Pécsi dobogós helyet is hozott a többek között a PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézete által szervezett Hack4Cure – Adatból egészség innovációs ötletverseny. A részt vevő csapatok például a kórházi fertőzések visszaszorítását, az orvosi...
Egyebek mellett a képzések infrastrukturális feltételeit javították és eszközöket szereztek be egy most lezárult, 7,6 milliárd forintos támogatással zajló fejlesztési program keretében a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte az egyetem kedden az...
Új, megbízott vezető irányítja a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáját - írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy ez több napja így van, csak eddig elkerülte a sajtó figyelmét. A...
Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága 2023. november 28-án tartott együttes ülésén, a Kekva tv. 7. § (4) bekezdése alapján meghozott együttes alapítói határozatával a kuratórium tagjává jelölte Dr. Szemerey Zoltánt,...
A fiatalok legrangosabb hazai tudományos elismerését vehette át Dr. Biró Zsófia.
Junior Prima Díjjal tüntették ki dr. Biró Zsófiát,a PTE Állam- és Jogtudományi Kar munkatársát november 24-én a Magyar Tudományos Akadémián, kiemelkedő tudományos...
Korszerű sugárterápiás eszközt adtak át pénteken a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ Onkoterápiás Intézetében, amelyet 1,6 milliárd forintból vásároltak - közölte a PTE az MTI-vel.
Azt írták, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program...
Azt már régebb óta tudjuk, hogy a 2024-es évtől az egyetemeknek sokkal szélesebb hatásköre lesz annak a 100 korábban többletpontnak nevezett felvételi pont meghatározásakor, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy maguk az...
A karok standjai mellett előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúrfeszt elnevezésű pályaválasztási tanácsadóján, október 27-én - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.
Közleményükben azt írták: a pécsi...