Kezdőlap Blog Oldal 2581

Jobbik: a Fidesz dózere mindenkit eltipor, de jövőre meg fogjuk állítani!

0

Nem volt olyan régen, alig másfél éve, hogy az 5-ös számú fideszes párttagkönyv tulajdonos – nevezetesen Bayer Zsolt – rákérdezett a Fidesz frakcióvezetőjénél arra, hogy miként bírják a fideszesek fizikai erőszak nélkül. Arra egyetlen normális ember nem gondolhatott, hogy erre bizony igény van az állampártban, sőt lassan már állampolgári kötelességnek látszik.

Azt már tudjuk, hogy a fideszesek nem tisztelik a nőket, és az agresszió sem áll tőlük messze. A berettyóújfalui Fidelitas-elnököt épp most ítélte el a bíróság azért, mert válogatott szidalmak közben ittasan bántalmazott egy hölgyet, annak jobbikos szimpátiája miatt. Erőszak, gyűlöletkeltés, agresszió – családok, barátok, embertársak egymásnak ugrasztása – ez az, amit Habonyék Orbán hatalma érdekében kifőztek a boszorkánykonyhán. Ki lehet mondani, a Fidesz által elszórt mag termékeny talajra hullott: épp a minap – nem éppen országunk jó hírét keltve – leköptek és bántalmaztak két német szurkolóhölgyet vélt vagy valós világnézetük miatt. Apa és fia. Miért? Mert ezt hallják a propagandából 0-24-ben. Mert ez tűnik ma érdemnek.

Ma eljött annak is a napja, hogy ellenzéki politikusokat támadnak meg, az ő életüket és testi épségét veszélyeztetik. Ez bele van kódolva az orbáni rendszerbe. Fonyódligeten, a Mészáros-Orbán duó által ellopott, gyerekeknek épült Erzsébet tábor előtt Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, és Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő, előválasztási jelölt szerette volna felhívni a figyelmet az ország orbáni kifosztására. Ezt a Mészároséknak dolgozó munkagép sofőrje megakadályozza. Mert azt látja, azt hallja minden csatornán, hogy az igazságot el kell hallgattatni, aki kimondja, a föld színéről is el kell tiporni. Még azon az áron is, ha ezzel magyar állampolgárok életét veszélyezteti. A fideszes dózer nem ismer kegyelmet.

A botrányos eset ide kattintva megtekinthető.

Ennek a kíméletlen stílusnak, a botrányos közhangulatnak egyetlen felelőse van: a hatalmához, a lopott zsákmányhoz beteges módon ragaszkodó Orbán!

Jövő tavasszal ennek is véget vetünk, mert jön az elszámoltatás! Az ítélethirdetéshez minden tisztességes magyar emberre szükség lesz. A lopott pénz akkor is visszajár! Fizessenek a tolvajok, és végre éljenek jól a magyarok!

Jobbik Magyarországért Mozgalom, a magyar néppárt

Akár még fázhatunk is ma

ELSZÓRT ZÀPOROK PÈNTEKEN! Pénteken reggel 13-15 fokra ébredhetünk. Közepesen felhős időnk lesz, az északnyugati szél élénk lesz.Délután a gomolyfelhőkèpződèsből elszórt záporok alakulhatnak ki. A hőmérséklet maximuma 26-28 fok között alakul. Az északnyugati szél olykor ERŐS lesz. – írja a Meteo Mecsek.

Meghalt Sánta-Hetesi Beáta a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány elnöke

0

Az Alapítvány Facebook oldalán osztotta meg követőivel a szomorú és egyben fájó hírt. Melyben elmondják, hogy Bea 38 éves korában örökre lehunyta a szemét.

„Az állatmentés volt a mindene! A családja mellett ez tartotta őt életben!” – írják a posztban.

Az alapítvány nem is olyan régen, 2018 nyarán, 3 állatbarát összefogásával jött létre és azóta is töretlenül működik. Hiszen, ahogyan többször is kihangsúlyozzák, igen nagy a baj. Nem csak Pécsett és környékén, hanem Magyarország egész területén.

Köszönjük a rengeteg áldozatos munkát a csapatnak és természetesen Beának is.

Egy pillanatra álljunk meg mindannyian és gondoljunk tiszta szívvel Rá!
A családnak őszinte részvétünket kívánjuk.

Traktorral akarták elütni Jakab Pétert

Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke tett közzé Facebook oldalán azt a videót, amelyen látszik, hogy Steinmetz Ádámmal közösen tarott sajtótájékoztató közben egy traktor kis híján elütötte a politikusokat.

A videón látszik, hogy a politikusok háttal állnak a traktornak, miközben az hangjelzéssel közeledik feléjük, majd az sajtótájékoztatót rögzítő hölgy megpróbálja megállásra késztetni a traktor vezetőjét.

„A Fidesz egyre keményebb eszközökkel próbál elhallgattatni minket, most épp egy munkagéppel akartak ránk tolatni videofelvétel közben.A fonyódligeti Erzsébet gyermektábornál jártunk, ahol Mészáros Lőrinc égeti a milliárdokat évek óta, miközben itt gyerekeknek kéne már táborozniuk. A gyerekek helyett megint csak Mészáros élete lett jobb. Erre hívtuk fel a figyelmet, amikor kiküldtek ránk egy munkagépet. Végül az utolsó pillanatban megállt. Merthogy mi soha nem hátrálunk! Jobb, ha ezt tudomásul veszi a Fidesz-maffia is.„ – írta az esetről Jakab Péter.

Durván összeütközött 2 autó Pécsett

0

Csütörtök délután Pécsett a Jókai utca és a Kálvin utca kereszteződésében három személyautó ütközött össze.

Személyi sérülés nem történt.

Forrás: Baranya Megye Balesetek Bamosz Kft Facebook oldal

Él a regisztráció az ingyenes fővárosi antitestvizsgálatra

0

A 60 év feletti budapesti lakosok mától regisztrálhatnak a Fővárosi Önkormányzat által biztosított ingyenes antitestvizsgálatra.

A Főváros által kiadott közlemény szerint 21. július 5. és 9. között 1000 darab, koronavírusantitest-szint mérésére alkalmas teszt elvégzését biztosítja reggel 7.00 és 11.00 között, illetve délután 16.00 és 20.00 a 60 év feletti budapestieknek a Fővárosi Önkormányzat. A tesztelés vénás vérvétellel történik az V. kerületi Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton. A tesztelés regisztrációhoz kötött, amit itt lehet elvégezni.

Akinél az antitestes védettség hiánya feltételezhető, megnyugtató megoldást az ismételt védőoltások jelenthetnek. Erre jelenleg Magyarországon sajnos nincsen lehetőség.

Ön támogatja, hogy Pécsen is legyen ingyenes antitestvizsgálat a 60 év felettiek részére?

Íme a 10 legértékesebb magyar sportoló a Forbes szerint

0

A Forbes üzleti magazin minden évben összeállít egy listát a legértékesebb magyar sportolókról, az idei immáron a 7. alkalom.

Több szempontból is rendhagyó az idei összeállítás, egyrészt most először alakult ki holtverseny a rangsorban, az első helyen osztozik háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, valamint Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig válogatott labdarúgója.

Másrészt a koronavírus járvány hatásának köszönhetően sok sportoló tudta megmutatni magát a nagyközönségnek – teljesen más oldaláról – fogalmazott a lap. A meccsek utáni sajtótájékoztatók szerepét a közösségi oldalon való aktivitás váltotta fel, ezáltal társadalmi ügyekben is többen emelték fel a hangjukat.

Az idei év a focistáknak kedvezett leginkább, köszönhetően többek között az Európai Bajnokságra való kijutásnak és szereplésnek, de felkerült a listára idén egy új sportág is Valter Attila országúti kerékpáros személyében.

„A listán elfoglalt helyezés a sportolók pénztermelési képességét és sporteredményeit mutatja meg, ki mennyire építi jól a márkáját, és mennyire képes kihasználni az abban rejlő üzleti lehetőségeket” – írja a Forbes.

Íme a top 10-es lista:

  • 1. Hosszú Katinka és Szoboszlai Dominik (holtversenyben)
  • 3. Milák Kristóf
  • 4. Gulácsi Péter
  • 5. Szalai Attila
  • 6. Kapás Boglárka
  • 7. Willi Orbán
  • 8. Fucsovics Márton
  • 9. Cseh László
  • 10. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor (szintén holtversenyben)

A vizsgált időszak: 2020. május 1. – 2021. május 31. 

LMP: az autópályákat nem lehet privatizálni!

0

Veszélyesnek és érthetetlennek tartja az LMP frakcióvezetője az autópályák privatizálásának tervét. Keresztes László Lóránt szerint mivel a tervnek a Pécset és Baranyát kiszolgáló autópályák is részei, azt a térség összes kormánypárti képviselőjének egységesen kell elutasítania, köztük Hoppál Péter fideszes politikusnak is.

Keresztes László Lóránt online sajtótájékoztatóján arra szólította fel a fideszes képviselőt, hogy „végre most álljon a helyiek mellé”, mert szerinte eddig azt bizonyította, hogy „bármikor képes elárulni a pécsieket, a baranyaiakat”.

Az ellenzék költségvetési módosító javaslatainak leszavazásával Hoppál Péter 5 milliárd forinttól fosztotta meg a térséget – sérelmezte Keresztes László Lóránt, aki azt is felrótta a fideszes politikusnak, hogy hozzájárult a Pécsi Tudományegyetem alapítványba szervezéséhez, valamint a közműadó módosításához is. Utóbbi évente több tízmilliós költségnövekményt jelent Pécs számára – tette hozzá.

Hoppál Péter azt is támogatta, hogy az állam kivonuljon a helyi tömegközlekedés finanszírozásából, és azt sem próbálja megakadályozni, hogy atomtemető épüljön Pécs szomszédságában – sorolta az általa vitatott döntéseket.

Keresztes László Lóránt szerint Hoppál Péter akkor is a térség ellen fordult, amikor 2015-ben a kormány által Martonfára tervezett, menekülteket befogadó tábor létrehozásán munkálkodott, és amelytől csak tiltakozással tudták meghátrálásra kényszeríteni a kormányt – emlékeztetett.

Elfogadhatatlannak nevezte a víziközmű cégek „kivéreztetését”, ahogy a helyi közlekedést fenntartó önkormányzati cégeket elvételének ötletét is.

MTI

Most akkor ki, kivel van a pécsi politikában?

0

A pécsi politikai életen soha nem volt igazán könnyű eligazodni, azonban most különösen zavaros a helyzet, a városházi botrányok és az előválasztás fényében. Megpróbáljuk elmagyarázni, hogy ki kivel van, kik szövetségesek, kik ellenfelek. Nem lesz könnyű, ugyanis valóban meglehetősen szövevényesek a szállak.

Kezdjük a városházával.

Az MSZP, a Jobbik és a DK (- Bognár Szilvia) alkotnak gyakorlatilag egy nagy tömböt, Péterffy Attila vezetésével. A Momentum, az LMP (+ Bognár Szilvia) tőlük külön áll, a Fidesz-KDNP-ÖPE pedig még inkább ellenzékinek számít. Ez még talán világos és egyértelmű is lenne, azonban az előválasztás sok mindent megkavar.

Például Baranya 1-ben a DK a Momentumos Nemes Balázs mögé állt be, miközben a közgyűlésben finoman szólva sem felhőtlen a viszony a két párt között. Eközben az MSZP Mellár Tamást támogatja, ám helyben napok óta pörög a névtelenül megírt, lejárató cikk a Párbeszéd képviselője ellen, az MSZP-hez igencsak közeli Pécsi Stopon.

Eközben Baranya 2-ben például a Momentum állt be az MSZP-ből kiebrudalt, újabban DK felé kacsingató Szakács László mögé, míg az MSZP és a Párbeszéd az LMP frakcióvezetőjét, Keresztes László Lórántot támogatja. Hasonló a helyzet itt is, mint az egyben: a közgyűlésben nyilvánvalóan jelen van a DK-Momentum ellentét, miközben mindkét körzetben kölcsönösen támogatják egymás jelöltjeit. És az elmúlt évek eseményei után helyi MSZP-LMP barátságról is nehéz beszélni, annak ellenére, hogy a szocialisták most beálltak az LMP képviselője mögé.

De akkor, hogy van az, hogy helyben sok esetben ütik-verik egymást a pártok, ám az előválasztáson mégis egymást támogatják?

 A válasz egyszerű: erről nem a helyi szervezetek döntenek. Lehet a helyi Momentumnak antipatikus a DK, és fordítva, ám a két párt elnöksége erről megegyezett, eldöntötték, kész, pont ügy lezárva. Ugyanez a helyzet Mellár és az MSZP között: a helyi MSZP-s szervezet nyilvánvalóan haragszik Mellár Tamásra, és a Mindenki Pécsért Egyesületre, a lejárató cikk(ek) sem véletlen(ek), ugyanakkor a szocialista párt elnöksége úgy döntött, hogy Mellár mögé állnak be.

Persze a helyi szervezetek informálisan tolhatják mások szekereit, azonban az országos elnökségek egyik párt esetében sem néznék jó szemmel azt, ha például a pécsi tagok nyíltan (vagy kevésbé nyíltan) mennének szembe a párt akaratával. Kérdés persze, hogy például a helyi szocialisták mennyire fognak lelkesen kampányolni Mellárért, vagy éppen a Momentum frakció mennyire lesz hajlandó dolgozni Szakács kampányán.

Az viszont biztos, hogy kifejezetten izgalmas hónapok elő nézünk.

Tóth Bertalan: Ha Szakács László a pártban marad, az veszélyeztette volna a kormányváltást

Gátat kellett vetni annak a folyamatnak, hogy egyesek nem az MSZP előválasztási stratégiáját tartották a legfontosabbnak, hanem a saját ambícióikat, ami ráadásul találkozott a DK ajánlatával – Tóth Bertalan társelnök csütörtöki sajtóbeszélgetésén így magyarázta, hogy a szocialista párt az utóbbi napokban miért zárta ki korábbi elnökét és elnökhelyettesét is, egyben két országgyűlési képviselőjét. – írja a 24.hu

Mint ismert az MSZP Szakács Lászlót és Molnár Gyulát is kizárta soraikból, utóbbi kizárását hivatalosan azzal indokolták, hogy „súlyosan megsértette az MSZP integritását és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, Szakács esetében is hasonló volt az ok. Ahogy Tóth Bertalan fogalmazott:

MI ABBAN HISZÜNK, HOGY AZ ELLENZÉK KARÁCSONY GERGELY MINISZTERELNÖK-JELÖLTSÉGÉVEL TUDJA LEVÁLTANI A KORMÁNYT, ÉS EBBE NEM FÉR BELE A VERSENYTÁRS TÁMOGATÁSA. EZ SZERINTÜNK VESZÉLYEZTETI A KORMÁNYVÁLTÁST.

Tóth szerint az MSZP meggyőződése, hogy a kormányváltás akkor történhet meg, ha az előválasztást követően Karácsony Gergely főpolgármester lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mert ő a legerősebb kihívója Orbánnak.

Mi hittük abban, hogy Szakács és Molnár Gyula is meg tudja verni a DK jelöltjét, de ők nem így gondolták

– zárta sorait az MSZP elnöke.