Ifjúsági klubot nyitott a pécsi belvárosban az Útelágazás Alapítvány. A klub egyrészt külső programhelyszínt biztosít a gyermekotthonokban élő fiataloknak, másrészt az utcán csellengő 14 és 21 év közötti ifjúságot igyekszik megszólítani. A...
Büszkén jelentette be a Pécsi Állatkert hivatalos Facebook oldalán, hogy június 29-én délután világra jöttek első vörös vari (Varecia rubra) kölykei, ami mérföldkőnek számít intézményük életében. Ez a különleges esemény nemcsak a...
Öt pécsi lakost helyeztek előzetes letartóztatásba Horvátországban, miután a hatóságok gyanúja szerint Zengg városába érkezésük után két magyar kiskorút próbáltak rávenni prostitúciós tevékenységre. Két személy ellen ezen felül kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja...
Összesen hat tűzesethez és tizenegy műszaki mentéshez riasztották az egységeket – köztük több, Pécsett történt veszélyes helyzethez is, ahol gyors és határozott beavatkozásra volt szükség.
Pécs több pontján is gázszivárgás miatt volt szükség...
A hétközi pontvesztést követően magabiztos játékkal tért vissza a győzelmi útra NB III-as labdarúgócsapatunk: a Dél-Nyugati csoport 3. fordulójában a PMFC 6–0-ra verte itthon az újonc Dombóvári FC együttesét.
Az Érden elért 0–0-s...
Több pécsi lakos is adathalász üzeneteket kapott, amelyek a Tettye Forrásház Zrt. nevében, vízdíjtartozásra hivatkozva próbálnak személyes adatokat és bankkártyainformációkat kicsalni.
A megtévesztő üzenetek hamis weboldalakra irányítanak, amelyek megtévesztően hasonlítanak a vízmű hivatalos...
Augusztus 9-én az állatkerteket ünnepeljük, amely egyben a Budapesti Állat- és Növénykert 1866-os megnyitásának évfordulója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a veszélyeztetett fajok védelmére és az állatkertek szerepére a biodiverzitás...
Ma tartották a pécsi Nappaliban a „Szivárványos Nap” nevű programot, amely a közelgő Pécs Pride egyik felvezető eseménye lehet. A program idejére tiltakozást szervezett a Mi Hazánk Mozgalom.
A „Szivárványos Nap” célja közösségépítés,...