tervezünk. Bizakodóak vagyunk, mert júniusra már  több meghívásunk is van, reméljük, hogy visszatér az élet a régi kerékvágásba! Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, mindenki ki van éhezve a kultúrára, a közösségi programokra, az együttlétekre. Mi itt vagyunk, kipihenve, felvértezve, állunk elébe! 

Az Ördögszekér Kompánia 2001. szeptember 21-én tartotta első bemutatóját a Pécsi Napok rendezvénysorozat keretében. Az azóta eltelt idő alatt több mint 1500 előadást tartottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az elmúlt évek folyamán eljutottak a legkisebb baranyai településtől kezdve a Millenáris Parkon át, a bécsi Collegium Hungaricum Intézetig, a pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézetéig. Tartottak előadást Kolozsváron, Eszéken, a pécsi Székesegyházban, és szinte Magyarország összes megyéjébe.

Tagjaik sorában olyan előadóművészeket tudhatnak, mint Varga Orsolya bábszínész, aki 1986-ban a debreceni Vojtina Bábszínházban kezdte pályafutását. 1996-ban a kecskeméti Ciróka Bábszínházhoz szerződött, ahol két évadot töltött, 1998-ban pedig a pécsi Bóbita Bábszínház tagja lett. 2001-től pedig az Ördögszekér Kompánia tagja, és egyben művészeti vezetője.

A kompánia másik alapító tagja Rozs Tamás, Csokonai –díjas zenész, a pécsi Szélkiáltó zenekar tagja, zeneszerző. Tamás az elmúlt években számos bábszínházi, színházi produkció zenéjét szerezte. Az előadásokban nem csak zeneszerzőként, de zenészként, és játékosként maga is részt vesz, és többek között az is tudható róla, hogy a 2007. évi Versünnep verseny, Énekelt vers kategória I. helyezettje.

Mivel Rozs Tamás jelenleg Budapesten él, ezért a kompánia kiegészült Szemző Angéla és Rozs Mirkó népzenészekkel, akik felváltva vesznek részt a produkciókban. 

A kompánia repertoárja között olyan előadások szerepelnek, mint például a Hamupipőke. Azért ne az eredeti Grimm testvérek mesére gondoljanak!  A klasszikus Grimm mese az Ördögszekér Kompánia előadásában egy interaktív játékká formálódik, és náluk a történetet két galamb meséli el, amelybe a nézőgalambok az előadás folyamán beépíthetik fantáziájukat. Mesealapot hozzá Beck Zoltán írt, bábtervezője, kivitelezője Fazekas Antónia, díszletét Varga Orsolya tervezte, zenéjét természetesen a kompánia házi zeneszerzője, Rozs Tamás szerezte, a darab rendezője Varga Orsolya.

A vallási témák sem állnak távol a társulattól, mert Betlehemi jászol címmel Grosschmid Erik tervezésével és készítésével, Rozs Tamás zenéjével és Varga Orsolya rendezésével, eredeti gyűjtések alapján készült betlehemes játékot is előadnak kérésre a nagyérdemű közönségüknek. A darab epizódjaiban felidézik a bábtáncoltatást, a szálláskeresést, a Turka-játékot, a három király járást ezzel a tradicionális mű színpadra állításával.

A klasszikus mese, és a bibliai történetek mellett még számos további előadásokkal örvendeztetik meg a társulat ifjabb és még ifjabb nézőit, mikor is az Időfa, a Három kívánság, vagy a Forog az Időfa című műveket adják elő.

Hogy el ne unják magukat a gyermekkorú látogatóik, ezért aztán kézműves foglalkozásaikon  például fali képeket készíthetnek, díszíthetnek, karkötőt, övpántok készíthetnek esetleg könyvjelzőt a legkisebbek. Programjaikkal alkalmazkodnak az éppen aktuális ünnepek témájához is, legyen az akár hangkeltő eszközök készítése (zúgattyú, zözzengő, síp, kukoricahegedű) vagy fafaragás, kisebb tárgyak díszítésével. A számtalan lehetőségek közül gipszképek, álarcok készítése, gyöngyfűzés, dekupázs technikával dísztett használati tárgyak készítése, mozaikdíszítés, színezés, festés, rajzolás, ékszerkészítés és egyedi technikával történő üvegképek készítése is szerepel az általuk a gyerekeknek kínált elfoglaltságok között.

Mi is az a Pünkösd?

0

A keresztény kultúra egyik legmeghatározóbb ünnepe a Pünkösd, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. De pontosan mit is ünneplünk ilyenkor? Mi az eredete és milyen népszokások alakultak ki az évszázadok alatt hazánkban? A cikk előtt teszteld a tudásod! Mennyire ismered a Pünkösdöt?

[show-quiz id=”41993″ title=”Mi is az a Pünkösd? – Kvíz!”]

Eredete az ószövetségi zsidó vallási ünnep, eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett. A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában.

A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. Az Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus mennybemenetele előtt lelke az égből Szentlélek formájában, és óriási szélvihar kíséretében kiáradt az apostolokra és megszentelte őket.

 „Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.”

Pünkösd a húsvét után a hetedik vasárnapon kezdődik és két napig tart. Így pünkösd (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10-11., a legkésőbbi pedig június 13-14.

Népszokások

Hazánkban több szokás is kapcsolódik a Pünkösdhöz, némely elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza.

Törökbasázás, borzakirály, rabjárás

Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.

A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.

A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.

Májusfa

A magyar nyelvterület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. Másik jeles alkalma Pünkösd volt. A május elsején állított fákat sokfelé pünkösdkor bontották le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.

Csíksomlyói búcsú

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A csíksomlyói búcsú hagyományáról a 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Forrás: Wikipédia
Kép: Pixabay

Fog- és szájbetegségektől a fül- orr-gégészetig május 27-én, online!

0

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának május 27-ei eseményén az előadások ingyenesek, de regisztrációkötelesek.

Miért okozhat íz- és szaglásvesztést a COVID-19 megbetegedés és mikor igényel komolyabb kivizsgálást ez a probléma? Mit tehetünk fogínyvérzéskor? Minek a tünete lehet a szájszárazság? Miért kattog az állkapocsízület? Mi a szerepe a bölcsességfogaknak? – ezekről a kérdésekről is szó lesz a Semmelweis Egészség Napok május 27-ei, utolsó állomásán. Az online programon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A május 27-ei rendezvényen összesen tizenkét prezentációval, illetve a hozzájuk kapcsolódó konzultációs lehetőséggel készül a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara, valamint a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika. Az előadások révén az érdeklődők megismerhetnek – többek között – egy olyan telefonos applikációt, melynek segítségével a járvány időszaka alatt is biztonságosan, személyes kontaktus nélkül, saját otthonukban tudják javítani szájhigiénés szokásaikat.

Szó lesz arról is, hogy melyek az alvásfüggő légzészavar, más néven alvási apnoé okai és milyen szerepet játszhatnak a szájüreg és a garat anatómiai eltérései ennél a betegségnél. A jellegzetes tünetek közé tartozik a hangos horkolás, alvás közbeni légzéskimaradás, nappali aluszékonyság.

A rendezvény több előadása is a szájüregi daganatokkal foglalkozik majd, hiszen napjainkban világszerte emelkedik azoknak a száma, akiket érint ez a betegség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján Magyarország Európában az első, a világon pedig a harmadik helyen áll az ilyen típusú megbetegedések gyakoriságának tekintetében. Hazánkban évente kétszer annyian halnak meg szájüregi rákban, mint ahányan közlekedési balesetben. A betegség hátterében a dohányzáson és az alkoholizmuson túl a HPV is állhat.

Mindezek mellett szó lesz a fogínyvérzésről is, amely korunk egyik népbetegsége. Az előadásból kiderül, mi vezet fogaink meglazulásához és hogyan előzhető meg a fogágybetegség.

A COVID-19 által okozott ízérzési és szaglászavar sokaknak okozott gondot az elmúlt időszakban. A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika ezzel foglalkozó tudományos előadásban arról is szó lesz, hogy milyen esetben kell orvoshoz fordulni ezzel a problémával, hol látják el az érintetteket, és milyen kivizsgálásokon kell átesniük a betegeknek a pontos diagnózis és a lehetséges terápiák érdekében.

A rendezvényen hasznos információkat kaphatnak az érdeklődők a gyerekek fogazatáról is: a tejfogaktól a maradó fogakig. Az ezt bemutató előadás végigvezeti a hallgatókat a fogfejlődés és a fogváltás folyamatán valamint ismerteti, mely életkorban milyen megelőzési stratégiákat, vagy szükség esetén, milyen terápiát alkalmaznak a szakemberek tej- és maradó fogak esetén.

SEMMELWEIS EGÉSZSÉG NAPOK 14. 
FOG- ÉS SZÁJBETEGSÉGEK

CSÜTÖRTÖK – 2021. május 27. 16.00 – 20.00
Fogorvostudományi Kar
Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Figyelem, a rendezvényt a Zoom program segítségével online tartjuk meg.
A részvétel ingyenes, de a programokra előzetes regisztráció szükséges.

(A regisztrációkor megadott e-mail címekre küldik vissza a szervezők az előadások és konzultációk elérhetőségét.)

Csaknem negyedmilliárdos közterület-fejlesztés zajlik Villányban

0

Mintegy 240 millió forintos európai uniós támogatásból megújul Villányban a rendezvénytér, lesz kerékpárkölcsönző szervizponttal és parkerdei tanösvény is.

A Baranya Megyei Közgyűlés MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával és a megyei önkormányzat konzorciumi együttműködésével őszig megvalósuló beruházások részeként megújul a borvidéki város művelődési háza, illetve könyvtárának épülete is. A rendezvénytér családbarát funkciókkal bővül, a sportpálya melletti területen pedig városi parkerdőt, tanösvényt alakítanak ki.

A közleményben idézték Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökét, aki az mondta: Villány turisztikai szempontból az egyik legjelentősebb város a megyében. Megemlítette, hogy 2019-ben csaknem 350 ezer vendégéjszakát töltöttek el a borvidéken.

Ismertette: a most záruló uniós ciklusban csaknem 4,5 milliárd forintból 12 helyszínen újulnak meg zöldfelületek, közösségi terek, így Villány mellett Szentlőrincen, Sellyén, Sásdon és Pécsváradon is folyamatban vannak „zöld beruházások”, családbarát funkciókat ellátó közösségi terek, parkok megújítását célzó kivitelezések.

Forrás: mti.hu

Fotó: programturizmus.hu

4 millió 969 ezer a beoltott, 647 az új fertőzött, elhunyt 48 beteg

0

https://web.facebook.com/v6.0/plugins/share_button.php?app_id=&channel=https%3A%2F%2Fstaticxx.facebook.com%2Fx%2Fconnect%2Fxd_arbiter%2F%3Fversion%3D46%23cb%3Df142e15ebb4feb4%26domain%3Dkoronavirus.gov.hu%26origin%3Dhttps%253A%252F%252Fkoronavirus.gov.hu%252Ff122132f567a966%26relation%3Dparent.parent&container_width=1140&href=https%3A%2F%2Fkoronavirus.gov.hu%2Fcikkek%2F4-millio-969-ezer-beoltott-647-az-uj-fertozott-elhunyt-48-beteg&layout=button&locale=hu_HU&sdk=joey&size=small

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 969 321 fő, közülük 2 967 350 fő már a második oltását is megkapta. 647 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 672 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 475 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 665 552 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 106 645 főre csökkent. 1500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 183-an vannak lélegeztetőgépen.  Az oltásoknak köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát, az 5 millió beoltott elérését követő napon életbe lép az újraindítás újabb fokozata. Többek között megszűnik a kijárási tilalom, a közterületi maszkviselés, az üzletek és éttermek nyitvatartására vonatkozó korlátozás. Az online időpontfoglalóban a Sinopharm mellett – a készlet erejéig – Pfizer, Szputnyik és AstraZeneca oltások foglalhatóak.

Pénteken a kormány kihirdette a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozatára vonatkozó rendeletet,  mely az 5 millió beoltott elérését követő napon lép életbe. (lásd: Magyar Közlöny 94. Szám. 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet)

A magyar emberek több mint 50%-a már védett, az átoltottság egész Európában nálunk a második legmagasabb. Magyarország ma járványügyi szempontból védettebb és biztonságosabb ország, mint a szomszédaink vagy bármelyik nyugat-európai ország. A fokozatosság azonban továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan korlátozások, ami alól csak a beoltottak, a védettek kapnak felmentést.

Ötmillió beoltott a következő szabályok lépnek életbe:

Vége a kijárási tilalomnak, a közterületi maszkviselésnek és a távolságtartásnak, de vannak kivételek.

A jelenlegi szabályok szerint éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat megszüntetjük. Ezzel párhuzamosan a múlté az este 11 órás zárási kötelezettség is az üzletek, a vendéglátó üzletek és a szabadidős létesítmények esetében is.

A települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot. A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni-, és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás.

A bevásárlóközpontokban azonban egyelőre fenntartjuk a másfél méteres távolságtartást és a kötelező maszkviselést is. A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

Családi és magánrendezvények

Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. A lakodalomban, családi esemény vagy magánrendezvény zenés, táncos rendezvény is lehet.

Ha vendéglátó üzletben tartják, abban az esetben a vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátó üzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem.

Ugyanez az érvényes szabályozás a szállodai rendezvényeknél is, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.

A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője, vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni. A szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén is az üzemeltető köteles gondoskodni a magánrendezvényen résztvevők elkülönítéséről.

A házasságkötés szertartása – mindegy, hogy egyházi, vagy polgári – , illetve a temetés nem minősül rendezvénynek, így nem esik korlátozás alá, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre „külsős” helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni.

Az egyházi házasságkötés és a temetés, mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.

A nagyobb rendezvények előírásai

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható.

Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak.

A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip forgatáson, vagy más felvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – beoltatlan személy is foglalkoztatható, de a fellépők kivételével a zenés, táncos rendezvényen végig köteles maszkot viselni. Nem minősül zenés-táncos eseménynek az a kulturális esemény, amely az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartottként az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt a székében köteles tartózkodni.

Ha az 500 főnél több résztvevős szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet. Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.

Az egyéb rendezvények kategóriája

A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, az alábbiak az előírások:

– ha szabadtéren tartják, az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen, – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.

– ha zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt rajta.

Az egyéb rendezvényen foglalkoztatott személy számára – kivéve a fellépőket – a maszkhasználat szabályait a rendezvény szervezője vagy a rendezvény helyszínének vezetője határozza meg. Ha a rendezvényen foglalkoztatott személy – ide szintén nem értve a fellépőket –, a koronavírus elleni védettséget a rendezvény szervezője felé nem igazolja, köteles a rendezvény befejezéséig maszkot viselni.

Ha a gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen. A spontán gyűlés tilos.

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az  regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül az oltás jelenti a kivezető utat.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők interneten is tudnak időpontot foglalni. Az online Időpontfoglaló elérhetősége: www.eeszt.gov.hu

Már ingyen le lehet tölteni azt a mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra.A Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (pl. mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát. Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól  – a védettségi igazolvány felmutatása helyett – akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes.  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni.  Lásd:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/idopontfoglalas-nelkul-intezhetok-vedettsegi-igazolvannyal-kapcsolatos-ugyek

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltas

Kérjük az oltandókat, hogy akár a háziorvosi rendelőben, akár kórházi oltóponton történik az oltás, az előre egyeztetett időpontra  pontosan érkezzenek, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék! Továbbá kérjük az oltandókat, hogy ha tehetik, akkor nyomtassák ki, töltsék ki és vigyék magukkal az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot, mert ez jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt. Hozzájáruló nyilatkozat: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/hozzajarulo-nyilatkozat-nyomtassa-ki-toltse-ki-es-vigye-magaval-az-oltasra

Forrás: koronavirus.gov.hu
 

99 éve énekelték először a Székely himnuszt

0

A Székely himnusz megírásakor a szerzők szándéka nem az volt, hogy egy himnuszt alkossanak a székely népnek. Csanády György a verset 1921-ben írta, a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SzEFHE) „májusi nagyáldozat” névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozójának ünnepére. A vers címe akkor még egyáltalán nem is tartalmazta a himnusz megnevezést, egyszerűen csak kantátának nevezték. A ma ismert és énekelt vers zenéjét Mihalik Kálmán leánykarra komponálta. A dalt, több forrás szerint, 1922. május 22-én énekelték először a SzEFHE Aquincumban rendezett találkozóján, a szerző jelenlétében.

A dal később csak a későbbiekben, némi változtatással lett az Erdély székely-magyar lakosságának második himnusza. A második világháború hozta változások miatt 1945 után tiltva volt, de bensőséges rendezvényeken, családi ünnepségeken titokban bizony gyakran rázendítettek, amire még többen is vissza tudunk emlékezni. A himnuszt végül a 2009. szeptember 5-én, Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen határozatban fogadták el az önkormányzati képviselők.

Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillagösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Népek harcának zajló tengerén.

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!