Kezdőlap Blog Oldal 2580

Viszlát maszk, elértük az öt és fél millió beoltottat

0

Beoltották Magyarországon az öt és fél milliomodik embert is, ami azt jelenti, hogy újabb koronavírus-korlátozásokat old fel a kormány – derült ki Dömötör Csaba fideszes politikus péntek délutáni bejegyzéséből.  A parlamenti államtitkár a posztot „Végre!” felütéssel tette ki a Facebookra. 

A hírt péntek délután megjelent a Kormány.hu oldalán, Pintér Sándor belügyminiszter határozatára hivatkozva, a Magyarország Kormánya Facebook-oldal is közzétette:

Ezek a könnyítések érvényesek szombattól:

– a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, vagyis nem kell maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön (közterületeken már most sem kell), ugyanakkor a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg, tehát aki akarja, továbbra is hordhatja bárhol

– védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az olyan, előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra, mint például a mozi- és színházi előadások

– megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály)

– családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik

– sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéri rendezvények esetében nincs enyhítés, vagyis marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal ezekre bemenni (a 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken)

az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

Orbán Viktor bűnös embereket védett? Onnan kapott támadást a miniszterelnök, ahonnan a legkevésbé sem várta

0

„Egy szabadságharcos voltam a kommunista rezsimben. Ott büntették a homoszexualitást, így az ő jogaikért és szabadságukért is harcoltam”

– mondta Orbán Viktor, amikor múlt csütörtök délben megérkezett az Európai Tanács ülésére.

Ezzel szemben tegnap Semjén Zsolt, Orbán Viktor helyettese és a KDNP elnöke kijelentette: a homoszexualitás bűn.

Semjén Zsolt ezt a Telexnek fejtette ki a kormányülés előtt. „Egy keresztény pártnak vagyok az elnöke, és a keresztény tanítás a természet rendjére épül, és a kinyilatkoztatásra. A kinyilatkoztatás pedig feketén-fehéren, nagyon világosan mondja, hogy a megvalósult homoszexualitás bűn.” Majd hozzátette, hogy ezt hasonlóan súlyos bűnnek tartja, mint a bigámiát vagy a házasságtörést. Azt az egyénekre bízza, hogy elfojtják-e magukban a homoszexualitásukat, de szerinte „egy bűnös életállapotot nem lehet megvalósítani”.

Semjén eszerint bűnösnek tartja a Fidesz-alapító Szájer Józsefet, bűnpártolónak Orbánt, aki elmondása alapján védte a homoszexuálisok jogait és szabadságát a kommunizmusban, de például bűnösnek tartja Mészáros Lőrincet vagy éppen Rogán Antalt is, akik nem olyan rég váltak el a feleségeiktől, és házasodtak/házasodnak újra, vagy éppen Borkai Zsoltot, a Fidesz ex-győri polgármesterét, aki egy jachton orgiázott.

A NER meleg és nem meleg lovagjai onnan kaptak támadást, ahonnan a legkevésbé várták.

Fotó: Orbán Viktor és Szájer József, a Fidesz alapítói – Mától már nem egyazon párt tagjai – Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Íme a pécsi Momentum-frakció közleménye az elmúlt hetek eseményeiről!

0

„Tisztelt Választópolgár! Kedves Pécsiek! 

2019. június 30-án írta alá a Mindenki Pécsért Egyesület, mint közös jelölő szervezet, továbbá a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért a ’Megállapodás Pécs demokratizálásáról, a város jövőjéről’ című dokumentumot.

E megállapodás alapján a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt indítottunk közös polgármesterjelöltet és közös képviselőjelölteket, hogy elzavarjuk a Fideszt még a hatalom közeléből is. Azonban nem lecserélni, hanem a szakmai minőség mentén leváltani kívántuk a Fidesz városi rezsimjét.

* * * * * *

Egy képviselőcsoport belső működése alapvetően ugyan nem tartozik a nyilvánosságra, de ennek az évfordulónak a tükrében megszólalásra késztetnek bennünket az elmúlt hetek közgyűlési eseményei, a város vezetésében velünk együttműködő partnerek magatartásai, döntései. Mivel 2019-ben az átláthatóság és a tisztesség értékei mentén kezdtük meg a munkát, fontosnak tartunk néhány gondolatot megosztani a nyilvánossággal.

Az 2019-es önkormányzati választások után a Momentum pécsi képviselői elsőként javasolták, hogy még a közös munka kezdetén fektessük le írásban és aláírásunkkal is hitelesítsük az együttműködésünk legfontosabb alapelveit, szabályait.
Annak ellenére, hogy mi már 2020 januárjában benyújtottunk egy megvitatásra alkalmas javaslatot, 2021 tavaszáig a frakciószövetségben valahogy nem mutatkozott igény ennek megtárgyalására.

Ez év elején Péterffy Attila polgármesterhez eljuttatott levelünk 12 pontjában foglaltuk össze, hogy elfogadhatatlan a választási ígéreteinktől eltérő működés. Azt kértük a polgármestertől, hogy térjünk vissza az ígéreteink teljesítéséhez.
Külön kértük, hogy ne nevezzen ki olyan személyt alpolgármesternek, aki cégvezetéstől való eltiltás hatálya alatt áll, de ő hajthatatlan volt.
A 12 pontot tartalmazó levelünk előtt többször személyesen jeleztük a polgármesternek és a többi koalíciós frakciónak, hogy nem jó az irány. Sajnáljuk, hogy a polgármester időhúzásra játszva nem volt partner a demokratikus és átlátható működés kialakításában.

Ilyen előzmények után „tragikus hirtelenséggel” került a tárgyalóasztalra áprilisban egy olyan szabályzat-tervezet, amelynek szellemisége teljesen ellentétes mindazzal, amit képviselünk.
• Többek között megfosztaná a képviselőket és a pártokat autonómiájuktól, a szabad véleménynyilvánítás lehetőségétől, sőt pénzbüntetéssel sújtaná még egy különvélemény megfogalmazását is.
• Lehetővé tenné, hogy politikai ostorként, a politikai bosszú eszközeként legyen használható bármelyik képviselővel, vagy akár egy egész frakcióval szemben, csak azért, mert nem ért egyet bizonyos döntésekkel.

Annak ellenére, hogy mind a tervezet tartalma, mind a tárgyalás indokolatlanul erőltetett tempója megütközést keltett bennünk, a ’Mindenki Pécsért – Momentum’ frakció szakértőkkel, valamint az önkormányzati választási győzelmünk jelölő szervezetével, a Mindenki Pécsért Egyesülettel való egyeztetést követően elkészített egy hétoldalas, indoklásokat is tartalmazó módosító javaslatcsomagot, valamint egy új, hatoldalas politikai megállapodás-tervezetet is.

Ennek megvitatására a koalíciós partnerek nem mutatkoztak nyitottnak. Sajnáljuk, mert egy jól kidolgozott, becsületes munkát tettünk az asztalra, amely úgy garantálja a városvezetés hatékonyságát, hogy a pártok és a képviselők megőrizhetik autonómiájukat, biztosítja számukra a lelkiismereti szavazás lehetőségét.
Többször is elhangzott a koalíciós képviselőtársainktól, hogy egységet kell mutatni. Erre a mi javaslatunk az volt, hogy nem csak mutatni kell, hanem közös munkával előállítani.

Számunkra magától értetődik, hogy csak olyan megállapodást írunk alá, amelyik teljes konszenzussal jön létre, és minden fél érdekeit egyformán védi. Semmiféle koalíció nem működhet olyan szabályok szerint, amelyeket részben vagy egészben valamelyik fél nem tud elfogadni.

A Mindenki Pécsért Egyesület a múlt heti döntésével kezdeményezte Péterffy Attila kizárását az egyesületből, illetve megvonta azoktól a képviselőktől az egyesület nevének használatát, akik aláírták az áterőltetett frakciószerződést. Az aláírók nem estek kétségbe: új frakciószövetségüknek olyan nevet választottak, amely megtévesztésig hasonlít egy szocialistákhoz köthető személyek által épp egy éve alapított egyesület nevéhez.

A Mindenki Pécsért Egyesület névhasználattal kapcsolatos döntése visszaigazolást jelent számunkra abban a tekintetben, hogy a Momentum pécsi képviselői továbbra is a választóknak 2019-ben tett ígéretüknek megfelelően dolgoznak.

A június 15-i közgyűlésen történtek a választói akarattal teljességgel ellentétesek. Az új alpolgármesterek megválasztásakor a Momentum képviselőit úgy kezelte a városvezetés, mintha ellenzékben lennének: sem Bognár Szilvia visszahívásáról, sem Nyőgéri Lajos és Zag Gábor alpolgármesteri jelöléséről, sem az ezzel együtt járó jogszabály-módosításról nem tájékoztattak minket.

Mindebből, valamint a Pécs Jövőjéért nevű frakciószövetség megalakulásából és az új formáció köreiből érkező nyilatkozatokból az a sajnálatos tény következik, hogy a Momentum innovatív ötleteire, hitelességére, szavazóinak támogatására, aktivistáinak elkötelezett munkájára csak a választások megnyeréséig volt szükség. A Mindenki Pécsért – Momentum frakció a megalakulása óta a koalíció élő lelkiismereteként működött. A Fidesz elzavarásáért és egy új, az összes korábbihoz képest gyökeresen más városvezetés megteremtéséért létrejött együttműködésünk második évfordulóján nagyon úgy tűnik: van a közgyűlésben 14 bátor ember, akik számára a jelenlétünk szükségtelen, vagy sokkal inkább terhes.

* * * * * *
Köszönjük az Mindenki Pécsért Egyesület bizalmát!

A továbbiakban is hűek maradunk a 2019 októberében vállaltakhoz!

Ezentúl is küzdünk a transzparenciáért és a demokratikus elvek megvalósulásáért.

Mindenki Pécsért – Momentum frakció”

Gyilkosság a pécsi munkásszállón: 15 évet is kaphat a gyilkos

0

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolja azt a férfit, aki tavaly októberben szíven szúrta ismerősét Pécsett.

A vádirat szerint a férfi tavaly augusztusban költözött a város szélén lévő, munkásszállóként üzemelő épületbe, ahol a későbbi sértett is lakott. A két férfi kezdetben jó kapcsolatban volt egymással, együtt jártak szórakozni, barátságuk azonban meglazult, miután a vádlotthoz költözött a barátnője. – írja az Ügyészség.

2020. október 31-én, az esti órákban a vádlott a barátnőjével és egy közös ismerősükkel italozott a munkásszállás egyik szobájában, amikor megérkezett a sértett. Őt a vádlott elküldte, a sértett el is ment a szobából, azonban a vádlott követte őt.

A két férfi között szóváltás alakult ki, a vádlott többször megütötte a sértettet, majd edényeket, tányérokat vágott hozzá. Ezután felvett az asztalról egy több, mint 20 cm pengehosszúságú kést és nagy erővel szívtájékon szúrta áldozatát.

Ezután a vádlott a helyszínt elhagyta, őt a rendőrök másnap állították elő.

A sértett a szúrás következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, életét még azonnal érkező szakszerű orvosi segítség sem mentette volna meg.

Az elkövető cselekményét a törvény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Galéria: kiégett egy családi ház Nagypallon

Teljes terjedelmében égett egy családi ház Nagypallon, csütörtök kora reggel.

A helyszínre a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugárral azonnal megkezdték a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezésekor a lakóingatlan utcafronti részben található helyiségei, valamint a tetőszerkezet már teljes terjedelmében lángolt. 

A családi ház teljesen lakhatatlanná vált a tűzben. Az utómunkálatok során az épület kéménye és tűzfala, valamint mennyezete lebontásra került az életveszély elkerülése érdekében a ház statikai meggyengülése miatt. Az utcában található, tűz által károsított elektromos vezetékeket az áramszolgáltató kijavította, az áramszolgáltatás, melyet a szolgáltató a munkálatok idejére leállított, helyreállt. – írja a Baranyai Katasztrofavédelem.

A házban egy személy tartózkodott életvitelszerűen, aki az ingatlan el tudta hagyni. A mentőszolgálat szakemberei kivizsgálták, ellátták, majd kórházba szállították.

Fotó: Pécs HTP

PécsMa: IKEA átvételi pont nyílhat Pécsett

0

A Pécsma.hu információi szerint a következő vidéki IKEA-pont Pécsett nyílhat, mégpedig a GW telephelyén, az üszögpusztai körforgalom mellett, az Alexandra-központ szomszédságában.

A lap megkérdezte mindkét céget, a GW az IKEÁ-hoz irányított minket, utóbbitól pedig a következő válasz érkezett:

“Az IKEA célja, hogy termékei minél több ember számára elérhetők legyenek, ennek kapcsán jelentette be még az év elején, hogy országszerte bővítik átvételi pontjaikat.

Tavaly nyáron nyitották meg elsőként a győri, a veszprémi, majd a hajdúdorogi átvételi pontokat. Hálózatuk bővítését idén áprilisban a szegedi átvételi pont, majd májusban a balatonboglári és siófoki mobil átvételi pontok megnyitásával folytatták, illetve legutóbb Zalaegerszegen. Valóban tervben van a déli régió hálózatának további erősítése, várhatóan jövő héten fogunk bővebb információt megosztani ezekről a lépésekről.”

Azt már mi jegyezzük meg, hogy csak akkor örülnénk az átvételi pontnak, ha svéd húsgolyókat is lehetne kapni.

Ítéletet hoztak M. Richárd ügyében

Péntek reggel ismét a Fővárosi Törvényszéken tárgyalták M. Richard ügyét, aki 2015 júniusában egy társával megvert egy biciklist, 2017 májusában pedig kokainozva és telefonálás közben a megengedett 50 km/h sebesség helyett 130 km/h-val egy autónak ütközött, amiben két utas életét veszítette, a sofőrt pedig életveszélyes állapotban szállították el. Ítélet született, melyben enyhítették az elsőfokon kiszabott szabadságvesztést is.

Arról, hogy a vádlott miért is áll pontosan a bíróság előtt, arról az alábbi cikkünkben írtunk, amikor is beszámoltunk a júniusi tárgyalásról, ahol M. Richárd elmondta, hogy sajnálja az esetet és ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét.

Az ügyvédjei azt is szerették volna elérni a június 18-i tárgyaláson, hogy a jogosítványát nem határozatlan, hanem határozott időre vegyék el, ugyanis “szociális személyiségzavarán” lehet javítani kezeléssel. Akkor a börtönbüntetésre való szigorítással sem értettek egyet, ugyanis a vádlottnak veseelégtelensége van, amely egy zárkában az életébe kerülhet, ha nem kap gyorsan, megfelelő ellátást.

A péntek reggeli tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott. M. Richard a kép és hangfelvétel készítéséhez nem járult hozzá, így arcát képeinket nem mutathatjuk.

M. Richard az utolsó szó jogán elmondta, hogy elfogadja az elsőfokú ítélet tényállását. 6 évvel ezelőtt szerinte egy butaságot tett, amikor megvert társával egy biciklis futárt, azonban ezt megbánta és elnézést kért az érintettől, amit meg is bánt. A Dózsa György úton történt balesete kapcsán elismerte a gyorshajtást, a tragédia pedig mint mondta „élete végéig kísérni fogja ők”.

„Ne a múltam és egy két buta húzásom miatt ítéljenek meg” – mondta M. Richárd, aki hozzátette, elhunyt édesanyja és nagymamája, ami szerinte hozzájárult a tragédiához, mert ezeket az eseteket rosszul dolgozta fel. Elmondta, hogy a zárkában volt ideje végig gondolni a múltbéli hibáit, de azokat mind megbánta. Végül elmondta, hogy kéri a bíróságot, hogy arányos ítéletet hozzanak, mert szeretne normális életet élni és gyereket is nevelni.

Fotó: Jövő TV/Kárász Anna Flóra

A bíróság visszavonult tanácskozásra, amely után az ítélethirdetés következett.

A közúti baleset vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi bíróság másodfokon megváltoztatta. Első rendű vádlott M. Richárd szabadágvesztését 3 év 6 hónapra mérsékli a bíróság másodfokon. Korábban ez sz ítélet 4 év volt, tehát 6 hónappal csökkent a kiszabott ítélet. A szabadságvesztést a letartóztatásban töltött idejével mérsékli a bíróság. Ezen felül a két vádlott 105 328 Ft közigazgatási bírságot kötelesek megfizetni. Közügyektől 2 évre tiltották el az elsőfokú vádlottat.

A harmadrendű vádlott 1 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélték, a felfüggesztés próbaidejét 2 évre mérsékli. Ő az, aki kikanyarodott M. Richárd elé az útra és autójában két személy életét veszítette, míg M. Richárd és társa kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Ő előzetes mentesítést kapott, azaz úgy élheti életét, mint ha büntetlen előélete lenne, így mentesülhet minden ehhez kapcsolódó hátrány alól.

A bíróság megállapította másodfokon, hogy az elsőfokú bírósági ítélet megfelelő szakmai anyagok alapján született, azaz a kerékpáros mellett nem tartotték a megfelelő távolságot és annak jelenlétét csak akkor észlelték, mikor rácsapott az autójára.

“A fényezés többet ér a kocsin, mint a te életed” – Mondta M. Richárd akkor a kerékpárosnak, akit később társával megvertek.

A Dózsa György úti baleset kapcsán a szakértő is megállapította, hogy az ütközés csak visszakormányzással lett volna megakadályozható, vészfékezéssel nem. Az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy M. Richárd túllépte a sebességet és az elsőbbségadási kötelezettségét is megsértette.

M. Krisztián január 18. óta van előzetes letartóztatásban, így másodfokon nem tartották elhanyagolhatónak, hogy közel 6 hónapja ez az állapot fennáll. A bíróság szerint az elsőrendű vádlott magatartása megbánó, és igénybe venne szakértői segítséget, hogy később visszailleszkedjen a társadalomba. „A felismerés a legnehezebb” – mondta a bírónő, így a megbánó magatartást is enyhítő körülményként vették figyelembe, valamint azokat az orvosi dokumentációkat, ami a tényleges és fennálló betegségeket állapították meg. – írja a Jövő TV.

Íme Orbán Viktor legfrissebb bejelentései!

0

Pénteken szokásos módon interjút adott a Kossuth Rádióban a miniszterelnök.

A ma hajnali jelentésében az áll Orbán Viktornak, hogy nem volt új halálos áldozat az elmúlt 24 órában.

Orbán Viktor szerint nagyon fontos, hogy a politikusok ne csináljanak úgy, mintha járványügyi szakmberek lennének.

Az oltási kör 90%-ban hasznosak- mondta el Orbán Viktor. Aki be van oltva, nagy valószínűséggel kimarad a negyedik hullámból. A világban ma készpénznek veszik, hogy lesz negyedik hullám, de aki be van oltva, az nagy valószínűséggel ebből kimarad, annak ellenére, hogy 100-ból 10 ember még a legjobb oltóanyag ellenére is újrafertőződhet. De súlyosan nem fog megbetegedni, mondják Orbán szerint a virológusok.

Orbán Viktor ismét elmondta, hogy mindenki oltassa be magát, mert az oltás életet ment és senki ne a mostani számokból induljon ki.

A miniszterelnök szerint pénteken el fogjuk érni a 5,5 millió beoltott magyart. Ha ezt elérjük, akkor további enyhítések jönnek: nem lesz kötelező a maszk, csak a kórházakban és szociális intézményekben. Aki akar, az továbbra is hordhat maszkot. Nem kell majd védettségi igazolvány szállásokra, színházakba, kulturális rendezvényekre, nem lesz vevőkorlátozás az üzletekben. Többen lehetnek a lakodalmakon.

Sport- és zenés-táncos rendezvényeken továbbra sem kell majd védettségi igazolvány, szórakozóhelyeken viszont kell továbbra is.

„A fogaskerekek azért csikorognak”, az élet nem indul újra olyan gyorsan, mint amennyire előre gondolta volna az ember, 16 hónap vírushelyzet sok idő.

Orbán elmondta, hogy többmillió magyar nincsen még beoltva, már csak rajtuk múlik, hogyan alakul a járvány.

Az építőipar drágulásáról kérdezte Nagy Katalin a miniszterelnököt. A miniszterelnök elmondta, hogy kormányülésen döntöttek arról, hogy:

  • októbertől kiviteli korlátozás lesz az építőiparban – az árak azért nőttek meg egyrészt, mert kiviszik az EU-ból azokat,
  • de addig is kivitel esetén kötelező bejelentés lesz, és bevezetnek egy állami elővásárlási jogot.
  • Kiszélesítik még a távmunkát,
  • három éves bértámogatást kötöttek például a MÁV-val, a postával, a nemzeti útdíj szolgáltatójával.
  • Egy bizonyos árszint fölött el fogják vonni az ár 90 százalékát (pl. kavicsnál, sódernél).
  • Művelési jogot szerzett, de meg nem nyitott bányáknak egy éven belül meg kell kezdeniük a tevékenységet, máskülönben visszavonják a megnyert konesszióját.

Nagy Katalin szerint Magyarország ellen támadás indult, hiszen az EU -csúcson úgy támadta mindenki a gyermekvédelmi törvényt, hogy még magyar nyelven sem jelent meg. Orbán szerint például a holland miniszterelnök fejében az van, hogy megmondhatja, miként cselkedjen a magyar állam.

„Kétség kívül erős estém volt, durva támadások is voltak, de senkinek nem maradtam adósa, mindenki pontosan megkapta, ami járt neki” – mondta el Orbán Viktor.

„A gyerek nem magánügy” -mondta Orbán. Az államnak joga van korlátozni, iskolákban ki mit mondhat nekik a miniszterelnök szerint. Magyarországon a szülők dönthetnek arról, hogyan nevelik a gyerekeiket, nem pedig civil szervezetek, ismételte Orbán a kormány narratíváját arról, miért tették bele a melegellenes passzusokat a pedofiltörvénybe.

Orbán szerint az a kérdés, hogy kötődnek a Soros-szervezetek ehhez a nagy ellenálláshoz, amit kiváltott a melegellenessé eltérített pedofiltörvény.

A miniszterelnök szerint nőtt a nyomás a határainkon. A járványt követően migrációs válság következik, mondta Orbán Viktor. Meg kell erősíteni Magyarországot. Orbán Viktor beismerte, hogy megerősítésre vár a tekintetben, hogy tartsa-e Magyarország jelenlegi migrációs poltikáját. – írja a Jövő TV.

Milyen időre számítsunk a nyár hátralevő részében?

0

A legfőbb kérdés minden magyar ember számára az elmúlt hetekben úgy gondolom ez volt. Mindenki bőszen tervezi a nyaralást, utazást, strandolást. E szerint próbálunk szabadságot kivenni. Na de nézzük is, milyen időre számíthatunk az elkövetkezendő 2 hónapban.

Bár a hosszútávú előrejelzéseket érdemes óvatosan kezelni és nem maximálisan hinni neki. Azonban vannak olyan paraméterek, amik alapján bizonyos következtetéseket levonhatunk az előttünk álló nyári időjárással kapcsolatban.

Az eddigi jelentős meleg valószínűleg maradni fog. Ennek kapcsán beszélhetünk egy úgynevezett La Nina jelenségről, amely pusztán csak annyit jelent, hogy a telet erős hideg betörések, a nyarat pedig hőhullámok kísérik.

Összességében nagyon meleg és száraz időjárás ígérkezik Dél-, Délkelet- és Közép-Európa déli részén, ennek okán Magyarországon is. Ezzel szemben Észak- és Északnyugat-Európában hűvös és csapadékos időjárás valószínűsíthető.

Az ilyen nagy melegekben tartsunk magunknál mindig egy kis üveg vizet, illetve próbáljunk meg árnyékba vonulni, amennyire csak lehet. Ha lehetőségünk van rá, 11 óra és 15 óra között ne tartózkodjunk a szabadban.
Mind emellett különösen figyeljünk oda a gyermekekre és az idő családtagokra is.

Rossz hír: EU-s vakcinaútlevél nélkül elég nehézkes lett bejutni Horvátországba

0

Órákat várhat a horvát határon az, akinek csak magyar védettségi papírja van, a horvátországi belépés csak az uniós vakcinaútlevéllel egyszerű. Július elsejétől ezt már mindenhol ki kell adni az EU-ban, így a magyaroktól is ezt fogják kérni a határátlépésnél az Európai Unióban a rendőrség szerint.

Akár három órát is várhatott csütörtök az, aki Letenyénél próbált átjutni Magyarországból Horvátországba, figyelmeztettek a Zala megyei rendőrök. A horvát rendőrök ugyanis megszigorították a belépés ellenőrzését július elsejétől. – írja a Szabad Európa.

A dátum nem véletlen, innentől ugyanis minden EU-s országban működnie kell már az egységes európai oltási igazolásnak, vagyis az EU-s vakcinaútlevélnek. A magyar oltási papírok ennek megfelelően ezután nem sokat érnek külföldön.

„A szabad határátlépés elsődleges feltétele az uniós oltási igazolás megléte”

– figyelmeztetett a Magyar Rendőrség is.

A magyar védettségi igazolásnak hívott kártyával ellentétben az EU-s igazolást nem küldi ki magától az állam, azt az állampolgároknak külön kell igényelniük. Ezt csütörtöktől tehetik meg az érintettek, bár az ezt kezelő Egységes Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) csütörtök reggel összeomlott, amikor egyszerre sokan szerették volna használni. Egyébként ide kattintva próbálkozhatnak.

Akinek nincs ilyen EU-s igazolása, a konzuli tájékoztatások alapján tudhatja meg, milyen más módok lehetnek arra, hogy bejusson egy országba. Ezeket itt tudja elérni.

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”