Kezdőlap Blog Oldal 2507

Ismét áldozatokat követelt a vírus

5 millió 704 ezer a beoltott, 82 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában arra kért mindenkit, hogy győzzön meg még egy embert az oltásra, és akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval. A kormány szeptembertől újabb nagy oltás melletti kampányt indít.

A beoltottak száma 5 703 883 fő, közülük 5 503 365 fő már a második oltását is megkapta. 82 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 203 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 054 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 772 241 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8908 főre csökkent. 81 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. Az iskola közeledtével felhívjuk a szülők figyelemét, hogy augusztus 25-ig jelezhetik az iskoláknak, hogy kérik, vagy nem kérik a 12 éven felüli gyermekük oltását, emellett továbbra is lehet a még beoltatlan gyermeket automatikusan regisztrálni oltásra az interneten és számukra is nyitva az időpontfoglaló. Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az https://www.eeszt.gov.hu/oldalvalaszto.jsp honlapon lehet időpontot foglalni. Már 200 ezren a harmadik oltást is felvették.

Az iskolakezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget lesz a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni. A szülőnek legkésőbb augusztus 25-ig kell visszajelezni az iskolának, hogy kéri, vagy nem kéri  az oltást a gyermekének. Az internetes regisztráció és időpontfoglalás továbbra is nyitott, ez a legegyszerűbb módja a gyermek beoltásának. Az oltás Pfizer-vakcinával fog történni az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/az-iskolakezdesre-az-iskolakban-lesz-oltasi-akcio12

Dr. Visegrády Antal megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést

0

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült Dr. Visegrády Antal András jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ÁJK professor emeritusa. 

Prof. Dr. Dr. h. c. Visegrády Antal egyetemi tanárt, a Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék professzorának a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkáját, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életművét ismerték el a neves kitüntetéssel.

Szívből gratulálunk! Munkájához további sok sikert kívánunk!

Az MTI fotóján a díjazott felesége, Visegrády Antalné átveszi Dr. Visegrády Antal András jogásznak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusának odaítélt  Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől az Országház kupolacsarnokában 2021. augusztus 20-án. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j). A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át.

Visegrády Antal 1950. március 17-én született Pécsett. A nemzetközileg is komoly elismerésnek örvendő jogfilozófus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora. 1968-ban érettségizett, majd a PTE ÁJK-n, szerzett diplomát 1973-ban. Végzés után 2 évig a Pécsi Járásbíróságon fogalmazóként dolgozott. A Pécsi Tudományegyetemre Dr. Szotáczki Mihály professor meghívására került, ahol 1975-től tanársegédi, 1978-tól adjunktusi, 1985-től docensi, majd 1995-től egyetemi tanári kinevezést kapott. 1996-tól átvette a Jog- és Állambölcseleti Tanszék vezetését is. Az 1990-1991-es tanévben általános és külügyi, majd 2013-tól továbbképzési és nemzetközi kapcsolati dékánhelyettessé nevezték ki. 2016-tól pedig az Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának vezetője. Kezdetben a „Bevezetés az állam- és jogtudományokba” (később „Jogi alaptan”), majd az „Állam-és Jogelmélet” (később „Jog- és Állambölcselet”) c. tárgyat oktatta és oktatja mind a nappali, mind a levelező tagozaton. Szemináriumot hirdetett, illetve hirdet, többek között a muzulmán jogból, a magyar jog- és állambölcselet történetéről, az EU jog- és állambölcseleti problémáiról, a világ nagy jogrendszereiről. Folyamatosan vezet angol nyelvű szemináriumokat is külföldi hallgatók részvételével. A rendszerváltás óta hazánkban mindmáig ő az egyetlen Jog-és Állambölcselet tankönyv szerzője, mely 3 kiadást is megélt.

Tudományos kutatómunkáját a bírói jogalkotás problematikájának újszerű feldolgozásával kezdte, ebből is szerezte meg kandidátusi fokozatát az MTA-n 1984-ben. Érdeme, hogy elsőként ő mutatta be a magyar jogirodalomban a modern és posztmodern angolszász jogbölcseleti irányzatokat. Ezzel párhuzamosan tudományos érdeklődése a joghatékonyság problematikájára is irányult, melynek eredményeként 1997-ben monográfiát is megjelentetett. 1994-ben ebből a témakörből habilitált, majd 1999-ben elnyerte az „MTA doktora” tudományos fokozatot. Kutatásokat folytatott és folytat a jogi kultúrák, a kelet-közép-európai rendszerváltások, a lakosság jogtudata, a bírói etika, az európai jogi gondolkodás és jogfejlődés irányai, valamint az európai integráció és a globalizáció témákban. 8 nyelven publikált tudományos munkáinak száma 200, ebből 20 monográfia, szakkönyv, illetve jegyzet. „A jogi kultúra – A jogalkotás jogbölcseleti kérdései – A jogfejlesztés” címmel 1993-tól PhD alprogramot vezet, melynek keretében 25 hallgatóból eddig 6 fő sikeresen védte meg értekezését. A hazai és külföldi jogbölcseleti konferenciák állandó résztvevője. Vendégprofesszorként, illetve vendégkutatóként dolgozott és dolgozik Amerikában, Ausztráliában, a Távol-Keleten és Európa számos országában.

Dr. Visegrády Antal a jogelmélet és az összehasonlító jog nemzetközileg elismert tudósa.

Forrás: univpecs.com, wikipedia.org, mti.hu

Fotó: MTI/Soós Lajos, ajk.pte.hu

Csönd honol a Fudan Egyetem budapesti kampusza körül

A parlament nyári szünet előtti utolsó parlamenti napján, június 15-én az Országgyűlés elfogadta azt az előkészítő törvénycsomagot, amely a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti kampuszát megvalósító projektet hivatott egyenesbe állítani.

Az azóta eltelt hónapokban azonban egy kapavágás sem történt a tervezett kínai egyetem helyszínén, a budapesti Diákváros területén. Összegez a hvg.hu a soron következő Fudan Egyetem ügyét követő sorozatának legfrissebb cikkében.

A magyar kormány már 2018-ban elkötelezte magát egy államközi szerződést aláírásával a Fudan-ügy mellett, de a megvalósításra idén hangolódtak rá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021 februári kormányülésen terjesztette elő a konkrét elképzeléseket, terveket, a projekt megvalósításához szükséges előkészítés lépéseit, a beruházás ütemezését. Az ITM az egetem megvalósítása kapcsán 450 milliárd forintos építési költséggel kalkulált. A februári tervek szerint 2023 szeptemberében kezdődne meg az oktatás a Fudan Egyetem budapesti kampuszán.

Az idei nyarat azonban úgy tűnik, hogy nem igazán használták ki az építkezés megkezdéséhez

„Ennek aligha az az oka, hogy a kormány a Fudan Egyetem tervezett kampusza körül tavasszal kirobbant botrány hatására azt ígérte, hogy valamikor 2023-ban még akár népszavazást is tarthatnak majd a beruházásról, és addig nem kötelezi el magát végleg a beruházás mellett, mert ezt az ígéret előtt, sőt azóta is többször megtette.”

– olvasható a hvg.hu írásában.

A tavasszal kirobban botrányok részét képezte az a június elején “Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre” jelszóval meghirdetett és tízezres tömeget vonzó fővárosi tüntetés, amely a tervezett beruházás megvalósítása ellen tüntetett. A tüntetések és a társadalmi ellenállás hatására felmérésekbet végeztek, amelyekből az is kiderült, hogy  az is kiderült, hogy az előkészítés formájában a beruházást a kormánypárti szavazók egy jelentős része is ellenzi.

A széleskörben megnyilvánuló állampolgári és társadalmi elutasítás ellenére a kormány javaslatára június 15-én az Országgyűlés mégis elfogadta a törvényjavaslatot a Fundan Egyetem megvalósításáról. Ez a törvény pedig leírja, hogy létrehozható az egyetemet fenntartó alapítvány, amelynek jár az ingyen állami ingatlan. A kormány időközben tudatta a hazai polgárokkal, hogy előreláthatóan 2023-ban lehet népszavazás a Fudanról, valamint olyan ígéretet tett, hogy még 2022 vége előtt beszámolnak arról, hogy hol tartanak az előkészítési munkálatok és a hozzá kapcsolódó költségek.

Tehát egyenlőre itt tart a Fudan Egyetem budapesti kampuszának ügye. A hvg.hu megkereste a hivatalosan cégként bejegyzett Fudan Magyarország Kft-t, a hivatalos e-mail-címén. A Niu Shan ügyvezető igazgatónak eljuttatott kérdéseikre azonban 50 nap elmúltával sem kaptak semmiféle választ.

Vagyis figyelhetjük az év végére ígért tájékoztató beszámolót, amelyen előreláthatóan szó lesz a 2023-ra ígért népszavazásról a Fudan Egyetem megvalósítása ügyében.

Fotó: a wikimedia.org fotóján a Fudan Egyetem sanghaji kampusza

Legyen környezetbarát az iskolakezdés

0

A szülők nyár végi problémái a szeptemberi iskolakezdéssel csak fokozódnak. Van aki új kihívás elé néz, és van aki rutinosan kezdi a tanévet.

Mostanra már mindenkinek kezében van a hosszú lista a beszerzendő iskolai eszközökről,  füzetek, ceruzák, vonalzó, radír és sorolhatjuk még, de mind emlékszünk még a mi időnkből arra a sok apróságra, ami egy elsősnek kell.

Természetesen az iskolakezdésnél is törekedhetünk arra, hogy a leginkább környezetbarát terméket vásároljuk. Kezdjünk hát kutakodni a lehetséges változatok között.

Napjaink trendje az újra hasznosítás. Ebben a kérdésben a legjobb megoldás lehet az, ha nagytesótól, unokatesótol, barátok gyerekeitől, vagy egyszerűen csak a különböző internetes oldalak segítségével használt, de jó minőségű iskolatáskát igyekszünk beszerezni.

Első osztályos gyermekek életében fontos lehet az új iskolatáska beszerzése, hiszen a kisiskolások számára igazi nagy nap a szeptember 1. Napjainkban már nagy választékban kínálják a kereskedők a különböző újrahasznosított anyagok felhasználásával készült táskák sokaságát.

Aki csak teheti kerülje a PVC-t tartalmazó iskolatáska beszerzését. Ugyanez vonatkozik a hegyezőre, radírra és tolltartóra, mert azok nehézfémet, lágyítót és stabilizátorokat tartalmaznak, ezek a gyártás során jelentősen szennyezik a környezetet, ráadásul májkárosító dioxinokat is tartalmaznak.

A ceruza beszerzésénél figyeljünk arra, hogy a kisgyermekünk írószere lehetőleg FSC fából legyen, ez a jelzés azt jelenti, hogy külön erre a célra telepítettek fákat, és a ceruza gyártásához nem kell a meglévő erdőket irtani. Legjobb a teljesen natúr külsejű, vagy a környezetbarát matt lakkozású darabokat választani, mert nem csak környezetbarátok, de óvják a gyermek egészségét is.

A vásárlásnál figyelhetünk még arra, hogy lehetőleg részesítsük előnyben a magyar árut, vagy legalább az európait. A hosszadalmas szállítással is szennyeződik a környezetünk, ráadásul a legkevésbé környezetbarát termékek a távol-keletről importált termékek közül kerülnek ki. Nem csak azért mert rengeteget kell utaztatniuk, míg elérnek hozzánk.

A tanszerek mellett az iskolatáska elmaradhatatlan kelléke az uzsonnás táska. Napjainkban már nagy választékban, különböző méretekben megtalálható a boltokban a környezetbarát változata. A környezetbarát, újrahasználható uzsonnás táska, vagy csomagolási alternatíva nem csak a gyerekeknek ajánlott a nejlon zacskó, vagy az alufólia kiváltására. Legtöbb változatuk könnyen tisztítható, mosógépben mosható, a belseje impregnált speciális anyag, a külseje pedig vastag vászon, tépőzárral záródik. Felnőtteknek is ajánlott tízórai csomagolásához.

Szebbnél szebb tornazsákok és tolltartók vásárolhatók az internetes áruházakban újrahasznosított anyagok felhasználásával. Ebben a kérdésben érdemes felkeresni a helyi piacokat, ahol szintén nagyon nagy választékban kínálják a kézműves termékeket a készítők.

Vagyis újra visszatértünk a helyben készített termékek beszerzésére, hiszen ezzel nem csak a környezetünket óvjuk, védjük, de támogatjuk a helyi alkotókat is. Mindezek mellett gyermekünkkel megismertetjük, és az életében mindennapossá tesszük a természet, és a környezetének védelmét.

Fotónkon a Baranya megyében található Szabom-varrd Műhely terméke látható.

Röszke mindkét irányba nyitva

A Röszke II. közúti határátkelőhely ma reggel 7 órától mindkét irányba használható!

A police.hu oldalon ma hajnali 5 órakor tették nyilvánossá, hogy a közúti határátkelőhelyet az utazók korlátozás nélkül használhatják, mind a kilépő, mind a belépő forgalmi sávokon.

A közúti határátkelőhelyen 2021. augusztus 21-én 14 órától bevezetett kiléptetési korlátozás megszűnt. A határátkelőt az utazók 2021. augusztus 24-én 7 órától használhatják.

Forrás: police.hu

Ahogy megérkezett, máris balesetet okozott az eső

0

Tegnap a késő délutáni órákban két gépkocsi ütközött össze Pécsett a Makay István út és az Állomás utca kereszteződésében. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Az elmúlt időszakban a kánikula tette próbára a gépjármű vezetők éberségét, úgy tűnik, hogy a hirtelen jött időjárás változáshoz is szoknunk kell még. Ezért óvatosan az utakon, mert mindenkit épségben várnak haza a mai napon is.

Forrás: Baranya megyei Balesetek Bamosz Kft.

Forrás: Baranya megyei Balesetek Bamosz Kft.

Kábító pisztoly, kés és légpuska is volt a tarsolyában

0

A rendőrök elfogták a férfit, aki fenyegette és bántalmazta a feleségét Keszüben.

A rendőrségre 2021. augusztus 21-én 15 óra 20 perckor arról érkezett bejelentés, hogy Keszüben, a Petőfi utcában valaki légpuskával lövöldözik az utca felé.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy férfi nem sokkal előtte a házban és az udvaron bántalmazni akarta a feleségét. A vita hevében először egy állatkábító pisztollyal fenyegette az asszonyt, majd a nő után dobott mindent, ami a keze ügyébe került. Csészékkel, bögrékkel, üvegekkel és késsel is megpróbálta megdobni a nőt. Ezután egy légpuskát vett magához, és többször a feleségre lőtt, azonban nem találta el.

A rendőrök a 49 éves helyi férfit a helyszínen elfogták, majd előállították a kapitányságra, ahol augusztus 22-én kihallgatták gyanúsítottként.

Ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

A felhők mögül előbukkan majd a nap

0

Ma kezdetben felhős időnk lesz, majd fokozatosan felszakadozik a felhőzet és kisüt a  nap, de csak kis időre lesz zavartalan, délután erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő! 

Az északnyugati szél estig mérsékelt lesz, majd megélénkül! A hőmérséklet maximuma 22-24 fok között alakul! 

Mindenkinek szép napot kívánunk! – a BaHír és a Meteo Mecsek

Két vetélés után született meg Gulácsi Péter második fia

0

Instagram oldalán jelentette be Gulácsi Péter, a magyar válogatott és a Lipcse kapusa, hogy megszületett második gyermeke, Vince. A kapus felesége, Dia a saját oldalán azt is elárulta, hogy a kisfiú fogantatását megelőzően kétszer is elvetélt.

A válogatott kapusnak és feleségének Vince a második fia, hiszen van már egy két éves gyermekük, Dominik is. Sok boldogságot kívánunk a családnak!

A Földön élő gyerekek fele van életveszélyben a klímaváltozás miatt

Az ENSZ Gyermekalapja (ismertebb nevén UNICEF) legújabb jelentéséből az derül ki, hogy legalább egymilliárd gyerek van veszélyben a klímaváltozás miatt. A szervezet szerint a Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Nigériában, Guineában és Bissau-Guineában élő fiatalok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a különféle negatív hatások miatt.

A jelentés kitér arra, hogy a világon élő 2,2 milliárd gyerek közel fele él azokban az országokban, amelyet a riport magas kockázatúnak minősített. A klímaváltozás ezekben az országokban fenyegeti a gyerekek egészségét és oktatását is, előbbi esetében a halálos betegségek növelésének veszélyére is felhívják a figyelmet.

A 163 országot tartalmazó listán egyébként 3,2-es klímakockázati indexszel a 134. helyen áll Magyarország. Ebben a mutatóban tehát nem állunk rosszul, még ha a klímaváltozás itt is bőven érinti hatását. Nyilvánvalóan az infrastruktúra jobb Európában és úgy általában a fejlett országokban, ennek megfelelően a legnagyobb kockázatú tíz ország mindegyike afrikai. A Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Nigéria, Guinea, Bissau-Guinea, Szomália, Niger, Dél-Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Angola 8,7 és 7,9 közötti mutatóval szerepelnek a listán. A sort a legkisebb kockázatú országok zárják: Észtország, Finnország, Új-Zéland és Luxemburg 1,7-1,5-ös mutatókkal állnak, Izland pedig kiemelkedik a maga 1-es indexével. Ezek alapján ma az északi szigetországban vannak kitéve a legkevesebb veszélynek a gyermekek a klímaváltozás tekintetében.

A klímakockázati jelentés kitér arra is, hogy a különböző típusú fenyegetések pontosan mennyi gyermeket érintenek, közülük is egymilliárdot érint a légszenyezettség. A lista egyébként elég ijesztő, a Greenfo össze is szedte a fenyegetéseket:

240 millió gyereket fenyegetnek a partmenti áradások,
330 milliót a folyók áradása,
440 milliót a ciklonok,
600 millió gyermek él a fertőző betegségeknek extrém módon kitéve,
815 millió gyerek van kitéve az ólommérgezés közvetlen veszélyének,
820 millió gyereket fenyegetnek a hőhullámok,
920 millió gyereket fenyeget a vízhiány.

Forrás: Greenfo

Kép: Pixabay