Kezdőlap Blog Oldal 255

Ketten meghaltak a ma reggel az M6-os autópályán történt balesetben

0

Teljes útlezárás az M6-os autópályán – közölte a Facebook oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Halálos baleset történt a Kisnyárádnál. Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

Az M6-os autópályán, Kisnyárád térségében május 20-án 8 óra körül eddig tisztázatlan okból és körülmények között két autó frontálisan ütközött. A baleset során ketten életüket vesztették.

A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon – Véménd és Babarc között – teljes útlezárás van érvényben.

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Ahogy arról korábbi írásunkban már olvashattak: közlekedési baleset történt ma kora reggel az M6-oson. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

Kisnyárádnál lezárták a sztráda Pécs felé vezető oldalát.

Frontálisan összeütközött két személyautó az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Kisnyárád közelében, a 185. kilométernél.

Az egyik jármű kigyulladt, de az ott tartózkodók még azelőtt eloltották, hogy a mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Egy harmadik személygépkocsi is érintett, a balesetben, amelyhez a mentők is kivonultak. Az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták.

Cannesban életműdíjjal tüntették ki Szabó Istvánt

0

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.

A 25 évvel ezelőtt forgatott magyar filmklasszikusnak a Nemzeti Filmintézet által felújított digitális változatát a Cannes Classics elnevezésű hivatalos programban mutatták be.

A fesztiválközönség állva tapsolva fogadta a 87 éves Oscar-díjas rendezőt, akit a színpadon Thierry Frémaux fesziváligazgató méltatott, kiemelve, hogy A napfény íze „nagyon is aktuális, annak ellenére, hogy igazi filmklasszikus”.

Szabó István köszönőbeszédében emlékeztett arra, hogy a Koncert című 16 perces diplomafilmjét 1962-ben meghívták Cannes-ba, s az alkotással elnyerte a legjobb rövidfilm díját.

„Ezután többször is meghívtak a filmjeimmel, és most nagyon köszönöm a fesztiválnak, hogy újra itt lehetek és újra köszönthetem Cannes-t és köszönthetem a mozit” – mondta Szabó István, akinek filmjei ötször szerepeltek a fesztivál versenyprogramjában, 1985-ben elnyerte a Zsűri díját (Redl ezredes) és 1986-ban a zsűri tagja volt.

A napfény íze felújtott változatának premierjén részt vett Robert Lantos producer, valamint az NFI Filmarchívum és Filmlabor munkatársai.

A rendező a vetítés előtt az MTI-nek elmondta, hogy sokaktól hallja, hogy „ez a film ma aktuálisabb mint korábban”, de szerinte ez a történelemnek köszönhető.

„Én 1938-ban születtem, azóta volt Horthy-, Rákosi-, Szálasi-rendszer, volt 56, mindenféle volt az életemben, tehát egy csomó tapasztalatom van. Hogy a tapasztalatok hasonlítanak, az nem az én hibám. És nem is az én erényem. Én elmeséltem egy történetet, ahogy én tudtam elmesélni, és hogy az ma aktuális, az nem tőlem van. Azt tessék számonkérni a történelmen” – fogalmazott a rendező.

„A Mephisto aktuális, a Redl ezredes, ami arról szól, hogy valaki hisz egy ideológiában, és az ideológia elárulja őt, az is aktuális. Az Édes Emma, Drága Böbe, ennek a két lecsúszó tanítónőnek a története, abszolút aktuális. A napfény íze aktuális. A zárójelentés, az is aktuális. Erről nem én tehetek, hanem én egyre inkább azt érzem, hogy ez Közép-Európa” – tette hozzá.

Szabó István magyar-osztrák-kanadai-német koprodukcióban készült műve átfogó vízió a 20. századról, amelyet egy magyar zsidó család történetén keresztül mesél el.

A napfény íze operatőre Koltai Lajos, főszereplői olyan nemzetközi sztárok, mint Ralph Fiennes, Jennifer Ehle, Rosemary Harris és Rachel Weisz, producerei Andras Hamori és Robert Lantos voltak. A film 1999-ben, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremierjét követően három Európai Filmdíjat nyert, a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriában, és világszerte látható volt a mozikban.

A film 4K felbontású restaurálása, melyet Cannes-ban láthatott először a közönség, a Nemzeti Filmintézet szakemberei és Koltai Lajos operatőr közreműködésének köszönhetően készülhetett el az elmúlt hónapokban.

A 78. Cannes-i Fesztivál Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek, Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje után immár nyolcadik alkalommal hívott meg magyar filmet az emblematikus klasszikusokat bemutató válogatásába.

Forrás: mti.hu

Kigyulladt egy autó az M6-oson történt karambolban

0

Közlekedési baleset történt ma kora reggel az M6-oson. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

Kisnyárádnál lezárták a sztráda Pécs felé vezető oldalát.

Frontálisan összeütközött két személyautó az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Kisnyárád közelében, a 185. kilométernél.

Az egyik jármű kigyulladt, de az ott tartózkodók még azelőtt eloltották, hogy a mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Egy harmadik személygépkocsi is érintett, a balesetben, amelyhez a mentők is kivonultak. Az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotónk illusztráció!

Május 24-25: XVII. Pécsi Dísznövény Kiállítás és Vásár

0

A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjében 2025. május 24., szombat és 25., vasárnap, az idei évben ismét megrendezésre kerül a minden évben nagy érdeklődésre számot tartó Pécsi Dísznövény Kiállítás és Vásár, immár tizenhetedik alkalommal.

Május utolsó hétvégéjén a PTE Botanikus Kertjében izgalmas kiállítók, különleges gyűjtemények, és növényvásár is várja az érdeklődőket.

Az eseményen számos kiállító növényei és a PTE Botanikus Kert gyűjteményeinek megtekintése mellett dísznövények, és növényekből készült termékek vásárlására is lehetőség lesz. Az idei esemény tematikáját tekintve a szukkulens növények köré szerveződik a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete jóvoltából.

Időpont: 2025. május 24-25., szombat-vasárnap, mindkét nap 10 és 18:00 óra között.

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje
(Bejárat a Pacsirta utca 2 felől.)

Parkolási lehetőség közterületen illetve a Szívcentrummal szembeni parkolóban.
Megközelítés tömegközlekedéssel 30, 103, 30Y jelzésű buszokkal.

Napi belépőjegy árak:
Felnőtt: 1.500 Ft
Nyugdíjas: 1.000 Ft
Diák: 1.000 Ft
6 éves korig a belépés ingyenes!
FIZETÉS CSAK KÉSZPÉNZZEL!

A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kert elődjeként működő park története még 1912-ig nyúlik vissza, amikor is a jezsuita Pius Gimnázium építésével párhuzamosan kezdték meg a parkosított kert kialakítását is. A kert egyik felét a kezdeti időszakban szőlő, gyümölcsös foglalta el, míg a másik részében pedig a cserjék és fák domináltak. Ekkor telepítették be a hársfák mellé a jegenyefenyőket, a gyertyánokat, a tölgyeket, a bükkfákat, a juharokat, a jezsámeneket, valamint az orgonákat is. Ezek közül a növények közül, több még ma is megtalálható a kertben. 1935-től kezdődően viszont jelentős mértékű talajjavításra, gyepesítésre, vízvezeték hálózat építésére, és nagyarányú fásításra került sor a park területén.

Hétvégén gyerekzsivajtól lesz hangos Baranya

0

A Gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920. április 23-án. Magyarországon a gyerekek ünnepét 1931-ben tartották meg először, igaz, akkor még Gyermekhétnek hívták, egy egész hétig tartott. 1954-ben tett javaslatot az ENSZ közgyűlése az Egyetemes Gyermeknapra, melynek célja, a világ gyermekeinek testvériségéről történő megemlékezés, a kölcsönös megértés, és a gyermekek jólétéért folytatott szakadatlan küzdelem. Ekkor javasolták a kormányoknak azt is, hogy jelöljék ki az országuk számára leginkább megfelelő dátumot a kicsik köszöntésére!

Magyarországon május utolsó vasárnapján ünneplik a Gyermeknapot. 2025-ben a legtöbb Baranya vármegyei településen május 25-én ajándékozzák meg a gyermekeket ötletes, vidám programokkal, de akad vármegyénkben olyan település, ahol már szombaton gyerekcsiviteléstől lesznek hangosak az utcák, és akad olyan hely is, ahol május 31-ig kell várniuk a kicsiknek az önfeledt gyereknapra.

A teljesség igénye nélkül néhány Baranya vármegyei településről, hogy hol, mikor, és legfőképpen, hogy milyen ötletes, színes programokkal köszöntik, szórakoztatják a gyermekeket:

2025. május 24, szombat:

Siklósi Vár ezen a szombaton a gyerekeket és a családokat várja a 2025-ös Gyereknapra, amelyről részletesen IDE kattintva tájékozódhatnak.

Baksa a sportpályán várja a Gyereknapra a falu ifjúságát, ahol légvár, körhinta, íjászat, lövészet, lovaskocsikázás, labdajátékok, arcfestés, csillámtetkó, kreatívkodás, bűvész, tűzoltósági bemutató, rendőrségi bemutató, de hogy éhesek se maradjanak, ezért wimpi, kürtőskalács, gyümölcs és jégkása várja a gyermekeket.

Cserkúton a Gyereknap programjában lesz: horgászverseny, MancsRancs állatsimogató, népi játékok, körhinta, arcfestés, csillámtetoválás, henna, kézműves várás, Magyar Madártani Egyesület bemutatója, Polgárőrös bemutató autóval, gyerekpeca, ügyességi versenydíjakkal, Tűzoltóautós bemutató, lufihajtogatás, Richard Davidson bűvészelőadás, Tízórai: kakaós csiga, Ebéd: spagetti. A délután folyamán pedig lesz habparty, valamint a gyerekeket popcorn, fagylalt és limonádé is várja!

Bólyban a sportpályán: Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Skay Dance bólyi és mohácsi csapata, kutyaiskola-bemutató, ringató, hangszerbemutató, távcsöves-bemutató, veterángépjárművek, kézműveskedés, légvár, arcfestés, csillámtetkó, hajfonás, rendőrautó-bemutató várja a város gyermekeit.

Mánfa: sorversenyekkel, motoros-bemutatóval, ping-ping- és csocsó lehetőséggel, hangolóval, laser-tag-al, csillámtetkóval, munkagépek kiállításával, délben pedig ebéddel kedveskedik a gyermekeknek.

2025. május 25, vasárnap:

Pécsen, a Zsolnay Negyed ismét várja ezen az ünnepi vasárnapon, egy igazán szédületesen vidám Gyereknapra a legifjabbakat, amelyről egy korábbi írásunkban már olvashattak. A Pécsi Nemzeti Színház művészei sem feledkeztek meg a legifjabb színházrajongókról, ezért szintén vasárnap, Gyereknapi Erkélykoncertre invitálják a színház világa iránt érdeklődő gyermekeket, a PNSZ programjáról is írtunk már korábban. Valamint Pécsen, az Engel János József utca 1 szám alatti tűzoltólaktanyába rendőr-mentő-tűzoltó gyereknapra várják a családokat.

Kozármislenyben: interaktív zenés műsor mellett a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel is találkozhatnak, de lesz ovisok műsora, táncbemutató, cukorágyú, habparti, bing-nyuszi, körhinta, légvár, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves-kuckó, vidámpark, játszóterek, állatsimogató, gyerekkango, és játékok, műsorok.

Harkányfürdőben: Richard Davidson bűvész,Ringató, Játéktár,„Egy csepp mese” műsorral érkezik Stubandek Katalin és Götz Attila a PNSZ művészei, de lesz légvár, csillámtetoválás, íjászat, cukorágyú, gyereksarok.

Orfűn, az Orfűi Malmoknál: kézműves foglalkozások, papírmerítés, perecelés, délben ebéd az önkormányzat jóvoltából, népi játékok a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes vezetőivel, és gyerektáncház a pécsi Mecsek Táncegyüttes zenekarával és vezetőivel.

Abaligeten a campingnél: motoros bemutató és motorozás, légvár, arcfestés, csillámtetkó, lufifújás, szabadtéri játékok várják a gyermekeket.

Pécsváradi Várkertben: zenés műsorok, családi vetélkedő, habparty, akadálypálya a Pécsváradi Spartacussal, FitCube bemutató, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozás, szabadtéri játékok, tűzoltóság, valamint népi hangszerkészítés Erzsi nénivel és Józsi bácsival, BÜFÉ, és még sok meglepetés várja a gyermekeket.

Magyarhertelenden a sportpályán: kerékpárverseny, extrém sportok bemutatója, ügyességi verseny, palacsintaevő verseny, majd jutalmak, és légvár, arcfestés, traktor, rendőrautó, darusautó, rendőrmotor, lovashintó, kültéri kondipark átadó, babgulyás és lángos is várja a gyermekeket.

Szászváron: légvárral, habartyval, játékos sportversennyel, tánckuckóval, aerobikkal, gymstick-al, körhintával, céllövöldével, hajfonással, süti asztallal, kézműveskedéssel, sakk asztallal, büfével, szülő-gyerek rangadóval várják a gyermekeket.

Komlón a 48-as téren a Gyereknapon: bohócműsor, óriásbuborékok, Csurgó koncert, arcfestés, ugrálóvár, lufihajtogatás, kukásautó, rendőrautó, közlekedési kalandpark, kézműves foglalkozások, körhinták, lego kiállatás, csillámtetkó, lovaskocsikázás, baba-mama klub, babusgató és büfé is várja a gyermekeket.

2025. május 26, hétfő:

Szajkon pedig hétfőn várják Gyereknapra az apróságokat a Harangvölgyi sétányon, ahol kreatívkodhatnak, palacsintázhatnak, sorversenyeken vehetnek részt, vattacukrot kaphatnak, és még a meglepetéseknek is örülhetnek a szajki gyermekek.

2025. május 31, szombat:

Hosszúhetényben: légvár, quad, cukorágyú, arcfestés, henna, csillámtetkó, vetélkedők, rally autók, terepjárók, óriás társasjátékok, hangszerbemutató, fagyi, rétes, gofri, solymász, gyerekzenész, aerobik bemutató, bábszínház, bűvész show, habparty, tombola, fúvószenekar, DISCO várja az ifjúságot.

Szombaton a gyermekek elfoglalják a Siklósi Várat

0

2025. május 24-én, szombaton 10 órától elfoglalják a gyermekek a Siklósi Várat, ahol az idei évben is gyereknapi programokkal kedveskedjen a legifjabbaknak, és a családoknak a Siklósi Várban. Természetesen a 2025-ös, siklósi Gyereknapon is lesz cukorágyú, arcfestés, légvár, lovagoltatás, ott lesz a a közkedvelt vaklufis, lesznek kézműves foglalkozások, és a rendőrség is bemutatkozik a gyermekeknek. Valamint többek közt kitelepül a Siklósi Vár gyereknapi rendezvényére a Siklósi Polgárőr Egyesület is, akik egy interaktív KRESZ parkot fognak a vár parkolójába megvalósítani.

Egy kis ízelítő a Siklósi Vár programkínálatából:

10:00 Ringató gyerekkoncert
11:00 Farkasházi Réka és a Tintanyúl
12:00 Bűvész Csárdi Milán
12:30 Batthyány Kázmér Általános Iskola előadása
13:00 Köztársaság Téri Óvoda előadása
13:30 Dózsa utcai Óvoda előadása
14:00 L’Artistic Társulat – Stitch és barátai előadás
15:30 Mesefilm vetítés – Vuk

A siklósi vár hazánknak fontos történelmi nevezetessége. Erődjének első falait még a 13. században, 1260 körül rakták le. Az első írásos emlék 1294-ből való és a pécsi káptalanság irattárában megtalálható. Ekkor már várnagya (castellanusa) volt Omoneus de Topord személyében, aki Soklyósy Péter várnagya.

56 éves férfit gyanúsítanak a brutális dunakeszi gyilkossággal

0

A rendőrök egy napon belül elfogták a brutális dunakeszi gyilkossággal vádolt 56 éves gyanúsítottat. – tudható meg a rendőrség hivatalos oldalán található, Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tegnap kiadott közleményében.

A brutális emberöléskor agyonütötték az áldozatot:

Holtan találtak egy férfit május 13-án délután, Dunakeszin. Az áldozatra egy parkoló autóban bukkantak rá. A gyilkosság helyszínére kiérkező rendőrök súlyos fejsérüléseket találtak a férfi áldozaton, és vérnyomokat rögzítettek.

Az elhunyt nyakát ütötték, fejét hegyes eszközzel ütlegelték:

Az igazságügyi orvos szakértő előzetes véleménye szerint a férfi halálát a nyakára mért ütés okozhatta, a fején lévő sérülés pedig egy hegyes eszköztől származhatott. A Pest vármegyei nyomozók rövid időn belül azonosították a holttestet. A helyszínen rögzített nyomok szinte meséltek. Ezek, és a tanúk elmondása alapján a történet gyorsan körvonalazódott.

Az áldozat befogadta a barátját, a későbbi gyilkosát lakókocsijába:

Kiderült, hogy a 46 éves áldozat egy közeli lakókocsiban élt, ahova szívességi alapon költözhetett be. Barátjának – későbbi gyilkosának – megengedte, hogy nála húzza meg magát. 

Az 56 éves férfinál megtalálták az áldozat autójának a kulcsát is:

A rendőrök másnap azonosították és elfogták az emberöléssel gyanúsítható 56 éves B. Gyulát, akinek a ruházatában megtalálták az áldozat autójának kulcsát. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, beismerte, hogy bántalmazta a sértettet, de azt állította, hogy nem állt szándékában megölni.

A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását:

Az azóta őrizetben lévő B. Gyula ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytat büntetőeljárást. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Május 20: Méhek Világnapja

Méhek Világnapjához kapcsolódva kóstoló várja a mézkedvelőket holnap Pécsen a Diána piacon!

Május 21-én, szerdán, méz kóstolóval vár mindenkit Zita!

Kóstolj finom, helyi mézet, és tudj meg többet a méhek fontos szerepéről!

Időpont: 7.00-13.00 óra között.

Keresd a pécsi Diana téri piacon a méhecskés lufival jelzett helyet!

2018 óta minden évben május 20-án tartják, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) döntése értelmében a Méhek Világnapját. A világnap javaslata Szlovéniából érkezett, ahol a méhészkedés nagy hagyományokra tekint vissza, hiszen minden 200. szlovén ember foglalkozik méhészettel, amely a legmagasabb arány az egész világon. A világnap azért esik május 20-ára, mert ezen a napon született az európai méhészet kiemelkedő alakja, a szlovén származású Anton Jansa.

A tavasz beköszöntével mi magunk is egyre gyakrabban találkozhatunk a kertünkben a szorgos kis méhek hétköznapi fontosságával, hiszen a környezetünkben ellepik a kerteket, a gyümölcsfákat és a virágokat.

Ezek a bájos beporzók azon szorgoskodnak, hogy nekünk megfelelő mennyiségű gyümölcsünk legyen. Mégis nagyon kevesen gondolnak a méheknek a természetben betöltött szerepére, és sajnos még kevesebben a védelmükre.

Fontos tudni, hogy a méhek számára a nektár és a pollen fogyasztása létfontosságú, ezekből nyerik az energiát és a fehérjéket. Ezen kívül a pollenek többségével a lárváikat is etetik.

Mindennapi táplálékukat a hosszú, összetett nyelvükkel szerzik meg a virágokból. A hímek antennája általában tizenhárom, a nőstényeké tizenkét részből áll. Minden fajuknak két pár szárnya van, és ezek közül a hátsó pár kisebb. A méhek kulcsszerepet töltenek be a növények beporzásában, és a virágos növényeknek is a legfontosabb beporzói. A méhek gyűjtenek pollent és nektárt is. A méhek tevékenysége úgy alakult, hogy a nektárt gyűjtő egyedek is poroznak be növényeket, de a pollent gyűjtők a leghatékonyabb beporzók. A legújabb elemzések kimutatták, hogy az emberiség élelmiszer termelésének mintegy harmada függ a méhek beporzó tevékenységétől.

Óvjuk a méheket:

– Virágzás idején, ha lehet, ne permetezzünk a gyümölcsösben, virágoskertben.

–  A nagyobb területen végzett permetezési időpontjainkat jelentsük be, hogy a méhészek tudjanak róla, és ne engedjék ki a jelzett időpontban a méheket.

– Kéthetente nyírjuk a füvet, mert így sokkal virág marad a gyepben, amelyeket a méhek meg tudnak látogatni.

– A méhek minden virágot kedvelnek, de a kedvenceik közé tartozik a levendula, a sáfrány, a kasvirág, a szellőrózsa, a tátika, a napraforgó, a gyűszűvirág, a lilaakác, az orgona és a mézontófű.

– Gondoskodjunk a méhek számára vízről is. Ehhez már egy lapos, nem meredek tál is kiváló, amelyben rendszeresen tároljunk vizet.

Semmelweis-éremmel tüntették ki Karikó Katalint Bécsben

A Bécsi Orvostudományi Egyetem díszdoktori címével és Semmelweis-érmével tüntették ki Karikó Katalint hétfőn.

A Bécsi Orvostudományi Egyetem a Semmelweis-érmet az egyéni életművek és kollektív teljesítmény iránti megbecsülés kifejezéseként adományozhatja. Az ünnepségen a Szegedi Tudományegyetem professzora személyes ajándékként egy Klimt-festény reprodukcióját is átvehette.

Karikó Katalin hangsúlyozta, a felfedezések az akadémiai szektorból indulnak, és hosszú folyamat vezet addig, míg egy engedélyezett gyógyszer elkészülhet. Szavai szerint, azonban ennél is többre van szükség, fontos az új felfedezések társadalmi elfogadtatása is. A tudósoknak képezniük kell a társadalmat, bemutatni, mivel foglalkoznak és a tudományos eredmények miként válnak az emberiség hasznára.

A professzor előadásában saját pályafutását is bemutatva részletesen kitért arra a folyamatra, amely az RNS 1961-es felfedezésétől a Covid-19 elleni vakcina bevezetéséig eltelt. Mint mondta, középiskolásként azért választotta egyetemi tanulmányai helyszínéül Szegedet, mert a városban nyílt meg a biológiai kutatóközpont. Kutatói pályája is ott, a lipidlaborban indult, majd hamarosan RNS-kutatással kezdett el foglalkozni. Harmincévesen, azt követően, hogy elvesztette munkáját Magyarországon, az Egyesült Államokba költözött. Kutatásai kezdetben az antivirális szerek irányába mutattak, mert a 1980-as évek közepén a HIV jelentette a legnagyobb közegészségügyi kihívást.

A kutató a mintegy kilencszáz fős közönségének úgy fogalmazott, „kivételezettek vagyunk, hogy itt lehetünk és tudománnyal foglalkozhatunk. Ezért amikor lehetőségünk van rá, köszönetet kell mondanunk szüleinknek és tanárainknak ezért”.

Felhős idő lesz Baranyában kedden, de esni csak este fog

Kedden hajnalban közepesen felhős időre ébredhetünk. A minimumhőmérsékelt 8 és 10 fok között alakulhat. A déli-délnyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a közepesen felhős idő, csapadék nem várható. A szél mérsékelt marad.

A délutáni órákban folytatódik a változóan felhős idő, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de estig esni nem fog. A délnyugati szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 22 és 24 fok között alakul. Este nyugat felől megnövekszik a felhőzet és egyre nagyobb területen ered el az eső. A hőmérséklet 15 fok közelében alakul. A légmozgás mérsékelt marad.

Szerdán hajnalban sok felhő lesz térségünk felett, többfelé fordulhat elő zápor. A minimumok 12 és 14 fok között alakulnak. A keleti szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a záporos idő, néhol tartós eső sem kizárt. A légmozgás mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek