Kezdőlap Blog Oldal 2542

Napos, de szeles időnk lesz ma

NAPOS, DE SZELES!

Csütörtök hajnalban egy HARMATGYENGE HIDEGFRONT vonul át felettünk, ami csapadékot nem hoz magával, de az északi-északnyugati szél megélénkül. Kissé felhős reggelre ébredhetünk, a hőmérséklet 18-20 fokig hűl, de a városokban lehet ennél kicsivel melegebb is. Kezdetben északi szél élénk lesz, majd a délelőtt folyamán vált délire. Délután zavartalanul napos időnk lesz, csak a homokfátyol lesz felettünk. Az északnyugati szél gyenge-mérsékelt lesz. A hőmérséklet maximuma 31-33 fok között tetőzik.

Érdemes 10-15 óra között árnyékban tartózkodni, ugyanis az UV sugárzás NAGYON ERŐS lesz! Akár 15-20 perc alatt le lehet égni. Aki mégis a napon lesz, érdemes magas faktorszámú naptejet használnia, illetve sapkát húznia, a napszúrás elkerülése végett. – írja a Meteo Mecsek.

Fontos az olimpia, de…

Fontosak a sportsikerek, örömteli mikor egy honfitársunk felér a csúcsra, de.

De mi lenne, ha a politikusaink nem csak négy (jelen esetben öt) évente egyszer büszkélkednének el, valaki más sportbéli sikerével, melyhez nekik amúgy az égadta világon semmi közük sem volt, hanem mondjuk túl az úszók és vívók remeklésein, büszkék lehetnénk a magyar diákok PISA-eredményeire. Vagy a HDI indexre. Esetleg a reálbérekre. Netán a magyar lakosság egészségügyi állapotára. Hova tovább a születéskor várható élettartamra. Mi lenne, ha a nemzet sikerességét nem (csak) abban mérnénk, hogy egy olyan sportágban melynek sokszor a szabályrendszerét sem ismerjük (ki tudja fejből, hogy mi a különbség a kard, a tőr és a párbajtőr között?), egy általunk egyébként ismeretlen honfitársunk sikeres lesz az olimpián?

Mi lenne ha a nemzet sikerességét az oktatási rendszerünk által mérnénk? Netán az idősgondozásunkban? Vagy abban, hogy miképpen bánunk a betegeinkkel? Siker lehetne az öngyilkosok számának csökkenése is. Lehetne siker a fenntarthatóság elérése az energiapolitikában. Siker lehetne a korrupció visszaszorítása. Az infláció csökkenése. Siker lehetne az, ha emelkedne az öregségi nyugdíj. Lehetne örülni annak, ha minél több magyar egyetem kerülne be a világ legjobbjai közé. Oly sok dolog van túl az úszáson meg a víváson, melyben mérhetnénk a sikerességünket.

Azonban nem véletlenül, hogy mi az úszást, a vívást meg a kajak-kenut választottuk: ezekben vagyunk jók.

Amivel önmagában semmi gond nem lenne, ha nem csak ezekben lennénk jók. Ha nem csak az élsportolóink lennének kiváló úszók, hanem minden magyar ember rendszeresen járna úszni, azonban az uszodák hiányában ezt nem mindenhol lehet kivitelezni. Ha nem csak a kiváló sportolóink vernék a világot az ötkarikás játékokon, hanem az átlag magyar ember egészségügyi állapota is meghaladná az EU-s átlagot.

Mikor fogunk olyan Facebook posztot látni, bármely politikustól, ahol a gyermekeink PISA-teszteken elért eredményeire fog büszkélkedni? Abban a 34. helyen állunk, 2003 óta folyamatosan rontunk az eredményeinken, akkor még a 25. helyen szerepelt Magyarország. Nem lehetne, hogy a dobogós helyezés meg a jó szereplés nem csak az olimpián, hanem a PISA-teszteken is fontos lenne?

Én értem, hogy a gerelyhajítás meg a triatlon fontos, de talán a magyar gyerekek oktatása, a magyar idősek gondozása, a magyar dolgozók tisztességes megfizetése is legalább olyan fontos.

Ugye?

Nyári Akadémia 2021: izgalmas programokkal várnak a szervezők

Legyél velünk három napon keresztül, beszélgess hiteles és érdekes előadókkal, tudósokkal, politikusokkal a korábbi években már megszeretett természetközeli környezetben, a Mátrafüred mellett található sástói Mátra Kempingben.

Ökopolisz Nyári Akadémia 2021
Időpont
: 2021. augusztus 11-13.
Helyszín: Mátrafüred-Sástó

Amennyiben szeretnél Te is részt venni az Ökopolisz Nyári Akadémián, akkor még van időd regisztrálni:
Jelentkezési űrlap – 3 napos, ottalvós regisztráció: https://bit.ly/3vPqaZl
Jelentkezési űrlap – 1 napos látogatás regisztráció, ottalvás nélkül: https://bit.ly/2SUcUoM

Program:

Augusztus 11., szerda

13:00-16:00 – Érkezés, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása
Helyszín: Infopont

17:00-17:15 – Megnyitó
Lengyel Szilvia, kuratóriumi társelnök megnyitja az eseményt
Helyszín: Konferenciaterem

17:15-19:00 – Hogyan befolyásolja a foci a politikát – és a politika a focit?
2016-ban spontán utcai karneválokban egyesült a nemzet a budapesti belvárosban, mert kiválóan szerepelt a csapat. Idén hiába volt objektíve jobb a csapatunk, a fesztivál elmaradt, és bár egységesülni látszik a nemzet a foci mögött, még mindig sokan bírálják a foci iránti rajongást és persze a focitámogatás rendszerét. Ha a csapat kiugró sikert érne el komoly nemzetközi tornán, kikerülhetne a foci a politikai törzsek közötti hadszíntérről? Hogyan lehet a focit nem kedvelők szavazatát megszerezni egy focikedvelő politikusnak – és fordítva? Miben egyeznek a foci és a politika szabályai?

Résztvevők: Székely Sarolta újságíró, Balogh Gábor újságíró, Gazdag József író, újságíró.
A beszélgetést vezeti: Kele János közgazdász
Helyszín: Konferenciaterem

19:00-20:30 – Vacsora
Helyszín: Étterem

20:00 órától – Mit Játsszunk? Mutatjuk! – Avagy mi fán terem a modern társasjáték
Játszatásunk során ízelítőt adunk a modern társasjátékok világából. Könnyen tanulható, szórakoztató, instant, de mégis mély játékélményt adó társasokat mutatunk meg és kínálunk kipróbálásra, akár kettő, akár tíz játékosnak egyszerre. Célunk, hogy a program végére mindenki kipróbálhasson egy számára felemelő és vidám játékot, tanulhasson magáról és közelebb kerülhessen játékostársaihoz.

Résztvevők: Győri Zoltán
Helyszín: Sátor

20:30 órától – Dubicz Borászat borkóstoló
5 különböző bor kóstolása során vendégeink betekintést nyernek a Mátra borvidék kultúrájába, történelmébe, illetve a mátrai borkészítés rejtelmeibe. Az ízélményt a borok mellé kínált sajttál fokozza. (fizetős fakultatív program)
Helyszín: Borospince

21:00 órától – Tábortűz és zsíros kenyér
Csillagfényes augusztusi éjszakán tábortűz mellett beszélgetni, együtt lenni, zsíros kenyeret enni, legjobb gyerekkori emlékeink közé tartoznak. Kevés jobb programot tudunk elképzelni, nem beszélve arról, hogy a tűz körül üldögélni megnyugtató. Ez bármikor értékes, de még inkább az napjainkban, egy globális egészségügyi válság esetén, amikor a stressz és szorongás a kollektív hatások miatt is emelkedik.
Helyszín: Tábortűz

Augusztus 12., csütörtök

07:00-09:00 – Reggeli
Helyszín: Étterem

09:00-16:00 – Egészségügyi szűrés
Egészségügyi szűrés: vércukor mérés, koleszterin, vérnyomás mérés, testtömeg index, életmódbeli tanácsadás dietetikus és 2 fő szakápoló által.
Helyszín: Motel Előtér

09:00-10:30 – A közlekedés jövője
Életmódunk számos területen szorul újragondolásra. Ezek közül az egyik kiemelten fontos terület a közlekedés, hiszen életünk egyik kulcsfontosságú területe, miközben a környezetterhelésben is jelentős szerepet játszik. Panelbeszélgetésünk során áttekintjük a jelenlegi trendeket, illetve beszélgetünk azok fenntarthatósági vonatkozásairól. A járványhelyzet napok alatt alakította át életmódunkat, hatása hosszú távon is érződik. Mindezek mellett az autóipar láthatóan óriási átalakuláson megy keresztül. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz, és ezekben az izgalmas időkben ideje ránéznünk a mobilitás kérdésére fenntarthatósági szempontból is.

Résztvevők: Baranyák Zoltán, energiagazdálkodási szakmérnök, Fülöp Zoltán, villamosmérnök, önkormányzati képviselő, Zách Dániel, újságíró.
A beszélgetést vezeti: Cselószki Tamás, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának tagja
Helyszín: Konferenciaterem

09:30-12:30 – Gyermekfelügyelet programmal – Ági Néni és Magdi Néni
Helyszín: Játszótér

09:30-12:30 – Kézműves workshop Lay Boglárkával
Farmer anyag újrahasznosítás: A farmer örök, sose megy ki a divatból, csak sajnos egy idő után kiszakad, kinyúlik, foltos lesz, tönkremegy és kidobjuk. Megmutatjuk, hogy kidobás helyett hogyan adjunk új életet, formát ezeknek az anyagoknak.Ezen a workshopon készíthettek kitűzőt, karkötőt, tárolót vagy akár fülbevalót is.
Hozd magaddal kedvenc már nem használt farmeredet és adj neki új formát!
Makramé készítés: Ezt a technikát már az arab takácsok is használták a középkorban, így a technika többszáz éves, de amit készítünk igazán mai darab lesz. Igen, makramézni fogunk, ami ma újra reneszánszát éli. Megmutatjuk az alap technikákat, hogyan készíthetsz len vagy pamut fonalból virágtartót vagy egy kis faliképet. Gyerekek polófonalból készíthetnek színes karkötöt is.
Helyszín: Kézműves Műhely

09:30-11:00 – Élhető városok
A klímaváltozás egyre több területen klímakatasztrófába csapott át. Szélsőséges időjárási jelenségek teszik próbára a városlakók tűrőképességét, egyre hosszabb aszályos időszakokat egyre nagyobb felhőszakadások követnek, elárasztva a városokat. Közben egyre gyorsul az urbanizáció, a városlakók száma nő, de közben a városokba ingázók száma is emelkedik, kezelhetetlen közlekedési helyzetet okozva. Az ökológiai szemléletű várostervezés könnyen lehet gúny és nevetség tárgya, miközben az ökológiai válság egyre súlyosbodik. Milyen egy élhető város ma, és milyennek kell lennie húsz év múlva – és hogyan lehet elfogadtatni a szükséges változtatásokat?”

Vendégeink: Bakos Bernadett, a Fővárosi Klímavédelmi és Környezetvédelmi Bizottság tagja, önkormányzati képviselő (Kőbánya), Németh Ákos önkormányzati képviselő, fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnok (Szombathely), Tetlák Örs, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának elnökségi tagja, alpolgármester (Érd).
A beszélgetést vezeti: Ferenczi István, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának budapesti elnöke, önkormányzati képviselő (Kispest)
Helyszín: Sátor

10:00 órától – Véradás (Magyar Vöröskereszt)
Ha vért adsz, amellett, hogy segítesz másokon, hozzájárulsz ahhoz, hogy jobb hely legyen a világ! Azért biztosítjuk a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a véradást számotokra itt, a Nyári Akadémián, mert hisszük, hogy a bolygónk jövőjéért felelősen gondolkodó emberek szívesen segítik embertársaikat. Adj lehetőséget valakinek a véreddel!

Információk véradáshoz: A véradás alapelve, hogy csak egészséges ember adhat vért, védve ezzel a véradó és a vért kapó beteg egészségét is. Véradásra az jelentkezhet, aki már elmúlt 18 éves, de még nincs 65 esztendős és testsúlya eléri az 50 kg-ot. Első véradók esetén a felső korhatár 60 év. Nem kell éhgyomorral érkezni, sőt véradás előtt bőségesen kell inni és enni a megszokott módon, lehetőleg kerülve a zsíros ételeket. A véradás szükség lesz a személyire, a lakcímkártyára és a TAJ kártyára. A véradást egy rövid orvosi vizsgálat előz meg, és ha nincs semmi akadálya, maga a véradás 5-12 percet vesz igénybe, majd 5-10 perc pihenés következik a vérvételi ágyon. A véradó a nyomókötést 4 órán keresztül ne távolítsa el és ügyeljen arra, hogy véradás után étkezzen és fogyasszon sok folyadékot!
Helyszín: Szálloda kisterem (földszint)

10:00-11:30 – A vizek országa – voltunk?
A felszíni vízfolyások a határainkon kívülről érkeznek országunkba, így azoknak sem a mennyiségére, sem a minőségére nincsen hatásunk. A Szamoson az ukrán műanyag, a Tiszán a román ipari hulladék, a Rábán az osztrák kemikália érkezik hozzánk. Miközben a folyóinkkal senki sem törődik, a tavainkat a befektetői mohóság ostromolja. Mi a megoldás, ha van egyáltalán.

Résztvevők: Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ügyvezető igazgatója, a PET kupa főszervezője, Kendernay János, LMP-Magyarország Zöld Pártjának Európa-politikai szakszóvivője, a Duna marad kezdeményezés alapítója, Kun Zoltán, a Nagy Tavak Koalíció képviselője, természetvédelmi szakember.
A beszélgetést vezeti: dr. Czédli Herta, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának tagja
Helyszín: Szálloda nagyterem (emelet)

11:00-12:30 – A zöldpolitika súlya és szerepe a választásokon – Érvényesül-e a zöld minimum az ellenzéki pártok együttműködésében?
Az egyre újabb hőhullámok és az egyre komolyabb természeti csapások figyelmeztetnek arra, hogy a járványhelyzet enyhültével sem térhetünk vissza a régi kerékvágásba. Milyen lehetőségek állnak előttünk, merre kellene indulnunk? Hogyan gondolkodnak a zöld szavazók, és hogyan lehet meggyőzni, akiknek nem a zöld kérdések a legfontosabbak?

Résztvevők: Schmuck Erzsébet, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke, frakcióvezető-helyettese, Kanász-Nagy Máté, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke,
A beszélgetést vezeti: Vasali Zoltán, politológus
Helyszín: Konferenciaterem

12:30-14:00 – Ebéd
Helyszín: Étterem

14:00-19:00 – Gyermekfelügyelet programmal – Ági Néni és Magdi Néni
Helyszín: Játszótér

15:00-16:30 – Környezetszennyezési jog? Avagy mit segít a nemzetközi jog a környezetvédelmi konfliktusok megoldásában?
Egy nyugalmazott új-zélandi bíró, Brian J. Preston úgy összegezte hosszú pályafutásának tapasztalatait, hogy a környezetvédelmi ügyei között egyetlen egy sem volt olyan, ahol valaki a környezet védelmére kért és kapott volna engedélyt, a környezetvédelmi ügyek inkább arról szólnak, hogy valakit a környezet pusztítására, terhelésére, zavarására hatalmazott fel valamilyen közigazgatási hatóság. Valóban csak arra jó a környezetjog, hogy a jogállamiság jóváhagyását biztosítsa környezetünk elpusztításához, a jövő nemzedékek létalapjának a feléléséhez?

Résztvevők: Dr. Bándi Gyula, a Jövő Nemzedékek Szószólója Dr. Fülöp Sándor PhD., korábbi Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa
A beszélgetést vezeti: Vasali Zoltán politológus
Helyszín: Konferenciaterem

16:00-19:00 – Kézműves workshop Lay Boglárkával
Farmer anyag újrahasznosítás: A farmer örök, sose megy ki a divatból, csak sajnos egy idő után kiszakad, kinyúlik, foltos lesz, tönkremegy és kidobjuk. Megmutatjuk, hogy kidobás helyett hogyan adjunk új életet, formát ezeknek az anyagoknak.Ezen a workshopon készíthettek kitűzőt, karkötőt, tárolót vagy akár fülbevalót is.
Hozd magaddal kedvenc már nem használt farmeredet és adj neki új formát!
Makramé készítés: Ezt a technikát már az arab takácsok is használták a középkorban, így a technika többszáz éves, de amit készítünk igazán mai darab lesz. Igen, makramézni fogunk, ami ma újra reneszánszát éli. Megmutatjuk az alap technikákat, hogyan készíthetsz len vagy pamut fonalból virágtartót vagy egy kis faliképet. Gyerekek polófonalból készíthetnek színes karkötöt is.
Helyszín: Kézműves Műhely

17:00-18:30 – Magyarország 2022: esélyek és veszélyek Mi a teendő a választás másnapján?
Lehet-e több demokrácia Magyarországon, az intézmények szintjén és a társadalom hétköznapi működésében egyaránt? Csökkenthetők-e a belső erőforrásokat felemésztő egyenlőtlenségek? Eljöhet-e a közpolitika és a szakpolitikai viták reneszánsza a polarizáció évtizedeit követően? Cezúra lehet-e ebben az értelemben a 2022-es választás?

Résztvevők: Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója Lakner Zoltán, a Jelen hetilap főszerkesztője, az Ellensúly folyóirat felelős szerkesztője
A beszélgetést vezeti: Stumpf András a Válasz Online újságírója
Helyszín: Konferenciaterem

19:00-20:30 – Vacsora
Helyszín: Étterem

20:30-22:00 – Sátor Petruska – egySzemélyes koncert
Helyszín: Sátor

Augusztus 13., péntek

07:00-09:00 – Reggeli
Helyszín: Étterem

09:00 – Túra Demecs Norbival
Könnyű túra a csodálatos Mátrában! Útvonal Sástó – tókerülő ösvény – kilátó – Nagyrét – Nyár-tó – Eremény oldal – régi vadászház és kősánc – Eremény-tető – Eremény észak – Béka ösvény – Sástó Időtartam: 2-2,5 óra Nehézségi szint: könnyű- közepes A túrán kelta emlékek nyomába eredünk, ám előtte még a Sás-tó megkerülésével felkutatjuk, hogyan is jött létre ez a mára korszerű és kedvelt turisztikai célpont. Megismerkedünk a kilátó történetével, majd az Eremény-tető felé vesszük az irányt, ahol ősi kősáncok és várhelyek múltját idézzük fel, miközben a Mátra egyik legszebb kilátópontjáról tekintünk a mélybe, csodás körpanorámát nyerve az Alföldre, a Nyugati-Mátrára és a Felső-Mátrára egyaránt. Amit mindenképpen hozz magaddal: Elegendő ivóvíz, fényképezőgép, kényelmes, időjárásnak megfelelő öltözet, túracipő vagy bakancs szükséges. (semmiképpen sem sima talpú cipő!)
Találkozó az Infopontnál!

09:30-11:30 – Zsongl-Öröm az Ökopolisz Akadémián – Pál L. Bendegúz zsonglőr
Meghallod az a szót, hogy zsonglőr, és egyből megjelenik előtted az ember a színpadon, ahogy sok labdával varázsol. Ez a készség benned is ott van, amikor egyszerre intézed a hétköznapi ügyeidet, a kapcsolatot barátaiddal, és még környezetvédelemre is odafigyelsz. Kihívás, igaz? Hogy megtaláld az örömöt ebben a nagy játékban, a legjobb, ha feléleszted a belső zsonglőröd valódi trükkök elsajátításával: 3 labda kaszkád, közös koreográfiák, stresszoldó kreatív mozgás vár rád a Zsongl-Öröm programon (Pál L. Bendegúz zsonglőr vezetésével).
Helyszín: Konferenciaterem

09:30-12:30 – Gyermekfelügyelet programmal – Ági Néni és Magdi Néni
Helyszín: Játszótér

09:30-12:30 – Kézműves workshop Lay Boglárkával
Farmer anyag újrahasznosítás: A farmer örök, sose megy ki a divatból, csak sajnos egy idő után kiszakad, kinyúlik, foltos lesz, tönkremegy és kidobjuk. Megmutatjuk, hogy kidobás helyett hogyan adjunk új életet, formát ezeknek az anyagoknak.Ezen a workshopon készíthettek kitűzőt, karkötőt, tárolót vagy akár fülbevalót is.
Hozd magaddal kedvenc már nem használt farmeredet és adj neki új formát!
Makramé készítés: Ezt a technikát már az arab takácsok is használták a középkorban, így a technika többszáz éves, de amit készítünk igazán mai darab lesz. Igen, makramézni fogunk, ami ma újra reneszánszát éli. Megmutatjuk az alap technikákat, hogyan készíthetsz len vagy pamut fonalból virágtartót vagy egy kis faliképet. Gyerekek polófonalból készíthetnek színes karkötöt is.
Helyszín: Kézműves Műhely

10:00 – Szobák elhagyása, kulcsok leadása

10:30-12:30 – Rovarhotel építés Vagányi Ferenccel
A klímavészhelyzet, az urbanizáció és leginkább a vegyszerektől átitatott nagyipari mezőgazdaság súlyos kihívások elé állítja az ökológiai szisztémánk alapját képző rovarvilágot. Segítsünk nekik, ahol tudunk szálláshely építésével.
Találkozó az Infopontnál!

12:30-14:00 – Ebéd
Helyszín: Étterem

14:00 – A tábor vége. 

Ő lesz 2022-ben az év madara

0

A zöld küllő lesz az év madara 2022-ben.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez érkezett szavazatok 41 százalékát bezsebelő zöld küllő ezzel elnyerte az 2022-es év madara címet.

A szavazatok 41 százalékával nyert és ezzel 2022-ben az év madara lesz a zöld küllő, közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A versenyben a kékbegy 32%-kal a második helyen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a vörös gém állhatott 23%-kal. Összesen 11123 szavazat érkezett.

A zöld küllő gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is.

Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít és akár több évig is használ.
Hazai fészkelő-állománya 15 000 – 17 000 párra tehető (2014-2018) és növekedést mutat.


A 2022 Év Madara program részleteiről januárban tájékoztatnak majd – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

(MME)

Az új kilátóteraszról csodálhatjuk a panorámát

0

A Széchenyi téri dzsámi zöld kupolája, a Tettye-tér és a várromok, a Mecsek fölé magasodó Tv-torony és a várost körülölelő szántóföldek is jól látszanak a szerdán átadott kilátóteraszról a Panoráma-sétányon. Munkatársaink a Pintér János Parkmegújítási Program keretében alakították ki a legújabb pécsi látványosságot.

A szerda reggeli csepergő eső után kicsit még párás volt a levegő Pécs felett, de a tettyei Panoráma-sétány kilátóteraszán így is gyönyörködött a látképben egy kisebb csoport. A helyi nevezetességeket próbálták megkeresni, ami nem is volt nehéz, hiszen a teraszról remek kilátás nyílik a városra és annak környezetére.

A látványosságokat azonban nemcsak a távolban érdemes keresni, mert a kilátónál egy fémtáblán is megjelennek a leghíresebb pécsi építmények. A Szentháromság-szobor, a Tv-torony, a dzsámi, a Hunyadi-szobor és a Zsolnay-kút jellegzetes bikafeje rajzolódik ki az alkotáson, amelyet Lovasi Tamás munkatársunk saját kézzel készített.

A Tettye környéke nem véletlenül emblematikus része Pécsnek, a helyiek és a turisták is szívesen látogatják. A népszerűségnek azonban ára van, sokan másztak fel a sziklákra. Amellett, hogy ez balesetveszélyes, a védettség alatt álló terület élővilágát is károsítja.

– A kilátóteraszt éppen azért hoztuk létre, hogy az erre járók ne menjenek fel a sziklára a jobb kilátás reményében – hangsúlyozta Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere. – Ez a megoldás hosszabb távon jó hatással lesz a környékre. A sétány elején egy táblát is elhelyeztek, amelynek segítségével a Tettye és a Havihegy élővilágáról, látnivalóiról, valamint arról tudhatunk meg többet, hogy miért fontos védeni a területet.

Ahogy Meixner Barna, a BIOKOM NKft. ügyvezető igazgatója fogalmazott, a sétány felújítása talán egyik legfontosabb eleme volt a Pintér János Parkmegújítási Programnak a munka nagysága és a terület központi elhelyezkedése miatt.

– Társaságunk munkatársai a mindennapos városüzemeltetési feladatok mellett újították meg a területet – emelte ki az ügyvezető. – Széles körű együttműködés volt ez, amiben a karbantartási részlegünk, asztalos üzemünk és zöldterület fenntartó részlegünk dolgozói is részt vettek.

A projekt nemcsak a kilátóterasz megépítését foglalta magában. Kicseréltük a Tettyét a Haviheggyel összekötő gyaloghíd fagerendáit, a sétányon a kandelábereket megtisztítottuk, az utcabútorokat és hulladékgyűjtőket felújítottuk, parkosítottunk, a korlátokat meghosszabbítottuk, lefestettük, és egy új információs tábla is helyet kapott a sétány elején.

P. Horváth Tamás önkormányzati képviselő úgy foglalta össze, a sétány jól megmutatja, hogy a parkmegújítási program méltó lett névadójához, Pintér Jánoshoz. Sajgó György képviselő is úgy látja, az arra járó futók és gyalogosok a kilátóteraszon jó helyet találnak majd arra, hogy megpihenjek.

A programnak ezzel még nincs vége, a Puskin téren már nincs sok hátra a munkálatokból, de hamarosan a Malomvölgyi Parkerdő látogatóit is megújult környezet fogadja. – írja a BIOKOM.

Újra drágul az üzemanyag, még sosem volt ilyen drága a benzin

0

Újabb áremelés jön a benzinkutakon, nem is akármilyen. A holtankoljak.hu tájékoztatása alapján 

  • a benzin átlagára bruttó 5 forinttal emelkedik, korábban ilyen még soha nem volt. A 95-ös benzin átlagára 454 forint lesz.
  • A gázolaj is drágul, bruttó 6 forinttal emelkedik az átlagára, ezzel 449 forint lesz.

A Portfolio emlékeztet, hogy legutoljára július 14-én, azaz múlt szerdán változtak az üzemanyagárak idehaza, a benzin literenkénti átlagára 5 forinttal 451 forintra emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal 447 forintra nőtt.

Adatbázisukat több mint húsz éve vezetik, és a legdrágábban, azaz 453,8 forintért 2012. április 20-án tankolhattak az autósok legutóbb. Akkor a gázolaj ára literenként 450,1 forint volt. – írja az index.

Íme az olimpia tíz legszexibb sportolója

Javában zajlanak a nyári olimpiai játékok, és bizony túl a sporteredményeken sokaknak feltűnhet, hogy mennyi csinos sportoló vesz részt a játékokon. Összegyűjtöttük a tíz legszebb olimpikont, Tokióból!

10: Alex Morgan

A világ egyik leghíresebb női labdarúgója, a 32 éves amerikai játékos. Persze nem csak a játéktudása, hanem szépsége miatt is ismerté vált, komoly magazinok címlapjain is pózolt már, többek között a Sports Illustreted a Vogue és az Elle fotósai is készítettek már róla sorozatokat. A mi legnagyobb szerencsénkre.

9: Ivona Dadic

A horvát és bosnyák felmenőkkel rendelkező, ám osztrák színekben versenyző 27 éves atléta sem maradhatott le a listánkról, talán nem véletlenül. A 179 centi magas hétpróbázó már Londonban és Rióban is részt vett a játékokon, ám akkor nem sikerült érmet szereznie. Talán majd idén!

8: Yuliya Levchenko

A lista nyolcadik helyére az ukránok kiváló magasugrója került, a 23 éves, 180 centi magas olimpikonnak ez már a második ötkarikás játéka, Rióban 19. helyen végzett 192 centis ugrással.

7: Stephanie Gilmor

Milyen jó, hogy idén már olimpiai sportág a szörf, ugye? Így rákerülhetett a listánkra a 33 éves ausztrál sportoló is, aki nem mellékesen hétszeres világbajnok.

6: Lucz Dóra

A magyar kajak-kenu sport egyik reménysége, és a világ egyik legszebb sportolója. Még mindig csak 26 éves az Újpest kiválósága, akinek ezúton is kívánunk sok sikert és eredményes szereplést a játékokon!

5: Ana Dabovic

A szerbek világklasszis kosárlabdázója friss Európa bajnokként érkezett meg Tokióba, ugyanis déli szomszédjaink igazi kosárlabda nagyhatalomnak számítanak, férfi és női vonalon egyaránt. Ana Dabovic pedig korunk egyik legjobb játékosa. És talán a listára sem véletlenül került fel a 31 éves klasszis.

4: Kapás Boglárka

Nincs szép sportolókról szóló lista, Kapás Boglárka nélkül. Ez teljességgel elképzelhetetlen lenne. Ismerjük, szeretjük, szurkolunk neki, hogy minél fényesebb éremmel térjen haza Japánból, a kiváló úszónk.

3: Yuliya Efimova

Az orosz csapat úszónője még csak 29 éves, de ez már a negyedik olimpiája, ezüst és bronzérme is van, az arany egyelőre várat magára. Nálunk övé lett a képzeletbeli bronzérem, egyébként korábban a világ legszexibb sportolójának választották meg. Nem érdemtelenül.

2: Rossella Fiamingo

Az olaszok vívója 2016-ban ezüstérmet szerzett Rióban, aminek mi akkor nagyon örültünk: ugyanis az ellenfele Szász Emese volt a döntőben. Idén bronzzal gazdagodott a szicíliai 30 éves sportoló. No meg azzal a ténnyel, hogy nehezen lehet nála szebb sportolót találni az olimpiai faluban.

1: Alicia Schmidt

Nálunk az aranyérmet a németek 22 éves futója szerezte meg, aki egyébként nem érti, miért aggatják rá „a világ legszexisebb sportolója” címet. Mi értjük. Ha ön férfi, alighanem ön is érteni fogja.

Egyelőre nehéz komolyan venni Bodnár Imre indulását

A pécsi elszámoltatás ügyi mindenes ügyvéd, Bodnár Imre is bejelentette, hogy indul az előválasztáson Baranya 01-es körzetében, ott, ahol 2018-ban Mellár Tamás győzni tudott. Mellár mellett egyébként Nemes Balázs is indul, ő a Momentum és a DK támogatását élvezi, míg Mellár mögött az MSZP, Párbeszéd és LMP áll. Bodnár esetében a nagy kérdés, hogy melyik párt adna neki befogadó nyilatkozatot. Ugyanis enélkül nem lehet indulni a választásokon.

Egyedül a Jobbik maradt, aki a körzetben adhat befogadó nyilatkozatot, azonban Bodnár nem tagja a pártnak, leszámítva, hogy most részben egy hajóban eveznek túl sok köze sincs Jakab Péterékhez. Ráadásul a Jobbiknak van helyben erős embere, Fogarasi Gábor személyében, ha mindenképpen szeretnének mandátumot Pécsről, akkor logikusabb lenne a fiatal politikust indítaniuk, szemben az ügyvéddel.

Írásban megkérdeztük Bodnártól, hogy melyik párt fog adni neki befogadó nyilatkozatot, azonban egyelőre még nem kaptunk rá választ.

Hasonló a helyzet Baranya 02-ben is, ahol szintén három jelölt van, azonban csak kettejüknek van befogadó nyilatkozata. Keresztes László Lórántot az LMP, az MSZP és a Párbeszéd, Szakács Lászlót pedig a DK, Momentum és Jobbik támogatja, rajtuk kívül Simon Gábor is indul, mögötte elviekben az MMM áll, azonban egyetlen párt sem jelezte, hogy befogadná őt a frakciójába, így az érvényes szabályok értelmében ő sem indulhat el az előválasztáson.

Ha csak nem találnak maguknak pártot, úgy egyikük sem vehet részt az előválasztáson, amely így mindkét pécsi körzetben két jelölt között dőlhet majd el.

Verekedés volt a magyar-portugál mérkőzésen, bíróság előtt kell felelnie a balhézó férfinak – videó

A gyanú szerint egy férfi a magyar-portugál EB mérkőzés kezdete előtt megütött egy másik szurkolót. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja a bántalmazót.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt, egy 48 éves férfi 2021. június 15-én a XIV. kerület Puskás Arénában megrendezett Európa Bajnokság Magyarország – Portugália válogatott labdarúgó mérkőzésen nézőként vett részt. A meccs kezdete előtt, a lelátón szóváltásba keveredett egy másik férfival. A gyanúsított ököllel kis- és közepes erővel, többször megütötte a másik férfi arcát. A sértett társaságában tartózkodó személyek fellépése miatt a gyanúsított felhagyott cselekményével, a sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

A zuglói nyomozók a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bántalmazást beismerő terheltet a mai napon, gyorsított eljárás keretében, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé állítja.

A cselekményt rögzítő biztonsági kamera felvétele Magyarország Ügyészsége közösségi média felületén megtekinthető.

Robbanás egy vegyipari parkban, be kell zárni az ajtókat és ablakokat

Valami felrobbant és óriási fekete füsttel ég a német Leverkusen városában egy ipari parkban, írja az AP. A Chempark üzemeltetőinek közleménye szerint legalább 16 dolgozó sérült meg, négyen súlyosan. Öt embert még mindig keresnek.

A német katasztrófavédelem szerint a veszély extrém magas mértékű, a hatóság arra kérte a lakosokat, hogy zárják be az ajtókat és ablakokat, és maradjanak otthon. A robbanás oka egyelőre ismeretlen. A helyi sajtó szerint valami a park szemétégetőjénél robbanhatott fel, de a park szóvivője szerint nem tudni a pontos okot.

A Kölner Stadt-Anzeiger nevű helyi újság írja azt, hogy a környező autópályákat lezárta a rendőrség. A fekete füst északnyugat felé halad, Burscheid és Leichlingen települések irányába. A Chempark a Rajna partján található, nagyjából 20 kilométerre Kölntől. Leverkusenben található többek között Németország egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a Bayer.

Telex.hu / Borsod24