Kezdőlap Blog Oldal 2591

Fásítási program – csemetékre pályázik Siklós

Összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések annak a településfásítási programnak a második fordulójában, aminek megpályázásáról csütörtökön döntött Siklós képviselő-testülete.

Településenként legfeljebb 30 darab sorfa igényelhető, melyeket 19 fafajból lehet kiválasztani. Most igényelt fák ültetésére – a támogatás megítélése esetén – 2021 őszén vagy 2022 tavaszán kerülhet sor legfeljebb öt különböző helyszínen.

A program első fordulójában siklós nem kapott támogatást, a második etapban viszont a korábban támogatott települések nem vehetnek részt.

Siklóson legutóbb a Föld napja alkalmából ültettek nagyobb mennyiségű fát, amikor márciusban kétszáz csemete kapott helyet a kerékpárút mellett. Riegl Gábor akkor jelezte: Siklós több pontját, köztük a belvárost is érintő fásítási programon dolgoznak, melynek során számos fa kerül majd olyan helyekre is, ahol az esztétikus városkép alakítása mellett a gyalogosok és karékpárosok számára hasznosak.

Siklós Városgondnoksága a napokban fejezte be a fásításokat, ami keretében összesen 69 fa került a város utcáira és tereire, többek közt a Gordisai útra, a Kresz parkba, az újonnan épített Hajdú utcai parkolóhoz, az inert lerakó előterébe, a Szegfű utcai sportpark környezetébe, de pótolva is lettek a Maestro parkolóban, Sallai és a Hegyalja utcában. – írja a siklosihirek.hu

Szupercella érkezik, a legmagasabb zivatar riasztást adták ki az egész megyére

0

SZUPERCELLA ÉRKEZIK! Kiadták a LEGMAGASABB zivatar riasztást az egész megyére! Délnyugat felől SZUPERCELLA érkezik! VIHAROS szél, 2-5 cm jég és felhőszakadás várható. Jelenleg Pécs a célpont! – írja a Meteo Mecsek.

Eközben diónyi jégdarabok hullanak a városra.

Cikkünket frissítjük!

Fidesz: Péterffy Attilának le kell mondania

0

A Fidesz közleményt adott ki, amelyben felszólítják Péterffy Attilát, hogy mondjon le a posztjáról, azok után, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület – tehát az, ami őt jelölte polgármesternek – kirúgja őt a sorai közül, amiért véleményük szerint antidemokratikusan vezeti a várost.

“Péterffy Attila a pécsiek, köztük saját szavazói helyett és saját politikai közössége ellenében egy másik utat, egy szűk érdekcsoportot választott. Ezzel becsapta a választókat, a szövetségeseit, a pécsieket, akik nem azért támogatták őt korábban, hogy a szocialisták és pénzembereik, valamint néhány megvett megélhetési politikus érdekét képviselje a városházán”

– közölte a Fidesz a Pécs Aktuál számára.

Hozzátették: jelen helyzetben az egyetlen morálisan vállalható döntés az lenne, ha Péterffy lemondana a polgármesteri tisztségéről.

Beszélgettél már a gyerekeddel az anális szexről, a gumióvszerről, az abortuszról vagy a szerelemről?

Érzékeny témáról lesz szó, azonban határozott véleményem az, hogy önmagát felnőttnek valló ember nem jöhet zavarba, ha szóba kerül az anális szex, az abortusz, a gumióvszer, és úgy általában a szexuális felvilágosítás. Pláne, ha az illetőnek van gyermeke. Ugyanis a gyerek fog kérdezni, és ha a szülőtől nem kap választ a kérdéseire, majd kap mástól – nem biztos, hogy helyes válaszokat -, éppen ezért tartottuk fontosnak megosztani Ágoston László posztját és eseményét, változtatások nélkül. Íme:

„Beszélgettél már a gyerekeddel az anális szexről? Ha veled nem fog beszélni róla, ne hidd, hogy mással sem fog. És az élete egy pontján találkozni is fog vele. Vajon fel lesz készülve erre a találkozásra?

Mit tud vajon a pornóról? Vajon van bűtudata önkielégítés után? Ha megkérdezi a gyereked, az LMBTQ-ban mit jelent a Q, mit válaszolnál neki?

Ugye, milyen zavarbaejtő egyáltalán olvasni is ezeket a kérdéseket? Pedig vagy te segítesz választ találni a gyermekednek ezekre a kérdésekre, vagy a tornaterem öltözőjében fognak mások. És persze megbízhatatlan fórumokon, arc nélküli figurák kommentjeiből fog tájékozódni.

Rosszabb esetben akár rátalál a nemi identitására, és el is hiszi, amit mondanak róla.

Nem volt még generáció, akit ne hagyott volna magára Magyarország a szexuális felvilágosítás terén. Emlékszel, hogy az Ifjúsági Magazinba milyen kérdéseket írogattak be? Szerinted ma többen tudják a választ, az újra és újra feltörő kérdésre: „ha lenyeltem lehetek terhes”?

Pedig ez még a legeslegegyszerűbb része. A biológia. Emlékszem, nekünk a tanár „nemi készülékekről” beszélt, hogy véletlenül se kelljen kimondani a szót: „pénisz”. (Vajon ő maga mennyire volt felvilágosodott?)

De ez csak a jéghegy csúcsa. Az igazán fontos kérdések még csak ezek után jönnek: beszélni például:

a beleegyezés fontosságáról,

az abortuszról,

a meztelen képek és péniszfotók küldéséről és kapásáról,

arról, ki fizessen a randin,

mire vigyázzon egy buliban,

vagy hogyan kéne „jól” szakítani…

Mondhatod, hogy ezeket neked sem mondta el senki. Én is magamtól tanultam meg – nagy hibák és fájdalmak árán. De miért kéne, hogy ez a gyerekeinkkel is így legyen? Miért ne mehetnénk át egyszer játékosan, szeretettel, de őszintén és informatívan a legnehezebb kérdéseken is? Igen, az „LMBTQ-ügyön” is…

Hogy felkészültebbek legyenek és egészségesebb legyen a szexualitáshoz való viszonyuk, mint nekünk úgy általában…

Ez a kurzus egyelőre egy terv csupán. Szívesen megcsinálom, de tudnom kell, hogy lenne-e iránta érdeklődés. Nyisd meg a linket és jelentkezz elő a kurzusra, ha úgy gondolod, befizetnél rá!

Elérhető áron lenne, rászorulóknak 80% (!) kedvezménnyel. Letölthető, bármikor meg- és újranézhető.

De ez még csak álmodozás, amíg nem jön össze a létszám.”

RÉSZLETEK, ELŐJELENTKEZÉS ITT:

https://agostonlaszlo.hu/szexualis-felvilagositas/?fbclid=IwAR26130A2OaTQvxPuwl3UbH060AMb0uS54fVZSGnN9GNPvns-El3uwlTExg

Hol és mikor fog lecsapni a vihar? Mutatjuk!

Sokan kérdeztétek, így gondoltuk gyorsan írunk egy posztot a mostani helyzetről!

MIKOR?

A következő óráktól délnyugat felől fokozatosan elkezd gomolyosodni az ég, de még kisebb számban pattanhatnak ki zivatarok elszórtan a térségünkben! 17-18 órától délnyugat felől várhatóan egy zivatar rendszer érkezik.

MERRE?

A favorit továbbra is Sellye-Pécs-Bonyhád vonaltól délre eső terület, de nem zárható ki a térség többi része sem! Érdemes figyelni a radarokat.

SZÈL

A legfőbb veszèlyt a szèl jelenti, 70-80 km/h lökések várhatóak, de egy erősebb zivatargócokban a kifutószèl AKÁR 100 km/h felett is lehet!

JÉG

AKÁR 2-5 cm nagy jegek eshetnek egy-egy hevesebb zivatargócban!

FELHŐSZAKADÁS

– Kis területen AKÁR 20-50 mm csapadék is lehullhat!

VILLÁMLÁS

FIGYELEM! Kiemeljük, hogy várhatóan nem az egész térséget érintik a heves események, sőt, lehet olyan hely, ahol csapadék sem fog esni!

Érdemes követni oldalunkat és a Meteo Mecsek Facebook oldalát is további információkért!

Fotó: Svastits Krisztián

Kőbányáért díjat kap Tóth Balázs, a tragikusan fiatalon elhunyt képviselő

Bakos Bernadett kezdeményezésre a testület egyhangúlag támogatta, hogy az egykori LMP-s képviselő, Tóth Balázs posztumusz Kőbányáért díjban részesüljön.

Balázs 10 éven át, három cikluson keresztül képviselte a kőbányai polgárokat. Elhivatottan küzdött azért, hogy mind a Bihari utcai mind a Hős utcai lakók esetében méltányos megoldás születhessen. Azért dolgozott, hogy az Önkormányzat és a lakók kompromisszumos megoldást találjanak. Emellett a környékbeli lakók mellé állt a Ferihegyi reptér zajterhelése elleni küzdelemben is, szintén önkormányzati szinten keresve a megoldást. Képviselői tevékenysége mellett számtalan egyéb módon, magán úton segítette a rászorulókat. Például rendszeresen begyűjtötte a különféle felajánlásokat a kerületben, és ezeket eljuttatta a különféle segítő szervezetekhez. Kiemelt célja volt az is, hogy Kőbányán egy stabil zöld bázis tudjon kialakulni. A jelenlegi zöld képviselők, bizottsági tagok szinte mind tanulhattak tőle, bármikor kész volt segíteni zöld és szociális ügyekben bárkinek. Soha nem a pártpolitika, hanem az egyes ügyek mentén döntötte el, hogy kivel működik együtt.

Balázs az utolsó teljes ciklusában a hivatalos mérőszámok alapján a legaktívabb kőbányai önkormányzati képviselő volt. Utolsó projektjei között szerepelt a Királydomb nemzeti emlékhellyé alakítása is, ez megvalósult, de ő sajnos már nem élhette meg.

Tragikusan korán távozott közülünk. Balázs, egykori képviselőnk, barátunk pótolhatatlan, nem telik el úgy megbeszélés, ülés, találkozó, hogy ne jutna eszünkbe. Sokszor nehéz és küzdelmes, de eredményes, 10 éven át kitartóan végzett munkáját ismeri el a Kőbányai Önkormányzat a Kőbányáért díj adományozásával. – zárul Bakos Bernadett közleménye.

Nem zárják ki, hanem ő maga lép ki – ismerős történet?

0

Péterffy Attila úgy látszik megelőzi azt, hogy kizárják a Mindenki Pécsért Egyesületből, inkább ő maga távozik onnan. Ismerős történet? Hasonló történt Brüsszelben a Fidesszel és a Néppárttal.

„Köszönöm a Mindenki Pécsért Egyesület eddigi támogatását. Közösen indultunk el egy úton, és már most nagyon messzire jutottunk. Leváltottuk a Fidesz céltalan, koncepciótlan vezetését, és a pécsi választópolgárok bizalmából végre egy új fejezetet nyithattunk a város életében.” – kezdi közleményét Péterffy. Azonban jogosan merül fel a kérdés, ha ez a történet egy valódi tündérmese, akkor miért akarják őt kirakni az egyesületből?

Péterffy óriási sikerekről beszél, szerinte „feltártuk a pécsieket kiszipolyozó Fideszes hálózatot, és az elszámoltatás eredményeként már eddig is mintegy 20 feljelentést tettünk az előző éra felelőtlen gazdálkodása miatt.” (vajon az ő bukásuk után is lesznek ilyen vizsgálatok? – a szerk.) Megemlíti a japán SEIREN Pécsre hozatalát, ami valóban siker, azonban jótékonyan hallgat arról, hogy a Thyssenkrupp mégsem érkezett meg Pécsre. Beszél arról, hogy Pécsen tartották a ZsÖK irányítását, de egy szó sem említi a közleményben a tényt, hogy a város könnyen lehet, hogy végleg elveszíti a POSZT-ot.

A közlemény valóban hurráhangulatban íródott meg, kérdés, hogy mennyire indokolt ez a hurráhangulat, az elmúlt napok, hetek, de még inkább hónapok eseményei után. Mindenesetre úgy látszik, hogy ez a történet is véget ért, Péterffy Attila és a Mindenki Pécsért Egyesült útjai elválnak egymástól. Kéréds a hogyan tovább.

A polgármester teljes közleménye itt érhető el:

Ha most lennének a pécsi önkormányzati választások, kire szavaznál?

0

2019 őszén nagy fölénnyel, kétharmados többséggel győzött a Mindenki Pécsért Egyesült színeiben Péterffy Attila és az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Párbeszéd tömb. Akkor tíz fideszes év után tudott újra nyerni a baloldal, a kormánypárti erők komoly vereséget szenvedtek, Vári Attila (a Fidesz akkori polgármester-jelöltje) pedig távozott is a városból. Harmadik utasként az LMP indult, Kóbor József vezetésével, ők 7 százalék körüli eredményt értek el 2019-ben.

Péterffy Attila munkáját sokan, sokféleképen ítélik meg, az azonban biztos, hogy finoman szólva sem felhőtlen a viszony közte és a Mindenki Pécsért Egyesület között, sok esetben kérdőjelezik meg azt, hogy egyáltalán demokratikusnak tekinthető-e az új polgármester, veszekedések, viszályok és pozíció harcok is jellemzik az új városvezetés munkáját.

Persze a Fidesz tíz esztendeje sem volt egy sikertörténet, 8 milliárdos hiányt sikerült felhalmozniuk, koránt sem véletlen, hogy a pécsiek 2019-ben a változásra szavaztak. Kérdés persze, hogy a változás milyen irányú lett.

A Mindenki Pécsért Egyesület közleménye

Változtatások nélkül mutatjuk!

A Mindenki Pécsért Egyesület 2019-ben az önkormányzati választásokra készülve Péterffy Attila polgármesterjelölt úrral aláíratott egy nyilatkozatot, amelyben az aláíró vállalta, hogy a város érdekében, demokratikus módon, az átláthatóság teljes tiszteletben tartása mellett végzi a munkáját. A Mindenki Pécsért Egyesület értékelése szerint vállalásait a Polgármester Úr nem teljesítette elfogadható szinten.

A jelenleg az Egyesület színeiben, de önálló pártfrakcióként működő városházi képviselőcsoportok és az Egyesület jelöltjeként megválasztott polgármester egy olyan megállapodást kötött, amely lehetővé teszi, hogy a 26 fős közgyűlés mindössze 12 fő támogatásával bármilyen kérdést eldöntsön. A létrejövő frakciószövetség ugyanis szigorú frakciófegyelemben működik, és a 18 fős frakciószövetség 12 tagjának támogatása esetén fegyelmi szankciókkal bünteti a frakciószövetség azon tagjait, akik a közgyűlésben az így elfogadott állásponttól eltérően szavaznak. Ennek egyértelmű következménye, hogy akár a jelenlegi városvezetést támogató teljes pártfrakciók véleménye is figyelmen kívül hagyható a közgyűlési döntésekben. Úgy gondoljuk, hogy a politikai támogatás egy demokráciában nem lehet kényszer eredménye. Az elmúlt évek országos és helyi politikája éppen azt bizonyítja, hogy a demokrácia feláldozása a hatékonyság érdekében soha nem a közjó érdekeit szolgálja.

A Mindenki Pécsért Egyesület nem tehet mást, mint hogy ragaszkodik az általa megfogalmazott és követett elvekhez. Ezért az Egyesület 2021. június 24-én rendezett éves közgyűlése kezdeményezte Péterffy Attila kizárását az Egyesületből, ugyanakkor az Egyesület többségi szavazással úgy döntött, hogy megvonja a Mindenki Pécsért Egyesület név használatát attól a 14 képviselőtőtől és képviselőcsoportjaiktól, akik elfogadták a pártfrakciószövetség új szabályzatát

 

A siklósi várat sem kímélte a graffitiző fiatal

0

A várat sem hagyta ki az a fiatalkorú, aki egy hónap alatt hét falfirkát helyezett el Siklóson. A rendőrök rongálás miatt indítottak büntetőeljárást.

A rendőrök egy 16 éves fiút igazoltattak 2021. június 24-én délután Siklóson, mert felmerült a gyanúja annak, hogy a fiatalkorú több falfirka elhelyezésével is összefüggésbe hozható. Előállítását követően megállapították, hogy a fiú március közepétől április közepéig otthagyta a kézjegyét többek között két élelmiszerüzlet, egy társasház, valamint egy családi ház falán, de a várfalat is összefújta a nála lévő fekete festékszóróval.

Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta azt is, hogy megbánta a tettét. Ellene rongálás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság. – írja a police.hu