Kezdőlap Blog Oldal 139

A pécsi Budzillával is találkozhat, aki regisztrál az Erőművek Éjszakájára

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén október 17-én rendezi meg az Erőművek Éjszakáját, melynek keretében az érdeklődők országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be a mindennapjaink kényelmét és az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába.

Az Erőművek Éjszakája idei programjaihoz országszerte csaknem 50 hazai energiatermelő és közműszolgáltató cég csatlakozott, amelyek egy napra ismét megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt. A szervezett bejárásokon a regisztrált látogatók testközelből nyerhetnek bepillantást az erőművek, a távfűtőművek, a földgáz- és olajipari társaságok, a víziközmű szolgáltatók, valamint a hulladékkezeléssel és -feldolgozással foglalkozó üzemek működésébe. Baranya vármegyében három pécsi és egy mohácsi üzem enged betekintést az üzem működésébe.

Tettye Forrásház Zrt. Pécsi szennyvíztisztító telep és biogázerőmű

A TETTYE FORRÁSHÁZ szakemberei végigvezetik a látogatókat a régió legkorszerűbb biogázerőművében és legnagyobb szennyvíztisztító telepén. Működés közben láthatják a naponta 10 olimpiai úszómedencényi szennyvizet mozgató, tisztító szerelvényeket, a megújuló energiát termelő gázmotorokat, és megismerkedhetnek a biogázüzem technológiájával. Az érdeklődők a sétán amellett, hogy bejárják a folyékony hulladék, illetve az erőműben termelt biogáz és zöld áram útját, a szolgáltató interaktív bemutatótermében találkoznak Budzillával, a pécsi csatornaszörnnyel is. A Bokortól a latrináig kiállításon századeleji Zsolnay toalett, szerelvénypark, aknafedlapok, vécéversek és a szennyvízzel a telepre sodródó érdekes tárgyak, a csatornarelikviák gyűjteménye várja a látogatókat.

Képek forrása: Tettye Forrásház Zrt. Facebook oldala

VEOLIA – Pannon Hőerőmű Zrt.

A Veolia-csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. Közép-Európa legnagyobb biomassza-erőművét üzemelteti Pécsett, aminek köszönhetően 2013 óta ez az első olyan hazai nagyváros, ahol teljes egészében megújuló forrásból származik a távfűtés hőenergiája. A pécsi biomassza-tüzelésű erőművet bemutató Zöld Zóna Látogatóközpontban testközelből, tapinthatóan fedezhetők fel a különféle biomassza-tüzelőanyagok, kipróbálható az erőmű és a távhőrendszer működő modellje, és egy szobabiciklivel saját magunk is termelhetünk energiát. Emellett animációk, érintőképernyős eszközök, virtuális erőműbejárás, kvízjáték, makettek és modellek is színesítik a tárlatot. A látogatóközpont megtekintése után a 12 éven felüli látogatók részt vehetnek egy erőműbejáráson, amely során a valóságban, saját szemükkel követhetik végig a korábban bemutatott energiatermelési folyamatot. A résztvevők megtekinthetik a tüzelőanyag-tároló létesítményeket, végig követhetik a szalma útját a beérkezéstől az eltüzelésig és karnyújtásnyi távolságról figyelhetik meg a zöld villamos és hőenergiát előállító berendezéseket, üzem közben.

PÉTÁV – Pécsi Távfűtő Kft. telephelye

A PÉTÁV Kft. a Pannon Hőerőmű Zrt.-től vásárolt hővel látja el Pécs 31 500 lakását és mintegy 1000 intézményét távhővel és használati melegvízzel. 130 kilométer hosszú vezetékrendszeren keresztül, 600 saját hőközpont üzemeltetésével és 115 felhasználói tulajdonú hőközpont ellátásával szolgálja ki ügyfeleit. A látogatók megismerkedhetnek a pécsi távhőszolgáltatással, a pécsi távhőellátás távfelügyeleti rendszerével, és egy szakmai vezető kíséretével tekinthetnek meg egy működő bemutató hőközpontot. A 2024-ben átadott bemutató hőközpont meglehetősen rendhagyó helyszín, hiszen ez egy napi 24 órában üzemelő ipari létesítmény. Újszerűvé és érdekessé két tényező teszi: egyrészről a legkorszerűbb műszaki megoldások, másrészről az ezeket kiegészítő informatív, játékos vizuális elemek. A vendégeket a Varázstér interaktív, hővel kapcsolatos bemutatóival várják, a gyerekek játékokon keresztül ismerhetik meg a pécsi távhőszolgáltatás előnyeit.

Mohács-Hő Kft. – Liszt Ferenc Utcai Fűtőmű és Biofűtőmű

A Mohács-Hő Kft. a városban 2013 lakást, 36 közintézményt és 8 külön kezelt intézményt lát el távhővel. Mohácson a távhő mintegy 60%-át megújuló alapon faapríték eltüzelésével állítják elő, hozzájárulva ezáltal a fenntartható fejlődéshez. A fűtőerőműhöz tartozó három gázkazán és a bio fűtőmű teljesítménye egyenként 4500 kW. A telephelyen található még egy 499 kW teljesítményű napelempark is. A látogatók megtekinthetik a város távhőtermelő létesítményeit, betekintést nyerhetnek a korszerű, füstgáz hőcserélővel, frekvenciaváltós szivattyúkkal, gázégőkkel és maradék O2-szabályozással ellátott gázkazánok működésébe. Megnézhetik a 2013-ban teljesen felújított Liszt Ferenc utcai fűtőművet, a 2014-ben újonnan megépült bio fűtőművet, valamint a 2018-ban átadott 499 kW-os naperőművet is.

Balesetek, tűzesetek és mentések: mozgalmas hétvégét zártak a baranyai tűzoltók

Az elmúlt hétvégén sem telt eseménytelenül a Baranya vármegyei tűzoltók számára: öt tűzesethez és tíz műszaki mentéshez riasztották őket. Árokba csapódott autók, kigyulladt jármű, ráfutásos baleset, kirándulóbaleset és szabadtéri tüzek adtak munkát az egységeknek.

Árokban kötött ki – Fejtetőre borult egy személyautó péntek reggel Siklós közelében. A gépjármű az árokban állt meg, sofőrjét könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A siklósi hivatásos tűzoltók kerekeire állították, majd áramtalanították a kocsit. A műszaki mentés kezdetben teljes, majd félpályás útlezárás mellett zajlott.

Fotó: Siklós HTP

Nem tudta eloltani a tüzet, amit gyújtott – Égetés miatt terjedt el több, mint másfél hektárnyi területen tűz péntek kora délután Siklóson. A Zuhánya dűlőben szőlő, gaz és fás-bokros terület égett, a lángokat a siklósi és villányi hivatásos tűzoltók fékezték meg. 

Ráfutásos baleset történt Pécsett – Négy személyautóval szenvedtek ráfutásos balesetet péntek este Pécsett, a Zsolnay Vilmos utcában. A járművekben összesen öten utaztak, közülük két embert kórházba szállítottak. A pécsi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a gépjárműveket, kettőt közülük áramtalanítottak, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek.

Fotó: Pécs HTP

Kirándulót mentettek a pécsiek – Elesett egy túrázó szombat délután Hosszúhetényen, a pécsi hivatásos tűzoltók hordágyon hozták ki az erdőből és adták át a mentőszolgálatnak. A mentősök ellátták, majd további vizsgálatok céljából kórházba szállították a könnyebben sérült nőt.

Előzd meg az erdőtüzet! – Nem oltották el megfelelően a tüzet, parázs izzott egy tűzrakóhelyen Pécsett, a Flóra pihenőben szombat délután. A parázslást a város hivatásos tűzoltói puttonyfecskendővel és kézi szerszámokkal megszüntették.

Baleset miatt nem volt áram a településen – Árokba csapódott egy személyautó vasárnap reggel Túronyban. Az ütközés következtében egy betonoszlop is kitörött, a vezetékek tartották. A siklósi hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a kocsit. A községben az oszlop sérülése miatt nem volt áram, a szolgáltató még aznap elhárította a hibát.

Autó égett Kővágótöttösön – Teljes terjedelmében égett egy személyautó vasárnap délelőtt Kővágótöttösön, a Petőfi Sándor utcában. A tüzet, amely vélhetően műszaki meghibásodás következtében keletkezett, a pécsi hivatásos tűzoltók eloltották. A lángok az autó környezetére nem terjedtek át és személyi sérülés sem történt. 

Kisebb baleset miatt volt forgalmi akadály a 6-oson – Félpályás útlezárás volt érvényben vasárnap este a 6-os számú főúton, Botykapeterdnél, miután egy személyautó közúti jelzőtáblának ütközött, majd az úton állt meg. A szigetvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit, majd letolták az útról. A személyautó utasai nem sérültek meg. 

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

754 lépcső a csúcsig – baranyai tűzoltók is bizonyítottak a MOL Campusban

Igazi erőpróba várta a tűzoltókat Budapesten, ahol a MOL Campus 29 emeletes toronyházában rendezték meg a 23. országos lépcsőfutó-bajnokságot. A versenyen baranyai hivatásos és önkéntes tűzoltók is remekül szerepeltek, több dobogós helyezést szerezve.

Október 11-én ismét a MOL Campus adott otthont a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hagyományos lépcsőfutó-bajnokságának. Az ország legmagasabb irodaépületében, a 143 méter magas, 29 emeletes toronyházban összesen 754 lépcsőfokot kellett leküzdeniük a résztvevőknek. Teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékkel és sisakkal, ami nagyjából 25 kilogrammnyi plusz súlyt jelentett.

A megmérettetésre idén 133 egyéni induló és 35 csapat érkezett az ország minden pontjáról, de Horvátországból és Szlovákiából is jöttek versenyzők. A futamok reggel kilenckor indultak. A résztvevők egyéniben és párosban is kipróbálhatták magukat, szigorú szabályok mellett: a párosoknak végig együtt kellett maradniuk, egymástól legfeljebb egy fordulónyi távolságra.

Baranya vármegye tűzoltói közül is többen rajthoz álltak. Vida László tűzoltó százados, Léber Zoltán tűzoltó főhadnagy, Vörös Árpád tűzoltó főhadnagy, Windischmann Dávid tűzoltó főhadnagy, Fodor Tamás tűzoltó törzsőrmester, Pasin Mihály tűzoltó őrmester és Soós Krisztián tűzoltó őrmester is vállalta a kihívást. Utóbbi két versenyző ráadásul páros kategóriában is indult.

A díjakat a rendezvény fővédnöke, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy és a katasztrófavédelem vezető tisztségviselői adták át.

A baranyai indulók közül kiemelkedő eredményt ért el Windischmann Dávid tűzoltó főhadnagy, aki 6 perc 8 másodperces idejével nemcsak a férfi egyéni II. korcsoportban diadalmaskodott, hanem a leggyorsabb férfi hivatásos tűzoltónak járó főigazgatói különdíjat is elnyerte. Szép sikert ért el a női mezőnyben is Vida Panni, aki a Szigetvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület színeiben első helyet szerzett a saját kategóriájában. Léber Zoltán tűzoltó főhadnagy pedig éppen csak lemaradt a dobogóról, végül a negyedik helyet hozta el.

Az eseményről készült videós összefoglalót a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Szeles kezdés után sok napsütés vár ránk – így alakul az időjárás a jövő héten Baranyában

Hétfő hajnalban még rövid napsütésben bízhatunk, ám gyorsan megvastagszik a felhőzet, és az északnyugati szél is feltámad. A hét elején változékony, de többnyire száraz időre számíthatunk: kedden és szerdán felhőátvonulások tarkítják a napot, csütörtöktől azonban egyre több napsütés ígérkezik, hétvégére pedig szinte teljesen kitisztul az ég.

Hétfőn hajnalban még némi napsütés várható, majd észak felől megvastagszik a felhőzet, de csapadékra nem kell készülni. Az északnyugati szél nagy területen élénkül meg, hidegfront érkezik! A hajnali minimumok 5 és 7 fok között alakulnak. Délelőtt folytatódik az erősen felhős, szeles idő! Délután sem kell számítani sok napsütésre, a felhőké lesz a főszerep. Az északnyugati szél élénk marad. A hőmérséklet maximuma 16 és 18 fok között alakulhat, de a szél miatt hőérzetünk lecsökkenhet. Este maradnak a felhők, a légmozgás mérséklődik. A minimumok 10 fok közelében alakulnak.

Kedden mérséklődik a légmozgás, változóan felhős lesz az idő, csapadék nem várható.

Szerdán változóan felhős lesz az idő, napos-felhős időszakok váltogatják egymást. Az északi szél mérsékelt marad.

Csütörtökön a nap első felében a felhők lesznek főszerepben, délután szakadozni kezd a felhőzet és egyre több napsütés várható. A délkeleti szél mérsékelt lesz.

Pénteken derült lesz az ég, sok napsütés várható. A délkeleti szél mérsékelt lesz.

Szombaton is felhőmentes időre készülhetünk. A déli szél mérsékelt marad.

Vasárnap már megjelennek a felhők az égbolton, csapadék nem várható. Gyenge lesz a légmozgás.

Forrás: MeteoMecsek

Útmutatás a jövőhöz: pályaválasztási rendezvények Baranyában

A pályaválasztás minden fiatal életében mérföldkő, hiszen a továbbtanulásról vagy a szakmaválasztásról hozott döntés hosszú távon meghatározza a jövőjüket. A Baranya Vármegyei Kormányhivatal idén is széles körű programmal segíti a diákokat, szüleiket és pedagógusaikat: október 14–17. között Pécsett, Szigetváron és Mohácson rendeznek kiállításokat és szakmabemutatókat.

Pécs: három nap, három célcsoport: A rendezvénysorozat központi helyszíne a pécsi Zsolnay Negyed lesz.

  • Október 14-én a város 7–8. osztályos tanulói ismerkedhetnek meg a középiskolák és képzőhelyek kínálatával.
  • Október 15-én a vármegye más járásaiból érkező általános iskolások látogathatják a standokat.
  • Október 16-án a középiskolások és álláskeresők találkozhatnak egyetemi karokkal, képzőintézményekkel és helyi nagyvállalatokkal – ezen a napon állásbörze is kiegészíti a programot, ahol több száz munkalehetőség közül válogathatnak az érdeklődők.

Szigetvár és Mohács sem marad ki:

A megye más városaiban is tartanak pályaorientációs napokat: október 15-én Szigetváron, míg október 17-én Mohácson várják a hetedik-nyolcadik osztályosokat. A vidéki helyszíneken a környék középiskolái és a helyi munkaadók mutatkoznak be, ezzel is segítve a fiatalokat a döntésben.

Több mint tájékoztatás:

A program nem pusztán információs nap. A látogatók interaktív formában próbálhatják ki a különféle szakmákhoz kapcsolódó munkafolyamatokat, modern technikai eszközök segítségével. Lehetőség lesz pályaorientációs tesztek kitöltésére és személyre szabott tanácsadásra is, így mindenki közelebb kerülhet ahhoz, hogy megtalálja a saját útját.

Egyetemi fesztivállal zárul:

A rendezvénysorozat zárásaként a Pécsi Tudományegyetem szervezésében október 17-én valósul meg az „Irány a PTE! Kultúrfeszt”, amely a gimnazistákat szólítja meg. Az esemény kulturális és szórakoztató programokkal egybekötve mutatja be az egyetem képzési palettáját.

A döntéshez vezető első lépések:

A szervezők célja, hogy a diákok ne csak hallomásból vagy prospektusokból tájékozódjanak, hanem személyesen is átéljék, milyen lehetőségek várják őket a középiskolában, az egyetemen vagy éppen a munka világában. Így a pályaválasztás valóban tudatos és megalapozott döntés lehet mindenki számára.

Forrás: Baranya Vármegyei Kormányhivatal

Baranyai razzia: húsz embert állítottak elő egyszerre

Október 6-án nagyszabású rendőrségi akció zajlott a Szigetvári járásban, ahol egyszerre 40 helyszínen csaptak le a nyomozók.

A DELTA Program keretében tartott akció során a baranyai rendőrök 12 órán belül 31 helyszínen kutattak át, és 20 személyt állítottak elő. A cél elsősorban a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozások előrehaladása volt, a kiemelt terjesztőkkel összefüggésben további bizonyítékokat szereztek be.

A hatóságok jelezték, hogy az elfogások sora nem ért véget, a közeljövőben további intézkedések várhatók.

Forrás: Police.hu

Két tűzoltó, húsz év, egy hivatás – elismerést kaptak Baranyában

Két évtizednyi hűséges és áldozatos munkájukért vehetett át szolgálati jelet két Baranya vármegyei tűzoltó. A kitüntetéssel a szakmai kiválóságukat és emberségüket is elismerték.

Október 9-én Hallai Zsolt Péter tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át a húszéves szolgálati jelet két tűzoltónak. A dicséret nemcsak a hűséget, hanem a magas színvonalú szakmai munkát is elismeri, amelyet az elmúlt két évtizedben végeztek. Az elismerést Kopasz Zsolt Károly tűzoltó százados, pécsi szolgálatparancsnok, valamint Himer Viktor tűzoltó zászlós, a Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tagja vehette át.

Kopasz Zsolt Károly tűzoltó századost a szakmában és a megyében is jól ismerik. 2025-ben őt választották az Év tisztjének. 2024-ben vezető pozícióba került a HUNOR Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezetben. 2023-ban részt vett a törökországi földrengést követő mentésben. Elismeréseit mindig szerényen fogadja. Számára tűzoltónak lenni ma is ugyanazt jelenti, mint pályája elején: hivatást, nem munkát. A százados 2005-ben szerelt fel Komlón, ahol később szolgálatparancsnoki pozícióba került. 2012 és 2013 között a Baranya megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tagja volt, majd a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „C” szolgálati csoportjának parancsnokává nevezték ki. 2017-ben hősies helytállásáról tett tanúbizonyságot, amikor megmentette egy kilencéves gyermek életét, 2022-ben pedig a Pécs-patacsi tűzeset során ő látta el a tűzoltásvezetői feladatokat. Ugyanabban az évben ő képviselte a beavatkozó állományt, amikor Baranya Vármegye Közgyűlése Közrend-közbiztonság-díjjal ismerte el a tűzoltók munkáját.

Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

Himer Viktor tűzoltó zászlós 2005. szeptember 1-jén kezdte hivatásos szolgálatát, jelenleg különleges szerkezelőként dolgozik a Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában. Civilben asztalosként tevékenykedik, komlói lakos és egy gyermek édesapja. Munkáját mindig példamutató hozzáállással végzi, amit már több alkalommal is jutalmaztak. Léber Zoltán tűzoltó főhadnagy, komlói szolgálatparancsnok elmondása szerint Viktor nemcsak szakmai rátermettségével, hanem emberi hozzáállásával is nagy tiszteletet vívott ki magának. Kiemelkedő a segítőkészsége, megbízhatósága, és különösen tehetséges a műszaki mentések terén. Szolgálaton kívül is aktív, rendszeres támogatója helyi állatmenhelyeknek, és közösségi szerepvállalásával is példát mutat.

A most kitüntetett tűzoltók életútja és elhivatottsága jól mutatja, hogy a szakmai alázat, a hűség és az emberek iránti elkötelezettség valódi értéket képvisel. Ők nemcsak a tűzoltóság, hanem az egész közösség számára követendő példák.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Pécs-Pogány Repülőtér: új áruszállító bázis, de a személyszállítás még várat magára

Miközben a Pécs-Pogány Repülőtér a Fleet Air International áruszállító flottájának hivatalos bázisává vált, a régió utasai továbbra is csak Ferihegyről indulhatnak.

A Pécs-Pogány Repülőtér mérföldkőhöz érkezett. Hivatalosan is a Fleet Air International áruszállító flottájának bázisa lett. Az első ATR72-200 típusú gép már megérkezett, és a közeljövőben további gépek követik. A repülőgépek 8,3 tonna teherbírásukkal időérzékeny áruk, veszélyes anyagok és sürgős gyógyszerküldemények célba juttatására alkalmasak.

A fejlesztésnek köszönhetően a repülőtér műszaki részlege új feladatot kap. Itt kezdődik meg a flottagép karbantartása, így Pécs nemcsak átrepülőállomás lesz, hanem valódi bázis. A közösségi médiában megjelent bejegyzés szerint a reptér forgalma jelentősen növekedhet. A cég rövid- és középtávú európai, valamint afrikai és közel-keleti áruszállítási útvonalakat üzemeltet.

Ugyanakkor a régió utasai továbbra is a személyszállítás újraindítását várják. Máltára, Korfúra és Münchenbe már nem lehet közvetlen járattal utazni, a személyszállítás 2025 májusában állt le. A térségben élők így továbbra is Ferihegyről induló járatokra kényszerülnek, miközben a repülőtér áruszállítási bázisként fejlődik.

A Pécs-Pogány Repülőtér és a Fleet Air International együttműködése tehát egy új korszak kezdetét jelenti, de az igazi utasforgalmi fellendülés még várat magára.

Pécsre látogatott a kulturális miniszter a Családi Roadshow alkalmából

Péntek délután különleges program várta a családokat a Pécsi Református Kollégiumban, ahol a Családbarát Magyarország program részeként rendezték meg a Családi Roadshow következő állomását. 

A rendezvény elsősorban a legkisebbeket – a bölcsődés és óvodás korú gyermekeket – és szüleiket szólította meg, játékos, közös programokkal. A szervezők meglepetéssel is készültek: az előzetesen regisztrált gyerekek ajándékba kaptak egy-egy játékmotort.

Az eseményen részt vett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is, aki a helyszínen hangsúlyozta: Magyarország továbbra is elkötelezett a családbarát szemlélet mellett.

Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Hoppál Péter, országgyűlési képviselő, kormánybiztos társaságában a sajtótájékoztatón kiemelte: a kormány az elmúlt években több mint harminc családtámogatási intézkedést vezetett be, valamint útjára indította Európa legnagyobb adócsökkentési programját. Felidézte: 2010-hez képest jelentősen nőtt az állami támogatás mértéke, amely egy átlagos család esetében mára éves szinten közel 4,7 millió forintra emelkedett. A miniszter emellett emlékeztetett arra is, hogy október 1-jétől a háromgyermekes édesanyák is személyijövedelemadó-mentességet élvezhetnek.

Fotó: Hankó Balázs / Facebook 

Herendi Porcelán kiállítás nyílt a siklósi várban

Siklós kulturális kínálata újabb látványossággal gazdagodott. Megnyílt a Herendi Porcelánmanufaktúra tárlata a vár emeleti galériájában. A városvezetés évek óta törekszik arra, hogy a vár és a város kiállítási kínálatát bővítse és még színesebbé tegye, és a mostani tárlat ezt a törekvést erősíti.

A csütörtök esti megnyitón Riegl Gábor polgármester felidézte, hogy évek óta fogalmazódott meg a gondolat, miszerint a vár és a város kulturális kínálatát bővíteni kellene, még látványosabbá és gazdagabbá téve a programsorozatot. Mint mondta, 2022-ben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, 2023-ban a Hollóházi porcelán, idén pedig a Herendi került a vár falai közé, így folyamatosan színesítve a város kulturális életét.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója kiemelte, hogy a manufaktúra több mint kétszáz éve ismert és elismert világszerte. A kiállítások mindig is fontos részét képezték kulturális missziójuknak. Az 1851-es londoni világkiállításon bemutatott Viktória minta például az angol királyi udvar számára készült. Azóta is a manufaktúra egyik legismertebb díszítése.

A tárlat bemutatja a Herendi Porcelán különleges, folyamatosan megújuló palettáját. A látogatók megcsodálhatják a manufaktúra ikonikus darabjait is. Külön figyelmet érdemel a herendi sárkány, amely a keleti hagyomány szerint hét jótékony állati tulajdonságot egyesít: orra teve, füle bivaly, agancsa szarvas, hasa kagyló, farka kígyó, tappancsa tigris, körme pedig sas.

A herendi sárkány
Fotó: HarkafotóTeam

A kiállítás nem csupán a porcelánművészet szerelmeseinek kínál élményt, hanem minden látogatónak lehetőséget ad arra, hogy megismerje a Herendi Porcelán gazdag történelmét és kreatív örökségét. A tárlat a vár nyitvatartási idejében látogatható, a belépőjegy árának kiegészítése nélkül.

Forrás: Siklósi Hírek
Fotók: HarkafotóTeam