Kezdőlap Blog Oldal 2500

Elhunyt Szabados János festőművész

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Szabados János, Munkácsy-díjas festőművész – tudatta az alkotó családja szombaton az MTI-vel.

Szabados János 1937-ben Kaposváron született, ahol hosszú és gazdag művészi pályáját is töltötte. Korai rajzai, vízfestményei a táj, a somogyi dombság változatosságát, a Kecel- és a Róma-hegy Rippl-Rónai révén ismertté vált arcát jelenítették meg.  

Édesapja címfestő műhelyében fogott először ecsetet, majd mesterei mellett, Z. Gács György és Miháltz Pál műtermében vált képzőművésszé.

A múlt század hetvenes éveiben nagy méretű mozaikok készítése közben sokat változott művészi gondolkodása  

„A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is” – vallotta erről.     

Munkái gyakran szerepeltek felesége, Weeber Klára szobrászművész alkotásaival közös tárlaton. Műveit közgyűjtemények és magánygyűjtők őrzik, főbb alkotásai közé tartozik a Kertészeti Egyetem és a nagyatádi kórház mozaikja.

Forrás: mti.hu

Ősszel jön a Hacacáré

Az utóbbi napok előrejelzései folyamatosan arról szólnak, hogy „oltakozzunk” hiszen minden jel szerint túl közel van hozzánk a negyedi hullám, amit csakis a beoltottak úszhatnak meg épp bőrrel. Szentkirályi Alexandra Magyarország kormányának szóvivője most mégis arról beszél a videójában, hogy a magyar kormány augusztus végétől október végéig ingyenes, közel 130 állomásos országos koncertsorozatot szervez. Az ingyenes bulikra és kisebb falunapokra július végén eddig nyolcmilliárd forintot tettek félre. Mondván, hogy „a közösségi élet újraindítását és az összetartozás-érzés erősítését szolgáló könnyűzenei események és rendezvények, koncertek minél nagyobb számban történő megvalósulása, továbbá az előadó-művészeti és rendezvényszektor segítése aktív állami feladatvállalást és támogatást igényel”.

„Az Őszi Hacacáré összehozza Magyarországot! A közösségi élet újraindulásával egy kilenc héten át tartó, ingyenes, közel 130 állomásos országos koncertsorozatot indítunk, amellyel az összetartozást ünnepelhetjük. Az elmúlt másfél évben elmaradtak a koncertek, a hagyományos fesztiválok, a kis közösségek tradicionális eseményei, a búcsúk, falunapok is. Ez a programsorozat lehetőséget ad arra, hogy pótoljunk egy keveset abból, ami a koronavírus járvány miatt elmaradt.” – olvasható a videót bevezető sorokban, a kormányszóvivő Facebook oldalán.

Moszkvát hozza el ma este Pécsre

0

Moszkvai melódiák címmel Székely László előadó dalestjére kerül sor 2021. augusztus 28-án 18 órai kezdettel Pécsett a Civil Közösségek Házának Konferenciatermében.

Székely László műsorában ezúttal sanzonok, slágerek, kuplék szerepelnek.

Székely László, költő-műfordító, Kazinczy-érmes előadóművész 2018 óta fordítja Alakszej Fatyjanov verseit és dalait. A száz éve született orosz költő filmdalaiból, szerelemből, népzenei ihletettségből merített, fülbemászó melódiáiból gyakran tart a pécsi költő-műfordító, előadóművész zenés esteket.

Műsora a mai estén a kortárs moszkvai énekesnő, Natalja Csernih repertoárjával egészült ki: mai sanzon, jazz, blues, adja az előadásra kerülő slágereinek alapját. Gazdag érzelemvilágú, tartalmas szövegek és friss dallamok irányítják az igényes válogatást.

Mindezt az est előadója a saját, oroszországi élményeinek, emlékeinek ihlette kupléival, verseivel teszi teljessé, és ölelik körbe.

Székely László, költő Pécsett született. Bölcsész, korábban könyvkiadó, majd az MTA munkatársa. Számos szállal kötődik a történelmi Magyarországhoz, ez nemzetegyesítő, verses kultúrmissziójának eredete. Rendszeresen tart előadásokat, műsoros esteket saját verseiből határokon innen és túl.

Lírájában következetesen alkalmaz klasszikus versformákat, archaizmusokat, nyelvtörőket, szójátékokat, alliterációkat, változatos ritmusokat, rímképleteket. A Kárpát körút kötetének címében megjelenő 777-es szám földrajzi nevekre utal, melyek különböző mondatrészekké alakulva színesítik formavilágát. A könyvvel azonos címmel szerkesztett műsorát közel száz alkalommal adta elő a történelmi Magyarország területén templomokban, közművelődési intézményekben.

Külföldi utazásai számos, főleg orosz témájú versét és dalát ihlették. Írt többek közt Puskin párbajáról, rímekkel zanzásította Gogol Köpönyegét, Bulgakov A Mester és Margaritáját. Alekszej Fatyjanov verseinek és dalainak ő az első magyar műfordítója és előadója. Dalszövegeit gyakran alteregója, Pityeri Vászka nevében írja, zeneszerzője Fogarasy Attila, akivel bor- és gyermekdalokat is szerez.

2019 júliusában részt vett Oroszországban az Alekszej Fatyjanov születésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségeken, ahol első magyar műfordítójaként a költő dalait és verseit adta elő magyar nyelven több helyszínen, élő tv-adásban is.

Az interneten Csapszéky Csöpi álnéven limerickeket publikált, e kötött versformát azóta gyakran alkalmazza az eredetitől eltérő témák feldolgozására.

Forrás: wikipedia.org

Ma este Rúzsa Magdi koncertezik Szaporcán

0

Harminckét helyszín, száz program – Rúzsa Magdi Szaporcán koncertezik

Az újraindulás jegyében több újdonsággal, országos kovácstalálkozóval, roma folklór udvarral, 32 helyszínen 100 összművészeti programmal Baranya megye négy falujában, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben rendezik meg az ormánsági VI. Bőköz Fesztivált 2021. augusztus 26. és 29. között.

Kémesen az Ormánság nagyszínpadon szerepel a Tóth Vera Quartet, Kollman Gábor Quintetje Gájer Bálinttal, Szarka Gyula, a Mystery Gang, a francia musicalsztár, Stéphanie Schlesser és zenekara, a Grappa Jazz, a Flört zenkekar, a Fajkusz Banda, a Pendelyes Táncegyüttes és a Varga Gábor Jazz Trió. A gyerekeket, családokat Boka Gábor produkciója várja.

A szaporcai Hétöles-tó színpadon fesztiváltörténeti eseményként a szombati főnapon az ország egyik legnépszerűbb előadója, Rúzsa Magdolna koncertezik. Előző este pénteken Vastag Tamás My Way című műsorával érkezik a Stúdió 11 Ensemble együttessel és vendégeikkel. Ugyen ezen a helyszínen fellép a Cinema Sense Trió, valamint a kökényi horvát nemzetiségi táncegyüttes.  

Tésenfán Pál Zsolti kultúrkertjében Horányi Juli és triója lép fel. Kósa Zsolt estjével Máté Péter előtt tiszteleg majd. Rudán Joe, a magyar rocklegenda akusztikus műsorral jön a fesztiválra. Szintén ezen a helyszínen látható mások mellett a Ziránó Bábszínház és a Belvárosi Betyárok csapata.

Drávacsehiben a Levendulaszárító színpadon a Harka Táncegyüttes tart műsort. Zenél a Hellokids, a HayDm Street és Tenkes zenekar. A musicalműfaj kedvelőinek Kisfaludy Zsófia és Domoszlai Sándor színművészek énekelnek népszerű slágereket. 

Színházi előadásként érkezik a fesztivál falvaiba a Kövek című tanjáték Molnár Anikó és Papp Attila előadásában, és ugyancsak az ő tolmácsolásokban látható a Silentio transeo, a XX. század elhallgatott irodalma pódiumest. A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és Forrás Színház koprodukciójában többek között olyan szerzők műveiből hallhatnak részleteket, mint Hamvas Béla, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Fekete István, Sinka István, Szabó Dezső, Wass Albert, Utassy József. A 35 éves jubileumát ünneplő Forrás Színház e jeles alkalomra díszelőadásként Katona Imre, A zuhanás második pillanata című előadást készítette el, amit a fesztiválon is bemutatnak.

A fesztivál alatt számtalan program várja négy településen az érdeklődőket.  Könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, kirakodóvásár, lovasbemutató, helyi érték- és mesterségtárlat, templomi koncert szerepel az esemény gazdag kínálatában. Mindemellett természetesen a helyi gasztronómiai kínálattal is találkozhatnak a nézők.

A rendezvénysorozat minden korosztálynak kínál programokat a legkisebbektől a legnagyobbakig, felnőtteknek, családoknak a műfaji sokszínűség, a minőség és az igényesség jegyében, hogy az Ormánságnak ebben a térségében is tovább tudják őrizni a magyar kulturális értékeket, hagyományokat.

Az Andrásfalvy Bertalan Mintaprogram országos kulturális, közművelődési, turisztikai térségfejlesztő részeként az ingyenes rendezvénynek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna–Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt. Az irodalom, a zene, a színház, az alkotó- és képzőművészet, a hagyományőrzés, folklór területén koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, bemutatókkal, színes programokkal várják a nézőket.

Forrás: programturizmus.hu

Fotó: bokoz.hu

Árokpartra futott egy busz és az oldalára dőlt

Az árokba futott és az oldalára dőlt egy cseh autóbusz Lenti közelében a szombatra virradó éjjel, hárman kisebb sérüléseket szenvedtek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI kérdésére közölte: a Csesztreg felé vezető 7416-os úton történt a baleset. A cseh autóbusz ütközés nélkül, egyelőre ismeretlen okból futott az árokba, ahol az oldalára dőlt.

Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: „a 45 fokban megdőlt járműből a huszonhét utas és a két sofőr a lenti tűzoltók segítségével, a tető- és oldalablakokon keresztül tudott kiszállni.”

A zaol.hu információi szerint a buszon hárman kisebb sérüléseket szenvedtek, őket a mentők a helyszínen ellátták. A járműben utazókat éjszakára Lentiben, az egyik általános iskolában helyezték el átmenetileg.

Az MTI információja szerint a cseh busz Horvátországba tartott, amikor a baleset történt; az utasokat reggelig több másik autóbuszra szállították át, és így folytatni tudták útjukat.

Forrás: mti.hu

Fotó: baleset-info.hu

Holttestet találtak a Tiszában, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon tette közzé, hogy a lakosság az elhunyt azonosításában kéri a lakosság segítségét.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság a 15020/169/7/2021. számon közigazgatási hatósági eljárást folytat egy ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. július 2-án 10 óra körül állampolgári bejelentés alapján Tiszabecsnél, a Tisza folyóban, egy ismeretlen személyazonosságú női holttestet találtak. Az elhunytnál azonosítására alkalmas iratok nem voltak.

Az elhunyt nő 60 év körüli, 152 cm magas, telt testalkatú, barna hajú, fülében a képen látható fülbevalót viselte. Bal szemöldöke fölött egy korábbi gyógyult  sérülés található.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a leírás alapján segíteni tud az elhunyt azonosításában, az jelentkezzen személyesen  a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-42-524-600-as telefonszámot, illetve a 112-es központi segélyhívószámot. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Átszerelt rendszámmal, eltiltás hatálya alatt közlekedtek

0

A pécsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki anyát és fiát.

A rendőrök 2021. augusztus 27-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Légszeszgyár utcában vontak intézkedés alá egy személygépkocsit, illetve annak vezetőjét és utasát. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a járműre egy másik autó rendszámát szerelték fel. Kiderült az is, hogy a gépkocsit vezető 18 éves fiatalt a hatóság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. A gépjárművezető 35 éves édesanyja utasként tartózkodott az autóban, holott tudomása volt arról, hogy a fia eltiltás hatálya alatt áll.

A rendőrök kihallgatták őket gyanúsítottként, mindkettőjük ellen egyedi azonosító jellel visszaélés, a fiatal sofőr ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt, a nő ellen pedig járművezetés tiltott átengedése miatt is nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay.com

Mindennapi kenyerünk

0

Beérett a búza, learatták, túl vagyunk az új kenyér ünnepén, de miért is szertejük oly nagyon ezt az alapélelmiszerünket? Miközben az utóbbi években egyre többféle, egymásnak akár ellentmondó vélemények is terjengnek róla. Együk, vagy ne együk? Teljes kiőrlésűt, vagy fehéret, esetleg kovászosat?

A nyugati világban a kenyér a jólét szimbóluma, miközben kulturális ügy, és az identitásunk része. A kenyérhez rengeteg szólás és közmondás, vallási rituálé tartozik. Ha kenyerünk van, akkor már van mit a tejbe aprítanunk. Igaz ugyan, ha kenyéren és vízen kell élnünk, akkor ugyan szegények vagyunk, de mégsem halunk éhen. A nyugati világban elképzelhetetlen az élet kenyér nélkül.

Nagyanyáink konyhájában nem sorakozott a polcon olyan sokféle kenyér, mint napjainkban. Abban a korban teljes értékű ételeket készítettek, a liszt is teljes kiőrlésű volt, tartalmazta a csírát, a héjat. A fokozott igény miatt a malomipar rohamos fejlődésnek indult, így aztán a liszt egyre finomabb szemcséjű lett, ami nem tartalmaz héjat, csírát. Ezzel el is jutottunk a fehér kenyérhez, napjaink legnagyobb mennyiségben fogyasztott kenyérféléjéhez.

Miért is érdemes visszatérni a teljes kiőrlésű kenyérhez?

A teljes kiőrlésű, magvakkal dúsított, magas rozsliszttartalmú kenyérféleségnek magasabb a élelmi rosttartalma. Több vitamint, főként B1-, B2- és B6-vitamint tartalmaz. Az ásványi anyagok közül megtalálható benne a szelén, a cink, a magnézium és a kálium.

A magas rosttartalmú kenyerek fogyasztásakor, fontos, hogy figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre! A vízben oldódó rostok úgy fejtik ki jótékony hatásukat, hogy elősegítik a vastagbél megfelelő működését.

10 okot is fel tudunk sorolni, hogy miért térjünk át a teljes kiőrlésű kenyér fogyasztására:

1. Gazdag rosttartalmú, ezért időre van szüksége ahhoz, hogy megemésztődjön, így tovább tart a telítettség érzet, ezzel csökkenthető a kalóriabevitel és stimulálható a fogyás. A rost jótékony hatásai közé tartozik a vércukorszint- és a rossz koleszterin (LDL) szint szabályozása, valamint a végbélrák kockázatának csökkentése.

2. Emésztést serkentő, mert a rostok ugyanis szabályozzák a bélmozgásokat. A teljes kiőrlésű termékekben található tejsav serkenti a jó baktériumok növekedését a belekben. Ezek a baktériumok javítják az emésztést, erősítik az immunrendszert.

3. Koleszterint csökkentő, mert a teljes kiőrlésű gabonafélék megakadályozzák, hogy a szervezet felszívja a rossz koleszterint. Csökkentik a triglicerid szintet, a szívbetegségek kialakulását.

4. Vérnyomás csökkentő, mert a teljes kiőrlésű kenyér fogyasztásával lényegesen csökkenthető a rossz koleszterin bevitel, vele az inzulinszint, és a vérnyomás.

5. Testsúly szabályozó, mert serkenti az emésztést és fogyasztása csökkenti az éhségérzetet.

6. Zsír elosztó, mert a teljes kiőrlésű gabonák segítenek csökkenteni a testzsír mennyiségét és egészségesebben eloszlatják a zsírt az testen belül. Fogyasztásával csökkenthető a hason lévő zsír vagy „középponti elhízás” kockázata, amely növeli az olyan különböző egészségügyi problémák kialakulását.

7. Teltségérzetet okoz, mert magas rosttartalmuknak köszönhetően sokáig teltségérzetet okoznak a gyomorban. A teljes kiőrlésű gabonák emésztése hosszabb ideig tart, így a jóllakottság érzése is tovább kitart. Gans szerint a teljes kiőrlésű kenyér szabályozza az evés mennyiségét.

8. Vércukor szabályzó, mert a teljes kiőrlésű gabonák szabályozzák a vércukor szintünket. Ezáltal csökkentik a kettes típusú cukorbetegség és számos más ehhez köthető probléma kialakulását.

9. B-vitaminokban gazdag, mert a teljes kiőrlésű gabonafélék tele vannak  B-vitaminnal, ide értjük a tiamint, niacint, és riboflavint, amelyek rendkívül hatékonyan serkentik az anyagcserét. A B-vitamin egy fajtája a folsav, ami segít a vörös vérsejtek termelésében, ezek pedig létfontosságúak a babák számára, mert többek között megelőzik a születési rendellenességek kialakulását. Elsősorban B1-, B2- és B6-vitamint tartalmaznak.

10. Ásványi anyagokat tartalmaz, mert a szervezetnek szüksége van a kenyérben található vasra, ami létfontosságú a szervezet oxigénszállításában, ezáltal megakadályozza a vérszegénység kialakulását. A benne található magnézium, fontos a csontok felépítésében. A cink, szükséges az immunrendszer hatékonyságának és erősségének megőrzéséhez. A kálium alapvető szerepet játszik az idegszövet és az izomszövet sejtjeinek megfelelő működésének biztosításában, de szükség van rá a vércukorszint szabályozásában, anyagcseréjében, szorosan kötődik a szervezet vízforgalmának szabályozásához, és kálium szükséges a gyomorsav termelődéséhez, és számos enzim normális működéséhez is.

Új kutatási eredmények a mohácsi csata körülményeiről

0

Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget – vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.

A PTE történeti földrajz professzora a – mások mellett a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett – Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken, Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzó, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.   

Elmondta: „kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek – a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén – valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori Pál akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét „mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét” – tette hozzá.

Pap Norbert kiemelte, úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori Pál megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti „csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.

 „A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, a török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be” – véli a kutatócsoport.

Pap Norbert szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. „Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta.  

A kutató összegzése alapján Tomori Pál haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.

Pap Norbert szerint időszerű lenne az eltelt csaknem 500 év után rehabilitálni Tomori Pált és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.

A kutató rámutatott: „az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést, a csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok, vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren”.

A konferencián Hargitai János (KDNP), a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos beszédében kiemelte: mohácsi csata közelgő 500. évfordulója összetett jelentéssel bír. „Egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve” – hívta fel a figyelmet.

„Az erre való felkészülés szerves részét képezi az 1526-os csata részleteinek régészeti és történettudományi kutatása és a péntekihez hasonló szakmai rendezvények” – tette hozzá.

„A miniszteri biztos szerint az évforduló méltó megemlékezését segíti, hogy mind a helyiek, mind a tudományos élet szereplői, mind a kormányzat elkötelezett iránta, ez a korábbi jubileumok idején nem mindig volt így” – mondta.

Felföldi László pécsi megyés püspök emlékeztetett arra, hogy csaknem 500 éve Mohácson hét főpap adta életét a hazáért. Meglátása szerint a jeles évfordulón nekik is meg kell adni a méltó végtisztességet, hiszen cselekedetükkel tiszteletet érdemelnek az utókortól.

 Szerinte Mohács nemcsak a veszteség, hanem a talpra állás és a győzelem jelentését is magában hordozza – utalt a keresztény haderők diadalával és a törökök súlyos vereségével végződő 1687-es második mohácsi csatára.

Csiszolatlan gyémántnak nevezte az 500. évforduló kapcsán Mohácsot, „amelynek minden parányi oldalát közösen csiszoljuk” a következő években.

 Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója előadásában utal rá: „az elmúlt fél évezredben a csata emlékezete több változáson is keresztülment, a következő évforduló is magában hordozza mindezt.”

Szerinte 2026-ig több jelentős tudományos munka is készülhet a kormányzat támogatásával, ezek egy része már el is indult. „Így például össze lehet állítani a csata jelentősebb magyar résztvevőinek életrajzát, és összefoglalás, repertórium is készülhet a csatáról szóló közép-európai szakirodalom alapján” – mutatott rá.

Hóvári János történész, turkológus, korábbi nagykövet arról tartott előadást, hogy miként alakult a csatatereken az emlékezeti építmények emelésével kapcsolatos hagyomány Európában, ennek gyökerei a napóleoni háborúkra nyúlnak vissza. Azt mondta, Mohácson – vélhetően a vesztes ütközet miatt – egyelőre az itt összefogó közép-európai népek emlékezetét nem hordozza a nyugat-európaiakhoz hasonló építmény.

A pécsi konferencia további részében még mintegy húsz tudományos igényű előadás hangzott el egyebek mellett a katonai emlékezet és a csatatérkutatások témakörében.

Forrás: mti.hu

Nyáresti hangulatok – Kozármislenyben

0

2021. augusztus 29-én, vasárnap 18 órakor a térzenét hallgathatnak a zenekedvelő kozármislenyiek, ahol is a Kozármislenyi Fúvószenekar közreműködésével élvezhetik az augusztus végi nyáresti hangulatot a Kozármislenyi Művelődési Központ szomszédságában található tó partján.

Az esemény házigazdája, a Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzat minden érdeklődőt szeretettel vár a programra, amelynek látogatása természetesen ingyenes.

A Kozármislenyi Fúvószenekar 1998-ban alakult 18 fővel. A muzsikusok többsége már alakuláskor is rendszeresen játszott valamelyik pécsi fúvószenekarban. A huszonhárom éve alakult együttesnek a tagjai többségében ma is kozármislenyi lakosok. A zenekar vezetője Mátyás Tibor, a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola rézfúvós tanára, fúvószenekari karnagy.

A zenekar repertoárjában megtalálhatóak klasszikus átiratok, elsősorban barokk művek és egyházi zenék, valamint igényes könnyűzenei átiratok is. 

A Kozármislenyi Fúvószenekart elsősorban a kozármislenyi kulturális és társadalmi rendezvényeken hallhatja a közönség. Rendszeres fellépői a majálisoknak, városnapoknak, állami ünnepeinknek.

A zenekar életében az egyik legjelentősebbnek mondható a 2002 óta rendszeresen, minden évben megrendezésre kerülő András-napi jótékonysági hangverseny, melyet évente a Kozármislenyi Református Templom javára ajánlanak fel.

Amennyiben felkérés érkezik a zenekarban, akkor természetesen közreműködnek a környező települések ünnepein is, de határainkon túl is megszólaltatják hangszereiket. 2001-ben például a Református Egyház küldöttségének tagjaiként Svájcban léptek fel. 2004 májusában Horvátországban vendégszerepeltek. Szintén ugyanennek az évnek a nyarán a németországi Irhove városában megtartott hagyományos fesztiválon képviselték Kozármislenyt, majd ősszel már a Pécsi Református Gimnáziumban adtak nagy sikerrel hangversenyt.

A Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzat minden évben meglepi a város lakóit kulturális projekttel, legyen az koncert, könyvkiadás vagy filmvetítéssel egybekötött ankét. Hagyományosan évente rendszeresen visszatérő rendezvényük a pünkösdi koszorúzás a település világháborús emlékművénél.

2021. nyarának augusztusában a Nyáresti hangulatok programsorozatában a Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával ez immár a második rendezvény. Az előző nyáresti hangulatról augusztus 15-én a Babarci Fúvószenekar gondoskodott. Az est nagyon jó hangulatban zajlott és az elégedett közönség vastapssal jutalmazta a fellépő zenekar tagjainak előadását.