Kezdőlap Blog Oldal 256

Romániai magyar hegymászó vesztette életét a Himalájában

Romániai magyar hegymászó vesztette életét a Himalájában, Vágó Barna Zsolt a nepáli Lhoce csúcs megmászása közben halt meg – írja az MTI.

A mászást szervező cég, a Himalayan Guides tájékoztatása szerint a 48 éves romániai magyar hegymászó a világ negyedik legmagasabb csúcsa, a 8516 magas Lhoce megmászása közben vasárnap vesztette életét. Ugyanezen csúcs közelében Rakesh Kumar 39 éves indiai alpinista is életét vesztette vasárnap. Velük már nyolcra emelkedett az idei hegymászószezonban meghalt alpinisták száma.

Vágó Barna Zsolt a román sajtó közlése szerint 22 évig az egyik legnagyobb román kereskedelmi televízió, a Pro TV operatőre volt. A bukaresti televízió külön híranyagban búcsúztatta munkatársát, egyik legrégebbi és legjobb operatőrükként, a filmezés és a hegyek szerelmeseként írta le. Vágó Barna Zsolt számos, a Kárpátokban folytatott túra után külföldön kezdte a hegymászást, előbb az Alpokban a Mont Blancot, majd 2023-ban a világ egyik legtechnikásabb hegycsúcsának számító nepáli Ama Dablamot mászta meg.

Mostani expedíciójára több mint egy hónapja indult el. A hegymászó a csúcstámadás során túlment a 8000 méteres magasságon, de a szervezete nem bírta a terhelést

A bringásokat és a motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség

Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) május 21-23. között „2Wheelers” elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik.

A rendőrség elsősorban a láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát, a világítóberendezéseket és működőképességüket, valamint a hatósági jelzés előírásnak megfelelő használatát ellenőrzi.

A fent felsorolt eszközök használatával a balesetek során bekövetkező személyi sérülések jelentős része megelőzhető, illetve a sérülés foka csökkenthető – hívják fel a figyelmet.

Lépcsőfutó bajnokságot nyert Windischmann Dávid szigetvári tűzoltó

A Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 15-én, csütörtökön tizedik alkalommal rendezte meg a tatabányai Turul Lépcsőfutó Bajnokságot. A kihívást jelentő versenyen több mint 150 fő vett részt, köztük hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltók valamint civil indulók is. A lépcsőfutók 419 lépcsőfokon és mintegy 400 méteres emelkedőn keresztül jutottak fel a Turul-emlékműhöz – a tűzoltók teljes védőruházatban, légzőkészülékkel felszerelkezve.

Baranya vármegyéből Windischmann Dávid és Léber Zoltán tűzoltó főhadnagyok indultak a versenyen, akik tavalyhoz hasonlóan idén is éremmel tértek haza.

Windischmann Dávid tűzoltó főhadnagy, szigetvári szolgálatparancsnok tűzoltó védőruhás kategóriában,18-30 éves korcsoportban az első helyet szerezte meg. Léber Zoltán tűzoltó főhadnagy, komlói szolgálatparancsnok tűzoltó védőruhás kategóriában, 41-50 éves korcsoportban a második helyen futott be.

Fotók: Matvan-Királyfi Klára r.a. és Gaál Zsuzsanna tű.fhdgy K-E VMKI

Az MBH Bank tízmillió forinttal segíti a pécsi gyermekonkológiai osztály fejlesztését

Az MBH Bank 10 millió forint értékű adománnyal támogatja az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt. A támogatást az új pécsi gyermekonkológiai osztály közösségi tereinek kialakítására fordítják – közölte az MBH az MTI-vel.

Az alapítvány célja a daganatos és leukémiás gyermekek kezelésének minőségbeli javítása, életük megkönnyítése, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük segítése.

A közlemény szerint az MBH Bank kiemelten fontosnak tartja, hogy a közösségi szerepvállaláshoz kapcsolódóan a rendelkezésére álló erőforrásait fókuszáltan, a lehető legnagyobb mértékű társadalmi eredmény elérése érdekében alkalmazza. Ezzel olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek hosszú távon képesek pozitív hatást gyakorolni a közösségek életére.

Az Eurakvilo Alapítvány a daganatos betegséggel küzdő gyermekek gyógyulásához és családjaik támogatásához nyújt átfogó segítséget. Az alapítvány a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályával szoros együttműködésben dolgozik. Az Alapítvány munkájához az MBH Bank 10 millió forint értékű támogatással járul hozzá. Ezt a közeljövőben megvalósuló új gyermekonkológiai osztály kialakítására fordítják majd. Többek között egy játszószoba, teakonyha, pszichológusi konzultációs helyiség és új játszótér létrehozása fog megtörténni.

Az adomány átadására a PTE Gálán került sor, ahol a bank csatlakozott mindazokhoz, akik jegyvásárlásukkal szintén az Eurakvilo Alapítvány ügyét támogatták.

Új típusú drogot árult egy baranyai férfi, de a siklósi rendőrök elfogták

Egy újabb dílert vontak ki a forgalomból a siklósi rendőrök, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett a térségben.

A rendőrség beszámolója szerint a DELTA Program keretében május 14-én egy újabb baranyai drogdílert fogtak el. A gyanú szerint a 31 éves kisjakabfalvai férfi a településen és vonzáskörzetében tavaly november óta árulta a drogot. Több fogyasztónak adott el grammonként 15 ezer forintos áron „füst” fantázianevű, valójában új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt.

Elfogásakor egy fehér, simítózáras tasakban kábítószert és egy üvegpipát is találtak nála, a vele szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt azonban negatív jelzést adott.

A rendőrök egy 38 éves kásádi fogyasztót is lekapcsoltak, a teljes kör feltérképezése jelenleg is tart.

Egy autópályán dolgozó férfit gázoltak halálra az M6-oson

Halálra gázoltak egy, az M6-os autópálya mellett dolgozó embert hétfőn reggel – közölte az Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek.

Az M6-os autópálya 29-es kilométerszelvényében egy személygépjármű eddig ismeretlen okból letért az útról és elgázolt egy az autópálya mellett dolgozó személyt. Az ütközés során a 34 éves férfi életét vesztette. Az esettel kapcsolatban a Gárdonyi Rendőrkapitányság indított eljárást – közölték.

Visszavonult a válogatottságtól Gulácsi Péter

Bejelentette a válogatottól való visszavonulását Gulácsi Péter, az RB Leipzig 58-szoros válogatott kapusa. Gulácsi az Instagram-oldalán egy videóban jelentette be, hogy nem szerepel többet a magyar labdarúgó-válogatottban.

Egy csodálatos fejezet véget ért, a felejthetetlen utazás lezárult.

– mondja a kapus.

„Hálával és büszkeséggel a szívemben búcsúzom a magyar válogatottól. Több mint egy évtized, 58 mérkőzés, megannyi emlék, küzdelem és öröm. A címeres mez viselésével a legnagyobb gyerekkori álmom vált valóra, minden egyes pillanat örök emlék marad számomra. Köszönöm a csapattársaknak, edzőknek, a családomnak és nektek, szurkolóknak – a támogatásotok mindennél többet jelentett. Hajrá, Magyarország!” – írta a videó mellé a 35 éves játékos. Gulácsi azt is szóvá tette, hogy nagyon nehéz döntést kellett meghoznia.

Gulácsi Péter 2014. május 22-én, egy dánok elleni 2-2-es barátságos mérkőzésen mutatkozott be. Sokáig Király Gábor mögött volt tartalék, de az ő visszavonulását követően elsőszámúvá vált a posztján. Összesen 58-szor szerepelt a válogatottban, amellyel három Európa-bajnokságon vett részt, igaz, az elsőn nem lépett pályára 2016-ban.

Utoljára 2024. szeptember 7-én a Nemzetek Ligájában védett a németek elleni 5-0-s vereség során. Ezt követően azt kérte Marco Rossi szövetségi kapitánytól, hogy ne vegye számításba az őszi meccseken. Gulácsi ezt követően a keretben volt a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozós párharcban idén márciusban, de azokon sem ő védett, hanem Dibusz Dénes. A Csakfoci arról ír, hogy már ekkor közölte a csapattársakkal és a stábbal az elhatározását.

Még egy napig lehet módosítani az adóbevallási tervezetet

Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet. Ugyaneddig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal az MTI-vel.

A közlemény szerint a NAV szakemberei hosszabb nyitvatartással segítenek. Hétfőn és kedden a NAV központi ügyfélszolgálatai reggel 8 óra 30 perctől egészen 18 óráig várják az ügyfeleket. A NAV infóvonala, a 1819, amely ingyen hívható, szintén tovább fogadja az szja-bevallással kapcsolatos kérdéseket, május 19-én és 20-án 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig.

A NAV eSZJA-felülete az elmúlt hét egyik leglátogatott honlapja volt, naponta átlagosan több mint 100 ezren nézték meg a tervezetüket. A személyes ügyintézések száma is jelentősen megnőtt a korábbi évekhez képest, eddig ugyanis már egymillióan keresték fel a hivatal ügyfélszolgálatait – írták.

Közölték azt is, hogy idén több mint 73 ezren kérték szja-tervezetük postázását. Az érintetteknek érdemes átnézni a papíralapú tervezeteket, illetve elolvasni a tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható.

Akinek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetnie kell a bevalláskor, de részletfizetést kérne, annak a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig.

Négy tűz és hat baleset adott munkát a baranyai tűzoltóknak a hétvégén

Négy tűzesetnél és hat műszaki mentésnél avatkoztak be hétvégén a Baranya vármegyei tűzoltók – írja beszámolójában a katasztrófavédelem.

Kirándulók értesítették a katasztrófavédelmet szombat délután, hogy valaki magára hagyta a tüzet egy a Dömörkapu közelében lévő tűzrakóhelyen. Az égő fadarabokat a pécsi hivatásos tűzoltók kézi szerszámokkal eloltották. 

Fotel égett egy húsz négyzetméteres garázsban Pécsett, a Füst utcában szombat délután. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották. Személyi sérülés nem történt.

Teljes terjedelmében égett egy személyautó motortere egy pécsi bevásárlóközpont parkolójában szombat este. A lángok vélhetően elektromos meghibásodás következtében csaptak fel, a tűz a többi járműre nem terjedt át. A város hivatásos tűzoltói perceken belül a helyszínre érkeztek és eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.

Családi ház konyhájában keletkezett tűz vasárnap reggel Sellyén, a Fürdő utcában. A helyiség teljesen kiégett, a lángok a tetőgerendákra is átterjedtek, a sellyei és szigetvári hivatásos tűzoltók a mennyezetet megbontva oltották el az égő részeket. A házban lakó idős nő a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyta az ingatlant, nem sérült meg, azonban a mentősök további vizsgálatokra kórházba szállították. 

Letért az úttestről és egy négy méter mély vizesárokba hajtott egy személyautó vasárnap délelőtt Pécsett, a Dr. Veress Endre utcában. Az autóban csak a sofőr utazott, a mentősök elsődleges vizsgálatait követően a tűzoltók segítettek kiemelni a kocsiból. Az idős férfi állapota súlyos volt, de nem a balesetben sérült meg, kórházba szállították. A tűzoltók áramtalanították a gépjárművet.

Megcsúszott, majd letért az útról és a tetején, a fák között állt meg egy személyautó vasárnap délelőtt Orfű külterületén. A járműben ketten utaztak, mindketten kiszálltak még a tűzoltók kiérkezése előtt. A mentőszolgálat munkatársai helyszíni vizsgálatokat követően kórházba szállították őket. A pécsi hivatásos tűzoltók feszültségmentesítették a járművet. 

Fotó: Pécs HTP

Újabb drogfogás Baranyában, Pécsbagotán kaptak el két férfit a rendőrök

A szigetvári rendőrök a napokban Pécsbagotán fogtak el egy 24 éves férfit, mert felmerült a gyanú, hogy drog van az otthonában – írja a rendőrség.

A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a nyomozók kábítószer fogyasztásához használatos tárgyakat, szárított cannabist, valamint közel egymillió forint bűnös vagyont találtak és foglaltak le. A pénz ugyanis az élettársának a külföldön végzett prostitúciós tevékenységéből származott, abból tartotta el magát a munkanélküli férfi. A gyorsteszt igazolta a drogfogyasztás tényét, THC-ra pozitív eredményt mutatott.

Előállították, kihallgatták, majd kábítószer birtoklása vétség, valamint kitartottság bűntette miatt indult ellene eljárás. Az üggyel kapcsolatban továbbá egy 46 éves pécsbagotai férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, drogfogyasztás miatt kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.