„Gyakorlatilag a szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés: miközben a Keleti pályaudvar a tegnapi baleset miatt továbbra is lezárva, most síntörés keletkezett a Nyugatiba vezető ceglédi fővonalon is.” - írja...
Szünetel a vasúti forgalom a Bátaszék-Dombóvár vonalon. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Halálos kimenetelű baleset történt augusztus 13-án nem sokkal fél hat előtt a Kismórágy és Palatinca...
A tegnap, késő este történt, két ember tragikus halálát követelő közlekedési balesetben a sofőr és utasa is életét vesztette Szentes és Csongrád között, amikor autójukkal egy andráskereszttel és STOP-táblával ellátott átjáróban a...
Előzetes vizsgálati eredmények szerint emberi mulasztás okozhatta a csütörtöki szlovákiai vasúti szerencsétlenséget, amelyben egy autóbusz hét utasa életét vesztette, öt másik pedig megsebesült - közölte Jozef Ráz szlovák közlekedési miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján...
Hétre emelkedett a szlovákiai súlyos vasúti baleset halálos áldozatainak száma, miután a kórházban az egyik sérült meghalt - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a mentőszolgálat operációs központjának (OSZZS) közlésére hivatkozva pénteken.
A...
Év közben, szeptember 1-től emelik több mint 14 százalékkal a folyamatosan romló állapotú magyar vasúti pálya használatáért fizetendő díjat, az elmúlt 20 évben nem fordult elő év közbeni díjemelés - hívta fel...
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
Mint írták, a június...
A Bajáról Dombóvárra közlekedő személyvonat és egy személygépkocsi összeütközött kedden este Cikó település vasúti átjárójában - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vasúti átjáróban a fénysorompó tilosat jelzett, a vonaton...