Kezdőlap Blog Oldal 2543

Nem indít etikai vizsgálatot a Jobbik Bereczki Miklós ellen

A néppárti Jobbik egy valódi néppárt. – írják magukról Jakab Péterék a sajtóközleményükben. Melyet úgy folytatnak, hogy:

Ennek jegyében, miközben a Jobbik nem vett részt Pride-on, ugyanakkor nem szól bele abba, hogy tagjai magánemberként milyen rendezvényeken vesznek részt. A Jobbik egy valódi néppárt, nem pedig a Fidesz, ahol 30 évig tudatosan titkolják valakinek a szexuális irányultságát, hogy aztán egy brüsszeli ereszen menekülve kerüljön a nyilvánosság elé.

A fideszes propagandamédiumok bértollnokai azonban most is kitettek magukért: ők már előre tudták, hogy etikai eljárás indult Bereczki Miklós ellen, amit ugyebár ismét „csupán” a tények cáfolnak.

Emlékeztetnénk a magyar sajtót, hogy a Jobbik és politikusai által 2015 óta indított és jogerősen megnyert sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi perek száma közelít a kétszázhoz. Természetesen most is megtesszük a szükséges jogi lépéseket a hazug lakájmédiumok ellen. – zárul a párt közleménye.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt tartóztatták le a komlói férfit

0

A Pécsi Járásbíróság 2021. július 23-án elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra hivatalos személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a többszörösen büntetett előéletű, több ízben is végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt gyanúsított a szabadságvesztés büntetések végrehajtása során ismerte meg a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó sértett férfit.

2021. július 20-án az esi órákban egy komlói áruház parkolójában lépett oda a gyanúsított a sértetthez, akit a büntetés-végrehajtási intézetben történtek miatt számon kért. A sértett az áruházban is felismerte a gyanúsítottat, köszönt is neki, és közölte a gyanúsítottal, hogy hagyja békén, nem kockáztatja az állásást.

Ezt követően a gyanúsított a sértettel közvetlen testi közelségbe lépett, melynek során többször megfenyegette, hogy az életére tör, ha megtudja, hogy hol lakik. Ennek a gyanúsított úgy adott nyomatékot, hogy a tenyeréből pengét formázva azt elhúzta a nyaka alatt, majd távolabb lépett a sértettől, nekivetkőzött, ökölbe szorított kezeit maga előtt tartva támadóállásba állt, lendületet vett és belerúgott a sértettbe, majd ököllel állon ütötte. Ezt követően a gyanúsított ismételten meg akarta ütni a sértettet, de a sértett részben kitért és védekezése során ő is megütötte a gyanúsítottat. A dulakodás során sértett pólója elszakadt. A gyanúsítottat a barátnője fékezte meg.

A sértett -a büntetés-végrehajtási intézet hivatalos állományú tagjaként – hivatalos személynek minősül.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, speciális bűnismétlő – korábban is erőszakos cselekmények elkövetése miatt ítélték el, többször hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított – mivel a sértettet a megölésével fenyegette – szabadlábon hagyása esetén az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná, vagy szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

Bronzérmes lett a magyar férfi kardcsapat

0

Drámai végjátékkal verték a németeket

A magyar férfi kardválogatott bronzérmet szerzett a fegyvernem szerdai csapatversenyében a tokiói olimpián. Ebben a számban legutóbb 25 éve, Atlantában végeztek dobogós helyen – a másodikon – a magyarok.

A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád összeállítású gárda az esti helyosztón 45-40-re nyert a németek ellen.

Szilágyi az egyéni arany után második érmét nyerte a japán fővárosban, a magyar küldöttségnek pedig ez a negyedik dobogós helyezése, két arany és egy ezüst után az első bronza.

Forrás és kép

Történelmi győzelmet aratott a női vízilabda-válogatott

0

Egy ponttal megverték a címvédő amerikaiakat.

A magyar válogatott második csoportmeccsén elképesztő bravúrt végrehajtva 10-9-re legyőzte a kétszeres címvédő amerikai csapatot a tokiói olimpia női vízilabdatornájának szerdai játéknapján.

Az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián.

Női vízilabdatorna, B csoport, 2. játéknap:
Magyarország-Egyesült Államok 10-9 (2-2, 3-3, 1-3, 4-1)
——————————————————-
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Parkes 3, Vályi, Keszthelyi 2-2, Gyöngyössy, Illés, Szilágyi 1-1, illetve Musselman 3, M. Fischer, Fattal 2-2, Steffens, Seidemann 1-1
ötméteres: 0/0, illetve 0/0
gól/emberelőny: 3/5, illetve 4/10

Magyarország:
    ————-
Magyari – Szilágyi, Vályi, Gurisatti, Szücs, Parkes, Garda – cserék: Leimeter, Gyöngyössy, Illés, Keszthelyi

Egyesült Államok:
    —————–
Johnson – Musselman, Fattal, Steffens, A. Fischer, M. Fischer, Williams – cserék: Seidemann, Hauschild, Haralabidis, Gilchrist, Longan

A ráúszásnál Vályi szerezte meg a labdát, és az első magyar támadásból – egy bejátszást követően – Parkes némi szerencsével be is talált a kapuba. Az amerikaiak ezután három kapufát is lőttek, igaz, közben Garda lövése is a lécről vágódott le a másik oldalon. Négy perc elteltével sikerült egyenlítenie a címvédőnek, addig a magyar védekezés jól működött. Az ellenfél fórban csak szabálytalan gólig jutott, aztán viszont már érvényes találatot szerzett és átvette a vezetést. A negyed végéhez közeledve emberelőnyös helyzetben tudott egyenlíteni Bíró Attila együttese, egy bejátszást Gyöngyössy pofozott szépen a kapuba.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második felvonás Keszthelyi távoli bombagóljával indult, nem sokkal később pedig Vályi növelte kétgólosra a különbséget. A riválisnak érezhetően nem ízlett a magyarok kemény védekezése, a támadóidőt maximálisan kihasználva próbált érvényesülni, és egymás után szerzett két góllal egyenlített. A magyarok játékába ebben a szakaszban többször csúszott technikai hiba, de aztán Illés találatával újra előnyhöz jutottak, a nagyszünetre azonban egy amerikai gól nyomán maradt a döntetlen.

A harmadik negyed elején fórból voltak eredményesek az amerikaiak, miután két-három magyar támadás is elhalt, ami láthatóan bosszantotta Bíró Attilát a parton. A folytatásban percekig egyik csapat sem jutott el a gólig, aztán Szilágyi kapott jó labdát, találatával pedig ismét egyenlő volt az állás. A címvédőnek erre azonnal volt válasza, sőt, hamarosan ismét kétgólosra duzzadt a különbség.

A záró játékrész Parkes góljával indult, majd Vályi talált be szépen, ezzel egyenlítettek a magyarok, akiknek a következő amerikai támadást sikerült kivédekezniük. Három perccel a lefújás előtt Bíró Attila időt kért, a rivális azonban ezután hamar újabb gólt szerzett és újra vezetett. Keszthelyi távoli bombája újfent egyenlítést ért a magyaroknak, az amerikai csapat pedig a következő akciónál csak kapufáig jutott. Egy perccel a lefújás előtt Parkes villant, szenzációs találatával már a magyaroknál volt az előny, az amerikaiaknak pedig erre már nem érkezett válaszuk.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bíró Attila szerint a győzelemhez több tényező is kellett, így például az, hogy a magyarok két-három pozícióban jobbak voltak, mint ellenfelük.

„Ez eddig elég ritka volt, sőt, majdnem lehetetlen, és talán a negyedik negyedben nem hitték el, hogy esetleg rossz kézről, vagy akár centerből is tudunk gólt lőni”

– értékelt a kapitány, hozzátéve, hogy fontos volt felvenniük a ritmust a gyors amerikaiakkal, akiket így le tudtak követni, valamint sokszor remekül tudták lassítani a játékot.

„Nem a szűk vereségért jöttünk, hanem nyerni, mert tudtuk már a meccs előtt is, hogy a csoport második helye az amerikaiak elleni eredményen, gólkülönbségen múlik majd. Ennek a sikernek lehet örülni, de a torna hosszú, és könnyen pofára lehet esni, mert például a Kína elleni meccs semmivel sem lesz könnyebb”

– jelentette ki Bíró, és hangsúlyozta, továbbra is a negyeddöntő megnyerése a céljuk, mert akkor biztosan éremért szállhatnak majd vízbe.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Parkes Rebecca, a magyar csapat legeredményesebb játékosa és a győztes gól szerzője azt mondta, kulcsfontosságú volt, hogy a mérkőzés egésze alatt figyeltek arra, hogy ne engedjék túl nagy előnyhöz jutni a riválist.

„Csapatként nagyon jól teljesítettünk, igyekeztünk minden egyes támadóidőt teljes mértékben kihasználni, mindig megtalálni a megfelelő embert és neki passzolni a labdát”

– értékelt Parkes.

Az oroszok elleni döntetlennel kezdő magyarok pénteken közép-európai idő szerint 11.20 órakor a házigazda Japán legjobbjai ellen ugranak vízbe ismét.

Forrás és kép

Kiderült, hogy milyen oltásokat lehet kapni harmadik gyanánt

Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden jelentette be, hogy engedélyezik a harmadik oltást, de az nem derült ki részletesen, ki milyen vakcinát kaphat.

Az RTL Híradó szerezte meg a tisztifőorvos háziorvosoknak és kórházaknak írt levelét. Ebben külön táblázat tartalmazza, hogy mely vakcina, melyik oltóanyaggal kombinálható.

Eszerint:

  • Sinopharmra: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen;
  • Pfizerre: Sinopharm, Janssen, AstraZeneca;
  • AstraZenecára: Pfizer, Moderna és Sinopharm;
  • Janssenre: Pfizer, Moderna Sinopharm;
  • Modernára: Sihonpharm, Janssen, AstraZeneca;
  • Szputnyik-V-re: Pfizer, Moderna, Sinopharm.

Müller ma elmondta, a harmadik oltást a páciensek kérhetik, de az oltóorvos dönti el, hogy mit ad be. Feltétel, hogy a második oltástól számítva legalább 4-6 hónap elteljen. A hét második felétől lehet regisztrálni a harmadik oltásra, amelyek beadása vasárnap kezdődik.

Az országos tisztifőorvos közölte azt is, hogy a harmadik dózis felvételét elsősorban időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják.

Az országos tisztifőorvos szerint, bár a fertőzésszámok alacsonyak, mostanáig 58 esetben azonosították a koronavírus delta variánsát a magyar mintákban. Müller Cecília biztos benne, hogy ez a variáns veszi át a “vezető szerepet” és ez okozza majd a megbetegedések 80-90 százalékát. – írja a jövőtv.hu

Örömhír: Milák Kristóf olimpiai bajnok 200 méter pillangón – megvan a második tokiói aranyunk

0

Megdöntötte Michael Phelps olimpiai csúcsát is!

A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik,

végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát.

Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

„A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni”

– mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott:

„A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak”

A pécsi sportoló arról is beszélt, hogy az utolsó három tempóját kissé rövidíteni kellett, hogy jól jöjjön ki a fal benyúláskor, s akár ezen is múlhatott az a hét század.

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.

Eredmények:

férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:
    ————————————–
   MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51.25 perc – olimpiai csúcs
2. Honda Tomoru (Japán) 1:53.73
3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.45
4. KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54.52

Forrás és kép

Ma ismét nagy hőség lesz egy kis széllel

0

Ma kevesebb felhő lesz felettünk, de marad a szeles idő. A délnyugati szelet többször kísérhetik élénk lökések. A hőmérséklet 33-35 fok között alakul. Újra hőség lesz.

FELHŐSÀV! Egy kisebb felhősáv vonul át térségünkön, mely gyenge esőt, illetve gyenge záporokat hoz magával. Jelentős mennyiségű eső nem várható!

Mindenkinek további szép napot kívánunk – írja a Meteo Mecsek

Életveszélyes játszóterek Pécsett – aggasztó képekkel

0

„A játékok több mint a fele használhatatlan és az állapotuk is igencsak leromlott.” – írta nekünk emailben egy aggódó, kisgyermekes apuka. „A játékok közvetlen környezetéről nem is beszélve. Az elhelyezett gumitörleményes lapok felmozogtak, megrongálódtak. A padok szétkorhadtak, némelyik baleset és életveszélyesé vált ugyan úgy ahogy a gondatlanul elhelyezett, fákat körülvevő vas keretek is.”

Pécsett, a keleti városrészen, pontosabban a Szondi sétányon található játszóterek egyikét sem mondaná biztonságosnak az az aggódó szülő, aki nemrégiben felkeresett több illetékest is ezzel kapcsolatban. Természetesen a válasz a szokásos volt, „a játszóteret az előző városvezetés felújította, így a közeljövőben nem várható felújítás”. A Biokom szakemberei megvizsgálták a játszótereket és bár annak ellenére, hogy csavarok és szögek lógnak ki a padokból, ezzel életveszélyes környezetet biztosítva, nem találják indokoltnak a játszótér felújítását. Mondván, „mindent rendben találtak”.

Mindannyian feltesszük magunknak a kérdést, vajon engednénk játszani gyermekeinket azon játszótéren, ahol életük szó szerint veszélyben forog? A válasz egy hatalmas nagy nem.

Reméljük a városvezetés minél előbb cselekszik, ezzel pedig megóvja az ott játszadozó gyerekeket, nehogy elszenvedjenek súlyos sérüléseket a jövőben.

Vörös kód – ismét kánikulára kell számítani

Tartós hőségre kell készülnünk az elkövetkezendő napokban.

Ismét életbe lépett a vörös kód a hőség miatt – közölte a mai napon az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzését és az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadót figyelembe véve július 27-e 8 órától július 29-e 20 óráig adták ki. 

Mi a célja a vörös kódnak? Egyrészt fontos, hogy felhívják a társadalom figyelmét a rendkívüli veszélyre. Másrészt a speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat attól függetlenül, hogy kiknek nyújtanak szolgáltatást.

Fontos, hogy ha valaki bajba jutott embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni, segítséget küldeni.

Az országos Meteorológiai Szolgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy tartós hőségre kell készülni. Többnyire 33-38 fokig fog melegedni az idő. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől péntek éjfélig harmadfokú intézkedésként elrendelte a hőségriadót, ami egyébként a negyedik hőhullám ezen a nyáron.

Hosszú visszalépett

0

A háromszoros olimpiai bajnok nem állt rajthoz a 200 pillangó előfutamában.

Ugyan a rajtlistán még rajta volt a neve és a televíziós közvetítésben is szerepelt, a Magyar Úszószövetség megerősítette, hogy Hosszú Katinka nem indul a nők 200 méteres pillangóúszásának keddi előfutamában.

Ugyanez történt a riói olimpián, akkor is a pihenőidő rövidsége miatt hagyta ki az előfutamot.

Június végén derült ki, hogy Katinka négy számot is vállal Tokióban. Ennek kapcsán a mostani döntése éppen ezért nem is volt meglepetés. A döntésében vélhetően szerepet játszhatott, hogy 400 vegyesen címvédőként csupán az 5. lett, és 200-on sem tudta hozni a világverő formáját, ezért nem akart kockáztatni egy esetleges jó eredményt a pillangó miatt.

Minden esetre sok sikert kívánunk a továbbiakban és reméljük a negyedik arany is meglesz Hosszúnak.