Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget – vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.
A PTE történeti földrajz professzora a – mások mellett a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett – Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken, Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzó, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.
Elmondta: „kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek – a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén – valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori Pál akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét „mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét” – tette hozzá.
Pap Norbert kiemelte, úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori Pál megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti „csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.
„A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, a török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be” – véli a kutatócsoport.
Pap Norbert szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. „Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta.
A kutató összegzése alapján Tomori Pál haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.
Pap Norbert szerint időszerű lenne az eltelt csaknem 500 év után rehabilitálni Tomori Pált és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.
A kutató rámutatott: „az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést, a csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok, vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren”.
A konferencián Hargitai János (KDNP), a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos beszédében kiemelte: mohácsi csata közelgő 500. évfordulója összetett jelentéssel bír. „Egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve” – hívta fel a figyelmet.
„Az erre való felkészülés szerves részét képezi az 1526-os csata részleteinek régészeti és történettudományi kutatása és a péntekihez hasonló szakmai rendezvények” – tette hozzá.
„A miniszteri biztos szerint az évforduló méltó megemlékezését segíti, hogy mind a helyiek, mind a tudományos élet szereplői, mind a kormányzat elkötelezett iránta, ez a korábbi jubileumok idején nem mindig volt így” – mondta.
Felföldi László pécsi megyés püspök emlékeztetett arra, hogy csaknem 500 éve Mohácson hét főpap adta életét a hazáért. Meglátása szerint a jeles évfordulón nekik is meg kell adni a méltó végtisztességet, hiszen cselekedetükkel tiszteletet érdemelnek az utókortól.
Szerinte Mohács nemcsak a veszteség, hanem a talpra állás és a győzelem jelentését is magában hordozza – utalt a keresztény haderők diadalával és a törökök súlyos vereségével végződő 1687-es második mohácsi csatára.
Csiszolatlan gyémántnak nevezte az 500. évforduló kapcsán Mohácsot, „amelynek minden parányi oldalát közösen csiszoljuk” a következő években.
Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója előadásában utal rá: „az elmúlt fél évezredben a csata emlékezete több változáson is keresztülment, a következő évforduló is magában hordozza mindezt.”
Szerinte 2026-ig több jelentős tudományos munka is készülhet a kormányzat támogatásával, ezek egy része már el is indult. „Így például össze lehet állítani a csata jelentősebb magyar résztvevőinek életrajzát, és összefoglalás, repertórium is készülhet a csatáról szóló közép-európai szakirodalom alapján” – mutatott rá.
Hóvári János történész, turkológus, korábbi nagykövet arról tartott előadást, hogy miként alakult a csatatereken az emlékezeti építmények emelésével kapcsolatos hagyomány Európában, ennek gyökerei a napóleoni háborúkra nyúlnak vissza. Azt mondta, Mohácson – vélhetően a vesztes ütközet miatt – egyelőre az itt összefogó közép-európai népek emlékezetét nem hordozza a nyugat-európaiakhoz hasonló építmény.
A pécsi konferencia további részében még mintegy húsz tudományos igényű előadás hangzott el egyebek mellett a katonai emlékezet és a csatatérkutatások témakörében.
Forrás: mti.hu
