Kezdőlap Blog Oldal 140

Szeles, de napos hétvégére készülhetünk Baranyában

Szombaton még sok lesz a felhő, de fokozatosan javul az idő, vasárnapra pedig naposabb, derültebb időszakok ígérkeznek. A szél többfelé megélénkül, a hőmérséklet 20 fok körül alakul, hajnalban azonban hűvösre számíthatunk.

Szombaton hajnalban még sok felhő lesz felettünk, majd fokozatosan szakadozni kezd, de zavartalan napsütés nem várható. A hajnali minimumok 8 és 10 fok között alakul. Az északnyugati szél nagy területen élénkül meg. Délelőtt marad a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A légmozgás élénk marad. Délután tovább csökken a felhőzet, de továbbra sem lesz zavartalan a napsütés. Az északnyugati szél élénk lesz. A hőmérséklet maximuma 18 és 20 fok között alakul. Estére mérséklődik a légmozgás és a felhőzet is tovább csökken. A minimumok 10 fok közelében alakulnak, érdemes vastagabban öltözni.

Vasárnap hajnalban derült időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 6 és 10 fok között alakulnak, hűvösebb a völgyekben lehet. Az északnyugati szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült idő. A légmozgás mérsékelt marad.
Délután is sok napsütésben bízhatunk, pár felhő lehet az égen. A maximumhőmérséklet 19 és 21 fok között alakulhat. Az északnyugati szél mérsékelt lesz, de 1-1 élénk lökés előfordulhat. Este folytatódik a derült idő, az északnyugati szél legyengül. A minimumok 10 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Emlékpadot avattak Breuer Marcell tiszteletére Pécsett

A világhírű pécsi származású építész, Breuer Marcell előtt tiszteleg az a különleges emlékpad, amelyet pénteken avattak fel a róla elnevezett sétányon. A BIVAK építésziroda tervei alapján készült köztéri alkotás egyszerre művészeti gesztus és használati tárgy, amely méltón idézi meg Breuer szellemiségét.

Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a Breuer Marcell Emlékpadot Pécsett, a Tudásközpont előtti sétányon. Az eseményt Mezősi Ágnes fotókiállítása kísérte, amely Breuer épületeit mutatja be. A Bauhaus-tematikájú programok pedig a Design Napok során folytatódnak.

Az emlékpad története 2023-ban kezdődött, amikor a Dél-Dunántúli Építész Kamara nyílt pályázatot hirdetett Breuer Marcell tiszteletére tervezendő köztéri alkotás megvalósítására. A húsz beérkezett pályamű közül a BIVAK építészei, Máté Tamás és Vass-Eysen Áron terve kapta az első díjat, amely végül megvalósításra is került.

A győztes koncepció az eredeti emlékoszlop-elképzelés helyett egy különleges utcabútort álmodott meg. Egy acélkeretben lebegő betonpadot, amely egyszerre idézi meg Breuer formavilágát és gondolkodásmódját. A betonfelületbe öntött életmű és a QR-kóddal megnyitható weboldal interaktív módon kapcsolja össze a látogatókat az építész örökségével.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara 2025 tavaszán jelentette be, hogy szakmai és civil összefogással kezdi meg a pad kivitelezését. A megvalósítást közel hatvan építész, magánszemély, cég és intézmény támogatta.

Az avatáson beszédet mondott Horváth András, a Dél-Dunántúli Építész Kamara alelnöke, Horváth Zoltán, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának főigazgatója, Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere, valamint dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke. Az ünnepség zenei betéttel és állófogadással zárult.

Breuer Marcell (1902–1981) Pécsett született, és a 20. század egyik legjelentősebb építészeként, formatervezőjeként vált ismertté. Bár Magyarországon nem épült meg egyetlen épülete sem, munkássága világszerte meghatározó hatással volt a modern építészetre és designra.

Az új pécsi emlékpad így nemcsak egy tárgy, hanem a város közösségének tisztelgése a világhírű alkotó előtt – egy hely, ahol meg lehet állni, le lehet ülni, és el lehet gondolkodni azon, hogyan válik a forma, a funkció és az örökség egységgé.

Forrás: Építészfórum

Történelmi támogatás a pécsi szívcentrumnak – 2 milliárd forint érkezik a kiviteli tervekhez

Kiemelkedően fontos és örömteli hírről számolt be Cziráki Attila professzor, a Pécsi Szívklinika vezetője. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat értelmében a magyar kormány – Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával – 2 milliárd forintos támogatást biztosít az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum részletes kiviteli terveinek elkészítésére.

A professzor közösségi videóüzenetben osztotta meg a fejleményt, amely szerinte nemcsak Pécsnek, hanem az egész magyar egészségügynek jelentős előrelépést jelent.

„Nagyszerű hírem van Pécsnek (és a magyar egészségügynek)! […] Ez rendkívüli siker, hiszen a döntés a projekt komolyságát, és annak nemzeti jelentőségét is mutatja! Hálás vagyok a pécsiek példátlan kiállásáért, kollégáim őszinte támogatásáért” – fogalmazott Cziráki Attila.

A kormányzati döntés újabb mérföldkövet jelent a Pécsett évek óta tervezett egészségügyi beruházás megvalósításában. A centrum célja, hogy a legmodernebb orvostechnológiával felszerelt, a 21. századi elvárásoknak megfelelő központként szolgálja ki a város és a régió több százezer lakosát.

A professzor hangsúlyozta: ez a beruházás nem luxus, hanem életmentő szükségszerűség.

„Köszönöm, hogy a Kormány partnerünk, felismerte: ez a beruházás több százezer ember élete biztonságának záloga. […] A cél, hogy a legmodernebb orvostechnológiával felszerelt közkórház meg is épüljön, és mielőbb szolgálni tudjon minden pécsit, a régió lakosságát.”

Ugyanakkor a munka java még csak most kezdődik – figyelmeztetett. A kivitelezési tervek elkészülte után komoly mérnöki, egészségügyi és logisztikai feladatok várnak az érintettekre, és az eddiginél is szélesebb összefogásra lesz szükség a megvalósításhoz.

„Most egy bonyolult, felelősségteljes feladat vár ránk. Minden korábbinál nagyobb összefogásra van szükség, ebben továbbra is számítok a pécsiekre, a pécsiek pedig számíthatnak rám. Együtt megcsináljuk!” – zárta üzenetét Cziráki Attila.

Nem a drón tehet róla: egy ellenzéki utcafórum utóélete – BaHír Publicisztika

Ha az objektív valamit nem hazudik, az a tömeg. Vagy annak hiánya. És most, akármennyire is fáj kimondani, a 48-as téren kedd este kevesebben voltak a vártnál, legalábbis az elmúlt hónapok ellenzéki megmozdulásaihoz, és a Tisza korábbi pécsi eseményeihez képest.

Márpedig nem egy békemenetről beszélünk, hanem a politikai paletta új sztárjának számító Magyar Péter pécsi látogatásáról. Tény, hogy a Pride képes volt a hétvégén kétezer-ötszáz embert kivinni az utcára. És tény az is, hogy a Tisza keddi utcafórumára ennek kevesebb mint a fele gyűlt össze. Fotón is megmutattuk, a puszta tények erejével. És mit kaptunk érte? A jól ismert fideszes receptet: „manipulatív kép!”.

Pedig mi ezúttal sem csináltunk mást, mint amit mindig: dokumentáltunk, tényszerűen, ahogy korábban is, például négy éve, a választások előtt, amikor Márki-Zay Péter is képes volt megtölteni a Kossuth teret.

Tudósítónk sokakkal beszélt a helyszínen, ők is elismerték valóban kisebb volt a részvétel, a beígért tömeg elmaradt. A helyszínen végzett riportunk szerint kétféle magyarázat született. Az egyik, ezúttal működött a kormánypropaganda. A Tisza-adózásos rémhír, a párt mobilalkalmazásából „történt” adatszivárgás, a „háborúpárti” megbélyegzés, és a Ruszin-Szendi-féle botrányok összhatása érezhetően lemorzsolta a bázist. Az egyszeri ellenzéki választó most épp hezitál, néz jobbra, néz balra – de inkább otthon marad. A másik, hogy arra számítottak, hogy legalább azok kijönnek, akik a Pride-on részt vettek. Csakhogy ők gyorsan elhagyták a várost, hiszen jelentős részük budapesti, vagy külföldi volt.

Úgy tudjuk a Tisza maga is készített drónfelvételeket, ám azokat valamiért nem hozta nyilvánosságra. Mi viszont megmutatjuk az összes képet, mert nem félünk a valóságtól, még ha az most nem is a legerősebb ellenzéki pillanatot mutatja.

Azért ne írjuk le teljesen a napot: a jelenlévők szerint a fórum tartalmas volt, és a beszédek jól sikerültek. És még valami: mindenki egyetértett abban, hogy Pécs továbbra is az ellenzék bástyája lehet ha sikerül olyan jelölteket állítani, akik mögé nemcsak a drón, de az utca embere is be tud sorolni.

Mert nem a drón tehet róla. A kamerát lehet szidni, de a lencse nem hazudik. Legfeljebb nem nézünk bele.

Gyenge hidegfront érkezik pénteken – élénk szél, de marad a száraz idő

Pénteken változóan felhős, száraz időre készülhetünk. A nap folyamán északnyugati szél élénkül meg, helyenként erős lökések is előfordulhatnak, de csapadékra továbbra sem kell számítanunk. A hőmérséklet 19–21 fok között alakul.

Pénteken hajnalban gyengén felhős időre ébredhetünk. A hajnali minimumok 9 és 11 fok között alakulnak. Az északnyugati szél kezdetben mérsékelt marad. Délelőtt északnyugat felől felhőátvonulások érkeznek, csapadék nem várható. Az északnyugati szél megélénkül, olykor megerősödik, gyenge hidegfronti hatás érvényesül.

Délután a felhőátvonulások mellett élénk, olykor erős lesz a légmozgás, csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 19 és 21 fok között alakul. Estére mérséklődik a légmozgás, közepesen felhős lesz az ég, esni nem fog. A minimumok 15 fok közelében alakulnak.

Forrás: MeteoMecsek

Csendes, őszi időre számíthatunk csütörtökön

Változóan felhős, de száraz idő várható a nap nagy részében. A hőmérséklet kora reggel 5–7, délután 17–19 fok között alakul, a szél pedig mérsékelt marad – igazi békés őszi napra számíthatunk.

Csütörtök hajnalban változóan felhős időben lesz részünk, több-kevesebb napsütésre készülhetünk. A hajnali minimumok 5 és 7 fok között alakulnak. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A légmozgás mérsékelt marad.

Délután is folytatódik a felhős idő, kevés napsütés előfordulhat. A hőmérséklet maximuma 17 és 19 fok között alakulhat. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Este marad a változóan felhős idő, csapadékra nem kell számítanunk. A légmozgás továbbra is mérsékelt marad. A minimumok 12 és 14 fok között alakulnak.

Forrás: MeteoMecsek

Autógyár, ipari park, turizmus: Lázár János fejlesztési robbanást ígér a térségnek

Siklóson tartotta tizenkilencedik Lázárinfóját Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fórumon elsősorban a térséget érintő fejlesztésekről, a gazdasági lehetőségekről és az ország jövőjét meghatározó kormányzati célokról beszélt.

Kedden este Siklóson tartotta tizenkilencedik Lázárinfóját Lázár János építési és közlekedési miniszter. A rendezvényen a tárcavezető Dél-Baranya jövőjéről, a térség fejlesztéséről és az ország gazdasági kilátásairól is beszélt.

A miniszter kiemelte, hogy a következő években meghatározó feladat lesz, hogy a Siklós határában 700 millió forintból épülő ipari park valódi tartalommal teljen meg. Cél, hogy új vállalkozások és jól fizető munkahelyek érkezzenek a városba, ami segítheti a térség gazdasági felzárkózását. Lázár szerint Siklós iparilag elmaradott, a fejlődéshez és a versenyképesség javításához kormányzati támogatásra van szükség.

Fotó: Lázár János / Facebook

A Siklósi vár további kiemelt fejlesztése is napirenden van, ami új lendületet adhat a turizmusnak és a helyi gazdaságnak.

A miniszter bejelentette, hogy 8 milliárd forintos úthálózat-fejlesztési megállapodás született, melynek részeként Villányt kötik össze az M6-os autópályával új nyomvonalon. Az M60-as autópálya folytatása egyelőre nem aktuális, mivel több érintett közösség a nyomvonal módosítását kéri.

Fotó: Lázár János / Facebook

A fórum egyik legfontosabb bejelentése az volt, hogy a kormány egy nagy autóipari vállalattal tárgyal Pécs érdekében. Lázár elmondta: – „Egy nagy ipari vállalkozást, több tízezres új munkaadót és munkahelyet fogunk hozni Pécsre.”

Hozzátette, hogy 600 hektárnyi ipari park előkészítése zajlik, és a tervezett autógyár a térség teljes munkaerőpiacát megmozgathatja. Példaként említette, hogy Debrecenben és Szegeden a BMW és a BYD gyárai hasonló hatással voltak a helyi gazdaságra.

Lázár János siklósi élője vissza nézhető:

Forrás: Siklósi Hírek

Lézeres szemműtét vélemények: megéri az árát?

Annak eldöntése, hogy vajon megéri-e az árát egy lézeres szemműtét, igen komplex kérdés. Minden páciensnek át kell gondolnia, hogy a beavatkozás vajon milyen előnnyel jár számára, mennyibe kerül és egyáltalán megengedheti-e magának, hogy a beavatkozást megfinanszírozza. További fontos kérdés, hogy a műtét elvégzésére melyik orvost válasszuk, illetve az, hogy rövidebb vagy hosszabb távon kell-e a változásokkal számolni?

A kérdés megválaszolásához tisztában kell lenni azzal, hogy pontosan mit takar egy lézeres szemműtét?
A lézeres szemműtét célja, hogy hosszabb távon oldja meg a betegek látásproblémájának korrekcióját. A műtét elején a sebész létrehoz egy lebenyt a szaruhártya legfelső rétegében. Ezt a lebenyt egy C alakú vágással átalakítja a kiválasztott mikrosebészeti eszközzel. Ez lehet például FEMTO NEO 7D vagy OptiLASIK7D lézer is. Miután felemelte a lebenyt már hozzá fog férni a lézerrel az alsóbb rétegekhez is. Átformálja a szaruhártya görbületét, majd a műtét végén visszahelyezi a lebenyt.

Mi szólhat a műtét mellett?
Bizonyára sokakat idegesít amikor a szemüveget állandóan igazgatni kell, vagy naponta kell a kontaktlencséket behelyezni. Mi sem természetesebb, hogy ilyenkor mindenkinek a lézeres szemműtét jut eszébe, hiszen a műtét elvégzése után nem kell már ezekkel a feladatokkal napi szinten megküzdeni. Nem kell a szemüveglencsék tisztításával sem bajlódni és a kontaktlencse tároló folyadék folyamatosan utánpótlását is elfelejthetjük. Sportolás vagy munka közben sokakat zavarhat a szemüveg, de a beavatkozás után már ez sem okoz problémát.

Mi miatt hezitálnak sokan?
Első helyen valószínűleg az ár szerepel, hiszen egy egyszeri nagyobb kiadásról beszélünk. Azonban érdemes inkább befektetésként tekinteni a műtétre, hiszen hosszabb távon sokkal olcsóbb lesz, mint minden évben szemüveget készíttetni, vagy kontaktlencsét vásárolni. A Budai Szemészet szerint sokan pont ezért döntöttek a lézeres szemműtét mellett.

Nézzünk meg néhány lézer típust
A FEMTO lézer alacsony energiájú lézersugarakat ad le igen magas ismétlési gyakorisággal. A lebenyt precízen alakítja ki gáz buborékok segítségével. Hatalmas előnye, hogy sokkal alacsonyabb energiával működik, mint társai.
A SCHWIND AMARIS lézerrel a szemműtét elvégzése mellett a szaruhártya terápiás kezelése is elvégezhető. Egyedi 7D szemkövetésének köszönheti népszerűségét, hiszen egy igen pontos lézerről van szó. Dioptriakorrekció során a szem mozgását képes térben és időben is követni.

Mindenki alkalmas a műtétre?
A lézeres műtétek nem mindenki számára elérhetők, hiszen feltételekhez kötik. Életkorunk, általános egészségi állapotunk és az anatómia is közbeszólhat. Mielőtt még bárki beleveti magát a lézeres szemműtéti lehetőségek felkutatásába érdemes áttekinteni, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy elvégezzék a lézeres látásjavító szemműtétet. Dioptria határok, szemészeti feltételek, de még érzelmi feltételek is korlátozhatják a lehetőségeinket.

Kakasfőző versenyre készülnek Kozármislenyben

Október 11-én, szombaton a Kozármislenyi Művelődési Központ szervezésében Gasztronómiai Napra és Kakasfőző Versenyre várják a látogatókat. A szervezők egész napos programkavalkáddal készülnek, a főzőverseny mellett a zene, a tánc és a közösségi élmény is főszerepet kap.

Szombaton kora reggeltől főzőcsapatokkal telik meg a kozármislenyi Liget, ahol aztán később színes programokkal várják a látogatókat. A színpadi programok 10 órától kezdődnek a Melódia Énekegyüttes fellépésével. Utánuk a Janikovszky Éva Óvoda csoportja ad műsort, majd 11 órakor a MárkusZínház előadásában életre kel a Laci királyfi című mesejáték. A délelőtt folytatásaként kihirdetik a népmesei rajzpályázat eredményeit is.

A zenei és gasztronómiai élmények délután sem maradnak el: fellép a Donaukrainer zenekar, a Gandhi Gimnázium együttese, majd Dombi-Mirolya Liza vendégeként Kosztolányi Zoltán várja az érdeklődőket a gasztro-szalonban. A Sokác táncdallamok és a díjmentes kóstolás után 14 órakor derül ki, hogy a 32 nevezett csapatból ki készítette az idei legfinomabb kakaspörköltet. Idén egyébként az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok és a nyugdíjas klub is külön főzni fog, és újdonság, hogy nem feltétlenül kell kakast főzni. Bár a szervezők minden csapatnak biztosítanak egy kakast, és értékelni fogják, ha abból készül az étel, de két kategóriában is győztest fognak hirdetni. A rendezvény jótékony célt is szolgál, ugyanis a sütivásáron összegyűlt pénzt az autisták és más szellemi fogyatékossággal élők bentlakásos ellátását segítő kozármislenyi Fészek Lakóotthonnak adják.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szereti a finom ételeket, és a baranyai vendégszeretetet. Tűz, fakanál, muzsika – minden adott lesz egy ízekben és élményekben gazdag szombathoz. A jó hangulat egészen estig garantált: 14:30-tól 18 óráig utcabáli hangulatot varázsol Almási Pati.

Szerdán sok napsütés, élénk szél és hűvös hajnal várható

Szerdán változóan felhős, de alapvetően napos időre készülhetünk Baranyában. A hajnali órák hűvösek lesznek, napközben viszont 16–18 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Az északi szél többfelé élénk marad, de csapadék nem várható.

Szerdán hajnalban gyengén felhősidőre ébredhetünk. A hajnali minimumok 6 és 8 fok között alakulhatnak, de a völgyekben pár fokkal hűvösebb is lehet. Az északi szél időnként élénk lesz. Délelőtt felhőátvonulásokra kell készülni, csapadék nem várható. A légmozgás élénk marad.

Délután változóan felhős idő mellett sok napsütés várható. Csapadékra nem kell készülnünk. A maximumhőmérséklet 16 és 18 fok között alakul. Az északi szél élénk marad. Este megnövekszik a felhőzet, de csapadékra nem kell számítanunk. A légmozgás mérséklődik. A minimumok 10 fok közelében alakulnak.

Forrás: MeteoMecsek