Kezdőlap Blog Oldal 2499

Paralimpia 2020 – Aranyérmes az asztaliteniszező Pálos Péter

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) által közreadott képen a későbbi győztes Pálos Péter az asztaliteniszezők S11-es kategóriájú versenyének döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpián 2021. augusztus 29-én.

Pálos a fináléban 3-2-re győzött az ausztrál Samuel Philip von Einem ellen.

MTI/MPB/Hoffer Szilvi

Aranyérmes Illés Fanni 100 méteres mellúszásban

Aranyérmet nyert Illés Fanni 100 méteres mellúszásban a tokiói paralimpia vasárnapi versenynapján.

Az S4-es kategória magyar indulója a nevezési idők és a papírforma alapján a szám legnagyobb esélyesének számított, ennek megfelelően már az előfutamból is a legjobb idővel, 1:44.68 perccel jutott tovább.

Az esti döntőben így a négyes pályán versenyzett a 2019-es év világbajnoka a Tokiói Vizes Központban, és bár 50 méternél még második volt hat századmásodperccel a kínai Csang Li mögött, végül 1.44.41 perccel fölényesen győzött. A második helyezett olasz Giulia Ghiretti csaknem hat másodperccel úszott lassabban, 1:50.36-tal ért célba, míg a harmadik helyezett kínai Jao Cuan 1:55.77-tel végzett.

A Vasas 29 éves, végtaghiányos úszója a magyar küldöttség hatodik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön Veres Amarilla (A) győzött párbajtőrben, szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa (S9) harmadik lett, majd Osváth Richárd (A) tőrben ezüsttel zárt, míg vasárnap, pár perccel korábban Pálos Péter megnyerte asztaliteniszezők S11-es kategóriájának versenyét.

A magyar csapatnak már három aranyérme van Tokióban. A sydneyi paralimpia óta nem volt ennyi, azon néggyel zárt a küldöttség.

MTI

Jubileumi gála, szabadtéri előadások és filmbemutató a XV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón

A hatvanéves Pécsi Balett jubileumi estje nyitja a XV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amely idén szeptember 17. és 21. között kínál nagyszínpadi és szabadtéri programokat az érdeklődőknek.

Az eseményt szervező Pécsi Balett közleménye szerint az elmúlt év megpróbáltatásai miatt ünneplik a tervezettnél később fennállásuk 60. évfordulóját. Az 1960-ban alapított Pécsi Balett Magyarország első modern balett-társulata volt.

A táncosok a szeptember 17-i jubileumi esten a Pécsi Nemzeti Színházban adják elő Az iszonyat balladája című, Szokolay Sándor zeneművére készült ikonikus darabot, amelyet az évforduló tiszteletére Vincze Balázs művészeti vezető ötletére teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával és Kozarics Viktor jelmezeivel állítanak színpadra.

A gála második részében mutatják be az ünnepre készített, Több mint balett című dokumentumfilmet, amelyben a társulat jelenének és múltjának meghatározó alakjai – táncművészek, alkotók, munkatársak, vezetők, alapító tagok – szólalnak meg.

Szeptember 18-án Vihar című előadásával lép fel a Kulcsár Noémi Tellabor, a GG Tánc Eger pedig Roberto Galvan Beethoven V. című egyfelvonásosát hozza el. Este a Pécsi Balett tagjaiból álló PB2Company egy kortárs projekt-előadással debütál Breakout címmel.

Szeptember 19-én a Szegedi Kortárs Balett érkezik a Blue-val, majd a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Budapest Táncszínház Jiri Pokorny Egyszer visszatérsz című koreográfiájával.

Szeptember 20-án először a Bozsik Yvette Társulat mutatja be a Nyaralás című előadást, majd az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat a Szabó Lőrinc verseinek inspirációjára készült Te meg a világ című koreográfiát.

Szeptember 21-én a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes – a budapesti bemutató után néhány nappal – az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című nagyszabású táncszínjátékot mutatja be a találkozó záró előadásaként.

A nagyszínházi előadások mellett szakmai programokkal – köztük vetítésekkel és élő tánctörténetórákkal, valamint könyvbemutatóval – várják az érdeklődőket a pécsi Színház téren lévő Trezor Rendezvényházban.

Előzetes regisztrációval, ingyenesen lesz megtekinthető a PR-Evolution, a Badora Dance Company, a Duda Éva Társulat, a FrenÁk Társulat és a Feledi Project egy-egy vetített előadása. Szabadtéri előadáson látható Lőrinc Katalin és Lőrinszky Attila, az Idéző 1.84 Kortárs Néptánc Társulat (ifj. Zsuráfszky Zoltán és Tókos Attila formációja), a Vasas Művek (Vasas Erika társulata), a Pécsi Művészeti Gimnázium növendékei, valamint pécsi táncegyüttesek és tánciskolák diákjai.

A fesztivál szakmai együttműködő partnere idén először a Nemzeti Táncszínház lesz, míg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg. A rendezvény programjaira már megkezdődött a jegyértékesítés a Pécsi Nemzeti Színházban és online. A tánctalálkozóról, jegyinformációkról, OFF-programokról bővebb tájékoztatás olvasható a tanctalalkozo.hu internetes oldalon.

MTI

Lakástűzben elhunyt Tényi István, Balázs Béla-díjas filmrendező

73 éves korában életét vesztette Tényi István filmrendező, miután péntek éjjel kigyulladt a budapesti Margit körúti lakása.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy egy hétemeletes épület negyedik emeleti lakásában keletkezett a tűz. Az egyik szobában egy a tűzoltók megtalálták a filmrendezőt, akiről a mentők megállapították, hogy elhunyt. Az épületből négy embert kísértek ki a tűzoltók – tette hozzá a szóvivő.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. A lakók – akiket a hatalmas füst miatt éjjel egyig nem engedtek vissza a lakásukba a tűzoltók – a Híradó stábjának elmondták: Tényi István nem dohányzott. 

“Szerény, munkáját és hivatását komolyan vevő, érzékeny ember, aki fogékony a társadalmi problémákra, szívesen mutat be sanyarú emberi sorsokat és széteső kisközösségeket. 

Tényi István önmagát néptanítónak vallja, aki kész kiállni azokért az emberekért, akik rá vannak bízva, akiknek a sorsát filmjeiben megörökíti. Az a fajta érzékenység, mellyel alanyaihoz közelít filmjeiben, részben vallásos neveltetéséből, műveltségéből, részben abból a szakmai alázatból és fegyelemből fakad, melyet olyan mesterektől tanult, mint főiskolai tanára Makk Károly, vagy tizenöt éves kutatásának tárgya, Balázs Béla” – fogalmazott Hermann Katalin, a Festetics Művelődési Központ igazgatója.

Filmjei közül ismert Az én dühödt Magyarországom, Az angyalok utolsó földje, A népbüfék alkonya, Táncverseny a börtönben és A harag napja.

Kocsis Máté: petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel

Szeptember elsejétől petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel, ezzel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint „akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot” – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté szerint az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állunk szemben – jelentette ki. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „szereplők mögé bújva újra hatalomra akar kerülni”, ezért a Fidesz azokat, akik nem akarják, hogy „újra hazudjanak reggel, éjjel és este, akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, vagy szemeket lövessenek ki, akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, arra biztatja, hogy támogassák a petíciót.

„Nem hagyhatjuk, nem fogjuk engedni”, hogy „ugyanazok az emberek, akik 2002-2010-ben tönkretették az országot”, hatalomra kerüljenek – emelte ki.

A frakcióvezető szerint Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is – fogalmazott, hozzáfűzve: számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.

Kocsis Máté arra számít, hogy az uniós viták folyamatosan lesznek, és elítélő nyilatkozatokat tesz majd az európai mainstream, mert a brüsszeli elit a baloldalt szeretné hatalomra segíteni.

Magyarország és a brüsszeli vezetők között vita van például a migrációs kérdések miatt, és a gyermekvédelem területén is „összeakadtunk” – mondta Kocsis, aki szerint meglepő uniós álláspontok voltak ezzel kapcsolatban. Hozzátette: „azt hittem, a gyermekvédelem közös európai érték, de kiderült, hogy ezt már beelőzte az LMBTQ-propaganda feltétel nélküli támogatása”.

A frakcióvezető közölte: a migrációs kérdésekben Magyarország továbbra sem hajlandó elfogadni a kvótajavaslatokat, amelyek az afganisztáni helyzet miatt újra felerősödtek.

MTI
Fotó: Kocsis Máté Facebook oldal

Gomolyos vasárnap, zivatarokkal

Reggelre mindenütt megszűnik a csapadék és felszakadozik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Mérsékelt lesz az északnyugati szél. A hőmérséklet reggel igen hűvös lesz, csupán 10-12 fokot mérhetünk. Délután erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés és elszórtan alakulhatnak ki záporok-zivatarok a térségben!

A zivatarok környezetében Viharossá fokozódhat a szél, kisebb jég és felhőszakadás is kialakulhat! A hőmérséklet maximuma 19-21 fok között alakul. Estére megszűnik a csapadék, de erősen felhős lehet az égbolt!

Forrás: Meteo Mecsek

Fának hajtott egy autó Százhalombattán

Fának ütközött, és az oldalára borult egy személyautó Százhalombattán, az Olajmunkás utcában. Műszaki mentés céljából az érdi hivatásos tűzoltókat riasztották a balesethez, amelyhez a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: katasztrofavedelem.hu

Péterffy-Keresztes konzultáció: a kormányváltás utáni időszakról beszélgettek

Péntek kora este a Művészetek Házában tartott közös konzultációt Pécs polgármestere, Péterffy Attila, valamint az LMP frakcióvezetője, és egyben egyéni képviselő-jelöltje, Dr. Keresztes László Lóránt. A beszélgetést Keresztes kezdeményezte, aki Baranya kettes számú körzetben valamennyi polgármesterrel le szeretne ülni egyeztetni, a jövőbeli esetleges közös munkáról, a meglévő problémákról, és a lehetőségekről is. Ahogy kérdésünkre elmondta:

„csak világos program mentén lehet kérni a választók felhatalmazását, és fel kell készülnünk, hogy a kormányváltás másnapján már pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk.”

A beszélgetést Marton Ferenc moderálta, és a felek számos fontos témát érintettek.

Pécs pénzügyi helyzetét beszélték át először, ahol Péterffy részletesen ismertette a város jelenlegi helyzetét, szóba került az adósság, mely 5,77 milliárd forint, ám ennek jelentős részét úgy fest, sikerül megoldani különböző pályázatokkal, projektekkel. Ilyen például a repülőtérfejlesztés, ahol az állam részesedést vásárolna a város üzletrészéből. A polgármester azt is elárulta, hogy Pécs és a kormány kapcsolata változó, azonban a kormánynál elismerik a városvezetés munkáját, és a teljesítményt. Ahogy Péterffy fogalmazott: vannak büntetett városok, ilyen például Hódmezővásárhely. Vannak kiemelten támogatott települések, mint például Debrecen, Székesfehérvár vagy Győr. És van Pécs, ami a virtuális skála közepén helyezkedik el.

Keresztes hangsúlyozta, hogy nem szabadna, hogy a kormány politikai alapon tegyen különbséget a települések között, ezen a kormányváltás után változtatni kell. Az önkormányzatoknak nagyobb szabadságot, és több forrást kell biztosítani, hogy a feladataikat jól eltudják majd látni a települések. A kormánynak például dolga van a tömegközlekedésben, hangsúlyozta Keresztes. Továbbá egy súlyos problémára is felhívta a figyelmet, miszerint a vízszolgáltatás katasztrofális állapotban van szerte az országban, a szakmai szereplők többször is jelezték már, hogy összeomlás szélén áll a rendszer, az elmúlt évtized során duplájára nőtt a meghibásodások száma, a szektorban nagy a munkaerő és a forráshiány. 2022 után ezt is meg kell majd oldania az új kormánynak.

Szóba került a város gazdaságélénkítése, és annak módjai.

Péterffy véleménye szerint befektetőkre, magas hozzáadott értékű munkahelyekre, beruházásokra van szükség. Ezen kívül új irodaépületekre is szükség van, amiből nincs túl sok a városban, ám a volt Ifjúsági Ház tegnap átadott épülete épp ilyen. A fő cél, hogy Pécsen tartsák a fiatalokat, itt tudjanak boldogulni.

Ezzel Keresztes is egyetértett, szerinte is az a legfontosabb, hogy mindenki a szülőföldjén tudjon boldogulni, aki pedig már elment, azok számára olyan feltételeket kell teremteni, hogy vonzó opció legyen, a visszaköltözés. Ehhez szükség van a városra, az egyetemre, a gazdasági szereplőkre, és a kormányra is. Kiemelt számos jó példát Európából, ahol erősebbek és hatékonyabbak az önkormányzatok, ilyen például Lengyelország is.

Beszéltek a Pécsi Tudományegyetemről is, mindkét szereplő egyetértett abban, hogy az egyetem autonómiáját vissza kell állítani, Péterffy hangsúlyozta, hogy a rektorral és a szenátussal kifejezetten jó a munkakapcsolata. Aggasztónak tartják, hogy a kuratórium élére gyakorlatilag csak és kizárólag politikai alapon neveztek ki embereket, ráadásul a PTE költségvetése duplája a városnak. Keresztes hangsúlyozta: a régió legnagyobb foglalkoztatójáról van szó, ahol körülbelül hatezer ember dolgozik. Az LMP frakcióvezetője szerint az egyetemi béreket is rendezni kellene, mert azok megalázóan alacsonyak, a beígért kétszer 15 százalékos béremelés pedig nem lesz elég ehhez.

A fórum végén fenntarthatóságról beszéltek, Péterffy kiemelte, hogy a városban csak olyan beruházások épülhetnek meg, melyek gazdaságilag és környezetileg is fenntarthatók.

Fotók: Talabér Ádám

Baleset történt az M7-esen

A belső szalagkorlátnak csapódott, és átszakította azt egy a Balaton felé haladó személyautó az M7-es autópályán, Tárnok közelében. A jármű átsodródott a sztráda Budapest irányába vezető oldalára. A balesetnél az érdi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az egységek áramtalanították a gépkocsit, és visszahűtötték a jármű füstölő motorterét. Mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. Az M7-es érintett szakaszán Budapest felé két sávon halad a forgalom, torlódásra kell számítani.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: balesetinfo (A fotó illusztráció)

Fotók a szörnyű balesetről

Enying térségében végeztek műszaki mentést a tűzoltók.

Frontálisan összeütközött két személyautó a 64-es főúton, Enying térségében, a 26. és a 27. kilométer között. A balesetnél a siófoki hivatásos és a lajoskomáromi önkéntes tűzoltók végezték a műszaki mentést. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

A deltahirek.hu értesülései szerint „az Opel típusú autó eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy belga rendszámú kocsival, amiben horvátok utaztak. Az Opelben egy család utazott, hátsó ülésen egy hat év körüli kislányukkal. A másik kocsiban ketten utaztak. Az autók vezetői súlyosan, további három utas pedig könnyebben sérült a hírek szerint. A helyszínre két mentőhelikopter és mentőmotorok is érkeztek. Valamennyi sérültet kórházba szállítottak a mentők. A Katasztrófavédelem közleménye szerint a műszaki mentést a siófoki és a lajoskomáromi tűzoltók végezték.Úgy tudjuk a balesetet okozó sofőr valószínűleg elaludt, de hogy pontosan mi történt, a rendőrök még vizsgálják.„

Forrás: katasztrofavedelem.hu, deltahirek.hu

Fotók: deltahirek.hu